> A Jégpalota mögött álldogálok... Hideg van. Leheletem fehér pára felhőként öleli körbe az arcomat. Az előttem álló, ezüsthajú fiatal férfi leszegett fejjel mered maga elé. Nem mozdul, csak nézi a megfagyott hólétől fényes betont.Ismerem őt...túlontúl jól. Akárcsak a kialakult helyzetet. Ezt egyszer mér átéltem... Várok. Várok, hogy végre, mondjon már valamit. De türelmem már fogytán...

Ne.. Ezt ne! Tudom mi következik! ...

Ébredj fel, Ivén! Ébredj fel!...MOST! AZONNAL!

- Viktor? - szólalok meg, hogy megtörjem a ránk nehezedő jeges csendet.

Az ezüst tincsek megrezdülnek, vállai pedig alig láthatóan megrázkódnak. Fáj... Fáj őt így látnom, de nem tehetek ellene semmit..!

Könyörgöm neked, kelj fel..! Nem muszáj ezt újból végig nézned!

Kétkedve nyújtom felé a kezem, de félúton, egy hirtelen mozdulattal ellöki azt. Megszeppenve figyelem, ahogy lassan a szemembe néz... Düh és csalódottság villan a szemében.

- Miért? - kérdezi a fogai közt szűrve. - Mondd, miért? 

Nem tudom mit feleljek. A gondolatok, egymás után száguldanak végig bennem, de egyiket sem érzem elég jónak ahhoz, hogy ki is mondjam... Ám ez a szótlan elutasítás a vesztemet okozza..!

- Kérdeztem valamit! - rivall rám, s közelebb lép hozzám. 

Reszketek a közelségétől, de állom a vádló pillantást.

Kelj már fel!!!  ... Kérve kérlek, ... NYISD KI A SZEMED!

- Én... - képtelen vagyok folytatni. Torkom elszorul... Szabályosan fuldoklom!

- Mért teszed ezt velem? - A vállaimba csimpaszkodik.

- Válaszolj már, Ivén!

Nem bírom tovább... Elvesztem!

A szemeimet összeszorítva rázom meg a fejem, s próbálok kiszabadulni fogságából. 

- Eressz ... el! - nyöszörgöm. Érzem, hogy már nem tudom sokáig visszatartani a könnyeim.

- SOHA! - üvölti, s magához ránt. Olyan erővel présel testének, hogy fizikai fájdalmat okoz vele... De ez eltörpül a lelkemben tomboló mellett.

AZ ISTEN SZERELMÉRE, ÉBREDJ MÁR FEL!!!

- Hagyj elmennem! - Kétségbeesetten próbálok menekülni karjai közül. - Nincs rád szükségem, Viktor!

Az utolsó mondat hallatán kínzó bilincse meglazul. 

Kapva kapok az alkalmon... Egy határozott mozdulattal kiszakadok az ölelésből, majd hátrálok két lépést.

- Sajnálom... - hebegem esetlenül, s kezeimet mellkasomhoz emelve összeteszem őket. - Ég veled!

Szemei kővé dermednek... Valami végérvényesen eltört benne.

Mielőtt még bármit mondhatna, sarkon fordulok és futásnak eredek. Úgy rohanok, ahogy csak lábaim bírják. De hiába távolodom tőle, pillantása még mindig fájdalmas lyukat éget a hátamba. Már nem küzdök ellene... Könnyeim patakokat verve ömlenek végig az arcomon, csakis azért, hogy a végtelenbe vesszenek.
- IVÉN!!

Üvöltése áthatol a késő novemberi éjszakán. Felveri csendjét, s örökre belém vésődik... <

Riadtan ültem fel az ágyban. A légszomj, vaskörmökkel vájt végig kiszáradt tüdőm falán.

Istenem... Édes, egyetlen, jó Istenem..!

Előre görnyedve temettem az arcomat kezeimbe. A sírás keserű érzete mardosott, de egyetlen könnycsepp sem kúszott a szemembe. 

Hosszú, védtelennek tűnő percekig maradtam így. Nem volt erőm megmozdulni. Még nem..!

Átkozott rémálmok! ... Legalább az első éjszakámat megkímélhették volna a visszatérésüktől...

Nagyot nyelve emeltem fel a fejem, majd ráztam meg. Remélve hogy kissé kitisztul fáradt és megviselt elmém, az ágy, baloldalán ácsorgó éjjeliszekrényre pillantottam.

4:27...
Csak bámultam a vekker digitális számlapját. 

Nem tudom miben reménykedtem. Talán abban, hogy ha elég ideig meredek rá, a kijelzett idő megváltozik. Ám az ég egy adta világon semmi nem történt.

Egy mély sóhaj kíséretében végig szántottam ujjaimmal, az álom okozta hideg-verítéktől bőrömre tapadt tincseimen.

Vajon jó ötlet volt visszajönnöm? ... Késő bánat. Már itt vagyok. Kénytelen viselnem kell a következményeit!

Újból a kéken világító felületre néztem, majd félperces merengést követően kimásztam a paplan alól.  A fésülködőasztalomhoz ballagtam, levetettem a pizsamámat, s belebújtam a kedvenc sötétkék melegítőmbe. A beágyazást figyelmen kívül hagyva kezembe vettem a fülhallgatómat, majd a telefonomat is zsebre vágva, elhagytam az éjszakai vergődésem színhelyét.

÷

Javában hajnalodott már, mire visszaértem a takaros kis sorházhoz. Miután megálltam, a térdeimre támaszkodva dőltem előre.
Úgy néz ki, kissé kijöttem a gyakorlatból...

Csípőre tettem kezeimet, s mélyeket lélegezve próbáltam meg visszaállni a normál légzésre. A kapun való kilépésemkor elindított válogatás még mindig a fülemben csengett. Zene nélkül el se tudtam volna képzelni, hogy futni menjek.

Hajolgattam párat. Fél perc erejéig guggolva rugóztam, majd lábaimat egymás után felhúzva lenyújtottam. Négy előre, és ugyanennyi hátra karkörzést követően elégedetten léptem be a lakásba. 

Első utam automatikusan a konyhába vezetett. Tudatlan könnyedséggel masíroztam el a hűtőig, majd tártam ki annak fekete, fényes ajtaját.

- Már azt hittem végleg felszívódtál.

A hirtelen megszólalásra még a két, felmarkolt nektarint is majdnem eldobtam. A következő reakcióm során pedig egy hirtelen mozdulattal megpördültem saját tengelyem körül. Ijedt tekintetem, a kissé még kócos, fekete atlétás Yurin torpant meg.

- Jó reggelt, Yuri! - mosolyogtam rá esetlenül, miután magamhoz tértem.

- Uhm - nyögte vissza szemöldökét fel-le mozgatva.

A modora még továbbra is hagy némi kívánnivalót maga után...

Elmélázva néztem, ahogy megemeli a kedvenc fekete üvegcsészémet, s belehörpint kávéjába. Lankadatlan figyelmemet látva visszatette a pultra, de nem eresztette el annak fülét.

- Remélem nem gond, hogy kiszolgáltam magam. Már be volt készítve mikor lejöttem. Gondoltam lefőzöm...

- Dehogyis! - Legyintve intettem felé. - Hagyd csak el. A cukrot megtaláltad? 

A kérdést már neki háttal tettem fel, miközben kés után kotorásztam az egyik fiókban.

- Csak tejjel iszom... De abból is csak laktózmentessel. 

A szakkifejezésre elmosolyodtam.

- Akkor jó. Nincs is jobb a tejcukor intoleranciánál. Jómagam, hét éves korom óta élvezem a hátrányait.

- Jah. Kész csapás - ciccegte kelletlenül. 

A gyümölcsöket felszeleteltem, majd a darabokat a tegnap este elővett mixerbe söpörtem. Megszórtam némi fahéjjal, hozzáadtam két evőkanál mézet, s három deci tejet hozzá öntve lefedtem a masina tetejét.

- Te kérsz valamit reggelire? - kérdeztem hátra sandítva. 

Még így is jól láttam, ahogy a kíváncsiságtól résnyire szűkültek a szemei.

- Ezt fogod meginni?

- Inni, és enni - javítottam ki. - Magvakkal dúsított zabpelyhet teszek majd bele miután leturmixoltam.

- Aham... - Szája szélén bizalmatlan fintor jelent meg. Őszintén szólva, nem kis küzdelmembe került, hogy elhessegessem a rám törő nevetést. 

- Megkóstolod?

A fejét ingatva meresztgette tovább szemeit az összeöntött egyvelegre.

- Nem tudom, hogy megmerjem e kockáztatni - vallotta be az orra alatt morogva.

- Nem mérgező - szögeztem le rámosolyogva. - Én évek óta ezzel indítom a napot. Persze, csak a kávé után.

- Uhm - Ennyi, többet nem fűzött a dolog pikantériájához.

A beállt csendre reagálva beindítottam a mixert, majd Yuri felé fordultam.

- És mit szólnál egy tortillában sült sonkás, kecskesajtos tojáslepényhez? 

Szemei egy pillanatra elkerekedtek, majd újból felkapta a csészét és kiitta a maradék karamellszínű folyadékot.

- Két tojással kérem, és a sonkát mellőzd belőle - motyogta, a széken kissé ficeregve. 

- Ahogy szeretnéd - tártam szét a karomat.

Ismét a hűtőhöz léptem, majd a szükséges hozzávalókat kiemelve, neki láttam a tojások feltöréséhez és felveréséhez.

- És, jól aludtál? - kérdeztem csak úgy mellékesen, remélve hogy ezzel szertefoszlik minden pillanatnyi szorongása.

Nem felelt azonnal, de mocorgásából arra következtettem, hogy elhagyta ülőhelyét.
A következő pillanatban már a baloldalamon feszített. Rám se nézve lekapcsolta a turmixgépet, majd egy félliteres bögrét kivéve kitöltötte annak tartalmát.
- Valószínűleg sokkal jobban, mint te - felelte némi szemrehányással.

Mivel eszem ágában sem volt kiselőadást tartani, az éjszaka folyamán átéltekről, témát váltottam.

- A zabpelyhet, a mosogató feletti szekrény második polcán találod - mondtam rá sandítva.

- Vettem - nyugtázta a maga hanyag stílusában, s eleget tett az útmutatásnak.

Nézzenek oda... A végén még egész otthonosan fogja érezni itt magát.

Egy röpke mosolyra görbültek ajkaim, de amint visszafordult kezében a zacskóval, el is fojtottam. Persze, ebből ő mit sem vett észre. Továbbra is, laza mozdulatokkal bíbelődött a reggelim befejezésével. 

Jól esett a rögtönzött törődése. Örültem, hogy végre nem teljes passzivitással viseltet irántam. De ezt, ha csak egy mondat erejéig is megjegyeztem volna neki, borítékolhattam volna a teljes körű visszavonulóját.

A gáztűzhely elé lépve odadobtam sülni az ő kajáját is.

- Rukkolát kérsz bele? - kérdeztem, miután kiszedtem a félig átsült tortilla lapot.

- Micsodát?

- Rukkolát. - Kérdő tekintettel nézett rám, miközben karba font kezekkel a konyhapultnak dőlt. - Nem ettél még?

Néma fejrázás volt a válasz. 

- Akkor előbb kóstold meg. Látod azokat a cserepes növénykéket az ablakpárkányon? - Követve a kitartott fakanál irányát biccentett. - Jobbról a második.

Egy fél másodperc erejéig még távolról vizsgálta az ominózus zöldfűszert, majd miután megállapította, hogy nem életveszélyes megközelíteni, odasasszézott. Megfordult a fejembe, hogy utána szólok az olló ajánlott használata miatt, de inkább nem kötekedtem.

- Tépj le három-négy levélkét belőle - tanácsoltam, de a szememet nem vettem le, az éppen felkockázás alatt álló sajtról. - Na meg, először tényleg kóstold meg... Jobb lenne előtte tudni, hogy elviseled e egyáltalán az izét.
- Oké - morogta, majd a fehér, fényes függönyt félretolva, leszakított egy kisebb csücsköt a növényről. 

Mivel ezután síri csend következett, kezdtem gyanút fogni, hogy talán mégis csak mérgezőnek találta az újítást. Egy gyors mozdulattal borsot és sót adtam a felvert tojásokhoz, majd a serpenyőt lehúzva a gázrózsáról felé fordultam. Azonban az a látvány, ami fogadott... Nem voltam rá felkészülve! Még a kezemet is a szám elé kellett kapnom, csak hogy ne visítsak fel torkom szakadtából.

A helyzet a következő volt: ... Yuri úgy csípte a mutató és hüvelykujja közé a kis darabkát, mintha legalább egy gránát kihúzott peckét tartaná. A kedvencem, mégis az arcán úrrá lett fintorhoz közeli barázdák voltak. Szemöldökei egymásra csomót kötve szaladtak fel a homlokán, majd vissza a helyükre. Ez körülbelül háromszor ismétlődött meg, miközben csigalassúsággal nyammogva ízlelgette a szájában lévő falaltot. 

- Minden rendben? - kérdeztem a visszatartott kacagástól fulladozva.

Kékeszöld szemei kísérteties fényben vetültek rám. Ez pedig, csak még jobban hozzátett a helyzet nevetségességéhez.

- Nem! - vágta rá, majd újból átforgatta a falatot. - Vagy is...

- Igen?

- Honnan a büdös francból kukáztad ki ezt? - kérdezte szemeit meresztgetve.

Nem bírtam tovább. A fakanalat letéve egyik kezemet a hasamra, másikat pedig a számhoz emelve nevettem fel. Reakcióm annyira meglepte, hogy a zavartságon kívül minden eltűnt róla.

- Te most komolyan kiröhögsz? - A hangjából kicsendülő hitetlenkedés kissé csillapított a pillanatnyi örömöm hevén, de még mindig rázkódtak a vállaim.

- Ne haragudj - szabadkoztam kissé sípoló légzéssel -, csak olyan képet vágtál, mintha az utolsó vacsorádat szolgálták volna fel, és ennek ellenére az egészet elbaltázták volna.

Yuri szeme összeszűkült, s szabadidőnadrágja zsebébe süllyesztette a kezét. 

- Kösz... - sziszegte grimaszolva. A jó kedvem egy csapásra elszállt.

- Sajnálom, Yuri - kezdtem azonnal magyarázkodni. - Nem akartalak... - De nem értem a mondta végére. A szája bal csücskében megjelenő vigyor belém kötötte a szót.

- Ne szórakozz velem! - mondta kissé hangosabban a megszokottnál. Értetlen ábrázatomat látva, leszakított még két, húsosabb levelet, majd visszaballagott mellém. - Tessék - tette le őket elém, a vágódeszkára. - Nem olyan borzalmas, mint véltem. Sőt... 

- Azt akarod, hogy mégis csak tegyek a tojásba?

Gratulálok, Ivén! Ennél idiótább és egyértelműbb kérdést fel sem tehettél volna. Taps..taps...

Yuri azonban megkímélt a szemrehányástól.

- De inkább aprítsd fel előtte. Így egybe, olyan... kecskeeledel szerű ez a kóceráj - bökött állával a félretett késre. Egy kicsit kételkedtem az elhangzottakba, de miután Yuri ciccegve bólintott, hozzá láttam az aprításhoz. 

Negyed órával később már mindkettőnk a maga adagját ropogtatta komótosan. Én a reggeli híreket és a várható időjárást csekkoltam a telefonon, míg ideiglenes lakótársam Messenger üzenetei és Instagram fiókja között ugrándozott. Ha jól láttam, még az általam összedobott kis harapnivalót is lefotózta, és feldobta a saját megosztásai közé. Tudat alatt ez némi melegséggel töltött el a lelkemet.

Épp a napi outfitemen töprengtem, mikor Yuri olyan lendülettel görnyedt a IPhonja képernyője fölé, hogy azt hittem maga is keresztül esik rajta.

- Valami baj van? - kérdeztem esetlen nem törődöttséggel a hangomban. A szőke fiú megrázta a fejét, majd újabb falatot lapátolt magába. 

- Csak most kaptam egy SMSt Yakov-tól, hogy az Akadémia helyett ma a Jégpalotába menjek.

- Tán beteget jelentett a banya? - A dologra nem sok esélyt láttam ismerve a nőszemély kiállhatatlanságát, de jobb ötletem nem volt. 

- Fogalmam sincs - válaszolta a tányért kocogtatva villájával. - De nem is bánom... Kezdett már elegem lenni az állandó nyújtásokból és piruettekből. 

- Nem csodálom... - hörpintettem ki mosolyogva az utolsó kortyot bögrém aljáról. Felpattantam a székről, majd a válaszfal melletti szekrényhez léptem.

- Tudod mit? - Yuri szürke tekintettel nézett rám a válla felett. - Elszaladok lezuhanyozni, majd, minután rendbe szedtem magam, elszakadok veled a Palotába. Úgy is van ott egy-két elintézni valóm.

Frufruján végig túrva megrántotta a vállát.

- Nekem nyolc. 

- Pompás - nyugtáztam egy kellemes mosoly kíséretében. - Akkor, addig kérlek pakold le a szennyest, és mosogass el!

- HEH? - kiáltott utánam. - Nem szokásom mások után eltakarítani!

Igaz már nem láthattam az arcát, de halvány elképzelésem volt arról, hogy hogyan nézhet ki.

- Na, látod? Itt az ideje elkezdeni. - Ördögi mosollyal lépdeltem tovább a fürdő felé.

- Meg a nagy büdös... - A többit nem hallottam mivel magamra csuktam az ajtót.

Micsoda ficsúr..! 

A pillanatnyi mélázást a rám váró akadályok tömkelegének leküzdése oszlatta szét.

÷

(Yuri Plisetsky szemszöge)

Kedvetlenül hajítottam át a vállamon a táskámat.

Mosogatni? Én? Ilyen is először és utoljára fordult elő...

- Yuri! - hallottam meg Ivén kiáltását. - Most már tényleg indulnunk kéne. Yakov el fogja harapni a torkomat, ha ennél is többet késel.

- Megyek, na! - mordultam vissza a szememet forgatva. Összecipzároztam a pulcsimat, majd a telefonomat a zsebembe csúsztatva bezártam a lakás ajtaját. Ám a bejárat előtti lépcsőn megtorpantam. Önkéntes vendéglátóm egy matt fekete Cadillac Escalade vezető felőli nyitott ajtaja mellett ácsingózott.

Ezt meg honnan a jó francból szedte?!

Elkerekedett szemekkel meredtem a kocsira.

- Mi az? - kérdezte szét tárt karokkal. - Nem tetszik?

Csodálatom azonnal dühbe csapott át.

- Csak azt nem értem, hogy ha ilyen járgányod van, akkor tegnap mért kellett gyalogolnunk - feleltem félvállról, majd elindultam a terepjáró felé.

- Oh, ez pofon egyszerű - ült be, miután elfoglaltam az anyós ülést. - A reptérről egyből az Akadémiához mentem. Így nem igen volt alkalmam felvenni a kis drágámat.

- Aha... - Karba font kezekkel támasztottam fel a térdeim a műszerfalnak. 

- Hidd el, én is jobb szeretek ezzel furikázni, de a szükség olykor törvényt bont - csacsogott tovább. - Mindened megvan?

- Minden - feleltem, s még jobban az arcomba húztam a kapucnimat. 

- Akkor indulás - mondta, inkább már csak magának.

Az út nem volt túl hosszú, de ahhoz épp eléggé, hogy a csend kínossá váljon. Már kerek nyolc perce ültünk egymás mellett holt kussban, amikor először rásandítottam. 

A zuhanyzás után, már nem jött vissza a konyhába, így először tudtam szemügyre venni, hogy mit értett a rendbe szedés alatt. Igaz a szemebe lógó hajam eléggé ellehetetlenítette a képet, de azért még így is eleget láttam. 

Törékeny testét ezúttal is, kifogástalanul ráillő ruhák fedték. Lábain szürke, hosszú és szűkített vászonnadrágot viselt, míg felsőtestén egy fekete, fényes selyem blúz. Karcsú nyaka jobb oldalán egy nagy, ám laza masnit kötött a felsőrésze díszítéséből. Sminkje szolidabb volt, mint tegnap: az arcpirosító idétlen csíkja helyett, csak ajkain csillant meg némi rózsaszínes szájfény. De az amúgy is hatalmas szempilláit ismét nagy műgonddal kihúzta. Nagyhullámos, ébenfekete haját azonban a reggeli lófarok helyett, megint kontyba tekerte, ám ezúttal sokkal lazább kivitelezésben.

Hogy a pokolba képes valaki egyszerre ennyire tökéletes, de mégis hétköznapi lenni? ... HEH?? Baromságokat beszélsz!

Saját magamon megbotránkozva döntöttem a fejemet az ülés bal csücskének. Hogy a gondolatot végleg száműzzem, tekintetem a kezeire tereltem.

Egy gyűrű ... Gyűrűt hord a jobb gyűrűs ujján! ... Mondjuk mit vártam?!

- Férjnél vagy? - bukott ki belőlem meggondolatlanul.

Gratulálok, Yuri... Egy címeres gyökér vagy.. De, legalább annak gondol ezek után..!

A kérdésre meglepetten pillantott rám.

- Tessék?

Nem akaródzott azonnal megismételni a dolgot, ám a tudat hogy nem igen bújhatok ki egy ilyen lerohanás tisztázása alól, megnyitotta a számat.

- A gyűrű a kezden... - böktem hanyagul az ékszer felé. Ivén követte szemmel a megmozdulásomat.

- Ja, hogy ez? - nevetett fel legyintve. - Nem.. Ez nem az amire gondolsz!

A válaszra szemöldökeim összeugorva gubbasztottak a homlokomon. Jó ideig hallgatott még, de érzékelve, hogy ezután már nem áll szándékomban tágítani a témától, megadóan felsóhajtott.

- Nem vagyok férjnél - lassított le, majd állt meg a piros lámpánál. - Jártam jegyben, nem is olyan régen. De annak már vége...

MIIVAN??? Jegyben járt, de gyűrű van a kezén?! ... Vagy én vagyok komplett hülye, vagy ő titkol valamit piszok mód jól.

- Akkor mért van az a kezden? - szegeztem neki az újabb kérdést kertelés nélkül. Erre viszont nem számíthatott, ugyanis úgy rándult össze, mintha belerúgtak volna. Megfordult a fejemben, hogy bocsánatot kérek, és offolom a dolgot, de mire rávettem volna magam, újból zöldet kaptunk, s ezzel együtt ő is megszólalt.

- Ez teljesen más jelentéssel bír a számomra. - Miközben beszélt olyan mereven nézte az utat, hogy még az én szemeim is belefáradtak a látványba. 

Bingó! .. Rátapintottam egy kínosan sarkalatos pontra.

- Kitől kaptad? - fordultam felé. Nagyot sóhajtott, majd még szorosabban kezdte markolni a kormányt. 

- Muszáj erről beszélnünk?
Mondhatnám, hogy meglepett a hirtelen visszautasítás, de valójában inkább furán érintett. Nem mondanám, hogy rosszul esett... Csak olyan...furán!

- Nem kell, ha nem akarsz - temetkeztem vissza az úttest bámulásába. Miután nem reagált a dologra sehogy, a hátizsákomba nyúltam és kihalásztam a fejhallgatómat. Már épp a telefonomhoz csatlakoztattam, mikor kiszakadt belőle egy újabb, ingerült sóhaj.

- Tényleg érdekel? 

Már hogy a picsába ne érdekelne?!

Izgatottságomat leplezve rásandítottam, majd lassan biccentettem. Ivén megrázta a fejét, jobbját a szájához emelte, majd újból némaságba süllyedt.

Már kezdtem beletörődni, hogy tesz magasról az őszinteségemre, ami meg kell mondjam nem kis megerőltetésembe került, mikor begördültünk a Jégpalota elé. Automatikusan csimpaszkodtam a kilincsbe, hogy kiszállhassak a járműből, de egy alig hallható mély lélegzete maradásra bírt.

- Emlék - mondta kurtán, de annál több érzelemmel a hangjában. 

- Kitől?

Micsoda egy nyomorult, faggatózó kölyök vagy te, Yuri!

- Az édesanyámtól...

A válasz hallatán megfeszült az állkapcsom, s szinte azonnal elengedtem a kocsiajtaját nyitó fogantyút. Percekig ültünk néma csendben. Ő nem mozdult, én pedig nem mertem. Nem volt pofám egyszerűen felpattanni és faképnél hagyni.. Nem. Így már nem! 

- Mi...

- Meghalt kiskoromban - vágott a szavamba. - Alig múltam tizenegy. Rákos volt... A lehető legrosszabb: leukémia. 

Elborzadva viseltem a kérdésemre adott választ. A sokktól levegőt is alig kaptam.

- Miután nem bírta tovább a küzdelmet, csak ez maradt nekem belőle - tartotta fel elém a vékony, apró karikákból álló aranyékszert. 

- Sajnálom... 

Kliséé ide vagy oda, komolyan gondoltam! 

- Ugyan - legyintett keserű mosollyal az arcán. - Már régen volt. De inkább menjünk be. Yakov edző már biztos füstölgő fejjel vár. 

Mielőtt még bármit is mondhattam volna a dologra, kiszállt a kocsiból és rám vágta az ajtót. Egy pillanatra elöntött a harag, de rögvest ezután, kinyílt a mögöttem lévő ülés ajtaja. Értetlenül fordultam meg. Ivén egy jól megpakolt, sötétlila sporttáskát húzott elő, majd lendített a vállára. 

- Mondtam, hogy van néhány elintézi valóm itt - reagálta le ennyivel, majd visszacsukta az ajtót.

Mi a fészkes fenére készül ez a nő?!

Az arcomra fagyott értetlenséggel, követtem a példáját, majd indultam meg a Palota bejárata felé.

- Ha szerencsém van, talán még túl is élem a mai napot - mondta nevetve, azzal egy gombnyomással lezárta a luxus járgányt. Az illendőség kedvéért, bevártam a hatalmas üvegtáblás bejárat előtt. Majd mikor utolért, kitártam előtte.

Beléd meg mi az Isten ütött, Yuri?! Először elmosogatsz, most meg udvarias vagy? 

Önkéntelen megmozdulásomon elmélkedve koslattam be a kecsesen vonuló, fiatal nő utána. Persze Ivén ebből mit sem sejtett.

Szerzői megjegyzés, feloldás:
Igen, igen... Tudom, ez a fejezet nem lett valami cselekmény dús, de néha kell egy ilyen is. Folytatás hamarosan, ahol kiderül milyen fogadtatásban részesül Ivén, és hogy Yuri továbbra is okoz e magának váratlan meglepetéseket. :)