- Te hülye vagy – a vállamról levéve a táskát, az ölembe csúsztatva, behuppanok Calum mellé, az anyósülésre. Jól átgondoltam én ezt? Mert szerintem nem.

Az álmatlan éjszakáimon azon szoktam gondolkodni, hogy vajon mit csináltam ami miatt a sors úgy gondolta, hogy most ezzel jóra tanít engem. Bár ezen nem csak a forgolódásaim közepette szoktam, hanem egész nap, de ezek mellett van egy ami néha-néha felvillan az agyamba; Lehet nem kéne ennyire ellenségesnek lennem Calummal, elfogadni a helyzetem, megbarátkozni vele, aztán kihozni a jó oldalát a kialakult szituációnak. Makacs természetem ellenére, megtettem az első lépést, és ez számomra haladás. Ez lesz az első olyan program Calummal, amit muszáj lesz élveznem. Nem fogok arra gondolni, hogy megzsarolt. Nem fogok arra gondolni, hogy miatta Lindsey még jobban meg fog utálni. Sok mindenre nem fogok gondolni, innentől kezdve, az elkövetkezendő egy-két órában. És ez mostantól, ettől a másodperctől kezdődik.

- Haló! Föld hívja Peachyt! – Calum az egyik kezével a szemeim előtt integet, ami ki is szakít a bambulásomból.

Jól van, nem lesz ez olyan rossz. Hajrá, Peach! Menni fog!

- Bocs, elgondolkodtam – rázom meg a fejemet és Calumra vezetem a tekintetem. Végigpásztázom oldalról az arcát, amiért a lányok milliói odáig meg vissza vannak. Igazából Hood tényleg helyes, nem mondom azt, hogy nem az, de szerintem a lányok a gimiben, kicsit túl nagy szerepet kerítenek Calum kinézetének. Helyes, kész ennyi, semmi több. A haja most kisebb fürtökben ül a feje tetején, és mintha megérezné, hogy a haját elemzem, beletúr az egyik kezével a dús tincsei közé. Követem a tekintetemmel a kezét, amit végül visszavezet a kormányra és megfogja azt. Kézfején tetkó díszeleg, ami jobb összhatást kelt a karján lévő többi tetkóval.

- Le akarsz festeni, hogy ennyire megnézed minden négyzetcentiméterem? Ha kell akkor modellt állok neked, Peachy.

- Haha – kapom el a fejemet és inkább vissza sem nézek Calumra. – Nem tudok festeni.

- Akkor már okod sincs arra, hogy miért bámultál perceken keresztül.

- De ha tudnék festeni akkor sem festenélek le, csak bemocskolnám a vásznat – vágom vissza reflexből. – Inkább akkor már Ashtont.

- Ez fájt – teszi a szívére az egyik kezét, a másikkal tovább fogja a kormányt. – Akarod mondani, inkább akkor már Michaelt, nem? – húzza egy sejtelmes vigyorra a száját.

- Most, hogy mondod – húzom össze résnyire a szemeimet, és úgy nézek rá Hoodra. Calum nevetni kezd, így megjelennek a nevető ráncai amik a szeme környékén húzódnak végig. Édes. Akarom mondani undorító. Undorítóan édes. – Hova megyünk? – terelem a témát.

- Megmutatom neked a kedvenc helyemet.

- A városban?

- A városon kívül van, de nyugi mert mindjárt odaérünk – pillant rám, aztán ismét visszanéz az útra.

- Kiviszel, kidobsz a kocsiból és ott hagysz. Ez a terved, Hood. Ne is tagadd – rosszallóan csóválom meg a fejem miközben magamban elmosolyodok.

- Basszus! Rájöttél – hirtelen kanyart vesz be ami miatt meg kell kapaszkodnom, majd tovább hajt egyenesen egy emelkedő útszakaszon. Mivel egyre magasabban vagyunk a fülem is bedugul, de szerencsére hamarosan már meg is érkezünk Calum Hood titkos kedvenc helyére ami nem más mint egy nagy domb szakasz, ahonnan az egész várost be lehet látni. Azonnal kipattanok az autóból és a domb szélére futok, hogy átnézzem alaposan a kilátást. Csodaszép. A magasabb épületek szépen emelkednek ki a többi kicsik közül, míg az utakat is gyönyörűen be lehet látni. Azon gondolkozok, hogy ez az egész kép előttem milyen lehet este mikor csak a fények villognak. Calum mintha a gondolataimban járna, megszólal közvetlen mögöttem.

- Este még szebb. – hangjától kiráz a hideg. Nem fordulok meg, inkább tovább kémlelem a tájat. Megnyugtat.

- Mióta jársz ki ide? – kérdezem meg halkan.

- Tíz éves voltam amikor a nőverem elhozott ide. Persze gyalog tettük meg az utat ami kicsit fárasztó volt, de teljesen megérte. Azóta hetente legalább egyszer kijövök ide egy kicsit gondolkodni.

- Mikor voltál utoljára?

- A nyárzáró buli után ide jöttem.

Miután tönkretetted az életemet, gondolom magamban.

- Azóta nem? Az elég rég volt már. – tényleg rég volt, mégis olyan nehezen és lassan telnek a napjaim azóta.

- Igen, tudom. De már régóta tervezem, hogy elhozlak ide, és tudtam, hogy következőnek ha jövök akkor veled kell, hogy idejöjjek – mondja. Hátra fordulok, ezzel elszakítva a tekintetemet a városról és Calum szemeit kezdem pásztázni. Összevonom a szemöldökeim.

- Miért?

- Peach, nem csak te érzed szarul magad a kialakult helyzetért.

Na nesze, ennyit arról, hogy nem gondolok erre.

- Helyben vagyunk akkor – morgom az orrom alatt, és inkább megkerülöm Calumot, majd leülök a fűbe. Hood követ és ő is helyet foglal mellettem. – Na mondd, mi bántja a lelked?

- Hogy ilyen módon húztalak csapdába, ahogy te mondanád. Semmi ilyen tervem nem volt, csak megláttam a lehetőséget benned – lábait felhúzza magához, és a térdeire rakja a kezeit. Bicepszére vándorolnak a szemeim, de azonnal elkapom a tekintetem.

- Ki tudja mennyi lehetőséget látsz még bennem ami elbassza a hétköznapjaimat. Van fogalmad arról, hogy min megyek most keresztül, Hood? – szegezem neki a kérdést mérgesen.

- El tudom képzelni, épp ezért gyötör a lelkiismeretem.

- Ja, hogy neked van olyan? Jó tudni – nevetek fel erőltetetten.

- Nem vagy vicces – förmed rám, majd folytatja. – Michaelékkal mindig felmerült a Lindsey téma, mert oké, hogy jó csaj de egy idegesítő liba. Milliószor hívott el találkozni, írogatott és nekem ez túl sok volt, Peach. Az egyedüli lehetőségem te voltál. Ha veled jóba leszek, tuti, hogy leszáll rólam.

Lehetőség. Megforgatom a szemeimet.

- Más csajjal nem lett volna ez? Lehetett volna egy barátnőd, és akkor leakad rólad.

- Te is tudod jól, hogy nem. Veled más a helyzet, nem kell elköteleződnöm, és Lindseyt is kikészíti a féltékenység, ami miatt már csak büszkeségből is szarni fog a fejemre – hadarja Calum. Mélyen igazat kell adnom neki, mert Lindsey Hale tényleg egy ilyen lány. A fenébe!

- Honnan tudtad, hogy bejön Michael? – térek rá a lényegre, ugyanis ha ezt nem tudja meg Calum akkor nem tudott volna zsarolni.

- Nem tudtam. Párszor felmerült bennünk ez a téma, hogy neked bejön Michael de biztosra nem tudtuk. Amikor Lindsey lekapta Michaelt és véletlenül megláttalak sírva, akkor már biztos voltam benne. Te erősítettél meg...

- A kerítés tövében a gyenge pillanatomban. Szép játékos vagy Hood, nagyon jól játszol másokkal és azoknak érzéseivel – biccentek elismerően.

- Na, nyugi! Épp ezért hoztalak ide. Más még sosem volt itt velem, te vagy az első akit ide hoztam. És pont ezért. Ez az én helyem, ez az első hely ahova megyek bármi probléma van az életemben, és ez egy részét képzi önmagamnak. Fontos nekem ez a hely és az is fontos nekem, hogy őszinte legyek veled. Nem akarom, hogy haragudj rám. Nem vagyok azért olyan rossz arc, hogy ne lehessen velem elhülyülni... akár kényszerből is – teszi hozzá halkan. Calum Hood arcát fürkészem akiből tényleg sugárzik az őszinteség és a megbánás. Ezt tisztelem benne. Mélyen a szemeimbe néz, így egy halvány mosolyt elejtek. Ez a mosoly most kivételesen nem megjátszott, hanem őszinte, ahogyan most Calum is volt velem.

- Köszönöm, hogy ezeket elmondtad. De nehéz benned megbíznom, hisz bármikor elmondhatod Michaelnek, hogy halálosan belé vagyok esve – hirtelen a szám elé kapom a kezeimet. – Ezt miattad mondtam így!

- Persze-persze, Peachy. Én is ezt mondanám – vigyorodik el szélesen, ezzel megvillantva hófehér fogsorát. – Mindegy amúgy, idővel úgyis rájössz, hogy nincs miért félned tőlem.

- Idővel – sóhajtom és hátradőlök a fűben. Lehunyom a szemeimet és ellazítom az izmaimat. Megértem Calumot, hogy miért jár ide. – A lelkiismereted miatt nem jártál itt azóta?

- Lehet.

- Szóval igen. Valahol még is van egy kis szív benned – nyitom ki a szemeimet hirtelen, mire Calum azonnal elrántja a fejét, ezzel megszakítva az arcom bámulását.

- Játszunk kérdezz-feleleket!

- Hány éves vagy? Nyolc? – nevetek fel és visszaülök. A térdeimet felhúzom magamhoz és az államat rájuk rakom.

- Nem tudok rólad semmit. Kezdem. Van testvéred? – pillant rám.

- Van egy húgom, Clarie – mosolygok, ahogy a testvérem vidám arca eszembe jut.

- Hány éves?

- Hé! Én jövök! – háborodok fel. – Nővéred hány éves?

- Öt évvel idősebb nálam, ő most huszonnégy éves – vágja rá. – Na és a hugicád?

- Hat éves – válaszolok. – Kis pici még, de már nagyon idegesítő tud lenni. Kis ördög.

- Édes – mosolyodik el Calum. – Te jössz!

- Hmm – gondolkozok el. – Michael, Luke vagy Ashton áll hozzád a legközelebb? Vagy várj! Kit szeretsz a legjobban?

- Ilyet nem szabad kérdezni!

- Dehogyisnem, most kérdeztem. Válaszolj – bököm meg a vállát.

- Michaellel voltam elsőnek jóba, mert őt már pelenkás korom óta ismerem. Luke, Michael csapattársa volt amikor még általánosban kosaraztak, így csapódott hozzánk Luke is. Ashtont meg a gimiben ismertük meg, amikor bekerültünk. Nem tudom, talán Michael, de már annyira hozzám nőttek a srácok, hogy nem tudnék választani. Ez gonosz kérdés volt – vág mérges arcot. Nevetve rázom meg a fejemet.

Ezután oda-vissza mennek köztünk a kérdések. Mi a hobbid? Tényleg énekelsz? Mi volt a jeled az oviban? Mióta vagy ennyire idegesítő? Mióta vagy jóban Lindsey-el? Mi a kedvenc édességed? Mit gondolsz az új csajról a tizenegyedik évfolyamból? Hood, mióta vagy ilyen köcsög, engem is így kibeszélsz a hátam mögött? Kivel mész az idei téli bálba? Apropó téli bál...

- Eddig mindig volt valaki akivel mentem. Lindseyt minden évben felkérte valamelyik srác a suliból, így Linds kerített nekem valakit akivel mehettem, általában az adott fiúnak a béna, vagy túl menő haverját – vonom meg a vállaimat. – Valószínűleg idén nem megyek, maximum Haileyvel és Jaydennel, ha úgy tervezik. Te?

- Nem hiszem el, hogy egyszer sem hívott el senki téged! – kerekednek el Calum nagy barna szemei. Fejemet rázom nevetve. – Jézusom! Mekkora idióta az összes!

- Várj, egyszer elhívtak de mint később kiderült azt is Lindsey rendezte el nekem. Aranyos volt tőle – sóhajtok fel. Hiányzik. Nagyon. De tudom, hogy most jobb nekem nélküle, már csak Calum miatt is.

- Aranyos volt, csak egy ribanc – cinikusan csettint egyet a nyelvével. – Már bocsánat – teszi hozzá.

- Mindegy – hessegetem el a témát. – Veletek mi van?

- Mi eddig csak egyszer voltunk. Másodikban Ashton bele volt esve az akkori végzős Bellába, és elrángatott minket. Nem volt rossz, de többször nem is mentünk. És nem is tervezünk. Rossz emlékek is kötnek hozzá – neveti el magát Calum a végére.

- Rossz emlékek? Mesélj! – csillannak fel a szemeim. Imádom ezeket hallgatni.

- Azzal kezdődött, hogy eleve Ashton direkt egyedül ment a bálba, hogy majd ő elrabolja azt a Bella csajt a partnerétől. Hát nem nagyon sikerült, inkább csak beégett. Ja és beütött neki George, aki a csajnak a kísérője volt. Szegény... de nagyon röhögtünk.

- Oh, ne már! – szomorodok el, de közben egy levakarhatatlan mosoly ül az arcomon. – George nem a Lacrosse arca?

- De! Már vagy öt éve, pedig el is ballagott azóta. Luke pályázik az új címre, reméljük megkapja. Na de – szívja be élesen a levegőt. – A bálon Luke annyi puncsot ivott, hogy behányt a kocsimba, mielőtt kiraktam volna őt otthon.

Hangosan el kezdek nevetni, ahogy elképzelem Calum fejét, illetve reakcióját Luke kis jelenetére. Hood mérges arccal jutalmaz meg engem, ezért abbahagyom a nevetgélést.

- Bocsi – fojtom vissza a jó kedvem nagy nehezen. – Folytasd!

- Na – húzza ki magát. – Aztán Michael otthon úgy gondolta, hogy jó muri random kiszőkítenie a haját és befesteni vörösre. Konkrétan addig hagyta rajta a dolgokat a fején, hogy egy részen nem maradt haja. Viszont szép színe lett – itt már Hood is felröhög. Hirtelen csap belém a felismerés.

- Úristen! Emlékszem! Sosem tudtuk eldönteni, hogy mi történt jobb oldalt a füle fölött!

- Most már tudod – biccent Calum. Hitetlenkedve rázom a fejemet. – Ennyi igazából. Nem volt valami jó, szóval idén is kihagyjuk mindannyian.

- Értem – bólintok. – Szegény Ashton, sajnálom.

- Megesik velünk is az ilyen. Néha. Ja, velem sose igazából.

- Pfff – kikerekedett szemeimmel kémlelem Calum komoly arcát. Teljes magabiztossággal bejelentette, hogy őt egy csaj sem utasítja vissza. Vicc az egész.

- Volt már barátod? – szegezi nekem a kérdést. Meglepődök, hisz váratlanul ér, de ettől függetlenül válaszolok.

- Volt – biccentek aprót. – Egy évig tartott, de tizenhatodik születésnapom előtt közös megegyezés alapján, elváltak az útjaink.

- Milyen költői vagy! Na és miért?

- Hood, vajon miért? A korai szerelmek hamar elillannak, illetve külön gimibe is kerültünk, így már nem volt minden ugyanolyan – vonok vállat. Az első barátomra, szerencsére, boldogan gondolok vissza, ami amúgy ritka ilyen korban.

- Hát meg Michael is feltűnt a gimiben – kacsint rám Hood. Mérgelődve meglököm a vállát, majd a tájat kezdem kémlelni. Egyre jobban megy le a nap, emiatt egyre szebb is a látvány.

- És szűz vagy még?

A kérdés hirtelen ér. Sőt lesokkolódom ennek hallatára. Egy szimpla kérdés, mégis a lányok többsége furán reagál rá. Köztük én is.

- Nincs sok közöd hozzá – köhintek. – Szóval ne is fárazd magad.

- Tehát igen. Nem azért kérdeztem, ezzel semmi gond nincs, drága Peachy – nyúl az arcomhoz és két ujja közé veszi a pofimat.

- Hagyjál már – tolom el magamtól. –  Undi vagy!

- Ühüm – hümmög, majd hirtelen feláll. A kezét nyújtja nekem, mire a segítségét elutasítva, felállok én is saját magamtól. – Na szép!

- Ne hidd azt, hogy ezzel a délutánnal minden megoldódott! – mondom hangosan, miközben egyre jobban távolodok tőle, ugyanis a kocsihoz rohanok. Calum kinyitja, én pedig kitárom a kocsiajtót és behuppanok az anyós ülésre.

- Pedig már megörültem – mondja, amikor ő is beszáll az autóba. Kihúzza a kéziféket, majd szép lassan megfordul, és elindul lefele a dombról. Az ablakon át figyelem a mellettünk elsuhanó tájat, különböző fákat, és amikor már a főúton járunk, akkor az embereket. Megnyugtat ez a tevékenység, emiatt le is hunyom a szemeimet. Mivel nagyon fáradt vagyok, hamar álomba is szenderülök.

Nem sokkal később, Calum sutyorgására nyitom ki lassan a szemeimet, miközben az egyik kezével a vállamat rázogatja. Arra számítok, hogy világos van, de inkább nagyon is sötét. Hány óra? A telefonom kijelzőjére pillantok ami este nyolc órát jelez.

- Milyen úton jöttél, hogy már nyolc óra?

- Nem akartalak felkelteni, ezért mentünk pár kört – válaszol Hood. Jézusom! Nem is szóltam anyáéknak, hogy eddig távol leszek! – Hol laksz? Most már szívesen megválnék tőled.

- Kedves vagy – húzom össze résnyire a szemeimet. – Fordulj balra! – utasítom. A környék szerencsére ismerős, innen két utcára lakunk. – Most jobbra!

- Igenis, főnök – mondja Calum, majd követi az utasításaimat. Amikor megérkezünk, és begurul a felhajtónkra, már nyitom is ki az ajtót. De mielőtt kiszállnék, még felé fordulok.

- Köszönöm, már nem látlak akkora seggfejnek mint ezelőtt.

- Húha, Peachy! Ez nagy szó tőled, de örülök, hogy így érzel – Calum Hood hangja hirtelen megnyugvást közvetít felém. Végigráz a hideg, ez pedig egy újabb okot ad arra, hogy már pattanjak is ki a kocsiból. Így is teszek, de mielőtt elsétálhatnék, Calum a lehúzott ablakon még kiszól utoljára. – Ha ki akarsz szállni a kis játékunkból, tedd meg nyugodtan. A titkod biztonságban marad nálam, nem kell félned, hogy Michael megtudja. Gondold át!

Ezzel pedig fel is húzza a kocsijának az ablakát, és én pedig lefagyva végignézem, ahogy kitolat a feljárónkról, és aprót dudálva, gázt ad a kocsira és elhajt a házunk elől.