-Mit keresel a szobámban?-kérdezte mérgesen.
Megjelenése egyszerre volt lélegzetelállító és ijesztő.
A ruhája zöld, arany és fekete színekben pompázott. Olyan hosszú volt, hogy már-már a bokáját verte. Egy töredéke-pontosabban a fekete része-bőrből készült, csak úgy, mint a csizmája.
Hosszú, fekete haja elegánsan omlott a vállára.
-Én...én csak...
-Te csak?
Elakadt a szavam, hirtelen nem tudtam, mit mondjak.
-Szerettem volna megtudni, hogy ki mellett fogok lakni.-válaszoltam végül alig hallhatóan.
Elmondhatatlanul zavarba jöttem. A hajtincseimmel kezdtem babrálni, hogy oldjam saját feszültségemet.
-Kitalálom...-folytatta a különös szerzet. -Te vagy Ashley.
-Igen. Szabad tudnom, hogy...
-Loki. Thor öccse.
Szégyelltem bevallani, de nem mondott sokat számomra a neve. És az is egyből feltűnt, hogy egyáltalán nem passzolt bele a környezetébe.
-Úgy is ismerhetsz, mint a bajkeverés és a csínytevések istenét.
-Nem meséltek rólad még nekem. Ezért gondoltam, hogy átjövök és megnézlek magam.
Valamiért erre a mondatra haragossá vált a tekintete.
-Valami rosszat tettem?-aggodalmaskodtam.
-Tudod, Ashley...én egy herceg vagyok. Ebből az következik, hogy elvárom a tiszteletet.
Még mindig nem értettem, mi volt a gondja.
-Nem hiszem, hogy bármi olyat tettem volna, ami leminősíti a rangodat.
-Csak arra akarok kilyukadni, hogy örülnék, ha nem tegeznél.
-Thor megengedte. Legalábbis azt, hogy őt tegezzem.-nyögtem oda félénken.
-Az lehet. De én nem Thor vagyok.-mondta vészjósló hangon, miközben egyre közelebb állt hozzám. Mintha meg akart volna félemlíteni. Kár, hogy nem tudta, engem csak elég nehezen lehet.
-Nem akarok balhét.-közöltem higgadtan. -Akár el is tűnhetek, ha zavarok.
Számítóan elmosolyodott válasz gyanánt.
-Ne menj ki. Csak szembesítettelek a szabályokkal. Ez nem ad okot arra, hogy elhagyd a szobát.
-Tulajdonképpen nem.
-Na látod. Helyezd magad kényelembe. Beszélgessünk.
Fejemmel a kanapé felé intettem, jelezve, hogy szeretnék leülni. Csak bólintott.
Kellemesen elhelyezkedtem, majd ő is leült mellém.
-Mesélj magadról.-kezdte érdeklődve.
-Nem vagyok valami érdekes  teremtés.
-Ezt kétlem. Különben nem is lennél itt. Honnét jöttél?
-Londonból.
Egy pillanat erejéig csak meredt maga elé. Elveszett a saját gondolataiban.
-London egy remek hely. Szívesen...megnézném.-sóhajtott végül. -Folytasd kérlek. Nem akarlak megzavarni.
-Nem tudom, hogy mire kíváncsi.
Tényleg nem tudtam, mit mondjak. Hisz az életem annyira unalmas és sivár.
-Mindenre! Amit csak tudnom kell, illetve tudnom lehet rólad.
Valami okból kifolyólag fellelkesítette az, hogy magamról mesélek.
-Ashley vagyok. Ashley Turner. 17 éves.
-Csak 17?
Mosolyogva bólogattam.
-Igen. Mert többnek látszom?-kérdeztem nevetve.
-Ugyan.-mosolygott ő is.
-Akkor megnyugodtam.
-És mi van a családoddal?
-Nincs. Azaz van. De már vagy egy éve nem lakom velük. Az őrületbe kergettek.
-Nálatok ez ilyen egyszerűen megy?
-Fogjuk rá.
Hatalmasat nyeltem. Eszembe jutott a rengeteg felhajtás, ami akkor keletkezett, mikor leléptem otthonról. Senkinek sem kívánom.
-Irigyellek.
-Nem kell. Elég magányos vagyok. Mondjuk ott van Emily. A legjobb barátnőm. Vagyis csak volt. Őt sem érdeklem már. Csak és kizárólag Simon van nekem.
-Ki az a Simon?
-A macskám. De mi lesz most vele, hogy eljöttem...?
-Idehozhatom.
-Annak igazán örülnék.
Ötletem sem volt arról, hogy hogyan akarja ezt megvalósítani. Mintha csak olvasott volna a gondolataimban, megszólalt:
-Ne agyalj sokat azon, hogy hogyan csinálom. Inkább csak csukd be a szemed.
Engedelmesen követtem az utasítását.
Mikor kinyitottam a szememet, Simon ott nyávogott a lábaim előtt.
-Azta! Ez tényleg ő?
-Derítsd ki!
Megfogtam a cicát, az ölembe emeltem és elkezdtem vakargatni a nyakát. Dorombolni kezdett, de olyan hangosan, mint ahogy csak Simon tud. Biztos voltam benne, hogy ő az. Túl hihetetlen volt az egész nap és ez még csak rátett egy lapáttal. Bár úgy éreztem, már semmi újat nem tudnak nekem mutatni, mégis rácáfoltak.
-Ez bámulatos. Hogy csinálta?
-Varázslat...vagy tudomány. Nálunk a kettő ugyanaz. Egyszer minden világos lesz a számodra.-mosolygott.
-Köszönöm.-motyogtam hálásan.
-Nincs mit. Elvileg az a cél, hogy jól érezd magad. De mesélj még. Miféle szörnyűségek történtek veled, hogy anyám elhozatott Thorral?
-A nővérem meghalt...
-Szeretted?
-Milyen kérdés ez? Mit érezne, ha Thor halna meg?-horkantam fel.
-Nem biztos, hogy magam alatt lennék.
-Ez...kedves.
Loki vállat vont.
-Nem a kedvességemről vagyok híres.
Igen, erre én is kezdtem rájönni. Mióta ismerem, igaz, nem oly régóta, nem tett valami jó benyomást rám. Elég negatív. Csak a macskám rejtélyes idevarázslása miatt volt szimpatikus.
-Megtudhatom, hogy halt meg?
-Persze. Rákja volt. Nem tudtak rajta segíteni.
Mire észreveszik, már majdnem mindig késő. Sajnos a nővérem esetében is így volt.
-Sajnálom.
-Valóban?-kérdeztem, miközben mélyen a szemébe néztem.
-Igen.
Láttam, hogy komolyan gondolja.
-Hát köszönöm. De ettől nem lesz jobb.
-Tudom, Ashley. Nem kell közhelyekkel dobálóznod.
-Oh, rendben. Nem is akarok közhelyes lenni. Na mindegy. A szüleim a halála után teljesen megőrültek. Folyton ordibáltak és össze-vissza csalták egymást. Velem meg nem foglalkozott senki. A suliban is egyre szarabbul teljesítettem ezek miatt. Aztán amikor már nem bírtam tovább, elköltöztem egy kis albérletbe és iskolát váltottam.
-Ez borzalmas.
-Igen...
Kicsit el kellett téríteni a gondolataimat, hogy nehogy sírni kezdjek a sok rossz emlék miatt. Elkezdtem simogatni a macskám.
-Most, hogy itt vagy, minden más lesz. Minden jobb. Sosem fogsz ilyeneket átélni többé.-szólt Loki, miután látta, hogy elszontyolodtam.
-Ez biztos?
-Igen. Jut eszembe! Le merem fogadni, hogy Thor nem vezetett körbe.
-Nem...
-Folytathatnánk ezt a párbeszédet városnézés közben is. Ha van kedved persze.
Tetszett az ajánlata, úgyhogy óvatosan felálltam a kanapéról. Simon még mindig az ölemben dorombolt.
-Szívesen megnézném Asgardot. Csak. Átviszem a cicám.
-Legyen úgy. A szobád előtt várlak.
Átmentem, majd leraktam a macskát az ágyra. Egyből lefeküdt. Megcirógattam, aztán ki is léptem a szobából.
-Gyors voltál.-jegyezte meg Loki.
-Tudom. Mehetünk?
-Menjünk. Fedezzük fel Asgardot.