- Na és most mit csináljunk? - kérdeztem egy nagy sóhajtással a testvéremtől, miközben sètáltunk vissza a szobáink felé.

- Körülnézhetnénk addig egy kicsit... - mondta elgondolkodva - Vaaagy...

- Hmm?

- Vagy kimehetnénk a kertbe, a tó mellé gyakorolni. Lehet, hogy a fegyverekkel már jobban bánunk, de az erőnket kicsit elhanyagoltuk az utóbbi napokban...

- Ha visszatalálsz a tóhoz, nekem okés. Csak vigyük magunkkal a könyveinket.

- Feltétlenül! És arra gondoltam, hogy benézhetnénk a könyvtárba, ha már engedélyt kaptunk rá, és kereshetnénk pár könyvet a...

- A mágiákról, hátha van benne olyan koncentrációs gyakorlat, vagy légző technika, ami segít a jobb összpontosításban? - daráltam le a szövegem, és mielőtt Leon bármit is mondhatott volna, folytattam - Már megelőztelek. Tegnap.

- Hát akkor ezt ki is pipálhatjuk! - mondta cseppet sem meglepetten.

10 percbe sem telt, mire összeszedtünk mindent, ami a gyakorláshoz (részemről a bénázáshoz) kellett. Azaz kemény 3 darab, nem viccelek, 3 DARAB könnyvel a kezünkben indultunk meg az arany folyosók végtelen labirintusában, abban reménykedve, hogy még ma kijutunk a tóhoz. Jó, ez kicsit túlzás, de mindig is tartottam a nagy, hosszú és végeláthatatlan folyosókban való cèltalan bolyongástól...

Nem sok asgardival találkoztunk a folyosókon, de mindegyikük, aki szembe jött, jól megnézett minket magának.

- "Azért ezt már tényleg nem kéne... Annyira nem különbözhetünk tőlük..." - gondoltam.

Helyi ruhákat viseltünk, ugyanolyan emberi alakunk volt, én például meg nem mondanám egy asgardiról, hogy asgardi, ha "földi" ruhákban jönne velem szembe az utcán.

Ezen agyalva nézegettem a falakat, a díszeket és minden legalább ennyire érdekes dolgot. Tipikusan csak magam elé nem néztem, aminek az lett az eredménye, hogy nekimentem Leonnak, aki idő közben valahogy elém került, és megállt.

- Hé! - fordult hátra.

- Bocsika... De miért álltál meg?

- Elfogott egy furcsa érzés... - nézett körül.

És csak most esett le, hogy a trónterem előtt ácsorogtunk.

- Ugyanaz az érzés, mint amit aznap éreztem, mikor megérkeztünk. - mondta, és az egyik folyosó irányába nézett bal oldalt.

- Ha arra gondolsz, amire én... És egész biztosan arra gondolsz... Szerintem megér egy próbát. - mondtam.

- Azt mondod, hogy kövessük a megérzésemet, és nézzük meg hol lyukadunk ki? - kérdezte.

- Mondom, gondolom, kívánom, ahogy tetszik. De most van rá egy kis időnk, hogy jobban körülnézzünk.

- Hát akkor... - sóhajtott, majd elindult a folyosó felé.

Szorosan mögötte battyogtam, néha néha véletlenül ráléptem a sarkára is, amit ő rettenetes "boldogsággal" fogadott.

- Nem akarsz kicsit lemaradni? - kérdezte - Csak mert nem lesz sarkam, mire odaérünk....

Erre eszembe jutott egy mondás, de inkább magamban tartottam a hülye poénommal együtt.

Mehettünk egy jó negyed órát, mire megálltunk egy sokkal keskenyebb és sötétebb folyosó előtt.

- Szerinted mi van a végén? - kérdeztem.

- Nem tudom... De nagyon közel vagyunk...

- Mihez?

- Nem tudom.

Épp egy páncélos őr baktatott el mellettünk, és nagy meglepetésemre megszólítottam.

- Elnézést! - mondtam, mire megállt és felém fordult - Meg tudja mondani, mi van ennek a folyosónak a végén?

- A fegyverterem. A kilenc világ legerősebb relikviájit őrzik ott. De maguk nem mehetnek be oda. - ráncolta össze a homlokát.

- Nem is akartunk... - mondtam, majd elrebegtem egy köszönömöt, és Leonnal egy közös megállapodás után folytattuk az utunkat a tó felé.

- Fegyverterem... Mit érezhettél te onnan? - kérdeztem - Milyen világleigázós terveid vannak, amikről nem tudok, de tudni akarok? - mondtam viccelődve.

- Úgy nézek én ki, mint aki világhatalomra akar törni?

- Nem... de mégis. Szerintem képes lennél rá...

- Egyszer beraktam a kocsikulcsot a hűtőbe... - nézett rám kételkedve.

- Na és?! Én meg a telefonommal kerestem a telefonomat. Mindenkivel megesik.

Sikeresen kivergődtünk a kertbe, és kicsi keresgélés után meg is találtuk a tavat, ahol a halak még mindig különleges figyelmet szenteltek kedves ikertestvéremnek.

Letelepedtünk a tó partján, és elkezdtük lapozgatni a könyveket. És elkezdte furdalni az oldalamat a kíváncsiság, hogy Leonnak milyen képességei vannak, és hogy miket tud megtanulni.

- Leon?

- Hmm? - kérdezte a könyvére meredve.

- Neked milyen képességeid vannak?

Erre a kérdésre felkapta a fejét.

- Elég sok van. - mondta - Miért?

- Mert kíváncsi vagyok rá, hogy te miket tudsz. Kétlem hogy ugyanazokat, mint amik az én könyvemben le vannak írva... Ha a helyemben lennél, te nem lennél kíváncsi?

- Már így is az vagyok.

- Nem látszik...

- Megmutatom, hogy milyen képességeim vannak, aztán te is a tieidet.

Bólintottam.

Leon felállt és kicsit közelebb lépett a tóhoz. A tó felé nyújtotta a kezét, majd egy laza mozdulattal felemelte a karját a feje fölé. A tóból egy jó 10 liternyi víz emelkedett ki, és követte a mozdulatait. Majd Leon a másik kezét is felemelte, két részte bontotta vizet, majd a víz ráfolyt a karjára egészen a könyökéig, és ott hullámzott és tekergett. A ökle világított, de mivel egy csomó víz volt rajta, így úgy nézett ki, mint mikor a víz alatt vagy, és alulról nézed a víztükröt, ahogy nap sugarai a vízbe hatolnak.

- A víz irányítása, minden, amit most csináltam, egy alap képesség. Olyan, mint nálad a tárgyak lebegtetése.

Majd csinált pár nagyon menő mozdulatot, amit a két gigavízcsepp hűségesen követett. Olyasmi volt, mint amit az avatar rajzfilmsorozatban csináltak a vízidomárok, csak sokkal de sokkal menőbb. Látványos volt egész egyszerűen.

Majd Leon újra egyesítette a két cseppet, egy hosszúkás alakot formált belőle, majd megfagyasztotta. Egy jégpajzsot tartott a kezében.

- A fagyasztás is egy alap dolog, bár nehezebb megtanulni. Meg kell találni a megfelelő fokot, hogy a lehető legerősebb összetételű jeget kapjuk, vagy a megfelelő szerkezetűt, attól függ, hogy éppen mire van szükségünk. Például egy pajzsnál erősebb és nehezebb, míg apró hegyes jégtűskéknél könnyebb összetételt alakalmazunk. - magyarázta.

Majd egy csettintéssel elolvadt az egész és újra egy nagy vízcseppként lebegett.

- De hogy tudjátok szabályozni a jég összetételét? Tudtommal csak egy fajtája van.

- Mindenhol ezt tanítják, és tulajdonképpen nem is hazudnak erről. Csak ők azt a jeget tanulmányozták, ami természetes úton jött létre, nem pedig mágiával. Ez olyan, mint hogy neked nincs légellenállásod. Fizikailag lehetetlen, mégis lehetséges, mert mágiát használsz.

- Világos. - bólogattam.

Leon trükkjei nagyon látványosak voltak és erősek. És teljesen szabadon kombinálhatta a képességeket, hogy egy újat létrehozzon. Irigyeltem, megmondom őszintén. Bármennyire is örültem a magam erejének, mégis úgy gondoltam, hogy talán az enyém a leggyengébb a hat elem közül.

- Na de most te jössz. - mondta.

Felálltam.

- Nem tudok azért olyan sok mindent, mit te. Még javában tanulgatom.

- Nem vizsgáztatlak belőle, nyugi.

Vettem egy nagy levegőt, majd összpontosítottam.

Az első trükköm az volt, hogy felemeltem Leont a levegőbe.

- Lebegtetés. - mondtam, majd óvatosan visszatettem a földre - Mindennek az alapja. Ha ezt nem tudja valaki, akkor a többihez hozzá se kezdjen. És nem összekeverendő a telekinézissel.

- Mi a különbség a kettő között?

Igazából számítottam erre a kérdésre.

- A lebegtetésnél magàt a levegő részecskéit irányítom, így kevesebb erő kifejtésével tudok megemelni nagyon nehéz dolgokat, de röptetni nem tudom őket. Ezzel levegőt tudok vinni olyan helyekre ahol nincs, például a víz alá. Alapvetően csak akkor tudom használni, ha van levegő a közelben. Különben nincs mit irányítani. A telekinézist pedig bárhol és bármikor használhatom, de sokkal nehezebb megtanulni. Könnyebb dolgok röptetésére jó, nehéz dolgokkal is lehet kísérletezni, de az nagyon kimerítő. - magyaráztam, mire Leon csak bólintott.

És bemutattam mindent, amit eddig tanultam. A széllökés keltését, hurrikán keltését, telekinézissel való reptetést, hideg és meleg légáramlatok idézését/keresését. És volt még egy dolog, ami idáig csak egyszer sikerült. Az ugrás.

- És van még az ugrás, amit ti is làthattatok az első párbajon. Volt aki háztömböket is képes volt átugrani egy ugrással. A könyv szerint.

- És mi kell egy ilyen ugráshoz?

- Nem nagyon jöttem még rá, véletlenül sikerült. Le van írva az instrukció, de őrzőnként változhat, hogy kinek melyik technika a hatásosabb. A lényeg az, hogy az elrugaszkodással egy időben kell a lebegtetés segìtségével fellőnöd magad. Hogy mennyire és hogyan sűríted össze a levegőt a talpad alatt, hogy milyen stabilan tudsz ránehezedni, azt neked kell kitapasztalnod. Mint nálad a jég összetételének variálása.

- Próbáld meg. A párbaj során nagy hasznát veheted majd.

Eddig én is eljutottam. De nem volt ez olyan egyszerű. Sok dolgot kellett egyszerre összekombinálni, hogy az ugrás sikeres legyen, valamint a landolást is meg kellett tanulni, mert egy ilyen produkciót nem lehet zuhanás nélkül megúszni. És a zuhanást kellett ereszkedésre lassítani. Azt meg nem próbáltam még soha.

Jó sokat vesződtem vele, mire sikerült egy ugyanolyat produkálnom, mint amit a párbaj során tettem. Ám ez esetben nem volt olyan siralmas az ereszkedésem.

- Na, megy ez! - mondta Leon vidáman.

- Csak gyakorolnom kell. - tettem hozzá.

Visszaültem a fűbe, a könyvem mellé.

- Nem tudom te hogy vagy vele... - kezdtem - De úgy gondolom, hogy a te erőd erősebb és talán hasznosabb is, mint az enyém.

- Mind a kettő ugyanolyan erős és hasznos, csak máshogy. Mind a kettőnek megvannak az előnyei.

- Pl?

- Ha jól láttam a könyvedben, te megtanulhatsz szárnyat idézni és repülni vele. Tulajdonképpen bármire képes vagy és csak levegőre van szükséged, ami mindenhol van. Én például hiába akarnék Tsunamit kelteni a Szaharában, nem tudnék. Te meg egy csettintéssel olyan fasza homokvihart rittyentesz, hogy piros hó esik majd utána télen. Téged nem korlátoz annyi minden, mint engem.

Ez igaz. Nagyon igaz. És most egy kicsit másképp tekintettem a saját erőmre. És még hozzácsaptam a "fasza homokvihar keltése a Szaharában" nevű célomat a bakancslistámhoz. Már csak azon fogok nagyobbat röhögni, ha ezt egyszer ki is pipálom.

Átnéztük a könyveket, próbàltunk ötletek adni egymásnak, hogy melyik képességet mire előnyös használnunk. Sőt, elkezdtünk közös, kombinált támadásokat is kitalálni. Egyik másik olyan erőteljesnek bizonyulhatott, hogy nem mertük kipróbálni, mert ha rosszul sül el, vagy ha nem tudjuk irányítani... Lehet hogy az egész palotát lefagyaszthatjuk vele, vagy megzavarhatjuk az itteni időjárást. Úgyhogy maradtunk az egyszerűbb és kevésbbé ártalmasabb trükköknél.

Naira eközben a távolban repdesett, néha zuhanó repülésben közeledett a föld felé, mikor meglátott egy rágcsálót, néha pedig látványos trükkökkel kápráztatta el az arra járókat.

- Mindjárt dél. - mondtam, de őszintén fogalmam se volt honnan tudtam.

- Akkor induljunk. - mondta Leon, és a kezembe nyomta a könyveimet.

Tűpontossággal érkeztünk meg a párbaj helyszínére, ami igazából ugyanazon a helyen volt, mint az első. Még látszottak a hosszú szántások a földben, amiket Leon és jómagam készítettünk Thor közreműködésével.

- Pont időben! - mondta vidáman Thor - De könyvekre most úgy hiszem nem lesz szükség...

El is felejtettem, hogy nálunk maradtak. A levegőbe emeltem őket, majd kerestem egy messzebb lévő fát. A törzséhez illesztettem a könyveinket, mire Leon egy vízburkot vont köréjük, amit megfagyasztott.

- Most már kezdhetjük. - mondta, majd felkészült a hárításra, vagy az esetleges támadásra.

Én is úgy tettem, ahogy ő. Thor nem habozott sokáig. Felemelte a pörölyét, mire megdördült az ég, és villám csapott a fegyverbe, amit az elnyelt. Ismertem már ezt a támadást. Felénk mutatott a szikrázó pöröllyel, amiből két villámnyaláb lövelt ki. Egyenesen felénk tartottak.

Leonnal egymásra néztünk. Majd elkezdtünk rohanni egymás felé, miközben Leon a levegőbe repített egy adag vizet, amit egy gyors mozdulattal egy órási félgömbbé csaptam szét egy széllökéssel. Leon, amint mellém ért, megfagyasztotta a félgömböt, így egy jó nagy jégpajzs lebegett előttünk.

A villámnyalábok erőteljesen csapódtak bele, de épphogy csak megrepesztették a pajzsunkat. Nem vártuk meg, még Thor meglepődik, Leon eltűntette a repedéseket, majd szinkronban mozogva elhajítottuk a pajzsunkat az isten felé. Iszonyatos sebességel száguldott a nagy jégmonstrum a levegőben.

Thor még idejében széttörte, de az az erő, ami ezzel felszabadult, majdnem fellökte. Mind a hárman úgy meg voltunk lepődve!

- Ez egész ügyes volt. - mondta Thor.

Majd meglengette a pörölyét, és ùjra támadott.