" Bár el tudnálak kapni, de nem vagyok képes rá. Bár el tudnálak érni, de nem sikerül. Szívedben újjáéledtem, mint egy szélrózsa. Anélkül, hogy néznélek, látlak. Anélkül, hogy hallanálak, hallak. Összetörni a szélben, összetörni a szívedben... "

( IU - Wind Flower )

Miután a fiúk megbeszéltek mindent őszintén, visszasétáltam hozzájuk. J-Hope, amint meglátott, felugrott a kanapéról és mosolyogva felém sietett, majd megragadta a kezemet és rázni kezdte.

- Nagyon örvendek, Jung HoSeok vagyok - mutatkozott be izgatottan, mire zavartan elmosolyodtam és segélykérően a másik négy fiúra néztem. Ők csak bizonytalanul figyeltek minket, ugyanis fogalmuk sem volt róla, hogy mégis hogyan magyarázzuk el HoSeoknak, hogy ki is vagyok.

- Jung YeJin - mosolyogtam vissza bizonytalanul. Fejben pedig már azon gondolkoztam, hogyan is közöljem szegény sráccal, hogy szellem vagyok. Biztos voltam abban, hogy frászt fog kapni tőlem, hisz ő egy elég félős tag volt. Hiába lett volna normál esetben mókás, hogy valakit annyira megijesztek, hogy azt se tudja majd, hogy fiú e vagy lány, de ebben az esetben nem biztos, hogy túl szerencsés lett volna.

- Sziasztok - lépett be hirtelen a nappaliba Jin és fáradtan rámosolygott az itt lévőkre, majd lehajolt megsimogatni a teljesen lázba jött kutyáját. Ezen halványan elmosolyodtam, ugyanis hiába szeretett engem is Jjanggu, azért mégis csak a legidősebb volt a gazdája. Viszont nem élvezhettem sokáig ezt az aranyos látványt, ugyanis J-Hope izgatottan megszólalt.

- Nézd hyung, itt van NamJoon barátnője - mutogatott rám HoSeok lelkesen, de válaszként Jin csak egy értetlen fejjel reagált és összeráncolt szemöldökkel nézett arra, amerre a másik mutatott. Ő természetesen még nem látott engem.

- Ez egy nagyon jó vicc volt, máskor értékelném is, de most eléggé fáradt vagyok - veregette meg HoSeok vállát gyengéden a legidősebb és ment is volna a szobája felé, de a fiatalabb hajthatatlan volt. A másik négy fiú bánatára.

- Nem, hyung. Tényleg itt van. A többiek is látják. Nem lehet, hogy erősebb szemüveg kéne... - a mondatát viszont már nem tudta befejezni, ugyanis Jimin befogta a száját és hátrébb ráncigálta, el tőlem.

- Sajnáljuk Jin. HoSeok kicsit túl sok sorozatot nézett és már képzelődik miatta. Menj csak aludni - magyarázta YoonGi, mire Jin csak homlokráncolva nézett a beszédért hadakozó Hobira, de végül inkább annyiban hagyta és tovább ment a dolgára.

- Ezt meg mégis miért csináltátok ? - szabadult ki Jimin fogságából az összezavarodott fiú és értetlenül mért végig. - Ezt nem értem - vakarta zavartan a tarkóját. - Hyung miért nem vett észre ? Hiszen előtte álltál...

- Vajon miért ? - nevettem fel erőltetetten és a többi fiút fixíroztam, valami segítségre várva. Végül NamJoon lassan mellém sétált és sóhajtva megdörzsölte a szemeit. Eközben a másik három tag nagyban lapított, hisz nem tudhatták, hogy mégis miként fog Hobi reagálni rám. Az igen zavart tekintetét elnézve nem igazán számítottam semmi jóra.

- Figyelj, ne reagáld túl bármilyen hihetetlen is - kezdett neki a leader és nyugtatólag a másik vállára rakta a kezét. - YeJin nem a barátnőm és nem is lehetne, mivel ő már... Öhm... Nem él - bökte ki egy kis gondolkozás után a legjobbnak vélt magyarázatot és nagyon úgy tűnt, hogy HoSeok teljesen kikapcsolt. Pislogás nélkül meredt az idősebb arcára, majd harsány nevetésbe kezdett.

- Hát ez egy nagyon jó vicc volt hyung - csapkodta a térdét. - Méghogy ő egy szellem legyen - nézett felém szemeit törölgetve, majd nagyot nyelve egyet hátrált és a szobája felé kezdett el mutogatni. - Azt hiszem csörög a telefonom, felveszem aztán folytatjuk ezt az igazán mesébe illő beszélgetést - dadogta és lábában szinte felbukva futott a kis folyosó felé. A nagy siettségben természetesen elbukott a küszöbben és elterült a földön.

- J-Hope ! - siettünk felé egyszerre, de nagyon úgy tűnt, hogy sikerült saját magát kiütnie.

- Most mit csináljunk ? - néztem a fiúkra kétségbeesetten és szörnyen éreztem magamat, amiatt, hogy HoSoek miattam sérült esetleg meg. NamJoon lassan felvette a hátára és Tae kivételével a másik két fiú követte őket a szobájuk felé. - Ez mind az én hibám - túrtam hajamba kétségbeesetten és éreztem, ahogy szívem hevesen vert mellkasomban, annyira felizgatott ez az egész. - Bárcsak ne látna, akkor nem lennék rá ilyen hatással - sóhajtottam fel és fejemben azonnal megszólalt az a kis hang, ami egyszer még régen. " Mindenkinek gondot okozol. " Lehet igaz lenne ?

- Ne érezd magadat rosszul - karolt át Tae és gyengéden magához húzott, majd lenézve rám elmosolyodott. - Nem te tehetsz róla, hogy ilyen félős. Nem mindenki lehet olyan, mint én - húzta ki magát, mire halkan felnevetve megráztam a fejemet.

- Köszönöm Taehyung - öleltem át a derekát és szélesen elmosolyodva néztem fel csodálkozó szemeibe. - Köszönöm, hogy törődsz velem, holott nem is lenne olyan fontos - motyogtam ugyanis beszédem közben Tae egyre közelebb hajolt hozzám és mosolyogva hallgatta, amit mondok. Nem mintha bármit is éreztem volna iránta barátságon kívül, azért eléggé zavarba hozott ez a közelsége. Bár tény, hogy én voltam az, aki magamhoz öleltem. Túlságosan is magammal ragadott a hév.

- Érted bármit - mondta pár centire az arcomtól, majd fogait kivillantva elvigyorodott és kacsintva ellépett tőlem, majd megindult a többiek után. Én pedig vörös fejjel álltam egy helyben és próbáltam feldolgozni a történteket. Kim Taehyung...Néha olyan fura.

Egész éjszaka nem igazán tudtam aludni és vagy a plafont bámultam, vagy forgolódtam a kanapén, vagy pedig felkeltem és megnéztem, hogy Hobival minden rendben van e. Még mindig lelkiismeret furdalásom volt a történtek miatt, így ez nem is hagyott nyugton. Reggel is korán kipattantak a szemeim és résen voltam, hogyha esetleg J-Hope kijönne, akkor eltűnjek, mivel nem szerettem volna, hogyha megint megijesztem. Ki tudja most hogyan reagált volna.

Jjanggu bundájába fúrtam a fejemet, miközben azon gondolkoztam hogyan is kedveltethetném meg magamat HoSeokkal, hiszen még egy kis ideig neki is el kellett volna viselnie, ahogy YoonGinak is. Vele is sikerült dűlőre jutnunk, így a másik BTS taggal sem lehetett lehetetlen.

- Már ilyen korán fent vagy ? - sétált ki a nappaliba Jimin, ami miatt azonnal lefagytam és nem mertem felnézni. Ő volt a másik személy, akivel nem szívesen maradtam volna egyedül. Csak nála magamat féltettem... Még mindig nem igazán tisztáztam magamban a dolgokat vele kapcsolatban, hisz a régi emlékeim és érzéseim kihatottak erre a létemre is. Épp ezért lettem valahányszor izgatott, amikor beszéltem Mochival vagy csak a közelében voltam. Egyszerre nyugtatott meg a jelenléte és kavarta fel bennem az állóvizet. Ő még furább volt, mint Taehyung. Főleg egy ideje. Talán akkor kezdett kedvesebb és igazibb lenni velem szemben, miután Byul miatt összevesztünk. Mintha csak kicserélték volna. Sokkalta jobban kezdett arra az emberre hasonlítani, akit anno ismertem. - Hahó - lépett elém és homlokát ráncolva kezdett el kezével integetni az arcom előtt.

- Bocsánat - tértem azonnal észhez és erőltetetten elmosolyodtam. - Kicsit elgondolkoztam.

- Azt látom - nézett rám szórakozottan, majd fejét oldalra döntve kicsit bátortalanul ugyan, de ismét megszólalt. - Van kedved velem tölteni a napot ?

- Mi ? - nyíltak tágra a szemeim kérdését hallva és értetlenül néztem zavart arcát. - Te most komolyan azt mondtad, hogy szórakozni akarsz velem egy egész nap ? - pislogtam nagyokat, mire Jimin csak egy aprót bólintott. - Te beteg vagy ? - csodálkoztam és kifakadásomat hallva Mochi idegesen túrt a hajába.

- Nem, nem vagyok beteg. Épp az előbb ajánlottam fel, hogy elviszlek szórakozni egy kicsit, hisz régen voltál, de ha nem akarsz, akkor nem kell - mondta, majd sértetten elindult a konyha felé.

- Várj - álltam fel azonnal és gyorsan utána siettem, majd pólója szegélyét megragadva visszatartottam. - Nem úgy értettem - magyaráztam, ami miatt Jimin válla fölött hátra lesett és résnyire húzott szemekkel fürkészte egyre vörösebbé váló arcomat. - Csak megleptél, ennyi - böktem ki és zavaromban nem is mertem a szemébe nézni így fehér pólóját bámulva gondolkoztam azon, hogy mégis miért kerültem már megint ilyen kínos helyzetbe Jiminnel.

- Akkor készülődj, mert kimegyünk szórakozni egy kicsit - fordult teljes testével felém és mosolyogva megsimogatta a fejemet, majd elindult vissza a szobájába.

- Most komolyan csak arra akart rávenni, hogy zavarba jöjjek előtte ? - néztem utána résnyire tátott szájjal, majd hihetetlenül elnevettem magamat. - A kis... Argh... Ezt még megbánod Park Jimin - szorítottam ökölbe a kezemet és lábammal dobbantva egyet indultam meg a konyha felé.

Indulásra készen állva várakoztam a bejáratnál, miközben belül kezdtem egyre izgatottabbá válni. Ugyan kicsit tartottam attól, hogy mi lesz, ha csak kettesben maradok Jiminnel, de egyúttal nagyon örültem, hogy kimozdulhattam a dormból úgy, hogy nem valaki megfigyelése miatt vagy hirtelen felindultságomból tettem azt. Hiányzott az, hogy felelőtlenül és minden gond nélkül mászkáljak az utcákon egy barátommal. Ugyan Taehyunggal elmentünk korcsolyázni, de akkor is azt a tervünk miatt csináltuk. Most viszont semmi ilyesmiről nem volt szó, így csak még boldogabb lettem.

- Itt is vagyok - szólalt meg Mochi, mire azonnal felkaptam a fejemet és izgatott mosollyal néztem felé, csakhogy ezzel együtt le is dermedtem. Ez nem Mochi... Nagyot nyelve mértem végig és véstem jól az emlékezetembe, hogy Jimin nem csak nagyon aranyos volt, hanem helyes is. Fekete-citromsárga kockás ingjét, fekete farmerjébe tűrte elől és a nadrág nagyon is kihangsúlyozta a fiú erős combjait. Fejére egy fekete sapkát rakott, míg állára egy fekete maszkot húzott, hogy biztosan ne ismerhessék fel. Ahogy belebújt fekete bakancsába, megpillantottam fülében lévő ezüst fülbevalóit és ujjain pár gyűrűt. - Kész is vagyok - bújt bele sötét kabátjába, majd félre döntött fejjel kezdte fürkészni az arcomat. - Tudom, hogy helyes vagyok, de azért nem ennyire - mosolyodott el, mire azonnal elkaptam róla a fejemet és hátat fordítva neki átléptem az ajtón. Miért kezd pont most hasonlítani az igazi énjére ? Miért vált ilyen helyessé ? Aish... Nem szabad veszítenem saját magam ellen. Nem helyes az, amikre gondolok. Én csak egy szellem vagyok és semmi több. - Várj meg ! - sietett utánam a fiú és érdeklődve nézett le rám. - Valami baj van ?

- Nem dehogy - ráztam fejemet hevesen, majd izgatottan néztem fel rá, ugyanis sikerült nagyjából elterelnem a figyelmemet róla és eszembe jutott a nagy izgalmam. - Mivel fogjuk kezdeni a kiruccanásunkat ?

- Elmegyünk moziba megnézni egy filmet - magyarázta Jimin lelkesen és a mozi szó hallatára boldogan karoltam hirtelen belé. Amin nem csak ő, de én is meglepődtem és ebben a pillanatban igazán utáltam ezt a közvetlen oldalamat.

- Imádlak - néztem fel szemeibe és csodálkozó tekintetét látva zavartan elnevettem magamat és gyorsan elengedve egy kicsit arrébb léptem mellőle. - Bocsi... Csak. Túl boldog vagyok - magyarázkodtam, de legnagyobb meglepetésemre hangosan felnevetett és megrázta a fejét.

- Fura lány vagy - mondta ki hirtelen, de esküszöm senki nem jelentette még szerintem ki ezt ilyen kedves hangsúllyal, mint ahogy ő tette. Ahogy így elnéztem saját ajkaimra is mosoly költözött, holott nem tudhattam ő még ezt tette e, hiszen már szája elé húzta maszkját. A szemei viszont még mindig mosolyogtak. Nem tudtam elhinni, hogy ez ugyanaz a fiú volt, mint akit pár hónapja megismertem. Teljesen megváltozott ezidő alatt és mindez jó érzéssel töltött el, hisz legalább megérte itt maradnom még egy kis ideig. Az ő boldogságáért valóban megérte.

- Jó látni, hogy már ennyivel boldogabb vagy - szólaltam meg a hirtelen beállt kellemes csöndet megszakítva.

- Miattad - nézett maga elé a fiú. - Mármint... - kapott hirtelen észbe és zavartan megigazította a sapkáját. - Te segítettél rajtunk. Te vagy az, aki miatt már kezdünk jobban lenni. Sokat segítettél nekünk és ezért nagyon hálás vagyok - lesett felém egy pillanatra, majd ismét az utat kezdte el figyelni, ugyanis elértünk egy kereszteződéshez, ahol már több ember volt, így nem viselkedhetett túl feltűnően a fiú.

- El sem tudod képzelni, hogy ti mennyit tettetek értem - magyaráztam és gyorsan még valamit hozzá tettem, hisz tudtam, hogy nem fog reagálni rá ennyi ember között. - Mégha csak egy idegen és ráadásul szellem is vagyok. Sokkal többet tettetek értem, mint amennyit bárki más tett volna a helyetekben - halkultam el, de nem néztem fel, hogy ezzel láthassam Jimin reakcióját. Valójában féltem tőle, hiszen nem akartam, hogy ő is egyet értsen velem, miszerint egy idegen vagyok. Hisz számomra már ők többek voltak, mint egy híres idol csapat vagy pár ismeretlen fiú. Számomra ők jelentették a reményt és az utolsó vigaszt az életem végén. A barátaimmá váltak. Együtt voltam velük, beszélgetünk, szórakoztunk, ettünk, filmet néztünk és együtt megoldottuk a többiek problémáját. Miattuk, hacsak pár röpke hónapig is, de embernek éreztem magamat.

Amint beléptünk a moziba azonnal megcsapott a popcorn sós vagy éppen édes illata, ami miatt össze futott a nyál a számban. Nagyon rég ettem már popcornt és úgy tűnt kezdtem hiányolni, ugyanis a kellemes illatok sokasága miatt kordult egyet a hasam, ami miatt szememet lesütve kaptam oda kezemet. Jimin mellettem halkan felnevetett, majd velem együtt megindult a nasik felé. 

- Te nézd meg mit szeretnél, én addig megveszem a jegyemet - mondta olyan halkan, hogy csak én halljam, mire csak lelkesen bólogattam és közelebb szökdécseltem a kaják felé. Mochi ezen megint csak jót szórakozott, de végül fejét rázva elsétált a kasszák felé. 

- Mit is kéne ennem ? - morfondíroztam, miközben megnéztem, hogy mi a kínálat. Italnak mindenféleképpen kólát szerettem volna, de nem tudtam választani a nachos, a sima popcorn és a karamellás popcorn közül. Mindegyik gondolatára jelzett a hasam, aminek megfelelő lett volna bármelyik, de én magam nem tudtam dönteni. Hm...Kérek karamellás popcornt és ráveszem Jimint, hogy ő meg vegyen nachost vagy sima popit. A tervemet kieszelve vártam Mochira, miközben a sorokban álló baráti társaságokat és szerelmes párokat bámultam. Olyan jó nekik, hogy bármikor eljöhetnek mozizni. Bárcsak én is még vagy nyolcvan éven keresztül járhatnék ide. Dehát, én már erről lekéstem, nem de ? Sóhajtva megütögettem az arcomat és a pozitív oldalát nézve az egésznek elmosolyodtam. Legalább még egy kicsit szórakozhatok és élhetek. 

- Kiválasztottad mit szeretnél ? - kérdezte Jimin mellém lépve, mire heves bólogatásba kezdtem. 

- Azt kérem, azt ! - mutogattam a kijelzőre, amin épp bejött a karamellás popcorn. - Meg kólát - tettem hozzá csillogó szemekkel. - Neked pedig nagyon figyelmedbe ajánlom a sima popcornt... - folytattam és Mochi értve a célzást halkan felnevetett. 

- Nem tudtál dönteni ? - találgatott.

- Nem - sóhajtottam gondterhelten. - A nachosról már lemondtam, hisz az nem illene a karamellás popihoz, habár... - gondolkoztam el azon, hogy vajon egy szellem lehet e rosszul kajától. - Nekem valószínűleg az sem ártana - sandítottam Jimin felé, aki igen jót szórakozott a döntésképtelenségemen. 

- Nagyon szereted a hasadat - mondta halkan, ugyanis beléptünk a sorba, hogy kikérjük a kajánkat is. 

- Az nem kifejezés - vigyorodtam el. - Na, akkor te mit veszel ? - kérdeztem reménykedve és arcomat látva a fiúból kipukkadt a nevetés, ami miatt több ember is furán felénk kapta a fejét. Jimin észre véve a helyzetet gyorsan elhallgatott és úgy tett, mint aki nagyon bele van mélyülve a hirtelen előkerült telefonja olvasásába. 

- Miattad még a végén hülyének fognak nézni - motyogta szórakozottan.

- Oh, az szerintem nem miattam lesz - veregettem meg a hátát, mire sértetten felkapta a fejét, de addigra én már pár sorral arrébb ácsorogtam és szélesen vigyorogva néztem felé. Jó volt kicsit szórakozni vele, de jobbnak láttam távolabb állni tőle, ha nem akartam, hogy miattam hülyének nézzék. Nem szerettem volna, hogyha még egyszer megtörténik az, ami Taehyungnál. 

Mochi egyik kezében egy nagy üdítővel, benne két szívszállal, másik kezében egy nagy doboz popcornnal tért vissza, míg karjával az oldalához szorította a másik dobozt is. Gyorsan felé siettem és már segítettem volna, de fejével leintett, hogy ez nem olyan jó ötlet. Igazat kellett neki adnom, így csak mellé léptem és segítettem neki tartani az oldalánál lévő dobozt, míg ő odaadta a jegyét a terem bejáratánál. Ugyan a jegyes srác elég furán méregette Jimint, amiért teljesen egyedül ennyi kajával ült be a filmre, de mindenesetre szó nélkül beengedett minket.

- Máskor is veled fogok eljönni filmet nézni, mert így legalább a jegyért nem kell fizetnem - jegyezte meg a fiú, mire halkan felnevettem és mivel már a sötétben botladozva kerestük a helyünket, így elvettem tőle az egyik dobozt. Szerencsére, mire elkezdődtek a reklámok, mi már a helyünkön voltunk, így nem tűnt fel senkinek sem, hogy az egyik doboz magától mozgott... 

- Úúú, ez de menő hely - süppedtem bele teljesen a puha székbe, ami akkora volt, mint egy fotel. - Ezek ilyen páros helyek ? - csodálkoztam, ugyanis nem is tudtam, hogy ilyenek is vannak. Így sokkal kevesebb hely volt a teremben, de legalább, akik együtt voltak, azok kaptak egy kis magán teret. Mi legfelül ültünk, így mögöttünk nem volt senki, ami engem nézve jó választás volt Jimintől. 

- Tetszik ? - nézett felém mosolyogva, ami miatt rögtön becsuktam a számat és visszafogva lelkesedésemből bólintottam. 

Nagy levegőt véve beszippantottam az édes karamell illatát, ami keveredett a sós popcornéval és azonnal nyeltem egy hatalmasat. Lassan a dobozba nyúltam és belemarkolva a nasiba benyomtam belőle egy adaggal a számba. Amint megéreztem a rég nem tapasztalt ízt a számban lehunytam a szememet és mosolyom az eddigieknél is szélesebb lett. 

- Ez isteni - mondtam, majd megfogva pár darabot Jimin szája elé tartottam. - Kóstold meg - mosolyogtam fel rá, mire zavartan kezdett el cikázni szeme a felé nyújtott étel és köztem. - Naaa - noszogattam, ami miatt hajába túrva sóhajtott egy nagyot és résnyire nyitotta a száját. - Ügyes fiú - nevettem fel és beraktam szájába azt a pár szemet. - Finom, ugye ? - kérdeztem, miközben azt lestem, ahogy bizonytalanul rágcsálni kezdte a popcornt. Végül halványan elmosolyodva bólintott és felém nyújtotta a sós dobozát is, hogy vehessek belőle. Nem is utasítottam vissza a felkínálkozó alkalmat, így azonnal bekaptam pár szemet a számba és jó kedvűen rágcsálni kezdtem a falatokat, miközben a reklámokat néztem. - Egyébként - jutott hirtelen eszembe és újra Mochi felé néztem. - Milyen filmet is nézünk meg ? - döntöttem oldalra a fejemet. 

- Majd meglátod - válaszolta sejtelmesen és beleivott a kólába. Egy kicsit összezavart a válasza, így furán méregetve őt gondolkoztam azon, hogy vajon mit tervezett, de végül vállamat megvonva tovább bámultam a vásznat és élvezettel rágcsáltam a popcornomat időnként Jiminéből is csipegetve. 

A film lassan elkezdődött én pedig lassabban lapátolva magamba a nasit figyeltem a történéseket. Egy szimpla családi filmnek tűnt, ahol egy apa elutazik a lányával Busanba, ami miatt érdeklődve vártam, hogy mi is lesz még. Az sem érdekelt volna, hogyha egyáltalán nem is lesz érdekes, mivel már csak amiatt nagyon boldog voltam, hogy eljöhettem ide. Viszont ahogy egyre jobban haladt előre a történet, lett számomra furcsább és kezdtem rájönni, hogy ez nem biztos, hogy egy sima családi film lesz. 

- Jimin - suttogtam. - A főszereplő nem a Goblinban játszott ? - kérdeztem, mire Mochi felém nézve egy aprót bólintott. - Hm... - figyeltem tovább a vásznat és nagyon kezdtem azon gondolkozni, hogy én bizony már láttam ebből a filmből egy kis részletet. Amikor pedig bejött az első zombi a képbe ijedten nyeltem félre és kaptam az ital után, hogy elkerüljem a megfulladást. - Neee, én ezt tudom, hogy miii - csuktam le gyorsan a szememet, ugyanis ismét támadásba lendült egy zombi. - Kapcsold ki, kapcsold ki - néztem ki a szemeim közt és kérésemet hallva Mochi halkan felnevetett. 

- Épp egy moziban ülünk, így lehetetlent kérsz tőlem - válaszolta és szórakozott hangja miatt felé kaptam a fejemet.

- Direkt hoztál egy ilyen filmre, ugye ? - kérdeztem résnyire húzott szemekkel, ami miatt Mochi is felém nézett és megvonta a vállát. 

- Egyszerűen csak nem akartam egyedül megnézni - jelentette ki, de láttam rajta, hogy szeme neki is megremegett az ijesztőbb és váratlan jeleneteknél. 

- Inkább ketten féljünk, mint te egyedül ? 

- Pontosan - válaszolta, majd ismét előre nézett, ami miatt nagyot nyelve ugyan, de én is rávettem magamat a film tovább bámulására. Iszonyatosan megijedtem, amikor csak előbukkant egy zombi és a szereplőinknek menekülniük kellett, így enni se tudtam már tovább és hol szorosan lehunytam a szememet, hol pedig ujjaim között figyeltem tovább az eseményeket. 

- Nooo ! - kiáltottam fel és ijedten Jimin keze után kaptam, amivel éppen próbálta enni a popcornját, de én ebben szépen megakadályoztam. Erősen markoltam bőrébe, miközben a vásznon zajló eseményeket figyeltem visszafojtott lélegzettel. Amint a zombi lecsapott én lehunytam a szememet és fogaimat összeszorítva vártam azokra a hangokra, amik azt mutatták volna, hogy szereplőnk túlélte. Eközben éreztem, ahogy Mochi szabad kezével közre fogta az én kis kezeimet, amikkel el nem engedtem. Ezután nyugtatólag simogatni kezdte a kézfejemet és magunk közé a karfára rakta a kezeinkből alkotott csomót. Erre lassan kinyitottam szememet és csodálkozva néztem Jimin érzelemmentes arcát, ahogy a vásznon figyelte a történéseket. Számat megnyalva kaptam el róla a tekintetemet és bambultam előre, miközben próbáltam a filmre figyelni, hogy a szívem ne a mellettem ülő miatt verjen ilyen hevesen, hanem az ijesztő vagy éppen izgalmas dolgok miatt. Viszont hiába próbáltam fejemből kiűzni Mochiról a gondolataimat, mivelhogy kezemet el nem engedte egészen a film végéig, ez nem sikerült. 

- Na, hogy tetszett a film ? - kérdezte Jimin, miközben az utcákon sétáltunk, hogy eljussunk a metró felé. Közben viszont át kellett vágnunk egy kisebb vásárló negyeden, ahol a kinti árusok miatt sokan tolongtak az utcákon, így Mochi nem igazán beszélhetett túl hangosan. 

- Jó volt, bár... - fogalmam sincsen mi történt a végén, mert annyira elvetted a figyelmemet, hogy nem emlékszem rá. Szúrós szemekkel méregettem, miközben ere gondoltam, így ő értetlenül nézett le rám. 

- Most mi van ? - túrt zavartan hajába. Az van, hogy túl jól működnek a hormonjaid, így túlságosan is nagy hatással vagy a szívemre a hülye aranyos cselekedeteiddel. 

- Semmi, csak... Hogy vihettél el pont egy horrorfilmre ? Ez rám nézve igen abszurd - céloztam szellem létemre és tereltem el közben a témát másfelé, hogy Jimin még véletlenül se tudhassa meg a gondolataimat. 

- Mondom, hogy csak meg akartam nézni - válaszolta nevetve, ami miatt felfújt arccal elkaptam a fejemet róla és az árusok kirakott dolgait kezdtem el nézegetni. - Most megsértődtél ? - állt meg mellettem, ugyanis nagyon lekötötték a figyelmemet a különböző színes sálak és az asztalra kihelyezett ékszerek. 

- Nyem - válaszoltam.

- Nagyon rosszul hazudsz - sóhajtott fel, ami szinte fel se tűnt. Igazából már nem is figyeltem rá, ugyanis megakadt a tekintetem egy baba rózsaszín köves karkötőn. Fogalmam sem volt, hogy milyen fajta kő is ez, de teljesen elvarázsolt. 

- Úgy látom tetszik a barátnőjének ez a gyönyörű jelentést hordozó karkötő - szólalt meg az asztal mögött ácsorgó idős nő és először fel se tűnt, hogy ez nekünk szólt volna, csak akkor kaptam fel a fejemet, amikor megéreztem, hogy Jimin gyengéden oldalba bökött. 

- Mi van ? - pislogtam fel rá és értetlen egyben ijedt tekintetét látva előre néztem. 

- Ez az utolsó darab belőle, nagyon jó szeme van hozzá, hogy pont ezen akadt meg a tekintete - beszélt egyenesen hozzám a nő, ami miatt hátráltam egyet, így neki ütköztem Mochi mellkasának. Nagyot nyelve néztem fel rá és szintén tanácstalan szemeit látva ismét az eladóra függesztettem tekintetem, majd lassan visszaléptem. - Szeretnék tudni, hogy mi a jelentése ennek a kőnek ? - kérdezte az idős hölgy rajtunk járatva szemét, mire csak egy aprót bólintottam. - Örökké tartó szerelem - mosolyodott el, mire mögöttem Jimin halkan megszólalt. 

- Úgy tudtam - suttogta és hangján éreztem, hogy egyáltalán nem hitt az ilyenekben. Mondjuk annyira én sem, de arra én is számítottam, hogy valami ilyen jelentése lesz a kőnek. Hisz minden filmben ugyanígy szokott lenni. Viszont az jobb kérdés lett volna, hogy ez a nő egyáltalán miért látott engem...

- Szerencsét hoz és megvédi a párt minden veszélytől - tette még hozzá, ami miatt Jimin tekintete csak még gyanakvóbbá vált. Gyengéden megfogta a karomat és közelebb húzott magához, majd lehajolva belesuttogott a fülembe, ami miatt egész testemet kirázta a hideg. 

- Szerintem csak nagyon el akarja adni, így inkább menjünk. Eleve már az fura, hogy téged lát - suttogta, mire felfogva azt, hogy mit is mondott bólintottam, de még mindig meredtem bámultam a karkötőre. Nem azért szerettem volna, mert van egy ilyen mesébe illő jelentése, hanem azért, mert tényleg nagyon tetszett. Ezt úgy tűnt, hogy Jimin is észre vette, ugyanis sóhajtva ellépett tőlem és megkerülve engem az asztal elé állt. - Mennyibe kerül ? 

- 4374 won - mondta az összeget a hölgy, mire Mochi értetlenül fogta kezébe a karkötőt és nézte meg közelebbről. 

- Biztos ? - kérdezte bizonytalanul.

- Ha nem szeretné megvenni a kis hölgynek, akkor másnak is eladhatom - magyarázta a nő, mire Jimin sóhajtva elővette a pénztárcáját és kifizette a kért összeget, majd karomat megragadva kihúzott a tömegből a metró felé. 

- Tessék - állt meg velem egy kevésbé forgalmas helyen és felhúzta a kezemre az ékszert. - Jól áll - állapította meg és kezét felemelve megsimogatta a fejemet. - Azért kapod, mert már rengeteget tettél értünk. 

- Köszönöm - mosolyogtam fel rá, majd a csuklómra nézve megint eszembe jutott az a kérdés, ami az árus előtt is felötlött bennem. Vajon miért látott engem ?

A mai nap Jiminnel szinte túlságosan is valóságosnak tűnt, de most az egyszer nem akartam azzal foglalkozni, hogy mi is vagyok én, és hogy számomra nincs olyan már, hogy jövő. Mindezekkel ezen a napon nem akartam foglalkozni, hisz Mochi sem figyelmeztetett soha rá, így nem is rontotta mindez el a napunkat. Majd kicsattantam a boldogságtól és egyben rettentő mennyiségű hálát éreztem a fiú felé. Ahogy megálltunk a kapu előtt, hogy Jimin beírja a kódot én gyorsan megfogtam a karját, hogy még idejében megállíthassam. Ő csak érdeklődve nézett felém és maszkját állára húzva mosolyodott el.

- Még szeretnél valahova menni ? - kérdezte, holott már elég késő volt, hideg és sötét is.

- Dehogy - ráztam fejemet hevesen, majd elengedve őt feszengve megköszörültem a torkomat. - Én, csak nagyon boldog vagyok. Köszönöm, hogy a mai napomat ennyire élővé tetted - mosolyogtam fel rá és úgy éreztem, hogy most ebben a kis gesztusban valóban minden hálámat bele tudtam sűríteni. A reakciója pedig szintén nem árulkodott másról. Értetlenül pislogva nézett le rám, majd lassan mosolyodott el ő is.

- Megérdemelted - mondta, ami miatt kedvem csak még jobb lett, ezen pedig csak még többet dobott az, hogy lassan a levegőben apró hópelyhek kezdtek szállingózni. Tátott szájjal néztem fel az égre és hunytam le a szememet élvezve, hogy az apró pelyhek megnedvesítették a hidegtől kipirult arcomat.

- Köszönöm, Mochi - suttogtam, mire megéreztem vállamon két erős kezet, de ekkor még nem nyitottam ki a szememet.

- YeJin - szólított meg halkan és a megnevezés miatt meglepetten nyitódtak fel pilláim és néztem szemeibe zavartan. Ő szinte soha nem hívott még a saját nevemen...

- I-igen ? - motyogtam, ugyanis szorítása egy fokkal erősebb lett vállamon és egy lépéssel közelebb jött hozzám. Tekintetéből nem tudtam semmit se kiolvasni, mivel annyi minden érzelem kavargott benne, hogy egy örvénylő masszának hatott az egész. Szemei hosszasan elidőztek arcomon, miközben mind a ketten szótlanul bámultunk a másikra. Kezeim tehetetlenül lógtak magam mellett, de azért gyengéden belecsíptem combomba, hogy biztosra menjek, mindez nem egy álom. Viszont nagyon is éreztem az apró csípést a lábamban, ezzel együtt pedig egy reszketeg sóhaj is elhagyta ajkaimat. Éreztem ahogy kettőnk között vibrált a levegő és most nem a feszültség miatta, amit mindig a félreértéseink okoztak. Kezdtem mellkasomban érezni azt a feszítő érzést, amit az álmaimban is valahányszor vele beszéltem. Az arcom is kezdett égni és valószínűleg vörösleni is. Jiminen viszont semmi se látszódott. Talán egy kis félelem és bizonytalanság... - Oppa ? - szólaltam meg újra és a megnevezés hallatán Mochi lehunyta a szemét, majd ismét felnyitotta őket és kezeit vállamról arcomra vezette. Meleg tenyerei miatt azonnal kirázott a hideg és egyre gyorsabb szívverésemet hallgatva figyeltem, ahogy az előttem magasodó fiú szép lassan hajolni kezdett felém. Ahogy láttam dús ajkait közeledni az arcom felé, lehunytam a szememet és kezeimmel megmarkoltam pulcsim alját. Csak ma had legyek önző...

////

Sziasztok^^

Egy kis kihagyás után vissza is tértem ezzel a sztorival is :D Elkezdődtek a szorgos hétköznapok úgyhogy emiatt késett a rész. Megpróbálok hetente hozni legalább egyet, de ha nem jön össze, akkor kéthetente biztosan lesz^^ Remélem élveztétek, mert szerintem egy igen aranyos rész lett, főleg úgy, hogy eddig milyen hangulatúak voltak a részek és a jövőben milyenek lesznek XD 

Mindenkinek sok kitartást a sulihoz :) 

////