Lorin (szemszöge)

Még mielőtt kinyílt volna az ajtó, egy különös dolgot éreztem, amit eddig még soha. És ez az érzés nem csillapodott azután sem, miután beléptünk az előszobába.

Az egész háznak olyan vizes hangulata volt, a kék minden árnyalatát meg lehetett benne találni. Az előszobában mindenféle egzotikus hely képe lógott a fehér falakon. Egész kellemes hangulata volt az egésznek.

Bár azóta sem jöttem rá, hogy minek az a sok porcelánedény tele vízzel a sarkokban.

- "Lehet, hogy beáztak." - ez volt az első gondolatom - "De nem ázhattak be, mert semmi nyoma nincs a falakon, vagy a plafonon. De akkor minek?"

Nem törtem rajta tovább a fejem, mert bementünk a nappaliba. Ott is minden kék és fehér, meg egy kis tengerparti beütés itt ott.

Leon leült velünk szembe. És csak most vettem észre, hogy haja és a szeme is olyan volt mint az enyém.

- Nos akkor... miről is van szó? - kérdezte.

- Árnyakról. De előbb fel kell tennem pár kérdést. - mondtam.

- Milyen kérdést?

- Nevelő szüleid voltak, igaz?

- Igeeen. De miért fontos ez?

- Hány éves vagy?

- 19. Deee...

- Az igazi szüleid...

- Várj már egy kicsit! Mégis mi közötök van hozzá?

- Ömmm... - nem tudtam most mit mondjak.

Egyszer csak egy nagy sikításra lettünk figyelmesek. Mindannyian a hang irányába néztünk. Az ajtóban állt Leon húga, egy fülig érõ mosollyal.

- Mimi, mi történt? - kérdezte Leon.

Mimi odarohant Pietrohoz.

- Te vagy az a fiú a tv-bõl, aki nagyon gyorsan fut! És ismered a Bosszúállókat! - mondta izgatottan.

- Én vagyok...? - inkább kérdezte Pietro, mint mondta volna.

Mimi gyorsan felpattant Pietro mellé a kanapéra. Majd rám nézett.

- Õ a barátnõd? - kérdezte.

Pietroval összenéztünk.

- Nem, dehogy...

- Egyáltalán nem, az kéne még... - magyarázkodtunk egyszerre - Csak haverok vagyunk.

- Csak haverok. - erõsítette meg Pietro.

- Ti ismeritek a Bosszúállókat? - kérdezte Leon.

Mind a ketten bólintottunk.

- Tõlük jöttetek?

- Mondhatjuk úgy is... - válaszolta Pietro.

- Jó, most már tényleg nem értem mi folyik itt.

- Tudsz valamit az elemi õrzõkrõl? - kérdeztem.

Leon meglepetten bámult ránk, és csak pár másodperc múlva válaszolt.

- Ha tudok is, titeket ez miért érdekel?

Pietrotól akartam segítséget kérni, mert nem tudtam, hogy mit mondjak, de nagyon lekötötte a figyelmét a kis rajongója, aki csak úgy öntötte rá a kérdéseit. Olyanokat mint:

- Van egy tesód, ugye?

- Hány éves vagy?

- Milyen gyorsan tudsz futni?

- Miért fehér a hajad?

Szóval nem tudtam mit csinálni.
Most már nem tudom tovább kerülgetni a forró kását. Elõvettem a könyvemet.

- Tudod mi ez, igaz? - mutattam a könyv borítóját.

Leon szemei még jobban elkerekedtek. A tekintete köztem és a könyv között ugrált.

- Ha jól gondolom, neked is van egy.

- Honnan...

- Te is egy vagy az...

- Õrzõk közül... - fejezte be a mondatomat - Tudom.

- Ezért is vagy veszélyben.

- De... te... honnan veszed, hogy veszélyben vagyok?

- Onnan, hogy engem is megtámadtak. Őrző vagyok, úgy mint te. Az erőmet akarták, és ha engem megtaláltak, téged is meg fognak.

- És te hogy találtál rám?

Elmondjam, vagy ne mondjam? Kicsit se nézne hülyének, ha kibökném, hogy a testvérem... Áh, nem! Segítségkérően néztem újra Pietrora, aki szerencsére most már vette az adást, bár eléggé el volt foglalva a még mindig folyamatosan rajta lógó kislánnyal.

- Úgy gondoljuk - kezdte - hogy rokoni kapcsolatban álltok egymással.

- Rokoni? - lepődött meg Leon - Milyen rokoni?

- Testvéri. - böktem ki, mire Leon majdnem lefordult a kanapéról.

- Tessék?! - kérdezte értetlenül - Te... - fordult felém - Te a testvérem vagy?

Én csak némán bólintottam. Mimi is ledermedt a hír hallatán. Leon is csak bámult rám pislogás nélkül (ami mellesleg rohadt ijesztő volt). És kezdett kínossá válni a csend.

Nem tudtam, hogy mennyire hisznek nekem, de reméltem, hogy nem fognak kétségbe vonni.