Szokatlanul hideg szél járta a Yokohama-t. A város nyugati raktárnegyedében, közel fék nélkül nyargalt az ódon, acélozott épületek közt. És ha ez még nem lett volna elég, a reggeli sűrű köd is enyhített a helyzet kritikusságán. Már fél kilenc is elmúlt, ám a szürkésfehér, hideg vízpára vastagon fedte a palatetős tákolmányok közti sikátorotokat.

- Istenkém... Miért nem szóltál, Kunikida, hogy húzzak egy bundabugyit mielőtt elindulunk? - sopánkodott Dazai, majd a kocsi ajtót becsapva felhajtotta a vékony ballonkabátjának gallérját.

- Nem az én dolgom atyáskodni feletted. Különben is... ha halálra fagynál, az is a te malmodra hajtaná a vizet - felelte szemrehányóan az ideák megszállottja. Zsebre dugott kézzel caflatott a facogva kacsázó társa mellett.

- Ah, olyan kegyetlen vagy! - imitált ájulást a másik, majd a szívéhez kapta a kezét. - Ugyan mit érne a halálom, ha ilyen nyomorúságos módon érne utol? Nekem egy gyönyörű nőre van szükségem, aki szenvedélye jeléül velem együtt vet véget az életének. Nem holmi fagyhalál satnya kietlenségére!

- Nem... neked egy istenes pofonra lenne szükséged... - morogta vissza Kunikida, majd a szemüvegét feljebb tolva belépett az előttük magasodó raktár ajtaján. Dazai nagyokat pislogva sunnyogott utána.

- Ezt hogy érted? - tiporgota körbe Kunikida-t.

- Nem érdekes - sóhajtott Kunikida reménytelenül. A témát pedig ezúttal végleg lezártnak tekintette. Dazai közel sem osztozott vele ezen a véleményen. Már épp vette volna a levegőt, hogy tovább fagassa a férfit, ám az elébük toppanó bűnügyis belé fojtotta a szót.

- Üdvözlöm, önöket! Nakamura nyomozó vagyok a yokohamai kapitányság gyilkossági részlegéről - mutatkozott be a férfi, s egy gyors meghajlást tett feléjük.

- Tiszteletem, Nakamura nyomozó! - viszonozta a szemüveges a gesztust. Dazai viszont ügyet sem vetve rájuk a bal csuklóján foszladozó kötözést bűvölte. - Kérem, miben lehet az önök segítségére a Nyomozóiroda?

A nyomozó biccentve fogadta a kérdést.

- Ma hajnalban egy névtelen bejelentés futott be a kapitányságra. A hívás mindössze három szóból állt: Nyugati raktárnegyed, gyilkosság, áldottak. - A dolgok vázolásában eddig semmi újdonság nem volt a két külsős számára. - Két járőr jött ki először a helyszínre, s ezt találták.

Nakamura nyomozó sarkon fordult, s a helyszín felé vette az irányt. Dazai a válla fölött pipiskedve igyekezett hamarabb megpillantani a leleplezésre váró rejtélyt. Trükközését azonban Kunikida, a fején csattanó jegyzetfüzete hamar félbe szakította.

- Cihajj! - jajdult fel az ütés helyét dögölve. Társa szóra sem méltatta, csak szúrós tekintettel jelezte felé, hogy moderálja magát.

- A halottkém szerint, úgy éjjel egy és három óra között állhatott be a halál. Mi mindent megtettünk, ami tőlünk kitelik, de... van még valami, ami már nem a mi hatáskörünkbe tartozik.

A bajszos férfi a kalapját félre billentve váratlanul állt meg. Dazai kis híján a hátának ütközött. Kunikida viszont még időben elkapta a grabancát.

- Leköteleztél - somolygott a szőkére. Kunikida nem reagált a dologra érdemileg, mindössze hátrébb húzta a félkegyelmű öngyilkosjelöltet.

- Tudják... sok mindent láttam már az elmúlt tizenkét évben. De ehhez hasonlóval még nem volt dolgom mióta bűnügyi nyomozóként dolgozom! - Nakamura hangja úgy halkult minden szóval, mintha attól félne hogy valaki illetéktelen meghallja.

Dazai feleslegesnek vélte a további kérdezősködést. Egyszerűen megkerülte a kissé lefehéredett nyomozót, s elé kerülve a holttest fölé hajolt.

Az ajkain ülő kíváncsi mosoly szilánkosra tört. A szemeiben csillogó izgatottság pedig egyik pillanatról a másikra fordult komor árnyakká.

- Mi a véleménye? - kérdezte kisvártatva Nakamura, melléje lépve.

Dazai ha akart volna, se lett volna képes válaszolni. A tudatosult látványtól csak néhány szófoszlány villant fel a fejében. De a hozzájuk társuló jelentések és képek tökéletes éllel lüktetettek lelki szemei előtt.

- Dazai? - Kunikida olyan kétkedve ejtette ki az ex-maffiatag nevét, mintha azelőtt sosem kellett volna még kimondania. Tulajdonosa viszont ökölbe szorított kezekkel, s ajkait vékony vonalakká préselve egyenesedett fel.

- Azonosították már az áldozatot? - kérdezte leplezett színtelenséggel. Homlokán apró verejték cseppek gyöngyöztek. De a frufruja eltakarta őket.

- Nem - rázta a fejét a Nakamura. - Még nem sikerült. Sem az iratai, sem más személyazonosságot igazoló ingóságot nem találatunk nála.

- Értem... - Dazai a gondolataiba merülve töprengett pár másodperc erejéig. Mutatóujja az állán táncolt, tekintetét pedig gomolygó sötétség lepte el. Kunikida épp számon akarta kérni rajta titokzatoskodását, mikor sarkon fordult, s elindult az épület ajtaja felé.

- Te meg hová mész? - kiáltott utána ingerülten a Fegyveres Nyomozóiroda másik kiküldöttje.

Választ azonban nem kapott...

Dazai lépteit megszaporázva zsebre vágta a kezét, majd az újabb kérdőre vonást megelőzve kislisszolt a raktárból, s eltűnt a hatalmas acélépítmények útvesztőjében.