" Te vagy az én penicillinem, aki megment engem. Az angyalom, a világom. Én vagyok a te kalikó macskád. Itt vagyok, hogy láthassalak. Szeress engem most, érints meg most ! Csak engedd, hadd szeresselek... "

( BTS ( Jimin ) - Serendipity )

NamJoon eléggé csodálkozott, mikor Hobi helyett én szólaltam meg a vonal másik felén, viszont ebből már jól tudta, hogy valami nem volt rendben. Miután pedig közöltem vele, hogy HoSeokot haza kéne cipelni, azonnal kocsiba is pattant YoonGival együtt. Várakoztunk pár percet a hűvösben és az sem segített sokat, hogy kezdett sötétedni. HoSeok mellettem még mindig szipogott, bár ahogy egyenletesen simogattam a hátát végül sikerült nagyjából lenyugodnia. A bokája még mindig meg-meg remegett, így eléggé aggódtam miatta, de megpróbáltam mindenféle hülyeséget összezagyválni, csakhogy elterelhessem a figyelmét. Ami nem ment túl könnyen tekintve azt a dolgot, hogy JungKookot a saját menedzserük verte.

- Végre, hogy meg vagytok - sóhajtott fel megkönnyebbülten NamJoon, miközben egyre jobban lassított futásán, ahogy közelebb ért. Mögötte Suga közeledett sebesen és elég ideges arccal.

- Mégis mi történt ? - ért ő is elénk és dühös szemekkel méregetett felváltva minket.

- Majd az úton elmondom - válaszoltam halkan és YoonGival együtt felsegítettem HoSeokot a leader hátára. Szerencsére nem túl messze parkoltak le, így mikor nagy nehezen beültettük Hobit hátulra becsatoltam az övét és halványan elmosolyodtam, mikor az út felénél már ki is dőlt. Halkan szuszogva dőlt feje oldalra, miközben a kezemet szorongatta, amivel továbbra is próbáltam megnyugtatni. Örültem is egy kicsit, hogy ez nagyjából sikerült is.

- Tehát... Mi is történt ? - nézett a visszapillantó tükörben rám NamJoon, ami miatt nagyot nyeltem, ugyanis tudtam, hogy kicsit sem fognak örülni annak, hogy az én ötletem miatt - miszerint jobb lenne, ha még nem tudnak mind Kook bajáról - sérült meg HoSeok.

- Megtudtam mi van JungKookkal, viszont a probléma egy kicsikét bonyolult és mivel jól tudom, hogy ti túlságosan is hevesen reagálnátok, ami ebben a helyzetben nem éppen jó, így csak egy embernek árultam el eddig. Viszont sajnos ő sem bírta a titok súlyát...

- Miért kertelsz ennyire YeJin ? - kérdezte YoonGi összeráncolt szemöldökkel, miközben befordult a kis utcába, ami a dormhoz vezetett.

- Az a helyzet, hogy... JungKookot veri a menedzseretek - böktem ki halkan és azonnal összeszorítottam a szememet, mikor Suga beletaposott a fékbe, így én neki vágódtam az előttem lévő ülésnek. - Auch... - dörzsöltem meg a fejemet.

- Hogy mit is mondtál ? - kérdezte a fiú halkan, de még mindig nem haladtunk tovább, ami nem éppen volt szerencsés az utca közepén. NamJoon láthatóan lefagyott és meredten bámult rám, miközben félig hátrafordult. YoonGi ellenben sötét szemekkel nézett maga elé. - Mi az, hogy verik Kookot ? És mi az, hogy te ezt nem mondtad el nekünk ? - lett egyre fagyosabb a hangja, ami miatt nagyot nyelve dőltem teljesen hátra az ülésen, úgy, hogy megpróbáljak teljesen beleolvadni, ezzel messzebb kerülve a túlságosan is nyugodt rappertől.

- YeJin, mond el szépen, hogy mi is van. Kicsit részletesebben - kért meg NamJoon komolyan, mire remegő hanggal ismét neki kezdtem.

- Tegnap megláttam JungKook hátán több hosszú heget is, amit éppen befáslizott azért, hogy a friss sebekből jövő vér ne foltozza össze a pólóját, így ti ne vehessétek észre a sebeit. Ezután belefutottam HoSeokba, akivel elterveztük, hogy kiderítjük ki teszi ezt a maknaeval. Nekem volt egy sejtésem, mégpedig az új menedzseretek, aki SeJin helyett jött még. És ma ki is derült, hogy nagy valószínűséggel ő bántja a fiút. Ezt pedig azért nem osztottam meg veletek azonnal, mert nem támadhatjátok le JungKookot. Van valószínűleg oka annak, hogy mindezt titkolja előttetek, így kell valami bizonyítékot szerezni mielőtt mind egyszerre rohannátok le... - fejeztem be halkan. Rap Monster látszólag megértette, hogy mi volt a célom ezzel, YoonGi viszont csak erősen rászorított a kormányra és csöndben elvezetett a házig. Jól tudtam, hogy mérges volt, hisz ha csak ránéztem kirázott a hideg. Csak azt nem tudtam még, hogy rám haragudott-e így, vagy a menedzserükre, de valószínűbb volt, hogy mind a kettőnkre. Sőt, még JungKookra is.

- Akkor megmondom, hogy mi lesz - sóhajtott fel NamJoon és gondterhelten beletúrt a hajába. - YoonGi, te nem rohansz le senkit sem, mivel azzal csak rontanál a helyzeten. YeJin, te pedig ezentúl mindent mondj el nekünk. Egyenlőre most elég, ha mi négyen tudjuk, a kisebbeket csak jobban felizgatná az egész, úgyhogy nekik ne mondjátok még el. Most mi YoonGival beszélünk egy kicsit JungKookkal, valószínűleg nem fogja elmondani az igazat, de egy próbát megér - tette hozzá gyorsan a fiú, mielőtt még tiltakozhattam volna, de végül sóhajtva bólintottam, hiszen valóban megérte legalább próbálkozni vele. Ezt hallva Suga is egy fokkal nyugodtabb lett, így már kevésbé akart kinyírni a tekintetével, mint az elején. - Ha pedig valóban nem mond semmit, akkor szerzünk valami bizonyítékot - fejezte be végül, majd mind kiszálltunk a kocsiból és J-Hopeot támogatva bementünk a házba. Halkan szólt a tévé, ami előtt Jimin és Taehyung ült, habár mindkettőjük szeme félig csukva volt már. Azonnal megállítottam a belépni készülő fiúkat, ugyanis megláttam valakit a két félig alvó fiú felé közeledni. A három fiúnak mutattam, hogy maradjanak csendben és a nappali felé nézve mosolyodtam el halványan. JungKook kikapcsolta a tévét, majd betakarta a fiúkat egy nagyobb takaróval. Ezek után lassan visszasétált a szobája felé egy gőzölgő bögrével a kezében.

- Hogy tehet valaki bármi rosszat is ellene ? - kérdeztem halkan, majd sóhajtva mutattam a másik három fiúnak, hogy mehetnek. Ők is halkan sétáltak a szobáik felé, miközben engem megkértek, hogy vigyek be egy tál hideg vizet és egy rongyot Hobiékhoz. Nagy nehezen találtam egy edényt, amit megtöltöttem jó hideg vízzel, majd egy rongyot megfogva besétáltam a többiekhez. HoSeok már az ágyában szuszogott, miközben a két szintén fáradt tag takarta be úgy, hogy sérült bokályát egy párnára rakták. - Menjetek aludni, rendben ? Én majd gondoskodok HoSeok oppáról - magyaráztam, mire a két fiú először ugyan bizonytalanul nézett rám, de miután közöltem velük, hogy lányként azért rétek az ilyenekhez, mégha már meg is haltam, nem volt kedvük többet tiltakozni.

Leültem Hobi ágya végébe és kicsavarva a rongyot rátekertem a fiú feltagadt bokájára.

- Sajnálom oppa, hogy miattam megsérültél - suttogtam, miközben felállva megnéztem a homlokán, hogy meleg e, de szerencsére nem volt semmi baja, így visszaültem az ágyára és fél óránként cserélgettem a rongyot. Pár óra múlva ásítva kötöttem rá utoljára az anyagot a fiú lábára, majd megfogva a vizes edényt kisétáltam a konyhába és kiöntöttem a mosdóba a tál tartalmát. Fáradtan pislogva mentem még vissza HoSeokhoz, majd miután megállapítottam, hogy minden rendben lesz vele halkan megszólaltam. - Jó éjt oppa - suttogtam, majd visszasétáltam a nappaliba, csakhogy a kanapén még mindig ott aludt a két fiú. Elmosolyodtam, ahogy a kinti lámpák által megvilágított arcukat néztem és mikor tekintetem tovább is elidőzött Jimin nyugodt vonásain egy apró sóhaj hagyta el a torkomat. Miért pont nekem kell lennem az a lány, akit Mochi annyira megbecsült ? Miért nem lehetne valaki olyan, akivel akár még sikerülhetne is az a kapcsolat ? Miért nem élhetek ? Ahogy ezek a gondolatok megszállták az agyamat összeszorult a torkom és szomorú mosoly költözött ajkamra. Mennyire lenne önző dolog tőlem, ha megint hozzá érnék ? Számat beharapva léptem közelebb hozzá, majd lassan közelebb hajoltam az arcához és éreztem, ahogy szívem egyre gyorsabban dobogott mellkasomban. Jól tudod, hogy mindezt nem szabad, nem igaz ? De mégis úgy érzem, hogy muszáj megtennem. Soha többé nem érhetek hozzá, ha most nem teszem meg. Vöröslő fejjel emeltem fel kezemet, ami egészen addig remegett, míg meg nem érintette a puha arcot. Jimin mégcsak meg se rezdült erre a tettemre, tovább aludt békésen. Én viszont úgy éreztem, mintha a poklot és a mennyországot jártam volna meg egyazon időben. Nem volt helyes mindaz, amit tettem, mégis jól esett és élveztem. Megnyugtatott, ahogy éreztem kezem alatt selymes bőrét. Végül nagyot nyelve közelebb hajoltam és nyomtam egy puszit arcára, ami után azonnal elhajoltam tőle és legalább két métert hátráltam. Olyan ostoba vagyok. Mégis miért teszek ilyen értelmetlen dolgokat ? Ezzel csak azt érem el, hogy az eddigieknél is jobban kötődni fogok hozzá. Pedig ezt nem szabad. Talán, ha még mindig élnék, de erről szó sincs. Én hamarosan úgy is eltűnök. Lassan felemeltem a kezemet és magam előtt tartva szomorúan elmosolyodtam. Valóban kezdett már halványulni...

~

Másnap reggel Jimin ágyában találtam magamat. Ugyanis este nem igen volt kedvem felébreszteni a fiúkat, így végül bejöttem elfoglalni az egyik üres ágyat. A fejem sajgott, így óvatosan nyitottam csak ki a szememet és néztem a másik ágyon alvó fiú felé. Úgy tűnt, hogy nem voltak fájdalmai, így lassan felültem és szememet törölgetve sóhajtottam fel. Szinte semmit sem voltam képes aludni az éjszaka, ami jócskán meglátszódhatott rajtam. Bár annyira nem is érdekelt, hiszen az a kettő foglalta el a helyemet...

Épp mentem volna a nappali felé, amikor is beszélgetésfoszlányok szűrődtek ki NamJoonék szobájából, így nem bírva magammal odasétáltam az ajtóhoz és fülemet a falapnak nyomva próbáltam hallgatózni.

- JungKook, kérlek. Mond ki. Ha nem teszed, segíteni sem tudunk - magyarázta a leader megértően, mire csak valami halk motyogás volt a válasz.

- Kook ! - mordult rá YoonGi. - Ne légy idióta és inkább valld be, hogy nem vagy rendben.

- Mondtam, hogy megvagyok - hallatszott végre a maknae hangja, aki valószínűleg már kezdte elveszíteni a türelmét. - Nem tökre mindegy nektek, hogy mi van velem ? Eddig se foglalkoztatok egyikünk érzéseivel sem, akkor ezek után se tegyétek ! - emelte fel a hangját, ami miatt összerezzenve hátráltam pár lépést az ajtótól.

- Nehezebb lesz vele, mint gondoltuk... - motyogtam magam elé meredve, majd halkan felsikkantottam, ugyanis hirtelen valaki hátulról megérintette a vállamat.

- Mi a baj YeJin, csak nem rossz a lelkiismereted ? - emelgette szemöldökét Taehyung, mire azonnal torkomon akadt a feltörni készülő morcoskodásom és nagyot nyelve lesütöttem a szememet. Valóban nem éreztem tisztának a lelkiismeretemet, de ő ezt honnan tudhatta volna ? - Most már hallgatózol is, mi ? Nem volt elég, hogy olyan perverzen viselkedtél ? Ráadásul egy alkalommal meg se elégedtél, még tegnap este is az én jelenlétemben letámad... - folytatta volna sejtelmesen mosolyogva, mire azonnal lábujjhegyre álltam és befogtam a száját.

- Ké-kérlek - nyekeregtem teljesen zavarba jőve. - Ne mondj semmit - néztem szemeibe elkeseredetten és mikor jobban realizálta, hogy egyáltalán nem tartottam már mindezt olyan viccesnek, elhallgatott és egy aprót bólintott, ami miatt lassan elengedtem és elléptem tőle. - Én-én... Szörnyen érzem magamat Taehyung - emeltem rá tekintetemet és ajkamat beharapva akadályoztam meg, hogy elbőgjem magamat. Így, hogy hirtelen kezdtem érezni a szomorúságot, gyakran törtek elő belőlem ezek az érzések csakúgy váratlanul. Egyszerűen képtelen voltam őket irányítani és ez még jobban kikészített. Annyi minden foglalkoztatott mostanában, hogy egyáltalán nem hiányzott nekem még az is, hogy rájöjjek, én voltam Byul. Nem egészen értettem, hogy miként és egyáltalán miért, de valami már kezdett a fejemben ezzel kapcsolatban derengeni.

- Jól vagy ? - fogta meg vállamat és aggódva nézett le rám sötét szemeivel, amik miatt a torkomon akadt gombóc, csak még jobban szorította a torkomat. Egyáltalán nem vagyok jól. Úgy érzem, hogy amiként ti ismét rendbe jöttük én megyek egyre lejjebb a lejtőn.

- Mit készítsek reggelire srá... - Mi történt Szellem Lány ? - torpant meg Jimin a folyosón, ami miatt azonnal oldalra kaptam a fejemet és megpróbáltam nem felé nézni, hogy ne vehesse észre mennyire is ki voltam jelen pillanatban. - Valami baj van ? Az emlékeid ? - közeledett egyre jobban felénk, ami miatt enyhe remegésbe kezdtem és megráztam a fejemet. Nem akarom, hogy így lásson... Mintha csak Tae a gondolataimban olvasott volna, megfogta a karomat és maga mögé rejtve választott el Mochitól.

- Menj a parkba, ott találkozunk - suttogta nekem hátra, ami miatt meglepetten kaptam fel a fejemet és néztem tarkóját. Ő most komolyan segít nekem ?

- Komolyan történt valami ? Ne csináljátok már. Miért sírsz YeJin ? - ejtette ki ismét a nevemet, ami miatt csuklottam egyet. Nagy levegőt véve halkan megköszöntem Taehyungnak, hogy fedez, majd hátat fordítva nekik erősen koncentrálni kezdtem a parkra és mikor szememet kinyitottam, már éreztem is a reggeli hűvös szelet, ami miatt végig futott rajtam a hideg.

- Vajon helyesen cselekszem ? - néztem fel az ég felé és szipogva egyet elsétáltam az egyik padhoz, amire leülve hosszú várakozásba kezdtem.

Már lényegesen egyre kevésbé éreztem a kezemet és lábam is fázott már, de valamiért ez nem kötött le annyira. Előre nézve figyeltem az embereket és néha úgy éreztem, mintha én is közéjük tartoznék. Mintha csak egy átlagos lány lennék, aki szerelmi bajai miatt kijött kiszellőztetni a fejét. Csakhogy én nem voltam átlagos, tulajdonképpen nem is éltem és az égvilágon senki sem figyelt rám pár gyerekesen kívül. Ők vidáman integettek nekem, amit én is viszonoztam és egy fokkal könnyebbé vált a szívem. Kezdtem arra rájönni, hogy a tudatlanság talán ezerszer jobb volt ennél. Mikor már rettegtél újabbnál-újabb dolgokat megtudni, mert féltél, hogy mindez még ideköt a Földhöz. Mert valójában minden vágyad az volt, hogy élhess. Ezt az igen magasröptű gondolkozásomat a mellém leülő alak szakította meg, aki másokkal ellentétben egyenesen rám nézve szólított meg és figyelt sapkája alól kíváncsi, egyben értetlen és talán aggódó szemeivel.

- Mi volt ez az egész ? - kérdezte, mire halványan elmosolyodtam és lábaimat felhúzva magam elé támasztottam államat a térdemre és néztem továbbra is folyamatosan előre.

- Rájöttem, hogy az a lány, akit Byulnak hívnak és Jimin úgy szeret, az tulajdonképpen én vagyok - magyaráztam és szinte nevetségesen hatott, ahogy így kimondtam. Egy csomó minden nem állt össze a fejemben ezzel kapcsolatban, de az emlékeim elegendő bizonyitékot adtak arra, hogy ez bizony az igazság. Szavaimat egyébként egy kisebb csönd követett, ami miatta óvatosan Tae felé néztem, aki meredten bámult rám és hirtelen még pislogni is elfelejtett.

- Ez most komoly ? - szólalt meg halkan, mire csak bólintva ismét előre néztem. - Én csak sejtettem és gondoltam erre az eshetőségre, de soha nem hittem volna, hogy igazam is lesz - tette hozzá még mindig igen lesokkoltan, amit tulajdonképpen nem is csodáltam. - De... Miért ? Mármint... Emlékszel hogyan haltál meg vagy ? Nem is tudom. Ez annyira zavaros. Nem szabadna, hogy te legyél az. Én beszéltem is veled és olyan jó üzeneteket váltottunk és éltél. Nem lehetsz te Byul... Byul nemrég pattintotta le Jimint, emlékszel ? Biztos nem te vagy az. Csak félre hallottál valamit, ugye ? Hiszen nem lehettek egy és ugyan az a személy... Ez lehetetlen - halkult el hirtelen, de én csak csöndben hallgattam kifakadását és gondolkoztam el azon, hogy mégis miért kellett ennek így történnie. Igazából, lehet, hogy belül már kezdtem elfogadni. Tulajdonképpen az elejétől kezdve nem akartam, hogy bármi is még ide kössön és ez nagyjából sikerült is, egészen addig, amíg nem találkoztam velük.

- Még nem emlékszem, hogyan is történt a halálom.... Ha ez meg lesz, csak azután tűnök el - suttogtam és mikor meghallottam magam mellett szipogni Taehyungot szinte majd megszakadt a szívem miatta. Szomorúan elmosolyodva ültem közelebb hozzá és hátát simogatva néztem arcát szótlanul. Szeme tiszta könny volt és gyakran szorította össze szemeit, hogy legyűrje sírását.

- Se-segíteni fogok neked kideríteni mindent - szipogta, ami miatt nekem is könnyek gyűltek a szemembe. - Miután mindenkin segítettünk, kölcsön veszem Jimin telefonját és átolvassuk a beszélgetéseiteket, oké ? - kérdezte elcsukló hanggal, ami miatt már nem bírtam vissza tartani zokogásomat, így sírva döntöttem fejemet a fiú vállára. Ő lassan felém fordult, így fejem mellkasán kötött ki, majd kezét fejemre téve simogatta lassan hajamat és ölelt magához szorosan. Eközben éreztem, ahogy ő is szintén sírt, akár csak én. Így ültünk egy darabig egymásba kapaszkodva, hiszen mind ketten tudtuk jól, nekem már nem sok volt hátra.

- Ez a srác szerintem megőrült... - hallottam meg magunk mellől, mire Tae felkapta a fejét és oldalra nézve kiáltott fel bosszúsan.

- Tán valami bajuk van vele, hogy egy csinos lány szívét ápolom ? Igen ? Akkor sétáltassák máshol a kutyájukat - magyarázta bosszúsan, ami miatt elképedve emeltem fel fejemet arca felé és ahogy a ledermedt idős emberekre tévedt a tekintetem azonnal kitört belőlem a nevetés.

- Ez őrült - sutyorogták, majd már odébb is álltak, hogy még véletlenül se ugorhasson nekik Tae, aki nem igazán tudta szerintem éppen, hogy miért is akadt ki ennyire. Mindenesetre a szívemet melegség töltötte el, mikor tudatosult bennem, hogy mindezt értem tette. Taehyungnak mindvégig hálás lehettem. Mellettem volt, gondolt rám és tartotta bennem a lelket. Ezek után pedig segített eltűnni...

- Egyébként - szólalt meg hazafelé menet Tae elgondolkozva -, nem vicceltem, amikor azt mondtam, hogy ugyanolyan perverz vagy, mint Jiminie... - magyarázta, ami miatt ismét felrémlett előttem, ahogy este megérintettem és nyomtam egy puszit az arcára. Már csak az emlékképektől zavarba jöttem, így torkomat köszörülve gyorsítottam be, hogy lehetőleg ne érhessünk ennek a beszélgetésnek a végére. - Várj ! Nem erre akartam főleg kitérni, hanem inkább arra, hogy Jiminie mit tett - próbált beérni és szavait hallva lassítani kezdtem. - Látom ez már érdekel - ért utol és mosolygott le rám, ami miatt azonnal elkaptam róla a szememet és az utat bámulva hallgattam tovább Tae önfeledt beszédét. - Tehát... Mikor a vállán elaludtál, aznap este ki akartam menni egy kis vizet inni, de a konyha felé menet megtorpantam, ugyanis észrevettelek titeket, ahogy igen cukin aludtatok. Csakhogy Jimin feje mozgott, így rájöttem, hogy ő bizony fent volt. És tudod mit csinált ? - húzogatta szemöldökét, mire megráztam a fejemet jelezve, hogy én éppen aludtam, így nem igazán van róla sejtésem. - Az alvó arcodat bámulta, de mégha csak ezt tette volna - emlékezett vissza arra az estére Taehyung révetegen, ami miatt már kezdtem egyre kíváncsibbá válni. - Teljesen feléd fordította a fejét, majd lassan közeledett az arcodhoz éééés... - mutatta be a jelenetet a fiú miközben szájával, lehunyt szemmel közeledett a tenyere felé, ami miatt fejem kezdett egyre vörösebbé válni. - Éééés... Belerúgtam a küszöbbe, így azonnal ledermedt és úgy tett, mint aki éppen alszik - fejezte be a mesélést és a végkifejletet hallva nagyot nyelve érintettem meg az arcomat, ami tűzforróvá vált mégcsak a csók gondolatától is.

- Szép mese - motyogtam és gyorsítva lépteimen közeledtem a dorm felé. Aish... Ugyanúgy reménykedtem abban a csókban, mint legutóbb.

- Ez nem mese, tényleg ez volt - bizonygatta végig V és bár jól tudtam, hogy így volt, nem akartam elhinni. Nem akartam még csak arra se gondolni, hogy esetleg megváltoztak az érzései felém nézve, hisz az olyan abszurd lett volna. Egy szellem és egy ember. Nevetséges.

- Jól van, jól van. Hiszek neked - léptünk be a házba Taehyunggal, aki még mindig úgy gondolta, hogy tovább kellene forszíroznia ezt a dolgot. Pedig semmire sem vágytam jobban, mint arra, hogy hagyja abba. - Én előre megyek - mutattam a nappali felé, miközben a fiú megpróbálta lehámozni magáról nagy sálját.

- Oké - bólogatott, mire hátat fordítottam neki és elindultam a helyem felé, csakhogy egy igazán fura látvány tárult a szemem elé. Jin, NamJoon a fürdőszoba ajtót verte, míg a folyosó felől YoonGi és HoSeok aggasztó kiabálása hallatszott ki.

- Itt meg mégis mi történt ? - jött mellém Tae csodálkozva, ugyanis egy órája még egyáltalán nem így álltak a dolgok. A kis veszekedésen kívül, ami a két idősebb és a maknae között lejátszódott nem volt semmi sem. Viszont úgy tűnt, hogy vtörtént valami, amíg mi elvoltunk.

- Taehyung, segítened kell - kapta fel a fejét azonnal a leader és közelebb sétálva hozzánk hagyta, hogy addig Jin kérlelje a bent lévő embert, hogy nyissa ki az ajtót. - Jimin meglátta JungKook sebeit és kérdőre vonta emiatt, mire Kook ordítozni kezdett vele, hogy semmi köze hozzá és hagyja egyedül ahogy eddig mind tettük. Végül kilökdöste a fürdőből és bezárta magára az ajtót. Azóta nem jön ki és még csak meg se szólal - hadarta el ingerülten NamJoon és annyi információt kaptunk egyszerre, hogy csak tátott szájjal néztünk a zárt ajtó felé. - Ez pedig még nem minden - sóhajtott fel mélyen és tarkóját masszírozva nézett most rám. - Jimin teljesen kikészült és bezárkózott a szobájába. YoonGiék hiába próbálják kiszedni onnan, hajthatatlan - tette még hozzá és ahogy jobban realizáltam magamban, hogy Mochi bizony azt látta, amit én is, azonnal megindultam a szoba felé. HoSeokék nagyban verték az ajtót, de az nem nyílt ki. YoonGi látszólag már legszívesebben betörte volna, de egyenlőre még megmaradt a kicsit sem kedves kéregetésnél.

- Beszélek vele - mondtam rájuk sem nézve, majd keresztül sétálva az ajtón azonnal megtorpantam. Jimin az ágyán ülve dőlt a falnak és bámult maga elé meredten. Körülötte megannyi zsebkendő hevert, de már nem úgy tűnt, mintha tovább sírna. Észre sem vette, hogy beléptem az ajtón, így halkan megindultam felé és leültem mellé az ágyra. Bágyadtan felém emelte kisírt, vörös szemeit és mikor leesett neki, hogy én voltam az, ismét könnyezni kezdett.

- Miért ? Miért nem vettem észre ? Ezt hogyan nem ? Ő olyan, akár csak az öcsém. Hogy nem vehettem észre a fájdalmát ? Mond meg, miért ? - dörzsölte idegesen szemeit, ami miatt sóhajtva bemásztam mellé és óvatosan elvettem kezét arca elől.

- Jimin... Jól tudod, hogy nem te vagy az egyetlen és neked is jó okod volt rá - magyaráztam, de mintha csak a falnak beszéltem volna, tovább folytatta a sírást.

- Nem igaz... - nevetett fel keserűen és idegesen megtörölte a szemét egy mellette heverő gyűrött zsepivel. - Basszus YeJin. Gondolj bele, bántalmazzák az egyik barátodat és te még csak észre sem veszed. Ez nem normális - rázta a fejét szomorúan. - Bármekkora bajom is volt, annyira nem kellett volna magammal foglalkoznom, hogy ezzel ezt ne vegyem észre. Láttam mekkora hegek is vannak a hátán - nézett szemembe kétségbeesetten. - Szörnyen néz ki és hiába próbáltam vele beszélni, kiküldött. Ráadásul az igazságot is a fejemhez vágta, mégpedig hamár eddig nem törődtem vele, akkor ezek után se tegyem.

- Jimin... - sóhajtottam fel szomorúan, látva, hogy mennyire is őrlődött éppen előttem. Szipogva bámulta a kezét miközben biztos, hogy ezer meg ezer gondolat szaladt át éppen a fejében és én sehogy se tudtam rajta segíteni. Fogalmam sem volt, hogy éppen mit is érezhetett és habár én magam is láttam Kook sebeit én nem egészen így reagáltam. Engem szimplán rettenetesen megrémisztett és lesokkolt a dolog. Nem volt mi miatt önmarcangolnom magamat. Látva viszont, hogy Mochi mennyire is szidta miatta magát, összeszorult a szívem. Utáltam, amikor ilyen megtörtté vált.

- Jimin, most azonnal gyere ki, vagy esküszöm betöröm az ajtót ! - dörömbölt YoonGi, mire a mellettem ülő az ajtó felé kapta a fejét, majd sóhajtva beletúrt hajába és lassan lekászálódott az ágyról.

- Hyungnak igaza van. Fölösleges egyedül őrlődnöm. Helyette inkább JungKookon kellene segítenem - magyarázta inkább saját magának, mint nekem, de ahogy felállt és olyan megtörten sétált az ajtó felé, majd megszakadt a szívem. Ne légy szomorú Park Jimin. Gyorsan felálltam és mielőtt keze elérhette volna a kilincset, hátulról átöleltem a derekát.

- Fogalmam sincsen milyen nehéz lehet most neked, vagy akármelyikőtöknek, de... Ne add fel Mochi. Te egy nagyon erős ember vagy és hidd el, hogy hamarosan minden rendbe fog jönni - magyaráztam a hátába és szinte éreztem, ahogy megdermedt hirtelen tettem miatt. Egy darabig nem is mozdult, ami miatt kezdtem megijedni, hiszen lehet, hogy pont az ellenkezőjét váltottam ki ezzel a kis lelkizésemmel. Viszont egyszer csak megfordult és kezeivel közre fogta az arcomat, ami miatt meglepetten pislogtam fel rá. Túlságosan is deja vunak éreztem a helyzetet, így zavartan pislogva néztem barna szemeibe, amikkel fogva tartotta az én tekintetemet. YeJin, még most szólalj meg, vagy hajolj el, mert ennek így nem lesz jó vége. Saját figyelmeztető szavaimat hallva már kérdeztem volna meg, hogy mi a baj, amikor is Jimin közelebb hajolt, ami miatt reflexszerűen lehunytam a szemeimet, hisz szívem nem bírta volna ki a fiú látványát ilyen közelről, csakhogy arra nem számítottam, hogy e közben ajkai találkoznak enyémekkel. Furcsa volt, nagyon furcsa és ebből azonnal tudtam, hogy ez bizony az első csókom volt. Az egész karom libabőrössé vált és az ajkam belebizsergett, ahogy Jimin apró csókot lehelt rá. Nem volt több mindez egy igen hosszú szájra puszinál, számomra akkor mégis mindennél többet jelentett. Kezemmel próbáltam eltolni a fiút, de ebből végül csak annyi lett, hogy gyengén belemarkoltam Mochi pólójába. El kell hajolnom, meg kell közöttünk nagyobbítani ezt a távolságot. Viszont hiába sugallta mindezt az agyamban lévő kis hangocska, én képtelen voltam rá hallgatni. Az egész fejem kiürült és arcom szinte égett a felgyülemlett adrenalintól. Lábaim enyhén remegtek, ahogy lábujjhegyre álltam és nem mertem kinyitni a szememet. Ez a gyönyörű álom viszont lassan a végéhez közeledett és Jimin pár centit elhajolt az arcomtól, ami miatt ki kellett volna nyitnom a szememet, csakhogy képtelen voltam rá annyira zavarba jöttem.

- Ennyire azért csak nem lehetsz zavarban - nevetett fel halkan és ezt hallva felnyitottam szemeimet, ami miatt azonnal találkozott tekintetem Mochiéval, aki halványan mosolyogva fürkészte az arcomat.

- Ezt meg mégis miért... Miért csináltad ezt ? - kérdeztem értetlenül és egyben totális zavarral a fejemben. Csodálkoztam, hogy ezt a kérdést meg tudtam normálisan fogalmazni.

- Titok - suttogta a fülembe, ami miatt azonnal kirázott a hideg és pulzusom ahelyett, hogy végre normális ütemmel vert volna, ismételten felgyorsult, ezzel nem hagyva nyugtot a kis hangnak a fejemben. Nem kellett volna ezt tenned. Nem szabadott volna ilyen közel engedned magadhoz. Mégis... Miért nem érzek megbánást ? 

////

Sziasztok^^

Elérkeztünk ide is... Olyan büszke vagyok magamra XD Na jó, viccet félre téve, remélem élveztétek a részt, mert én nagyon élveztem írni :D 

////