" Úgy érzem haldoklom, amikor hyung szomorú. Amikor hyung szenved, az nekem sokkal jobban fáj, mint amikor én szenvedek. "

( (BTS) JungKook - Begin )

- Jimin szemszöge -

Feszülten ültem hátul a furgonban, míg mellettem és előttem a többiek vagy beszéltek, vagy pedig zenét hallgatva kidőltek. Én képtelen voltam megnyugodni, főleg akkor, mikor belegondoltam, hogy YeJin hol is van éppen és mit él át ebben a pár órában. Szidtam magamat, hogy miért nem voltam képes megállítani, de jól tudtam, hogy rajta kívül senki se tudta volna észrevétlenül megcsinálni a felvételt. Mégis... Szörnyen éreztem magamat, hisz ő csak egy lány és neki nem kellene olyan szörnyűségeket látnia.

- Minden rendben hyung ? - vette ki fülhallgatóját Tae az egyik füléből, miközben szemével aggódva fürkészte az arcomat.

- Igen - motyogtam magam elé, amivel természetesen egyáltalán nem győztem meg a barátomat.

- Biztos ?

- Nem - sóhajtottam, majd ránézve csak egyetlen egy kérdést tettem fel. - Ugye nem lesz semmi baja ?

- Kooknak vagy YeJinnek ? - nézett továbbra is komolyan a szemembe.

- Mindkettőnek...

- Kook erős fiú, úgyhogy miatta ne aggódj - erőltetett egy megnyugtató mosolyt a szájára, holott ő is jól tudta, ez nem feltétlenül az erősségről szólt. - YeJin pedig elég sok mindenen keresztül ment ahhoz, hogy ezt is átvészelje - fejezte be és válaszát hallva kénytelen voltam egyet érteni vele. Igen, nem lesz semmi baja. Erős lány.

Lassan a furgon leparkolt egy ismerős kis kertes ház előtt, amit meglátva azonnal összeszorult a gyomrom. Sejin hyung nagyon nehéz esetnek bizonyult, így fel kellett kötnünk a gatyánkat, ha rá akartuk venni, hogy velünk tartson. Márpedig mindenféleképpen magunkkal kellett vinnünk. Kiszállva a furgonból, megálltunk a kapu előtt és mielőtt még bármelyikőnk is megnyomhatta volna a csengőt, NamJoon végig nézett mindannyiunkon.

- Nem erőszakoskodunk, nagyon jó lenne, ha velünk tartana, de nem szabad erőltetnünk se dolgot. Ha nem tudjuk rábeszélni a visszajövetelre, akkor majd kitalálunk valami mást - magyarázta, mire Taehyungnak a keze ismételten a levegőben termett, ami miatt NamJoon kénytelen volt felszólítani őt. - Igen, Tae ?

- Ha nem jönne össze a beszéd, akkor megfogjuk, megkötözzük és elraboljuk - avatott be minket saját tervébe, ami miatt mind megrökönyödve néztünk rá és hirtelen válaszolni se tudtunk.

- Soha többé nem engedjük, hogy nyomozós filmet nézzen - rázta a fejét YoonGi, majd előrelépve megnyomta a kis csengőt. Vártunk egy darabig, hogy beengedjenek minket, viszont elég sokáig szólt a csengő, ami miatt már azt hittük, hogy nincs itthon senki, de végül megszólalt egy ismerős női hang a bejáratból, ami miatt mind felvirulva kaptuk fel a fejünket.

- Fiúk, hát ti mit csináltok itt ? - bicegett felénk mankójával Sejin felesége, ami miatt eléggé lesokkolódtam, ugyanis nem is tudtam róla, hogy megsérült. Hyung egyszer sem említette, hogy bármi gondja lett volna.

- Jó napot ! - hajoltunk meg illedelmesen és ahogy végig néztem a többieken, hasonlóan meglepődtek mint én. Ezek szerint senki sem tudott a lesérüléséről.

- Gyertek be, gyertek be. Még a végén megfagytok itt kint - terelt be minket. Visszafelé menet ugyan NamJoon megkérdezte, hogy segítsen-e, de az asszony azonnal vissza is utasította az ajánlatot és egyedül bebicegett a házba. Bent jó meleg volt és a levegőben érezhető volt a főtt ételek illata, ami azt jelentette, hogy ha Sejin nincs is itthon, de hamarosan meg kell érkeznie. Mind levettük a kabátunkat és a konyhába betérve az asszony unszolására helyet foglaltunk az asztalnál. - Sejin is hamarosan megérkezik - kevergette a levest a fiatal hölgy, mi pedig fészkelődve ugyan, de bólintottunk. Nem igazán tudtuk, hogy mit is mondjuk, hisz nem vártunk ilyen meleg fogattatásra. Hisz Sejin menedzser nagyon dühösen hagyott el minket, így arra számítottunk, hogy a felesége sem viselkedik majd velünk ilyen szeretően.

- Ki szeretne egy kis levest ? - nézett végig rajtunk, de senki sem akart jelentkezni. Nem igazán voltunk benne biztosak, hogy van jogunk elfogadni az ételt. - Na, ne kéressétek magatokat - mosolyodott el kedvesen, mire azonnal öt kéz termett a levegőben, ezzel boldoggá téve az asszonyt.

- És most ? - kérdezte Hobi NamJoontól, aki száját rágcsálva gondolkozott erősen a folytatáson.

- Gondolom Sejinnel szeretnétek beszélni - kezdett bele a fiatal hölgy és egyesével beszedegette, majd visszaadta levesestől a tányérainkat.

- Tulajdonképpen azért jöttünk, asszonyom - mondta Nam illedelmesen, mire a nő halkan felnevetett és rosszallóan nézett a leaderünkre.

- Azért annyira nem vagyok idős, hogy ennyire tiszteletteljesen beszéljetek velem.

- Rendben - mosolyodott el NamJoon.

- Viszont őszintén, nagyon örülök nektek - foglalt ő is helyet az asztalnál és gőzölgő levesét kavargatva sóhajtott fel gondterhelten. - Amióta eljött tőletek, olyan, mint akit kicseréltek. Mindig leharcoltan jön haza és nem mosolyog annyit, mint régen.

- Sajnáljuk - szólaltam meg. - Ez a mi hibánk - vallottam be, mire az asszony halkan felnevetett.

- Mindez Sejin és az önfejűsége miatt történt. Most pedig nem hogy nem azt csinálja, amit szeret, hanem még ráadásul a hidegben pakol zsákokat és köveket egy építkezésen - rázta a fejét rosszallóan az asszony, majd lassan el kezdte enni a levesét. - Ti is egyetek ám - nézett végig rajtunk, ami miatt azonnal kanalazni is kezdtük a levest. Habár számomra nem esett olyan jól, mint amilyen finom volt valójában. Belegondoltam, hogy a menedzserünk mit is csinált egészen eddig és összeszorult miatta a torkom. Neki nem kellett volna ezt csinálni, miattunk mégis valami ilyesmire kényszerült. Mégis, nem értettem, hogy miért is ment el tőlünk. Imádta JungKookot, így nem kellett volna egy kisebb beszólás miatt elmennie, amit a maknae nagyon bánt is. Talán még mindig bántja is, ha visszagondol rá. Csöndben fogyasztottuk el a levest, miközben az asszonyt hallgattuk, arról, hogy mi is volt velük ezidáig, habár azt nem említette meg, hogy mi törtét a lábával, így mi sem mertünk rákérdezni. Hisz sejtettük, hogy köze lehetett ahhoz, amiért a vége felé a menedzserünk olyan idegesen viselkedett és végül elhagyott minket.

Miután végeztünk a levesünkkel, a másodikat visszautasítottuk, viszont egy teát mind elfogadtunk. Miközben a fiatal hölgy az italainkat készítette nekünk, nyílt a bejárati ajtó és egy ismerős hang szólalt meg a távolból. Mindannyian azonnal megfeszültünk és nagyot nyelve néztünk egymásra. A legjobban NamJoonban bíztam, ugyanis ő talán még rá is tudta volna venni Sejint, hogy visszajöjjön. Ő értett a szavakhoz, mi szorult helyzetben már kevésbé.

- Megjöttem drágám - lépett be a konyhába a szemüveges férfi, de mikor tekintete megakadt rajtunk, mosolya azonnal lelohadt arcáról és átvette helyét a bűnbánás, ami őszintén meg is lepett. Azt gondoltam volna, hogy majd dühös lesz és kitessékel minket a házából, de nem így történt. - Ti meg mit kerestek itt ? - kérdezte már jóval halkabban, mire a felesége megfogta a szabad széket és kihúzva azt parancsolt a férjére.

- Ülj le szépen, készítek neked is teát. A fiúk azért jöttek, hogy beszéljenek veled, úgyhogy hallgasd meg kérlek őket - magyarázta, mire Sejin ugyan vonakodva, de végül beljebb lépett és helyet foglalt a szabad széken.

- Beszélni szeretnénk veled - kezdett neki azonnal NamJoon. - Nagyon nagy szükségünk van rád és azért jöttünk, hogy JungKook nevében is bocsánatot kérjünk. Nem szándékosan mondta azokat a szavakat.

- Tudom - válaszolta a menedzserünk lehajtott fejjel és az épp megérkező bögréjét szorongatva nézett lassan fel. - Jól tudom, hogy nem direkt mondta... De nem maradhattam tovább ott - vallotta be, mire mind meglepetten néztünk arra a férfire, aki eddig mindig mindent megosztott velünk, most mégis úgy tűnt, hogy ő maga is hazudott.

- Mégis miért ? - kérdezte HoSeok értetlenül. Én eközben a mellettem lévő Taera pillantottam, ugyanis az új információ hallatán megégette a nyelvét és azt fogdosva próbálta lehűteni azt. Sóhajtva elszakítottam róla a figyelmemet és érdeklődve vártam Sejin válaszát.

- Tudjátok... - kezdett bele lehunyt szemekkel, mire a felesége a kezeit rárakta a vállára, ami miatt hyung lassan hátralesett és megszorította a nő kezét. - Abban az időben, kiderült, hogy a feleségem terhes. Nagyon boldogok voltunk és elszerettem volna nektek is mondani, de még egy kis ideig várni akartam, amíg fényképet is tudok róla mutatni nektek - mesélte és a hírt hallva mind kitágult szemekkel néztünk a párra. Egy gyerek ? Wow... - Teltek a hetek és már igen közel kerültünk ahhoz, hogy ultrahang felvételt készítsenek róla. Viszont, nem sokkal előtte a feleségem a munkahelyén balesetet szenvedett - sütötte le a szemét, ami miatt már mind sejtettük, hogy mi is lesz a történet vége. Hisz ha még mindig az asszony hasában növekedett volna a gyerek, akkor nem lett volna ilyen vékony és látszott volna rajta. - Eltört a lába és annyi minden borult rá, hogy... Elveszítette a kisbabánkat... Ez abban az időben volt, amikor JungKook eléggé kezelhetetlenné vált, de én annyira ideges és fáradt voltam az itthoni dolgok miatt, hogy egyszerűen képtelen voltam türelmes lenni vele. Ez a munka elég sokat el is vett az időmből és nem akartam szabadságot kivenni, hisz fogalmam sem volt, hogy mennyi ideig lesz szüksége rám a feleségemnek. Így végül inkább benyújtottam a felmondó levelemet. Viszont ezt egyáltalán nem JungKook miatt tettem - rázta a fejét szomorúan és a történetét hallva teljesen bennem rekedt a szó és nem tudtam egy épkézláb mondatot kinyögni. Ahogy körülnéztem a többieken, ők is hasonlóan reagáltak, mint én. Erre nem igazán lehetett mit mondani. A részvétem, vagy hogy sajnáljuk, nem lett volna elég. Taehyung mellettem hirtelen felkelt és megindult a letört menedzserünk felé, majd megállva mellette átölelte. Az a legjobb vigasztalás, ha valakit átölelsz. Többet ér minden szónál: jutott hirtelen eszembe az, amit egyszer még YeJin mondott, emiatt pedig én magam is felálltam és megindultam a páros felé. Mikor én magam is átöleltem a már most meghatott menedzserünket, éreztem, ahogy a többiek csatlakoztak hozzánk és ölelték Sejint, aki nem sokkal ezután halk sírásba kezdett. Lehet fura volt másoknak, hogyha egy férfi sírt, de ennyi rossz dolog után szerintem bárki ezt tette volna a helyében. Mi pedig itt voltunk, mint a támasza, és valóban próbáltunk a segítségére lenni. Hisz mind tudtuk milyen, ha szenved az ember.

- Nem tudom, ezt illendő-e ezek után kérni, de szeretnénk, ha visszajönnél hozzánk, mint a menedzserünk - szólalt meg egy kis idő múlva NamJoon, miután már úgy tűnt, hogy Sejin megnyugodott. A menedzserünk valószínűleg el se hitte, hogy ezt megkérdeztük, ugyanis meglepetten nézett végig rajtunk.

- Ti még mindig azt szeretnétek, hogyha a menedzseretek lennék ?

- Igen ! - vágtuk rá mind egyszerre, mire Sejin meghatódva megtörölte a szemét és bólogatva mosolyodott el.

- Ha Bang Shiyuk is beleegyez, akkor természetesen nem mondok ellent nektek. Viszont úgy tudom, hogy jött valaki a helyemre - jutott eszébe a férfinak, mire azonnal ledermedtem és elkomolyodva megszólaltam.

- Ő hamarosan már a börtönben lesz - vágtam rá dühösen, mire NamJoon rosszallóan felém kapta a fejét. Lehet ezt nem most kellett volna elárulnom,de akárhányszor arra az undorító emberre gondoltam, valami megmagyarázhatatlan méreg jött elő belőlem.

- Ezt meg hogy érted ? - nézett rám Sejin tanácstalanul, mire helyettem YoonGi volt az, aki válaszolt.

- Az az embernek nem nevezhető állat, veri JungKookot - bökte ki dühösen, ami miatt Nam sóhajtva megdörzsölte a homlokát és félve várta Sejin reakcióját. Először csak értetlenül visszavette a szemüvegét, majd felfogva a hallottakat mérgesen állt fel és csapott az asztalra, ami miatt mindannyian összerezzentünk. A felesége a szája elé kapta a kezét meglepetésében és ijedten nézett a felbőszült férjére.

- Hol van ? - kérdezte ijesztően nyugodtan, ami miatt egyikünk sem mert válaszolni. Sejin nem igazán viselkedett így soha, emiatt pedig mind tartottunk egy kicsit a reakciójától. Hisz ha péppé veri azt az állatot, akkor nemhogy nem veszik vissza, még őt is beviszik a rendőrségre.

- Valószínűleg az ügynökségen - válaszolta Suga, ami miatt idegesen kaptam felé a fejemet.

- Ezt most miért kellet ? - kérdeztem, miközben én magam is felálltam, ugyanis a menedzserünk elindult a bejárati ajtó felé.

- Én is szét akarom már verni - vonta meg a vállát YoonGi és megindult a kijárat felé. NamJoon rögtön ment is utánuk, míg HoSeoknak én segítettem, hogy kimenjünk, ugyanis megint elkezdett neki fájni a lába. Eközben a hátramaradt Taehyung még visszafordult a teljesen ledöbbent asszony felé és leültetve a székre, megfogta a kezét és mélyen a szemébe nézve megszólalt.

- Köszönjük a teát és a levest. Nagyon finom volt - mosolyodott el, majd hátrahagyva a ledöbbent hölgyet jött utánunk ki a hidegbe.

- Mibe fogadok, hogy Sejin szétveri - magyarázta izgatottan Tae, ami miatt ráütöttem a tarkójára.

- Ne tégy felelőtlen kijelentéseket...

- Szerintem YoonGival közösen rohanják le - szólalt meg a másik oldalamon Hobi, mire döbbenten nézve kettőjükre csak sóhajtva rájuk hagytam.

- Hihetetlenek vagytok...

Beülve a furgonba nem hagytuk, hogy SeJin vagy YoonGi vezessen, így kénytelen volt Tae előre ülni, ugyanis mind el akartuk kerülni, hogy balesetet szenvedjünk. Eközben én megcsörgettem NamJoon telefonját, hátha utolérem YeJint, de nem vette fel, így idegesen doboltam a lábamon és reménykedtem abban, hogy nem lett semmi baja. A menedzser úgy sem láthatta, de akár egy rohamot is kaphatott vagy bármit, miután látta azt a jelenetet. Kellett nekem beleegyeznem abba, hogy ő csinálja a felvételt. Bár lehet, hogy az én szavam nélkül is megtette volna. Amilyen túlbuzgó, biztos ezt csinálta volna. Aish... Csak tényleg ne legyen semmi baja...

Amint megérkeztünk a Big Hit elé, mint akiket puskából lőttek ki, YoonGi és Sejin úgy ugrottak ki az autóból és futottak be az épületbe. Közvetlenül mögöttük a bunyó csökkentés érdekében Nam haladt, míg mi Taehyunggal Hobit támogattuk és próbáltunk közben nem lemaradni. Bár mikor ez meg is történt bent az épületben, elég volt a hangokat követni, máris tudtuk, hogy jó irányba tartunk.

- Meg vagy te szemét ! - hallatszott fel Sejin hangja és ezt követte rögtön NamJooné is.

- Hyung, ne bántsd ! Suga, te pedig ne segíts neki ! - kiabált a leaderünk, ami miatt mi is sietősebbre fogtuk és befordulva a sarkon azonnal megpillantottuk a földön viaskodó két menedzsert és az őket szétszedő NamJoont. YoonGi a fal mellett ült a földön, miközben a szemét fogta és vette szaporán a lélegzetét.

- Én odamegyek YoonGihoz, ti szedjétek szét őket - mondta HoSeok, majd szépen elbicegett Sugához, mi pedig közelebb mentünk a viaskodó párhoz.

- Hagyjátok már abba - kérte őket Nam, bár sikertelenül, ugyanis továbbra is folyt a harc. Úgy tűnt, hogy Sejin jócskán nyerésre állt, de azért a másik sem hagyta magát, ami miatt muszáj volt nekünk beavatkozni. Tae szintén segített Sejint hátrafogni, míg én a másik menedzserünket ragadtam meg és húztam hátrébb a földön. Ugyan majdnem kikaparták a szememet és valamelyikőjük ököllel belevert a gyomromba, de végül sikeresen szétszedtük őket. Sejin viszont továbbra is ordítozott, ami miatt nem engedhettem el ezt a fickót sem, mert simán neki rohant volna.

- Hogy mered bántani az egyik gyerekemet ?! Hah ?! Elküldelek a kórházba, te szerencsétlen ! - kiabálta, mire az alattam fetrengő menedzser köpködve visszaszólt.

- Ne beszélj itt nekem ! Te, aki még arra se képes, hogy megzabolázza az állítólagos gyerekeit ! - üvöltötte, és az utolsó mondatot hallva valami bennem is elpattant és öklömet felemelve találkozott kezem az ő arcával, ami miatt azonnal lüktetni is kezdett. Viszont nagyon úgy tűnt, hogy az orrát sikerült megrepesztenem, ami miatt büszke voltam magamra. - Te kis... - nézett fel rám fájdalmasan grimaszolva, mire azonnal ugrottam volna el, csakhogy lábamat elkapta, így eltanyáztam a földön.

- Jimin ! - kiáltották többen is, mire hátrafordultam és megláttam a férfi kezében egy övet. Ez az az öv, amivel Kookot is bántotta. Viszont mielőtt engem is akár megtudott volna ütni vele, megjelent egy fekete borzas haj, majd megpillantottam JungKook dühös arcát, aki ráugrott a menedzserre és leteperte földre.

- Ne merj a hyungomhoz nyúlni ! - kiabálta, mire többen is utána ugrottak, hogy szétszedjék őket. Én eközben felültem és már csak azt vettem észre, hogy pár őr felénk közeledett, majd szétszedve mindenkit elvezettek minket az igazgató irodájába. Az egész folyosón a többiek szapora lélegzetvétele hallatszott és a halkabb szitkozódások. Megpróbáltam visszafogni ebben magamat és inkább NamJoont támogattam, aki eléggé sok ütést kapott...úgy mindenhova.

- Bármi is lesz bent, mi jól cselekedtünk - nézett felém Nam, mire egyet értően bólogattam és kihúzva magamat léptem be a többiekkel a nagy irodába. Bang Shiyuk az asztala mögött ült karba tett kézzel és, amint meglátott minket nagyra tágult szemekkel pattant fel és próbálta feldolgozni az elé táruló látványt.

- Veletek meg mégis mi történt ? - kérdezte idegesen, ami nem volt túl jó ötlet, ugyanis mindenki egyszerre kezdte el a saját igazát mondani.

- Ez az állat veri JungKookot - magyarázta Sejin és YoonGi is.

- Ezek az őrültek rám támadtak - játszotta az ártatlant a menedzser, ami miatt ismételten ökölbe szorult a kezem.

- Oké, elég ! - kiáltotta el magát az igazgató, majd az őröket kiküldve a szoba elé, megvárta, amíg becsukódott az ajtó, végül pedig sóhajtva megmasszírozta az orrnyergét és végig nézve rajtunk állapodott meg a tekintete Kookon.

- Igaz, amit ők állítanak ? Park menedzser valóban ver téged ? - lett egy fokkal idegesebb, mint amilyen alapból volt, amit meg is értettem. Az igazgató mindig is családtagként tekintett ránk, így a szívén viselte a sorsunkat. Most már csak tényleg az kellett volna, hogyha Kook megmondja az igazat. Az ő szava számított a legtöbbet. A maknae viszont félve az eléggé elgyepált Sejinre nézett, ami után azonnal lesütötte a szemét, végül pedig rátévedt a tekintete arra a szörnyű emberre is, aki felvont szemöldökkel várta a fiú válaszát. Fogalmam sem volt, hogy ezek után is miért nem mondott semmit sem Kook, azon meg csak még jobban meglepődtem, hogy lassan megrázta a fejét.

- JungKook ! - kiáltottunk rá a fiúkkal és Sejin menedzserrel egyszerre, ugyanis képtelenek voltunk elhinni, hogy még mindig hazudott. Bang Shiyuk hiába hitt nekünk, hogyha a bántalmazott fél nem vallott, akkor nem tehetett érte semmit.

- Egészen biztos vagy benne ? - hangsúlyozta ki a szavakat jól érthetően az igazgató és nagyon jól látszott rajta, hogy most már kezdte érteni a helyzetet. Miért voltunk mind összeverve, Sejin mit keresett itt és hogy Park menedzser miért tűnt ilyen nyugodtnak. Jól tudta, hogy nem tehettünk semmit bizonyíték nélkül. YeJin, mégis hol vagy ? Azonnal elővettem a telefonomat, hogy felhívjam NamJoon telefonját, de ekkor egy fekete hajzuhatag jelent meg az ajtón keresztül átfutva, ami miatt mind az öten. Sőt, még JungKook is a lány felé kapta a fejét. Elég sápadtnak tűnt, ami miatt összeszorult a szívem, de a telefont ott szorongatta a kezében, ami az egyetlen esélyünk volt JungKook megmentéséhez.

- Elnézést a késésért - szaladt hozzánk és Nam kezébe nyomva a telefont állt arrébb és tette szívéhez a kezét, hogy lenyugodhasson. Nagyon úgy tűnt, hogy egészen idáig futott.

NamJoon azonnal az igazgató asztalához sétált és a videót megnyitva a férfi elé csúsztatta azt.

- Ez elég bizonyíték ? - kérdezte, majd mindenki azonnal elhallgatott, így mi is tisztán hallhattuk a videó tartalmát. Minden egyes izmom megfeszült, ahogy az ordítozást, a csapásokat és JungKook hangját hallottam. Lepillantottam a mellettem álló lányra, aki fülére helyezte a kezét és szemét lehunyva várta, hogy vége legyen. Hogy engedhettem, hogy ilyen szörnyűséget nézzen végig ?

- YeJin szemszöge -

Mikor olyan hirtelen elhagytam a Big Hitet, visszamentem a dormba, hogy ott várjak a többiekre, de mivel sokáig nem érkeztek meg, így érdeklődve megpróbáltam megnyitni a telefont. Csakhogy a kezem ismételten átment rajta. Épp ekkor volt is egy bejövő hívás Jimintől, de képtelen voltam felvenni. Idegesen toporzékoltam már szinte és még a lábammal is próbáltam hozzáérni, de az egész asztalon keresztülléptem.

- Ne most csináld már ezt velem - túrtam hajamba kétségbeesetten. Viszont tudtam, hogy muszáj volt lenyugodnom. így nagy levegőket véve lehunytam a szememet és vártam pár percet, amíg jobban nem lettem. Ezek után lassan leguggoltam az asztalon pihenő telefonhoz és szinte remegő kezekkel próbáltam feloldani a képernyőzárat. Nagyon erősen koncentráltam, hogy hozzá tudjak érni és mikor láttam, ahogy kezem színe kezdett ismét visszatérni, egy mély levegőt véve nyitottam fel a telefont és pillantottam meg azonnal egy üzenetet.

Hobi : YeJin, gyere gyorsan az ügynökséghez.

Ezt látva azonnal felpattantam és a telefont megragadva kezdtem futásnak. Valóban egészen a Big Hitig meg sem álltam és akkor is csak azért lassítottam le egy kicsit, mert nem tudtam hova is kell mennem. Végül sok keresgélés után ráakadtam az igazgató irodájára, ahova azonnal be is futottam és szememmel meg is találtam NamJoont. Szinte fel se fogtam, hogy mennyi mindenkin volt sérülés, már fogtam is be a fülemet, ugyanis jól tudtam, hogy ezek után jön a videó megmutatása. A szememet is lehunytam, mivel így csak még jobban ki tudtam zárni ezt az egészet a fejemből. Szörnyű volt mégcsak vissza is gondolnom a szertárban történtekre. Hátamon hirtelen megéreztem egy kezet, ami miatt azonnal felkaptam a fejemet és meglepetten, egyúttal kiszáradt szájjal bámultam az engem figyelő Jiminre. Éreztem kezén, hogy megfeszült, így jól tudtam, hogy neki is ugyanolyan rossz. Sőt, rosszabb volt mindezt hallgatnia, mint nekem. Így lassan levettem fülemről a kezemet és Mochiét megfogva szorítottam meg gyengéden. Felbátorodva ő is megszorította a kezemet, majd magunk közé engedte és feszülten figyelte a többiek és Bang Shiyuk reakcióját. Mindenki gyilkos tekintettel fürkészte azt az elmebeteg menedzsert és meglepetten vettem észre, hogy Sejin is itt volt. Ő is nem túl barátságosan fürkészte a lesütött szemű férfit, aki a videó végeztével nem is tudott semmit se szólni.

- Ez csak valami megszerkesztett izé. Csak engem akarnak rossz színben feltüntetni - állította, de nem is figyelve rá, Bang Shiyuk dühösen elüvöltötte magát.

- Mégis mit képzel, hogy így bánik az egyik gyerekemmel !? Azonnali hatállyal ki van rúgva és megy a börtönbe ! - jelentette ki. - Őrök ! - kiáltotta, mire az ajtóban álló három őr benyitott és megindultak az egyre kétségbeesettebbé váló férfi felé.

- Én nem tettem semmit ! Én nem tettem semmit ! Egy szellem volt az, aki mindezt felvette ! Láttam lebegni a kamerát ! Engedjenek ! - kapálózott a megőrült férfi, de szerencsére kivitték, mielőtt még JungKook szeme megakadt volna rajtam. Azonnal el is engedtem Jimin kezét és a szám elé raktam az ujjamat, hogy maradjon csöndbe. Kook ugyan teljesen ledermedt, de végül egy aprót bólintott, ami miatt megnyugodva fújtam ki eddig bent tartott levegőmet.

- Nem hiszem el, hogy egy ilyen embert voltam képes alkalmazni - roskadt le a székére Bang Shiyuk, majd feltekintve a néma társaságra, megakadt a szeme a csöndesen és kínosan ácsorgó JungKookon. Fejét lehajtva állt nem sokkal az asztal előtt és nem mert senkire se nézni. Megértettem, hogy miért. - Sajnálom, JungKook - állt fel az igazgatójuk, majd kilépve az asztala mögül, meghajolt a maknae előtt. A fiú meglepetten emelte fel a fejét és elképedve nézte, ahogy a saját igazgatója így meghajol előtte.

- Erre semmi szükség - motyogta, de mikor Sejin is megállt előtte, elakadt a szava.

- Sajnálom - mondta ő is, majd szintén meghajolt. Ezek után a tagok is egyesével a fiú elé sétáltak és mind meghajoltak.

- Sajnáljuk !

Én eközben csak figyeltem őket és összeszorult a torkom a jelenet láttán. JungKook remegő ajkakkal figyelte az előtte lévő embereket, majd elsírva magát ő maga is előre dőlt.

- Annyira sajnálom, amiért ekkora idióta voltam - zokogta, mire szomorúan elmosolyodtam és fejemet megrázva felsóhajtottam.

- Olyan buták vagytok - motyogtam.

////

Sziasztok^^

Kétes érzéseim vannak ezzel a résszel kapcsolatban, de azért remélem nektek tetszett :D El is felejtettem múlt héten jó szünetet kívánni XD De azért remélem jól telt a szünetetek és tudtatok egy kicsit pihenni :) Még élvezzétek ki a mai napot, aztán sok kitartást a sulihoz^^ 

////