🪷

...

Egy hónappal később:

Egy hónap telt el azóta, hogy eldöntöttem; megtartom a kisbabámat. Jelenleg épp a terhességem harmadik hónapjának a közepén járok, és fantasztikusan érzem magam a pocakomban növekvő új élet miatt, s egy pillanatig sem bántam meg azt, hogy a kicsi megszülése mellett voksoltam. Úgy éreztem, hogy ez az apró emberke a méhemben adott nekem egy esélyt az újrakezdésre, és elhatároztam, hogy én bizony jó szülője leszek.

A tőlem telhető legnagyobb szeretetben és odaadásban fogom nevelni a gyermekemet, s merem remélni, hogy miután kiderül, hogy ki a baba apja, ő is részese szeretne lenni a kicsi életének. Azt semmiképpen sem szeretném, hogy alfa nélkül nőjön fel, hisz' egy gyermeknek két szülőre van szüksége.

Mindegy, a kisbabámmal az oldalamon mindenképpen új életet kezdek majd, s remélem, hogy a baba hatására sikerül jobb emberré válnom.

Az eltelt egy hónap alatt Park Jiminnel kétszer is találkoztam, akinek már akkora a pocija, hogy csak sóhajtozik és sopánkodik szegényke. Folyamatosan azt hajtogatja, hogy csak szülessen már meg a kislánya, mert ez a utolsó két hónap már csak fizikai szenvedés a szűnni nem akaró hátfájás miatt. A jövőben azonban tényleg ritkábban láthatjuk majd egymást, mivel egy héttel ezelőtt Yoongi és Jimin véglegesen is Busanba költöztek, de persze interneten továbbra is tartom az omegával a kapcsolatot. A fiú nagyon örül az új háznak, videóhívásban már körbe is vezetett otthonában, s a lelkemre kötötte, hogy mihamarabb látogatást kell tennem náluk Busanban. Jó volt látni, hogy a fiú ilyen lelkes, bár azt elárulta, hogy nem kicsit izgul a rá váró császármetszéstől, azonban valahol várja is, ugyanis szeretné már végre a kezében tartani a babáját. A videóhívásban, amikor Jimin körbemutogatta a házukat, a háttérben láttam az omega férjét, Min Yoongit, aki épp akkor véres verejtékkel küzdve próbálta összeszerelni a kiságyat, azonban sehogy sem jártak sikerrel a kemény próbálkozásai. Jimin persze irtó aranyosnak találta alfája bénázását, Yoongi viszont nem szórakozott ezen annyira jól mint mi. Örülök, hogy legalább ők boldogok.

Innie pedig az ígéretéhez híven rengeteg időt töltött velem, sőt, még el is kísért a legutóbbi ultrahangos vizsgálatra San rendelőjébe.

Eleinte nem szerettem volna, hogy legjobb barátom velem jöjjön; egyrészt aggódtam, hogy milyen hatással lesz Innie mentális állapotára az, hogy kisbabákat nézeget, másrészt pedig tudtam jól, hogy rejtett szándéka szemrevételezni az orvosomat, akivel mindenáron össze akar boronálni. Innienek valami randi guru komplexusa lehet, vagy nem tudom, mert egyszerűen nem képes leszállni rólam és Choi Sanról, miközben annyi más alfa rohangál még a világon.

Mindegy, Innie kis afférjaitól eltekintve szerencsére a kisbabám a vizsgálatok alapján makkegészséges, viszont még nem megállapítható, hogy kisfiú lesz vagy kislány. A szívhangját azonban már lehetőségem volt meghallgatni, ami az én szívemet is megdobogtatta, hiszen ezáltal még mindig éreztem azt a szülői kötelekét és ösztönöket.

Nem számít az, hogy még nem derült ki a picuri neme, számomra úgyis a fő prioritás, hogy egészségesen jöjjön világra. Innie is ugyebár bent volt velem az említett vizsgálaton, és konkrétan úgy vizslatta közben szegény dokit, hogy az már nekem kezdett kissé kellemetlenné válni, a vizsgálat után pedig megállapította, hogy Dr. Choi San egy jómódú és vonzó férfi, azaz mindenképpen rá kéne hajtanom. Ekkor természetesen lelegyintettem Inniet, miszerint ostobaságokat beszél, és nem lesz semmiféle orvos-páciens-ráhajtás kettőnk között, s inkább megnézegettük együtt a kinyomtatott ultrahangos fotókat az én kis picikémről. Eldöntöttem, hogy a kisbabám legelső fényképeit ezentúl mindig magammal fogom hordani, ugyanis erőt adnak.

Egyébként Innie már annyit traktál a "Choi San" témával, hogy kezdem azt hinni, hogy talán nem is lenne olyan rossz ötlet elhívni a férfit meginni mondjuk egy kávét, vagy egy teát. Nem kell nekem semmi komoly, hiszen még mindig nem tudom magam túltenni Hyunjinon, viszont egy kis ismerkedésből semmi rossz nem származhat. Na, majd még meglátjuk.

A többiekkel az alatt az egy hónap alatt egyébként nem igen találkoztunk, az egész társaság csupán egyszer futott össze az eltelt négy hét alatt, akkor is csak egy gyors iszogatásra Jungkookéknál. Természetesen én ekkor is ügyesen elkerültem az alkoholfogyasztást, viszont kimondottan zavart Innien és Chanen kívül személyes okok miatt konkrétan mindenki, így nagyrészt csak próbáltam láthatatlanul viselkedni. Jungkook, Taehyung, Changbin, de legfőképpen Hwang Hyunjin.

Jungkook előtt szégyellem a pofám, s minden pillanatban attól rettegek, hogy megtudja a fájdalmas igazságot, Taehyung közelében nem akarok lenni, ugyanis folyamatosan olyan érzésem van a férfi társaságában, mintha azzal bűnt követnék el, Changbinnal pedig azóta simán csak ciki a hangulat, Hyunjin pedig... Hyunjin pedig... ahhh!

Hyunjinnal azóta az ominózus éjszaka óta nem beszéltünk kettesben. Az, ami akkor történt a mosdóban Kuksiéknál, az amolyan lezáratlan fejezet maradt az életemben, ugyanis erről többé nem esett szó, nem kaptam magyarázatot arra, hogy miért is csábított el ismételten, mikor elvileg már semmit sem érez irántam. Én szerettem volna visszakapni Hyunjint, s akármennyire szánalmas is, de az után az éjszaka után reméltem, hogy a fejéhez kap, hogy "Úristen, Felix az igazi!" és visszajön hozzám. Csak most látom mennyire túlbecsültem a saját értékemet, mivel Hyunjinnak konkrétan esze ágában nincs velem semmit újrakezdeni. Ami szar ügy, mert lehet, hogy pont az ő gyermekét várom.

Különben pedig Hyunjin az eltelt egy hónap alatt nagyon eLfOgLaLt volt, ugyanis az Instagramján mindig látni véltem, amint mindenféle már-már fájóan gyönyörű férfi omegákkal pózol különböző bárokban, ami arra enged következtetni, hogy ezek a fiúk rendszerint az ágyában kötnek ki. Hazudnék ha azt mondanám nem vagyok féltékeny emiatt, de meg van kötve a kezem és nem tudok ellene mit tenni, mivel napjainkban már semmi közünk egymáshoz.

Hyunjin egyébként a kapcsolatunk alatt már a végefelé gyakorta kacsingatott más fiúk felé, ami elképesztően rosszul esett, még akkor is, hogy párkapcsolatunk akkorra már jócskán romokban hevert. Amikor pedig néha-néha összeszedtem a bátorságomat és szóvá tettem, hogy nekem ez rosszul esik, mivel olyan érzést kelt bennem, hogy nem vagyok számára fontos, akkor persze Hyunjin taktikusan előhúzta a tarsolyából a "hűséget fogadtam, nem vakságot" kártyát, amit semmivel nem tudtam kivédeni, hiszen teoretikailag tényleg nem tett ellenem semmi rosszat. Megbántott, mégis a végén az lett belőle, hogy én vagyok a rossz, a túlféltő, a kapcsolatfüggő, s megfojtom, ő pedig az ártatlan barát, aki az indokolatlan féltékenység áldozatául esik. Hah, mocsok Hwang! Elhiszem neki azt, hogy nem csalt meg amíg velem járt, bár az intenzív pasizását látva kezdenek erős kétségeim támadni ezzel az eddig sziklaszilárt meggyőződésemmel kapcsolatban. De továbbra is inkább a felé billen a mérleg, hogy szimplán csak provokálni akart a kapcsolatunk alatt azzal, hogy nyíltan flörtölt másokkal, avagy megstírölte őket.

Az is zavart, hogy a bárokban koktélozgat idegen omegákkal, ugyanis ez a mi kettőnk egyik közös programja volt. Hyunjinnal hajdanán előszeretettel kóstolgattunk meg különféle koktélokat. Lehet, hogy ez egy ócska programnak hangzik, én mégis imádtam a szerelmemmel végigkóstolgatni a különféle színű és ízű koktélokat, majd pedig az alkohol miatt túlfűtve szenvedélyes csókcsatákba keveredni Hyunjinnal. Imádtam. Tényleg. S gyűlöltem a tudatot, hogy mindezt most mással csinálja. Azt hittem különleges vagyok, de tévedtem. Azt hittem pótolhatatlan vagyok legalább az ő számára, de ismételten tévedtem.

Senki nem vagyok neki, és mostmár nem is leszek soha többé. Újra az övé akartam lenni; amikor Kookiék fürdőszobájában lefeküdtünk, akkor egy pillanatra ismét úgy éreztem, szeret engem, s talán van még esély számunkra. Hah, mikor növök már fel végre?

A négy hét alatt tehát összességében kiegyensúlyozottan tengettem a napjaimat.

Innievel találkozgattam, Jiminnel telefonáltam, voltam vásárolni új ruhákat, illetve nem bírtam megállni azt, hogy vegyek egy pár apró babacipőcskét. Ezenkívül az öcsémmel, Jenoval is rendeztünk közös programokat, valamint dolgozni jártam és otthon még jógázni is elkezdtem a baba miatt. Úgy tűnt minden rendben van, bár tudtam, hogy ez az ármeneti nyugalom az életemben csupán amolyan vihar előtti csend, hisz' még túlontúl sok ember nem tudott a terhességemről.

Utána elérkezett az a nap, aminek már réges-rég el kellett volna jönnie, azonban eddig csak a rémálmaimban szerepelt. Sajnálatos módon felkészületlenül ért az újabb tragédia hulláma, így természetesen nem megfelelőképpen reagáltam le. Jungkook megtudta az igazságot... Eredetileg nem terveztem neki elmondani, de egyszerűen képtelen lettem volna együtt élni a lelkiismeretfurdalással, és meggondolatlanul bevallottam neki miket tettem. Na, de kezdjük az elején...

Szombat volt, szabadnap. Jungkook könyörögni kezdett, hogy találkozzunk nála hárman; ő, Innie és én, mivel valami fontosról szeretne velünk beszélni. Ezt hallva természetesen szokásomhoz híven azonnal kombinálni kezdtem, hogy mégis mit akarhat mondani, így egy nagy adag gyomorgörcs kíséretében süllyedtem bele az ülésbe Innie autójának anyósülésén odafele menet. Persze Innie próbált megnyugtatni, miszerint biztosan nem szembesíteni akar a terhességemmel, hiszen erről csak három ember tud. Innie, Jimin és San, de egyiküktől sem juthatott vissza ez az információ Jungkookhoz.

Próbáltam magam én is meggyőzni, hogy ez tényleg így van, de a tolakodó gondolatokat képtelen voltam kizárni, mégha olyannyira irracionálisak is voltak, minthogy most leessen ránk egy elefánt az égből.

Mikor odaértünk a Jeon házhoz, Jungkook zokogva nyitott nekünk ajtót, amin annyira megdöbbentem én is és Innie is, hogy köpni nyelni nem tudtunk, csak bámultunk a fiúcskára mint hal a szatyorban.

- Gyertek be!!! - bömbölte Jungkook a szemeit keszergetve, miközben odébb állt az ajtóban, hogy bemehessünk. - Ne haragudjatok, de muszáj beszélnem valakivel, mert szörnyen érzem magam! Baszki, miért ilyen fájdalmas a szerelem?! - vetette le magát a tágas nappalijuk bőrkanapéjára, mikor beljebb mentünk az omega házában legjobb barátommal karöltve.

- Jungkook, mi a baj? Volnál szíves pontosítani, mert nem értünk? - guggolt oda a síró Kuksi elé Innie, rátéve mancsát az omega térdére, én pedig csak kínosan toporogva figyeltem őket.

Ezen a ponton már nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem engem akar szembesíteni a tetteimmel, hanem valami ennél sokkal komolyabb dolog húzódik a háttérben.

Szerelemről beszélt az előbb, csaknem Taehyung bántotta meg őt? Nem tudom, de Jungkook jelenléte egyértelműen nincs rám pozitív kihatással, ugyanis folyamatosan úgy érzem, hogy szorul a hurok a nyakam körül. Ha nem látom őt, akkor többé-kevésbé sikeresen el tudom nyomni magamban a bűntudatot, így azonban egyre inkább megesik rajta a szívem, főleg ha sír.

- Taehyung tegnap éjjel átjött hozzám, és italoztunk - kezdte mesélni, mire a pulzusom nyomban felszökött. Ne, ez rosszul kezdődik, az ittas állapotban lévő Taehyung vajon mi olyat mondhatott neki, amitől ennyire kiborult...? - Aztán szóba került a szerelmi életünk - folytatta hüppögve, nekem pedig egyre jobban kezdett az idegesség miatt gyöngyözni a homlokom.

Még szerencse, hogy Jungkook nem rám figyelt, azaz nem vette észre a fizikai állapotom kilengéseit. - És Taehyung azt mondta, hogy van egy fiú akit kedvel, de hogy csak egyszer feküdtek le eddig, s azóta semmi. Tudjátok mit jelent ez?! Hogy ez kurvára nem én vagyok! Mást kedvel, értitek?! - zendített rá ismételten.

Leírhatatlan az, hogy abban a pillanatban mennyire pocsékul éreztem magam. Nem tudtam ki lehet az az omega aki elrabolta Taehyung szívét, de csak remélni mertem, hogy nem én vagyok az, mert az csak még jobban összekuszálta volna a már amúgy is istenesen kusza szálakat. Szegény Kuksit látva, méginkább egy darab rongynak éreztem magam; hogy tehettem ezt vele? Ezt Jungkook sosem nézné el nekem, tudom.

- Nincs semmi baj, Kuksi, találsz majd mást, hiszen csinos vagy és fiatal - próbálta őt megnyugtatni Innie, a fiúcska térdét simogatva. - Ne foglalkozz vele!

- Könnyű ezt mondani! - hüppögött tovább Kuksi, majd hangosan kitrombitálta túrós orrát a melegítőnadrágja zsebéből kihúzott összegyűrt papírzsebkendőbe. - Lixie, Innie, én annyira szeretem Taet! Ő életem szerelme, muszáj elérnem, hogy engem szeressen! Ha megtudom, hogy ki az a ribanc aki elcsavarta a fejét, megfojtom! - csapott rá egyet ököllel a vékony combjára a fiú dühtől lángoló íriszekkel, ami miatt a gyomrom valósággal görcsbe rándult. Nem bírom tovább ezt a titkolózást, egyszerűen nem megy, nem akarok szerepeket játszani, és hazudni neki. Inkább gyűlöljön meg, de ne higgye azt, hogy jó barát vagyok, mert az még szörnyűbb.

- Ne félj, találsz majd magadnak alfát. Ne sírj Kookie, Taehyung meg sem érdemel téged, ha nem veszi észre mennyire csodálatos omega vagy - nyugtatgatta Innie a felbőszült Jungkookot.

- De az a legrosszabb mindebben, hogy mindeddig egy álomvilágban éltem, és szentül hittem, hogy van esélyem nála. Tudjátok, az a legszörnyűbb, amikor meg vagy valamiről győződve, és aztán kiderül, hogy mindaz amiben eddig hittél, az egyáltalán nincs úgy. Inkább tudtam volna már a legelején, hogy Taehyung mást kedvel, mert így ezerszer szarabb érzés - fejtette ki gondolatait Jungkook a padlót vizslatva.

Ezen kijelentések rémségesen illettek a mi kettőnk helyzetére is; Jungkook abban a hitben él, hogy jó barátok vagyunk mi ketten, erre én lefeküdtem a szerelmével, ráadásul harminchárom százalékos eséllyel az ő gyerekét várom. El kell neki mondanom, tudnia kell erről. Jöjjön aminek jönnie kell, inkább utáljon, csak ne higgye azt, hogy jó barát vagyok, mert azt képtelen vagyok tovább elviselni. Vettem egy tüdőm legaljáig hatoló mély levegőt, s remegő hangon belekezdtem a már régóta magamban tartott vallomásomba.

- Jungkook, valamit el kell mondanom...

- Yongbok, ne most - állt fel guggoló pozíciójából azonnal Innie, hevesen rázva felém a fejét, miszerint ne tegyem, de már késő volt. - Ez nem a legjobb pillanat.

- Miről van szó? - vonta fel a szemöldökét Kuksi, s összefont karokkal felállt ő is a kanapéról, majd előttem állva meresztgette a szemét, várva, hogy folytassam amibe belekezdtem.

- Be kell vallanom neked valamit - köszörültem meg kiszáradt torkomat, s igyekeztem kerülni az omegával a szemkontaktust. Innie természetesen lélegzetvisszafojtva állt mellettünk, amolyan "ebből oltári nagy balhé lesz" kifejezéssel halálra vált orcáján. - Tisztában vagyok azzal, hogy gyűlölni fogsz, hogyha megtudod, de remélem egy nap meg tudsz majd nekem bocsátani.

___

❤️