" Vártam rád, de azt mondod, nem találkozhatunk többet. Mindig, mint egy bolond. Hulló könnyeim elmondják; most viszlát, viszlát... "

( Hyorin - Hello, Goodbye )

- Jimin szemszöge -

Ijedten tántorodtam hátra, mikor láttam, hogy a Szellem Lány köddé vált és a földön ülve néztem hűlt helyére. Egy igazi idióta vagyok. Ahogy kitisztult a fejem úgy kezdtem egyre jobban bánni, hogy szerencsétlenre rákiabáltam és olyan dolgokat mondtam, amikkel nem kicsit belegázoltam a lelkébe.

- Ezt most minek kellett ? - tárta szét a karját Tae és bosszúsan nézett le rám. - Csak aggódott miattad erre te meg így bántál vele. Komolyan, rád se ismerek. Az elején még örültem, hogy beszéltél Byullal, mert nagyon jó hatással volt rád, de mostanra már teljesen megőrülsz miatta. Fogadd el, hogy átvágott és inkább foglalkozz azokkal, akik körülötted vannak - vágta a fejemhez, majd kiszaladt a bejárathoz és sietve felkapta a cipőjét. Felkeltem a földről és csodálkozva mentem utána.

- Mégis hová mész ? - bámultam, ahogy bekötötte a csizmáját, majd kabátját megfogva az ajtóhoz lépett és visszanézve rám csak ennyit mondott.

- Megteszem azt, amit neked kellene; megkeresem - nézett mélyen a szemembe, és hogyha lelkiismeret furdalást akart nekem okozni akkor sikerült neki, ugyanis fejemet elkapva róla hallgattam, ahogy becsapta maga mögött a bejárati ajtót, majd még egy ideig hallottam csizmája hangját a köveken, de végül minden hang megszűnt és egyedül maradtam a folyosón a gondolataimmal, amikben mindvégig amiatt szidtam magamat, hogy mégis miért voltam vele megint ilyen kemény. Valamiért egyszerre éreztem azt, hogy kedves legyek vele és azt, hogy bunkó, amit meg se érdemelt. De nem tudtam hogyan viszonyuljak hozzá, így, hogy ennyire hasonlított Byulra. A lány üzenete után pedig már fogalmam sem volt, hogy mi is lenne a helyes. Valóban el kellene felejtenem azt a lányt, aki ennyi ideig mellettem volt és akkor is feldobott, ha rossz kedvem volt ? Az egyik felem talán már kész lett volna erre, de a másik képtelen volt mindezt elfogadni. Semmit nem tettem ellene és mégis így szakította meg velem a kapcsolatot. És emiatt az ember miatt bántottam meg YeJint. A lányt, aki három hónap alatt többet segített nekünk, mint bárki más a környezetünkben. A lányt, aki annak ellenére is mellettem volt, hogy nem is ismert. A lányt, aki miatt már nem voltam magányos. És a lányt, akit kezdtem egyre jobban megkedvelni.

Tae pár óra múlva ért csak vissza, de egyedül, ami azt jelentette, hogy nem találta meg a Szellem Lányt. Rám se nézve ment be a szobánkba és csapta be maga mögött az ajtót, ami miatt NamJoon hyung is érdeklődve jött ki hozzám.

- Taehyunggal meg mi lett ? - vonta fel fél szemöldökét az ajtó felé lesve, mire csak sóhajtva a tenyerembe temettem az arcomat.

- Mondjuk úgy, hogy összekaptunk - motyogtam, ami után valami olyan történt, ami miatt csak még jobban fájt a szívem YeJin miatt.

- Nyugi Jimin, biztos csak egy pár órás duzzogásról van szó, mint mindig - paskolta meg a vállamat és tudtam, hogy ezzel próbálta meg bepótolni azokat a hónapokat, amikor nem is figyelt a mi problémánkra. És mindez ki miatt sikerült ? Természetesen Szellem Lány miatt. Én meg képes voltam olyan dolgokat a fejéhez vágni. Fáradtan eldőltem a kanapén, akár egy rongybaba és a meglepett leaderünket nézve kérdeztem meg azt, ami ebben a pár órában igazán foglalkoztatott, de nem kaptam rá választ.

- Szerinted, ha választanod kéne két ember közül, amelyből az egyik sok éven keresztül melletted volt, de egy ideje már feléd se nézett, majd visszatért egy olyan üzenettel, amiben végleg megszakítja veled a kapcsolatot, a másik pedig csak nem rég lépett be az életedbe, de majdnem annyit segített, mint az első személy és mindig kedvesen bánt veled, akkor te melyiket választanád ?

- Öhm - nézett rám pislogás nélkül Nam, majd komolyra véve a dolgot összeráncolt szemöldökkel kezdett el gondolkozni. - Én a helyedben megpróbálnék túllépni a múlton és a jelenbeli személyre koncentrálni, hisz ha továbbra is az első személlyel törődsz, akkor nem csak őt, hanem a jelenbeli embert is el fogod veszíteni - mondta, ami miatt elvarázsolva néztem rá és felülve megfogtam a kezét. - Most meg mi van ? - vakarta meg a fejét összezavarodva, ami miatt megráztam a fejemet és szomorúan elmosolyodva megszólaltam.

- Semmi, csak most jöttem rá, hogy mennyire is hiányoztak a tanácsaid - nyugtattam meg, hogy nem őrültem meg, majd felállva a bejárati ajtóhoz siettem és felvettem a csizmámat, majd a kabátommal a kezemben már épp léptem volna ki az ajtón, amikor is NamJoon utánam szólt.

- Ne feledd, hogy este újévi koncert lesz - figyelmeztetett, amire felemeltem a hüvelykujjamat és kilépve a fagyba gyorsan belebújtam sétálás közben a kabátomba.

Hyungnak igaza van. Ha továbbra is a múltban ragadok, akkor én leszek az egyetlen, akinek közülünk továbbra is problémája lesz. Byullal már olyan régen nem beszéltünk és mégis vártam, hogy visszatérjen. Minden egyes nap reménykedtem, hogy küld valami életjelet magáról. Aggódtam miatta, néha még normálisan koncentrálni se tudtam a feladataimra. Magamba fordultam és nem foglalkoztam senkivel sem. Miután pedig kicsit kitisztult a fejem, már rég egyedül voltam. Elveszítettem a többieket és saját magamat is. Fogalmam sincsen, jelenleg ki vagyok és ez a legrosszabb az egészben. Nem találom önmagamat. Mintha Byullal együtt én magam is elvesztem volna. És ez a legnagyobb gond mindközül. Most pedig itt van YeJin, aki végre kihozza belőlem a valódi énemet is és én mégis olyan bunkón bánok vele, ahogy senkivel sem viselkedtem soha. Taehyungnak igaza van, rám se lehet ismerni. Szellem Lány olyan ember, amilyennel még soha nem találkoztam eddig. Talán Byul volt hasonló, de ezután az üzenete után mérget vennék rá, hogy nagyon is megváltozott. YeJin kedves, bolondos, pozitív, mindig vidám és segítőkész személyiség. Már akkor boldog leszek, ha ránézek, erre meg olyan felelőtlen szavakkal üldöztem el. Egy igazi idióta vagyok... Meg kell találnom és ezzel együtt el kell engednem Byult. Igen, ez lesz a helyes döntés bármennyire is fáj miatta a szívem. Byul a múltam, YeJin pedig a jelenem és nem hagyom, hogy kisétáljon az életemből. Addig nem, amíg én nem segítettem neki, ezzel viszonozva azt, amit értünk tett.

Egy órán át biztos jártam az utcákat, de nem találtam rá Szellem Lányra, ami miatt idegesen mentem vissza a dormhoz, hisz hamarosan indulnunk kellett a koncertre. Látszólag már csak rám vártak a többiek, ugyanis mindenki menetre készen állt a kapuban a furgon mellett és mikor NamJoon hyung kiszúrt intett nekem, ezzel is sietésre bírva engem. Az egyetlen hely Tae mellett maradt, ami miatt nem túl nagy lelkesedéssel szálltam be a furgonba és amint meglátta a barátom, hogy én kerültem mellé, fejét elkapva tette fel fejhallgatóját és úgy tett, mint aki alszik. Sóhajtva nyugtáztam, hogy ez az út nem éppen vidáman fog telni, így én magam is fejemet a támlának döntöttem és az elsuhanó épületeket figyelve gondolkoztam azon, hogy vajon YeJin hol lehet. Őszintén hiányzott a jelenléte innen. Érdekes, hogy az elején mennyire nem kedveltem mostanra meg már fura volt, ha nem volt itt. Hasonló volt, mint mikor Byullal megszakadt a kapcsolatom. Fogalmam sem volt hol lehet, mit csinál és ez rettentően zavart. Még mai napig fájt belegondolnom, hogy minden olyan tökéletes volt és hirtelen ez az ellentettjére változott. Hirtelen felindulásból elővettem a telefonomat és megnyitva a KakaoTalkot nyomtam Byul virágos profilképére. Remegő ujjakkal kezdtem el írni azt az üzenetet, amit már rég el kellett volna küldenem és akkor talán nem játszottam volna még most is a szerelmes fiút, aki siratja a lány eltűnését. Mert igen; szerelmes voltam Byulba.

Jimin: Kedves Byul ! Értem, hogy mit szeretnél, ne aggódj. De muszáj még valamit elmondanom, mielőtt még mindezt lezárnánk. Úgy érzem, nekem kell végleg búcsút mondania a kapcsolatunknak. Ha már rám hárult ez a feladat szeretném jól végezni a munkámat. Mindig, mikor veled beszéltem elfeledkeztem a problémáimról. Csak te volát és én. Minden egyes üzenetváltásunkra szívesen emlékszem vissza és nem bántam meg, hogy aznap elkezdtünk beszélgetni. Reménykedek benne, hogy valahol a szíved mélyén te is így gondolsz rám vissza, ahogy én rád. Ugyanis kicsit kínos mindezt ennyi idő után bevallani, de szerettelek. Mindenkinél többet jelentettél számomra. Őrület, hogy mindezt úgy mondom, hogy egyszer sem találkoztunk, mi ? De ez az igazság, amit muszáj volt kimondanom, hogy valóban túl tudjak lépni rajtad. Köszönöm, hogy mellettem voltál. Remélem a további életed sok boldogsággal fog telni. Sajnálom, hogyha megnehezítettem a számodra.

Mikor elküldtem az üzenetet egyáltalán nem éreztem semmit, mintha teljesen kiürült volna a fejem és a szívem is. Csak úgy voltam és érzelemmentes arccal bámultam hol ki az ablakon, hol a kezemben tartott telefonra, ahol még mindig élénken virítottak szavaim. Hirtelen valaki megérintette a vállamat, így felébredve a bambulásból fordítottam fejemet Tae felé, aki büszkén méregetett engem, majd megveregetve a vállamat elmosolyodott.

- Jól döntöttél - mondta, mire csak erőtlenül bólintottam és fejemet az üvegnek döntve gondolkoztam azon, hogy vajon valóban könnyes volt a szemem, vagy csak beképzeltem. Lehet csak a hideg miatt reagáltam így. Ez a kifogás pedig éppen eléggé megnyugtatott ahhoz, hogy ne amortizálódjak le még jobban, hisz könnyebb volt elmenni a valóság mellett, mint beismerni azt.

- YeJin szemszöge -

Nagyokat sóhajtozva sétáltam a hűvös utcákon és egyáltalán nem csodálkoztam azon, hogy körülöttem senki sem volt. Mindenki valószínűleg a meleg lakásában tartózkodott és milyen jól is tették. Csak én lehettem olyan hülye, hogy nagy felindulásomból elhagytam a védelmet nyújtó lakást. Kicsit bántam ugyan ezt a tettemet, de egyúttal örültem is ennek a lépésemnek. Hisz most Jimin valóban megbántott és ugyan csak a szívem fájt, de ez elég jel volt ahhoz, hogy tudjam, most szomorú voltam. Teljesen üres érzelmekkel sétáltam előre és mikor megpillantottam egy hatalmas bevásárlóközpontot egy fokkal jobb kedvvel sétáltam át az üvegen. Amint beléptem az épületbe megcsapta fülemet a nagy zsivaj, ami egy ilyen helyen volt és a jó meleg pedig lassan kezdte testemet kiolvasztani. Ugyanis ebben a fagyban valóban úgy éreztem, hogy jégkockává változtam. Mivel nem volt jobb dolgom, így bementem pár üzletbe nézelődni és valamiért egy plüssöket és egyéb gyerek dolgokat áruló boltban kötöttem ki. Úgy éreztem ez a hely megfelelő lesz a számomra, így máris vidámabban fogdostam meg minden állatot, ami csak puhának tűnt.

- Igen, minek ide nekem a BTS, amikor egyedül is jól elvagyok ? Jiminnek ott van Byul, legalább ezek után nem tud velem zsörtölődni - motyogtam indulatosan és bevetődtem egy állatkupacba. - Mostantól itt fogok lakni egészen addig, amíg el nem tűnök - döntöttem el, habár fogalmam sem volt, hogy a fiúk nélkül is álmodni fogok-e az életemről. De egy próbát megért, úgyhogy szememet lehunyva próbálkoztam meg az alvással és bármennyi problémám is volt, ez tökéletesen ment is.

Egyáltalán nem aludtam sokat, és végül arra keltem, hogy egy igazán hangos gyereksereg megérkezett a boltba. Ők pedig nagyon is láttak engem. Mikor szememet újra kinyitottam csak azt vettem észre, hogy körülállták a plüss halmot és nagy szemekkel bámultak rám. Résnyire nyitott szájjal sutyorogtak egymásnak és kis kezeikkel felém mutattak. Jobbnak láttam elhúzni a csíkot így mosolyogva mutatóujjamat a szám elé tettem, ezzel csöndre intve őket, majd kacsintva eltűntem a helyről. Még a bolt bejárata előtt is hallottam lelkes sikongatásaikat, ami miatt fejemet rázva nevettem fel és kezeimet hátrakulcsolva nézelődtem az áruházban. Ahogy így sétáltam vágyakozva megálltam egy kávézó mellett, ahonnan ínycsiklandozó süti illat szállt felém. A hasam azonnal kordult is egy jó nagyot, ami miatt kezemet oda kapva sóhajtottam fel.

- Kibírom még evés nélkül - bíztattam magamat és már fordultam volna el a bolt elől, hogy még csak ne is lássam a kirakott sütiket, amikor is szemem sarkából kiszúrtam egy ismerős személyt. Én pedig egyáltalán nem ismertem túl sok mindenkit épp ezért érdeklődve fordultam egész testemmel az üveg felé, hogy jobban szemügyre vehessem a túloldalán ülő embert. Mikor pedig ezt megtettem a szívem azonnal nagyot dobbant és gondolkozás nélkül bementem a kávézóba. Kicsit bátortalanul közelítettem meg az asztalt, ahol egy festett szőke hajú barátjával ült és éppen valami sztorit mesélt neki a fiú, amit a bátyám érdeklődve és jó kedvvel hallgatott. Ugyanis igen, nem más ült ebben a kávézóban, mint YeongSu. Nem sokat változott azóta, mikor még éltem. Barna haja még mindig olyan sűrűn és kócosan csücsült a feje tetején, szemeiből viszont most hiányzott az a csillogás, ami még régebben mindig ott játszott tekintetében. - Ugye ez nem miattam van oppa ? - suttogtam ijedten és hátulról átöleltem már amennyire sikerült, ezt meg is érezte, ugyanis összerezzenve tüsszentett egyet.

- Csak nem megfáztál ? - kérdezte barátja nagy szemekkel, amire bátyám legyintve kortyolt bele a kávéjába. Karamell illata idáig elterjedt, ami miatt nagyot nyelve kaptam el italáról a tekintetemet és sétáltam az asztal azon oldalára, ahonnan mindkettejük arcát jól láthattam.

- Én soha nem fázom meg - magyarázta, majd órájára pillantva itta ki kávéja végét is. - Lassan mennünk kéne, még a kórházba is be kell ugranom. Anya azt mondta, hogy el kellene hoznom valami receptet, amit ki kellene váltanom a gyógyszertárban.

- Mert csak ezért akarsz beugrani - mosolyodott el bögréje fölött a szőke hajú srác, ami miatt bátyám szemét forgatva állt fel és sietette meg barátját.

- Dumálás helyett inkább igyál - magyarázta és YeongSu reakcióját nézve elmosolyodtam. Még mindig ugyanolyan gyerekes volt, mint régen, ami egy kicsit megnyugtatott. Talán mégsem változott annyit, habár szemeiben ülő bánat miatt aggódtam érte jócskán. Ugye nem miattam volt még mindig ilyen ? Hisz ő sokkal erősebb ember, minthogy a halálom miatt még három év után is gyászoljon. Nagyon jól tudja, hogy engem azzal tehet a legboldogabbá, hogyha éli tovább az életét nélkülem is. Az utolsó gondolatom miatt fájdalom nyílalt a szívembe, ami miatt sóhajtva ráztam meg a fejemet. Nem szabad ezen gondolkoznom. Mellettük sétálva követtem őket pár boltba és melegséggel öntött el a tudat, hogy YeongSu mellett volt egy jó barát, aki elég sokszor megnevettette a nap folyamán. Felüdülés volt kicsit velük tölteni a nap további részét és el is felejtették velem, hogy tulajdonképpen megint egyedül maradtam. Ismét látva a bátyámat minden rossz gondolat kiszállt a fejemből és boldogan követtem mindenhova. Betértünk abba a boltba is, ahol engem pár órával ezelőtt elnyomott az álom egy plüss halom közepén. A bátyám és a barátja pár kulcstartó felé vették az irányt, ami mellett volt pár csillagszóró kitéve. Megpillantva őket fájdalom hasított a fejembe és muszáj volt nekidőlnöm a falnak, mielőtt még elestem volna. Egyik szememet muszáj volt lehunynom a hirtelen rám törő fájdalom miatt így csak félig tudtam figyelni a két fiúra.

- Venni kéne ebből párat, nem gondolod ? - kérdezte a szőke hajú fiú a csillagszórókra mutatva. - Úgyis újév van.

- Vegyünk, Yejin is nagyon szerette őket - mosolyodott el szomorúan a bátyám és hangulatváltozását észrevéve a barátja száját beharapva vakarta meg a tarkóját és paskolta meg YeongSu hátát együtt érzően.

- Akkor az ő nevében is veszek egyet. Este a Han folyónál majd helyette is égetünk el egy csomaggal - magyarázta és levett három csomaggal a polcról, majd elindult a kassza felé. A bátyám viszont még mindig a csillagszórókat bámulta és háta szinte meggörnyedt a gondolatai súlya alatt. Lassan tettem felé pár lépést, ugyanis a fájdalom a fejemben kezdett alábbhagyni. Megálltam mellette és felnézve azonnal elszorult a torkom, mikor megpillantottam könnyes szemeit. Bizonytalanul felemeltem az egyik kezemet és végig simítottam a karján. Bárcsak melletted lehetnék. Ekkor lecsukta a szemét és suttogva megszólalt.

- Mindenről az az alak tehet - mondta és hangjában éreztem a szomorúság mellett elég nagy dühöt is. Mégis kire gondolhat ? Csodálkozva néztem, ahogy elindult barátja felé a kasszához és még gyorsan megdörzsölte a szemét, mintha semmi sem történt volna. Viszont engem továbbra is foglalkoztatott, hogy miről is volt szó egyáltalán. Teljesen összezavart azzal az egy mondatával.

Ezek után is követtem őket a kórház felé és az út alatt folyton próbáltam rájönni, hogy kire is gondolhatott a bátyám. Meg egyáltalán mire is értette. Annyi lehetséges ötlet eszembe jutott, de mindegyik őrültebb volt a másiknál. A további beszélgetéseikre nem is figyeltem, csak baktattam utánuk és azon voltam, hogy rávegyem agyamat az emlékezésre, de nem igazán sikerült és emiatt véglegesen is rá kellett jönnöm, hogy nem én irányítottam az agyamat. Az emlékeim a legváratlanabb estéken törtek csak felszínre, ami miatt most kivételesen mérges voltam. Máskor lehet nem szívesen emlékeztem volna vissza, hisz akkor csak még több vágyat éreztem volna, hogy a családomat felkeressem, de jelen helyzetben épp a bátyámmal voltam, így most semmi sem zavarta volna meg a lelki békémet.

- Itt is vagyunk - szólalt meg a szőke hajú srác a kezeit dörzsölve. - Siessünk, már kezdek szétfagyni.

- Valld csak be, hogy az ápolónők miatt sietsz ennyire - mondta a bátyám mosolyogva, mire barátja sejtelmesen felé nézett.

- Nem tagadom, hogy csinos lányokat látni sem olyan rossz.

- Hihetetlen vagy - rázta a fejét nevetve és nagyobb léptekkel siettek a kórház bejárata felé. Én viszont hirtelen megtorpantam, két dolog miatt is. Az egyik az volt, hogy fejembe ismételten fájdalom hasított, ami miatt egy pillanatra megszédültem és muszáj volt megállnom, ha nem akartam elesni, a másik pedig az volt, hogy megpillantottam egy ismerős alakot lesietni a lépcsőn. Ugyan fején egy fekete sapka volt és arcát is egy sötét maszk fedte, mégis éreztem, hogy ő az. Jung HoSeok sietett le a lépcsőn, kezeit méregzöld kabátja zsebébe csúsztatva. Fogalmam sem volt, hogy mit kereshetett itt, hisz a BTS-nek ma este egy újévi koncerten kellett fellépnie és addig nem volt már sok idő hátra. De egyáltalán ő mit csinál egy kórházban ? Beteg lenne ? Ekkor eszembe jutott, hogy olyan furán járt és, hogy folyton fáslival láttam, amikor a fiúk épp nem voltak fent vagy nem látták őt. A lábával van valami ? Erre a gondolatra összeszorult a szívem, hisz neki a tánc volt a mindene. Ha még kórházba is járt miatta, akkor valami komolyról lehetett szó.

- Azonnal meg kell keresnem Jiminéket - mondtam, ekkor azonban visszaemlékeztem arra, ahogy elváltunk egymástól. Neki nincs is szüksége rám, hisz ott van mellette Byul. Miért is kellene visszamennem ? Viszont ekkor eszembe jutott a saját magamnak tett ígéretem, így elhatározva magamat fordultam volna meg, csakhogy ekkor a földre rogyva kaptam a szívemhez.

" Én csak arra vágyok, hogy vele lehessek. Miért nem elég az igyekezetem ? Na, mint nap gyakorolok és mégis... Már nem elég az, hogy keményen dolgozol és jó szíved van ? Csak akkor vagy jó, ha nincs benned egy csepp emberség sem ? Ha úgy irányítanak mások, ahogy nekik tetszik ? Nekem ez így nem kell. Így nincs szükségem erre az egészre. Véget fogok vetni neki. Elegem van... "

Mi ez az emlék ? Most mi történik ? Hirtelen hányinger tört rám, ami miatt szabad kezemmel az aszfalton támaszkodtam, hogy megtartsam magamat, míg másikkal a pulcsimat parkoltam, ahol a szívem kegyetlenül fájt és úgy éreztem egy pillanatra, mintha nem is dobogna. Ebben a pillanatban levegőért kaptam, ugyanis képtelen voltam lélegezni és fejem szúrni kezdett az érzés miatt. Mikor megpillantottam, hogy kezem hirtelen elhalványult, majd újra feltűnt és ezt egymás után csinálta sikítva estem hátra és szorítottam remegve meg a kezemet. Reszkettem az ijedtségtől és összekuporodva hajtottam fejemet a térdemre, miközben azt érzékeltem, ahogy egyre jobban halkult el körülöttem a világ és szűnt meg a hideg is ezzel együtt. Úgy éreztem teljesen egyedül vagyok a világon és a félelemtől nem mertem megmozdulni.

" - Nincs szükségünk rád ! "

" - Sajnálom, most nem tudok beszélni, de ígérem este írok. "

" - A hívott fél jelenleg nem kapcsolható, kérem tárcsázza később a számot. "

Igen, egyedül vagyok. Nincs mellettem senki, akkor mégis miért vagyok még mindig a világon ? Ezen elgondolkozva hirtelen megszűnt minden érzésem. Igen, el kéne mennem. Elmosolyodtam, majd emeltem volna fel fejemet, amikor is megszólalt egy újabb hang magam mellől.

" - Maradj még ! "

Az autók zaja ismét visszakúszott a fülembe és a mellettem járkáló emberek cipőjének hangjára hirtelen felkaptam a fejemet. Zihálva hordoztam tekintetemet körül a parkolón, a fehér kórház épületén és a sétáló út mellette lévő hatalmas fákon, majd fejemet rázva álltam lassan fel és poroltam le a nadrágomat. Mi történt az imént ? Mik voltak azok az emlékfoszlányok ? És a hely, ahol voltam ? Fejemet hevesen rázva próbáltam gyorsan elfelejteni ezeket a dolgokat és ismét a feladatomra koncentrálni. Segítenem kell a BTS-nek. Sietős léptekkel hagytam el a kórház területét és próbáltam emlékezni a helyre, ahol a koncert is volt este, de igazán nehezen ment felidéznem magam előtt a képét. Így viszont muszáj voltam a dormba visszatérnem. Pedig milyen menő lett volna, hogyha hirtelen megjelenek a színpad mellett...

Lassan jött el az este és én halálra untam magamat a dormban. Kicsit játszottam Jjangguval, aki a tudtomra adta apró kutya puszijaival, hogy nagyon is hiányolt, habár nem csodáltam, hisz én voltam majdnem az egyetlen, aki játszott vele. Vagy úgy alapból foglalkozott vele. Tehát egy ideig eljátszottunk, majd ölembe vettem és a kanapén elhelyezkedve bekapcsoltam a tévét, hogy azon is tudjam nézni a fiúk fellépését. A koncert már ment és épp a Red Velvet lépett fel, amit énekelve figyeltem is és hihetetlennek tartottam, hogy vannak olyanok, akik olyan szépek, mint ők... Bár én minden idolt szépnek tartottam. Teljesen fellelkesülve énekelgettem a dalokat minden csapattal, akik csak felléptek, majd következett a BTS. A téren hatalmas sikítozás hangzott fel és megjelent a színpad közepén a hét fiú. Elvarázsolva bámultam a tévét és figyeltem, ahogy teljes beleéléssel énekeltek és táncoltak. Én magam most először maradtam csöndben és inkább csak figyeltem az előadásukat. Szememet viszont képtelen voltam levenni Jiminről, habár jól tettem volna, mivel HoSeokot kellett volna megfigyelnem. Nagy nehezen elszakítottam pillantásomat Mochiról és Hobi lábát kezdtem el fixírozni. A vége felé pedig észre is vettem, hogy a bal lábát kímélte és szinte minden súlyát próbálta a jobbjára helyezni, legalábbis testtartásából erre következtettem.

- Szóval Hobinak a lábával van valami - tértem vissza a kartonlapunkkal és felvéstem pár szót a fiúval kapcsolatban. - Ha Jiminék hazaértek, megosztom velük is azt, amit véletlenül kiderítettem.

Megfordítottam a táblát és másik oldalán azonnal elmosolyodtam a kis chibi szellem láttán. A filc kupakjával játszadozva gondolkoztam, hogy vajon mit kéne írnom, de végül nagyot sóhajtva megráztam a fejemet és visszaraktam a kupakot a filcre. - Velem nekik nem kell foglalkozniuk...

Végül visszavittem a kartonlapot a helyére és izgatottan a bámultam a képernyőt, ahol már a visszaszámlálás ment. - Öt, négy, három, kettő, egy... Boldog új évet ! - suttogtam mosolyogva, majd hangosan felröhögtem, ugyanis majdnem mindegyik fiú összerezzent a hirtelen fellőtt tűzijátékok miatt. Az ember nem is hitte volna, hogy ezek az érett fiúk megijednek egy kis tűzijátéktól. Nem sokkal messzebbről is hallatszódtak a robbanások, ami miatt Jjanggu fészkelődni kezdett az ölemben, így nyugtatólag simogattam a fejét és énekelgettem, hogy eltereljem a figyelmét. Eközben viszont a színes fényeket bámultam a tévében és valami megmagyarázhatatlan érzés kerített hatalmába, mindenesetre belesajdult a szívem.

Próbáltam ugyan nyitva tartani a szememet, de nagyon nehezen ment és egy óra tájékán egy hatalmasat ásítva dőltem el a kanapén és hunytam le a szememet. Ekkor viszont eszembe jutott, hogy nem így akarok újra találkozni Jiminnel, így felültem és lassan futni kezdtem a házban.

- Gyerünk YeJin, maradj még fent. Meg tudod csinálni, meg tudod csinálni... - bíztattam magamat és ismét befutottam Mochiék szobájába, ott viszont megbotlottam a lábamban és ráestem az egyik ágyra. Az illata alapján Jiminé lehetett, így halványan elmosolyodtam és feljebb kúsztam, hogy fejemet az egyik párnájára rakhassam. Egy ideig az oldalamra fordulva bámultam a fehér paplant, majd szép lassan elnehezült a szemhéjam és egy pillanatra lehunytam. Csak egy nagyon picit pihenek, aztán megyek tovább futni. Meg szeretném lepni Jimint. - Surprise... - motyogtam és szép lassan magával ragadott a kellemes sötétség.

////

Sziasztok^^

Elnézést kérek a kimaradásért, de ezen a héten dolgoztam múlt héten pedig elég sok helyen voltam, így nem volt sok időm az írásra. Most a hétvégén viszont bepótoltam és elhoztam nektek a folytatást :3 Remélem tetszett nektek^^ Én személy szerint imádtam írni :D Van, mikor kicsit jól esik ennek a sztorinak a hangulata, így csak még jobban jönnek a szavak. A következő résszel pedig majd megpróbálok sietni :)

////