- Mi van? – kapom fel a fejemet, a hangomat a kelleténél kicsit hangosabbra felemelve. A suli előtti parkjánál ülve, mindenki, ismétlem: mindenki ránk kapja a fejét, és furcsán méregetve fürkészik át a rémült tekintetem. Vagyis inkább mérges, mint rémült. Részlet kérdés.

- Nézd – nyomja bele a telefonját Hailey a kezembe. – Nem tudom, hogy ki fotózhatta, de be kell valljam, elég ügyesen elkapott kép lett – biccent elismerően a barátnőm, mire a maradék szendvicsem erősen hozzávágom. – Hé!

- Feljelentem! – mérgelődve nyomkodom a készülék képernyőjét. – Nem lehet igaz!

- Drágám, naponta harmincan jelentik fel ezt a pletyis oldalt, mégsem törölték még le egyszer sem.

- Még! Ezen van a hangsúly – felül rányomok a feljelentésre, és kiválasztom, hogy miért akarom megtenni ezt a lépést. – Ah Hailey, már kilencvenheten lájkolták!

- Nézd a jó oldalát...

- Ennek nincs jó oldala! – vágok bele Hailey szavába. – Istenem!

- Hallgass már meg! – csap az asztalra a lány. Ismét az összes szempár ránk szegeződik. – Rohadt szexis kép lett. Jól nézel ki rajta, de akkor Hoodot már meg sem említem. Konkrétan ránézek a képre, és elgondolkozom azon, hogy milyen egy szerencsés ribi vagy te.

- Akkor lennék szerencsés, ha Michaellel smárolnék, nem pedig vele – sziszegem idegesen. Újra ránézek a képre, majd megvonom a vállaimat. – Tényleg jól nézek ki.

- Na látod – vigyorodik el elégedetten Hailey.

- Hé Davis! – szólal meg egy mély hang a hátam mögül. A szemeimet forgatom. Oliver. – Nekem is adnál egy olyan romantikus csókot, amilyet Hood kapott?

- Ne foglalkozz vele – szólal meg Hailey. – Csak fel akar bosszantani, de nem ő lesz az egyedüli. Lindsey szerintem a puszta tekintetével le fog téged gyilkolni.

- Linds nem érdekel. Michael annál jobban izgatja a fantáziámat, hisz most már az a cseppnyi esélyem is elszállt ami volt. Már ha volt... – sóhajtok fel. Ránézek a barátnőmre, akinek a szemei óriásira kerekednek másodpercek leforgása alatt, én pedig kíváncsi létemre, megfordulok, hogy megnézzem mit figyel annyira. Calum Thomas Hood közeledik felém, aki természetesen megint rohadt jól néz ki abban a zöld pulcsijában és fekete farmerjában. A háta mögött a fiúk egy csapatban összegyűlve figyelik őt, míg ide nem ér hozzám. Az egyik kezét a vállamra rakja, ezzel jobban kifordítva magához, lerakja a csinos kis seggét a padra mellém, majd pedig az ajkait az enyémekre tapassza óvatosan, mintha az ellenkezésemet várná. De mivel nem ellenkezek, ezért egyre szenvedélyesebben mélyíti el a csókunkat, amit nagy meglepetésemre viszonzok is. Mi a fene ütött belém?

- Bocs Peachy, de a fiúk nem hitték el a hétvégi képünket – kacsint, majd egy szempillantás alatt feláll, és ott hagy engem egyedül a padnál. Végignézem a távolodó alakját, majd lesokkolódva fordulok vissza Haileyhez.

- Ez mi a franc volt?

- Én is ezt szeretném megtudni – motyogom az orrom alatt, majd a kezeimbe temetem az arcomat. – Az gáz, ha élveztem?

- Mi? Nem hallottam jól!

- Az gáz, ha élveztem? – mormogom hangosabban a kezeimbe.

- Tudod, ha elvennéd a kezedet a szádtól, talán jobban hallanám amit mondani akarsz.

- AZ GÁZ HA ÉLVEZTEM? – nézek fel rá, és felemelve a hangomat, megismétlem a kérdésem. Ismét az összes kiguvadt szempár ránk szegeződik. Bár azok már Calum felbukkanása óta is engem néznek, szinte biztos vagyok benne.

- Eddig is hallottam, de mindenképp tudni akartam, hogy jól értelmeztem-e a dolgokat – nevet fel Hailey. – Nem gáz, egyszerre két pasi is bejöhet neked.

- De Cal nem jön be! – jelentem ki nemes egyszerűséggel.

- Cal?

- Mi van vele?

- Sosem hívod Calnak – mosolyodik el sejtelmesen a lány. – Mindig Hood, vagy Calum, vagy esetleg az egész nevén szólítod. Eddig egyszer sem hallottam, hogy Calnak hívtad volna. Nem mintha baj lenne, csak mondom. Legközelebb már Calcsi bébi lesz... vagy ki tudja mit fogsz majd az ágyban sikítozni.

- Hailey! – szólok rá. – Állj le!

- Jól van már – vigyorogva megigazítja a haját, majd felállva a kezemért nyúl. – Gyere, menjünk órára.

A nap végén, az óráim végeztével, fáradtan esek be a házunk ajtaján. Az utam egyenest a kanapéhoz vezet, hogy azonnal álomra tudjam hajtani a fejemet. De mielőtt ezt megtenném, átnézem az e-maileket, amiket a Thommy's-tól kaptam. Szerződés, szerződés, felkérés, megint egy szerződés... Burberry fotók, csatolt dokumentum. Kikerekednek a szemeim és azonnal rámegyek az ikonra.

"Szia Peach! Csatolok néhány képet a múltkori fotózásodról. Párat fel is töltöttünk az instagram oldalunkra. Nézegesd át őket!;) Kat."

Vigyorogva nyitom meg a képeket, majd elképedve húzogatom az ujjamat a képernyőn. Ezek valami hihetetlenek! Hirtelen Lindsey szavai jutnak eszembe, mielőtt ez az egész lavina elindult volna.

"- Peach, ezt a rohadt képet! Csak ezt az egyetlen egy rohadt fotót töltsd fel az instára! Ha nem teszed, akkor én fogom a sajátomra – háborgott a vöröses haját igazgatva miközben a szobájában pizzát zabáltunk.

- De minek? – nyavalyogtam. – Ez egy előnytelen kép.

- A jó Isten áldjon meg téged, Davis! Kirakod, most azonnal. Aztán ha egy modell ügynökség felkeres téged ezután, akkor majd nyafoghatsz nekem! De most nem, na add ide! – kitépve a kezemből a telefonomat, rányomott a képre, helyére igazította, leírásba megjelölte magát, majd pedig egyetlen egy gombnyomással megosztotta a rólam készült fotót az insta oldalamra."

Rá pár napra, miután a kép kikerült a közösségi hálóra, jött egy értesítésem. Eleinte nem akartam belemenni ebbe az egészbe, de Lindsey erőszakoskodása hatására, eldöntöttem, hogy végül is semmit sem veszítek ezzel. És láss csodát, tényleg nem veszítettem semmit.

Mosolyogva lementegetem a képeimet, majd átlépek az előbb is emlegetett alkalmazásra. Összesen két kép van feltöltve, de az utolsó is már egy éves, így a kedvenc kiválasztott Burberry fotómat, picit szerkesztve, de egy ujjnyomással meg is osztom az instagram közösséggel. Szinte azonnal jön az első értesítés Haileytől, majd a második is tőle. Majd a harmadik, és a negyedik is... Jézusom! Miért írogat ennyit ehhez a képhez?

@ hailey.xx AZTAKU

@ hailey.xx JÉZUS GYERE LE

@ hailey.xx hogy lehetsz ilyen rohadt szép?????

@ jay.den00 egyet kell, hogy értsek Haileyvel!!! (pedig ritkán szoktam egyetérteni vele)

Felnevetek a hozzászólásaikon, belájkolgatom őket, és visszaírok két szívecskét nekik. A lájkok továbbra is érkeznek a képemre, közöttük hirtelen megjelenik Hood is.

@ calumhood gyönyörű vagy Peach

Kikerekedett szemekkel zárom le a telefont, és lehajítom a földre, egyenesen a szőnyegre. Ezt direkt csinálja. Mibe fogadjunk, hogy ezt szándékosan teszi? Jézusom! Inkább megfordulok, és a kezeimet a fejem alá csúsztatom. Ám a szívem hangosan, és gyorsan dobog a mellkasomban, még így is hamar elnyom az álom.

A fülsüketítően hangos csengőhangomra pattannak ki a szemeim, ami egyenesen a szőnyegre ledobott telefonomból jön. Hogy meg tudjam kaparintani a készüléket, félig le kell vonszolnom magam a kanapéról. Amint a kezeim közé kapom a folyamatosan csörgő mobilt, mielőtt még felvenném a Haileytől érkező hívást, megnézem az időt. Jesszus! Majdnem két órát aludtam a kanapén. Nem csodálom, hogy fáj a hátam.

- Na mi van? – szólok bele rekedtes hanggal a telefonba. – Most keltem.

- Úgy tudtam, hogy jössz a mai meccsre – liheg a telefonba Hailey.

- Calummal megbeszéltem, hogy a mait kihagyom – dörzsölöm meg a homlokom és visszafekszek a kanapéra. – Miért, mi van?

- Calum megsérült.

- Tessék? – kerekednek ki a szemeim, és azonnal felülök. – Mi történt?

- Erősen összeütköztek az ellenfél egyik tagjával. Elmondása szerint egész meccs alatt beszólogatott neki, és Calum nem bírta tovább.

- Odamegyek – mondom, majd egy szó nélkül kinyomom a hívást. Az előszobába rohanva, miközben a cipőmet veszem fel, hívok egy taxit, aki szerencsémre, mire felöltözök, már meg is érkezik a házunk elé. Így szinte azonnal ki is rohanok a lakásból, magam után kulcsra zárva az ajtót, és a taxiba beülve, elhadarom a suli címét a sofőrnek. Az alsó ajkamat rágva várom, hogy végre megérkezzünk az adott címre. Amikor ez megtörténik, pillanatok alatt pattanok ki a kocsiból, persze miután kifizettem az útnak az árát, de ahogy lerendeztem az anyagiakat a sofőrrel, már azonnal futok is a suli kapujához. Írtam Haileynek egy üzenetet még az autóban, hogy mindjárt ott vagyok, mire válaszul megkaptam azt, hogy már a suli orvosi szobájában vannak, ezért a második emeletre vezet az utam. A folyosó végén azonnal ki is szúrom Michael fejét, aztán Jaydent és Haileyt is észreveszem. Futólépésekkel hamar oda is érek hozzájuk, és bele is kezdek a kifaggatásukba.

- Hú, Peach! Vegyél egy nagy levegőt, míg a végén te is elájulsz itt nekünk – nevet fel halkan Luke, aki a kezét a vállamra rakja, majd ezzel a mozdulattal magához is húz. – Semmi baj nincs, csak megnézik a térdét, hogy nem lett-e komolyabb baja. Ha csak egy sima zúzódás, akkor hamar meggyógyul – próbál nyugtatni a szöszi fiú. Körbenézek a társaságon, mire Michael arcán áll meg a tekintetem. Mintha megérezné, hogy őt nézem, egy apró mosolyra húzza a tökéletes, pirosas ajkait, és rám kacsint egyet. Az agyam mintha fel sem fogná a történéseket, a szívem heves dobogásba kezd, de ebben a szent pillanatban lép ki az ajtón Calum is. Tényleg el fogok ájulni.

Nem foglalkozva a többiekkel, kievickélek Luke karjai közül, majd Hoodhoz rohanok, akit azonnal magamhoz is ölelek. Nem tudom, hogy hogyan és mikor történt meg az, hogy Calum Hood ilyen szinten számítani kezdett az életemben, de őszintén szólva, ha a válaszokat keresném magamban, akkor sem tudnék megfelelőt adni erre a helyzetre. Egyszerűen csak megtörtént, és most nesze, itt tartunk.

- Peachy, te hogy kerülsz ide? – simít végig a hátamon Calum, mire lassan engedek a szorításomon, és felnézek rá.

- Na, ne most enyelegjetek itt bazdmeg, inkább mondjad mi van – szólal meg Michael, mire egy mérges pillantással felé kapom a fejemet. Idióta.

- Azt mondta a nőci, hogy szerinte csak egy kisebb zúzódásról van szó, de holnap be kell menjek a kórházba, hogy megröntgenezzék – magyarázza Calum, de miközben ellépnék mellőle, nem engedi, hogy ezt megtegyem, így a karját átveti a vállamon, és magához húzva mesélni kezdi, hogy mi volt a meccsen.

Miközben a srácok felháborodva hallgatják Calumot, elindulunk (már amennyire a bicegő Hooddal lehetséges ez) lefele a lépcsőkön. Időközben sikerül Hailey és Jayden közé szegődnöm, így közöttük lépkedek ki a gimi előtti parkban.

- A többiek már a Wendy's-ben vannak, akarunk menni? – néz fel Ashton a telefonjából. – Most írt Craig.

- Cal? – Michael kérdő arckifejezéssel fordul Hood felé, aki elkapja rólam a tekintetét.

- Menjünk – mosolyodik el a fiú, így hát az egész csapat elindul a többiek után a Wendy's-be.

Mivel a Wendy's egy megszokott törzshelyként funkcionál a lacross csapat körében, így az egész ottani személyzet ismeri a fiúkat, és már furcsának találják, ha egy-egy meccs után nem látják ott a helyiségben a srácokat. Nos, én is furcsállnám, ha Calum még a kisebb sérülése esetére is, kihagyta volna ezt az alkalmat. Amikor odaérünk, a csapat többi tagjához sietünk, akik a legnagyobb boxot foglalják el. Calummal az oldalamon, aki bicegve de annál inkább idegesítve engem, foglalunk helyet Hailey mellett. Én ülök kívül, mellettem Hood, aztán pedig Hailey, Jayden, és így tovább. A pincérnő felveszi a később érkezettek rendeléseit, majd megérdeklődve Hood bekötözött térdét, tovább is áll.

- Haver, ez a csaj nagyon rád van kattanva – röhög fel Ashton, és a pincércsajszi után bök.

- Szerinted nem vettem észre? – Hood egy széles vigyorra húzza a száját, és végigstíröli a csajt hátulról. A szemeimet forgatom a tettére, és amikor végre meghozzák a limonádémat, annak szentelem minden figyelmemet és a szívószállal kezdek játszani.

Már egy jó bő órája töltjük be a hangoskodásainkkal az egész kajáldát, amikor hirtelen felpattanok, hogy kimenjek a mosdóba. Hood persze ezt nem hagyhatja szó nélkül, és rákérdez arra, hogy én hova kívánkozok menni mellőle. Nevetve legyintek egyet, ezzel ráhagyva a hülyeségét és a birtoklási vágyát, és elindulok a mosdó felé. Miután elvégeztem a lányos dolgaimat, és megnéztem a fejemet a tükörben, kiindulok a helyiségből. Amikor kilépek a folyosóra, egy férfi testbe ütközök bele. Azonnal az illetőre kapom a tekintetem, és hátrálok egy lépést.

- Bocsi, ha rád ijesztettem – mosolyodik el az ismeretlen srác és a kezét nyújtja felém. A homlokomat ráncolom. Mi a fenét akar ez? – Reece vagyok!

- Heló – köszönök halkan, hisz még mindig nem vágom, hogy mit akar ez tőlem. – Peach vagyok.

- Gyönyörű neved van, Peach. Illik hozzád – a kéz rázásunk után, amit meg kell, hogy említsek, hogy nem akartam volna hozzáérni ehhez az emberhez, még mindig a kezébe fogja az én kezemet és nem igazán látom rajta a szándékot, hogy elakarná engedni. – Már egy ideje felfigyeltem rád, és azon gondolkodtam, hogy ha nem bánnád, elkérném a számodat.

- A számomat? – óvatosan próbálom kivenni a kezemet a szorítása közül, de most már a csuklómat is tartja. – Nem hiszem, hogy ez olyan jó ötlet lenne – próbálok kedvesen mosolyogni.

- Na, gyerünk már! – bíztat vigyorogva. – Csak add meg a számod! Mást nem is kérek.

- Nem szeretném megadni a számomat, ne haragudj – sziszegem neki most már idegesen. – És kérlek ne fogdoss – próbálkozom újra a kezem elrántásával.

- Miért ne? – húz közelebb magához. – Miért nem akarod, hogy fogdossalak?

- Vajon miért? – karol át hirtelen a semmiből egy ismerős illattal rendelkező személy, aki a derekamra rakja a kezét, és magához szorít. Calum. – Na vajon miért, Reece? – kéri számon a srácot Hood, miközben a pali még mindig a csuklómat szorítja.

- Oh Hood, nem is tudtam, hogy itt vagy – vigyorodik el szélesen Reece, ekkor engedi el az én kezemet is. Megkönnyebbülten felsóhajtok.

- Azt vágod, hogy az én csajomat próbáltad felszedni? – Calum olyan hangnemmel beszél, hogyan még életemben egyszer sem hallottam, és ez megrémiszt. Az pedig, hogy a csajának nevezett, kicsit elgondolkodtat.

- A barátnőd? – kerekednek ki a szemei a srácnak. – Bocs haver, az én hibám. Nem tudtam.

- Francokat – nevet fel Hood, és a derekamon pihenő karja, egyre inkább szorít magához. – De ha már itt tartunk, bocsánatot is kérhetsz Peachtől az undorító viselkedésedért.

- Elnézést, Peach – morogja Reece. Jesszusom, ez a férfi tesztoszteron ami a levegőben kering kettőjük között!

- Na most már elhúzhatsz – köpi oda a szavakat Calum, mire a srác egy pillanat alatt eltűnik a szemeink elől. – Minden okés? – fordul felém, ezzel elengedve engem, és szembe áll velem.

- Igen – bólintok egy aprót. – Ismerted?

- Ő is lacrossozik – von vállat. – Egy idióta, nem kell vele foglalkozni. Kétségbeesetten próbál csajt keresni magának, de nem igazán jön neki össze. De nem is csodálkozom.

- Értem – bólintok. – Én szerintem most haza megyek. Amúgy is késő van már, anyám is szerintem hívott jó párszor, és holnap első órában spanyol dogánk is van, csak emlékeztetnélek, Hood – lököm meg játékosan a fiút.

- Haza viszlek akkor. Én is úgyis menni készültem már – igazítja meg a sötétbarna fürtjeit, majd kiindul a folyosóról. – Főleg a spanyol dolgozat miatt is! – szól hátra nevetve, mire csak a fejemet rázva követem Calumot. Amikor visszaérünk az asztalunkhoz, Hood elkéri a kocsi kulcsát Jaketől, hisz a meccs után Jake hozta el Calum autóját a Wendy's-hez. Amint megkapja a kulcsot, és elköszöntünk mindenkitől, elindulunk a kijárat felé. Ám még így is elcsípem Michael szavait, amit nem tudok eldönteni, hogy gúnyosan vagy esetleg más értelemben mondja.

- A gerlepár jól összemelegedett.

A kijelentésére hallom, ahogy a többiek felnevetnek. Én inkább úgy teszek, mintha meg sem hallottam volna, már csak azért is mert a szívem a tízszeresére zsugorodott a fájdalomtól.

Calum és a sebesség korlátozás átlépéseinek "hála", elég hamar haza is érünk. Az egész utat szinte csöndben ültük végig, egy-két szót ha váltottunk egymással, de talán még ezzel is sokat mondtam. Miután halkan elmormogok egy köszönömöt és egy sziát a fiúnak, kiszállok az autóból, majd megkerülve azt, elindulok a bejárati ajtónk felé. Vagyis indulnék, ha Hood nem pattanna ki a kocsiból, és nem kényszerítene a megállásra.

- Várj egy picit! – mondja, mire megfordulok, és felpillantok a fiú sötétbarna íriszeibe.

- Mi az?

- Anyám rágja már a fülemet elég régóta, hogy valakit kerítsek magam mellé az esküvőre. Arra gondoltam, hogy ha van kedved és elviseled a családom idiótaságait, akkor eljöhetnél velem – hadarja. – Azt is megértem, ha nem akarsz, de nagyon hálás lennék érte. Arról nem is beszélve, hogy anyám nagyon csíp téged, és ha ő szeret téged, akkor a befásult nagyanyám is egy perc leforgása alatt megkedvelne.

- Biztos, hogy jó ötlet ez? Mármint, azt fogják hinni, hogy együtt vagyunk.

- Higgyenek amit akarnak. Nem elég az amit mi tudunk kettőnk között? – lép közelebb hozzám.

- Jó – sóhajtok. – Elmegyek, de csak akkor ha felkészülsz a holnapi spanyol dolgozatra.

- Ennél nehezebbet nem is kérhettél volna – nevet fel Hood, majd egy puszit nyom a homlokomra. Aztán a halántékomra, majd pedig az arcomra kapok egy apróbb puszit.

- Cal – suttogom megdermedve. Miért élvezem ezt? Jézusom, valaki mentsen meg!

- Cal? – suttog vissza, egyenesen az ajkaimra. – Sosem hívsz Calnak.

- Calumot mondtam – rakom a mellkasára a kezemet, de egyszerűen képtelen vagyok arra, hogy eltoljam magamtól. Főleg akkor, amikor az ajkai az enyémekhez érnek. Ismét. A mai nap már másodjára. De ha ezt a hetet nézzük, akkor meg ki tudja már, hogy hanyadjára.

Élesen beszívom a levegőt, de a vonzalom, amit érzek jelenleg Calum Hood iránt, nem hagy normálisan gondolkodni, így még jobban magamhoz húzom, és elmélyítem a csókunkat. Calum a derekamat markolássza, de amikor elválunk egymástól, nem távolodik el tőlem, és a kezét ugyanazon a helyen hagyja.

- Szerintem lenne pár megbeszélni valónk – nyögöm ki nagy nehezen.

- Majd máskor, Peach. Szerintem nem ez a legmegfelelőbb alkalom – enged el hirtelen, majd egy szó nélkül eltávolodik tőlem, és visszaülve a kocsiba, kihajt a feljárónkról. Értetlen tekintettel nézem, ahogy elhajt a házunk elől, majd miután felfogtam az elmúlt öt perc történéseit, összezavart fejjel, bemegyek a házba. Hirtelen megijedek, ugyanis Clarie szőke kis fejét pillantom meg a sötétségben.

- Jesszusom! – kapok a szívemhez. – Miért nem alszol?

- Megint hallottam, ahogy haza jöttél és kinéztem az ablakon! – kuncog fel a kishúgom, mire csak elnevetem magam. Ledobom magamról a dzsekimet, majd a cipőimet és odalépkedek Clariehez, akihez le is guggolok.

- És mit láttál?

- Hogy szerelmes beléd az a fiú! Én megmondtam Pepe! Látod? – villantja meg hiányos, de annál aranyosabb kisbébis fogsorát, majd megölelve engem, visszalépked a szobájába. Értetlenkedve nézem végig, ahogy a húgom eltűnik a folyosóról, én pedig a sötét előszobában lerogyok a földre, és a térdeimet felhúzva magamhoz, engedem, hogy a könnyeim elárasszák az arcom.