... a szüzességem

Olyan nagy kérés a boldogság?

Minden nap, amikor felkeltem, csak irigykedtem. Irigy voltam az énekesmadarakra. Csivitelve szárnyaltak az égen, boldogan csipogtak párjuk mellett. Nekem miért nem járhat ez a boldogság?

Irigykedvem a parkon át menve az iskola felé a szerelmesen andalgó párokra, akik mosolyogva fogták egymás kezét és beszélgettek édes kis semmiségekről. Nekem miért nem járhat ez a boldogság?

Csak mert meleg vagyok?

Beérve az iskolába, egyenest termem felé vetettem magam. Szinte futottam, senkit nem akartam látni, senki ismerőssel nem akartam összetalálkozni. Nem akartam újra a lenéző arcokat, nem akartam a gúnyos megjegyzéseket.

Korán volt.

Ő még is ott volt...

Rám várt?

Ugyan mit is gondolok...

...biztos nem.

- Junghwa? - néztem ár nagy szemekkel. - Hát te?
- Szia Jisung! - intett felém az osztály termem ajtaja mellett állva, mosolyogva szinte szökdécselt felém. - Téged vártalak.
- Engem? - mutattam magamra még mindig. Nem hittem a saját fülemnek.
- Igen. Téged kis butus. - villantotta meg féloldalasan mosolyát. - Arra gondoltam, ha esetleg ráérnél órák után, lenne kedved velem beülni egy kávézóba?
- És te csak ezért keltél fel ilyen korán, hogy ezt megkérdezd? - nevettem el magam.
- Iiiiigen? - húzta el az ít hosszan és nézett bele pislogóimba a válaszra várva.

Valaki csípjen meg, de ez egy randi ajánlat?

De mi van, ha ő nem meleg?

Mi van, ha csak barátnak gondol rám?

- Hahó Jis?- legyezte meg kezét szemem előtt, ezzel is kizökkentve gondolataimból.
- Te most randira hívtál?
- Háát. - majd kicsit közelebb hajholt hozzám és szinte suttogva mondta - Ha te annak akarod, vehetjük annak is.
Mire csak mosolyogva bólogattam, majd egyet hátráltam.
- Szuper! - majd vállára kapta táskáját és intve távozott - Akkor órák után kicsi Jis!
Ketyegőm szinte kiugrott a gondolattól is a helytéről.

Engem? Han Jisungot elhívtak randizni?

Pufi arcomba csíptem, de csak az a fájó csípő érzés maradt hátra érintésemből.

A francba! Jisung. Nem szabad túl izgatottnak lenni!

Berontottam az üres terembe, majd leültem az ablak melletti helyemre, elővettem gubancos fülhallgatóm. Percek kínlódás után végre fülembe nyomtam párnácskáit. Szívem szűnni nem akaró zsongását próbáltam elnyomni a zene túlnyomó dübögésével.

Egész nap figyelmetlen voltam, egyszerűen nem ment a koncentrálás. Mindvégig Junghwaval töltött idő lebegett előttem.

Lehet kettőnkből valami?

Lehet ebből kapcsolat?

Ő mit gondol rólam?

De hál'istennek olyan hamar elrepült emiatt az idő már pikk-pakk elérkezett az óra.

Táskámba az asztalon lévő dolgokat szinte a csengő hallatán egyből belesepertem, majd kaptam is fel vállamra egyenesen rontottam ki a teremből.

Leballagtam a lépcsőn ki egyenest a hét ágra sütő napra. Majd megálltam az ajtótól nem messze és hagytam, hogy testemet átmelengesse a nap minden rám vetülő sugara.
- Jisung! - lépkedett felém a szőke hercegem szinte. Majd mellém szegült. - Felkészültél? Mehetünk? - bólintottam, kisepertem a szeméből rakoncátlan tincseimet és indultunk a belváros felé.

Az úton olyan szokásos dolgokról beszéltünk, mint a napunk, melyik tantárggyal szenvedünk, míg nem egy takaros kis kávézóhoz meg nem érkeztünk. Junghwa kinyitotta nekem az ajtót és betessékelt maga előtt, amit egy mosollyal díjaztam. Leültünk az egyik ablak melletti asztalhoz egymással szemben, mire a pincérlány odajött hozzánk.
- Sziasztok! Mit hozhatok?
- Én egy Cappuccinot szeretnék 2 cukorral ő pedig...
- Én egy forrócsokit kérnék. - majd kisfiúsan a velem szemben ülőre mosolyogtam - Sok habbal. Ilyenkor már nem iszok koffeineset. Így is egész nap ugrálok, este pedig nem szeretnék a csilláron pörögni.
- Pedig megnézném. - villantotta felém kacér mosolyát mikor már elment az asztalunktól a kiszolgáló.

Miután megkaptuk az italainkat. A forró habos csokicsodámba belekóstolva tudtam, ez lesz az egyik kedvenc helyem a városba.
- Ez isteni! - néztem rá elégedetten.
- Igen? Megkóstolhatom? - mire zavaromba csak bólintottam. Közelebb kúszott székemhez, sokáig figyelte az előttem lévő italt majd beszélőkémet majd finoman ajkaimra hajolt. Lassan mozgatta párnácskáit enyémen közbe pedig én a meglepődöttségtől lefagyva ültem.

Engem...

Megcsókoltak!

...engem!

- Tényleg finom a forrócsokid. Máskor is így kérek kóstolót. - majd rám kacsintott. Azt hittem ott esek össze a széken. És ha álltam volna két lábon tuti összerogyok.

Fejem, mint a pipacs egyre vörösödött, amin Jung nagyot derült.
- Ne haragudj, ha túl gyors voltam. De nagyon bejössz nekem.
- Ne- nem... Te is bejössz ne-nekem Hyung.
- Ezt örömmel hallom. - melegség árasztotta el a kézfejem, tenyere finoman cirógatta a bőrömet, amitől szinte kirázott a jóleső hideg. Majd újból ajkaimra hajolt ám ezúttal viszonoztam. Finoman ízlelgettük egymás ajkait, míg nem felszusszanva váltunk el egymástól szinte levegőért kiáltva.

- Mókuska? - cirógatta újra meg kezem. - Lennél a párom?
- Igen! - ha fülem nem lett volna az ajkaimon kiülő mosoly körbeért volna az arcomon. - Igen hyung!

Barátom lett!

Nekem...

Han Jisungnak!

Aki szeret.

Ugye? Szeret...

Elfogyasztottuk az italokat, majd immáron újdonsült párom felállt és kifizette a fogyasztásunkat.
Kiléptünk az ajtón, finoman ujjaim után kapott nagyobb mancsával és összekulcsolta azt, majd megindultunk a park felé.

Nem terveztünk még hazamenni annyira kellemes volt az idő.

Majd ahogy a parkba értünk hirtelen cseperegni kezdett az eső.
- Hyung! Nincs esernyőm!
- Nekem sincs. Gyere! - fogta meg újból kezem és húzni kezdett maga után miközben egyre kövérebb esőcseppek lepték el a látómezőt. A víz, mint ha csak dézsából öntötték volna...Folyt végig arcunkon eláztatva ruháinkat. Míg nem egy lakásnak az ajtajába megálltunk, Junghwa bepötyögte a kódot és bejutottunk a kapun.

- Majd itt nálunk megvárjuk míg eláll az eső. - dobott felém egy mosolyt, miközben csurom vizes haját hátra borzolta. - Gyere nyugodtan.
- Rendben Hyung.

Beérve a lakásba levettem elázott cipőmet, majd lassacskán totyogtam végig az előszobában.
Nem volt otthon senki, legalább is kongott a lakás az ürességtől.
- Egyedül laksz itt? - néztem végig a szürkés falakon.
- Aha! Anyuék fizetik az ittlétem, nem egy nagy lakás, de addig míg a sulit el nem végzem tökéletes. Sőt jövőre, ha felvesznek az egyetemre is ideális lesz. Tetszik?
- Igen. Otthonos.
- Olyan szép a mosolyod Jisung drágám.
- Va-valóban? - remek már megint dadogok.
- Persze picur.

Megint ezek a becézgetések...

Elolvadok...

- Na várj! Gyere vedd le a vizes dolgokat, fürödj le adok neked száraz cuccokat helyette. Igaz kicsit nagy lesz, de szerintem rajtad minden jól áll. - majd a hálószobába rohant egy pár perce, mire engem betolt a fürdőszobába.

Átázott pólóm vettem le magamról, mikor kopogást hallottam, majd bejött.
- Oh ne haragudj! - fordult el tőlem. - Csak hoztam száraz ruhát, nem gondoltam, hogy ilyen gyors leszel.
- Ugyan Hyung. Köszönöm a fáradozásod.
- Ugyan édes. Neked mindent. - majd lerakta a ruhákat és kifele vette az irányt. Majd egy pillanatra megtorpant az ajtóba.
- Gyönyörű a tested baba. - majd felsóhajtott - Alig várom, hogy érintsem.

Nem tudom honnan jött ezaz ötlet. De kibújtam nadrágomból és míg bent volt az ajtón belül egy szál boxerbe hátulról átöleltem majd a fülébe súgtam.
- Akkor mire vársz Hyung?...

Aznap nem tudom mennyi mindent vesztettem el.

Az önkontrolom a testem felett, a csókszüzességem és a szüzességem is.

Túl sok égő vágy volt bennem, túl sok érzelem vágyakozott ki belőlem és az elfogadás a csöppnyi kis törődés kihozta belőlem ezeket.

Csodálatos volt. Ahogy testeink óvatosan összefeszültek édes és tüzes csókok közepedte.
A buja kis ígéretek:
"Vigyázok rád baby"

Majd mikor elértük mindketten az orgazmus milliónyi csillagait pihegve omoltam karjaiba.
"Reggel is itt leszek melletted, aludj édesem"

Mind ez, mint az álom, oly mámorítóan hatott az elkövetkező napok... Hetek... Hónapok.

Az iskola napjai lepörögtek, mi pedig mindig együtt ebédelve töltöttük időnket, sok randival zárva a hosszú fárasztó napokat.

Volt, hogy egész hétvégét nála töltöttem, sorozatoztuk, a bódító vágy iránta pedig újból és újból elragadott újabb csókjáér áhitozva testemet.

Majd ahogy egyetemre is felvételt kaptunk és az év vége egyre közelebb volt az érettségi pedig a nyakunkon, Junghwa egyre stresszesebb lett.

Valami megváltozott. Benne.

Én lennék a baj?

Agyára mentem volna?

💔💔💔