- Még mindig nem hiszem...

- Figyelj. - próbáltam higgadtan beszélni - Van egy ikertestvérem. Nem tudom hol van, nem tudom, hogy él e még, a nevét sem tudom, de meg kell találnom. És bármilyen információ a szüleimrõl, egy név vagy akármi, segíthet.

- Jól van, nyugi.

És elpattant a húr.

- NE MOND NEKEM, HOGY NYUGI! - kiabáltam.

Körülöttem a dolgok felrepültek, és egy erõs széllökés kifújta a Vasembert a szobámból.

Lassan kifújtam a levegõt. A lebegõ dolgok leestek. Úgy éreztem, hogy a lábaim mindjárt felmondják a szolgálatot. Leültem az ágyamra. Tony még mindig ott ült a szobám elõtt. Látszott rajta, hogy egy közepes erejû sokkot okoztam neki.

A tenyerembe temettem az arcom.

- Ne haragudj. - motyogtam szomorúan.

A fejem is elkezdett fájni. A tagjaim remegtek az idegességtõl.

Egyszer csak egy kezet éreztem a vállamon. Majd valaki leült mellém.

- Jól vagy? - kérdezte Tony.

- Nem. - vettem el a kezeimet az arcomtól.

- A szüleid Amerikában éltek, de igazából nem voltak állampolgárok. Egy bérelt lakásban éltek, majd egyik nap hirtelen eltûntek. Mintha nem is léteztek volna.

- Mi volt a nevük?

- Izabell és William.

- Volt még valami róluk? - kérdeztem halkan.

- Nem. - modta egy kis szünet után - A többi adatot a S.H.I.E.L.D. titkosította.

Elkezdtem tördelni az ujjaimat.

- Hé... - lökte meg barátságosan a vállam - Segítek megtalálni a tesódat, oké?

- Köszönöm. - suttogtam.

- Szívesen. De kérlek ne tördelt az ujjaidat. Rossz nézni. - azzal felállt.

- És Tony?

- Hmm?

- Ezt ne mond el senkinek.

Bólintott egyet, majd kiment.

Egy darabig néztem a nyitott ajtót. Pár perc múlva felálltam, és elkezdtem rendet rakni. Felszedegettem a földön heverõ cuccaimat.

- Szia. - hallottam egy halk nõi hangot.

Megfordultam. Wanda Maximoff állt az ajtóban.

- Szia. Wanda, ugye?

- Igen.

- Gyere be nyugodtan.

- Minden rendben?

- Fogjuk rá. - emeltem fel az utolsó dolgot is a földrõl, ami pedig a könyvem volt.

Egy másodpercre lefagyva bámultam a boritón a jelet.

- Az milyen könyv?

- Egy nagyon furcsa könyv. - válaszoltam - Az egész életemet felforgatta.

- Akarsz róla beszélni?

- Jó lenne. - bólintottam.

Leültünk az ágyamra és kinyitottam a könyvet. Elmondtam pár dolgot a könyvrõl, és hogy mennyire változtatta meg az életem.

- Sajnálom, ami a szüleiddel történt. Nehéz lehet most nélkülük.

- Az. Részben ezért is költöztem ide. Túl sok volt az emlék. - sóhajtottam - És itt legalább nem lógok ki a sorból.

- Az én szüleimet Stark vette el tõlem. De megmentette a testvéremet. Eleinte nem akartam hozzájuk csatlakozni, de nem bántam meg. Olyan ez, mint egy nagy család. Hasonló múltu és furcsa emberek csoportja.

- Jól hangzik.

- Viszont néha, sõt sokszor, elfelejtik, hogy miért vagyunk itt, és képesek gyerekként kezelni engem és a testvéremet.

- Én is megtapasztaltam, mint legfiatalabb tagja a csapatnak.

- Hány éves vagy?

- 19.

- Akkor tényleg te vagy a legfiatalabb.

- Valakinek annak is kell lennie.

- Említetted, hogy van telekinézised.

- Igen. Bár még tanulom. Kezdõ vagyok.

- Ha szeretnéd segíthetek. - mosolygott rám - Megtaníthatlak használni.

- Tényleg?

- Ühüm.

- Köszönöm! - mosolyodtam el én is.

- WANDA! - kiáltotta egy férfi hang.

- Ez Pietro lesz. - sóhajtott - Nem baj ha megyek?

- Nem, miért lenne?

Felállt és már ment volna kifelé, mikor megállt az ajtóban.

- Ha kell valami nyugodtan szólj.

- Jó.

Azzal kiment.

- "Nem is rossz az elsõ naphoz képest. Máris szereztem egy barátot."