" Mókázz ! Éljünk úgy, hogy közben szórakozunk! "

( B.A.P. - Be Happy )

Őszintén nem gondoltam volna, hogy kicsi Mochi akár csak felveti a vásárlás ötletét, azt meg végképp nem, hogy nagyon is szeretne elvinni. Legalábbis számomra úgy tűnt, hogy ezzel próbált köszönetet mondani... Hát, mondhatott is. Ha tudta volna, hogy még az életét is megmentettem, talán még ennél is hálásabb lett volna. Még talán azt is felajánlotta volna, hogy minden nap hússal fog kiszolgálni. Ennek gondolatára már kicsordult a nyálam... Azt viszont gondolhattam volna, hogy az egész Taehyung agyából pattant ki. Hisz Jimin miért is lett volna egyáltalán ilyen kedves velem, ő egyenesen utált, és miután olyan elutasító volt velem a vásárlás napján, így kezdtem nem csak haragudni rá, hanem a hangulatom is nyomottá vált. Ennyire taszító lettem volna ? Pedig Tae még egy ruhát is vett nekem, aminek nagyon örültem, hisz ez volt az első, hogy a halálom óta kaptam egy újat, bár az a pikachus pulcsi sem lett volna rossz, de Jimin azt másnak szánta. Lehet kedvelt volna valakit ? Ez egyáltalán miért érdekelt engem ? Kezdtem megőrülni.

Miután hazaértünk a hosszú napból, úgy gondoltam, hogy megbeszélek mindent Jiminnel. Le akartam tisztázni, hogy miként is állt hozzám. Mert ha nem szeretett akkor azt is elfogadtam volna, de akkor ne lett volna velem néha ilyen kedves. Ne mutatta volna meg az aranyos oldalát, akkor talán nem kezdtem volna megkedvelni, úgy ahogy ő semmi féleképpen sem akart engem. Jimin szájából hallani ily módon az igazságot nem kicsit esett rosszul, de képtelen voltam előtte mutatni, hogy mennyire is hasba vágott ezekkel a szavakkal. Úgy tettem, mintha semmit se hallottam volna, és visszamentem a nappaliba. Egy ideig csak a kanapén ültem és azon gondolkoztam, mit is kellett volna tennem, de végül csak egy megoldás maradt, így legalább nem lettem volna továbbra is a terhükre.

- Valóban fölöslegessé váltam már itt, hisz ezek után miért is lenne rám szükségük ? Itt van Jiminnek V, aki majd segít neki a továbbiakban. Most már nincs egyedül, hisz itt van az egyik barátja, aki nagyon jó fiú. Igen, most már nyugodt szívvel itt hagyhatom - halkultam el a végére és kezdtem igazán hülyén érezni magamat, hogy hittem abban, hogy a velük való élés lehetséges. Hisz én egy szellem vagyok, ők pedig élő emberek. Úgy is elhagyom őket, és csak egy emlékként maradok meg a fejükben. Később pedig teljesen elfelejtenek és ez a létezésem értelmetlenné válik... Sóhajtva felálltam a helyemről és erőt véve magamon lassan elindultam a kijárat felé, amikor is valaki hirtelen átölelt hátulról és kétségbeesetten megszólalt.

- Maradj még - hallottam meg Jimin hangját, mire a szívem hihetetlen gyorsasággal kezdett el verni és közelsége miatt pír költözött az arcomra. Szinte el se tudtam hinni, hogy mindezt az a Park Jimin mondta, aki ez idáig ki nem állhatott és félt tőlem, épp ezért még fel se ébredtem a döbbenetemből, de kezemet felemelve megérintettem a hasamon összekulcsolt kezeit és halkan megszólaltam.

- Nincs szükséged rám...

- Én ilyet soha nem mondtam - motyogta és elengedve engem maga felé fordított és vállaimat megfogva nézett mélyen a szemembe. - Nem akarom, hogy elmenj, mert így nem lenne, aki idegesítene, amikor magányosnak érzem magamat - magyarázta, mire összehúzott szemekkel vizslattam, ugyanis nem igazán tetszett az ok, amiért nekem maradnom kellett volna. Még hogy idegesíteni... Hülye Mochi... Viszont valamiért jól esett ez az egész. Hogy kijött, megállított, és még azt is mondta, hogy szüksége van rám. Nem akartam kimondani, de minden szempontból igaz volt ez rám is. Nélküle soha nem kaptam volna vissza semmilyen emlékemet sem. Ráadásul a mai nap után valami fura érzés költözött a mellkasomba és nem hagyott nyugodni. Főleg azután, hogy láttam Őt az áruházban, és biztos, hogy nem csak beképzeltem. Láttam az álmaimban megjelenő fiút, mégha csak egy pillanatra is.

- Egyébként - törtem meg a hirtelen beállt csöndet és érdeklődve Mochi kezében tartott zacskóra böktem. - Az micsoda ? - döntöttem oldalra a fejemet, mire az előttem álló fiú zavartan a hajába túrt és oldalra nézve felém nyújtotta a szatyrot. - Ez az enyém ? - lepődtem meg és belekukkantva résnyire tátottam a számat és azonnal kivettem belőle a ruhákat. - De hisz ez a pikachus pulcsi és egy farmer - sikkantottam halkan és széles mosollyal az ajkamon ugrottam rá szinte fel döntve őt és szólaltam meg boldogan. - Köszönöm - toltam el magamtól a ledermedt fiút és közelről fürkésztem az arcát, ami lehet nem volt túl jó ötlet, mert ahogy elmélyedtem sötét szemeiben, eszembe jutott, hogy mit is tettem vele, amíg nem volt eszméleténél, így azonnal elengedtem és gyorsan leültem a kanapéra, hogy ne láthassa vörös fejemet. Mostanában egyre többször változott meg a hangulatom egy szempillantás alatt... Mi lelt engem ilyen hirtelen ?

- Majd - ült le mellém kisvártatva és a ruhákra bökve folytatta -, majd vedd fel és én addig elásom a jelenlegi ruhádat - magyarázta zavartan, mire csak egy aprót bólintottam és megpróbáltam felhozni valami olyan dolgot, amivel talán elterelhettem volna a figyelmét az előbbiről. Nem kicsit megijeszthettem, ha már így viselkedett.

- Tudod - néztem magunkat a tévében és a kezemben lévő pulcsit szorongatva böktem ki nagy nehezen az egyetlen dolgot, amin ma olyan sokat gondolkoztam. A kapcsolatunkat leszámítva -, ma láttam valakit, akit ismertem, mikor még éltem - meséltem, mire Jimin meglepetten kapta felém a fejét és nézett rám kíváncsian a folytatást várva. Emiatt pedig újra lejátszódott fejemben az a rövidke találkozás és kirázott a hideg.

" Amióta csak meghaltam nem volt még ilyen jó kis vásárlásban részem, mégha Jimin láthatólag egyáltalán nem élvezte az egészet, ami egy kicsit bántó volt számomra, de mivel itt volt Taehyung így jobban el tudtam viselni az egészet.

- Oh, ott egy fagyizó - próbálta láthatólag oldani a feszültséget Tae, ami miatt már én is szálltam volna be, hogy segítsek neki, de ekkor meghallottam egy nagyon ismerős hangot magam mellett.

- Igen anya, nem feledkeztem el a szülinapjáról, épp most veszek egy virágot neki...

Hirtelen ledermedtem és levegőt is elfelejtettem venni. Az idő, mintha csak lelassult volna körülöttem, a fejem is lüktetni kezdett és ismét felhangzottak az álmomban hallott szavai; " Ügyes leszel Törpe..." Azonnal hátrafordultam és szemeimmel kétségbeesetten kerestem magas alakját, de akkora lett hirtelen a tömeg, hogy teljesen eltűnt benne. Megpróbáltam lábujjhegyre állni, de így sem láttam többet, így csalódottan ráztam meg a fejemet és motyogtam magamban.

- Biztos, hogy nem ő volt az... - egy mosolyt erőltetve az arcomra mentem vissza a fiúkhoz és tereltem el gondolataimat a fagyival, amit úgy imádok. Evése viszont nem okozott akkora örömöt, mint eddig; minden egyes falatot keserűnek éreztem. "

- És egészen biztos vagy benne, hogy ő volt az ? - érdeklődött Jimin, mire csak bólintottam és végre ránézve kérdeztem meg halkan.

- Szerinted ő kim volt ? - fura, hogy pont tőle akartam megtudni, tőle, aki szintén annyit tudott, mint én: semmit. Mégis, valamiért úgy gondoltam, hogy talán több logikával áldotta meg az ég, mint engem, aki tuti, hogy még matekból is szörnyű volt. Így hát hogyan bogozhattam volna ki az életem összegabalyodott fonalait, hogy azután békében elmehessek ? Bár, ha úgy gondoltam rá, mint egy kirakós kis darabjaira, kicsit jobban éreztem magamat.

- Ezt komolyan tőlem akarod megtudni ? - kérdezte felvont szemöldökkel és kétségbeesett arcomat látva elmosolyodott. - Hát, ha Törpének nevezett - túrt a hajába és gondolkozva fürkészte az arcomat. - Nem lehet, hogy a bátyád volt ? Ez tényleg csak egy ötlet, de szerintem más nem igazán nevez így egy lányt... Ha csak nem egy nagyon közeli barátod volt. Vagy ez vagy az, mást nem látok esélyesnek - vonta meg a vállát, mire elgondolkozva néztem magam elé, és jöttem rá, hogy Jiminnek igaza lehetett. Ha bárki másom lett volna, valószínűleg nem nevezett volna Törpének...

- Aish... Miért nem hallottam végig egy fontos mondatát ? - temettem fejemet az egyik díszpárnába és áldottam az agyamat, amiért ilyen csúfos játékot űzött velem.

- Nyugi - szólalt meg Mochi megértően, mire felemeltem nem túl magabiztos ábrázatomat, ami miatt nevetve rázta meg a fejét -, próbálj türelmes lenni, és hamarosan talán mindenre emlékezni fogsz - mondta halványan elmosolyodva, mire én is viszonoztam gesztusát, de belül úgy éreztem, hogy egy vihar tombolt bennem. Igen, mindenre emlékezni fogok és eltűnök. Így lesz a legjobb. Még segítek nekik, és utána eltűnök, ígérem...

~

Izgatottan vettem le magamról minden ruhámat és nyújtottam ki a résnyire nyitott ajtón Jiminéknek, hogy el tudják ásni, amíg én a kapott farmerbe és pulcsiba bújtam bele a fürdőben. Eltelt egy hét, és csak most volt idejük a fiúknak, hogy ezt meg tudják értem tenni, ugyanis különböző tévéműsorokba mentek, hogy ezáltal is promótáljanak, na meg az évnek az utolsó hónapja vette kezdetét, így sok díjátadóra és kisebb fesztiválokra voltak hivatalosak, emiatt nem sok mindenre maradt idejük. Én eközben próbáltam megfigyelni a többi fiút, de kicsit zavart, hogy valamilyenszinten a magánéletükben turkáltam, habár Taehyungnál is ugyanezt tettem, és mégis jó vége lett, de... Néha igazán rosszul éreztem emiatt magamat, de sokkal rosszabb volt a jelenlegi helyzet a bandában, ami azután sem változott, hogy megnyertek egy Daesangot az egyik díjátadón. Kivételesen nem tartottam velük, hanem otthonról néztem és szurkoltam nekik. Épp pattogatott kukoricát fogyasztottam, amit azon nyomban ki is borítottam, mikor kimondták a nevüket. Hirtelen akkora boldogság árasztott el, hogy örömömben sikongattam és össze vissza ugráltam, miközben a tévét figyeltem. Annyira meg hatódott mindegyik fiú, hogy azt hittem ez a díj majd újra összehozza őket. Ugyan valamelyest egy ideig, mintha jobban figyeltek volna egymásra, de ez rövid időn megváltozott, mivel mind azt gondolták, hogy nem volt a másikkal semmi gond. Pedig ha tudták volna.... Mindenesetre én az életet is kiszorítottam Taehyungból és Jiminből, amikor hazaértek, emiatt a maradék öt tag nem tudta elképzelni, hogy mégis mi miatt estek hanyatt a parkettán csak úgy. Mondjuk úgy, hogy kicsit nagyobb hévvel ugrottam rájuk, mint kellett volna.

Átbújtattam fejemet végre a pulcsin és félve a tükör elé álltam, ahol azonnal széles mosoly költözött ajkaimra, amint megpillantottam magamat. A ruha mindenhol jól passzolt rám és még a nadrág is pont jó méretű volt. Na most, hogy Jimin honnan tudhatta ilyen jól a méretemet, az egy igen jó kérdés volt, de ezzel nem is foglalkozva érintettem volna meg a tükörképemet, amikor is kinyitódott az ajtó és valaki sietve be is csukta maga után. Innen tudtam, hogy nem Jiminék voltak azon, így meglepetten fordultam JungKook felé, aki majdnem átment rajtam, így gyorsan arrébb álltam, és mivel nem akartam többet látni, így gyorsan kispuriztam a fürdőből. Azonban szemem sarkából kiszúrtam, hogy a tükrös szekrényből kiemelt egy elsősegélydobozt.

Összeráncolt szemöldökkel járkáltam fel s alá a nappaliban és végig azon járt az agyam, hogy mégis miért kellett neki egy elsősegélydoboz. Oké, jól tudtam, hogy mik voltak benne és hogy az emberek kilencven százaléka mire is használta, de mégis olyan fura volt. Vagy csak megint te gondolod túl a dolgokat YeJin. Sóhajtva állapítottam meg, hogy ez valószínűleg így volt, ezért izgatottan vártam, hogy a két fiú visszatérjen és megcsodálhassák új kinézetemet. Nekem nagyon tetszettek ezek a ruhák, így reméltem, hogy nekik is, főleg, hogy Jimin választotta ki őket. Körülbelül egy kutyára hasonlíthattam, aki csillogó szemekkel várta gazdája visszatértét, bár cseppet sem zavart, hisz valamilyenszinten ők fogadtak be engem, akár csak egy kisállatot. De én miért is hasonlítgattam magamat egy állathoz ? Lehet nem ártott volna egy pszichológus... Vajon szellemeknek is volt ilyen ?

- Megjöttünk - csapta be maga után vidáman az ajtót V, mire azonnal megráztam a fejemet és visszatérítettem magamat a valóságba és vissza fojtott lélegzettel vártam, hogy belépjenek. - Tyűha - nézett rám tágra nyílt szemekkel Tae és elégedetten bólintott. - Nagyon illik hozzád ez a szerelés, jobban, mint az a sötét hacuka - magyarázta, és szavai hallatán zavartan fülem mögé tűrtem egy tincsemet, majd a csöndben engem vizslató Jiminre tévedt a tekintetem.

- Egész jó, bár mire is számítottam - húzta ki magát -, hisz én választottam - mosolyodott el, majd a konyha felé sétált magunkra hagyva minket a döbbenetünkkel.

- De jó - sóhajtott fel V a tarkóját fogva. - Visszatért az egomán énje. Úgy hiányzott - törölgette nem létező könnycseppjeit a fiú, majd Mochi után futott és arról kezdett el magyarázni, hogy milyen vacsorát akart ma. A döbbenetemből felébredve, amit Jimin nem megszokott viselkedése eredményezett, én is utánuk futottam, ugyanis a kaja kérdésben én is érintett voltam.

- Engem ne hagyjatok ki - karoltam át a vállukat és fejük közé dugtam sajátomat is, hogy segíthessek eldönteni mi legyen a mai menü. - Nekem mindegy, hogy mi lesz, csak legyen benne...

- Hús - vágta rá egyszerre a két fiú, és meglepett arcomat látva felnevettek.

- Ezt meg honnan tudtátok ? - néztem rájuk nagyokat pislogva. - Csak nem gondolatolvasók vagytok ? - ijedtem meg, mire csak még nagyobb nevetésben törtek ki, ami miatt megjelent az ajtóban YoonGi és összevont szemöldökkel nézett a két tagra.

- Értem én, hogy jól szórakoztok, de mindenki más rajtatok kívül hullafáradt, így légyszi vegyetek lejjebb a hangerőtökből - magyarázta fáradtan, mire Jimin és V hirtelen elhalkultak, majd miután hallották az ajtó csukódását halkan folytatták a kuncogást. Én viszont továbbra is beléjük csimpaszkodva néztem magunk mögé és nem bírtam kiverni fejemből kissé felpuffadt szemeit és rettentően kócos haját. YoonGi sírt volna ?

Nem kellett sok idő ahhoz, hogy hamar befaljam az elém rakott ételt és még Jjanggunak is adtam belőle, aki boldogan nyalogatta le ujjamról a maradék fűszert is. Nem tudtam, hogy ez mennyire tehetett jót neki, de reméltem hogy azért nem lesz rosszul tőle. Eközben pedig vizemet kortyolva néztem az előttem ülő és sztorizgató párost, akik már szintén befejezték az evést, kivéve Jimint, aki nagyon lassan evett. Ha belegondolok, még a fagyiját is olyan gyorsasággal fogyasztotta el, mint egy nagymama. Próbáltam fejben kigondolni, hogy mégis miként vethettem volna fel az újabb problémamegoldás ötletét, anélkül, hogy azzal elrontottam volna az eddigi hangulatot, de mivel ez lehetetlen volt, így sóhajtva leraktam a vizemet és torkomat köszörülve néztem rájuk.

- Tudom, hogy most egy kicsit jobb kedvetek van így, hogy Tae újra jobban van, de nem szabad megfeledkeznünk a többiekről sem - magyaráztam, mire mind a ketten azonnal elhalkultak és bólintva néztek felém.

- Tudjuk, csak egy kicsit nehéz...

- Én készítettem egy jó kis táblát, amin levezethetnénk, hogy kinek mi lehet a baja - vágott közbe Taehyung, mire Jimin meglepetten kapta felé a fejét és figyelte, ahogy eliszkolt a szobájuk felé.

- Mi is olyan nehéz ? - kérdeztem mosolyomat visszafojtva, mire Jimin fogta a kanál rizsét és a számba tömve nézett rám szúrós szemekkel.

- Fogd be - motyogta zavartan, mire mosolyogva visszatoltam a kanalát maga felé és megpróbáltam lenyelni a rizst anélkül, hogy belegondoltam volna, hogy ez egy közvetett csók volt, valamint hogy úgy etetett engem, ahogyan egy fiú szokta a barátnőjét. Azt hittem megfulladok, mire végre lement a torkomon, így megittam a vizem maradékát is, hogy megmentsem magamat.

Mire V visszatért, addigra mi eltakarítottunk magunk után és leültünk a kanapéra, úgy vártuk a fiút, aki vagy tizenöt perce elment és nem tért vissza. Valamiért most nem tudtam olyan felszabadultan beszélni össze-vissza ahogy mindig, így csöndben vártam Jiminnel együtt, hogy Tae visszatérjen, ezzel megmentve minket ettől a kínos helyzettől. Csak gondolnom kellett rá, és már meg is jelent, kezében egy nagy, fehér kartonlappal, amivel meg is állt a kisasztal előtt és megfordítva rárakta azt, miközben felül továbbra is tartotta kezével.

- Most demonstrálni fogom nektek a jelenlegi helyzetet ezen a mai gyűlésünkön, aminek a neve: Támasszuk fel a BTS-t hamvaiból ! Aka: Főnix hadművelet - vázolta fel előttünk V a saját maga kitalált dolgokat, mire mosolyogva tapsoltam meg a már-már földön nevető Mochival, akinek láthatóan nagyon tetszett a név, vagy csak a kartonlapon lévő matricák dobták fel ennyire a hangulatát... Amik szintén annyira viccesen festettek, mint amilyen nevet kapott ez az egész gyűlés szerűség. Mindegyik tag feje fel volt ragasztva a lap tetejére, de mindannyian épp nem előnyös képpel szerepeltek. Lehet ez volt Taehyung bosszúja, azért, amiért ilyen gyerekesen viselkedtek, de látszott, hogy saját tetteit is bánta, ugyanis ő is igen vicces fejet vágva került fel a kartonra. Mindegyik fiúnak két nagyobb kockája volt, ami mellé oldalra fel volt írva, hogy problémák és megoldásuk. V igazán sok időt tölthetett a tábla elkészítésével, ami miatt Jimin kicsit elérzékenyülve futtatta végig szemét az egész művön. Megértettem, hisz végre annyi hónap szenvedés után, neki kezdhettek a tervüknek, aminek most már én is a részese voltam. - Tehát, miután kigyönyörködtétek magatokat a művemen - vigyorgott elégedetten V és egyenként a tagok fejére mutatott. - Vágjunk bele első megbeszélésünknek, és ha azt hinnéd, hogy téged kihagytalak YeJin, akkor el kell szomorítsalak, de te is itt vagy - fordította meg a táblát, és ugyan az elején észre se vettem, de vallóban ott voltam. Felrajzolt a lap tetejére szellem chibi figuraként. Amint megláttam ezt, elröhögtem magamat és boldogan megköszöntem, hogy gondolt rám. - Ez semmiség - vakarta meg fejét Tae mosolyogva, majd visszafordította a kartonlapot és folytatta a beszédét. Mi ketten pedig érdeklődve figyeltük, hogy mégis mi fog ebből ki sülni, ugyanis fogalmunk sem volt róla, mit is tartogatott számunkra. - Szóval, ugye itt vagyunk mind, és az én kis rublikáimat már ki is töltöttem, úgyhogy én kész vagyok. Jimin, te néha még fura vagy, úgyhogy ezért téged is ideraktalak, hátha neked is van valami bajod azon kívül, hogy nem beszél veled életed szerelme és szétesett a csapat. - mutatott az elhangzottakra és meglepetten vizslattam azt a részt, amin ez a bizonyos szerelem volt megemlítve. Jimin tényleg szerelmes lenne egy lányba ? Ha, igen, akkor végre tudom, hogyan segíthetnék neki.

Feltüzelve magamat szorítottam ökölbe a kezemet és néztem határozottan azokra a sorokra. Végre tudok neki segíteni. Ha összehozom a lánnyal, akkor még csak panasza sem lehet rám a jövőben. Igen, ezt kell tennem.

- Miért érzem úgy, hogy valami fölösleges dolgon töröd éppen a fejedet ? - kérdezte Mochi felém sandítva, mire csak angyalian elmosolyodtam és megvonva a vállamat üzentem neki, hogy fogalmam sincsen, miről beszél. Egy darabig még engem vizslatott, de végül sóhajtva visszavezette tekintetét, a ránk váró társára, aki szórakozottan vizslatott minket, majd mosolyát visszatartva folytatta a tervének további magyarázását.

- Azt kéne megbeszélnünk a többiekről, hogy ki mit tud vagy sejt. Gondolom YeJin te tudsz a legtöbbet, hisz oda mész ahova akarsz és még csak észre sem vesznek, így tökéletes kémünk leszel.

- Értettem kapitány - tisztelegtem neki és elgondolkoztam, hogy kiről mit is tudok. - Hm... JungKook sokat jár a mosdóba, és nem rég láttam, hogy az elsősegélydobozból vett ki valamit, de nem tudom pontosan, hogy mit is. Aztán, J-Hopenak valamije fáj, valószínűleg vagy a lába, vagy pedig a karja, mert az egyiket a kettő közül fáslizza. Jin sokat jár el itthonról éjszakánként, és mikor haza is ér, hulla fáradt... NamJoonról és Sugáról nem sokat derítettem ki, bár legutóbb YoonGi biztos, hogy sírt, mert fel volt puffadva a szeme és vörös is volt... Azt hiszem ennyi - meséltem el mindent, amiről csak tudtam és V szorgosan jegyzetelte is a karton lapra. Eközben Jimin elemezgette a hallottakat és egy fehér lapra leírta valamilyen sorrendben a tagok nevét.

- Szerintem ebben a sorrendben oldjuk a problémákat, ugyanis minél súlyosabb egy probléma, annál többen kéne, hogy legyünk, úgyhogy szerintem haladjunk így - rakta középre a lapot, úgy, hogy Tae és én is el tudjuk olvasni: NamJoon és YoonGi hyung, Hobi hyung, JungKook, Jin. Elégedetten bólogattunk és először az első két emberre koncentráltunk.

- Mondjuk, róluk tudunk a legkevesebbet - sóhajtott fel V és az alkoholos filc kupakját kezdte el rágcsálni, úgy gondolkozott a folytatáson.

- Mi lenne, ha felosztanánk, hogy ki miként derít ki többet ? - ajánlottam, mire a két fiú belegyezően bólintott és tovább gondolkoztak a feladatok elosztásán.

- Szerintem Szellem Lány figyelje meg őket és készítsen jegyzeteket a fontosabb és esetleg furcsa cselekedeteikről - nézett felém Jimin, mire mosolyogva elfogadtam a kapott feladatot. - V, te kémkedhetnél egy kicsit a telefonjaikban, azok ellopásában, úgy is mesteri vagy - célzott egy-két dologra a fiú, mire Tae csak somolyogva bólintott. - Én pedig átnézem a stúdiót és a szobáikat - fejezte be az elosztást.

- Most, hogy ezzel megvagyunk, előre a kezekkel - utasított minket V, mire először csak mi ketten nyújtottuk előre kezeinket, majd egy kis habozás után Jimin is ráhelyezte kezét az enyémre, emiatt pedig ki is rázott a hideg. Remek, már megint kezdődik... - Oké, most háromra mondjuk együtt: Bangtan Bangtan I need Bangtan - mondta felbuzdulva, mire nem csak Mochiból, hanem belőlem is kitört a nevetés, de ennek ellenére nem túl hangosan, de meg is volt a csapatkiáltásunk, ami után V leült elénk az asztal másik végébe a földre és Jjangguval az ölében írt valamit az én oldalamra.

- Ez egy igen fantáziadús kiáltás lett - rázta meg mosolyogva fejét Jimin és ő is leült a földre, hogy úgy nézze barátja ügyködését. Én eközben mosolyogva figyeltem őket, és Tae unszolására leültem Jimin mellé és fejjel lefelé próbáltam elolvasni V cuki írását. Tényleg, úgy írt, akár egy óvodás, ami nagyon aranyos volt. Én elég rondán írtam... Már, amikor írtam.

- Tehát, mikre emlékeztél eddig vissza ? Azt leírtam, hogy YeJin a neved, de többet csak Jimintől tudok, akinek nem mindig hiszek, ha rólad van szó - nézett az említett személyre szúrós szemekkel, aki sértetten csapott barátja kezére és motyogta az orra alatt, hogy milyen egy áruló.

- Hm... Valószínűleg van egy bátyám, tizenkilenc éves vagyok, idolnak készültem, a teljes nevem Jung YeJin éééés...ennyi. Többre nem emlékszem - vontam meg a vállamat, és türelmesen vártuk Jiminnel, hogy Taehyung mindent lefirkantson a táblára.

- Hát, ez valóban nem túl sok dolog - sóhajtott fel V és elgondolkozva bámulta a papírt.

- Most ne is ezzel foglalkozzunk, hisz ti fontosabbak vagytok, így majd az én témámra visszatérünk, ha újra együtt lesztek - magyaráztam, ugyanis kezdtem magamat zavarban érezni amiatt, hogy ennyit foglalkoztak az én problémámmal, holott nekik sokkal nagyobb gondjuk is volt az enyémnél. Hiszen én már nem éltem, az én problémám ugyan mindegy volt már...

- Ne mondj ilyeneket - rázta a fejét Tae szomorúan. - Nem rosszabb valaki olyannak, aki már nem élhet ezek után ? A te dolgodat máskor már nem tudjuk megoldani, és mi van, ha előbb eltűnsz, minthogy újra összejöjjön a csapat ? - hajtotta le a fejét a fiú, mire pislogni is elfelejtettem úgy bámultam felé. Nagyon jól estek a szavai, habár igen fájóak is voltak, hisz mind igaz volt.

- A te problémád is olyan fontos, mint a miénk, ráadásul segítesz is nekünk, úgyhogy ennyit mi is megtehetünk érted - szólalt meg mellettem Jimin, mire felé kaptam a fejemet és szavai hatására elmosolyodtam.

- Köszönöm - mondtam halkan, mire Mochi elkapta rólam a fejét és neki állt fejjel lefelé elolvasni az eddig leírt dolgokat.

Mind a ketten olyan kedvesek voltak hozzám, és még csak meg sem érdemeltem. Egyedül is meg tudtam volna oldani és mégis segítettek az emlékeim visszaszerzésében, aminek nagyon hálás voltam, hisz nélkülük talán még mindig olyan üres lettem volna belül, mint egy doboz, ami érzelemmentes és csak úgy van. Minden ok nélkül.

- Tehát - rágta a filctoll tetejét továbbra is Tae és újra átfutotta a leírt sorokat -, egy ügynökséghez jelentkeztél. Ez jó nyom ahhoz, hogy legalább megtudjuk melyiknél voltál és talán utána nézhetnénk annál a cégnél neked... Ez de furin hangzik - gondolkozott el a mondat végén, mire csak felnevetve megráztam a fejemet és a hallottakon elmélkedtem.

- Ez mind szép és jó, de fogalmunk sincsen melyik ügynökséghez is jelentkezett. Vagy emlékszel rá ? - nézett felém Jimin, mire csak megráztam a fejemet, ami miatt sóhajtva előre fordult.

- Arra sem emlékszel, hogy milyen embereket láttál a meghallgatáson ? - szegezte nekem kérdését a barna hajú fiú, mire már ráztam volna meg a fejemet, amikor is beugrott egy emlékfoszlány.

- Emlékszem - bólogattam hevesen. - Az álmomban még azt is mondtam magamban, hogy a középen ülő ember a főnök. Valószínűleg az igazgatóra céloztam - meséltem el izgatottan a dolgokat és megpróbáltam feleleveníteni a férfi kinézetét. - Leginkább egy majomhoz tudnám hasonlítani - böktem ki, mire mind két fiúból kiszakadt a nevetés. - Ne nevessetek, tényleg - bólogattam, de csak folytatták, amit sóhajtva nyugtáztam, de ettől függetlenül tovább beszéltem. - Két oldalt van elválasztva a fekete haja és az egyik oldalt több van. Nincs fufruja és a negyvenes évei körül járhat... Azt hiszem ennyi - fejeztem be a kinézetének leírását és a két BTS tag elgondolkozva nézett maga elé.

- Te is arra gondolsz, akire én ? - nézett Tae felé Mochi, aki csak hevesen bólogatott és telefonjába beütött valamit, amit aztán felém mutatott.

- Ez az a férfi ? - kérdezte Taehyung és a képet tanulmányozva újra összehasonlítottam az álmomban látott alakkal, majd tágra nyílt szemekkel kezdtem heves bólogatásba.

- Daebak - szólaltunk meg egyszerre a döbbenettől és nagyokat pislogva néztem újra a képre.

- Én komolyan az SM Entertainmenthez jelentkeztem ? - bukott ki belőlem és el sem tudtam képzelni, hogy mégis hogyan jutottam én oda... Az egy nagyon híres ügynökség és én megpróbáltam oda jelentkezni ? Egyáltalán mi okom lett volna rá ? Ennyire idol akartam lenni ? Pedig, az álmomban nagyon is tartottam az egésztől... Megannyi kérdés válasz nélkül. Mégis milyen ember voltam én ? 

////

Sziasztok^^

Nagyon sajnálom, hogy két hete volt új rész, de semmi időm nem volt a folytatáshoz :( Viszont most meghoztam és jó hosszú is lett, amivel remélem, ki tudlak engesztelni titeket. Habár izgalmasnak és érdekesnek nem mondanám, de a következő rész garantáltan az lesz^^

////