...a mérgező gondolatokat

Ahogy visszatértem Linohoz, egy hosszabb ölelésbe húzott.
Szívem a torkomba dobogott, a közelsége, az illata, elnyomta bennem az otthoni frusztrációkat. Finoman felsóhatottam.
- Mond Hannie. Mit szeretnél csinálni?
- Mit szólnál, ha filmeznénk?
- Benne vagyok. De előbb pakolj ki.
- Nem sok cuccom van! Hamar végzek.

Tényleg hamar végeztem. Minho megengedte, hogy ideiglenesen a szobájába aludjak, de még mindig olyan kényelmetlenül érintett, hogy kitúrom a saját szobájából, de valahogy még is rávett, lenyugtatott, hogy nem bánja, hogy az ágyába alszok.

Napok teltek el, mi pedig nagyon hamar megtaláltuk az összhangot. Kivettem a házimunkából a részem, reméltem, hogy ezzel is megkönnyítem lakótársam dolgát.
Voltak filmezős esték és voltak magányos éjszakák, mikor Lino a bárba dolgozott hajnalokig.

Olyankor a csend is fájdalmas volt. A csend is ordított, nyugtalanná tett, a cikázó gondolatok is felborították a nyugalmam.

Csak egy pióca vagyok, aki másokon élősködik...

Nem vagyok elég...

Lino is csak sajnálatból fogadott be.

Csak feküdtem az ágyba és csak abban reménykedtem, hogy hamarabb elalszok, mint hogy lélekben szétessek.

De csak nem aludtam, a könnyeim pedig keserűségként végigszántották puha bőröm, végig marva arcom és belülről téptek szét.

Hajnalba ajtónyitódásra figyeltem fel. Macskákat megszégyenítően óvatos léptekkel osont be hozzám, felém állt és arcomon végig simított a homályba.
Amint megérezhette a nedvességet azonnal odabújt hozzám.
- Hannie, minden rendben? - suttogta finoman és óvatosan tenyerével simogatni kezdte remegő lényemet. - Féltél, hogy nem voltam itt?
De nem tudtam válaszolni, torkomon egy hang se jött ki, csak mellkasába bújtam. Érezni akartam az illatot, érezni akartam azt a melegséget, amit teste adott.
- Már itt vagyok Hannie. Minden rendben lesz. - óvatosan végig cirógatta hátam és nem sokkal rá elfogott az álom.

Sokáig aludtunk, ezt egyszer biztosra veszem. A meleg takaró alatt szuszogott, centikkel az ajkaim előtt lakótársam. Meleg lehelletét bőrömön éreztem, karjai átöleltek, védve ezzel is álmaim törékeny mivoltját.

Próbáltam kevesebbet mocorogni, de picit elhúzódtam tőle, hogy jobban szemügyre vehessen békésen alvó vonásait.
- Jó reggelt. - pislogott laposakat majd lehámozta magát rólam és nyújtózott.
- Jó re-reggelt. - rekedtesen szóltam vissza.
- A szemeid, még mindig annyira meg vannak duzzadva. Emlékszel mi volt este?
Zavaromba csak bólintottam.
- Elmondod nekem mi történt míg nem voltam itthon? Bántott valaki? Féltél egyedül?
- Nem... Vagy is... Igen. Féltem, hogy reggelre nem jössz haza. Féltem, hogy egyedül maradok újra a zsongó gondolataimmal. A gondolataim lassan megbolondítanak. Próbálok nem gondolni semmire, de a csend is megöl.

- Hannie. - óvatosan felemelte állkapcsomnál az arcom és a szemeimbe nézett - Ha kell ott hagyhatom az állásom és egész nap veled lehetek.
- Ne... Ne... Miattam ne. Nem érek annyit. Meg... Valamiből meg kell élnünk.
- Jól van. Akkor mond meg. Mit szeretnél te?
- Csak... Csak ígérd meg, hogy hazajössz.
- Megígérem. - majd rám mosolygott.

Talán lenyugodtam egy időre. Lassacskán újra jártunk egyetemre is, habár volt, hogy elkerültük egymást a nap folyamán, de este szinte áhítattal hallgatta végig az unalmas napjaimat.

Egyik nap azonban olyan történt amire nem számítottam. Már rég a gondolataim nem Junghwan forogtak, amikor reggel Lino oldalán meglátott engem ahogy az egyetemre egyszerre beértünk.
Elköszönt tőlem és mentünk a magunk terme felé.

Egyre paranoiásba lettem, mint ha csak követnének és egyre jobban szedtem lábacskáimat a folyosón. Nagyot szusszanva beértem a hatalmas előadóterembe és nem sokkal késöbb rá kezdődött a tanítás.
Unalmas 90 percnek nézünk elébe... Próbáltam a felfogni azt, amit az oktató mondott, de ahogy az óra ment, úgy vettem testem felett át az irányítást a szorongás.

Hannie:
Minho, rosszul vagyok 😖

😼 Szexy csapos:
Hol vagy?

Hannie:
Mosdóba megyek, a 110A terem mellettibe.
Kérlek... Gyere mert
mindjárt elsírom magam.

😼 Sexy csapos:
Mi történt?
Látta: 12:28

Mindjárt ott vagyok.
Látta: 12:30

Ahogy vége lett, azonnal rohantam ki a teremből a mosdót célba véve. Beszaladtam majd magamra zártam az egyik fülkeajtót. Nagy levegőt próbáltam venni, mire a tüdőmbe rekedt egy hangra minden levegőm.

- Jiji baba, tudom, hogy bent vagy! - ajtócsukódást hallottam. - Sajnálom drágám, gyere vissza hozzám.

Majd benyitott abba a fülkébe, amibe vártam.
- Itt vagy Jisung baba! - nézett rám meglepetten. - Hát szabad így elbújni? Gyere vissza hozzám, kellesz nekem.

Egyre jobban bejött a fülkébe én pedig hátráltam amennyire csak tudtam.
- Jung- junghwa. Nem.
- Mi nem? De hisz szeretlek. Gyere vissza. Az a másik srác biztos nem úgy szeret ahogy én. Biztos csak amiatt a finom kerek seggedért van veled.
- Mi? Mi nem. Nem vagyunk együtt.
- Oh. Mégjobb! - mosolyodott el kajánul. -Akkor ezek szerint a segged még mindig az enyém baba! Amúgy is ki tudna téged szeretni? Egy ilyen hisztist? De ne aggódj itt vagyok én neked!
- Hagyj békén. Nem vagyok a játékszered, amit egyszer eldobsz és ha akarod megkeresed!
- De az enyém vagy!

Majd ajkaimra mart mohón, testem és az agyam egymással ellenkezett, a testem az emlékek az ízek az érzések miatt vágyott rá, de az agyam erősebben tiltakozott, mint valaha. Szemem becsuktam, hagytam, hogy azt csináljon velem, amit akar, csípőmbe mart, úgy falta számat tovább. Testem pedig remegett a frusztrációtól és a félelemtől. Nem bírom egymagam leállítani...

Nem akarom...

Nem akarom újra ezt, amit tett...

- Nem értesz a nemből? - az ajtó pedig kicsapódott és ismerős hang ütötte meg fülkem.
- Minho?
- Kopj le haver! - szólt oda neki Junghwa - Keress magadnak másik ribancot!
- Te kopj le tahó! - majd gallérjánál fogva megragadta és kirángatta rólam egyenest a fehér csempés falnak csapta. - Ha még egyszer hozzáérsz Jisunghoz, anélkül, hogy ő akarná, letépem a heréidet! Megértetted?

Majd gyomorszájon verte, ami után összerogyott és a földön nyöszörgött.
- Hannie, jól vagy? - hajolt be hozzám a fülkébe, szemeimmel homályosan láttam. Bólintottam egyet, de lélekben egyszerűbb volt azt hazudni, hogy minden rendben van, mint sem bevallani, hogy nem ...nincs minden rendben, de olyan, mint ha megérezte volna rajtam. - Gyere, menjünk haza, hagyjuk ki a többi órát.

Majd kezét nyújtotta, majd elindultunk kifele, magunk után hagyva Junghwat.
Szinte csendesen sétáltunk egymás mellett, mire Minho megtörte a csendet.
- Ő volt az exed? - fájdalmasan a szemébe néztem majd bólintottam. - Nem is értem mit ettél benne. Akaratos...- mire sóhajtottam. - Ne haragudj. Ne beszéljünk erről. Csak érjünk haza. Befekszünk a kanapéra és nézünk valami filmet, benne vagy? - mire ráfogtam a kezére. Először csak értetlenül nézett rám majd másik kezével megsimította kézfejem.

Szavak nélkül is megértettél Minho...

Ugye te megértesz?

Hazaérve még mindig megszólalni se tudtam.
Minho leültetett a kanapéra és eltűnt egy kisidőre. Majd csak annyit vettem észre, pokróccal és párnákkal tér vissza. A párnát a hátam mögé rakta, a pokrócot pedig rám terítette és mellém bújt.
Csendesen telt a nap, nem szóltunk egymáshoz, de még is szavak nélkül annyira megértettük egymást. A tévé előtt ülve pedig néha kószán kibuggyanó könnyeim törölgettem, mire végigsimított rajtam.

Minden rendben lesz.

Szeretném.

De az éjszaka egyedül bementem a szobába elköszöntem Minhotól és befeküdtem az ágyba.

Tényleg csak szánalomból lenne velem Minho?

Ennyire rossz velem?

Ennyire szerethetetlen vagyok?

Nem érdemlem meg...

Nem érdemlem meg mert hálátlan hisztis vagyok...

Könnyeim pedig újból ellepték szemeim. Összekuporodtam az ágyon és megindultak egyre jobban könnyeim, míg nem zokogtam.

Nem érdemlem meg hogy itt legyek.

Nem érdemellek meg Minho...

A kilincs nesze ütötte meg a fülem, felültem Minho jött be kezében két bögrével.
- Nem bírsz aludni?
- Nem... - fejemet lehajtottam - Sajnálom, ha felébresztettelek.
- Ugyan. Én se bírtam aludni. - majd az ágy besüppedt mellettem. - Hoztam kakaót, hátha el tudsz tőle aludni.

- Bánt valami? Miért sírsz? Miért nem tudsz aludni?
- Én szeretnék... Szeretnék aludni, vagy kómába esni... Vagy minden emlékem elveszíteni, csak hogy véget vessek ezeknek a gondolatoknak az elmémbe.
- Értem. Rám se akarnál emlékezni?

Belekortyoltam a kakaóba, majd az egyik kezembe fogtam a bögrét, a másikba pedig elkaptam Minho szabad mancsát.

- De, csak is rád akarok emlékezni.

Csak is rád...