... a félelmem

Kint ültem órákig könnyeimbe merülve. Szinte a külvilágot kizártam magam körül. Nem volt hova mennem. Éjszaka közepén pedig már nem megy se vonat se busz, amivel anyáékhoz tudnék menni.

Nem tudom mi okból kifolyólag, arra jutottam, hogy nem kint fogok csövezni az őszi hűvös időben, hanem bemegyek egy bárba felmelegedni, ott kihúzom reggelig míg be nem zárnak, majd utána eleget leszek kint az ég alatt.

Így hát a gyérül megvilágított utcán egyedül bandukolva, magam mögött hagyva mindent húztam végig az éjszakába bőröndömet.

Mindent elvesztettem. Nem volt mitől félnem már. Sőt... Gondolkodtam. Ha itt helyben leszúrnának, megerőszakolnának, kirabolnának se érdekelné, hisz ami a szívembe dúlt élet is teljesen kiveszett belőlem.

Csendben egyedül a táska görgői törték meg az éjszaka némaságát, majd végül az állomáshoz közeli környékre érve fiatalok ittas kacagása, a tompa dübögő zaj törte meg negatív gondolataim egyvelegét.

Végignézve a kisebb tömegen, mindenki kiöltözve, szebbnél szebb ruhákba, lányok csinosan, vagy éppen izléstelenül de az alkohol hatására csinosnak képzelve magukat agyonsminkelve képtelenségeken kacagva bolondították magukba a köréjük gyűlt fiú sereget. Azonban ahogy a bárba beértem, leszenvedtem magam a lépcsőkön majd az egyik bárszékre telepedtem, lábammellé húztam minden cuccom és szinte megszólalasomnál realizáltam, a hangom is szinte elveszett a sok sírásban. Nem csak én.

- Mit adhatok? - szólalt meg az előttem álló csapos egy csábos mosollyal arcán. Szinte eltátottam gyönyörű arccsontjától, festménybe illő kisugárzásától számat.
- Egy... - próbáltam hangokat formázni, azonban alig tudtam, mert folyton berekedtem. - Egy... - köszörültem meg a torkom - Whiskey kólát kérnék. - mire próbáltam visszamosolyogni a baristának.
- Azonnal adom. - kezében fogta a jeget belerakta a pohárba, mire teljesen elvesztem ahogy a fekete ing könyökig felhajtva elegáns rálátást biztosított eresedő izmaira, ám nem sokáig voltam a transz alatt mert a Whiskeyk fele fordult - Kóstoltad már a fahéjasat? - mire felém mutatta a piros címkés üveget. - Szerintem nagyon finom.
- Rád bízom magam. - lőttem felé egy gyors mosolyt, azonban azonnal visszakonyult a szám.
- Tessék. - nyújtotta felém a barna löttyöt, mire picit mancsunk összeért egy pillanatra. - Kár elrontani kólával igazából.
- De anélkül erős nekem. - kevertem meg a szívószálammal.
- Értem. Nem baj. Egészségedre.

Nem tudom az ital esett ennyire jól, vagy az a mosoly, az a röppke érintés, szinte teljesen elterelte figyelmemet. Egész este a hangos zene, nem hagyott gondolkodni, ám ahogy az este is haladt, az italok is úgy csúsztak, szemem pedig folyton a csapos mozdulatát követte egyfolytában.
- Lee Minho vagyok. - szólalt meg egyszer miközben szembogaraimba nézett és közelebb jött hozzám.
-Han Ji-Jisung.
- Kesves Han Ji-jisung, nem tudtam nem észre venni, hogy mialatt itt vagy, elég erősen engem bámulsz. Valami van az ingemen? - jegyezte meg játékosan.
- Ne-nem. Nincs semmi. Csak...
- Gondolom, el kellett terelned a figyelmed.
- Honnan?
- Látszik rajtad. Elveszett vagy. A szemeid kisírtak, vagy pedig olyan, mint aki szívott volna valami, de szerintem az első. Kiraktak otthonról?
- Nem...nem igazán. Megcsaltak és eljöttem onnan...
- Oh. Ne haragudj...
- Nem, semmi baj. Azt hiszem...
- Nem kell róla beszelned, ha nem akarsz. Meghívlak egy körre. - mire lágyan felém tolt egy mosolyt a mai nap már ezredjére meglágyítva belsőm.

Sajnos az ital egyre jobban hatott, elmém zűrössége kezdett egyre jobban tompulni, némulni. Mint amikor az ember a víz alatt van, és úgy hallgatózik. Fejem pedig egyre nehezebb lett mire felém szólt Minho.
- Van hová menned? - mire megráztam fejem, nagynehezen.
- Gyere, beviszlek a pihenőszobába. Ott le tudsz pihenni míg tart a műszakom- majd odaszólt egy másik embernek. - Lix! Tudnád egy pillanatra tartani a frontot?
- Persze! De aztán siess!

Óvatosan átkarolt, felegyenesített míg erőm tellett, hátára kapta hátizsákom majd egyik kezével engem támasztva, másik kezével pedig bőröndömet húzta maga után.
Beértünk egy kisebb helységbe, ahol volt egy kanapé, amelyre óvatosan leültetett.

Agyam pedig hol azon kattogott, hogy remélem nem fog megerőszakolni itt helyben, nem fog bántani és aközött botorkált, hogy lehet nem is igazán lenne az erőszak, valamint ebből az angyal arcúból ki nem nézném, hogy valaha bárkit is ok nélkül bántana.
- Hozok vizet neked, ha szomjas lennél. Itt nyugodtan aludhatsz, majd felkeltelek, ha én is megyek el. A mosdó pedig arra lesz - mutatott a jobbra lévő ajtóra. - Megadom a számom, arra az esetre ha rosszul vagy. - nyújtotta kezét, mire odaadtam a táskámból a telefonomat, amin már vagy a kitudja hány századik nem fogadott hívás virított Junghwatól...

💗Szerelmem ( 50) nem fogadott hívás

- Mi a faszomat akar ez? - mormogtam magam elé, majd kitöröltem a hívás előzményeket és Minho kezébe nyomtam a telefonom, amit egy pár pötyögés után vissza is adott.
- Meg is lennék. Nekem vissza kell mennem. Felix már szerintem átkoz, hogy csúcsidőbe ott hagytam egyedül. Ha van valami, szólj nyugodtan és én jövök. Pihenj Sungi! - majd intett egyet és kiment a szobából.

Elterültem a kanapén fejem alá raktam a hátizsákom, ami kiváló párnának szolgált most majd kezembe vettem a telefonomat és kutatni kezdtem.

 Biztos nem képzelődtem az előbb?

Azonban egy piciny mosollyal a számon néztem a beírt nevet:

😼Szexy Csapos - xxx xxx xxx

Majd lezárva a képernyőt lecsuktam a szemem és varázs sebességbe zuhantam a fekete sötétségbe.

Nem féltem semmitől...
Bármi történhetett volna velem...

Még is nyugodt voltam.