" Az idő alagútján, ahol eltűntem, azzal töltöm az időt, hogy kereslek. Kaptam még egy esélyt, hogy visszamenjek hozzád. Ugyanolyan vagy, mint az emlékeimben... "

( EXO - Walk On Memories )

Arra ébredtem, hogy valami meleg csapódott folyamatosan az arcomnak. Kicsit zavart, hogy fogalmam sem volt mégis mi ez, így nyöszörögve résnyire nyitottam a szememet. Először egy szürkés hajat pillantottam meg, majd ahogy lefelé haladt tekintetem rajzolódott ki szemem előtt az alvás miatt pufivá vált arca, elernyedt arcizmai, ami miatt a legnyugodtabb embernek tűnt a földön, dús szempillája, ami miatt még kisfiúsabbnak nézett ki, mint egyébként és telt ajkai, amelyek résnyire voltak nyitva, úgy szuszogott. Ijedten kaptam a látványra kezemet szám elé, hogy nehogy felébresszem a meglepett kiáltásommal, majd mikor lenyugodtam leengedtem kezemet és csöndben tanulmányoztam alvó arcát. Úgy nézett ki akár egy angyal, ahogy békésen szuszogott. Viszont arca túlságosan is közel volt enyémhez, ami miatt lassan vörössé kezdett válni a fejem, de nem tudtam hátrébb húzódni, különben leestem volna az ágyról. Mégis miért nem ébresztett fel, mikor hazaért ? Hülye Mochi. Most miattad zavarban érzem magamat. Levegőmet visszatartva figyeltem békés arcát és késztetést éreztem, hogy megérintsem, vajon olyan puha e, mint amilyennek gondoltam. Ne légy buta Yejin. Nem szabad megérintened. Veszed el onnan a kezedet. Próbáltam parancsolni magamnak és ugyan gyorsan mellkasomhoz szorítottam a kezemet, de hirtelen közelebb csúszott hozzám álmában, ami miatt csak pár centi választott el minket egymás testétől. Ha még lehet, akkor az eddigieknél is jobban kipirultam és nagyot nyelve hunytam le a szememet. Állj fel YeJin vagy aludj el, de nem érhetsz hozzá, érted ? Viszont nem hallgattam magamra és ismét bámulni kezdtem a fiú férfias vonásait, ami miatt csak még hevesebben kezdett el verni a szívem. A fejemben száguldozó vér miatt szinte nem is hallottam semmit és úgy éreztem megsülök ebben a pulcsiban. Számat megnyalva emeltem fel lassan kezemet és visszafojtott levegővel reménykedtem abban, hogy nem pont most fog felébredni, mert akkor itt süllyedek el szégyenemben. Igen, csak egy apró érintés és utána nem is próbálkozok többet. Hisz többé talán egyszer sem érinthetem meg egy fiú alvó arcát. Talán az utolsó gondolat miatt határoztam el magamat végleg és remegő kézzel nyúltam selymes bőre felé. Végig résen voltam, hogyha felébredne, akkor gyorsan azt tettessem, hogy még alszom, de nem adta jelét annak, hogy fent lenne. Sőt, nagyon is mélyen aludhatott. Mikor ujjaim hegye érintette bőrét szinte éreztem, ahogy perzselt az ujjam, végül egész tenyeremet ráfektettem arcára és elmosolyodva simítottam végig rajta.

- Valóban puha, akár egy kisbaba - suttogtam és hüvelykujjammal végig simítottam arcélén. Még erre sem ébredt fel, úgyhogy megnyugodva lassan elvettem tenyeremet és magam elé téve kezemet, figyeltem továbbra is, ahogy alszik.

- Szia YeJin - lépett be hirtelen az ajtón Tae, ami miatt ijedten kaptam felé a tekintetemet és zakatoló szívvel reménykedtem abban, hogy nem látott az égvilágon semmit sem.

- Szi-szia Taehyung - intettem zavartan és ugyan nem láttam a sötétben az arcát, de nagyon reméltem, hogy semmi különöset nem látott az elmúlt pár percben.

- Pihenj csak, még van időd aludni - motyogta fáradtan és lefeküdt a mellettünk lévő ágyba. Mégis hogy nem vettem észre, hogy bejött ? Hülye YeJin. Nem kellett volna hozzáérned Jiminhez. Viszont úgy tűnt, hogy nem látott semmit, úgyhogy kicsit nyugodtabban hunytam le a szememet, amikor is még halkan megszólalt. - Soha nem hittem volna, hogy te is olyan perverz vagy, mint Jiminie - magyarázta halkan és szavait hallva egyre pirosodó fejjel döntöttem el, hogy belefojtom magamat a párnába. Neeee. Látta. Tuti, hogy látta. Nekem végem. Mégis, hogy fogom ezt Mochinak megmagyarázni ? Tuti félre fogja érteni. Megfordultam az ágyban, hogy láthassam Taet, aki lehunyt szemekkel feküdt a hátán, magához szorítva egy párnát.

- Nem lehetne, hogy amit láttál, az köztünk maradjon ? - kérdeztem halkan, mire kezét felemelve hümmögött és oldalra fordulva nyitotta résnyire egyik szemét.

- Majd holnap reggel tárgyalhatunk róla - motyogta és ásítva egyet valószínűleg el is aludt. Én viszont az ijedség miatt szinte nem is tudtam visszaaludni. Akkora egy idióta vagyok...

Bármennyire is kínosan éreztem magamat a hajnali tettemmel szemben, mégis képes voltam egy idő után álomra hajtani a fejemet, mikor pedig legközelebb felnyitottam a szememet, senki sem volt már a szobában. Lassan felültem az ágyban és ásítozva kinyújtóztattam a karomat, majd leszállva a matracról elindultam a nappaliba. Épp átsétáltam az ajtón és hajamba túrva ásítottam ismét, amikor is hirtelen valaki felordított, ami miatt ijedten kaptam a szívemhez és néztem zavartan a földön ülő fiúra.

- Nem tudnál... Nem tudnál normálisabban közlekedni ? - morogta fogai közt Suga és megfogva a kezéből kiesett törölközőt, a vállára akasztotta és egy utolsó sötét pillantást vetve felém már el is ment a konyha felé.

- Nem tudnál normálisabban közlekedni ? - raktam csípőre a kezemet és hangját kifigurázva néztem utána és nyújtottam ki a nyelvemet. - Azért annyira nem vagyok ijesztő - néztem végig magamon, majd sóhajtva én is elindultam az étkező felé. Ahogy egyre közelebb értem, úgy hallatszódtak ki beszélgetés foszlányok a helységből és mikor elértem az ajtóba, azonnal egy széles mosoly költözött az ajkamra. Megálltam gyorsan a fal takarásában és bekukkantva figyeltem a négy fiút, ahogy tevékenykedtek a konyhában.

- Várj NamJoon, inkább majd én megsütöm az omlettet. Te inkább teríts meg - sietett a hozzávalók mellett álló fiúhoz Jimin és azonnal ki is vette a leader kezéből a serpenyőt. Eközben Tae elő is szedett pár evőeszközt az egyik fiókból, míg YoonGi mellette azon morgolódott, hogy nem találja a tányérokat. Hajából még csöpögött a víz, ami miatt számat harapdosva néztem a földre és mögé. Ha arra rálép mezítláb, akkor el fog csúszni... Ugyan melegséggel öntött el a látvány, hogy ilyen jó hangulatban együtt töltötték a reggelt, de eléggé zavart az a kis tócsa a földön, úgyhogy kénytelen voltam csatlakozni hozzájuk, hogyha nem akartam, hogy Suga vagy a többiek elcsússzanak.

- Jó reggelt ! - köszöntem vidáman és lassan a vizes hely felé sétáltam.

- Reggelt - köszönt NamJoon zavartan, de jól esett, hogy ennyire próbálkozott velem szemben. YoonGi természetesen szóra sem méltatott ellenben eléggé csúnyán nézett rám, amiért beálltam mögé és nem mozdultam.

- Nem mész arrébb ? - vonta fel fél szemöldökét, mire csak megráztam a fejemet és tartottam vele a szemkontaktust. Megelégelte, hogy nem mozdultam ezért kikerült és ment is megteríteni Rap Monsterrel. Mosolyogva néztem utánuk, majd körül néztem a kis konyhában és szememmel kiszúrva a szalvétákat Tae felé fordultam.

- Ide tudod adni azokat ? - böktem feléjük, mire a fiú szó nélkül elém is rakta a pultra, majd kisétált a többiekhez. Miközben lehajoltam és feltöröltem a vizet, rájöttem, hogy Jiminnel egyedül maradtunk a konyhában, így minél hamarabb el akartam húzni a csíkot, ugyanis kezdtem zavarban érezni magamat az este történtek miatt. Egy pillanatra meg is álltam a munka közben és jobb kezemet felemelve bámultam a tenyeremet. Miért kellett megérintenem ? És miért volt ennyire jó érzés ? Nyüszítve szorítottam össze a kezemet, majd felálltam és kidobtam a szemetesbe a nedves szalvétákat.

- Ugye tudod, hogy felmosó rongyunk is van ? - nézett felém Jimin, miközben az egyik kész omlettet kirakta egy nagy fehér tányérra.

- Persze - legyintettem zavartan mosolyogva, ugyanis nekem eszembe se jutott, hogy azzal talán könnyebb lett volna a dolgom. Én mindig azt az utat választottam a problémák megoldásához, ami más embernek legutoljára jutott volna az eszébe...

- Szeretnéd kipróbálni ? - szólalt meg hirtelen Mochi, mire felé kaptam a fejemet és láttam, ahogy a lapáttal a serpenyő felé bökött.

- Az omlett sütésre gondolsz ? - döntöttem oldalra a fejemet kíváncsian, mire csak egy aprót bólintott és hátrébb lépett a sütőtől. Nagyot nyelve mellé sétáltam, majd kivettem a kezéből a lapátot és beleöntöttem a tojást a serpenyőbe. Mintha csak rutin mozdulatnak számított volna, már szét is folyattam úgy, hogy mindenhol legyen belőle és pislogás nélkül figyeltem, hogy mikor lesz majd jó. Eközben megjelent mellettem Jimin keze, aki rárakta a sülő tojásra a rizst. Annyira közel volt hozzám, hogy meleg lehelete súrolta a nyakamat, ezzel apró libabőröket kiváltva a karomon. Annyira zavarba jöttem, hogy normálisan fel se tudtam tekerni az omlettet és egyáltalán nem nézett ki étvágygerjesztően a végkifejlet. - Ezt majd én megeszem - fordultam Jimin felé, aki még mindig a hátam mögött állt, így majdnem a mellkasának ütköztem, amikor sietve el akartam hagyni a konyhát. A fehér pólóját bámulva vártam, hogy utat engedjen nekem, de mivel még mindig nem mozdult, így lassan felvezettem tekintetemet az arcára, amit meglátva meglepetten nyílt résnyire a szám. Olyan mértékű megbánás és szomorúság volt a szemeiben, hogy még én is rosszul éreztem magamat tőle. Pedig nem bennem játszódtak le ezek az érzések. Nagyon úgy tűnt, hogy mondani akart valamit, de nem igazán találta a szavakat, így idegesen a hajába túrt és sóhajtva lehunyta a szemét.

- Sajnálom - nyitotta fel őket újra. - Egy igazi idióta voltam. Nem is hiszem el, hogy én voltam az, aki így viselkedett veled. Tudod, én egyáltalán nem ilyen ember vagyok és mégis...

Meg sem vártam, hogy befejezze, kitártam a karomat és átölelve a derekát néztem fel szemeibe mosolyogva.

- Megértelek, hisz Byul fontos ember a számodra. El sem tudom képzelni, hogy milyen lehet ilyen üzenetet kapni valaki olyantól, aki ennyit jelent a számodra. Viszont, segítek neked visszaszerezni a lányt, mit szólsz ? - kérdeztem és halkan felnevettem Jimin meglepett tekintete láttán. Szavaimra halvány mosoly költözött az ajkaira és lassan megrázta a fejét.

- Nem kell, eldöntöttem, hogy feladom és inkább a mának élek és olyan emberekkel foglalkozom, akik itt vannak mellettem - magyarázta eltökélten, majd bátortalanul felemelte a kezét és megsimogatta a hajamat. Egyik szememet lehunyva tűrtem, hogy úgy viselkedett velem, mint egy kisállattal, de végül eleresztettem és arrébb léptem tőle, ugyanis kezdtem egyre jobban zavarba jönni. Ne csináld ezt YeJin. Te NEM jöhetsz zavarba, értve vagyok ?

- A többit rád bízom - magyaráztam felé sem nézve, majd kimentem a többiekhez az étkezőbe.

Már az asztalnál ültek és beszélgettek, viszont nekem muszáj volt megzavarnom ezt az idillt, ugyanis azonnal beszélnem kellett Taehyunggal. Mellé léptem, majd se szó se beszéd felrángattam a székéről és nem is törődtem azzal, hogy majdnem hasra esett a saját lábában annyira hevesen vonszoltam magam után, na meg azzal, hogy az ott maradt két fiú értetlenül figyelte cselekedetemet. Taet egészen a szobájukig rángattam, majd benyitottam és gyorsan leültettem a fiút az egyik ágyra, míg én visszazártam az ajtót.

- Veled meg mi lett ? - nézett rám V nagyokat pislogva, mire megálltam előtte és egyik lábamról a másikra dőlve próbáltam megmagyarázni előbbi tettemet.

- Kérlek, ne mond el Mochinak, hogy mit csináltam az este - szólaltam meg a legesdeklőbb hangomon és minden aranyos nézésemet bevetettem, csakhogy hatni tudjak a fiúra.

- Ohó, szóval erről van szó - mosolyodott el sejtelmesen és szemöldökét húzogatva bökte meg a karomat. - Ha perverz hajlamaid vannak, akkor szólhattál volna előbb is.

- Ne hülyéskedj Taehyung - temettem égő fejemet a tenyerembe, ami valamennyire hűsítette kipirult arcomat. - Tényleg nem arról van szó, amire gondolsz...

- Aham, elhiszem - bólogatott, de jól tudtam, hogy egyáltalán nem győztem meg.

- Aish, mindegy - legyintettem. - Csak szeretném, ha magadban tartanád, ahogy Jimin titkát is. Légyszí... - fogtam meg az arcát és elkezdtem ide-oda rángatni.

- Oké, oké, csak engedj el - nevetett fel és kezeimet leszedve magáról nézett mélyen a szemembe. - Megszeretted ? - kérdezte és már csak a feltételezés miatt is zavarba jöttem és heves fejrázásba kezdtem.

- Dehogy is - kaptam el a fejemet és erősen szemezni kezdtem a barna szekrénnyel. - Nekem nem lehetnek ilyen emberi érzéseim - hunytam le a szememet. - És tudom, hogy nem is szeretem. Csak nagyon emlékeztet a bátyámra, ennyi - fordultam újra Tae felé és kiszedtem kezeimet az ő markából. - Menjünk, mert elhűl a reggeli és van egy pár hírem nektek – mosolyogtam rá és már ki is léptem az ajtón.

- Ezt nem hiszem el - kapott a szívéhez Suga és fejét rázva nézett rám. - Az ember már nem sétálhat nyugodtan a saját lakásában... - nem is vártam meg további morgolódását, inkább elmentem mellette és a nappali felé vettem az irányt, ahol leültem a kanapéra és megsimogattam a szintén ott fekvő Jjanggu fejét. Bárcsak egy egyszerű lány lehetnék, egyszerű érzésekkel és élettel, akkor minden könnyebb lenne. Számomra viszont már semmi sem olyan egyszerű. Minél előbb el kell tűnnöm, mielőtt még nagyon kötődni kezdenék hozzájuk....

Alig vártam, hogy végre ehessek és nem kellett csalódnom ez az omurice isteni lett. Ugyan, azt ettem meg, amit én készítettem, de attól függetlenül, hogy nem nézett ki jól, még az íze isteni volt. Raktam egy kis ketchupot is a tetejére úgy kanalaztam a számba a finom falatokat.

- Nem hittem volna, hogy a szellemek is tudnak enni - nézett rám NamJoon megrökönyödve és gyorsan lenyeltem a számban lévő falatot, hogy válaszolni tudjak neki.

- Tudunk, habár csak olyan ételeket, amik nagy részét az emberek készítik. Mi nem vagyunk képesek egyedül semmilyen ételt csinálni - magyaráztam és újabb rágcsálásba kezdtem.

- Ezt még meg kell szoknom - vonta össze szemöldökét a leader és folytatta az evést.

- Milyen híreket is hoztál nekünk, egyébként ? - kérdezte Tae, mire észbe kapva nyeltem egy nagyot és ittam egy kis vizet a poharamból.

- Majdnem el is felejtettem - ugrottam fel és gyorsan a kartonlapért siettem. Kihúztam Taehyung ágya alól és visszamenve a többiekhez ráraktam az asztal szélére, hogy mind a négyen jól láthassák, majd ráböktem Hobi képére. - Kiderítettem vele kapcsolatban valamit...

- Jézusom, az én vagyok ? - nyelt félre NamJoon a saját képét megpillantva és Suga is nagy szemekkel bámulta a lapot.

- Mégis honnan találtatok rólam ti ilyen képet ? - nézett a két nevetését visszatartó fiúra, akik azonnal normálisabb arcot varázsoltak magukra, mikor meghallották a kérdést.

- Az Armyk nagyon jó pillanatokat szoktak elcsípni - adott választ tömören Tae, mire a másik két fiú sóhajtva nézett újra felém.

- Tehát, Jiminnel és Taehyunggal eddig annyira rájöttünk, hogy J-Hopenak fáj valamije, de nem tudtuk, hogy mégis mije, na meg, hogy mennyire súlyos a dolog, de én tegnap véletlenül észrevettem, ahogy egy kórházból sétált ki. Ezek után visszajöttem ide és a tévében azt figyeltem, hogy mégis mije fájhat és rájöttem, hogy a bal lábával van valami - fejeztem be monológomat és a felírt sorokra mutattam.

A négy fiú elmélyülten bámult maga elé a hallottakat emésztgetve, majd NamJoon lassan meg is szólalt.

- Igaz, hogy mostanában elég sok fásli eltűnt az első segély dobozból...

- És Hoseok nehezen kel fel a helyéről... - tette hozzá YoonGi is.

- Mindig ő hagyja el elsőként a szobát - gondolkozott el Tae.

- Gyakran látszik az arcán, hogy próbálja elfojtani a fájdalmát, mivel sokat mosolyog erőltetetten - fejezte be a kört Jimin és mind egymásra néztek. NamJoon sóhajtva megrázta a fejét és tenyerébe temette az arcát. YoonGi megveregette a hátát, miközben idegesen beleivott a vizébe.

- Minden az én hibám... Hogy lehetek ilyen rossz leader ? Komolyan, ezért már egy díj is járna... - nem nagyon tudta befejezni a mondatát, ugyanis Suga rácsapott a tarkójára, ami miatt Rap Monster felszisszenve egyenesedett ki és fogdosta a piros részt. - Ezt most miért...

- Mert hülye vagy - ráncolta a szemöldökét Suga. - Nem kell folyton csak magadat hibáztatnod, mind tehetünk róla, akik együtt élünk ebben a dormban és mégsem vettük észre, hogy ilyen baja van.

- Támaszkodj másokra is, rendben oppa ? Nem csak egyedül te vagy a csapatban - mutattam a három fiúra és szavaimat hallva NamJoon elmosolyodott és halkan felnevetett.

- Soha nem hittem volna, hogy egyszer egy szellem fog erőt önteni belém...

Ezen csak fejemet rázva elnevettem magamat, majd komolyabbra véve a szót, neki kezdtem a Főnix hadművelet mostani feladatának a magyarázásába. Már nagyjából kitaláltam mindenki dolgát az este folyamán, hisz bőven volt időm. Bár az sokkal nehezebb volt, hogy valóban mindenki el is fogadja a saját feladatát. Jiminben és Taehyungban nem kételkedtem, talán NamJoonban sem, de Sugától azért tartottam. Látszólag nem igen barátkozott meg velem.

- Arra gondoltam, hogy Jiminnel és Taeval elmegyünk kémkedni HoSeok után, míg ti ketten megpróbálhatnátok beszélni vele és megfigyelni hogyan reagál a feltételezésre, hogy valami baja van - magyaráztam a tervemet és látszólag egészen el is fogadták, amit mondtam, amikor is Mochi hirtelen megszólalt, ezzel romba döntve az egészet.

- Mi van, ha a csapatok fordítva lennének ? Ti mennétek a Szellem Lánnyal kémkedni és mi meg beszélnénk hyunggal ? - ajánlotta és az ötlete miatt mind értetlenül néztünk rá.

- Dehát miér... - kezdtem volna bele, amikor is valami Taehyungra is rájött, ugyanis átállt Mochi oldalára.

- Igaza van, kell egy kis változatosság - helyeselt és átkarolta Jimin vállát, úgy nézett mosolyogva az asztal másik oldalán ülő két személyre, akik nem éppen repestek az ötlettől. Én magam sem értettem, hogy ennek mi értelme volt, de nem akartam közbeszólni inkább és sodródtam az árral.

- Nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet - kezdett bele a leader és természetesen YoonGi azonnal a pártját fogta és kijelentette, hogy nem fog egy szellemmel nyomozni. Sóhajtva ültem le egy székre és csendben figyeltem, ahogy kialakult egy kisebb vita köztük. Igazából egyet értettem az idősebb párossal, hisz teljesen értelmetlen volt Jiminnek felhoznia ezt a felállást. Nem értettem, hogy miért akart lerázni, de inkább nem szóltam semmit sem, hisz szellemként vajmi kevés beleszólásom lehetett az egészbe. Habár egy rejtély volt a számomra Mochi döntése. Mégis mi ütött belé ? Kíváncsian pillantottam a szürkés hajú fiú felé, aki nagyban próbált kiállni az igaza mellett Taehyunggal együtt. Valami miatt csak e mellett döntöttek, de mégis miért ? Ki akarták próbálni, hogy mi sül ki abból, ha egyedül maradok a két idősebbel ? Nem velem kellett volna kísérletezniük... Sóhajtva megtámaszkodtam az asztalon és félig lehunyt szemekkel hallgattam tovább az eszmecserét, miközben azon gondolkoztam, hogy vajon elhiszik e majd, hogy megbetegedtem, ha esetleg NamJoonal és YoonGival kéne elmennem... Vannak egyáltalán szellem betegségek ?

- Ezt miért csináltátok ? - néztem este Jiminre és Taehyungra, akik kijöttek hozzám a nappaliba, valószínűleg beszélni a reggel történtekről. - Nagyon jól tudjátok, hogy NamJoon és YoonGi látszólag a falra másznak tőlem. Ti vagytok az egyetlenek, akik képesek velem egy légtérben megmaradni, akkor mégis miért csináltátok ezt ? - akadtam ki és kezemmel össze-vissza hadonásztam miközben indulatosan magyaráztam a kanapén ülő két személynek, akik megszeppenve hallgatták kitörésemet.

- Miattad - szólalt meg halkan Jimin és válaszát hallva kihagyott egy ütemet a szívem és zavartan tűrtem egy tincsemet a fülem mögé.

- Ezt meg hogy érted ? - kérdeztem karba tett kézzel és már egy fokkal nyugodtabban. Inkább voltam zavarban és már nyoma sem volt az ingerültségemnek. Eddig nem igazán voltam mérges és szinte most fordult elő először, hogy ilyen indulatosan beszéltem velük.

- Jiminie úgy érti, hogy miattad szerettünk volna csapatot cserélni - mondta Tae is, de mivel még mindig értetlenül pislogtam rájuk, így mosolyogva folytatta. - Jól tudjuk, hogy még nem barátkoztak meg veled, pont ezért szeretnénk segíteni ebben. Hisz ha veled töltenek egy egész napot, akkor biztos, hogy egy kicsit is, de jobban el fognak fogadni. Talán majd rájönnek, hogy mégha meg is haltál, ugyanolyan ember vagy, mint ők - fejezte be a hosszú magyarázást a barna hajú fiú és szavait hallva megsajdult a szívem. Hogy lehetnek ilyen kedvesek velem ? Egy szellemmel ?

- Hihetetlenek vagytok - ráztam meg a fejemet mosolyogva és közelebb lépve hozzájuk magamhoz öleltem őket.

- Úgy érzem már kezdek hozzászokni ezekhez a kirohanásaidhoz - jegyezte meg V és karjával még közelebb vont magukhoz.

- Már lassan én is - sóhajtotta Mochi és megsimogatta a fejemet, ami miatt nevetve elléptem tőlük - ezzel leplezve zavaromat -, majd leszidtam őket amiatt, hogy miattam igazán nem kellett volna ezt tenniük. Látszólag nem voltam elég határozott, ugyanis monológom végére kitört belőlük a nevetés, ami miatt sértetten lökdöstem vissza őket a szobájukba és kiabáltam utánuk, hogy vissza se jöjjenek. Legbelül pedig még soha nem éreztem magamat ilyen boldognak. Törődtek velem és olyan mértékű szeretetet kaptam tőlük, amit nem sok embertől a szellem éveim alatt. Mérhetetlenül hálás voltam nekik, amiért gondomat viselték. Viszont muszáj volt figyelmeztetnem magamat arról, hogy mindez csak egy rövid ideig tartó álom. Számomra és számukra is, és majd eljön az ideje, amikor mind fel fogunk ébredni és rá kell jönnünk, hogy a valóság sokkolta kegyetlenebb, mint gondolnánk. Mert ha egyszer elveszíted az esélyt az életre, több lehetőséged nem lesz rá, hogy megtapasztald milyen is az. Ezért kell becsben tartani, és kihasználni minden egyes percét, mert ki tudja, hogy mikor jár úgy majd valaki, mint én. Gyűlöltem a gondolatát annak, hogy egyszer majd mindenki elfelejt, mert már nem leszek. Ha nagyon őszinte akartam lenni magammal, nem akartam eltűnni. Legszívesebben örökre itt maradtam volna a fiúkkal együtt és szebbnél szebb emlékeket szereztem volna velük. Lehet, hogy pont azért kerültem hozzájuk, hogy ezzel kicsit kárpótolva legyek azért, mert ilyen fiatalon meghaltam. Akkor viszont még nem tudtam, hogy mindez egy büntetés volt a számomra, azért, ahogy meghaltam...

////

Sziasztok^^

Ez egy igazán semmilyen részre sikeredett. Most tényleg nem vagyok vele megelégedve, de ígérem, hogy a következő érdekesebb lesz és izgalmasabb is :) Sok jó ötletem támadt a folytatáshoz :D 

////