" Olyan lágy a szíved ! Ezért akárhányszor látom, hogy némán tűröd a fájdalmat, megint mosolyt akarok csalni az arcodra akármibe is kerüljön. "

( Day6 - When You Love Someone )

Vártam, hogy ajkai elérjék enyémeket. Egy részem valóban vágyott is rá a másik viszont ellenezte ezt az egészet. Végül csak amiatt adtam be derekamat, hogy az élő énem egy vágyát teljesíthessem, hisz soha nem tapasztalhatta meg az a szerelmes énem, hogy vajon milyen édesek is Mochi ajkai. A várt csoda viszont elmaradt, hisz meleg lehelete nem a számat, hanem homlokomat érte, majd éreztem, ahogy dús párnái egy apró csókot lehelnek a bőrömre, ezzel egész testemet elárasztva melegséggel. Kezeim elernyedtek, szám pedig halvány mosolyra húzódott. Örülök, hogy nem csókolt meg. Azzal csak mindkettőnk dolgát megnehezítette volna. Mégis... Legbelül éreztem valami fájdalmat. Talán, csalódottságot ?

- Menjünk be - köszörülte meg a torkát, majd hátat fordítva nekem, megindult előre. Nem bírtam megmozdulni, így inkább egyszerűen megjelentem bent a nappaliban. Túlságosan is zavarban voltam, ahhoz, hogy Jiminnel együtt lépjek be a házba. Még a végén észre vette volna a paradicsomhoz hasonlító fejemet. Amit még tudtam a hidegre fogni, de egy fél óra múlva már ez sem lett volna jó kifogás.

Mikor megjelentem a nappaliban ketten is azonnal felordítottak, bár egyikük inkább csak szitkozódott, míg másik úgy sikított, mint a fába szorult féreg. A hangok miatt én is ijedten ugrottam egyet és félve néztem a kanapén dermedten ülő párosra.

- Mondtam már, hogy ne csináld ezt - szólt hozzám YoonGi idegesen, miközben a mellette szinte kővé dermedt HoSeok hátát simogatta, hogy valamiként visszanyerje egy normál ember színét az arca és megnyugodhasson.

- Sa-sajnálom - makogtam.

- Veled meg mi van ? - nézett végig rajtam Suga összevont szemöldökkel, de választ már nem kapott, mivel Jimin is belépett a nappaliba, így azonnal el is siettem a konyha felé. Valamiért úgy éreztem, hogy képtelen lennék dadogás vagy bármilyen fura reakció nélkül a közelében maradni. Majd szét robbant a szívem a felgyülemlett érzésektől és rettentően féltem attól, hogy a kapcsolatunk egy olyan irányba fog elterelődni, ahová soha nem szabadna jutnunk. Nekünk nem szabadott volna közel kerülni egymáshoz.

- Én csak egy szellem vagyok... - rogytam le a hideg kőre és lábaimat felhúzva magam elé, fejemet térdemre raktam és erősen behunytam a szememet. - El kell tőle távolodnom - suttogtam az egyetlen megoldást erre a problémára, amivel talán segíthettem volna neki. Mert ennek az egésznek kettőnk között semmi értelme nem volt.

Eltelt egy nap, majd kettő és pár hét, én pedig nagyon is feltűnően kerültem Jimint. A Főnix hadművelet megbeszélésein jó távol ültem tőle és inkább Hobival próbáltam jobb kapcsolatot kialakítani, de egyenlőre nem sikerült még túljutnia eddigi félelmén. Mindenesetre nem adtam fel. Mochi ugyan próbált beszélni velem, de én nem engedtem. Ez pedig legbelül szörnyű érzés volt, hiszen imádtam vele lenni. Nem lehettem viszont olyan önző, hogy mellette legyek. Így csak távolról figyeltem, hogyha szomorú azért a közelében lehessek. Viszont szerencsére csak egyre boldogabbá vált, ami engem is azzá tett.

Ettől függetlenül a másik három fiúval nagyon is sokat voltam és közelebb is kerültem hozzájuk. Amit megint csak nem szabadott volna, de egyszerűen túlságosan is telhetetlen voltam. Nem voltam képes teljesen egyedül maradni. Emellett a fiúk elég jól haladtak a dalok írásával, így kezdtek készülődni a come backre is. Eljött a Február és ugyan a maradék két tag problémájára még nem tudtunk rájönni, de már sokat haladtunk előre a visszatérésükkel kapcsolatban. Mondjuk én csak a háttérből szurkoltam nekik és esetlegesen felénekeltem egy-egy részletet, de legtöbbször csak lézengtem az alkotók mellett és csillogó szemmel néztem, ahogy befejeztek egy-egy számot. Mégis éreztem, hogy nem helyes mindaz, amit teszek. Hogy velük vagyok, hogy Jiminnel így bánok annak ellenére is, hogy ő mennyire kedvessé és törődővé vált velem szemben. Talán emiatt a rossz cselekedetem miatt nem álmodtam már két hete semmit az életemmel kapcsolatban. Azt viszont még nem tudtam, hogy jó vagy rossz dolog e...

Egyik reggel már korán hangzavar támadt a nappali és környékén, hiszen a fiúk a közelgő come back miatt készültek átfesteni a hajukat és megbeszélni a koncepciót az ügynökségnél. A számot imádtam, amit alkottak, habár az egyiket nem igazán hallottam végig, csak a Spring Dayt, ami kisebb-nagyobb változtatásokkal ugyan, de maradt a régi. Mindenesetre boldoggá tett, hogy a fiúk ennyire kezdtek kivirulni és ismét megjelent ajkukon igazi, őszinte mosolyuk. Ez alól sajnos JungKook és Jin kivétel volt, de már rajta voltam az ügyön, hogy megfejtsem mi is volt velük. Egészen eddig viszont nem jutottam túl sokáig.

- Gyere te is YeJin - fogta meg kezemet Taehyung mosolyogva és elkezdett húzni a kijárat felé. Fogalmam sem volt hirtelen, hogy mit is mondjak, de nagyon izgatott voltam én magam is a visszatérésük miatt, így nem igazán visszakoztam az ellen, hogy a fiú "elraboljon". Viszont mikor kiérve a furgonhoz megpillantottam az előtte vidáman cseverésző HoSeokot és Jimint, azonnal lelohadt a mosoly az ajkamról és nagyot nyelve torpantam meg és próbáltam Taet is visszatartani.

- Lehet én inkább mégsem megyek - magyaráztam zavartan és amint Mochi felénk vezette tekintetét én elkaptam a fejemet és a földet kezdtem el bámulni.

- Ne csináld már ezt. Jó buli lesz - ment tovább V, de én nagyon erősen próbálkoztam kiszabadulni a markából vagy legalább lelassítani, így csak nagyon nehezen haladt előre, ami miatt a menedzser érdeklődve felé is kiáltott.

- Taehyung, minden rendben ? - utalt arra, hogy a fiú olyan sebességgel haladt, mint akinek komoly járási problémái vannak. A két tudatlan BTS tag is zavart arccal figyelte a küszködő barátjukat, ami miatt egy pillanatra megijedtem, hogy a végén még hülyének nézik, emiatt pedig engedtem magamat, bár nem kellett volna. Tae azonnal kihasználta védtelenségemet és berángatott magával hátra. A legrosszabb mindebben pedig az volt, hogy bekerültem közé és Mochi közé. Nagyon jól tudtam, hogy mi volt ezzel a célja, így szúrós szemekkel fixíroztam az arcát, miközben átkokat mormoltam magamban. Viszont a fiú úgy tett, mint aki az égvilágon semmi rosszat nem tett és zenét hallgatva lehunyta a szemét és egészen a fodrászhoz vezető úton úgy tett, mint aki alszik. Én viszont jól tudtam, hogy csak menekülni próbált szellemi haragom elől. Mérgem viszont azon nyomban elillant, mikor megéreztem oldalamban egy könyököt, ami miatt remegve fújtam ki az eddig bent tartott levegőmet és teljesen zavarba jőve oldalra fordítottam a fejemet. Mochi telefonját jól láthatóan tartotta maga előtt, hogy ezáltal megláthassam a leírt szavakat, melyek miatt szívem a normálisnál ezerszer gyorsabban kezdett el verni, ezzel kiakasztva zavartság jelzőmet és enyhe pírt varázsolva az arcomra.

" Miért viselkedsz így velem ? Tettem valamit, amivel megbántottalak ? "

Ááá, dehogy, csak majdnem megcsókoltál ezzel kisebb szívinfarktust okozva nekem, de egyébként semmi gond. Nagyot nyelve fordítottam el fejemet a kijelzője elől és arcára vezetve tekintetemet azonnal megpillantottam, ahogy átható szemeivel engem figyelt. Viszont képtelen voltam megszólalni, így csak lassan megráztam a fejemet és támlának dőlve ugyanazt a módszert alkalmaztam, mint Taehyung, csakhogy ne keljen megnyílnom Jiminnek. Egyáltalán nem állt szándékomban elmondani neki, hogy régen ismertem és hogy már akkor is halálosan bele voltam zúgva. Azt pedig csak méginkább titkolni akartam, hogy ez most is megtörtént.

Szörnyen kínos harminc perc kocsikázás után megérkeztünk a kis fodrászathoz, ahol a fiúk hajszínét változtatták meg, Már nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen is lesz, így izgatottan mentem be velük a kis épületbe, ahol egy fiatal nő üdvözölte a fiúkat és ültette le őket egy-egy székbe. Először csak három tag haját tudták befesteni, hisz annyi alkalmazott volt csak itt, így a többiek addig megpróbálták feldolgozni az elkövetkezendő időkre hordott hajszínt. Jimin, YoonGi és NamJoon volt az első áldozat, így én visszafojtott lélegzettel figyeltem, ahogy dolgoztak a hajukon. Eközben én Hobit próbáltam szórakoztatni azzal, hogy az egyik alkalmazottat bökdöstem állandóan, akinek fogalma sem volt már, hogy mégis ki zavarja, vagy mi lett vele, így elég viccesen nézett ki, ahogy idegesen hadonászott a levegőbe. Ugyan látszott J-Hopen, hogy ő is mókásnak találta a helyzetet, ettől függetlenül nem nagyon merte elengedni magát előttem és feszengve nézte, hogy mikor lépek közelebb hozzá, ezzel pedig azonnal menekvésre késztetve őt. Ugyan YoonGi és NamJoon is azt mondta, hogy kissé gyerekesen viselkedik, nem tudtam emiatt haragudni rá, hiszen megértettem. Én nem voltam normális és általában az emberek vagy gyűlölték vagy féltek attól, ami nem megszokott. Mikor már belefáradtam abba, hogy jobb kapcsolatot alakítsak ki kettőnk között inkább kisétáltam a helyről, hisz nem igazán tudtam mit csinálni bent. A fiúk nem törődhettek velem, mivel sokan voltak körülöttük, így nem volt mivel elütnöm az időt a várakozás közben.

- Bárcsak itt lenne Jjanggu, őt legalább nem nézik hülyének, ha játszik a levegővel - sóhajtottam és arcomat felfújva belerúgtam egy kavicsba. - Úúúgy unatkozoooom ! - nyújtóztattam ki karjaimat az ég felé, majd ásítva zsebre dugtam a kezeimet és elindultam a furgon felé, hogy beüljek és kicsit aludhassak. Viszont ahogy haladtam a fekete jármű felé, veszekedés hangja csapta meg a fülemet, így érdeklődve mentem az autó másik oldalára, ami minden elől takarva volt.

- A gyerekességed miatt, majdnem megsérült az egyik alkalmazott. Mégis miért nem tudsz soha a fenekeden maradni és nem bele ütni az orrodat mindenbe ? Ráadásul megint miattad majdnem elkéstünk innen is. Ha egyszer azt mondom, hogy fel kell kelni, akkor ne keljen neked egy órán át könyörögni ! - ordítozott a fiúk menedzsere JungKookkal, ami miatt megszeppenve figyeltem a jelenetet és néztem sajnálkozva szerencsétlen fiút, aki nem is mert az idősebb szemébe nézni, helyette a földet fixírozta száját harapdosva. - Nem csodálom, hogy az előző menedzsereteknek elege lett belőled és kilépett - mondta szemrehányóan és szavait hallva Kook mérgesen kapta fel a fejét és nézett mélyen az előtte álló szemeibe.

- Ne merje felhozni Sejin hyungot... - szurult ökölbe a fiú keze. - Ő sokkalta jobb volt magánál ! - fakadt ki és emelte fel a hangját. A szavaira ijedten rezzentem össze és mentem volna el, ugyanis ez nem igazán rám tartozott volna, amikor is megláttam, hogy a menedzser hirtelen felemelte a kezét. Ezt nem teheti ! Azonnal megindultam a páros felé, hogy megakadályozzam, a pofont, de mielőtt még odaérhettem volna megszólalt nem sokkal távolabb tőlünk egy staffos hangja, ami miatt a menedzser keze megállt a levegőben pár centire Kook arcától.

- JungKook ! Merre vagy ? - hallatszott a lány hangja, de a fiú nem tudott egy szót se szólni a döbbenettől és ahogy megpillantottam szemeiben a félelmet, akkora düh lett rajtam úrrá, hogy lábamat felemelve rúgtam volna sípcsonton ezt az őrült férfit, csakhogy lábam keresztül ment rajta én pedig azzal a lendülettel el is vágódtam a földön.

- Auch - szisszentem fel és szinte fel se fogtam, de már egyedül voltam a parkolóban a hideg földön ülve. - Ez meg mégis mi volt ? - kérdeztem lábamra nézve, de hirtelen fejemhez kaptam, ugyanis az eszméletlenül hasogatni kezdett és a fájdalom miatt kénytelen voltam erősen lehunyni szememet.

" - Mindent megkaptál egy csettintésre ! Soha nem kellett semmiért sem küzdened ! Hát most idd meg a levét annak, amibe belekezdtél ! Hidd el, az olyan naiv lányok, mint te, nem fogják túlélni ebben a világban ! - hallatszik fel hirtelen egy ismerős hang, de teljesen sötét van körülöttem, így fogalmam sincsen ki is az. "

" - Én csak mellette akarok lenni. Élvezni akarom az életet, ezt az egészet. Mindig is valami olyan mozgalmas életet akartam, mint most. Akkor mégis miért van az, hogy egyre jobban kínná válik számomra mindez ? "

" - Miért váltam ilyen magányossá ? Hol vagy, amikor szükségem van rád ? "

Kezemet fülemre tapasztva kezdtem hevesen rázni a fejemet, miközben megpróbáltam ezeket a hangokat kizárni az elmémből. Szememet nem is mertem kinyitni, hisz féltem, hogy ugyanaz a látvány fogad, mint a kórház előtt. Még nem akarok eltűnni... És akkor megéreztem. Éreztem, ahogy valami meleg végig folyt az arcomon, majd lehullt az ölembe.

- YeJin ! - hallottam meg nevemet, mire lassan felnyitottam szememet és a homályos látás miatt csak valami rózsaszín pacát láttam magam előtt, így levettem remegő kezemet fülemről és szememhez nyúlva megtöröltem azt. Viszont ledöbbenve állapítottam meg, hogy pulcsim ujja nedvessé vált. Ezek... Könnyek ? - Szólalj már meg. Mi történt ? - szorította meg a vállamat valaki, ami miatt a kezdeti sokkból felébredve néztem fel és találtam szembe magamat Jimin meleg barna szemeivel és rózsaszín hajával.

- Most már valóban egy mochira hasonlítasz - mosolyodtam el halványan, habár még mindig fájt egy kissé a szívem és szédültem. Mikor viszont lepillantottam a lábamra egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, ugyanis nem halványult el.

- Mégis mi történt ? Nem azt mondtad, hogy nem tudsz sírni ? - lett egy kicsit gyengédebb szorítása a vállamon és aggódva fürkészte az arcomat.

- Nem-nem tudom mi volt ez - ráztam meg a fejemet lassan és lehunytam a szememet, ahogy megszólaltak fejemben a legutóbb felhangzott mondatok.

- Semmi baj - simított végig karomon az előttem guggoló fiú, majd lassan magához húzott és simogatni kezdte a hátamat. - Most viszonzom a te kedvességedet - suttogta és kabátját bámulva apró mosoly költözött ajkaimra, majd lehunytam a szememet és karomat felemelve félve átöleltem derekát. Bárcsak olyan szörnyű természeted lenne, hogy azzal nem dobogtatnád meg ennyire a szívemet. Bárcsak sikerülhetne a tervem, miszerint nem kerülök közel hozzád...

Csöndben, egymáshoz nem szólva sétáltunk vissza a szalonba és zavart arcomat leplezve léptem az éppen székében várakozó Taehyunghoz, aki valami újságot lapozgatott nagy buzgón, miközben arra várt, hogy a vele foglalkozó fodrász visszatérjen a hajfestékkel. NamJoon haja nagyon szép lila lett, ami miatt vigyorogva nyújtottam felé hüvelykujjamat, viszonzásképp pedig ő elmosolyodva tátogott egy köszönömöt. YoonGi fekete hajában lévő zöldes-kékes tincsek igazán lenyűgöztek, így már mentem volna közelebb hozzá, hogy megfogdoshassam őket, amikor is Tae halkan megszólalt mellettem.

- Mindent láttaaam - somolygott, mire azonnal megfagyott bennem még a vér is és éreztem, ahogy arcom kezdett egyre vörösebb színt felvenni, ahogy forrósodott.

- Ne-nem tudom miről beszélsz - dadogtam és gyorsan elsiettem mellőle. Kim Taehyung, te még nekem nagy gondot fogsz okozni a jövőben. Óóó, hogy én mennyire beletrafáltam.

Kifáradva léptem be a fiúk után az ajtón és ugyan egyáltalán nem beszéltem Jiminnel az ölelős incidens óta, attól függetlenül ugyanolyan zavarban voltam a közelében, így kénytelen voltam előle a fürdőbe menekülni, mikor ő úgy döntött YoonGival, NamJoonnal, Hobival és Taehyunggal, hogy filmet néznek a nappaliban. Ugyan próbálták rávenni a többieket is a csatlakozásra, de nem igazán tűnt úgy, hogy Jinnek vagy akár Kooknak lenne erre energiája. Ezért szépen vissza is utasították az ajánlatot. Mondjuk arra igazán kíváncsi lettem volna, hogy JungKook hogy volt azok után, hogy az a menedszer már megint ilyen bunkón bánt vele. Bár nem igazán értettem, hogy mégis miért ijedt meg annyira a férfitól. Csak nem gondolhatta komolyan, hogy megüti a maknaet, nem ?

A fürdőbe költözve fújtam ki az eddig bent tartott levegőmennyiségemet és dőltem neki az ajtónak magam elé meredve.

- Szedd már össze magadat YeJin - ütögettem az arcomat és lassan lecsúsztam a földre. Ahogy hozzáértem bőrömhöz, éreztem, hogy szinte égett és ez csak még jobban tett a zavaromhoz. Annyira bűnösnek éreztem magamat az érzéseim miatt, amik mindig előtörtek belőlem akárhányszor csak Jimin közelében voltam, hogy legszívesebben minden régi emlékemet elfelejtettem volna. De lehet, ezen már az sem segített volna, hisz látszólag ismét kezdtem beleszeretni Mochiba... - Nekem ezt nem szabad - nyomorgattam pofimat és sóhajtva belevertem fejemet az ajtóba. - Auch - kaptam oda kezemet és sóhajtva masszírozni kezdtem a sajgó pontot.

Mikor lassan felemeltem fejemet, majdnem szívinfarktust kaptam, ugyanis nem voltam egyedül a helyiségben. JungKook a kád szélén üldögélt félmeztelenül és a combjára rakott elsősegélydobozból keresgélt valamit, miközben száját beharapva vette szaporán a levegőt. Normál esetben baromira zavarba jöttem volna, hogy ilyen kevés öltözékben láttam, de arcát elnézve lassan felkeltem a földről és megindultam felé. Nagyon úgy tűnt, hogy fájdalmai voltak, de fogalmam sem volt miért. Mikor megpillantottam, hogy egy fáslit vett ki a dobozból azonnal azt hittem, hogy neki is valami olyasmi baja lehetett, mint HoSeoknak, de mikor felállt, hogy a tükörben jobban láthassa magát, egy halk sikoly hagyta el a számat. A hátán kisebb - nagyobb hosszú hegek égtelenkettek és pár seb még vérzett is. A szívem hihetetlen gyorsasággal kezdett el verni és hirtelen azt se tudtam kinek szóljak mit mondjak és tegyek. Egyszerűen lefagytam, ahogy azt figyeltem, hogy nagy nehezen magának feltekerte a fáslit és arcára akkora mértékű fájdalom és undor ült ki, hogy minden ép gondolatot kiüldözött a fejemből. Ahogy a vér lefolyt néhol a hátán annyira megrémisztett, hogy remegve hátráltam párat és estem el a saját lábamban. A szemében lévő érzések miatt egyszerűen nem tudtam, hogy mit is kéne csinálnom. Az okos az lett volna, ha szólok a többieknek, de nem mertem lépni. Hiszen a szemei megállítottak a cselekvésben. Azok a dühös, kétségbeesett és önmarcangoló szemek nem engedték, hogy megmozduljak. Ezért lenne ilyen furcsa ? Ezért távolságtartó a többiekkel ? Dehát miért nem mondja el nekik a sebeit ? Mégis honnan szerezte őket ? Annyi kérdés megfogalmazódott hirtelen a fejemben és mindegyikre választ akartam kapni, de nem olyan áron, hogy azzal kellemetlen helyzetbe hozzam a fiút. Valamiért nem akarta elmondani a tagoknak ezt az egészet és ki kellett derítenem, hogy miért, mielőtt még megosztottam volna a látottakat a többiekkel. Nem mondhattam el mindenkinek, mivel jól tudtam, hogy mi lett volna a vége. Valakinek viszont muszáj volt szólnom.

Nagy nehezen felkeltem a földről és a fürdőből kifutva ütköztem azonnal neki valakinek, aki ijedten esett el a földön emiatt. Így azonnal tudtam kivel is találkoztam. Nekem pedig pont rá volt szükségem.

- Azonnal beszélnem kell veled - nyúltam karja felé, de ő ijedten elrántotta előlem. Iszonyatosan fájt, hogy ilyen érzéseket váltottam ki belőle a jelenlétemmel, de most félre kellett tennem a gyerekes gondolataimat és muszáj volt cselekednem. - Kérlek - nyújtottam még mindig Hobi felé a kezemet. Ő csak sűrűn emelkedő mellkassal meredt az arcomra és a kezemre, de komoly szemeimet látva nagyot nyelve megemelte a kezét és az enyémbe csúsztatta. Halványan elmosolyodva segítettem felkelni neki a földről és még mindig kezét fogva elhúztam a stúdió felé, ahol szerencsére most nem volt senki sem. Mögöttünk azonnal be is zártam az ajtót és idegesen fel alá kezdtem járkálni a megszeppent rapper előtt,

- Most ugye nem akarsz megátkozni ? - kérdezte halk és rémült hangon, mire sóhajtva legyintettem és csípőre rakott kézzel sértettem végig mértem.

- Mégis miért hiszitek azt, hogy meg akarlak átkozni titeket ? - sértődtem meg, de mikor HoSeok ijedten nyelt egyet azonnal észhez tértem és karjaimat magam mellé eresztve megszólaltam. - Amit most el fogok mondani neked, azt senki másnak nem adhatod tovább egészen addig, amíg többet ki nem derítünk, oké ? - kérdeztem komolyra fordítva a szót, mire Hobi heves bólogatásba kezdett.

- Nem mondom el senkinek, hogy kit öltél meg. Csak engem ne bánts - rakta össze két kezét kérlelően, mire homlokon csapva magamat sóhajtottam fel. Miért pont őt választottam ?

- Nem öltem meg senkit HoSeok - ráztam meg a fejemet idegesen. - JungKookról van szó...

- Őt bántottad ? Ő volt az első áldozatod ? - lett egyre rémültebb, ami miatt türelmemet elvesztve fakadtam ki.

- Abbahagynád végre ezt a hülyeséget és viselkednél férfiként ?! - kérdeztem hangomat felemelve, mire a fiú azonnal elhallgatott és a székre leülve bólintott lassan. - Köszönöm - mosolyodtam el fáradtan, majd közelebb mentem hozzá és ismét neki fogtam az ideges járkálásnak. - JungKookot valaki veri - böktem ki megtorpanva és egyenesen HoSeok szemeibe néztem. Először csak rémülten nézett rám, majd felfogva, hogy mit is mondtam azonnal ledermedt és tekintete átváltott értetlenkedésbe.

- Ezt meg hogy érted ?

- Sebek vannak a hátán, elég sok és minden jel arra mutat, hoy ezt nem saját magának csinálja, hanem valaki bántja.

- Hogy micsoda ? - állt fel azonnal és szemei szinte szikrákat szórtak, ami miatt ijedten hátráltam pár lépést. - Azonnal beszélnünk kell a többiekkel és legfőképp vele - indult meg az ajtó felé, de én elálltam az útját és mélyen a szemébe nézve ráztam meg a fejemet.

- Ez az, amit nem tehetsz. Ketten kell előbb rájönnünk, hogy ki csinálja ezt és nem említheted meg Kooknak, hogy tudsz róla. Láttam, hogy hogyan nézett magára a tükörben és szörnyen érzi magát. Nem véletlenül nem mondja nektek, hogy mi van vele. Meg kell ígérned, hogy nem mondod el senkinek sem és segítesz nekem. Ha kiderítettük, hogy ki csinálja ezt, akkor elmondhatjuk a többieknek, de addig nem tudhatják meg. Azzal csak JungKooknak ártanánk - fejeztem be fojtott hangon, ugyanis nem akartam, hogy esetlegesen a többiek is meghallják miről is beszélünk. Hobi ugyan még mindig kész ideg volt a hallottak miatt, de felfogva azt, hogy mit mondtam és miért lassan bólintott és hajába túrva rázta meg a fejét.

- Miért nekem mondtad el ? - kérdezte meg halkan.

- Mert te tudhatod a legjobban, hogy mi miatt titkolja a sérüléseit. Hisz te is hasonlót éreztél, mikor úgy döntöttél, hogy nem mondod el a többieknek a bokádat - magyaráztam meg neki azt, amit egyébként én se értettem volna a helyében, mire elhallgatva nézett rám.

- Fura vagy egy szellemhez képest. Te kedves vagy - bökte ki bátortalanul, mintha tehetnék vele bármit is, ami miatt halkan felnevettem.

- Ne hidd el azt, ami a filmekben van - válaszoltam, mire HoSeok felnevetve bólintott, de azért még látszott rajta, hogy nem egészen volt velem megbarátkozva. Nem is kellett, hogy azonnal szeressen, csak annyira volt szükségem, hogy legalább segítsen nekem, hisz voltak olyan dolgok, amiket egyedül nem tudtam volna megtenni. Főleg szellemként nem.

////

Sziasztok^^

Szerencsére végül sikerült befejeznem ezt a részt, úgyhogy előbb tudtam hozni, mint gondoltam volna XD Remélem élveztétek és nem túl megdöbbentőek a fejlemények... Lesz ennél rosszabb is...

////