🪷

- Figyelj rám, Felix - sóhajtott fel gondterhelten Hyunjin, a vállaimat fogva, miközben szembefordított magával. - Én nem szeretlek már, és ezt meg kell, hogy értsd. Igen, a szex jó veled, fejlődtél, s már nem vagy olyan deszka az ágyban, mint amilyen anno voltál, de ettől nem fogok még újra beléd szeretni. Ha akarsz, akkor néha-néha összejárhatunk dugni meg ilyenek, de kérlek Felix - nézett bele mélyen a szemembe. - Ne ringasd magad abban a hitben, hogy köztünk valaha is lesz újra valami. Nem illettünk össze, nem tudtuk egymást megértetni a másikkal, mert teljesen mások vagyunk. Te túl komoly vagy, én meg túl laza, olyanok vagyunk mint ég meg a föld. Figyelj rám Felix, már nem szeretlek, rendben? Nem szerelemből feküdtem le veled, sem múltkor, sem pedig most. Jobb lenne, hogyha megpróbálnád túltenni magad rajtam, és keresni magadnak egy olyan alfát, aki tényleg képes téged szeretni, mert úgy tűnik, hogy erre nem én vagyok a megfelelő személy.

Olyan érzés volt ezt hallani, mintha valaki kést döfött volna a mellkasomba, átszakítva a tőrrel a szívemet, ami nyomban intenzíven vérezni kezdett. Bár legbelül tudtam, hogy Hyunjin nem tekint rám már úgy mint régen, s hogy az együttléteink neki nem ugyanolyan jelentéssel bírnak mint nekem, de azért legbelül mégis abban reménykedtem, hogy talán ha elég jó vagyok neki a szexben, akkor újra belém szeret.

Szánalmas, igen, de én hittem, hogy így lesz. Emlékeztető magamnak; Lix, ne kapaszkodj bele az utolsó szalmaszálba, mert nagyot fogsz koppanni.

- Sajnálom, tényleg - magyarázott tovább Hyunjin, én azonban már nem akartam hallani. Épp eleget hallottam, s hiába kért elnézést, ezzel csak még jobban összetörte a szívemet. - Jungkook bulija után gondolkodtam. Megkérdeztem magamtól, hogy tulajdonképpen hogyan is érzek irántad, és arra jutottam, hogy felesleges lenne áltatnom magam. Nem tudlak szeretni, valami elromlott, sőt, össze sem kellett volna jönnünk, mert csak feleslegesen fájdalmat okoztunk a másiknak. Barátok extrákkal lehetünk, de képtelen vagyok többként tekinteni rád...

- Elég - szóltam közbe halkan, ámde olyan határozottsággal a hangomban, hogy Hyunjin nyomban elhallgatott. - Nem akarok többet hallani, de egyet mondok; ha nem vagy képes engem szeretni, akkor ne számíts arra, hogy a játékszered leszek Hwang Hyunjin! Tudod, dupla vagy semmi, ha nem akarsz engem, akkor a testemet sem kapod meg többé - emeltem fel a mutatóujjamat a sírás szélén imbolyogva, majd megfordulva kicsaptam a fülke ajtaját és hanyatt-homlok kirohantam a mosdóból, mivel már képtelen voltam elviselni az ottani fojtogató légkört.

A bárból pedig szabályosan kiviharzottam,  utam közepette pedig majdnem elvittem egy hatalmas keblű hölgyet, de egyáltalán nem érdekelt. Amikor pedig végre valahára kiértem a friss levegőre, megkönnyebbülten lélegeztem fel, habár elképesztően rosszul éreztem magam. Arcomon legördült az első forró könnycsepp, amit gyorsan le is töröltem kézfejemmel, mielőtt még valaki meglátja.

Másik tappancsomat az enyhén dudorodó pocakomra helyeztem, s megsimítottam azt, miközben lehajtott fejjel indultam el a járdán hazafelé. Ennyi bonyodalom után már csak otthon szerettem volna lenni, egy nagy bögre gőzölgő kakaó és lédús mangó kíséretében, miközben bekuckózva egy puha paplan alá sírom magam álomba egy romantikus filmet nézve. Menet közben konstatáltam magamban, hogy nincs is igazándiból jogom szomorúnak lenni és sajnáltatni magam, hiszen Jungkook haragja teljes mértékben jogos és érthető.

Lefeküdtem "élete szerelmével", s lehet, hogy most pedig az ő gyerekét várom, tehát megérdemlem azt, hogy Jungkook gyűlöljön. Bár fájt a fiúcska elvesztése, mégis azzal nyugtattam magam, hogy sokkal jobb az, hogy utál, minthogy szeressen úgy, miközben nem érdemlem meg a bizalmát.

Hwang Hyunjin pedig egy külön fejezet; én adtam magam oda önként a férfinak, arról nem tehetek, hogy ő végig csak egy használható testet látott bennem. Mindez az én hibám, ha végre ellen tudnék állni neki, megállj parancsolva a vágyaimnak, akkor lehet, hogy azóta már rég sikerült volna túltennem magam rajta. De a fenébe, akkor is, hogy viselkedhet velem így ez a szemét a Hyunjin? Legalább egy esélyt adhatott volna nekem, én esküszöm bármit megtennék azért, hogy a fiú újra képes legyen szeretni. Ráadásul lehet nemsokára apa lesz, tehát jobb lenne olajjal kicsit megspékelve a tüzet elmondanom neki és a másik két alfának is. Nem tudom mit szólnának, de gyanítom, hogyha Hyunjiné is a kisbabám, a fiú nem fog csupán emiatt összejönni velem, hiszen a mai világban nem ritka az, hogy a szülők külön élnek, ráadásul nem is szeret.

Ideje lenne elfogadnom ezt a fájdalmas tényt, mivel csak a saját életemet teszem nehezebbé.

A hazafele vezető utat némán, mélyen a gondolataimba merülve tettem meg. Előre izgultam amiatt, hogy ha apám esetleg otthon van, akkor biztosan talál majd valami indokot arra, hogy kiabálhasson velem, ami egy ilyen horribilis nap után egyáltalán nem hiányzik nekem. Jelenleg a kisbabámnak és nekem is nyugalomra és pihenésre van szükségünk. A házam elé érve azonban jött a következő kellemetlen meglepetés; Innie állt a bejárati ajtónk előtt, s már épp tenyerelt volna rá a csengőre, mikor észrevett.

- Hát te meg mit keresel itt?

- Itt lakom - feleltem cinikusan, majd  odalépve melléje nemes egyszerűséggel kizártam kulcsaimmal a bejárati ajtót.

- Tudod, hogy nem erről beszélek - tette csípőre a mancsait, majd számonkérően nézett rám. - Hol voltál? Jungkooktól már vagy másfél órája eljöttél. Tudatosítsd, hogy terhes vagy, vigyáznod kell magadra, nem futkoshatsz ilyen állapotban össze-vissza...!

- Shh, még apa meghallja! - pirítottam rá ijedten. - Bent mindent megmagyarázok, ígérem.

- Epekedve várom - forgatta meg a szemeit Innie, majd követve engem bementünk a házamba.

Örömmel konstatáltam, hogy a nappaliban csak az öcsém ült, s éppen valamilyen könyvet olvasott, érkezésünkre azonban felkapta piszkosszőke fejét.

- Óh, hali! - mosolygott ránk kedvesen.

- Szia - integetett neki Innie.

- Jeno, apáék vol vannak? - szegeztem neki nyomban a kérdést, s reméltem hogyha szüleim valóban elmentek itthonról, akkor még jó ideig nem is jönnek haza. Addig is csend van és nyugalom. Képtelen voltam már elviselni az egész napos veszekedéseket apámmal, s a feszült légkör a babának sem tesz jót. Ha ez így megy tovább, akkor kénytelen leszek elköltözni innen, mert én ebben a kényelmetlen atmoszférában én képtelen vagyok létezni.

- Anya átment az egyik barátnőjéhez, apa pedig elvitte a kocsit a szervizbe, mert a motor hangosan búgott, vagy valami olyasmi - informált Jeno a szüleink hollétéről, majd ismét belemélyedt az ölében tartott könyvébe, a továbbiakban figyelmen kívül hagyva minket, így Innievel felmentünk az emeletre a szobámba, hogy nyugodtan beszélgethessünk.

- Mi volt Jungkooknál? Mondott valamit miután elmentem? - kérdeztem rá, mikor beértünk a szobámba. Fáradtan ültem le közben az ágyam szélére, hiszen a hosszú séta és a mosdóban való szeretkezés miatt istenesen kimerültem.

- Aha. Őszintén szólva még sosem láttam őt ennyire elkeseredettnek.

- Na kösz, ettől aztán most sokkal jobban érzem magam - nevettem el magam, hitetlenkedve túrva bele a szőke hajtincseim közé.

- Te kérdezted, Lixie - ingatta a fejét Innie, majd felsóhajtva lecsüccsent mellém az ágyamra. - Miután elmentél elmagyaráztam neki mindent, de nem igazán akarta megérteni, hogy ez nem ellene irányult. Annyira megszállottan szerelmes Taehyungba, hogy az már szinte ijesztő. Azt mondta nem akar többet látni téged, de biztosan megpuhul, csak adj neki egy kis időt, sok volt ez neki így egyszerre. Érzékeny fiú nagyon, ezt te is tudod.

- Nem hiszem, hogy valaha is megbocsát nekem, főleg ha Taehyungé a gyerek. - mosolyodtam el szomorúan, hisz' ez egy tény.

Mégis hogy folytatódhatna minden ugyanúgy ezek után?

- Ne mondd ezt - tette rá alkaromra a kezét Innie. - Jungkook igenis meg fog neked bocsátani, ám bele fog telni egy kis időbe, az tény, de ne aggódj. Most a kicsi az első - pillantott rá hasamra, ezt követően pedig gyanakodva közelebb hajolt hozzám, és beleszimatolt a levegőbe. - Felix, hadd kérdezzek valamit; mégis miért érzem rajtad Hyunjin parfümjét?! Te nála voltál?!

Na tessék, lebuktam, még mielőtt esélyem lett volna megmagyarázni. Eredetileg nem is akartam megosztani a történteket az omegával, mert hiába ő a legjobb barátom, elképesztően szégyelltem azt, miszerint odáig süllyedtem, hogy random mosdókban kefélek az exemmel, ráadásul terhesen. Ez nem rám vall, én nem vagyok ilyen könnyűvérű omega, s nem akartam, hogy Innie esetleg rossz véleménnyel legyen rólam. Az ember életében egyszerűen vannak olyanok, akik megítélése és véleménye túlontúl számít.

- Innie, hülyeséget csináltam - kezdtem bele a mesélésbe, majd egy amolyan "ez hosszú lesz" sóhaj kíséretében szembefordultam az ágyon Innievel és összeszedve minden bátorságomat, belekezdtem. Mindent elmondtam; azt, hogy miképp futottam össze a bárban az alfával, a koktélozást, majd pedig a vécében való szeretkezést is, valamint azt, hogy Hyunjin mégis miket vágott a fejemhez. Innie rezzenéstelen arccal hallgatta végig a regélésemet, habár láttam szemén, hogy sokszor kellett visszafojtania magába az őszinte véleményét a történtekkel kapcsolatban.

- Nem mondasz semmit? - kérdeztem tőle félve, mikor már javában befejeztem a mesélést, Innie azonban csak hallgatásba burkolózva meredt rám.

- Nagyon fájt amit mondott? - kérdezte végül, szinte már suttogva. Meglepett, hogy nem kiabált, hogy nem szúrt le amiért lefeküdtem ismételten az exemmel, bár megérdemeltem volna. Úgy hiszem nem ártott volna egy-két pofon, hogy végre észhez térjek. Feltétel nélküli megértést sugárzott a fiúcska, s úgy éreztem, hogy abban a lelkiállapotban másra nem is volt szükségem.

Ajkaim ösztönösen lekonyultak, s csak zokogva fúrtam bele a buksimat Innie mellkasába, aki csak csitítgatva engem kezdte cirógatni a hajacskámat.

- Nem szeret! Nem szeret engem, csak dugni akart! - bömböltem csecsemőket megszégyenítően hangosan.

- Semmi baj, kicsi Lixie, nincsen semmi baj - ringatott engem Innie, azonban a mélyen belülről jövő fájdalom csaknem akart szűnni.
Aznap két fontos dolgot veszítettem el; az egyik barátomat, Jungkookot, és az eddig felesleges táplált reményt, hogy Hyunjin esetleg ismét viszontszerethet.

...

Másnap kora reggel irtózatos és még soha ilyet meg nem tapasztalt alhasi fájdalom szolgált ébresztőmül. Folyamatosan úgy éreztem, hogy pisilnem kell, s ez az inger akkor sem szűnt meg, amikor tízpercenként kiürítettem a húgyhólyagomat a mosdó falain belül. Volt már többször, hogy felfáztam, de ebben az állapotban sokkal jobban megijesztettek ezek a kellemetlen tünetek. Ezenkívül különféle, ismeretlen és beazonosíthatatlan eredetű szúró érzéseket tapasztaltam odalenn, így talán nem csoda, hogy elképesztően megijedtem, hogy valami baj van a kisbabámmal. Bár nem vagyok jártas a különböző betegségekben, de azt azért még egy olyan mimóza is mint én meg tudja állapítani, hogy az nem normális, hogyha terhesség alatt így fáj a hasam. Lehet a tegnapi szex miatt van? De ez hülyeség, hiszen egy csomó pár szexel terhesség alatt is, mégsincs belőle baj. Jimin is mesélte, hogy a terhesség alatt is majdhogynem ugyanannyit szexeltek a férjével, Yoongival. De akkor meg mi lehet a baj? Vagy esetleg az idegeskedés miatt van ez? Nem tudom, mindenesetre fogalmam sem volt, hogy kihez fordulhatnék segítség reményében; a szüleimnek nyilván nem merek szólni, mert apámtól olyat kapnák, hogy azt nem tenném zsebre, Inniet pedig nem akarom riasztani ilyen korán a gondjaimmal, így is eléggé megsínyli ő is a körülöttem lévő folyamatos balhékat. Jimint sem tudom már riasztani, hiszen sajnálatos módon az omega nem tud teleportálni, Busanból pedig órákba telne mire ideérne, s a dugókról már ne is beszéljünk, én viszont nem tudok annyit várni.

Bemehettem volna végülis akár a kórházba is, de ott nagy valószínűséggel azonnal riasztották volna a hozzátartozókat, amit nyilván szerettem volna elkerülni. Ennek okából végül úgy döntöttem, hogy felhívom az orvosomat, Choi Sant, és segítséget kérek tőle. Hiába volt vasárnap, azaz San aznap nem rendelt, remélni mertem, hogy ilyenkor azért a rendelkezésemre áll, mert akár bajunk is lehet a babával. Ráadásul orvos révén bíztam a férfiben.

Gondolkozás nélkül vettem elő a mobilomat, és tárcsáztam is Choi San telefonszámát, miközben épp a fürdőszoba tükör előtt álltam egy újabb kielégületlen pisilés után.

- Igen, tessék? - szólt bele néhány hosszabb csöngés után a telefonba San, kissé kómás hangon, ami arra engedett következtetni, hogy épp most keltettem őt fel őt a váratlan hívásommal.

- Szia San, ne haragudj, hogy ilyen korán zavarlak - kezdtem bele remegő hangon. - De azt hiszem baj van a babával. Nagyon fáj és szúr az alhasam, félek, hogy el fog menni a baba, vagy nem tudom - hadartam kétségbeesetten.

Már csak az kellett volna, hogy elveszítsem a babámat, ha ez megtörténne akkor én inkább öngyilkos leszek, mert képtelen lennék úgy élni, hogy ez a kisbaba ne legyen mellettem.

Csak most értem meg igazán, hogy mit érzett és mit élt át szegény Innie, amikor túl volt az abortuszon. Eddig magamban mindig azt gondoltam, hogy ahhoz a kis embrióhoz, kis borsószemhez egyáltalán nem lehet kötődni; most látom csak, hogy mekkorát tévedtem.

- Először is, nyugodj meg Felix, ha idegeskedsz, azzal csak ártasz a babának - figyelmeztetett San, hangja pedig nyomban sokkal éberebbé vált. - Másodszor pedig; gyere be most a rendelőbe, megvizsgállak! Viszont muszáj vinnem magammal a kislányomat, mert ma nálam van, de remélem ez nem jelent számodra gondot. Mindegy, megnézlek, és ha baj van akkor beviszlek a kórházba.

- Köszönöm - suttogtam könnyes szemekkel.

Gyorsan összekaptam magam, habár folyamatosan pisilnem kellett és nagyon szúrt az alhasam, ráadásul már mintha a veséim is intenzíven bizseregni kezdtek volna, ami nem kicsit ijesztett meg. Mi lehet a baj? Rettegtem attól, hogy esetleg valami hatalmas és megoldhatatlan baja van a kisbabámnak, mert ilyen még a három hónap alatt egyszer sem fordult velem elő. Alhasamra szorítva kezemet osontam ki a házból, majd az autómba ülve elindultam San magánrendelője felé, s csak reméltem, hogy az otthoniak nem észlelték távozásomat. Kissé nehéz lenne megmagyarázni, főleg apámnak, hogy hová is megyek kora reggel vasárnap.

Az alig öt perces út alatt feszült és ideges voltam, ráadásul a hasamban a kellemetlen érzetek szűnni nem akaró fájdalommal tették "szebbé" a reggelemet.

Mikor végre valahára leparkoltam az említett épület előtt, Dr. Choi San épp akkor vacakolt a kulcsaival, hogy kizárhassa a rendelője kétszárnyú bejárati ajtaját. Az orvosom a megszokott fehér köpeny helyett most egy egyszerű kék farmernadrágot és fekete pólót viselt, azaz teljesen hétköznapian volt felöltözve, amit felüdülés volt látni, mert így úgy festett, mint bármilyen ember az utcán. Az alfa mellett pedig egy aprócska, fekete hajú, copfos kislány ácsorgott, aranyosan a férfi lábába belecsimpaszkodva.

- Jó reggelt San, ne haragudj, hogy ilyen hirtelen ugrasztottalak, csak érzem, hogy valami baj van - lépkedtem oda hozzájuk kifulladva, miközben kezemet továbbra is a pocimon tartottam, hiszen még mindig fájt. - Szia, hogy hívnak? - erőltettem magamra egy mosolyt, mikor San kislánya nagy szemekkel nézett fel rám.

- Csókolom, Choi Seoa vagyok - szólalt meg harmatos pompa hangján a copfos kislány, s felemelve a színes karkötőkkel díszített kezecskéjét egy édes mosollyal az arcán integetni kezdett.

- Nagyon aranyos kislány vagy, Seoa - eresztettem meg én is egy őszinte, ám egy kissé fájdalmas mosolyt.

- Kicsim, hagyd most Felixet, meg kell őt vizsgálnom - lapogatta meg Seoa feje búbját az orvosom, majd kinyitva az ajtót befelé biccentett. - Menj csak be, Felix.

San felemelte karjaiba a kislányát, majd mindhárman átmentünk a várótermen, egyenesen be a férfi rendelőbe, ahol az alfa leültette a szoba sarkában lévő vörös színű bőrkanapéra Seoát.

- Kicsim, most megnézzük, hogy Felix babája, ami a pocakjában van, rendben van-e, addig játssz a pónijaiddal, amiket a táskádban hoztál - nyomott egy apró puszit a kislány fejecskéjére a férfi, Seoa pedig mosolyogva túrt bele a tündéres táskájába, és elkezdte kiszedegetni onnan a különböző színű pónilovacskáit, az alfa pedig végre rám fordította a figyelmét. - Jézusom Felix, a frászt hoztad rám azzal a hívással. Mi történt?

- Semmi, egyszerűen csak arra keltem, hogy szúr és fáj itt - simítottam végig az alhasam területén, miközben leültem a hosszúkás fotelre, hogy San megvizsgálhasson. - San, én nagyon félek, hogy valami baja van a kicsinek. Ráadásul bűntudatom van, mert felelőtlen voltam - remegtek meg alsó ajkaim.

- Ne aggódj, megoldjuk - tette rá karomra a kezét az alfa, hogy megnyugtasson. - Hogy érted azt, hogy felelőtlen voltál?

- Tegnap egy koktélbár mosdójában... - kezdtem bele, majd realizálva, hogy hallótávolságon belül van egy három éves kislány, aki nem mellesleg nem sokat beszél még szerintem a korából kifolyólag, azonban az ilyen korú gyerekek már mindent megértenek, szóval óvatosan közelebb hajoltam Sanhoz, s suttogva fejeztem be a mondatot. - szexeltem...

- Óh - biccentett egyet a doki, bár látszott rajta, hogy megdöbbent a szavaim hallatán.

Nyilvánvaló nem nézte volna ki belőlem azt, hogy van egy ilyen szabados oldalam is, ami Hyunjin hibája, mert ezt csak ő képes előhozni belőlem. Most pedig ahogy elnézem, az omegaspecialista dokim igen jóképű és szexi, szóval én benne lennék vele egy kis ismerkedésben. - És védekeztetek? Hideg volt ott a talaj? - érdeklődött.

- Igen és igen.

- Akkor szerintem ez mindenbizonnyal felfázás lesz, de azért megnézném, biztos ami biztos. Le kéne vetkőznöd majd alulról teljesen, de ne aggódj, bemegyünk oda a függöny mögé, addig Seoa pedig játszik - pillantott oda a pónilovaival gügyögő kislánya felé. - De hadd kérdezzek még valamit Felix; ért téged mostanában valamiféle nagyobb mennyiségű stressz vagy diszkomfortérzet? Mert tudod, ez is okozhat különböző rosszulléteket; hányást, alhasi görcsöt, rossz közérzetet, szédülést, satöbbi. Szóval szerintem itt van a kutya elásva, először mindképpen itt lehet a baj kulcsa.

- Nos, ami azt illeti igen - nyeltem egyet, szomorúan dörzsölgetve fájó pocimat, miközben himbálni kezdtem lefelé lógó lábacskáimat. - Tudod San, elég sok balhé van mostanában az életemben ez miatt a terhesség miatt. Igazándiból azt sem tudom ki az apja, ráadásul a szüleimnek sem mertem még elmondani, hogy nagyszülők lesznek, elvesztettem az egyik barátomat, nem mellesleg pedig életem szerelme pont tegnap pattintott le, de áh, semmi stressz nem ért - mosolyodtam el cinikusan.

____

Sziasztok! Meghoztam az újabb részt!😊
Nagyon szépen köszönöm a csillagokat, a megtekintéseket és a kommenteket is!❤️🥺