~~~

Na, most mégis mitévő legyek?

Alfa nyilván nem lesz képben, hogyha Hwang Joong börtönbe kerül, de ha esetleg megtartanám, akkor még így is rengeteg akadályt kellene legyőznöm. Ráadásul most komolyan szüljek meg egy olyan gyereket, aki egy életre összeköt engem Joonggal? Vagy most tényleg vetessem el? Nem tudom, hogy képes lennék-e rá, megölni a saját kisbabámat, örökbe adni viszont semmiképpen nem fogom.

Reméltem, hogy Felix majd tud nekem pár hasznos tanáccsal szolgálni, hiszen ő is kísértetiesen hasonló helyzetben volt nemrég, de hála Istennek, ő nem bánta meg a döntését.

Közben Dr. Kim visszajött, egy másik orvossal, mint megtudtam, Dr. Lee-vel együtt, aki közölte, hogy Felix azt üzeni, hogy ma éjszaka amúgy is szeretne velem egy szobában aludni, tehát lényegében költözzek át hozzá. Ennek egyébként örültem, hiszen ez azt jelentette, hogy ő is velem akar lenni, vagy legalábbis a magánnyal nem akar egyedül maradni.

Dr. Kim ezután elköszönt tőlem, Dr. Lee pedig végigkísért engem a kórház folyosóján, egyenesen abba a kórterembe, ahol Felix tartózkodott. Persze azért kissé izgultam, hogy milyen állapotban fogom ott találni Felixet, de mertem remélni, hogy a "brutális verés" csak egyfajta felnagyítás vagy túlzás.

- Úristen Felix hyung! Hogy nézel ki?! - kaptam a szám elé a tappancsaimat, mikor megpillantotta a kórházi ágyon ülő Felix viharvert külsejét.

Az omega szörnyen festett; a fejét fehér kötés fedte, az arca konkrétan lilásra színeződött el a vélhető ütésnyomoktól, a nyakán egy, az enyémmel kísértetiesen megegyező harapásnyom éktelenkedett, kezét pedig gipsz fedte. Nagyon megesett rajta a szívem, hiszen ő sokkal többet szenvedhetett nálam, s valószínűleg úgy, hogy mindvégig magánál volt.

- Szerencsére nem néztem még tükörbe, úgyhogy nem tudom - felelte, elhúzva a berepedt ajkait. Jobb is, hiszen a látvány nem túl rózsás.

- Akkor én magukra is hagyom önöket - köhintett közbe a még mindig ott álló Dr. Lee, majd elhagyta a kórházi szobát, kettesben hagyva minket Felixszel, Kim Kimoon és Hwang Joong másik áldozatával.

Felixszel először csak zavartan néztük hol egymást, hol pedig a padlót, és a szoba egyéb részeit bámultuk, ugyanis a helyzet abszurditása miatt hirtelen egyikünknek sem jöttek a szavak a szájára. Nem volt ugyan kínos a hangulat, de egyszerűen egyikünk sem mert belekezdeni ebbe a szívszaggató témának a boncolgatásába önszántából, hiszen most mindketten egy igen komoly traumán vagyunk túl.

Miután vagy öt percen keresztül kitartóan tétlenkedtünk, végül én voltam az, aki megelégelte a hallgatást. Beletúrva barnás színű hajamba szaggatottan sóhajtottam fel, majd odaültem egyenesen a szőke hajú omega mellé a kórházi ágyra, majd megkezdtem én a beszélgetést.

- Hogy vagy? - kérdeztem hetykén.

- Kurva szarul. - felelte teljesen őszintén, egy erőltetett ajakgörbület kíséretében. - És te? - dobta vissza a kérdést.

- Úgy ahogy te. Kurva szarul. - mosolyodtam el én is kínomban. Ez volt a legjobb mondat arra, hogy megfogalmazzam jelenlegi állapotomat. - Sajnálom, hogy ezt tették veled - utaltam a sebeire, elszörnyülködve nézve végig az omega sérülésein.

Ekkor realizáltam csak, hogy lényegében mekkora szerencsém volt, hiszen engem nem bántottak fizikailag. Jó, a nyakamon keletkezett az a harapásnyom, de Felix volt az, aki kapott helyettem is eleget, ami miatt bűntudatom támadt. Kitudja, lehet ha ő nem lett volna ott, akkor én lettem volna az akit megbecstelenítenek és boxzsáknak használnak.

- A fizikai sebek nem számítanak. Sokkal rosszabb volt az, amikor Joong Nalinivel vagy Hyunjinnal fenyegetőzött. - felelte halkan a szőke hajú.

- Ha nem lettél volna ott, akkor biztosan megerőszakoltak volna azok a mocskos disznók! - ingattam a fejem elszörnyülködve. - Szóval akármennyire is bizzarul hangzik, de köszönöm. - mosolyodtam el idegesen.

- Szívesen. Vagy mi - nevette el magát ő is zavartan. - Egyébként, hogy kerültél oda? - érdeklődött, mire elszégyellve magam sütöttem le a szemeimet.

- Ez egy hosszú történet - sóhajtotta fel gondterhelten. - Nem most először jártam Joong garázsában. Egy hónappal ezelőtt már megfordultam ott, és szexeltünk. - mondtam ki, miközben Felix homloka ráncba szaladt. - Mondjuk Jeno tudja, hogy igazából mindigis a nálam idősebb alfákra buktam, eddig minden barátom minimum öt évvel idősebb volt nálam. Joong pedig annyira bejött nekem, hogy nem is gondoltam, hogy jó, vagy rossz dolog-e összefeküdni vele. Ma aztán egy hónap elteltével újra elhívott a garázsába, majd közölte, hogy hármasban akarják csinálni Kimoonnal, akit csak ott ismertem meg. Nekem ez az ötlet nyilván nem tetszett, de aztán Joong megkínált egy itallal, hogy kicsit ellazuljak, én pedig elfogadtam, hisz' semmi rosszra nem gondoltam. Tényleg, eszembe sem jutott, hogy abban az italban lehet valami. Aztán már csak itt ébredtem fel a kórházban. - értem kerek történetem végére, szinte a föld alá süllyedve szégyenemben, illetve lesütve íriszeimet.

- Minden rendben lesz Chenle, szerencsére nem történt semmi baj - nyúlt oda a tappancsom után Felix, bátorítóan megszorítva az említett végtagomat. - Mostmár vége mindennek.

- Nem, még nem - feleltem halkan, hiszen egy gyerek lett ennek az egésznek a gyümölcse, tehát közel sincs még vége a történetnek. Felix ezt várhatóan nem tudta mire vélni, amire rá is kérdezett.

- Ezt meg hogy érted? - szaladt ráncba a fiúcska szemöldöke.

- Hát tudod, van egy kis baj - kezdtem bele bizonytalanul a magyarázatba, Felix pedig csak továbbra is csak felvont szemöldökkel várta a végkifejletet. - Az van, hogy terhes vagyok tőle... - böktem ki nagy nehezen.

- Hogy mi vagy?! - tátotta el a száját döbbenetében Felix, én pedig minden lehetséges módon próbáltam vele kerülni a szemkontaktust, ugyanis egy mocskos ribancnál többnek nem éreztem magam az omega előtt. Reméltem, hogy nem ítél majd el, hanem megértő és empatikus lesz velem. Szerencsére viszont pozitívan csalódtam, hiszen Felix egy tisztalelkű, kedves és odaadó omega; Hyunjin elképesztően szerencsés vele.

- Terhes vagyok Joongtól. - ismételtem meg magam szinte már suttogva, a kórteremben azonban minden egyes szó tökéletesen hallatszott. - Ne nézz így rám kérlek, hyung! - nyöszörögtem, hisz' Felix olyan íriszekkel vizslatott, mintha legalábbis egy űrlény lettem volna, akit eléje pottyantottak volna le.

- Ne haragudj, csak nagyon megleptél - próbálta észhez téríteni magát a sokkoló információ hallatán. - Mióta tudod? - érdeklődött feszülten.

- Most tudtam csak meg. Négy hetes terhes vagyok. - közöltem vele, s szerencsére már valamelyest sikerült megemésztenem azt, hogy terhes vagyok, csak még egyenlőre nem született meg a fejemben a megoldás, de próbáltam higgadt maradni.

- De ez... hogy történt? Nem védekeztetek? - hápogott tovább meglepetten Felix.

- Nem. Joong azt mondta, hogy volt sterilizáltató műtéte Minhyun születése után, így nem lehet többet gyereke, szóval nem kell az óvszerrel bajlódni. Én meg elhittem neki, hogy igazat mond. Szar ügy, nem? - nevettem el magát kínosan a helyzet abszurditása miatt, hisz' most tudatosult bennem ezredjére is, hogy mennyire ostoba és könnyelmű voltam.

- Az... - motyogta vissza. - És mit fogsz most csinálni? Megtartod, hagy elveteted? - tette fel óvatosan a kérdést.

Ezt követően hosszú másodpercekig csak hallgattam. Alaposan járattam az agytekervényeimet, próbálva a lehető leghatározottabb válasszal előállni, viszont végül csak gondterhelten megdörzsöltem az arcomat, s csak őszintén kifakadtam.

- Reméltem, hogy te tudsz adni nekem ebben tanácsot. Te mit tennél a helyemben? Megtartanád, vagy elvetetnéd? - pillantottam reménykedve az omegára, kikérve a véleményét, mire az ő ádámcsutkája meg-megugrott.

Hosszú percekig néma csend borult a szobára; Felix szótlanul merült el a gondolataiban, én pedig csak visszafojtott lélegzettel vártam, hogy milyen tanáccsal áll majd elő a hyungom.

- Nincs jogom megmondani neked, hogy mit tennék a helyedben - válaszolta, egy hosszú gondolkodás után. - Annyit tanácsolhatok, hogy a szívedre hallgass, ne az eszedre. Az ész sokszor megtéveszti az embert, de a szív az csalhatatlan. Jobb lenne, ha most azt tanácsolnám, hogy vetesd el, és akkor életed végéig siratni fogod a meg nem született babádat? Vagy mondjam azt, hogy tartsd meg, és akkor lehet, hogy bánni fogod örökké azt, hogy hallgattál rám meghozni egy hibás döntést? Itt te vagy az egyetlen, akinek jogában áll döntést hozni, Chenle!

- De hyung, olyan nehéz dönteni - méltatlankodtam, miközben akaratlanul is megfogalmazódott bennem az a gondolat, hogy a szívem azt sugallja, hogy lehet, hogy ez a baba az én "jóm" a rosszban. - Ha megtartanám... - emeltem fel a mutatóujjamat, kiemelve a feltételes módot. - Akkor nem hiszem, hogy fel tudnám nevelni. Iskolába járok, hyung, mi lenne így velem és a gyerekkel is? Arról nem is beszélve, hogy a szüleim kinyírnak, hogyha megtudják, hogy teherbeestem egy ötven éves férfitől. Baszki, az apám fiatalabb Joongtól! - fogtam a fejem, s szó szerint émelyegni kezdtem, mikor arra gondoltam, hogy a szüleim mit fognak szólni ahhoz, hogy hamarosan lehet nagyszülők lesznek.

- Figyelj, nekem azóta lett jobb a kapcsolatom apámmal, hogy megtudta, unokája lesz. Eleinte persze nem örültek, akkora veszekedések voltak, hogy még el is kellett költöznöm otthonról egy időre, de aztán szép lassan minden a helyére került. Ha elvetettem volna, akkor most nem lenne az életemben sem Hyunjin, sem pedig egy csodálatos kisbaba. - mesélte el a saját tapasztalatait Felix, avagy a történetét dióhéjban.

- Arra célzol, hogy...?

- Nem célzok én semmire - vágott bele a szavamba, mielőtt még azt hinném, hogy utalgatni akar arra, hogy tartsam meg. - Én csak azt mondom, hogy én hogy éltem meg ezt az egészet. Te csak saját magadra hallgass ebben, ígérd meg.

- Megígérem - biccentettem egyet. - Amúgy az orvos azt mondta, hogy vallanunk kell Joong ellen. - váltottam témát. - Te fogsz?

- Nem akarok, én nagyon félek. Joong teljesen rám van szállva, és eltökélte, hogy tönkretesz minket Hyunjinnal, de azt hiszem muszáj lesz, nem akarom, hogy megússza - jelentette ki határozottan.

- Ha vallasz ellene, akkor én is - vágtam rá azonnal.

- Ne félj, mostmár le tudjuk őt győzni, csak bátornak kell lennünk - szorította meg bátorítóan a tappancsomat, saját magát is próbálva meggyőzni szavaival.

Nem mondtam ki ugyan, de már ekkor is tudatalatt éreztem, hogy mi lesz ennek a kisbabának a sorsa. Csak azt reméltem, hogy kellően bátor leszek ahhoz, hogy szembeszálljak Hwang Joonggal.

...

Chenle és Changbin találkoznak Hyunjin és Felix esküvőjén:

Nem hangoztattam ugyan, de picit azért kellemetlenül éreztem magam, hogy Felix és Hyunjin meghívtak az esküvőjükre. Eleinte erőst mérlegeltem, hogy elmenjek-e, ergo, hogy elfogadjam-e egyáltalán a számomra kissé zavarbaejtő meghívást, de legjobb barátom, Jeno addig-addig győzködött, hogy végül rábólintottam a részvételre. Felix azóta, hogy egy igazán mély beszélgetésbe bonyolódtunk a kórházban Hwang Joong támadása után, gyakran keresett, felhívott és érdeklődött irántam és a baba iránt is, ami elképesztően jólesett tőle, még annak ellenére is, hogy anno kavartam egy rövid ideig az immáron férjének nevezett Hwang Hyunjinnal. Viszont hiába éreztem Felix részéről a nyitottságot, s azt, hogy igyekszik engem a történtek dacára befogadni a családjukba, Hyunjinról mindez nem igazán volt elmondható. Bár Hyunjin nem mondott nekem soha semmi rosszat, mégis érzem, hogy az alfa pikkel rám, vagy legalábbis nem akar nyitni felém egyenlőre. Igen, lefeküdtem Hyunjinnal anno, s kavartam is vele egy rövid ideig, de mindez nem volt komoly. Hyunjin részéről nem voltak érzések, s az igazat megvallva az én felemről sem; az egész csak szórakozás volt köztünk, de szerintem ennél azért jobban zavarja őt az, hogy az apjától várok jelenleg gyereket.

Feltételezem, hogy huszonnégy évesen, mikor már saját gyereke és családja van, nem akar még egy kisöcsit vagy kishugit, aki ráadásul még nem is az édestestvére lesz.

Bárki nyugodt szívvel elhiheti, ha azt mondom, hogy ezt az egészet nem így terveztem. Az a mocskos Hwang Joong galád módon hazudott nekem amikor először lefeküdtünk. Engem az nem zavart, hogy a férfi idősebb volt tőlem több mint harminchárom évvel, viszont csak most realizálom, hogy azért gondolkodhattam volna, mielőtt összefekszem egy házas családapával. Az viszont rohadtul nem az én saram, hogy az a szemét állat átvert engem azzal, hogy azt mondta nekem; átesett egy sterilizációs műtéten Minhyun születése után, így a továbbiakban nem gyarapítja a termékeny férfiak sorát. Egy ilyen komoly hangvételű kijelentést pedig ugyan ki kérdőjelezne meg?

Perszehogy hittem Joongnak, így maximálisan nyugodt voltam, mikor elő sem került az első közösülésünk alkalmával az a nyomorult óvszer. Másodszor viszont tényleg Felixnek és Hyunjinnak köszönhetem azt, hogy megmenekültem a legrosszabbtól.

Mikor aztán a kórházban az orvos tájékoztatott, hogy négy hetes terhes vagyok, akkor jött a második feketeleves. Természetesen a végletekig ledöbbentem, s nyilván meg is szeppentem, de mégsem fogtam fel a terhességem hírét akkora tragédiaként, mint azt az ember elvárná. Eleinte még magamnak sem mertem beismerni, de már a legelső perctől kezdve éreztem valahol ott legbelül, hogy én ezt a gyereket világra akarom hozni, ráadásul mikor Felix elmesélte, hogy ő miként is élte meg a várandósságát, akkor csak méginkább megfogalmazódott bennem az elhatározás, miszerint én szeretném megtartani ezt a babát. Nem érdekelt, hogy csak tizenhét éves vagyok, nem érdekelt, hogy még iskolába járok, nem érdekelt, hogy a szüleim mennyire lesznek kiakadva a hír hallatán, s az sem érdekelt, hogy ez a gyerek sosem fogja megismerni a biológiai apját. Én szerettem volna őt, ez pedig mindennél jobban számított.

Szüleim természetesen nem fogadták kitörő örömmel a nagy hírt, sőt, teljesen letaglózták őket a hallottak, pláne annak a tudata, hogy ez a baba félig-meddig bűncselekményből származik. Anya napokig alig szólt hozzám, apa pedig óvatosan közelítve a témát ugyan, de finoman próbált rávenni az abortuszra, aminek ötletétől teljes mértékben elzárkóztam a kezdetektől fogva. Lehet, hogy ez a baba egy ötven éves, kéjenc, hazug bűnözőtől fogant, arról viszont a többség elfeledkezett, hogy ez a gyermek elsősorban az enyém. Nem gyűlölhetik ezt a gyereket csakis az apja kiléte miatt, hiszen ez a baba nem tehet semmiről.

Sziklaszilárd voltam az elhatározásomat illetően, magyarán mondva nem akartam abortuszt semmiképpen, ezt pedig közöltem is a szüleimmel, akik miután napokig sopánkodtak és cirkuszoltak, végül rájöttek, hogy nem tehetnek semmit akaratom ellen.

Alapból is végtelenül makacs és keményfejű vagyok, a gyerekemtől pedig pláne nem voltam hajlandó megválni. Ebben az egész stresszes időszakban nagy segítségemre volt legjobb barátom, Lee Jeno, aki mindig meghallgatott és megnyugtatott engem ha épp arra volt szükségem. Ezenkívül többször elkísért az orvosokhoz is, ami kimondhatatlanul szép gesztus volt tőle.

Felix és Hyunjin esküvőjén már tizenkét hetes terhes voltam, ezért egy icipicit már látszott a hasamon, hogy van valami, de a rajtam lévő bővebb szabású ing teljesen palástolta ezt a kis dudort. Talán jobb is így, hiszen lehet, hogy nem mindenki nézné jó szemmel, hogy egy tizenhét éves omega kisbabát vár.

Felix és Hyunjin esküvője egyénként szó szerint gyönyörű volt; ezek ketten tényleg halálosan szerelmesek egymásba, ami őszinte örömmel töltött el. Persze egy kicsit féltékeny voltam abból a szempontból Felixre, hogy Nalini apjával ennyire szerelmesek egymásba, én pedig egyedül maradtam a hasamban egy gyerekkel, akinek a sorsa rajtam kívül senkit sem fog érdekelni. Fogalmam sincs, hogy fogom felnevelni ezt a kisbabát alfa nélkül, ráadásul úgy, hogy még iskolás vagyok.

Miután Felix és Hyunjin kimondták a boldogító igent, örök hűséget fogadva ezzel egymásnak, egy sornyi meghatottságtól túlfűtött könnyhullajtást követően Hyunjin váratlanul benyúlt az omegája térdhajlatai alá, mennyasszonypózba kapva Felixet, aki erre csak játékosan sikoltozva reagált:

- Jaaaaj Hyuuu, tegyél le!

- Bent leteszlek - nyomott egy aprócska kis csókot az omega szájára Hyunjin, majd elindult vele be a rózsakert melletti étterembe, velünk, azaz a vendégekkel a hátuk mögött, akik éppolyan lelkesnek bizonyultak, mint az újdonsült házaspár.

- Imádom az esküvőket, ráadásul a bátyámat még sosem láttam ennyire boldognak - magyarázott nekem izgatott hangon Jeno, miközben beértünk a kis étterembe, én pedig csak nagyokat bólintva hallgattam őt.

Az éttermet odabent egyszóval igazán hangulatosnak írnám le; nem volt csicsás, a falak halványzöld színűek voltak, oldalt hosszúkás asztalok húzódtak, melyeken már javában meg volt terítve. Persze azért volt pár fehér lufi, illetve szalag dísz gyanánt, de szerencsére decens volt. A terem közepe pedig szabad volt, hogy az ifjú házaspár és a vendégek nyugodtan táncolhassanak.

Először értelemszerűen mindannyian leültünk enni, hogy ki ne hűljön az a rengeteg finom, s ínycsiklandozó étel, amit a szakácsok készítettek nekünk. Ha Felixék babáját is beleszámoljuk, akkor összesen tizenhatan voltunk, ami egyáltalán nem számított soknak, sőt, így sokkalta meghittebb és családiasabb volt az egész összejövetel, hiszen lényegében mindenki ismerte a másikat, s jó kapcsolatot ápoltunk egymással.

Jómagam bátran lakomáztam mindenből, de az abszolút kedvencem az esküvői torta volt, amiből porszívóként eltüntettem egy jókora emberes szeletet. Az evést követően következett aztán a táncos rész, amit szerintem már mindenki tűkön ülve várt. A teremben élőzene szólt, s miután Felix és Hyunjin táncoltak egyet ketten először, utána a többiek is szépen lassan csatlakoztak hozzájuk. Lee Kwan, Felix édesapja felkérte táncolni az újdonsült nászasszonyát, Hwang Minnát, amíg Lee Nari ott maradt őrizni a babahordozót, benne a gőgicsélő Nalinivel, de persze arcán hatalmas mosollyal szemrevételezte a táncolókat. Bang Chan is természetesen megkapta Yang Jeongin kezét, s szegény omega a már hatalmas pocakjával ugyan, de vidáman táncolt az alfájával. Igaz, tíz percenként le kellett ülnie szünetet tartani, hiszen gyorsan fáradt, viszont irtó aranyosnak találtam őket. A modell, kék frizurájú, tökéletes külsejű Kim Taehyung is táncba hitte azt a mosolygós napocska Jungkookot, akivel egyébként hihetetlenül illettek egymáshoz. Az orvos San, akihez egyébként én is járok, felkérte táncolni Hwang Yejit, Hyunjin nővérét, s úgy tűnt, hogy ők ketten egyébként szimpatizálnak is egymással úgy, mint férfi és nő. Hwang Minhyun ezután odarobogott hozzám és Jenohoz, majd gondolkodás nélkül elragadta legjobb barátomat egy amolyan "egyesült a családunk" táncra, szerencsétlen Jenonak pedig esélye sem maradt ellenkezni. Bár mindketten alfák voltak, mégis táncoltak. Ezáltal én egyedül maradtam az asztalnál, de nem bántam.

Szükségem volt egy kis magányra. Nari néni közben a karjába vette a kis Nalinit, majd az unokájával együtt állt be a többiek közé táncolni, én pedig csak szégyenlősen mosolyogva figyeltem a táncolókat, azon gondolkodva, hogy mi lesz velem és a babámmal.

- Esetleg volna kedved táncolni velem? - hallottam meg ekkor magam mellől egy mélyebb férfihangot, mire kissé riadtan kaptam oldalra a buksimat.

Meglepetten konstatáltam, hogy a hang gazdája nem más volt, mint maga Seo Changbin, Felix és Hyunjin egyik közeli barátja. Nem számítottam arra, hogy az alfa felkér táncolni, ráadásul irdatlan zavarba jöttem Changbin igen vonzó külsejétől, így csak makogtam, hebegtem és habogtam a nem várt kérdést hallva. Changbin feketés színű haja, szintén koromfekete íriszei, s markáns arcára felszökött mosolya teljesen leterített a lábaimról, ennek okából szerintem hosszú másodpercekig csak döbbenten, enyhén elnyitott ajkakkal bámultam Changbinra.

- Ööö... köszönöm, de... - szedtem össze magam annyira, hogy finoman visszautasítsam a fiatal férfit, azonban ő rögtön belémfojtotta a szót.

- De nem, ugye? - mosolyodott el, majd lehuppant a mellettem lévő székre. - Még sosem utasított vissza senki akit eddig felkértem táncolni, szóval most ez kicsit azért szíven ütött. Sértett lett az egóm.

- Sajnálom - nevettem el magam az alfa szavait hallva.

- Ugyan, csak viccelek, nem tesz semmit - kuncogta el magát Changbin, kedvesen végignézve rajtam. - Jól vagy? Kicsit mintha sápadt lennél.

- Jól vagyok, csak kicsit melegem van - simítottam végig a kissé gyöngyöző homlokomon. - Azt hiszem, kimegyek egy kicsit a levegőre - álltam fel a székemről, informálva őt a továbbiakról.

- Kimenjek veled? Úgyis cigizni készülök már egy ideje - ajánlotta fel hirtelen a társaságát az alfa, mire eleinte ismét megrökönyödtem, de végül csak lágyan biccentettem egyet az ötletre.

- Hát ha szeretnél.

Seo Changbin ezután hozzám hasonlóan felállt mellőlem a székről majd ezt követően csak szótlanul kisétáltunk a kis étteremből az épület elé; én azért, hogy levegőzzek, Changbin pedig többek között azért, hogy elszívjon egy szál cigarettát. Vagy kettőt. Vagy hármat.

Fogalmam sincs, mindenesetre szó szerint senki nem vette észre, hogy mi ketten kimentünk onnét, hiszen valamennyien teljesen beleélték magukat az önfeledt táncba és a mulatozásba. Amikor kiléptem a kora esti természet lágy ölére, a langyos szellő nyomban belekapott a hajamba, s egy-két fokkal már biztosan lehűlhetett a levegő odakint, hiszen szinte azonnal dideregni kezdtem, de próbáltam leplezni. Changbin ezt persze rögtön észrevette, s igazi lovagként lépett fel ebben a helyzetben.

- Odaadjam a dzsekimet? - ajánlotta fel.

- De megfázol... - tiltakoztam halkan, Changbin viszont csak fejét ingatva kapta ki a farmerdzsekije zsebéből az öngyújtót, s a csomag cigijét, majd kedvesen felém nyújtotta a ruhadarabot, amit én végül hálálkodva fogadtam el az alfától.

- Nyugi, nem cigiszagú. Ma mostam ki - jegyezte meg szórakozottan a fekete hajú, mire én csak elmosolyodva vettem magamra az alfa farmerdzsekijét, ami vagy kétszer nagyobb volt az én aprócska méretemhez képest, ez pedig abban nyilvánult meg leginkább, hogy a felső ujjaiból ki sem látszódtak a tappancsaim, hanem teljesen elvesztek benne.

- Nem zavart volna az sem ha cigiszagú. - vontam meg a vállaimat hetykén. - Az igazság az, hogy tulajdonképpen sajnos én is cigizem már több mint fél éve, most viszont abbahagytam mert... mert abbahagytam. - sütöttem le végül a tekintetemet, a füvet kezdve szuggerálni. Nem akartam kimondani, hogy a baba miatt hagytam fel a dohányzással, mert nem igazán szerettem volna erről beszélni addig, amíg magam sem látok tisztán az érzéseimmel kapcsolatban.

- Persze, ez érthető a baba miatt - helyeselt megértően Changbin, miközben meggyújtotta a cigije tetejét, s a szájába is vette annak másik végét.

A baba említésére egy nagyot rándult, s bukfencet vetett a gyomrom. Nem azért, mert szégyelltem volna az alfa előtt a hasamban fejlődő gyerekem létezését, hanem egyszerűen csak nem akartam, hogy bárki, Changbint is beleértve úgy gondoljon rám, mint a szerencsétlen omegára, aki mindössze tizenhét évesen bekapta a legyet. 𝘏𝘸𝘢𝘯𝘨 𝘑𝘰𝘰𝘯𝘨 𝘭𝘦𝘨𝘺é𝘵.

Nem akartam, hogy sajnáljon, mert az egészről egyedül én tehettem, s nem Joong; ha egy kicsivel több eszem lett volna, akkor nem feküdtem volna össze a családapával. Ezt a levest én főztem, tehát jogos az, hogy mostmár egyem is meg.

___

Itt is volna az első plussz-fejezet második darabja, remélem tetszett nektek🥺❤️