~~~

- Aha. Miatta. - válaszoltam halkan.

- Akarsz róla beszélni? - dobta fel hirtelen a kérdést a fiatal férfi, egy nagyot beleszívva a füstölgő cigarettájába, sokatmondóan nézve rám, mire én csak megrökönyödött pillantásokkal illettem a kéményként gőzölgő Changbint.

- Mi-mi-mire gondolsz? - kérdeztem vissza, ugyanis szerettem volna meggyőződni arról, hogy vajon ugyanarra gondol-e amire én.

- Hát mindenre. Ami veled történt. Érződik rajtad, hogy szomorú vagy, és el vagy veszve közöttünk - fejtette ki bővebben a gondolatait Changbin. - Persze csak ha szeretnél róla beszélni. Néha jólesik kiadni magunkból a sok felgyülemlett szarságot.

Pár másodpercig csak összepréselve az ajkaimat hallgattam, azon gondolkozva, hogy bölcs és hasznos húzás lenne-e megosztani a bensőséges érzéseimet egy szinte majdhogynem idegennel. Végül azonban úgy döntöttem, hogy igen, hiszen Changbin még nem is ismer, ezért lehet nem fog engem elítélni megkérdőjelezhető tetteimért, hanem csak simán meghallgat engem szemrehányástételek nélkül.

- Igazából rengeteg gondolat kavarog most a fejemben - sóhajtottam fel, belekezdve a mondandómba. - Sosem hittem volna, hogy valaha is egy ilyen patthelyzetbe kerülök, s az a legrosszabb ebben, hogy csak magamat tudom mindezért hibáztatni.

- Chenle, de arról nem te tehetsz, hogy az a szemétláda Hwang átvert téged és hogy olyan dolgokat akart veled tenni, ami az egyik legtraumatizálóbb élmény a világon - csóválta a fejét az alfa, Joongra utalva.

- De arról igenis tehetek, hogy mindez így alakult - ellenkeztem szomorúan. - Ha egy kicsit is érettebb lennék, akkor nem adtam volna magam oda egy ilyen embernek.

- Ezen már visszamenőleg nem tudsz változtatni. Mostmár rács mögött van, és megkapta a méltó büntetését, szóval szerintem a jövőre kéne koncentrálnod, és megpróbálnod elengedni a múltat.

- Lehet. - ízlelgettem a kijelentéseit. - De az igazság az, hogy rettentően félek a jövőtől, erre pedig van is okom. Gondolj csak bele; egy tizenhét éves omega vagyok, aki várandós egy több mint ötven éves alfától, aki meg akart erőszakolni nem csak engem, hanem a fia omegáját, az unokája apját is. S én hiába vagyok még ennyire fiatal és tapasztalatlan szinte minden tekintetben ehhez az egészhez, a baba apjának kiléte ellenére én mégis meg szeretném őt tartani, de félek, hogy az iskolában cikizni fognak a terhességem miatt. Félek, hogy a szüleim a végén elfordulnak tőlem, miközben már hetek óta az abortusz a téma otthon, és mindenáron azt akarják, hogy mindenki érdekében mondjak le erről a kisbabáról, miközben én világosan a tudtukra hoztam, hogy akarom őt. A másik opciójuk pedig az, hogy adjam örökbe, ami egy undorító felvetés. Félek, hogy rossz szülő leszek, mivel kibaszottul nem lesz segítségem a kicsi körül, és fogalmam sincs, hogy mi kell egy csecsemőnek. Félek, hogy az egész Hwang család is elfordul tőlem, pedig e baba által hamarosan egy család leszünk. Félek, hogy egyedül maradok teljesen, ezzel büntetve engem a többiek azért mert megtartom Hwang Joong gyerekét. Mindenki csak azt látja, csőlátás módon, hogy ez Hwang Joong gyereke, miközben ő elsősorban kibaszottul az enyém, és azt garantálom, hogy soha semmi köze nem lesz a szemét apjához. Ez a baba az én hasamban van, és nem számít, hogy kitől van, amíg én szeretném őt az életembe. Közben azért persze kibaszottul rettegek attól is, hogy soha többet nem fogok senkinek sem kelleni egy gyerekkel és ilyen múlttal a hátam mögött. A legjobban pedig attól félek, hogy nem fogok tudni mindent megadni ennek a babának, miközben ő nem érdemli meg, hogy szenvedjen miattam. - hadartam, szó szerint szerencsétlen Changbin nyakába zúdítva szinte mindent, ami az eltelt hetek végeláthatatlan fertőjében felgyülemlett bennem, s időzített bombaként ketyegett, arra várva, hogy mikor robban ki belőlem.

Changbin mindvégig figyelmesen hallgatta kirohanásomat, persze közben olykor beleszívott az ujjai közt lévő cigijébe, de egyszer sem szakított engem félbe.

- Ne haragudj, hogy ezzel így lerohantalak, de ez most kijött belőlem - kezdtem rövidesen szabadkozni, zavartan simítva rá a tarkómra.

- Ne kérj bocsánatot, teljesen jogosak az érzéseid. - rázta meg a fejét Changbin. - Köszönöm, hogy elmondtad nekem ezeket a gondolataidat. Hidd el, minden rendben lesz, csak hagyj időt magadnak arra, hogy feldolgozd a történteket.

- Próbálom - suttogtam vissza. - Csak nem vagyok én olyan erős amilyennek mutatom magam...

- Hé - hajította le a földre a cigicsikket Changbin, majd fekete bakancsával rátaposott a füstölgő kis tekert nikotinos papírra. - Ne mondd magadra azt, hogy gyenge vagy, mert az az ember, aki meg meri élni, és ki meri mutatni az érzelmeit az igenis egy erős személy. Sírni, elveszettnek lenni sosem gyengeség. 𝘕𝘦𝘮 𝘮𝘪𝘯𝘥𝘦𝘯𝘬𝘪 𝘢𝘬𝘪 𝘦𝘭𝘵é𝘷𝘦𝘥 𝘦𝘭𝘷𝘦𝘴𝘻𝘦𝘵𝘵.

- Igazad van. Köszönöm, hogy meghallgattál - eresztettem meg egy őszinte mosolyt az alfa felé, aki nyomban viszonozta is az apró ajakgörbületet.

- Ugyan, ezt nem kell megköszönni - vonta meg lazán a vállait. - Egyébként kisfiút szeretnél vagy kislányt? - érdeklődött, vetve egy röpke pillantást a hasamra, ahol a rétegnyi textíliák miatt semmi sem látszott.

- Igazából mindegy, de talán kisfiút egy icipicit jobban szeretnék. Nem tudom miért, de mindig is úgy hittem, hogy én fiús apuka leszek - feleltem egy sornyi töprengés után, megejtve egy mosolyt a gondolat hatására. - És te, 𝘩𝘺𝘶𝘯𝘨?

- Én? - pislogott.

- Igen. Te nem szeretnél majd egyszer gyereket? - pontosítottam.

- Hmm... de - válaszolta meg a feltett kérdésemet egy pár másodpercnyi gondolkozás után. - Tudod, mikor megtudtam, hogy Felix terhes lett, csak mertem remélni, hogy nem tőlem. Persze ha úgy alakult volna, hogy mégis, akkor akár Lix hiszi, akár nem, de természetesen gondját viseltem volna a gyereknek, de reméltem, hogy nem az enyém.

- Miért? - ráncoltam a homlokomat értetlenül, hiszen nem teljesen volt tiszta számomra, hogyha Changbin szeretne gyereket, akkor mégis miért reménykedett annyira abban, hogy Nalini nem tőle fogant? Changbin határozott válasza viszont azonnal felkapcsolta a lámpákat az agyamban, olyannyira igaznak találtam a fiatal férfi szavait.

- Azért mert nem szeretem Felixet. Én pedig egy olyannal akarok közös babát, akit szeretek. Mostmár érted, Chenle?

- Teljesen - biccentettem, lesütve a tekintetemet a földre, hisz' minden egyes szava igaz volt.

- Viszont félek, hogy sosem lesz esélyem ezt átélni. Hogy sosem lesz esélyem arra, hogy apuka lehessek - harapta be az alsó ajkát Changbin, elnézve rólam.

- Biztosan lesz esélyed rá. Kedves vagy és jól nézel ki, szóval biztosan találsz majd magadnak egy omegát - mosolyodtam el, hogy ezúttal én öntsek lelket belé.

- Úgy legyen - fújta ki a tüdőjében rekedt levegőjét az alfa. - Egyébként kár, hogy eddig sosem beszélgettünk. Pedig szimpi vagy. - tette hozzá.

- Te is nekem... - motyogtam vissza zavartan, miközben éreztem, amint bizsergő almácskáim skarlátvörössé avanzsálódnak, ami olyannyira szembetűnő volt, hogy Changbin szóvá is tette az állapotomat.

- Jól vagy? Olyan piros lett az arcod - lépett egyet közelebb hozzám az alfa, fürkésző tekintetét arcomra vetve. - Ugye nem vagy rosszul?

- Nem, csak melegem van - leheltem neki vissza, miközben tovább lángolt az egész képem a férfi közelségétől, akit mellesleg irdatlan vonzónak találtam. A koromfekete tincsei, az a csibész félmosoly a szája sarkában, s a tény, hogy nem ítélt el, hanem meghallgatott. Jaj nekem!

- Biztos? - emelte fel a kezét a fiatal alfa, leheletfinoman rásimítva a tűzforró orcámra, minek hatására az összes levegőm a tüdőmben rekedt, s félő volt, hogy ott helyben megfulladok a testemet hirtelen megszállta izgalomtól.

- Igen... - pihegtem vissza félénken, miközben Changbin forró ujjlenyomatai szinte megperzselték az arcocskámat, az alfa pedig másodpercek múltán sem húzta el onnét a kezét, hanem mintha egy közelebb és közelebb került volna hozzám. - Hyung, mit művelsz? - néztem fel zavartan csillogó szemekkel Changinra, aki mintha már nem is az íriszeimet, hanem az 𝘢𝘫𝘬𝘢𝘪𝘮𝘢𝘵 stírölte volna.

- Nem tudom - suttogta a fekete hajú.
Bár eddig tisztes távolságban álltunk egymástól, most mégis olyannyira közel kerültünk a másikhoz, hogy az már jócskán az intim zónánkon belül volt. Szinte hallottam Changbin szívverését; de csak az enyém rendszertelen dobogásán túl, s éreztem az arcomon lecsapódni az alfa meleg leheletét, ami vegyült egy adag cigarettaszaggal is, ám ez kicsit sem zavart. Előbb még fáztam, de pusztán a férfi közelsége százszor jobban elárasztotta testemet melegséggel, mint a világon a legmelegebb szőrmés kabát. Eközben persze fogalmam sem volt, hogy éppen mi is történik körülöttem, egyszerűen csak pozitív érzéseket tapasztaltam Changbin által, ezért csak sodródtam az árral.

A férfi selymes ujjbegyeivel továbbra is óvatosan cirógatta vörös rózsákat bontott orcámat, majd jobb keze hüvelykujjával gyengéden végigsimította a vaskos alsó ajkamat, miközben végig mélyen a szemembe nézett, nekem pedig a mindent elvivő döbbenet mellett a gyomromban szó szerint csapkodni és egymást kergetve röpdösni kezdtek azok a bizonyos pillangók.

𝘊𝘩𝘢𝘯𝘨𝘣𝘪𝘯 𝘩𝘺𝘶𝘯𝘨 𝘮𝘰𝘴𝘵 𝘵é𝘯𝘺𝘭𝘦𝘨 𝘮𝘦𝘨 𝘢𝘬𝘢𝘳 𝘤𝘴ó𝘬𝘰𝘭𝘯𝘪?

Nem mertem rákérdezni Changbinnál, hogy most ennek az intimnek mondható folyamatnak köztünk mi is lesz a gyümölcse, mik velem a szándékai, s értelemszerűen az első lépést is gyáva voltam megtenni, pedig valami hang az agyamban azt súgta, hogy szeretném ha megcsókolna. Amint ezen töprengtem, Changbin viszont óvatosan közelebb hajolt hozzám, majd olyan lágyan, figyelmesen és kedvesen érintette össze az ajkainkat, mint ahogyan egy méhecske hörpint nektárt egy szép mosolygós lila virágból.

Megrökönyödtem, ez nem kérdés, hiszen míg az előbb szinte sírva soroltam Changbinnak a jövőtől való félelmeimet, ahhoz képest most az alfa éppen kissé bátortalanul ugyan, de az ajkaimat csókolja. A csók nem volt sem vad sem erőszakos; Changbin a menő és lázadó kisugárzása dacára olyan lágyan és körültekintően vette ajkai közé a felső párnácskámat, hogy csókját ahhoz tudnám hasonlítani, mintha a legfinomabb selyemmel csiklandozták volna puháimat. Az alfa lehelete keveredett a cigaretta jellegzetes és a marcipános esküvői torta édes ízével, én pedig a kezdetleges döbbenet után teljesen belevesztem a mámorító csókba. Pilláimat lágyan lecsuktam, miközben csak gondtalanul élveztem, amint Changbin finom csókokkal illeti számat, amint az orrunk össze-össze ütődik, s amint az öröm és a végtelen boldogságérzet futótűzként szétárad az agyamban, az egész mellkasomban, valamint a testem minden egyes legapróbb, legjelentéktelenebb porcikáját is hatalma alá vonja.

A kellemes, már-már isteni pillanat azonban sajnos csak egy nüansznyi ideig tartott, ugyanis Changbin váratlanul megszakította csókunkat mielőtt az elmélyült volna, elhajolt tőlem, s hátrált tőlem egy jópár lépést, mire én csak összezavarodva pislogtam rá, mert nem értettem, hogy miért hagyta abba.

- Jézusom, akkora egy méretes fasz vagyok! - fogta a fejét Changbin, olyan kétségbeesett tónusban beszélve, mintha legalábbis a világvége közeledne. - Ne haragudj rám Chenle! Jézusom! Ezt nem kellett volna, Jézus Mária! - ajnározott, arcát a tenyereibe temetve.

- De hyung, nem tettél semmi rosszat - bírtam rá magam arra, hogy megszólaljak, azonban hangszálaim nem igen akartak együttműködni.

- De igen! Éppen egy traumán vagy túl Hwang miatt, én pedig nem akartam kihasználni, hogy szomorú vagy! Nem akartam még én is ilyen gátlástalanul rád mászni! - bizonygatta hevesen.

- Nem másztál rám, hyung. Hidd el, hogyha nem akartam volna, akkor már a legelején leállítottalak volna - jelentettem ki, ami hallatán Changbin mintha azonnal megnyugodott volna.

- De belekényszeríteni sem akartalak a csókba - bizonytalanodott el ismét az alfa.

- Nem kényszerítettél bele. - ingattam a fejemet. - Csak nyugtass meg, hogy nem sajnálatból tetted... - tettem hozzá halkan.

- Nem szoktam sajnálatból megcsókolni senkit. A nyolcadik kerületi drogos hajléktalant sem csókolom meg, hiába sajnálom szerencsétlent. - magyarázta, nemtetszően összefonva mellkasa előtt izmos karjait.

- Akkor... miért csókoltál meg ha nem sajnálatból? - tudakoltam óvatosan, Changbin pedig csak a talajt szuggerálva adta meg a válaszát.

- 𝘔𝘦𝘳𝘵 𝘨𝘺ö𝘯𝘺ö𝘳ű 𝘷𝘢𝘨𝘺.

Fogalmam sem volt, hogy mit reagáljak erre a bókra, vagy... flörtre, azt viszont tudtam, hogy hízeleg a hiúságomnak az, hogy egy ilyen vonzó és erős alfa gyönyörűnek talál. Nem értettem azonban azt, hogy ugyanakkor mit akarna tőlem egy ilyen tökéletes pasi? Hozzá képest én csak egy kis taknyos vagyok, aki egy vén bűnözőtől vár gyereket, szóval ha az ő helyében lennék, akkor nagy ívben elkerülném ez olyanokat mint én. Másrészt viszont olyan jól esne a lelkemnek, hogyha mindek ellenére őszinte érdeklődést tanúsítana irántam a férfi. Tetszik nekem. De lehet, hogy lehetetlent kívánok.

- Khm, nem megyünk be mostmár? Megint kezdek fázni - törtem meg egy krákogással a köztünk beállt üvöltően hangos csendet, Changbin pedig csak egyetértően előrebiccentette fejét, majd óvatosan a hátamra helyezte mancsát, bekísérve engem vissza a kis étterembe.

Odabent továbbra is javában folyt a buli; Hyunjin és Felix szerelmesen összebújva billegtek a fülbemászó muzsikára, San és Yeji önfeledten beszélgetve táncoltak, Chan éppen Jeongin hátát masszírozta a székeken ülve, hisz' szegény omegának istenesen fájhatott két baba cipelése a pocakjában. A modell Taehyung és Jungkook is lassúztak, míg legjobb barátom, Jeno, Hyunjin öccsével, Minhyunnal beszélgetett nagyban. Az idősebbek közül pedig Minna és Nari néni a kis Nalinit etették babapürével, Mr. Lee pedig a zenekarnak dirigált, hogy játszanak neki Queen-t.

Én közben idebent már levettem a hyungomtól kapott farmerdzsekit, s kissé elveszve néztem végig a többieken, mikor a fekete hajú alfa ismét megszólalt.

- Most sem táncolsz velem egyet? - vetette fel ismét Changbin, mire kénytelen voltam elfojtani egy kitörni vágyó mosolyt.

- De... - feleltem pirongva.

Hagytam, hogy Changbin hyung óvatosan megfogja az övéhez képest pici kezemet, majd odavezessen a parketta közepére, valahova a Hyunjin-Felix, San-Yeji és Taehyung-Jungkook páros közé. Mancsát határozottan a vékony derekam köré vezette, majd lágyan, mégis határozottan kezdett engem vezetni a zene ütemére. Közben természetesen alig mertem a fiú szemébe nézni zavaromban, de a közelsége viszont mindenképpen gyógyír volt lelkemnek.

Mikor oldalra néztem, párszor elkaptam Jeno sokatmondó tekintetét, aki amolyan "mi a fasz történik, ti miért táncikáltok?!" szemekkel nézett felénk, de érthetően nem tudtam megválaszolni kérdéseit.

Az viszont garancia, hogy innen 180 fokos fordulatot vett az életem; a jó irányba...
Í𝘨𝘺 𝘤𝘴ö𝘱𝘱𝘦𝘯𝘵 𝘣𝘦 𝘵𝘦𝘩á𝘵 é𝘭𝘦𝘵𝘦𝘮𝘣𝘦 𝘚𝘦𝘰 𝘊𝘩𝘢𝘯𝘨𝘣𝘪𝘯.

...

- Gyönyörűek vagytok mindketten - nyomott egy csókot a homlokomra Changbin, majd szeretetteljesen megsimította a kisbabám, Junjie fejecskéjét is, aminek hatására melegség öntötte el az egész testemet.

De kezdjük is elején; Changbinnal Hyunjin és Felix esküvőjét követően találkozgatni kezdtünk. Pontosabban az alfa írt rám az esküvő utáni napon, mert én olyan mimóza voltam, hogy ezúttal sem mertem kezdeményezni, mert féltem az esetleges visszautasítástól, tehát mondhatni csak vártam, hogy a sült galamb a számba repüljön. Napokig írogattunk egymással éjszakákba nyúlóan, mígnem az alfa randevúra hívott, én pedig dagadó örömmel mondtam neki erre igent. Olyan jó érzés volt, hogy valakit, azon belül magát Seo Changbint még így is érdeklek.

Az említett randevú pedig sokkal jobban sikerült mint azt remélni mertem; nem volt kérdés, hogy az elsőt rövidesen egy újabb randi fogja követni. A harmadik randevúnkon pedig már ismét csattantak el köztünk csókok, én pedig Changbin hatására napról napra kezdtem kivirulni, s visszanyerni az elveszettnek hitt életkedvemet, amit egy bizonyos idő elteltével a szüleim is észrevettek.

Mikor aztán elmondtam nekik, hogy kivel is találkozgatok az utóbbi időben, először természetesen nem igazán repestek a boldogságtól, mert hát Changbin több mint hét évvel idősebb nálam, s valahol jogosan féltek, hogy valami hasonló eset sül ki ebből mint anno Hwang Joongnál, de mikor látták, hogy mennyire kiegyensúlyozott vagyok az alfa mellett, akkor beletörődtek abba, hogy vele találkozgatok. Ezúttal a legmegfelelőbb partnert választottam magam mellé.

Changbin pedig tényleg egy nagyon rendes alfa; ki sem néztem volna belőle az elején. Habár Hwang Joong gyerekét hordom a szívem alatt, Changbin mégsem tesz nekem soha szemrehányást a baba miatt, sőt, rengeteget segített nekem. Ő hordott még a kötelező vizsgálatokra is Dr. Choi Sanhoz. Meg kell valljam, azért valahol furcsálltam a férfi hozzáállását, s nem egyszer rákérdeztem nála valahogy úgy, hogy "Hyung, most őszintén, téged kicsit sem zavar az, hogy megszülök egy olyan gyereket aki nem a tiéd, miközben kapcsolatban vagyunk?" Changbin válasza pedig ilyenkor mindig egy velős, egyszerű és határozott "nem" volt. Komolyan, épp ésszel nem bírtam felfogni, hogy mit akar egy olyan terhes omegától, mint én, de aztán az alfa felvilágosított, hogy ő szeret engem, és a babával együtt elfogad, s hogy bármiben számíthatok rá a kicsi körül is, ez pedig kimondhatatlanul jól esett nekem. Ráadásul tökéletesen működött köztünk a párkapcsolat is; a megfelelő tempóban történt minden: először csak randevúztunk, ismerkedtünk, beszélgettünk, majd szép lassan bekövetkezett az első szeretkezés ( Changbin irtóra óvatos volt velem a baba miatt ), majd elhangzott az első szeretlek, szóval éltünk mint hal a vízben, várva a kisbaba születését.

Amióta Changbin az életem része, valahogy a kisbabám születését is ezerszer jobban vártam, hiszen tudtam, hogy lesz biztos támaszom és segítségem a csecsemő gondozása körül, amire mindig is vágytam. Ráadásul neki köszönhetem azt is, hogy végül nem estem depresszióba a Hwang Joong-féle ominózus eset után, hanem sikerült felülkerekednem a múlt sérelmein és hosszabb-rövidebb idő alatt továbblépni.

Changbinon kívül segítségemre volt még a családom is, akik elfogadták azt, hogy ilyen fiatalon apuka leszek, s innentől kezdve mindenben támogattak. Legjobb barátom, Jeno is ott volt nekem, illetve Felixnek hála Hyunjinban is sikerült megtörnünk azt a bizonyos jeget, így mostmár ő is örömmel várta a kései kistesó születését a leendő gyermekem személyében.

A sulit egyébként időközben otthagytam, és magántanuló lettem. Nem arról van szó, hogy ne szerettem volna iskolába járni, de egyrészt terhesen körülményes és macerás naphosszat az iskolapadban ülni és töretlenül figyelni, viszont a fő ok, amiért végül otthagytam az iskolát sokkalta komolyabb hangvételű volt.

Mikor Hwang Joongot letartóztatták és elítélték, az elég nagy port kavart Seoul ezen részén, hisz' a férfi egy befolyásos üzletember volt, ráadásul mindenki egy hiper-szuper családapának hitte azt a szörnyeteget; mostanáig. Mindenki érthető módon teljesen le volt sokkolódva a történtek után; még a kibaszott híradóba és a seouli hírmondóba is belekerült az eset, ezért sajnos az iskolatársaim is tudomást szereztek a részletekről. Voltak akik szánakoztak felettem és sajnáltak, ami szintén borzalmas volt, hiszen mindenki nagy szemekkel megbámult a folyosón. Én voltam az a kis nyomi omega, akivel ezek a szörnyűségek történtek. Mások pedig engem kezdtek el támadni, és minden ribancnak elhordtak, ezért elég hamar arra az igencsak logikus elhatározásra jutottam, hogy még mielőtt ez elfajulna, én leszek az aki kilép ebből a mérgező környezetből. S milyen jól tettem!

Magántanulónak lenni egyébként nem rossz ám, napközben több időm van, s Changbin is rengeteget segített nekem felkészülni a vizsgáimra.

Három héttel ezelőtt azonban nagy napra ébredtünk; Changbin eljött hozzánk, hogy nálunk aludjon; a szüleim nem voltak otthon, de persze tudtak róla, hogy az alfám átjön, s jóvá is hagyták. Bár a kilenc hónapos nagy hasammal nem sok minden produktívat lehetett csinálni, Changbinnak még a társasága is fel tudott villanyozni. Minden rendben ment, úgy mint máskor, viszont miközben épp filmet néztünk Changbinnal, fura görcsöket kezdtem érezni az alhasamban. Az alfám persze rögtön bevitt engem a legközelebbi kórházba, ahol kiderült, hogy bizony elfolyt a magzatvizem, így már jött is Dr. Choi San, a szülészem, s egyben az elsöprő izgalom és rettegés is a szüléstől. Az elmúlt hónapokban Felix részletekbe menően felvilágosított a szülés minden egyes legapróbb dolgáról, tehát elméleti síkon pontosan tudtam, hogy mi fog közben zajlani. Mikor azonban ténylegesen is megindult a szülés, akkor hirtelen minden egyes erre vonatkozó információ elillant az agyamból, s csak a félelem maradt. Ideges voltam; féltem a műtéttől, s aggódtam a kisbabám miatt is.

Changbin persze gondolkodás nélkül úgy határozott, hogy bejön velem a műtőbe, s végig mellettem lesz, amin meglepődtem, hiszen meg volt róla győződve, hogy az alfa nem akarna jelen lenni egy olyan gyermek világra-jötténél, aki nem az övé.

Nem viseltem egyébként jól sem a lidokainos érzéstelenítőt a csigolyáim közé, sem pedig, hogy konkrétan lebénulva kellett feküdnöm a műtőasztal-szerűségen, miközben hallottam, amint az orvosok a szikékkel csattognak a ponyva takarásában. Ennek többek között az is lehetett az oka, hogy eddig tényleg soha nem volt semmilyen műtétem, így nulla tapasztalattal a tarsolyomban csöppentem bele egy szülés közepébe. Changbin persze maximális erőbedobással próbált megnyugtatni, s a szülés végére többé-kevésbé sikerült is neki, viszont a félelem még mindig fűtött. Csak túl akartam lenni az egész megpróbáltatáson, s a karomban tartani a kicsi babácskámat. Azt szerettem volna, hogy az orvosok csak szedjék már ki belőlem ezt a gyereket, és viszlát. Felix ugyan felkészített a császármetszés sötét oldalára, mégpedig, hogy szinte teljesen mozgásképtelenné, s bénulttá lesz az ember, de azt azért nem hittem volna, hogy ennyire borzasztó érzés lesz foglyul esni a saját tulajdon testemben.

Dehát végül minden kellemetlenség ellenére a császármetszés mégiscsak sikeresen lezajlott, s megszületett 48 centiméter testhosszal és 2,40 kilogrammal a kisfiam; Zhong Junjie.

Gyönyörűszép kisbaba volt, s meg kell valljam; mesés és leírhatatlan egy érzés kilenc hónapnyi idő után szülővé válni, és a karomban tartani a gyermekemet. Meglepő módon Changbin is boldognak tűnt a csecsemő láttán, ami engem is határtalan örömmel töltött el.

Mikor aztán pár nappal később hazaengedtek engem és az újszülött kis Junjie-t a kórházból, Jeno, Felix, Hyunjin, Yeji és Minhyun is eljöttek megnézni a kisbabámat. A Hwang testvérek megható módon mindannyian öccsükként tekintettek a kis Junjie-ra. Viszont nem sokáig élvezhettük az otthoni nyugalmat, ugyanis mihamarabb meg kellett indítani az apaság megállapítására irányuló pert, hiszen a gyerekemnek jogilag nem volt apja. A bíróság ebből kifolyólag tehát elrendelte a DNS vizsgálat lefolytatását, ami alapján bizonyítást nyert, hogy Hwang Joong a gyermekem apja. Ezzel az információval egyébként eddig is mindenki tisztában volt, de az, hogy jogilag is bizonyítást nyert, mégis sokkolóan hatott. Joong egyébként kategorikusan kijelentette a bíróságon, hogy lemond minden szülői jogáról, s hogy nem kíváncsi sem rám, sem a fiára. Hála Istennek, ugyanis Joongnak ehhez a gyerekhez semmi köze sincsen azon kívül, hogy megcsinálta. Tehát életem ezen szakaszát hivatalosan is magam mögött tudhattam.

Közben egy újabb változás is történt az életemben; Changbin felvetette az ötletet, hogy volna-e kedvem összeköltözni vele. Az alfa azt mondta, hogy saját tulajdon fiaként kezelve a babát fog nekem segíteni felnevelni a kis Junjie-t. Természetesen dagadó örömmel mondtam neki igent, s a szüleim is jóváhagyták az együttélést. Felix volt az, aki segített nekünk találni egy bérbe vehető lakást; az apjának, Kwannak sok kiadó ingatlanja van, tehát Changbinnal végül be is költöztünk egy számunkra szimpatikus lakásba.

Jelenleg egy hete lakunk itt, de Changbin mindenbe a segítségemre van, s úgy viseli gondját Junjie-nak mintha a sajátja lenne.

- Changbin hyung, idehoznád a kicsinek a cumit? - szóltam oda a kanapéról az előttem tébláboló alfámnak. A karjaimban ringatott Junjie épp görbigetni kezdte az apró száját, ezért muszáj volt valamivel megnyugtatni mielőtt sírás lenne a vége.

- Persze, persze! Hozom! - tüsténkedett Changbin, óvatosan beledugva a kisbaba szájába a kék cumit.

- Köszönöm - mosolyogtam rá. - Hyung, olyan gyönyörű kisbaba, nem?

- Valóban az. Annyiban viszont módosítanék rajta, hogy mindketten gyönyörűek vagytok - nyomott egy csókot a homlokomra Changbin, majd szeretetteljesen megsimította a kisbabám, Junjie fejecskéjét is, aminek hatására melegség öntötte el az egész testemet. - Szeretlek titeket. Mindig vigyázni fogok rátok, ezt megígérem.

𝘚 𝘢𝘮𝘪𝘵 í𝘨é𝘳𝘵, 𝘢𝘻𝘵 𝘱𝘦𝘥𝘪𝘨 𝘣𝘦 𝘪𝘴 𝘵𝘢𝘳𝘵𝘰𝘵𝘵𝘢.

___

Jó reggelt, itt is volta az első plussz-fejezet utolsó része is, nem tudom mennyire tetszett nektek, de azért remélem élvezhető volt most egy kicsit más szemszögből is megismerni a történteket. 🥺😌❤️

Ma még lesz egy update a Minsung-ból, illetve holnap érkezik ennek a könyvnek a második plussz-fejezete is, amiről előre szólok, hogy a legkevésbé sem egy vidám, nyugis rész, sőt, szerintem elég felkavaróra sikeredett, szóval kössétek fel a nadrágot😈🌚 ( jaj, és 16 részre kellett széttagolnom, mert irdatlan hosszú, szóval lesz mit olvasni... vagy hajat tépni...😂❤️❤️ )