" Nem hallod a hangom ? Az összetört szívem ? Imádkozom, hogy mikor mindent elveszítek, mellettem lehess. "

( Standing Egg - Voice )

" Nagy levegőt veszek, miközben próbálom rávenni magamat a földről való felkelésre. Úgy fájnak az izmaim és minden végtagom, hogy egyszerűen képtelen vagyok felnyomni magamat. Amint azzal próbálkozok, hogy kezeimmel legalább ülő helyzetbe tegyem magamat, a karjaim először csak remegni kezdenek, majd feladják a szolgálatot és összecsuklanak. Szörnyen érzem magamat, ahogy a vizslató tekintetek csakúgy átszúrják minden porcikámat. Számat beharapva tűröm a tagjaimban lévő bénulást, majd jó nagy erőt véve magamon végre legalább felnyomom magamat ülő helyzetbe.

- Ti menjetek csak, majd én gyakorolok YeJinnel még egy kicsit - hallom a koreográfusunk hangját, amire azonnal a többiek felé kapom a fejemet és hiába néznek rám sok sikert kívánva, meg sem próbálnak felszólalni az érdekemben. Amint becsukódik a próbaterem ajtaja, a fiatal nő közelebb jön hozzám és karjaimnál fogva felhúz. Ugyan egy percre meginogok, ahogy talpaim alatt érzem a talajt, de végül sikerül nem eldőlnöm és megtartanom magamat. - Mit kezdjek veled, hm ? - néz a szemeimbe tanácstalanul, de én nem tudok erre mit válaszolni, hisz tudom, hogy mire érti. Fejemet lehajtva bámulom a cipőmet és veszem még mindig szaporán a levegőt. Hasam hirtelen kordul egyet, ami miatt kínosan lesütöm a szememet és félve koreográfus unniera pillantok. Ő már fejét fogja erre a hangra és megkeményedett vonásokkal szigorúan a szemembe néz. - Az állandó evésed miatt kell minden egyes nap, már két hónapja tovább bent maradnom veled. Mostantól még szigorúbb diétára foglak téged. Egy nap háromszor ehetsz. Semmi szénhidrátos dolog nem lehet az ételed között. Sok vizet igyál és fogyassz zöldséget, ha úgy éreznéd, hogy nagyon éhes lennél. A lányok már kidobálták minden chipsedet és édességedet, mégcsak ne is álmodj arról, hogy ilyeneket ehetsz. Egészen a debütálásotokig ezen a diétán leszel, értve vagyok ? - rakja keresztbe maga előtt a karját és szavait hallva nehéz szívvel ugyan, de bólintok. - Az edzés terved pedig még ennél is szigorúbb lesz, ugyanis te még csak most vagy gyakornok is egyben. Minden nap reggel hattól este tízig itt leszel a táncteremben még akkor is, amikor én nem vagyok itt vagy már a lányok elmentek. Te nem tarthatsz velük soha. Egész végig gyakorolni fogod a koreográfiákat és erősítéseket csinálsz majd. Ezek közben el kell majd járnod énekórákra is és színészetre, azok lesznek a pihenőid - magyarázza tovább és tovább, de nekem az agyam már valamikor akkor feladta az információ befogadást, mikor meghallottam azt a szót, hogy minden nasimat elkobozták. - Most pedig egy perces alkartámaszt fogsz csinálni - hangzik fel az újabb utasítást, amire már szinte nem is reagálok semmivel, csak szinte lerogyok a földre és reszkető végtagjaim ellenére is csinálom a feladatot. Pedig semmire sem vágyom jobban, mint az ágyamra - azaz kanapémra, mivel én azon alszom. - Egy, kettő, három, négy... - hallom a számokat, de agyban mégis máshol járok, ha ezt csinálom, akkor jobban bírom az ilyen edzéseket. Viszont mikor a bátyámra a szüleimre és végül Jiminre gondolok, a szemeim elhomályosulnak a visszatartott könnyeim miatt.

Mikor hazaérek, már mindenki alszik, ami miatt egy kicsit megkönnyebbülök. Mostanában egyre kevesebbszer szeretek együtt lenni a csapatársaimmal, mivel úgy érzem, hogy már nem kedvelnek úgy, mint két hónappal ezelőtt. Mintha az csak valami megjátszás lett volna a részükről. Jól tudom, hogy ez nem így van, mégis magányosnak érzem magamat...

A vizes hajamat törölgetve ülök le a kanapéra és a telefonommal a kezemben el is dőlök rajta. Amint érzem fejem alatt a párnát legszívesebben már aludnék el, de megígértem a bátyámnak, hogy felhívom, ha hazaértem, így ugyan már este tizenegy van, de tudom jól, hogy ő még fent van.

- Na szia Törpe - köszön bele a telefonba álmosan és melegséggel teli hangja miatt azonnal könnyek szöknek a szemembe. Annyira hiányzik...

- Jó estét bátyuskám - válaszolok vidám hangon, hisz tudom, hogy ezzel nyugtatom meg őt a legjobban.

- Hogy lehet még este is ilyen jó kedved ? Csinálsz te egyáltalán valamit napközben ? - csipkelődik, mire halkan felnevetek és ugyan ő nem tudja, de több fájdalom rejtőzik ebben a kis hangban, mint vidámság.

- Ki kérem magamnak, én nagyon keményen edzek.

- Persze, persze - nevet fel. – Remélem, rendesen eszel – komolyul el egy kicsit a hangja, ami miatt lehunyom a szememet és halványan elmosolyodok.

- Tudod, hogy én állandóan eszem - motyogom, ugyanis nem a legjobb ötlet, hogy lehunytam a szememet, mivel azonnal álmosság tör rám.

- Úgy veszem észre már kezdesz fáradni.

- Dehogy - nyitom ki résnyire a szememet. - Ti hogy vagytok ?

- Velünk soha nincsen semmi érdekes. Anya és apa megfogják Hollandiában látogatni anya szüleit és emiatt enyém lesz az egész ház - örvendezik. ami miatt mosolyogva a hátamra fordulok és a plafont bámulva gondolkozok el azon, hogy milyen régen nem is láttam már nagyiékat. Még ők is hiányoznak...

- Gondolom nagy bulit fogsz csapni - nevetek fel.

- Természetesen. Áthívom SungJint meg még pár embert a brancsból és nézünk valami jó kis horror filmet. A te emlékedre - teszi hozzá, mire mosolyom csak még nagyobb lesz és a fájdalom is a szívemben.

- Na, az jó lesz. Előre is jó szórakozást.

- Meglesz - válaszolja és ugyan nem látom, de jól tudom, hogy kacsint.

- YeongSu, szeretlek, ugye tudod ? - fakadok ki hirtelen, mire azonnal elhalkul a vonal végén, ami miatt már azt hiszem, hogy elaludt telefonálás közben. Pedig az rám jellemző és nem rá.

- Én is Törpe, én is - lágyul el a hangja, ami miatt egy apró gombóc költözik a torkomba, de mosolyommal megpróbálom saját magamat is jobb kedvre deríteni. Nem meglepő, ha azt mondom, hogy nem sok sikerrel.

- Na, hagylak aludni. Jó éjt bátyuskám - köszönök el, mielőtt még ennél is jobban elérzékenyülnék.

- Jó éjt én kicsi törpém - mondja fáradtan és a megnevezés miatt nevetve, de kinyomom a telefont. Még egy darabig nézem a mobilomon lévő képet róla, de végül felülök és minden izomlázat félre téve benyúlok a bőröndömbe és a titkos zsebéből kihalászom a banános csokimat.

- Áuch - ereszkedek lassan vissza a kanapéra és minden mozdulatsor nagy fájdalmakat vált ki a testemben.

Lassan kinyitom a csokimat és azonnal meg is kordul a gyomrom kellemesen édeskék illatára. Ugyan hat után már nem lenne szabad ennem, főleg nem valami ilyesmit, de úgy érzem, kell valami boldogság forrás a szervezetemnek. Amint beleharapok az édességbe, szinte könny szökik a szemembe az íze miatt.

- Úgy imádom - motyogom teli szájjal, majd megnyitom a KakaoTalkot, ugyanis jött egy üzenetem Jimintől.

Mochi : Szia kis gyakornokocska ! Hogy vagy ? Remélem nem túl nehéz ez az időszak a számodra. Mond meg, hogyha rosszul bánnak veled, akkor eljövök érted és elhozlak a mi ügynökségünkhöz :D Komolyra fordítva a szót... Remélem valóban nincsen semmi bajod és egészséges vagy. Kérlek, ne éhezz, egyél jó sokat. Habár tudom, hogy te amúgy is szeretsz enni. Lehet nem túl hatásos, hogy ezt pont én mondom, de miattad már többet eszem, mint régebben. Úgyhogy a saját tanácsodat követve te se éhezz. Tényleg nagyon remélem, hogy minden rendben van veled... Azért írj egy választ, ha időd engedi, oké ? Megnyugtatnál... Velem minden rendbe, ne aggódj :) Most az a fontos, hogy magaddal törődj. Én mindig itt vagyok, ha esetleg valami baj lenne. Úgyhogy bármikor írhatsz. Tudod, hogy szeretek veled beszélni.

Amint végig olvasom a sorokat, nem bírom visszatartani és hiába rágcsálom a boldogsághormonnak számító csokimat, kigördül pár könnycsepp a szememből. Gyorsan letörlöm őket a kézfejemmel és szipogva elkezdek pötyögni.

Én : Nyugi kicsi Mochi :) Velem minden rendben van ne aggódj^^

Ez talán az első, hogy ekkorát hazudok neki, csak azért, hogy ne okozzak aggodalmat. Mégis azonnal válaszol, mint mindig és ugyan azt hiszi, hogy jó kedvűen írogatok. Valójában csokival a számban nyammogok és próbálom visszatartani feltörni készülő zokogásomat. "

- Hahó, YeJin-shi - rázogatott valaki a vállamnál fogva, ami miatt ijedten nyitottam ki a szememet és meglepetten vettem észre NamJoont, aki mellettem ült egy padon, miközben aggodalmasan nézett rám. - Végre, hogy felébredtél - sóhajtotta, majd elengedett és visszadőlt a pad háttámlájának. - YoonGi és HoSeok már visszamentek a dormba. Még mondtam nekik, hogy én egy kicsit maradok és habár Hobi elég érdekesen nézett rám emiatt, végül Suga elrángatta.

- Itt maradtál miattam ? - lepődtem meg, mire a fiú biccentett egyet felém és vállát megvonva lenézett a földre és belerúgott egy kavicsba.

- Gondoltam csak nem hagylak itt. Hirtelen rosszul lettél így leültél a padra aztán el is aludtál. Nem akartalak felkelteni, mert úgy tűnt, hogy álmodsz valamit, ami neked fontos, ugye ? - lesett felém bizonytalanul, mire csak bólintottam egy aprót és az álmomra gondolva ismét fájni kezdett a szívem. Mégis mi volt ez az egész ? Miért tűnt úgy, hogy szenvedtem ? Nagy levegőt véve megütögettem hideg arcomat és felpattanva kis szívinfarktust okoztam szerencsétlen leadernek. - Úgy látom, már jobban vagy - állapította meg zavartan, majd zsebre rakott kezekkel felállt és velem együtt elindult vissza a dormba.

- HoSeok oppa már jobban van ? - néztem fel NamJoonra aggódva, aki halványan elmosolyodva bólintott.

- Bár még elég sok magyarázattal tartozik nekünk, de a válláról úgy gondolom, hogy már csak azzal lekerült egy súly, hogy kiderült a titka. Ahogy eddig mind a négyünknek - tette hozzá, amire boldogan elmosolyodtam. Nagyon feldobta a hangulatomat az, hogy mindezt hallhattam. Örültem, hogy segíthettem nekik, hacsak egy kicsit is és emiatt ismét kezdtek egymásra találni. Mégha én úgy is éreztem, hogy ezzel szemben kezdtem egyre lejjebb csúszni azon a bizonyos lejtőn. Kezdtem félni az emlékeimtől. Ezek után az érzések után, amik ébredésemkor hirtelen ellepték a szívemet, nem mertem belegondolni, hogy mi lesz később. Nem akartam ismét szenvedni, hamár életemben azt tettem, akkor miért nem lehetett volna, úgy hogy minden aggodalom nélkül távozok el innen ? - Úgy látom, valami nyomja a te szívedet is - szólalt meg a mellettem sétáló fiú, ezzel visszahozva a gondolataim örvényéből.

- Nem, dehogy. Csak elgondolkoztam.

- És min gondolkoztál ? - próbálkozott tovább és az én hibám volt, ugyanis a válaszommal adtam neki egy kis kaput.

- Sok mindenen - ferdítettem az igazságon, ugyanis tulajdonképpen csak egy valami foglalkoztatott leginkább.

- És mi az a sok minden ? - kontrázott rá ismét NamJoon, ami miatt fejemet felé kapva nevettem fel.

- Hihetetlen vagy - mosolyogtam rá.

- Tudom - vágta rá, ami miatt nevetésem csak még hangosabb lett. - De légy őszinte, bánt valami, ugye ? - komolyodott el hirtelen, ami miatt azonnal elkaptam róla a tekintetemet és lassan bólintottam. Minek hazudjak ? Úgyis átlát rajtam. Túl okos. - Engem is... - szólalt meg ismét és meglepett, hogy nem próbálta kiszedni belőlem, hogy mi is volt a bajom, hanem inkább áttért magára. Lehet végig ez lett volna a célja ? Furán logikus egy fiú.

- Még mindig a kritikák ? - találgattam és együtt érzően néztem fel rá.

- Az is. Meg hogy hogyan lehettem egy ilyen szerencsétlen leader. Mármint... Ki nem veszi észre, ha valakinek a környezetében ekkora baja van ? Csak az, aki a saját problémáit előrébb helyezi, mint másokét. Annyira önzőn viselkedtem - sóhajtott fel. - Na meg azok a fránya kritikák is... Miért nem tudtam egyszerűen csak figyelmen kívül hagyni őket ?

- Mert te is emberből vagy és vannak érzéseid - mondtam ki azt, amire gondoltam, ami miatt mosolygó szemekkel nézett vissza rám.

- Lehetséges... Pont ez talán a probléma.

- Én szeretem az érzelmes embereket - vágtam rá, majd belegondolva abba, amit mondtam, zavart magyarázkodásba kezdtem. - Mármint, érted. Jó, ha egy fiú ki tudja fejezni az érzelmeit és nem olyan, mint egy kőszobor, ami sérthetetlen és semmi se hat rá.

- Nyugi értem - nevetett fel, ami miatt megkönnyebbülten sóhajtottam fel. - Vajon eljön majd a napja, amikor már nem fogok erre a ballépésemre gondolni és túl tudok rajta lépni ?

- Tudod, szerintem most mindannyian ezen gondolkoztok és pont ezért lesztek képesek túl lépni rajta; együtt - fogtam meg NamJoon mindkét kezét, majd összeérintettem őket és felmosolyogtam a magas fiúra. Meglepetten nézett le rám és talán egy kis zavartság is tükröződött a szemeiben, de végül krákogva bólintott egy aprót, ami miatt megpaskoltam a kezeit és szép lassan elengedtem őket. Felnézve az égre észrevettem, hogy esik a hó, emiatt vidáman futottam előre, miközben nyelvemet kinyújtva próbáltam bekapni a szálló pelyheket. Mikor észrevettem, hogy kicsit lemaradtam a BTS tagtól, megálltam és hátra fordulva intettem mosolyogva magam felé. - Siess oppa, mert fázom - magyaráztam, ugyanis bármennyire is örültem a havazásnak, ebben a göncben már kezdtek szétfagyni a végtagjaim. Rap Monster ugyan még egy darabig a kezét bámulta, de végül halkan felnevetve felemelte a fejét és elindult felém.

Lassan ballagva mellette néztem az eget és vidultam fel amiatt, hogy újabb taghoz sikerült kicsit közelebb kerülnöm. Ugyanis nagyon szerettem velük lenni, mivel mind igazán jó emberek voltak. Na meg miattuk nem unatkoztam. Már csak akkor izgatottabb lettem, ha velük utaztam együtt valahova, vagy csak mellettük voltam. Kezdtem egyre jobban kötődni hozzájuk. Amit nem szabadott volna. Akkor talán senkinek se okoztam volna fájdalmat.

Mikor megérkeztünk a dormba, már tudtuk, hogy valami nincsen rendben, hisz túl nagy volt a csönd és elméletileg már a többiek itthon voltak. Leszámítva Jint és JungKookot. Kérdőn néztünk egymásra NamJoonnal, aki időközben a vállamat szorongatva előre tolt a kis folyosón.

- Öhm... Ezt mégis miért...

- Ha esetleg valami bérgyilkos várna ránk bent - vágott közbe suttogva a fiú és éreztem a kezein, hogy egyre jobban markolták a vállaimat.

- Na szép, előbb a lányt támadják, mi ?

- Nem, nem. Te látod őket, de ők nem látnak téged, így tudsz szólni az esetleges veszélyről - helyesbített, amin csak halkan felnevettem, de azért egy kis félsszel a szívemben közelítettem a az étkező felé, ahová bevilágított a nappaliból kiszűrődő fény. - Ne menj túl gyorsan - figyelmeztetett a leader kezében egy cipős kanalat tartva. Azt mégis honnan szerezte ? Döbbenetemből felébredve tartottam a nappali felé, miközben az esetlegesen kiszűrődő beszélgetés foszlányokra figyeltem, amik nem igen akadtak.

- Én bekukkantok, te maradj itt - fordítottam hátra a fejemet, mire NamJoon bólintott és sok sikert kívánva elengedett. Na, nézzük, mi vagy ki van itt... Egyre szaporábban véve a levegőt sétáltam a nappali felé és közben éreztem, ahogy szép fokozatosan száradt ki a szám. Pedig én aztán valóban nem tarthattam volna semmitől sem. Végül erőt gyűjtve félig csukott szemekkel kukkantottam be a nappaliba, de mikor megláttam a kanapén ülő négy hallgatag fiút, azonnal megnyugodtam és egy nagy adag levegőt kifújva könnyebbültem meg. - Nincs semmi vész, jöhetsz - integettem mosolyogva a várakozó fiú felé, aki ellazult testtartással megindult felém. A hangomra pedig a fiúk is felkapták a fejüket, csakhogy nem három szempárral, hanem néggyel találtam szembe magamat, mikor közelebb mentem. Hát úgy látszik már HoSeok is lát. Ez érdekes lesz.

- Te mégis ki... - nézett végig rajtam Hobi tanácstalanul, de mikor NamJoon megállt közvetlenül mellettem elkerekedett szemekkel nézett ránk felváltva.

- Miért van rossz előérzetem ? - suttogta nekem Rap Mon, amin csak halkan felnevettem.

- Hyung, ő a barátnőd ? - csillantak fel szemei, amire Taeből kiszakadt a nevetés, Suga a kezébe temette az arcát, Jimin pedig mosolyogva rázta meg a fejét.

- Nem egészen, de majd mindjárt el is mondom ki ő, de előbb beszélnünk kellene - terelte a témát egy kis ideig a leader, mire J-Hope azonnal lehajtotta a fejét és egy aprót bólintott.

- Én addig az étkezőben leszek - mondtam, mire NamJoon bólintott, így visszasétáltam a fal takarásába. Természetesen nem akartam lemaradni semmiről sem, így nagyban füleltem a továbbiakat. Leültem a földre és az örömmel hozzám futó Jjanggut simogatva dőltem a falnak és hallgattam a kiszűrődő beszélgetést.

- Akkor elmondod miért is csináltad ? Ugyanis mi vagy fél órája már erre várunk, mióta megérkeztetek - törte meg a hirtelen beállt csendet Tae kíváncsi hangja és éreztem rajta, hogy minden létező kedvességét belerakta ebbe a két mondatba, csakhogy rá tudja venni HoSeokot a beszédre.

- Nagyon sajnálom, én csak... - akadt meg hirtelen a kikérdezett fél, majd sóhajtva végül folytatta. - Tudjátok, van az az érzés, amikor tudod, hogy körülötted mindenkinek problémája van és ugyan neked is van egy, de nem akarod terhelni az embereket még a saját gondjaiddal is, mivel úgy gondolod, hogy egyedül is túljutsz rajta. - Szinte mind ebbe a hibába estek. A jóindulatuk vezetett idáig. - Ez volt velem is a helyzet. Csakhogy egy idő után már képtelen voltam igazán mosolyogni és legalább ezzel jobb kedvre téríteni benneteket, mivel folyton lejátszódott a fejemben újra meg újra az orvos szava. Ha nem műttetem meg a bokaszalagomat, akkor két év múlva többé nem leszek képes táncolni. És tudom, most jön az, hogy akkor miért nem vállalom be azt a kis fájdalmat - vágott közbe, mielőtt még a többiek lekorholták volna. - Egyszerűen azért, mert félek... Rettegek attól, hogy esetleg valami balul sül el a műtőben, hogy többé nem leszek képes táncolni, hogy nem állhatok veletek egy színpadon, hogy nem tudok senkit sem boldoggá tenni a jövőben - csuklott el a hangja a végére és szavai miatt nekem is egy gombóc költözött a torkomba. Egészen eddig magában tartotta az aggodalmait... - És mielőtt még ismét lehurrognátok, amiért ilyen hülye vagyok... A legjobban mégis attól félek, hogy elfelejtenek. Hisz nem egy-két hónap, mire ebből felépül az ember. Ráadásul az orvos szerint már ebben a fázisban is tartogat magában veszélyt még a műtét is. Fél évig nem táncolhatnék és megint fél év, amíg nagyon ügyelnem kell a mozdulataimra. A mi koreóinkat nem bírná ki a lábam. Én nem vagyok olyan kedvelt tag, mint Kookie vagy Jiminie, esetleg Tae... Engem hamar elfelejtenének a rajongóink - suttogta, ami miatt lassan kikukkantottam a fal mögül és fájó szívvel néztem, ahogy a kanapén ült, teljesen előre görnyedve és arcát a tenyerébe temette, miközben válla rázkódott a sírástól. A mellette ülő vagy álló fiúk pedig nem tudták mit is csinálhatnának. Látszott rajtuk, hogy megviselték őket a táncos szavai, ugyanis mind szájukat harapdosva és szomorú tekintettel figyelték a fiút.

- Hát ilyennek gondolod te a mi Armyainkat ? - kérdezte torkát köszörülve YoonGi és ráütött Hobi tarkójára. A többiek - velem együtt - döbbenten figyelték a jelenetet és még egy pillanatra HoSeok is elfelejtette, hogy mi miatt is volt így ki.

- Most miért ütögetsz ? - kapta fel a fejét és szemeit törölgetve nézett a megbolondult rapperre. YoonGi zavarát leplezve dühösen kezdett el hadonászni, miközben magyarázott.

- Mégis hogy gondolhatsz ilyen hülyeségekre ? Ne viselkedj gyerekesen, hanem légy erős férfi és húzz el a kórházba a műtét miatt. Mi itt leszünk melletted - ragadta meg Hobi vállát és gyengéden rászorított -, és az Armyk is. Úgyhogy még egyszer meg ne halljam, hogy ilyen baromságokat mondasz - suttogta szinte a végét és szája sarka megremegett, ahogy próbálta elfojtani feltörni készülő érzelmeit.

- Hyungnak igaza van - sétált HoSeok elé NamJoon és leguggolva megpaskolta a fiú térdét. - Mi együtt vagyunk a Bangtan; mi heten - jelentette ki határozottan, ami miatt a táncos csak még jobban elérzékenyült és szemeit törölgetve bólogatott bőszen.

- Yah ! Lopod a szövegemet, hyung ? - akadt ki hirtelen Tae, aki épp Hobi vállát karolta át és nyugtatta meg a fiút.

- Most nem ez a lényeg - rázta a fejét rosszallóan Jimin, majd halványan elmosolyodott és megfogta a még mindig zokogó fiú kezét. - Mert mi mind ugyanezt gondoljuk - szorított rá a nagy kézre, és elcsöndesedve figyelte, ahogy HoSeok minden eddigi felgyülemlett aggodalmát kisírta és végig köszönetet mondott a négy fiúnak.

- Te sírsz, hyung ? - hajolt előre Taehyung és elkerekedett szemekkel nézett YoonGira, akinek már igencsak könnyezett a szeme.

- Fogd be - vágta rá a rapper, amin csak mosolyogva megráztam a fejemet és elkönyveltem magamban Sugát egy jó lelkű fiúnak, aki a büszkesége miatt mutatta mindig azt, hogy milyen megtörhetetlen is. Pedig semmiben sem különbözött a másik hattól. Ugyanúgy emberből voltak.

Mikor éppen visszahajoltam volna, hogy ne vehessék észre, hogy hallgatóztam elkaptam, ahogy Jimin engem vizslatott azokkal a megfejthetetlen barna szemeivel. " Köszönöm "- tátogta, ami miatt nagyot nyelve egy aprót bólintottam és gyorsan visszahúzódtam a fal takarásába. Mégis miért dobog ennyire gyorsan a szívem csak azért, mert rám nézett ? Kétségbeesetten kaptam arcomhoz, ami szinte lángolt, csak tudtam volna mitől.

- Nem, nem YeJin. Te egy szellem vagy ő egy ember és mégha régebben ismerted is és talán szerelmes is voltál belé, már nem az az ember vagy. Nem szerethetsz újra belé, nem, nem, nem - motyogtam magam elé, akár csak egy mantrát, majd nyüszítve Jjanggu bundájába fúrtam az arcomat, amit a kutya is egy hasonló hanggal díjazott, mint ami belőlem jött ki. - Mégha ezt is mondom... Mégis miért ver ilyen gyorsan a szívem, hacsak rám néz, és a közelemben van ? - vertem fejemet most a falba. - Jó, oké. Ez semmi. Ez csak egy kis érzés, ami nekem tiltott, így el tudom nyomni. Hisz nem fog semmi olyat tenni, amiért valóban ismét beleszerethetnék - magyaráztam magamnak és olyan meggyőzően adtam mindezt elő, hogy még én magam is kezdtem hinni benne. Ooo, hogy én milyen kis naiv voltam. Jimin, már rögtön másnap rácáfolt erre az állításomra...

////

Sziasztok^^

Megjöttem a folytatással, amiben kiderült pár érdekes dolog :D ( Végre XD ) A következő részben lehetséges, hogy ki fog égni a cuki faktorotok XD Ha már ezek után nem túl vidám részek jönnek ismételten, akkor kaptuk egy cuki-mukit is :D Bár ezt már alapból terveztem a történetbe, de nem baj XD Remélem egyébként mindenkinek jól telt az első sulis napja :) És sok sikert mindenkinek az elkövetkezendő hónapokban. Az egészségetekre nagyon vigyázzatok^^

Ezzel kapcsolatban pedig szeretnék valami fontosat is mondani nektek. Ez egy elég húzós év lesz számomra, így nagy valószínűséggel nem lesznek hetente részek. Ugyanis a fél életemet a suliban fogom tölteni XD És amikor ezt mondom, akkor még csak nem is viccelek... Na meg én nyelvtanfolyamra is járok, ami szintén venni fog az időmből. Van ugye magánéletem is, amivel szintén szeretnék foglalkozni :) Úgyhogy ezek miatt valószínűleg ritkábban lesznek részek, de minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy azért viszonylag gyakrabban legyenek^^ Remélem ezt meg tudjátok érteni. 

És még egyszer, ettől függetlenül mindenkinek jó sulit. Élvezzétek ki minden percét :D

////