🪷

- Felix, tisztára kipirult az arcod - tanulmányozta a pofimat Jimin. - Nyugi, ha idejönne, segítek - biztosított. - Csak viselkedj természetesen.

Mintha az olyan könnyen menne! Csak annyit érzékeltem, hogy a szívem hangosan dübörgött a mellkasom rejtekében, s szinte éreztem, amint a pulzusom kiszámíthatatlan hirtelenséggel felszökik minimum százkettőre, amin az sem segített, hogy Hyunjin és testvérei pont abban a pillanatban léptek be pont abba az étterembe ahol mi ültünk Jiminnel.

Oké Lix, csak nyugi. A Hwang testvéreknek is joga van eljönni ebbe az étterembe, ugye? Szabad országban élünk, nincs semmiféle diktatúra, habár nem bántam volna, hogyha most iziben hoznának egy olyan törvényt, hogy: Hwangék nem mehetnek oda ahová Lix.

Baszki, egyébként ezek a Hwangék valami csodaszereket szednek, vagy miért néznek ki mindhárman ennyire jól? A legidősebb testvér Hwang Yeji, Hyunjin huszonhat éves nővére, aki az énekesi pályára lépett, s irtó szép hangja is van. A lány feltűnő jelenség, vérvörös haja csak úgy lobogott a stílusos járása közepette, fekete mini ruhája pedig tökéletes kontrasztot alkotott fürtjei színével. Mellette ott sétált Hwang Minhyun, a Hwang család legifjabbika, a mindössze csak tizenkilenc éves öcs, aki már egy éve Pekingbe tanul egyetemen, s csak ritkán látogat haza Koreába. Ő volt kinézetre a "kisebbik Hyunjin", bár véleményem szerint a bátyja ezerszer helyesebb volt mindig is.

Miután alaposan szemrevételeztem őket, tekintetem átvándorolt a számomra legérdekesebb emberre, Hwang Hyunjinra, az exbarátomra, aki fekete bőrnadrágban, s abban a bizonyos szürke kapucnis pólóban smúzolt, amelyet régen mindig kölcsönadott nekem ha fáztam.

Nyelvembe haraptam idegességemben, körmeimet pedig a tenyerembe vájtam, s Jimin szemeibe bámulva reménykedtem abban, hogy Hwangék csodával határos módon nem vesznek észre, bár ennek az esélye konkrétan a nullával volt egyenlő.

- Felix, szia! - kiáltott oda felém hirtelen Yeji, úgy integetve, hogy szinte propellerként elrepült, mire a két öccse sajnálatos módon nyomban az asztalunk felé kapta a fejét. - Jézusom, olyan rég láttalak, mi újság veled? - szökkent oda az asztalunkhoz a lángvörös hajú lány.

Hogy mi újság? Rettentően nehéz lenne ezt egy-két mondatban összefoglalnom Hyunjin nővérének, akivel körülbelül azóta nem találkoztam, hogy Hyunjinnal elváltak az útjaink, így csak bénán mosolyogva kezdtem vonogatni a vállacskáimat.

- Hát te meg mit keresel itt, Lix? És ki a barátod, még sosem láttam? - lépett oda az asztalunkhoz Hyunjin is Minhyunt húzva maga után, hogy beleüthesse a kotnyeles orrát a dolgomba.

- Park Jimin vagyok, és tudtommal ez egy nyilvános bevásárlóközpont, szóval nem értem, hogy Felix miért ne lehetne itt. Különben is, a pasija vagy, vagy ki? Tudtommal az omegák nem szívlelik ha egy alfa tiszteletlen velük szemben - szólt vissza neki szarkasztikusan Jimin, reflexszerű módon védelmezően rásimítva a domború pocakjára.

- Jó, mindegy - fújtatott erre Hyunjin, hiszen annyi modorosság szorult még belé, hogy ne álljon le vitatkozni egy nagyszájú, ámde várandós omegával. - Yeji, Minhyun, üljünk már le amoda, ne az exemmel cseverésszünk már itt - mondta direkt úgy, hogy azt én is jól halljam, majd szó szerint odébb kezdte tologatni a testvéreit az étterem túlsó végén lévő szabad asztal irányába.

Alsó párnáimat harapdálva néztem a fiú után, s egyből az jutott eszembe, hogy mégis mi fog majd ebből kisülni Jungkook buliján, hogyha találkoznom kell egyszerre a három alfával úgy, hogy közben valamelyikük babáját várom, ráadásul még mindig mardosó bűntudatom van Kook miatt is, aki ezt a mellékfogásom biztosan nem nézné el nekem. Lehet, hogy Jiminnek van igaza, s tényleg az lenne a leghelyénvalóbb, hogyha őszintén elmondanám mindegyiküknek a színtiszta valóságot, azonban ahogy az lenni szokott; könnyebb hazudni, s megtéveszteni a másikat, mint bátran vállalni a felelősséget a nem éppen legpéldásabb tetteinkért is. Persze, hogyha később derül ki a hazugság, akkor abból csak még nagyobb bajom lesz, viszont én szeretek a végletekig reménykedni abban, hogy egy-egy kegyesnek vélt hazugság következtében majd megoldódnak a gondjaim. Vagy legalábbis nyerek egy kis időt a megoldás elérésében.

- Az exed elég impulzív fajta - közölte Jimin, halálos nyugalommal idva ki az utolsó cseppeket az üdítőjéből. - A nővére az nem valami énekes amúgy?

- De - biccentettem feszülten, s inkább hátra sem mertem nézni, hogy vajon Hwangék mit csináltak az asztaluknál. Féltem attól, hogy esetleg jól kibeszélnek, bár nem tudok szájról olvasni.

Mindenesetre ezután Jiminnel összeszedtük a holmijainkat, majd kifizetve a rendelt ebédjeinket, sietősen távoztunk is a bevásárlóközponti kis étteremből. Kiérve az egyébként hatalmas épület elé Jimin és én egy hosszú, baráti öleléssel búcsúztunk egymástól.

Természetesen előtte még gyorsan telefonszámot cseréltünk, s megegyeztünk, hogy majd hamarosan ha mindkettőnknek lesz rá ideje, akkor újra összefutunk. Ezután a várandós omega ezúttal önállóan elindult a mindössze néhány méterre elhelyezkedő otthona felé pocakján tartva az egyik kezecskéjét, én pedig beszálltam az ott hagyott autómba, hogy hazafuvarozzak, s hogy teljes erőbedobással beleássam magam az abortusszal kapcsolatos még megválaszolatlan kérdések tömkelegébe.

Csak remélni mertem, hogy a megmaradt kilenc hetes időintervallum alatt sikerül meghoznom a lehető leghelyesebb döntést a kisbabámmal kapcsolatosan.

...

Egy héttel később:

Elérkezett Jeon Jungkook születésnapja, aminek eljövetelét már egy hete tűkön ülve vártam, de csak azért, hogy minél hamarabb túllehessünk rajta. Eleinte még erősen gondolkoztam azon, hogy valamilyen úton-módon kibúvok ez alól a nem éppen várt esemény alól, azonban mostanra rájöttem, hogy ezt nem tehetem meg Jungkookkal, bár amit ezelőtt tettem a kiszemeltjével az nyilvánvalóan hatványozottan rosszabb, de részletkérdés.

Kuksi nyilvánvalóan vérig sértődött volna, hogyha kihagyom a régóta tervezett, s várt buliját, ami nem lett volna túlságosan célszerű, mikor egy ekkora titkot hordozok magamnál.

Csak remélni mertem, hogy elképzeléseim szerint fog lezajlani ez a születésnapi parti; odaadom Kuksinak az ajándékát, majd nemes egyszerűséggel elvegyülök a tömegben, mivel Jungkook ugyebár egész nagy társaságot csődített össze aznap estére. Ezt egyébként onnan tudom, hogy a közös Messenger csoportunkba még tegnap este elküldte azon emberek nevének listáját, akiket már meginvitált a huszonegyedik születésnapjára. Ha őszinte szeretnék lenni, voltak ott vagy ötvenen, s szinte senkit sem ismertem közülük, mivel a meghívottak között szerepeltek a fiú unokatestvérei, illetve alapiskolás, s középiskolás volt osztálytársai is.

Természetesen a rengeteg ember megemlítése is már feszültségforráshoz vezetett, de próbáltam úgy felfogni az egészet, mint egy rendezvényt, ahol koránt sem én vagyok a főszereplő.

Nem csak Jungkook és a három alfa miatt izgultam, hanem amiatt is, hogy terhesen elmenjek egyedül egy olyan buliba, ahol valószínűleg másodpercek alatt mindenki matt részegre fogja magát inni, ergo nem lesz senki aki vigyázzon rám, s a hasamban lévő kicsire is egyaránt. Jó, nyilván még mindig az abortuszt tartottam a legcélszerűbb megoldásnak a problémáimra, azonban nem szerettem volna, hogyha a kisbabámnak bármi baja is esne az én hibámból. Persze megkérhettem volna Inniet, hogy legyen ott velem végig, de magamtól is tudom, hogy inkább szórakozna Channel, mintsem, hogy engem pesztráljon. Ráadásul gyáva módon még mindig nem mertem bevallani Innienek az abortusszal kapcsolatos terveimet; a héten is úgy kellett előle eldugnom a terhesség megszakításáról szóló könyveket, mikor egyik nap átjött hozzánk, nehogy esetleg észrevegye őket, s vita kerekedjen ebből. Bár ő a legjobb barátom, tudom, hogy nem értené meg döntésemet, nekem viszont nem szabad hagynom, hogy Innie rossz tapasztalatai befolyásoljanak a végső döntés meghozatalában. Ez az én életem, az én testem, s egyedül nekem áll jogomban eldönteni, hogy megszülöm-e ezt a gyereket vagy sem. Bár tisztában vagyok ezzel, van bennem annyi tisztesség, hogy ezt nem dörgölöm Innie orra alá, akinek alapjáraton is különösen érzékeny ez a bizonyos téma.

Este nyolc órakor, azaz pár perccel indulás előtt még a szobámban gondosan becsomagoltam a Jungkooknak vásárolt, Overwatch 2. névre hallgató videójátékot, - amit még Park Jimin társaságában vásároltam, a "Happy Birthday!" feliratú ajándéktáskába pedig még becsúsztattam egy grandiózus tejcsokoládét, s Kuksi egyik kedvenc pezsgőjét, amit a minap Jenoval vetettem. Bár kölcsön kellett neki adnom a személyigazolványomat egy délután erejéig, hiszen öcsém még csak tizenhét éves, de muszáj volt, ugyanis a teljesen váratlanul rám törő rosszulléteim miatt semmi kedvem sem volt mászkálni a városban sem autóval, sem pedig gyalog, busszal meg aztán pláne nem. Szerencsére az öcsémmel baráti a kapcsolatunk, így szívesen megtette nekem ezt az apró szívességet, főleg úgy, hogy felajánlottam; a visszajárót megtarthatja, s vehet rajta magának valamit.

Az öltözetem aznapra szolid volt, azonban mégis szép; egy egyszerű magasított derekú, barackszínű nadrágra esett a választásom, s egy csipkés, fekete ingre, amit nemes egyszerűséggel betűrtem a nadrágomba. Bár csinosnak éreztem magam, főleg úgy, hogy a hajamat és a sminkemet is megcsináltam, mégis nem kicsit tartottam attól, hogy a szűk felsőm miatt valaki szemfüles netalántán kiszúrja, hogy terhes vagyok. Nyilván ez lehetetlenség, hiszen még csak az első hónap végén járok, azonban mindenesetre jobb félni, mint megijedni.

Miután elkészültem, felkaptam a Kooknak szánt ajándéktáskát, majd fogva a telefonomat és az autókulcsaimat elindultam lefelé a lépcsőkön. Terveim szerint angolosan távoztam volna, hogy ne is kelljen találkoznom apámmal, erre azonban sajnálatos módon nem volt lehetőségem, ugyanis az esti órákban az egész famíliám a nappaliban ücsörgött, s együtt nézték a televíziót.

- Hová mész, kincsem? - kérdezett rá kíváncsian anya, miközben gyorsan magamra kaptam az ott hagyott fekete csatos bakancsaimat, s türelmetlenül pillantottam szüleimre.

- Jungkook születésnapi bulijára, tegnap már mondtam - feleltem, majd intettem egyet feléjük. - Sziasztok, majd jövök, kocsival megyek!

- Kocsival? - szólalt meg ekkor az eddig engem teljesen ignoráló apám. - Marha felelősségteljes vagy, Yongbok. Részegen akarsz vezetni? Ah, mit is vártam tőled - vonta meg végül a vállait, amolyan "egy rakás szerencsétlenség vagy fiam, szóval tégy amit jónak látsz" stílusban, ami elképesztően rosszul esett, de igyekeztem nem mutatni. Különben is, megszoktam már apámtól ezt a viselkedést irányomba.

- Kwan, légyszíves - csóválta a fejét anya.

- Azért megyek autóval, mert nem tervezek inni a ma éjszaka folyamán. Nem igazán érzem jól magam, szóval nem teszek rá még egy lapáttal - hazudtam szerintem egész hihetően, ugyanis nem vallhattam be nekik, hogy éppen az unokájukat várom, s ez akadályoz az amúgy eleinte tervezett alkoholfogyasztásban. A legjobb persze az lenne a baba miatt, hogyha el sem mennék Jungkook bulijába, de ezt nem tehetem meg a fiúval, így muszáj leszek legalább pár óráig jó képet vágni a nem kívánt partihoz. Aztán pedig majd angolosan kisurranok a Jeon házból, ugyanis szerencsétlen Jungkookot pár pohár pezsgő is annyira kiüti, hogy akár meztelenül is parádézhatok előtte, az sem fog feltűnni neki. Igen, ez egy hatásos terv, így fogok tenni!

- Nem akarsz inni? Rosszul vagy? Hah, csaknem lázas vagy, hogy mellőzöd a végtelen alkoholizálást a mindennapjaidból, édes fiam? Vagy csak szimplán álmodom? Ez egy igazi ritka esemény, talán még a naptáramba is bejegyzem - horkantott fel apa, cinikusan a mennyezetig forgatva a pislogóit.

- Kwan, elég legyen! - pirított rá apámra anya, ezúttal sokkalta határozottabb hangnemmel. - Inkább örüljünk annak, hogy Felix ilyen felelősségteljesen döntött ma - emelte ki a "pozitívumot", apa azonban nem igazán vált lelkesebbé.

- A felelősség és Yongbok az két külön fogalom - dörmögte apa, majd a továbbiakban a szó szoros értelmébe baszva rám fordult oda a fotelben ülő Jenohoz. - Kisfiam, hozzál kérlek nekem a konyhából egy pohár friss csapvizet!

- Akkor én mentem... sziasztok...! - köszöntem el tétován, majd kókadtan kisétáltam a házunkból, s becsuktam magam után annak ajtaját.

"A felelősség és Yongbok az két külön fogalom" - visszhangzottak fejemben apám fájó, ámde valahol igaz szavai.

Apa mindig csak a rosszat látja bennem, s többnyire le is ejtem, amikor megjegyzéseket tesz rám, de ebben sajnálatos módon maximálisan igazat kell, hogy adjak neki.

Egyáltalán nem vagyok képes vállalni semmiért sem a felelősséget, sőt, szabályosan menekülök előle, ahelyett, hogy állnám a sarat. A sarat, amelyet én hoztam rá saját magamra.

Apám kijelentése valahol gondolatébresztő jelleggel hatott rám; felelőtlenül drogoztam egy bulin, majd felelőtlenül, védekezés hiányában lefeküdtem három férfival, most pedig, hogy mindennek meglett a gyümölcse, azaz teherbeestem, szembenézni mindezzel viszont nem merek. Az lenne a helyes, ha nyíltan vállalnám a tetteimet, s azok akár nem éppen kellemes következményeit, azonban könnyebb hazudni mindenkinek, ha az ember fél, s bizonytalan a jövőjét illetően. Ráadásul a legnagyobb baj az, hogy egyfajta terhet érzek a vállamon amiatt, hogy egy másik ember életéről is nekem kell döntést hoznom. Tudom, kimondva csúnyán hangzik, de tulajdonképpen én döntök majd arról, hogy egy kisemberke meglátja-e valaha a napvilágot, vagy sem, ami egy borzasztóan szomorú dolog. Ez pedig végtelenül elkeserítő, s akármennyire is logikusan hangzik az abortusz gondolata; nem akarom elvenni a gyermekem alapvető jogát attól, hogy ő is... élhessen, hiszen szegényke semmiről sem tehet. De közben meg ez az én életem, az én testem, s ebben az önző világban először is magamra kéne gondolnom, ráadásul nem igazán hiszek abban, hogy jó szülő lennék, azt pedig semmiképpen sem szeretném, hogy a gyermekem életéből kimaradjon az alapvető szülői szeretet. Szörnyű, hogy minél inkább próbálom a leghelyesebb döntést meghozni, mint magam, mint pedig mindenki más számára, annál inkább belezavarodok ebbe az egész kálváriába. Mostmár eljutottam odáig, hogy fogalmam sincs mit akarok, mire vagy kire hallgassak egyáltalán? Az eszemre, a szívemre... vagy pedig a táskámban lévő telefonom fülsüketítő pittyegésére, ami azt jelzi, hogy már tíz perce kurvára el kellett volna indulnom Jungkookékhoz?! Arrrrghhhh!

Lendületből bevetettem magam a házunk előtt parkoló autómba, majd előkotortam a telefonomat a táska aljáról, ahol mint Innietől, mint Jungkooktól több olvasatlan üzenetet jelzett. Aiiish!

MEGA O's 🪁

Kuksi☮️🍙🌈 ( Jeon Jungkook )
LIX
IN
HOL VAGYTOK
aaaaa gyertek már, nélkületek nem akarok elkezdeni inni
😂

Törpi🛟🥭🌻 ( Yang Jeongin )
MI MÁR PILL ÉS OTT
Channal jövünk kocsival
@Felix Lee ?

Kuksi☮️🍙🌈
Amúgy képzeljétek, Tae már itt van és TEATYAÚRISTEN annyira helyeees az a pasi
Lehet hogyha többet iszom, akkor bepróbálkozok nála
Lesz ami lesz
Egyszer élünk, nem? 😂

Bok🍗🛵🛐 ( Felix Lee )
@JeonJungkook @Yang Jeongin
Én most indultam
5-10 perc és ott...❣️

Sóhajtva tettem el a telefonomat ezen üzenetek elolvasása, s megírása után.

Először is; zavart, hogy Innie inkább Channal ment mint velem, amit persze meg lehet érteni, hogy inkább van a pasijával, de akkor is.

Mindegy, szerintem csak nehezen viselem, hogy mellőzve lettem. Másodszor pedig; rettentően ideges lettem attól, hogy Jungkook ma esti tervei közt szerepel lépéseket tenni Taehyung felé. Amilyen ostoba és következet nélküli tud lenni a modell, biztosan elszólná magát Kook előtt, és akkor az eddig "biztos" talajon álló hazugságváram úgy omlana össze, mint a tengerparton lévő homokvárat elmosó dagály. Na szép, egy feladattal több hárul rám, nem elég, hogy vigyáznom kell magamra, s a kisbabámra is, erre még valamilyen úton módon távol kell tartanom Jungkookot és Taehyungot egymástól, ami lássuk be, nem egy hálás feladat, de muszáj megpróbálnom. Nem engedhetem meg, hogy ez a titok pont Jungkook születésnapi buliján lásson napvilágot.

Végül csak megráztam a szőke buksimat, s kitéve az indexet elindultam a kivilágított utcán Jungkookék háza felé. A hátam libabőrödzött a feszültségtől; folyamatosan rémképek kergették egymást az agyamban a lehetséges katasztrófákról, amik a bulin megtörténhetnek.

Valaki mondjuk akár véletlenül is hasba rúg, a kisbabám pedig elmegy. Taehyung, Changbin vagy esetleg Hyunjin köp Jungkooknak, aki az egész tömeg előtt üvölti le a fejemet, s kijelenti, hogy soha többet nem akar engem látni.

Hyunjin pont az orrom előtt szed majd össze valamilyen srácot, s viszi megfektetni a mosdóba a szemem láttára. Valakik erőszakkal itatnak majd velem alkoholt, s a kisbabámnak szinténcsak baja esik. Valaki véletlenül észreveszi, hogy babát várok, és elhíreszteli az egész környéken, mielőtt annyit mondhatnék: fapapucs. Jézusom Felix, ne agyalj már ennyit teljesen feleslegesen!

Kényszerítenem kellett magam, hogy megnyugodjak a hirtelen ért indokolatlan feszültségáradat miatt. Nem lesz semmi baj, gyorsan túlleszek rajta, a félelmeim pedig egyáltalán nem releváns dolgok.

Alsó puhámat harapdálva vezettem az utcákon, majd öt perccel később végre valahára leparkoltam Jungkookék háza előtt, és lendületből ki is szálltam a leállított járműből.

Nem igazán láttam más autót az enyémen kívül, gondolom, a társaság jelentős része taxival, vagy esetleg gyalog jött, hiszen alkoholt kívántak fogyasztani.

Tétován odasétáltam a Jeon ház ajtaja elé, majd összeszedve magam rátenyereltem a csengőre, s reflexszerűen a hasamra kapva a kezemet kezdtem toporogni a küszöbön, arra várva, hogy Jungkook ajtót nyisson.

___

❤️