Már éjfél is elmúlhatott, de még mindig ébren voltam. Nem mertem elaludni.

- Nevetséges... - motyogtam magamban - Egyszerűen nevetséges...

Még soha, egyszer sem tartottam az elalvástól. Az egész helyzet annyira... Nevetséges.

- Először is Lorin... - kezdtem magammal társalogni - Ez a te hibád! Te akartál belenézni! Meg is lett az eredménye!

Fel alá mászkáltam pizsamában a szobámban.

- Nem maradhatok fent egész éjjel. Egyszer ígyis úgyis el fogok aludni. Aztán meg nem tudom elkerülni, hogy ne találkozzak Lokival... - gondolkoztam, majd a tekintetem önkénytelenül is Loki könyveinek a kupacára vándorolt.

Ott volt a tetején az a bizonyos könyv, vagyis inkább füzet, ami miatt még most is ébren voltam.

- Azt még nem viszem el neki... Kell, hogy kiderítsem, hogy pontosan mi történt. Megint bele kell néznem - gondoltam.

Hopp, egy szar ötlet!

Sóhajtottam. Odamentem, és levettem Loki naplóját a kupac tetejéről. Óvatosan fogtam meg, nehogy megégessen. Rátettem az asztalomra, majd felemeltem 5 könyvet és az ágyamra helyeztem. Odaültem a könyvek mellé egy még nagyobb sóhajtás kíséretében. Becsuktam a szemem.

- Elmondom neki - mondtam határozottan - Utálni fog. Nagyon. De nem akarok hazudni... - gondoltam az emlékekben látottakra.

Úgy éreztem, megérdemli, hogy elmondjam. Meg hát én is megérdemlem, hogy megutáljon. Kellett nekem belenézni a naplójába.

- De miért is érdekel ez engem ennyire, miért van lelkiismeret furdalásom, miért akarok... Őszinte lenni hozzá?

Ezen azóta tanakodtam, mióta láttam azt az emléket. Be kell vallanom, most már egészen máshogy néztem rá, mint azelőtt.

- Hogy miért érdekel? - kérdeztem sóhajtva - Mert megsajnáltam!

Azzal fogtam magam, lefeküdtem, és becsuktam a szemem. Mindegy mi lesz, vállalom a következményeket.

Elég nehezen aludtam el. Tovább tartott, mint szokott. Eleinte úgy tűnt, hogy most nyugodt éjszakám lesz...

Aztán megint ott találtam magam Loki cellája előtt a könyveivel a kezemben. Háttal állt nekem. Nem mondtam semmit, csak elindultam, és átléptem a falon. Amint az égett kezem áthaladt, szörnyű fájdalom nyilalt bele. Majdnem elejtettem a könyveket.

- Óvatosan - fordult meg Loki.

Nem mondtam semmit, csak átadtam a könyveit. Amint kikerültek a kezemből, a jobb kezemet gyorsan elhúztam, és amint Loki elfordult, leszedtem a kötést, annyira, hogy lássam az égésnyomokat. A mélyebb részeken elkezdett vérezni.

- Ez nagyon nem jó... - motyogtam.

- Micsoda?

- Semmi! - vágtam rá hirtelen, és a hátam mögé rejtettem a kezem.

A kötést nem tudtam visszatenni rá rendesen.

Loki összehúzott szemekkel méregetett, majd közelebb lépett. Oldalra billentette a fejét, mire a jobb kezem önkénytelenül is előre lendült a hátam mögül, tenyeremmel felfelé. A kötés a földre hullott.

Semmitmondó tekintettel ránézett a tenyeremre. Amint meglátta a kezembe égett mintát, tágra nyílt a szeme. A kezemért kapott, és közelebb húzta, hogy jobban szemügyre vegye.

- Lehetetlen... - motyogta.

Láttam az arcán, hogy a meglepettségét düh váltja fel.

- Ömmm... - kezdtem - Visszakaphatom a kezem?

Loki elengedte a csuklóm, és a szemembe nézett, úgy mint aki meg akar ölni. Kérdésre nyitotta a száját, de közbe vágtam.

- Igen, belenéztem...

Loki keze ökölbe szorult.

- De meg tudom magya... - nem mondhattam tovább, mert Loki a nyakamnál fogva a falhoz szegezett.

- MIBŐL GONDOLOD, HOGY KÍVÁNCSI VAGYOK A MAGYARÁZATODRA?!

- Én... Ha a helyedben... lennék... Kíváncsi... lennék... rá - mondtam fulldokolva.

- De nem vagy a helyemben!

- Áldd... az eget, hogy... te sem... az... enyémben! - mondtam alig hallhatóan, miközben próbáltam leszedni Loki kezét a nyakamról, hogy kapjak levegőt.

Loki még egyszer dühösen a szemembe nézett, majd elengedett. Levegő után kapkodva estem a földre. Ő hátat fordított nekem, és az asztalához ment. Én addig lassan, a falnak támaszkodva felálltam.

- Hogy tudtad kinyitni? - kérdezte pár pillanat feszült csend után.

- Mikor hozzáértem, megjelent rajta az írás, és egyszerűen ki tudtam nyitni...

- Az nem lehet! - fordult felém - Valamit csinálnod kellett! A naplómat nem lehet csak úgy kinyitni!

- Miért? - kérdeztem, miközben lassan elindultam a padlón heverő kötésem felé.

- Mert mágikus zár van rajta! Olyan, amit nem nyithat ki akárki! De te mégis kinyitottad...

- Úgy nézek én ki, mint aki ért az ilyesmihez? - kérdeztem, miközben próbáltam visszacsomagolni a kezem.

Eléggé fájt, ráadásul vérzett is, és nem akartam, hogy belemenjen valami a sebbe és elfertőződjön. De sajnos egy kézzel csak bénázni tudtam.

- Még ehhez sem értek! - motyogtam bosszúsan.

Aztán hallottam Loki sóhajtását, majd az egyre közeledő lépteit. Megállt előttem, elvette a kötést, felemelte a jobb kezem, és bekötötte.

- Rossz volt nézni - vetette oda kicsit mérgesen.

- Hát... Köszönöm... - néztem fel rá.

- Miért olvastál bele? - kérdezte bosszúsan.

- Válaszokat kerestem.

- Mégis mire?

- Hogy mi történt New Yorkban... És előtte.

Loki pislogás nélkül meredt rám. Lehet azon gondolkozott, hogy hogy öljön meg...

- Az nem tartozik rád! - válaszolta ridegen.

És ebben a pillanatban ugrott be egy név, amit kihallottam a nevelőszüleim beszélgetéséből.

- Ki az a Thanos?

Ha lehetne tekintettel ölni, akkor én most valószínűleg halott lennék.

- NE... MOND... KI... A... NEVÉT!

- Tőle kaptad a sereget? Ő kényszerített a Föld leigázására?

Loki minden egyes szavam hallatán egyre zaklatottabb lett. Elfordult.

- Miattunk, az őrzők miatt küldött a Földre? Vagy másért is? Egyáltalán hogy kerültél kapcsolatba vele? Köze van hozzá, annak, mikor leug...

- ELÉG! - ordította - ELÉG!

Zihált, mintha most futott volna. A tekintetében félelem tükröződött. Az idegességtől kicsit remegett.

A tervem, hogy addig kérdezősködöm, amíg el nem pattan nála a húr, és önkénytelenül nem ad választ, bevált. A reakciója beszélt helyette.

- Tudok, arról, hogy mi történt a koronázás napján - mondtam halkabban, mire Loki csodálkozva nézett rám - Bezuhantál egy vakfoltba. Az ilyenekből szinte lehetetlen kijutni. Legalább is egyedül.

Loki nem szólt semmit, csak hallgatott.

- Javíts ki ha tévedek... De úgy gondolom, hogy Thanosnak köze van a kiszabadulásodhoz.

Még mindig nem szólt semmit, csak nyelt egyet.

- Miután "kiszabadított"... Mit tett veled?

Azt az arckifejezést, amit Loki vágott, nem hiszem, hogy valaha el fogom tudni felejteni. Tiszta félelem és horror látszott a tekintetében.

- Te azt nem akarod tudni... - mondta elfojtott hangon.

- De, sajnos akarom.

- Akkor őrült vagy.

- Igen, mondták már.

- Nincs rá okom, hogy elmondjam neked!

- Akkor ne mond el. Majd kiderítem máshogy.

- Ne! Ne nézd meg! Minél kevesebbet tudsz, annál jobb!

- Sajnos ebben nem tudsz megállítani.

- Nem érted! Ha belenézel, téged is meg fog ölni, ha megtalál!

- Hát akkor amint felébredtem, megyek és elcseszem a sorsomat. Amúgy sem értem miért érdekel téged, hogy mi lesz velem.

Loki erre nem mondott semmit. De a gondolatát most kivételesen hallottam.

- "Nem akarom, hogy még egy valaki meghaljon miattam"

Úgy tettem, mintha semmit nem hallottam volna. Minden kezdett elsötétülni, és a hangok egyre távolibbak voltak.

Felébredtem.