Nem erre a látványra számítottam. Azt hittem, hogy Loki szobája rendetlen és kissé csicsás lesz, mint minden folyosó ebben a palotában. De egyáltalán nem így volt. Nem igazán tudtam kivenni a szoba valódi színeit, hisz csak a csillagok és a holdak (bizony, több volt) világítottak be az ablakon, de nagyon otthonosnak tűnt. A bútorok valamilyen sötétebb színű fából készültek, és ha nem tévedek, akkor a kárpitozás és az ágynemű zöld színű volt. És volt egy erkélye is.

- Egész kellemes egy hely. - suttogtam, majd odamentem a könyvesszekrények sorához.

Nagyon reméltem, hogy abc sorrendben vannak a könyvek, különben itt leszek még egy órát, mire mindent megtalálok, amit Loki kért.

A másik nehézség pedig ugye az volt, hogy alig láttam valamit a könyvek gerincén lévő írásból, és a jegyzetemből.

- Be tudtál surranni egy szobába, ami zárva is volt, de zseblámpát bezzeg nem hozol magaddal... - bosszankodtam magamban.

Sóhajtottam, és körülnéztem valami olyan dolog után kutatva, ami ha csak egy minimálisat is, de fényt adhat. Ám semmit nem találtam.

- Na jó! - sóhajtottam - Akkor kénytelen leszek kipróbálni valamit.

(Nem, még mielőtt bárki valami rosszra gondolna, nem készültem se felgyújtani se felrobbantani a szobát.)

Tudtam, hogy a kezem világít, ha használom az erőmet. Szóval használni fogom.

Óvatosan elkezdtem lebegtetni a cetlit, amin a könyvcímek voltak. A kezem halvány fényt árasztott, pont eleget ahhoz, hogy olvasni tudjak.

- Szuper! - mondtam halkan, majd hozzáláttam a keresgéléshez.

Sajnos nem voltak sorban a könyvek, szóval kicsit sokat bénáztam. Bár nem is értem mire számítottam, én se raktam sorba a könyveimet. Egyáltalán kinek van arra ideje?

Meggyűlt a bajom, mikor a felső polcokról kellett levennem egy két kötetet, hisz nem voltam annyira magas, mint Loki. És annyi eszem meg nem volt, hogy lereptessem, de hát ilyen az élet.

Jó 45 percnyi kutakodás után már csak két könyv hiányzott a listáról.

- Lássuk csak, mi maradt ki. - hunyorogtam a fecnire, mert már fájt a szemem.

Az utolsó két könyvnek nem írtam le a címét, Loki nem is említette, csak azt, hogy hogy néznek ki.

Az egyik könyv egy kb A/5-ös méretű, fekete bőrkötésű volt, a gerince olyan 3 cm vastag. A másik pedig ugyanilyen, csak zöldben. (A jegyzetem alapján.)

Még egyszer gyorsan átfutottam a polcokat, de sehol sem találtam meg őket. Máshol meg nem nagyon voltak könyvek. Az íróasztalt kivéve. Szóval odamentem az íróasztalhoz, és ott kezdtem el keresgélni.

Sok sok teleírt papír, levél, és zsebkönyv a mágiáról pihent az asztal lapján. Ha több fényem lett volna, biztos belenéztem volna egyikbe másikba. Tudom, hogy nem szép dolog más dolgaiba beleolvasni, de most őszintén, ki hagyna ki egy ilyen alkalmat?

Kétszer néztem át mindent, mikor lépteket hallottam odakintről. Tudtam, hogy kicsi az esélye, hogy éppen ma este, éppen most nyissanak be, mégsem mertem levegőt venni, amíg a léptek el nem halkultak.

- Jobb ha sietek... - suttogtam, majd rátévedt a tekintetem az íróasztal egyik fiókjára.

Nem is vettem észre, hogy ott volt, de hát nem is volt feltűnő. Majd megszólalt a kisürge a fejemben, ami arra bíztatott, hogy nézzek bele.

- Végül is... - rántottam meg a vállam.

Óvatosan kihúztam a fiókot. Mikor közelebb vittem a kezem, hogy lássam mi van benne, megtaláltam, amit kerestem. A két könyv ott hevert benne egymás mellett.

- Na végre! - kezdtem örülni.

Megfogtam és kiemeltem mind a kettőt, majd becsuktam a fiókot. Amint visszanéztem a kezemben lévő fekete bőrborítású könyvre, az felcsillant, és egy szó jelent meg rajta arany betűkkel.

Napló

Annyira meglepődtem, hogy pár másodpercig csak bámultam a borítót. Ha tudnám mi van benne... Lehet hogy olyan dolgokra derülne fény, mint például, a New Yorki támadás előzményei, vagy okai. És ezzel nagyon sok dolgot tisztázni lehetne. Nagyon sokat...

A gondolataimból megint a léptek zaja szakított ki. Sokkal lassabb volt, mint amit először hallottam, és volt egy olyan érzésem, hogy jobb lesz most azonnal eltűnni. Volt még pár percem, de sietnem kellett.

Letettem a két könyvet a többi tetejére és óvatosan kinyitottam az ablakot. Mikor kinéztem, hogy milyen magasan vagyok, kihagyott a szívem pár ütemet. Azon gondolkoztam, hogy esetleg az erkélyről több esélyem lenne, de gyorsan elvetettem ezt az ötletet. Nem volt elég árnyék, hogy meghúzódjak, vagy bármi, amin leereszkedhetnék.

- Marad az ablak! - sóhajtottam, majd az ablak melletti fára néztem.

Nem volt azért annyira közel, hogy biztonságosan átugorhassak rá. De ez volt az egyetlen út lefelé, ami nem jár halállal.

- Jó. Rendben. Csináltam már nagyobb hülyeséget életemben. Ez pite lesz. - ropogtattam meg a csuklóm és a nyakam.

A könyveket közelebb toltam az ablakhoz, hogy könnyebb legyen magam után lebegtetni őket. Majd kimásztam az ablakon, és megálltam a párkányon.

- Huh. - néztem le, ami sosem a legjobb ötlet, mikor ugrani készülsz, kivéve ha ki akarod számolni saccperkbra hogy mennyit fogsz zuhanni.

Én egy olyan jó 20 méterre tippeltem.

- Az finom lesz, ha elbénázom. - mondtam, majd mielőtt túlgondolhattam volna a dolgot, lendületet vettem, és elugrottam.