•Audry White•

Szótlanul, lefagyva álltam az utcán. Shelly már rég a cuccait pakolta ki a kocsiból. Hihetetlen, hogy ilyen hamar túl lépett. Bár ő mindig is ilyen volt. Egy két hét a gondolataival, neki ennyi elég.

- Kicsim, mi a baj? - lépett mellém apu, és egy puszit nyomott a fejem búbjára.

- Nincsen baj. Csak még teljes sokkban vagyok. Ez a ház gyönyörű! - nevettem fel.

- Igen, tényleg az! Na, gyere, pakoljunk ki! - azzal megfogott két bőröndöt és elindult befelé.

Követtem példáját, szívemben mégis ott motoszkált a jól eső érzés mellett, egy kis félelem is. Gyomorgörccsel lépdeltem fel a lépcsőn, majd mentem be a lakásba. Hirtelen egy fiatalos nő lépett elém.

- Szia! Te valószínűleg Audry vagy. Gyere, megmutatom a szobádat. Amúgy Sophie vagyok. Apád sokat mesélt ám rólad - mosolygott rám válla felett, amit félénken viszonoztam.

- Kérdezhetek valamit? - nyitottam ki a számat szigorúan lefele szegett fejjel.

- Persze - válaszolt kedvesen.

- Nem zavar, hogy csak így bepofátlankodtunk ide?

- Nem, dehogyis! Mindig szerettem volna lány gyereket, nekem ez csak jó. És lehet, hogy nem fogsz rám úgy tekinteni mint a saját anyukádra, de nekem a gyerekem leszel. És a nővéred is. Apátok rengeteget mesélt rólatok, és hiányoztatok neki, csak a sok munka mellett nem tudott titeket hívni. Volt, hogy nem aludt éjszaka, mert nem tudta, hogy minden rendben van-e veletek. Titeket szeret a világon a legjobban, milyen lenne, ha teher lennétek a vállamon? - mondta nyugodt és kedves hangnemben.

- Köszönöm - talán értelmetlenül jött ki, de nem tudtam mást mondani. Halkan ejtettem ki a szavakat, csoda, hogy meghallotta.

- Nincs mit. Na, hát ez lenne a te szobád. Remélem tetszik - arcán ott ült az izgatottság jele.

A szoba halványlila színben tündökölt, bár a nagy ablakok miatt inkább fehérnek hatott. Az ágy az ajtóval szemben, két, plafontól padlóig érő ablak között állt. Fehér ágynemű volt rajta, arra feketével városok nevét nyomtatták más és más betűstílussal. A jobb oldali ablak mellett egy fekete, filmekbe illő íróasztal kapott helyet, rajta olvasó lámpával és egy tollal, ceruzával telepakolt ceruzatartó virított. Egy forgatható szék volt az álmom, már kis iskolás korom óta, amit most meg is kaptam, bézs színben. Az ágy másik oldalán, szintén az ablak mellett egész alakos tükröt szereltek fel. Bal oldalról egy ajtó nyílt, ami nyitva volt, így jól ki lehetett venni, hogy az bizony egy saját fürdőszoba. A falakon nagyrészt képek csüngtek. Az ajtó mellett egy sarokkanapé kapott helyet fekete kiadásban. A jobb oldalon falra egy plazma tévét szereltek fel, ami kiemelkedett, ezért a kanapéról is lehetett nézni. Az ajtó másik oldalán, az ajtótól a falig fehér könyvespolcok sorakoztak.
Köpni-nyelni nem tudtam, eddig még csak álmodni se mertem ilyen szobáról. Jó, ez túlzás, de teljesen eltalálták az ízlésemet. Még a parketta színe is tökéletes.

- Azta... - ennyit tudtam kinyögni. A látvány teljesen megnémított.

- Tetszik? - Sophie hangja lágyan csengett hátam mögül.

- Az nem kifejezés... Egyszerűen... inádom - hatalmas mosollyal az arcomon fordultam meg tengelyem körül. - Köszönöm.

- Örülök, hogy tetszik. Magadra hagylak, pakolj ki nyugodtan - Sophie elhagyta a szobát, és egyedül maradtam ebben a csodavilágban.

《Three hour later》

Korgó gyomorral ballagtam le a lépcsőn az isteni illatot követve. A levegőben terjengett a rántott hús isteni illata. Utoljára anyu halála előtt került rántott hús a gyomromba. De az se mostanában volt. Arcom az emlékek hatására fel vette igazi formáját. Összeroskadni készültem, de nem tehettem. Arcomra vettem álarcom, s mosollyal az arcomon mentem a konyhába.

Sophie épp az asztalra pakolta ki a tányérokat és evőeszközöket.
Szőke haja most egy kissé szétesett kontyban csücsült feje búbján. Hosszú lábain egy fekete cicanadrág simult, lapos hasára és telt kebreire pedig egyszerű fehér trikót húzott. Eldöntöttem a fejemet, és anyut képzeltem oda. Ahogy barna haját ceruzákkal fogja konytba, kinyúlt, kikopott pólóban és tréningben sertepertél a konyhában. Ahogy feje tetején ott van piros keretes szemüvege, nyakában lóg az aputól kapott nyaklánc. Ahogy magára ölti kötényét, és a szakácskönyvért nyúl, majd bele lapoz. Ujjai automatikusan találják meg azt a receptet, amit már kismilliószor elkészített, de még mindig nem tudja fejből a repectet. Aztán elátkozza a szemüvegét, hogy mindig eltűnik. Ahogyan Shelly belép a konyhába, és egy cuppanós puszit nyom édesanyánk arcára, majd kacagva tolja anyu orrnyergére szemüvegét. Anyu csak felnevett szerencsétlenségén. Még egy ideig elképzelem anyukámat, ahogy otthonosan mozog a konyha összes szegletében. De amilyen gyorsan odaképzeltem, olyan gyorsan is tűnnek el szemem elől a képek.

- Minden rendben, Audry? - Sophie hangja ébreszt ki a bambulásból - Sírsz.

- Persze, minden rendben. Csak eszembe jutott anyu - ujjammal letöröltem a lecsordogáló könnycseppem.

- Ajj, szívem! Úgy sajnálom - vékony karjait körém fonta, és szorosan ölelt magához.

Könnyeim halkan csordogáltak le arcomon, majd Sophi vállára csöppentek. Ajkamat beharapva próbáltam visszafogni könnyeimet.
Nem szerettem sírni. Mások előtt nem. Nem akartam már első napon sírni. De az, hogy Sophie ilyen jól kezelte a helyzetet, jól esett.

- Anyu! Mikor lesz kész a kaja? - sietett be a konyhába egy velem egyidős fiú, gondolom Sophie fia, ugyanis az előbb anyának szólította a nőt. - Öhm... megzavartam valamit? - hökkölt hátra, amint meglátta, hogy könnyes szemekkel nézek rá, közben édesanyja a hátamat simogatja.

- Nem szívem. A kaja már készen is van, szólj apádnak is, meg Shelly-nek is, légy szíves.

- Rendben - azzal hátat fordított, és visszabaktatott az emeletre. A következő zajforrás egy "Kész a kaja, gyertek enni ha nem akarjátok, hogy felfaljam az egészet!" kiálltás volt, majd újra megjelent a konyhában.

- Amúgy Nick vagyok. Te meg biztosan Audry - biccentett felém a fiú, sötétbarna hajából a kiszabadult tincsek mogyoróbarna szemeibe hullott.

- Igen... - hangomat rekedt volt, szinte már ijesztőnek hatott a bekövetkezett nagy csendben.

Úgy tűnt, ennyi volt az ismerkedési szakasz, ugyanis a fiú - neve szerint Nick - levágta magát az asztalhoz, és telefonját kezdte el nyomkodni.
Még helyesnek is mondanám, ha nem a "báttyám" lenne. Mert nézük reálisan a dolgokat, ha nem a vérszerinti is, de akkor is a családtagom mostantól.
Szexi volt - ami furcsa szóhasználat az én szemszögemből nézve - ahogy barna haját percenként túrta hátra hosszú ujjaival. Felsőtestén a fekete rövidujjú épp ott feszült, ahol kellett, láttatni engedte izmos karját. Lábait fekete mackónackó borította, lábfején - szintén fekete - Nike papucsát csattogtatta.

- Mindjárt jövök - szólaltam meg, mire mindketten rám kapták tekintetüket. Pirulva hátráltam ki a konyhából, a nappalin keresztül, ahol apámba botlottam. Halkan elnézést kértem, majd felrohantam a lépcsőn, egyenesen a fürdőbe.

A tükörbe nézve meglepődtem azon a lányon, aki visszanézett rám. Kék szemeim vörösek és feldagadtak a sírástól. Kontyom szétesett, barna hajszálaim sűrűn lógtak a szemembe. Arcom és orrom egyaránt piros volt, amit egyenesen utáltam. Égő pofimat leöblítettem jég hideg vízzel, amitől egy kicsit jobb lett a helyzet, de még mindig ijesztő voltam. Feldagadt orr, bevérzett szem, borzalmas haj. Igen. Horror filmbe való voltam jelenlegi állapotomban. Hajamat újra felcopfoztam, majd pár mély levegő vétel után vissza indultam a konyhába. Helyet foglaltam Nick és apu mellett, majd halkan fogyasztottam a vacsira készített rántott húst.

- Jól vagy, kincsem? - törte meg édesapám a csendet 5 perc után.

- Igen, persze. Minden oké - mosolyogtam immár a családom többi tagjára. Shelly furán méregetett, tudta, hogy semmi nincs rendben. Elvezettem tekintetem róla egyenesen Sophie-ra. - Nagyon finom ez a rántott hús. Van benne valami, amitől más. Életemben nem ettem még ilyen finomat.

- Ennek nagyon örülök, Audry! - a nőnek hatalmas mosoly terült szét az arcán. - Ez a mamlasz ritkán dícséri meg a főztöm - fejével a mellettem ülő fiú felé biccentett, akin egy fél falat hússal a szájában vezette tekintetét ránk.

- Mi az? - kérdezte teli szájjal.

- Mond, fiam! Erre neveltelek? - apám Nick vállára vezette kezét.

- Nem... - mintha egy kicsit bizonytalan lenne magában, de ennek ellenére a szája még mindig tömve volt.

- Hagyjad Szívem! Ez a kölyök már csak ilyen hálátlan. Lassan elfelejti hogy van egy anyja, aki felnevelte - Sophie szomorúan mondta a mondatot, de hangjából kiszűrhető volt a humor.

Jelentőségteljesen néztünk a szóban forgó fiúra.

- Most miért néz mindenki engem? Ijesztőek vagytok. Lassan jelentkezhetnétek a következő horror filmbe. Audry már úgy is olyan, mint egy kopogó szellem. Ne sértődj meg, de tényleg para vagy - barna szemeit rám emelte, mire én csak fejrázva fordultam vissza a vacsorám maradékaihoz.

- Nick! Ne legyél légyszíves otromba a húgoddal! - Sophie halkan, de egyben keményen szólt rá a fiára, aki most elsőre megértette mire utal édesanyja.

- Ne haragudj! Nem akartam bunkó vagy hasonló lenne - a fiú nekem szegezte szavait, kezét a vállamra simította.

- Semmi baj Nick! Tényleg - mosolyogva néztem a fiúra.

- Miért van egy olyan érzésem, hogy haragszik rám? - kérdését a többiek felé intézte, de keze még mindig a vállamon pihent. Bőröm fel izzott érintés alatt.

- Azt csak te tudhatod - apám megveregette Nick vállát, majd össze szedte az üres tányérokat és a mosogatóba rakta őket.

Megköszöntem a vacsorát, majd a szobámba ballagtam. Magamra zártam az ajtót, majd elterültem az ágyon. Gondolataim automatikusan Nick irányába terelődtek. Megbántott? Talán. Hogy haragszok-e rá? Nem, hiszen nem szándékos.
Mégis sebet ejtett a szívemben egy az egy mondat. Bár, a több ezer seb mellett ez csak egy karcolás.
Gyors zuhany után, Mickey egeres pizsamámba bújtam, majd bebugyoláltam magam a puha paplan alá. Szemere egy pillanat alatt jött az álom. Szerettem álmodni. Mert az álmok szebbek, mint a valóság.

Hali mindenkinek! Itt is lenne a második rész, amit eléggé hosszú ideig írtam. Ezt szörnyen sajnálom, de azért remélem, hogy megtudtok nekem bocsájtani. Köszönöm szépen a vote-okat és a megtekintéseket! A következő részt amilyen gyorsan tudom, hozom, és megint kérlek titeket, hogy legyetek türelmesek.☺
XoXo: ~N❤