A nap nem rég kelhetett fel, sugarait épphogy átengedte a sötétítő függöny. Naira is még aludt. Kicsit szédülve felültem az ágyamon, és csodálkozva vettem észre, hogy egyik könyv sem maradt mellettem azok közül, amiket Lokinak átadtam.

- Tényleg sikerült - suttogtam még mindig a könyvek hűlt helyét nézve - Csak rá ne jöjjenek.

Felnéztem az órára. Elég korán volt, és a reggelire még legalább 2 órát kellett várni. Visszaaludni pedig nem tudtam. Úgy döntöttem felöltözöm, aztán kezdek magammal valamit.

Akármennyire is húzni akartam az időt, így is csak fél óráig tartott a készülődés. Sajnos hozzászoktam a gyors öltözéshez.

A fürdőből kilépve körülnéztem a szobámban. Az ágyamat már megigazítottam, mikor felkeltem, és Anissa mindig rendet csinált, szóval pakolászni se nagyon tudtam. De aztán átvándorolt a tekintetem Loki könyveinek kupacára. Az a fekete bőrkötésű napló a kupac legtetején nagyon is felkeltette az érdeklődésemet az utóbbi időkben.

- Talán nem kéne... - tanakodtam a kupac előtt állva - Nekem sem esne jól... Másfelől pedig... Nem, én nem vagyok ilyen... Habár... - így vívódott a kíváncsiság és a becsület, de mint oly sokszor, most is a kíváncsiság győzött.

- Érzem, hogy ezt egyszer még meg fogom bánni... - vettem a kezembe a naplót, amin megint felfénylett az arany írás.

Leültem az ágyamra, és kinyitottam a naplót. Az első lap jobb felső sarkában egyetlen név állt. A szívverésem ezerszeresére gyorsult. Még kétszer végiggondoltam, hogy tényleg bele akarok olvasni, vagy nem.

- Gyerünk Lorin. Nem magad miatt csinálod. Nagyon sok múlhat ezen - mondtam magamnak, majd egy nagy levegővel tovább lapoztam.

A lap először üres volt, de pár másodperc múlva felfénylett, és az írás megjelent rajta.
A lap jobb felső sarkában egy dátum volt, de nem nagyon értettem. Aztán felfénylett, és ezt írta ki:

976 A.D.

Majdnem félrenyeltem.

- Több, mint ezer éves?! - csodálkoztam - Na ne szivass! Mondjuk ezen nem kéne meglepődnöm... - gondoltam jobban a dologba.

De nem sokat időztem ezen, inkább elkezdtem olvasni. Kicsit nehezen ment, mert nem volt annyira olvasható Loki kézírása. Vagyis, a 11 éves Loki kézírása. A szülinapjáról írt. Annyira más volt, mint a mostani énje.

- Kíváncsi vagyok mi, vagy ki változtatta meg őt ennyire...

Bármennyire is érdekelt Loki gyerekkora, kénytelen voltam átlapozni. Valami belül siettetett, tudtam, hogy nem lesz annyi időm, hogy mindent elolvassak.

Egy jó 10 percnyi lapozgatás után elértem ahhoz a részhez, ami mindent megváltoztatott. Mikor Loki leugrott a hídról a végtelen űrbe.

Tudtam, hogy nem az vagyok, akinek mondanak.

Ez az egyetlen mondat volt a lap közepén szépen, gondosan leírva. Éreztem, hogy ami ez után papírra van vetve, nem lesz egy fájdalommentes napi beszámoló. De még mielőtt jobban belegondolhattam volna, lapoztam egyet.

Koronázás - (ez volt az alcím.)

De valami nem stimmelt a betűkkel.

- Hát ez meg? - hajoltam közelebb, hogy jobban lássam.

Mintha a betűk folyton változtatták volna a színűket. Még pici apró dolgokat is láttam bennük mozogni, bár nem voltam biztos benne, hogy nem a szemem káprázik. Kíváncsiságból megérintettem.

Lehet, nem kellett volna...

Amint elvettem a kezem, egy zöldes fény futott végig az egész oldalon, minden egyes szó kicsi zöldes lánggal kezdett el égni a papíron. Egyre világosabb lett az egész, el akartam nézni, de valami nem engedte. A kezem is hozzá ragadt.

- Basszus basszus basszus... - átkoztam magam, hogy miért vagyok ilyen kiváncsi.

Majd az egész napló felvillant, megvakítva engem pár pillanatra, és éreztem, hogy eltűnik a kezemből.

- "Hát ez csodás! Elégettem! Ha ezt Loki megtudja... Lehet hogy börtönben van, de biztos talál rá módot, hogy kinyírjon!" - kezdtem el aggódni - " Ráadásul ez után egy darabig nem fogok rendesen látni..."

A szemem még mindig csukva volt. Megdörzsöltem, és elkezdtem kipislogni a nagy foltokat.

- Na, mindjárt látni fo... HOGY A JÓ ÉLETBE KERÜLTEM ÉN IDE?! ÉS MÉGIS HOL AZ AZ ITT!? - néztem körbe értetlenül.

Nem a szobámban voltam.

- Arany padló, arany mennyezet, arany lépcsők, félhomály, nagy lepedőszerű vackok, tűz - bólintottam magamnak - Még mindig Asgardban vagyok.

Nagy kő esett le a szívemről. És esküszöm, hogy még hallottam is. Bár furcsán fémes csengése volt. És még utána nevetett is, bár ez már messzebbről jött.

- Na várjunk... - néztem a hang irányába.

Három árnyékot láttam az egyik lepedőn. Az egyik épp felszedett valamit a földről, alacsonyabb volt, mint a másik kettő, akik közül egyiknek nagy visszahajló szarvai voltak, a másik pedig valamilyen túlméretezett kalapácsot tartott a kezében. Felismertem őket.

- Loki? Thor? - mondtam ki félhangosan, és kisiettem a lepedők takarásából.

Valóban ők voltak, és volt velük még egy szolga is, aki egy mosolyt próbált az arcára erőltetni, hogy ne látszon mennyire be van tojva. Abból, hogy Loki alig bírta abbahagyni a nevetést, arra következtettem, hogy valamivel megtréfálhatta szegény szerencsétlent.

Nem nagyon hallottam, miről beszéltek, de egyszer csak Loki megindult felém. Ledermedtem, azt hittem észre vett. Hátrébb léptem, de a lábam megakadt valamiben. Hátranéztem, és egy lépcsősor terjeszkedett mögöttem, a tetején egy kétszárnyú arany ajtóval.

Mikor visszanéztem, Loki vészesen közel volt, de nem lassított le.

- "Ez nekem fog jönni" - suhant át ez a gondolat az agyamon.

De szerencsére nem ez történt.

Loki csak simán átsétált rajtam, felment a lépcsőn és kiment az ajtón.

- Hát... Voltam én már láthatatlan... De nem ennyire!

Aztán hirtelen kicsúszott a lábam alól a padló, és valami elkezdett húzni iszonyatos erővel. A nagy sebességtől minden, ami körülöttem volt homályos csíkoká formálódott.

Ez szerencsére nem tartott sokáig, és egyszer csak minden megállt, én meg hátra estem. A palota egy újabb részében kötöttem ki.

- Várjunk... Én már voltam itt - néztem körbe, miután sikerült lábra állnom - Ez a trónterem!

És ebben a pillanatban kivágódott a terem ajtaja, és Thor sétált be rajta. Az a sok száz ember (nem tudom hogy kerültek oda, de most az egyszer örültem, hogy láthatatlan vagyok, és senki sem látta az esêsemet), akik a teremben voltak nagy tapsolásban és éljenzésben törtek ki. Felnéztem a trónhoz, ahol Odin állt, teljes ünnepi páncélzatban. A trón lépcsőjén álltak két oldalt a három harcos, Sif, Loki és egy náluk jóval idősebb nő állt.

- "Ő valószínűleg Frigga, Thor és Loki anyukája" - gondoltam magamban - "Kedvesnek tűnik."

Mindenki szép díszes hacukában virított. Thor letérdelt a lépcső előtt, és Odin elkezdte királyi beszédét.

- "A koronázás..." - eszméltem fel - " Erről egyszer meséltek a többiek a toronyban..."

A tekintetem nem is tudom miért átvándorolt Lokira, akinek az arcán átsuhant valami. Feszült volt.

Odin egyszer csak elhallgatott.

- Jégóriások!

Mondta, mire mindenki zúgolódni kezdett. Odin a padlóhoz ütötte jogarának a végét, aminek fémes csengése visszhangzott a nagy teremben, és mindenki elhallgatott.

Ezt egy újabb helyszínváltás követte.

Odin, Loki és Thor a fegyverraktárban voltak, ahol két őr megfagyott teste, és jégdarabok hevertek szanaszét. Középen, a folyosó végén, egy állványon egy furcsa dobozszerű jóégtudjami pihent. Valami kékes cucc gomolygott benne.

Odin és Thor szóváltását "élmény" volt végighallgatni. Beálltam Loki mellé, és onnan figyeltem, hogy ebből most lesz bunyó, vagy nem.

Aztán újabb helyszínváltás következett. És ez így ment egészen addig, amíg el nem jutottam ahhoz a részhez, ahol Loki belezuhant a végtelen űrbe. Tudtam, hogy ez mind csak emlék, és hogy ezek jó pár évvel ezelőtt történtek, mégis nehéz volt végignézni. Mindent az első sorból láttam.

Miután Loki eltűnt, egy újabb villanás következett.

És újra a szobámban voltam. Nem tudtam szóhoz jutni. Csak bámultam magam elé, miközben próbáltam feldolgozni az új infókat. És rájöttem valamire.

- Loki bezuhant egy vakfoltba. Ezért lett Odin hirtelen szomorú, mikor a könyvtárban voltunk... Miatta zuhant bele.

Ránéztem a nyitott naplóra, ami ugyanolyan állapotban volt, mint mikor beszippantott az emlékáradat.

- Azt hiszem... Mára ennyi elég is lesz... - suttogtam, és mikor felvettem a füzetet, hogy becsukjam, megégette a kezem.

Eldobtam, és becsukódva esett az ágyam mellé. Én pedig rohantam a csaphoz, hogy hideg vizet eresszek a kezemre.

Szerencsére nem volt sok nyoma az égésnek, de az a kicsi, ami megmaradt, az nagyon aggasztott. A napló borítójának a mintája halványan beleégett a tenyerembe.