🪷

Eljött a szombat, a legkomplikáltabb, és legembertpróbálóbb nap az egész héten. Legalábbis számomra.

Bár a szombati napnak a fiatalok körében általában a kikapcsolódásról és a lazításról kéne szólnia, én mégis rettentően feszült vagyok, s szinte érzem, amint az a bizonyos kellemetlen gombóc ott ül bennem, folyamatosan nyomva a szerencsétlen gyomromat.

Szombat esténként baráti társaságunk rendszeres összejöveteleket tart az egyikünknél, ezen a héten pedig történetesen Bang Chan a soros.

Nem arról van szó, hogy nem szeretem a barátaimat, akármennyire is úgy tűnik, csupán egyes okok miatt nem mindig érzem magam velük komfortosan.

Baráti társaságunk már évek óta hét állandó tagból áll; jómagam, legjobb barátom Yang Jeongin, Jeon Jungkook, Bang Chan, Seo Changbin, Kim Taehyung és Hwang Hyunjin.

Nem hiába mondják azt, hogyha alfák és omegák egy baráti társaságba kerülnek, abból semmi jó nem származik. Ez ránk is teljességgel igaz volt, ugyanis alfa barátaink rendszeresen belevittek minket ebbe-abba, amihez nekem egyáltalán nem fűlött a fogam, s ha rajtam múlt volna, akkor én inkább távol tartottam volna magam tőlük.

Barátaim, Innie és Kookie azonban minderről teljesen másként vélekedtek, ugyanis őket erős szálak hűzték az említett alfákhoz. Innie már lassan fél éve élt kiegyensúlyozott párkapcsolatban Channal, Jungkook pedig már időtlen idők óta szerelmes Taehyungba, így érthető, hogy minél több időt szeretnének velük eltölteni. Én tényleg megértem őket, de engem viszont ki ért meg?

Szombaton estefelé hárman indultunk el Innievel és Kookieval Chanék háza felé. Talán mondanom sem kell, hogy Innie és Kookie teljesen be voltak zsongva a közelgő esemény okából, én azonban egyáltalán nem osztoztam az izgatottságukon, sőt, aggodalmam egyre csak nőtt, viszont nem állt szándékomban elrontani a barátaim örömét. Szinte éreztem, hogy ma valami rossz fog ma történni, azt viszont nem tudtam volna meghatározni, hogy pontosan mi.

- Lix, ne legyél már ennyire deszka! - rázta a karomat a mellettem sétáló Jungkook. - Nagyon jól fogjuk érezni magunkat! Olyat bulizunk, hogy csak na! Tae is biztosan nagyon helyes lesz ma este is - kezdett áradozni a modellról, akiért már évek óta reménytelenül epekedik.

- Lixie, tudom miért vagy ilyen - jegyezte meg Innie, én azonban csak feszülten összeszorítottam a párnácskáimat, körmeimet pedig a tenyerembe vájtam, ugyanis nem akartam, hogy ismételten előkerüljön a nemkívánatos téma. - A Hyunjin-dolognak már rég vége van, szóval ha emiatt vagy szomorú, akkor szerintem nincs okod rá. Párként nem működtetek jól, viszont ettől függetlenül maradhattok barátok. - érvelt, én azonban  nem értettem vele egyet.

- Igaza van - bólogatott Jungkook, kifejezve együttértését a témával kapcsolatosan. - Én úgy látom, hogy Hyunjin már lezárta a történteket, szóval neked is el kéne engedned a múltat.

"El kéne engedned neked is a múltat. Ettől függetlenül maradhattok barátok. Már vége van." Mintha olyan könnyű lenne továbblépnem, s túltennem magam egy számomra komoly kapcsolaton. Lehet vannak olyanok, akik az egyik pillanatról a másikra képesek felejteni, s továbblépni,  nekem ez azonban nem megy ilyen gördülékeny módon.
Hwang Hyunjin volt az a férfi, akivel le akartam élni az egész életemet, és akitől egy szép napon gyermekeket akartam, viszont ezen tervem láthatóan nem jött össze, kapcsolatunk ugyanis zsákutcába futott.

Hyunjin és én másfél évvel ezelőtt jöttünk össze, bár már régebb óta kerülgettük egymást.
Akkor minden annyira szépnek és egyszerűnek tűnt; Hyunjin akkoriban lovagias volt és kedves, s képes volt rögtön meghódítani, valamint minden egyes cselekedetével levenni a lábamról. Tökéletesnek éreztem őt magamhoz, és úgy hittem, hogy ami köztünk van az valami különleges dolog kezdete, s akár örökké szólhat. Hah, nem is tévedhettem volna ennél nagyobbat!

Az első együtt töltött hónapok igazi mézeshetek voltak; Hyunjin folyamatosan randevúkra hordott, valamint virágcsokrokkal, rózsákkal és édességekkel kényeztetett el, amik miatt a világ legszebbjének éreztem magam, azonban ahogy teltek a hetek, egyre inkább azt tapasztaltam, hogy a fiú kevésbé érdeklődik irántam. Ez volt tulajdonképpen a kapcsolatunk tönkrementének első lépése; Hyunjin és köztem egyre csak megszaporodtak a viták, s nézeteltérések, amik később igen komoly veszekedésekké fajultak. A vége felé már képesek voltunk a legapróbb ostobaságokon is összekapni.

Az volt a legrosszabb mindebben, hogy Hyunjin nem válogatott az eszközök között, hogyha a szóváltás megnyerése volt a tét. Olyankor mindig olyasféle dolgokat vágott a fejemhez, amik elképesztően fájtak, s folyamatosan azt éreztette velem, hogy rossz ember vagyok, s hogy nem érdemlem meg őt.

Miután vagy fél évig pengeélen táncolt a kapcsolatunk, Hyunjin egyik nap közölte, hogy elege van mindenből, elege van belőlem, és igen csúfondáros módon szakított velem, amiből a mai napig nem ocsúdtam fel.

Még most is előttem van az, amit akkor mondott nekem, azon az ominózus csütörtöki délutánon: "Felix, nekem ebből elegem van, téged egyszerűen nem lehet elviselni! Egy hisztis kis picsa vagy, és az utóbbi időben még az ágyban is béna vagy! Mit csodálkozol azon, hogy már nem kívánlak, hogyha csak fadarabra játszol, és arra vársz, hogy én elégítselek ki?! Én ezt már nem bírom tovább. Vége van, az lesz a legjobb, hogyha békén hagyjuk egymást!"

Nem elég, hogy megsértette a lelkem, de még a szexuális teljesítményemen is csorbát ejtett, bár nem értem, hogy mit csinálhattam rosszul. Mindig is igyekeztem neki megfelelni az ágyban, gyakorta még olyan dolgokat is bevállaltam a szeretkezéseink közepette amiért én alapjáraton nem rajongtam, ellenben mégis belementem, mert örömet akartam neki okozni. Ő pedig erre azt vágta a fejemhez, hogy nem talál kívánatosnak, és hogy béna vagyok az ágyban, ráadásul még elviselhetetlennek is tart. Miért...?

- Lix! Figyelsz te ránk? - pirított rám Innie, teljesen kizökkentve engem a másfél évvel ezelőtti kusza gondolataim közül.

- Mi? Micsoda? Tessék? Persze, figyelek - habogtam zavarodottan, bár őszintén szólva halvány lila dunsztom sem volt afelől, hogy Innie és Kookie közt mi volt a jelenlegi téma.

- Aha, úgy tűnik - ráncolta a homlokát ezúttal Kookie. - Figyelj, hogyha Hyunjinon agyalsz, akkor ne haragudj, nem akartunk felzaklatni ezzel a témával. Felejtsük is el - kért elnézést, amiért nemrégiben felhozták az exem, akiről nyilván nem szerettem diskurálni, mivel szégyelltem, hogy még mindig... szeretem.

- Semmi baj, de ne beszéljünk róla - legyintettem egyet, s igyekeztem minél nyugodtabbnak és lazábbnak tűnni. - Egyébként Kook, ha lehet mértékkel igyál, mert a múltkor is tarkón hánytál - tereltem a témát, emlékeztetve barátomat a nem éppen kellemes eseményről.

- Na igen, annál viszont már csak az volt szörnyűbb, amikor Chan és Changbin ölben vittek haza, mert állni sem bírtál - kuncogott Innie, tovább fűzve a szót.

- Jaj fiúk, ne szívassatok már ezzel, kérlek! - fogta a fejét szegény Jungkook, arcocskája pedig a zavara miatt egyre inkább kezdte felvenni a vöröses árnyalatot.

Ezután végre valahára odaértünk Chan házához. Szülei ezen a napon biztosan nem voltak odahaza, ugyanis az alfa az ősei jelenlétében biztosan nem rendezett volna bulit a házukban. Bár agyamban továbbra is egymást kergették a kusza gondolatok, Hyunjinról, a kapcsolatunkról, a múltról, azonban ezeket most igyekeztem elnyomni magamban, nehogy a volt barátom véletlenül meglássa rajtam, hogy mennyire el vagyok keseredve.

Innie izgatottan rátenyerelt Chan házának csengőjére, majd leengedve a karját dülöngélt lábacskáin arra várva, hogy barátja ajtót nyisson nekünk.

- Nicsak, nicsak, megjöttek a kis vendégeim - mosolygott ránk Chan, mikor pár másodperc elteltével ajtót nyitott nekünk. - És az én kis picikém is itt van - nyúlt oda Innie felé, majd a derekánál fogva odahúzta magához az omegát egy cuppanós csókra.

Nem tettem szóvá azt, hogy Chan néha nyilvánosan taperolja, fogdossa meg csókolgatja Inniet, mivel úgy tűnt, hogy legjobb barátom boldog, s jól megvannak az alfával fél év elteltével is. Nem mondom, hogy nem vagyok valamilyen szinten féltékeny amiért Innie és Chan ennyire boldogok, ugyanis Hyunjin velem sosem viselkedett így mások előtt, hanem mindig azzal volt elfoglalva, hogy mit gondolnak majd mások. Ha az utcán meg akartam fogni a kezét, akkor sokszor elrántotta arra hivatkozva, hogy ez mennyire ciki, és csak az óvodások járnak egymás kezét szorongatva.

- Khm, a többiek már itt vannak? - kérdeztem, hogy valamivel oldjam a beállt zavarodottságomat, mellesleg pedig kíváncsi voltam, hogy Hyunjin megérkezett-e már.

- Igen, már mindenki itt van. Gyertek be, mert a majmok megisznak mindent - nevette el magát, majd Innie-t a derekánál fogva húzta maga után, mi pedig Jungkookkal követtük a házigazdát.

Amint beléptünk a házba, Chan rögtön az alagsor felé vezetett minket, ami a mai iszogatásunknak szolgált színhelyéül. Az alfa benyitott az alagsori ajtón, ahol két hosszú bőrkanapé húzódott, amelyek előtt egy asztalka állt. A falakat festmények és képek díszítették, amik igazán hangulatossá varázsolták a helyiséget.

Changbin, Taehyung és Hyunjin már ott ültek a kanapén és éppen valamin irtóra hangosan kacagtak, érkezésünkre azonban mindhárman felkapták a fejüket.

- Rátok várni valami pusztulat - jegyezte meg szórakozottan Changbin, én azonban csak alig láthatóan a szememet forgattam. - Mint valami mennyasszonyok, olyanok vagytok. - Basszus, az alfáknak könnyű; ők felkapnak bármit, egy zsákban is menőn néznek ki, az omegákkal azonban már más a helyzet. Mi tetszeni szeretnénk az alfáknak, így nyilvánvalóan sokkalta tovább tart elkészülni, avagy kellőképpen kicsinosítani magunkat.

Jómagam most egy csinos fekete csipkékkel borított felsőt, s egy ugyanolyan színű nadrágot viseltem, míg lábaimon a szeretett csatos bakancsom díszelgett. Bár szépnek és kívánatosnak kellett volna éreznem magam ebben a ruhaösszeállításban, ez mégsem így volt, ugyanis Hyunjin régen a folytonos lekicsinylő megjegyzéseivel akkora önbizalomhiányt okozott bennem, amit a mai napig nem tudok feldolgozni. Folyamatosan azzal traktálta a fejem, hogy én mennyire unalmasan öltözködöm, s hogy úgy nézek ki mellette, mint egy szürke kisegér. Akkoriban valóban félénkebb és visszafogottabb stílusú voltam, ami engem egyáltalán nem zavart, azonban ezeknek a rosszmájú megjegyzéseknek köszönhetően a szakítás után úgy döntöttem, hogy ebből elég volt. Engem többet senki nem fog szürkének és unalmasnak titulálni!

A mai napig emlékszem, hogy a szakítás után olyannyira kiborultam, hogy elrobogtam a bevásárlóközpontba, és az összes spórolt pénzemet arra vertem el, hogy szexibbnél szexisebb ruhadarabokkal frissítsem fel egyhangú ruhatáramat. Más ember akartam lenni, vissza akartam kapni Hyunjint.

- Tessék srácok, annyi pia van itt, amennyi csak belétek fér! - mutatott eközben az asztal felé egy drámai kézmozdulat kíséretében Chan, amin valóban katonásan sorakoztak a különféle alkoholos üvegek mindenféle formában színben és méretben. - Na mi az, beijedtetek? Mekkora puncik vagytok!  - horkantott fel, mikor észlelte valamennyiünk meghökkent ábrázatát. - Kivéve az én kis tündérkémet - nyomott egy puszit Innie fejének búbjára, aki csak aranyosan bújt a párjához.

Elhúzott szájjal kémleltem végig az ott lévő üvegeket - ott konkrétan mindenféle alkohol megtalálható volt; soju, vodka, bor, sör, pálinka, rum, viszont egyik sem volt túlságosan ínyemre. Hiába múltam már el huszonkét éves is, azóta sem bírok hozzászokni az alkoholos termékekhez, így ha néhanap legurítok egy-egy pohárkával, annak rendszerint sírás, és egy sugárban történő hányás a vége, persze van aki még nálam is rosszabbul viseli köztünk az alkoholt. Jungkookot már egy-két pohárka után is a padlóról kell összekaparni, ennek ellenére mégis bátran iszogat az összejöveteleinkkor.

Ekkor bátorkodtam először végignézni az összegyűlt alfákon; Chan szakadt farmert és laza fehér pólót viselt, a hozzá képest alacsony Innie pedig eszeveszettül illett az alfa kellemes megjelenéséhez.

Changbin szokásához híven most is talpig feketébe öltözött, sőt, mint mindig, a kapucnis pulcsit sem vetette meg, igazi rosszfiús érzetet keltve.

Taehyung befutott modell révén most is elegánsan és roppant megnyerően jelent meg, ruhái ízlésesen lettek kiválasztva, kékre festett haja pedig tökéletesen illet egyedi valójához.

Ezek után tekintetem átvándorolt Hwang Hyunjinra, a volt barátomra, akit még mindig nem voltam képes elengedni. A fiú szőke haja a vállára omlott, karakteres, s felettébb vonzó mosolya pedig még ennyi idő elteltével is képes volt felébreszteni a gyomromban azokat a bizonyos pillangókat. Kedvem támadt leülni melléje, megfogni a kezét, vagy csak simán odabújni hozzá, viszont emlékeztetnem kellett magam, hogy ezt többé nem áll módomban megtenni, ugyanis mi ketten már nem vagyunk egy pár. Hyunjin ezenkívül egy fekete mintás inget viselt, ami tökéletesen kiemelte fehéres bőrének tónusát. Az ingje felső három gombját kigombolva hagyta, ezzel láttatni engedve mellkasát, amit én mindig is imádtam. A fiú még mindig tökéletes volt, engem pedig rögtön mardosni kezdett a tudat, hogy vajon én miért nem voltam neki elég jó.

- Na jó, elég legyen ebből a hallgatásból - csapott rá egyet a combjaira Taehyung. - Tessék leülni fiúk, és igyatok! - intézte felénk a szavait.

Mivel Hyunjin a jobb szélen ült, én direkt a másik felére masíroztam, hogy még véletlenül se kelljen a fiú mellett ülnöm. Amaz felén Taehyung foglalt helyet, így Jungkookot magam után ráncigálva odaültettem a kiszemeltje mellé, majd én is kifújva a benn rekedt levegőmet huppantam le a kényelmes kanapéra.

- Akkor kezdjünk egy pohár pezsgővel, s koccintsunk arra, hogy mindnyájan együtt vagyunk! - emelte magasba a poharát Chan, mi pedig követve a fiú mozdulatát koccintottuk neki a másikénak a pezsgővel teli üvegpoharakat, majd pedig lehúztuk az említett italt.

Kifejezetten frusztrált az, hogy Hyunjin és én egy társaságban vagyunk, s ráadásul mindehhez jó képet kell vágnom, de úgy tűnt, hogy ez rajtam kívül senkit sem izgatott.

A fiúk mindannyian úgy tettek, mintha köztem és Hyunjin között soha semmi nem történt volna, és elvárták, hogy képesek legyünk tolerálni egymás jelenlétét. Az viszont egy biztos, hogy Hyunjin a szakításunk óta, azaz pontosan fél éve egyetlen árva szót sem szólt hozzám, a baráti összejöveteleink alkalmával pedig folyamatosan levegőnek nézett, mintha csak egy idegen lennék számára. Ez azt bizonyítja, hogy ő már tényleg lezárta a mi kettőnk párkapcsolatát, ami bárcsak nekem is ennyire könnyen menne! Én minden egyes éjszaka úgy sírom álomba magam a legpuhább plüssmackómat szorongatva, hogy azon töprengek; miért nem voltam elég jó neki, s hogy miért nem próbáltuk meg közösen helyrehozni a kapcsolatunkat. Én mindennél jobban szerettem, s még mindig szeretem őt.

Nevetséges, de a mai napig reménykedem abban, hogy egy szép nap ott fog kopogtatni az ajtómon, s majd sírva közli velem, hogy mindent megbánt, hogy még mindig szeret, s hogy kezdjük újra az egész kapcsolatunkat. Még ha legbelül tudom, hogy ennek a beteljesülésére nullával egyenlő esélyem van, én mégis szentül hiszek ebben, s reménykedem.

Az iszogatásunk az idő elteltével kezdett elvadulni, magyarán, egyre több alkohol került forgalomba, s hetünk közül már egyikünk sem volt túlzottan magánál.

Én rengeteget ittam, ami részben azért volt, hogy valamivel eltereljem a figyelmemet Hyunjinról, viszont a többiek is igencsak eláztak.

- Srácok, srácok, mondok egy viccet, hahahaha - kacagott fel Taehyung, mikor már mindannyian legurítottunk jó pár pohárnyi bort és pezsgőt. - Miért nem integet ezzel a kézzel a királynő? - emelte fel a bal kezét, s méltóságteljesen megmozgatta ujjait, ezzel imitálva az integetést. - Azért mert ez az én kezem, hahahaha! - visított fel a modell, a nagy nevetés közepette pedig még a kanapén is hátravetette magát.

- Jaaaaj Tae, te olyan vicces vaaaagy! - nyöszörögte neki Jungkook, aki már pár pohárka pezsgő után is rémesen beszámíthatatlanul festett, s félő volt, hogy nyomban elhányja magát.

- Kookie, ne igyál többet - vettem ki a barátom kezéből az üveg bort, amibe épp indokolatlanul bele akart inni, bár nem érthetem miért, hiszen alig tudta eddigre nyitva tartani a szemeit is, arca pedig teljesen elfehéredett. - Szerintem inkább feküdj le, mert nagyon rosszul festesz - tanácsoltam neki aggodalmaskodva.

- Ugyan, a buli még csak most kezdődik igazán - legyintett le minket Changbin, majd pajkosan mosolyogva beletúrt a kapucnis pulcsija zsebébe, s elővett onnan valamilyen kis csomagot, amelyben valamiféle színes tabletták csörögtek. - A pia is fantasztikus, de ez... - rázta meg felénk a zacskót. - Ez itt jó anyag.

- Mutasd mi az - kapta ki az alfa kezéből a csomagot Hyunjin, hogy közelebb emelve arcához jobban szemügyre vehesse annak tartalmát. - Baszki, ez extasy, nem? - lepődött meg a fiú.

- De, az. És? - vonta meg a vállát Changbin, visszavéve Hyunjintól a tudatmódosító tablettákkal teli zacskót, majd menősködve a szájába hajított pár szemet.

- Én úgy gondolom, hogy nem kéne használnunk ilyesmit - közöltem tárgyilagosan, ugyanis bár én is jócskán ittas állapotban voltam, azért a józan eszemet mindig magamnál hordoztam.

Nem gondoltam úgy, hogy drogoznunk kéne, hiszen annyi rémtörténetet hall az ember manapság, ahogyan a fiatalok italozások alkalmával kábítószereznek, s közben különböző balesetekre is sor kerül. Oké, az eddig is nyilvánvaló volt számomra, hogy Changbin zűrös és lázadó fiú révén olykor-olykor használ különféle tudatmódosító szereket, de annak az ötletét semmiképpen sem támogattam, hogy minket is belevigyen.

- Jaj Lix, ne légy már ennyire prűd - horkantott fel Hyunjin, s mélyen a szemembe nézett. - Mindig is ennyire szűzies jókisfiú voltál, nem unod még? Mert én igen - vetette oda pökhendi módon, mire még a szám is tátva maradt.

Ezt nem hiszem el; fél év után talán most először szól személyesen hozzám, erre egy ilyen lekicsinylő megjegyzést ejt a barátaink füle hallatára. Még hogy én vagyok prűd és unalmas?!

Mindig ezt vágta a fejemhez a kapcsolatunk alatt is; hogyha valami nem az ő kénye-kedve szerint alakult, akkor mindig én voltam a hibás a kialakult helyzetért. Folyamatosan azzal piszkált, hogy szabályosan unja magát mellettem, s hogy nem vagyok képes lazítani, hanem olyan merev vagyok mint valami farönk. Rohadj meg Hwang Hyunjin, rohadj meg!