" Ha csupán egyetlen napig veled lehetnék... Ha csupán egyetlen napig foghatnám a kezed... Ha csupán egyetlen napig veled lehetnék... Csak egy napig... Ha csupán egyetlen napig együtt lehetnénk... " 

( BTS - Just One Day )

A napok szinte csigalassúsággal teltek és még csak az emlékeim kis darabkáival sem álmodtam. Ismét visszatért az az időszak, amikor nem álmodtam semmit és ez igazán zavart, így hát nagyon vártam azt a bizonyos randit V-vel, hisz talán végre visszaemlékezhettem volna valamire. Na meg... Ott volt NamJoon és YoonGi is, ha a sejtésem igaz volt, akkor a segítésük után újbóli emlékeket kellett volna visszakapnom, mint Tae esetében. Az ezelőtti valószínűleg szimplán egy véletlennek volt köszönhető, vagy amiatt volt, mert már neki láttunk segíteni a két fiún... Még nem igazán tudtam rájönni minden ilyen dologra, de azért igyekeztem. Azt pedig még jobban vártam, hogy egy másik sejtésem is beigazolódjon, amin azóta gondolkoztam, hogy V meglátott. Mert az sem volt véletlen, kellett valami oknak lennie. Jimin talán azért látott meg, mert mikor éltem ismertem, de Taehyung esetében valami másról lehetett szó és ki kellett derítenem, hogy miért történt mindez. Azonban ehhez az emlékeimre is szükségem volt. Hogy megtudjam, ki is voltam én valójában...

Szombat. Eljött a várva várt nap és én alig aludtam valamit az éjszaka annyira izgatott voltam. Egy teljes nap szórakozással telve volt az álmom az én esetemben. Hisz melyik szellemnek lehetett olyan jó sora, mint nekem ? Ez az, senkinek. Hisz most nem is láttak az emberek. Örültem, hogy legalább ennyi megadatott nekem, ha már meghaltam.

Szélesen mosolyogva várakoztam az ajtó előtt, akár csak egy kis kutya, aki várt a gazdijára. Szinte kiköpött mása voltam kedves barátomnak: Jjanggunak. Ő a lábamnak dőlve csóválta izgatottan a farkát és végig felém lesett. Úgy tűnt átvette tőlem az izgatottságot. Lehet azt gondolta, hogy most ő is fog valami jót kapni, ha már Jin mostanában nem igazán tudott vele foglalkozni. Látszott szegény kutyán, hogy hiányzott neki a gazdija, de muszáj volt egy kicsit még várnia. Hisz még kellett egy kis idő, amíg Jin problémáját is meg tudtuk oldani. Addig is itt voltam én neki és egyenlőre úgy tűnt, hogy velem is meg volt elégedve.

- Bocsi, csak nem találtam az órámat - sietett felém Taehyung és kinézete miatt még a szavam is elállt hirtelenjében. Egy fekete farmert, szürke kapucnis pulcsit és egy világos farmerdzsekit viselt, kezében egy fehér szájmaszkot tartott, világos barna haja pedig természetes borzassággal állt össze-vissza. Oké... Garantáltan nem számítottam ilyenre tőle. Még egy pillanatra éreztem, hogy a szívem is megállt, arcom pedig hirtelen vörössé váltott. Azt hiszem ilyen stílusú fiúkra bukhattam... - Mehetünk, YeJin ? - fogta meg hirtelen kezemet Tae és meg sem várva reakciómat, már ki is húzott az utcára. Kezeinket szorosan összekulcsolta, ami miatt nem csak, hogy zavarba jöttem, de nem is fáztam. Épp ezért nem is volt szándékomban elengedni kezeit. Egy idő után már hozzá is szoktam és szélesen mosolyogva követtem a korcsolyapálya felé.

- Hányas a cipőméreted ? - nézett felém Taehyung és lassan megállt egy sport bolt előtt.

- Öhm... Harminchatos - gondolkoztam el, mire a fiú csak bólintott és velem együtt belépett a kisebb boltba. Először nem is tudtam, hogy mit akart aztán mikor a korcsolyák felé vettük az irányt, rá kellett jönnöm, hogy ő bizony venni akart egyet nekem. Amint megláttam az árukat, muszáj volt tiltakoznom, hisz én nem értem ennyit. - Oppa, menjünk inkább korizni, majd kölcsönzöl nekem is egyet - magyaráztam, de figyelmen kívül hagyva szavaimat kezdett el pár lábbelit nézegetni. Nagyot sóhajtva letettem inkább arról, hogy meggyőzzem, hisz elég makacsnak tűnt és én is nézni kezdtem, hogy milyenek is voltak.

Nem igazán tudtam, hogy mi számított jó korcsolyának, így csak a kinézetük alapján próbáltam a legolcsóbbat választani, de nehezebb volt, mint gondoltam. Aztán hirtelen lecövekeltem egy sima fehér, fűzős korcsolya mellett, aminek az oldalán apró virágok voltak. - Ez tetszik ? - kérdezte maszkján keresztül V, mire egy aprót bólintottam és csöndben néztem, ahogy megkérdezte egy alkalmazottól, hogy volt-e a méretemben. Szerencsénkre igen, így a fiú meg is vásárolta nekem a gyönyörű darabot és megindult most már tényleg a kori pálya felé. - És a cipőknél is ugyanaz a helyzet, mint a ruhák esetében ? - nézett felém kíváncsian, miközben kapucniját igazította meg a fején, hogy nehezebben ismerhessék fel.

- Nem - ráztam meg a fejemet a zacskót bámulva. - Csak simán felveszem és tulajdonképpen már az enyém is - magyaráztam meg a lehető legérthetőbben, mire V csak megvilágosulva bólogatott és ismét megfogva kezemet sétált velem tovább az úton, és mint mindig, be nem állt a szája, de egyáltalán nem bántam.

- Tudod, most így veled egy kicsit szabadnak érzem magamat - nézett előre felé és láttam szemein, hogy mosolygott. - Nehéz ezt megfogalmazni, de jó érzés nem a kamera előtt lenni és kicsit kikapcsolódni. Legszívesebben a fiúkkal is eljönnék egyet korizni, de ez jelenleg lehetetlen, hisz amint felhoznám ezt az ötletet, máris elküldenének... - hajtotta le a fejét szomorúan. Megint csak el kezdtem szegényt sajnálni és fogalmam sem volt, hogy mit tehetnék, így kezét megszorítva néztem rá bátorítóan, ami miatt valószínűleg halványan elmosolyodott, mivel szemei egy kicsit boldogabban csillogtak, mint ezelőtt. Örültem, hogy legalább nem volt ilyenkor egyedül és valakinek beszélni tudott az érzéseiről. Bár jól tudtam, hogy ugyanezt Jiminnel is megtette, de egy lány együttérzése kicsit más volt, mint egy fiúé, mégha jelen esetben Mochi jobban meg tudta érteni a helyzetet, mint én.

- Hiányoznak ? - kérdeztem halkan.

- Nagyon... - suttogta és nagyot sóhajtva megütögette egy kicsit az arcát, majd egy fokkal vidámabban előre mutatott. - Megérkeztünk ! - lelkesedett és az út végére nézve én magam is észrevettem a hatalmas korcsolya pályát, ahol már jó pár gyerek és felnőtt próbálta éppen a korcsolyáját vagy éppenséggel már sebesen szelték a jeget. - Gyorsan beállok a sorba és kölcsönzök egy korcsolyát. Te addig vedd fel a tiédet, majd ott találkozunk - nézett le rám és a kezembe nyomta a zacskót, mire csak mosolyogva bólintottam és nevetve figyeltem, ahogy szélsebesen futott a kölcsönző felé.

- Szerinted is magában beszélt az a srác ? - hallottam meg hirtelen magam mellett egy nő hangját, mire oldalra kaptam a fejemet és megpillantottam, ahogy a barátjába karolva nézett V után.

- Hagyjad drágám, lehet beteg. Nem szabad elítélni emiatt, hisz nagy az esélye, hogy valami trauma miatt képzeli még mindig maga mellé az egyik szerettét - magyarázta barátnőjének, aki egy „ooo" hangot kiadva bólogatott és kezdett el valami másról beszélni.

- Tae nem beteg - motyogtam dühösen és a fiú után nézve szorongattam kezemben a zacskót, majd nagy levegőt véve kerestem egy eldugottabb helyen lévő padot, amire leülve szép lassan felvettem a korcsolyákat. Miközben a fűzőket kötöttem be, végig az előbbi párbeszéd játszódott le a fejemben, ami miatt szörnyen éreztem magamat... Hisz én tehettem arról, hogy Taet őrültnek nézték. Fejemet hevesen rázva űztem el ezeket a rossz gondolatokat és inkább a korcsolyám tanulmányozásába kezdtem, amik igazán jól álltak, ráadásul tökéletesen illettek a lábamra, így felálltam, majd egyensúlyozva megindultam egy kuka felé, amibe kidobtam a csomagot és a dobozt. Elég lassan botorkáltam el a beszélgetésektől és nevetésektől zajos pályához, de nagy nehezen sikerült. Fellélegezve kapaszkodtam meg a palánkban és vidáman bámultam a korcsolyázó embereket és húztam el számat minden egyes alkalommal, amikor valaki hanyatt vágódott a jégen. Egyáltalán nem volt olyan hideg, bár időközben észrevettem, hogy valami fehér szállingózott a levegőben, így kezemet kinyújtva néztem, ahogy ráhullt egy hópehely a kezemre és szép lassan elolvadt rajta.

- Wao, de jó, hogy még a hó is esik - lépett mellém V és lehajolva még gyorsan rögzítette a korcsolyáját, majd felegyenesedve megragadta a kezemet és a jég felé kezdett húzni. - Mikor korcsolyáztál utoljára ? - nézett felém a fiú, miközben segített óvatosan a csúszós talajra lépni. Erre a kérdésére csak mosolyogva néztem rá és vártam, hogy leessen neki nézésem oka, de kellett pár perc, mire fejéhez kapva kezdett el halkan nevetni és kért bocsánatot.

- Nem baj - ráztam fejemet vigyorogva, ugyanis ez most igazán vicces volt a szememben, főleg V zavarával együtt. - Egyébként meg az is lehet, hogy nem is tudok korcso... - fejeztem volna be a mondatomat, csakhogy amint ráléptem a jégre, hirtelen elveszítettem az egyensúlyomat és hanyatt vágódva terültem el a talajon. Tae ijedten ment kicsit arrébb az útból, hogy mások is be tudjanak jönni, majd kezét felém nyújtva húzott fel a földről.

- Azt hiszem egy ideig inkább nem eresztelek el - magyarázta nevetve, mire csak zavartan megigazítottam a hajamat és egyik kezemmel megtámaszkodtam a palánkban, hogy egy kicsit ki fújhassam magamat. Eközben V egy próba körre indult volna, csakhogy amint kicsit felgyorsított láttam, ahogy kapálózni kezdett, de mivel nem tudott semmiben sem megkapaszkodni, így ő is a földön végezte akár csak én az előbb. Mosolyomat visszatartva figyeltem, ahogy szép lassan visszajött hozzám, már sokkal lassabban, mint az előbb, és megállva előttem nézett rám zavartan megigazítva a kapucniját. - Láttad ? - kérdezte félve.

- Dehogy is - fordítottam el a fejemet.

- Ne már - nyöszörgött előttem és kezébe temetve arcát ment el az emberek útjából és próbált nem rám nézni.

- Nyugi, ez kettőnk között marad - nevettem fel, mire csak még jobban zavarba jött és láttam fülein, hogy enyhén bepirosodtak. Pluszba még zavartan el is kezdett kacarászni, ami véglegesen lebuktatta előttem. - Na, gyere - fogtam meg a kezét és lassan húzni kezdtem magam után. A hó körülöttünk megállás nélkül hullt, mindenki nevetett és boldog volt. Taehyungon láttam, hogy mennyire is felszabadultan mozgott a jégen. Valóban boldog lehettem amiatt, hogy ilyennek láttam. Hisz végre látszott, hogy jó úton haladt ahhoz, hogy teljesen rendbe jöjjön és jól esett a tudat, hogy ehhez nekem is közöm lehetett. Végre hasznosnak érezhettem magamat, hacsak egy rövid ideig is.

- El ne engedd a kezem - magyarázta V és mindkét kezemet szorosan fogva húzott maga előtt, miközben ő hátrafelé haladt a jégen. Szerencsére az emberek vagy kikerülték, vagy pedig arrébb mentek, de mindenesetre volt helyünk bőven.

- Várj, ne menj ilyen gyorsan - makogtam és igazán összpontosítanom kellett ahhoz, hogy ne essek el vele együtt. Nem szerettem volna, hogyha ő is sérül az én bénaságom miatt.

- Nyugi, megtartalak - nevetett fel, mire nem túl lelkesen, de rámosolyogtam és nagyot nyelve hagytam, hogy továbbra is magával húzzon. A szívem a torkomban dobogott és annak ellenére is izzadt a kezem, hogy hideg volt. Nagyon féltem, hogy újra elesek, mert akkor csak magunkra vontam volna még ennél is jobban az emberek figyelmét. Az elején őszintén egyáltalán nem zavart és nagyon jól elszórakoztam V-vel, de az idő elteltével egyre jobban kezdtem észrevenni az emberek furcsa tekintetét a fiún és a lenéző szemeiket. A fülemhez eljutott beszédük pedig csak még jobban elvette a kedvemet az egész korcsolyázástól. Amilyen lelkes voltam az elején, úgy múlt el ez fokozatosan az egész végére. Nem akartam, hogy furán nézzenek Taera, arra az emberre, akinek tisztább volt a lelke minden itt jelenlévő embernél. Könyörgöm... Képes volt velem, egy szellemmel eljönni randizni, holott ez volt a lehető legértelmetlenebb dolog, amit kitalálhatott. Hisz valljuk be, nem lehet a legélvezetesebb valaki olyannal lenni, akit senki sem lát és emiatt az emberek megkérdőjelezik az épelméjűségedet.

- Ezt hívják skizofrénnek nem ? - hallottam meg magam mellett egy fiú hangját, majd a barátai nevetését, és talán itt telt be az a bizonyos pohár. Nem hagyhattam, hogy továbbra is így beszéljenek V-ről, ezért sebesen és egyedül megindultam a lassan korcsolyázó társaság felé, majd lábamat kirakva a bunkó srác elé hagytam, hogy felbukjon benne és ezzel elterüljön a jégen. Kutya baja nem lett azon kívül, hogy halálra rémült és nem tudta, hogy miben is esett el, de az én haragom levezetésére tökéletes volt.

- Ő nem skizofrén ! - szóltam oda neki dühösen és hátat fordítva lassan visszasiklottam a ledöbbent fiúhoz, akinek fogalma sem volt arról, hogy mi lett velem hirtelen, hisz ő nem is figyelt arra, hogy mások miket beszéltek. Talán nekem is így kellett volna tennem, de én erre képtelen voltam. - Menjünk - suttogtam Taehyungnak, aki sűrűn pislogva követett is, de szerencsére nem kérdezett semmit sem. Nem is mondtam volna egy szót sem.

Egy kissé megváltozott hangulatban folytattuk az utat visszafelé és azt sem engedtem, hogy a kezemet megfogja. Nem szerettem volna, hogyha esetleg felismerik és miattam fura pletykák kezdenek el keringeni róla. Azt nem bírtam volna ki, hisz ő túl jó ember volt ahhoz, hogy ilyet érdemeljen.

- Ülj le ide, mindjárt jövök - szólalt meg hirtelen V és egy padra mutatva már egyedül is hagyott. Csodálkozva néztem utána, de végül leültem a hideg padra és lábamat lóbálva gondolkoztam azon, hogy miért voltam ilyen hirtelen haragú. Teljesen elrontottam az egész nap hangulatát és még csak nem is segítettem V-nek abban, hogy bármilyen témát kitaláljon a dalhoz. Sóhajtozva hajtottam le a fejemet és épp emiatt ijedtem meg, amikor valami hozzá ért az arcomhoz felmelegítve azt. Meglepetten bámultam a felém nyújtott papírpoharat, amiben gőzölgött a meleg folyadék arra várva, hogy valaki megigya azt. Egy ilyen téli hangulatú pohár Tae kezében is ott volt, amivel helyet is foglalt mellettem és lassan bele ivott, de végül el is rántotta a száját, mivel még túl forró volt az ital. Ez a jelenet megmosolyogtatott, így a saját italomat fújva próbáltam újra olyanná válni, mint mindig.

- Sajnálom - szólaltam meg a forró csokimat bámulva és féltem attól, hogy mi lesz V válasza.

- Micsodát ? Hogy megvédtél ? Emiatt miért haragudnék ? - kérdezte felvont szemöldökkel.

- Te hallottad ? - tátottam résnyire a számat és nagyokat pislogva néztem rá.

- Persze, nem vagyok én hülye - nevetett fel. - Vagy talán azt hitted ? - kérdezte tetetett sértettséggel, mire csak heves fejrázásba kezdtem. - Ügyes kislány - mosolyodott el és fejemet megsimogatva kortyolt bele az italába.

- De téged nem zavar ? Mármint... - kezdtem bele zavartan, de nem tudtam hogyan is fogalmazhatnám meg normálisan, ami bennem volt.

- Mi ? Hogy egy ilyen csinos lánnyal szórakozhatok, akit senki más nem lát ? - kérdezte, erre egy aprót bólintottam, de szórakozott tekintetét látva csak még jobban összezavarodtam. Őt komolyan nem zavarta volna, hogy miattam őrültnek nézték ? - Nem tudják, hogy milyen jóból is maradnak ki - vonta meg a vállát.

- Hihetetlen vagy - nevettem fel megkönnyebbülten. Örültem, hogy számára nem volt ez a helyzet olyan abszurd, mint számomra.

- Tudom - vigyorodott el elégedetten és egy nagyobbat próbát kortyolni az italából, de újra csak megégette a nyelvét, így azt fogdosva nyüszített fel, akár egy kutya.

- Igyad lassabban - nevettem fel és az arcát bámulva mosolyogtam továbbra is. De örülök, hogy náluk kötöttem ki. V és Jimin sokkal többet segített ezekben a hetekben, mint bárki más ebben a három évben. - Valami eszedbe jutott azzal kapcsolatban, hogy miről is írhatnátok azt a bizonyos dalt ?

- Igen - mosolyodott el szélesen. - A barátságunkról és arról, hogy ez mennyire is hiányzik - költözött egy kis szomorúság a hangjába és elbambulva nézett a forró csokijába, aminek tetején elolvadt az a pár szem hó, ami még szállingózott a levegőben. Nem kellett ahhoz tudnom, hogy milyen szoros is volt köztük ez a bizonyos barátság, hogy lássam mennyire fontos számára még mindig és nem vágyott jobban másra, minthogy ezt visszakaphassa. - Annyi mindenen mentünk keresztül együtt és mégis idáig jutottunk. Vajon hol kezdődött, amikor már egyre kevesebb mindent beszéltünk meg egymással ? Hol volt az, amikor már szinte nem is beszéltünk a kamerákon kívül ? Miért történt mindez... - motyogta egyre letörtebben és láttam, hogy nem sok kellett neki ahhoz, hogy elsírja magát. Hisz még olyan fiatal volt, szüksége lett volna a hyungjaira, akik nem voltak ott neki. Ilyen távol a szüleitől pedig csak még nehezebbé tehette számára az egészet, és ugyanez vonatkozott a többiekre is. Mind egyedül voltak.

Ezek a gondolatok az én kedvemet is elvették a nevetéstől, így lassan felálltam, leraktam a padra a forró csokimat és Taet olyan erősen szorítottam magamhoz, hogy érezze, nem volt egyedül. Jimin is itt volt neki, aki az egyik legjobban aggódott a fiúért és mindig szemmel tartotta, hogy ne legyen semmi baja többet. Így, hogy most nem lehetett itt, rám hárult a feladat, hogy kicsit segítsek a szívén, ami már egy ideje megtölt szomorúsággal és aggodalommal. Derekamat átkarolva vont magához közelebb és fejét vállamba fúrva kezdett halk sírásba. Én eközben egyik kezemmel a hátát simogattam, míg másikkal a fejét, és végig azt suttogtam, hogy minden rendben lesz, mert mindennek rendbe kellett jönnie...

////

Sziasztok^^

Időben hoztam a részt meg ilyenek, de azért olyan élmény dús nem lett XD Ettől függetlenül remélem valamennyire élveztétek :) A fenti dal pedig szövegileg nem igazán kapcsolódik a részhez, de hangulatában igen, úgyhogy muszáj volt ezt beraknom :D 

Mindenkinek további szép napot^^

////