Sosem voltam egy kávézós típus, mindig az egészségesebb dolgokat részesítettem előnybe, de ez egy száznyolcvan fokos fordulatot vett az életemben az utolsó két hétben. Eszméletlen, hogy mennyi minden tud változni akár ilyen rövid idő leforgása alatt. Nem csak az, hogy egyik pillanatról a másikra koffein függő lettem a folyamatos kialvatlanságom miatt, ami a nyárzáró buli óta szerves része lett az életemnek. Nincs olyan reggel, amikor úgy kelnék fel, hogy végre öt órát egy huzamban végig aludtam. Szép is lenne, örülök ha két óra sikerül. Nos, a baráti köröm mondhatni teljesen a fejetetejére fordult. Lindsey és a barátai undorodva pillantanak rám, minden egyes alkalomkor, amikor szembe megyek velük. Mondhatni, hogy körülbelül mindig, mivel osztálytársak vagyunk és így napi nyolc órában meg kell lennünk egymás társaságában. Hailey, aki az évfolyamtársam (sajnos) azóta is próbálja kiszedni belőlem a Calumos ügy titkait, de jelenleg még nem telt annyi idő, hogy fel tudjam fogni normálisan a helyzetet. Viszont örök hálám üldözni fogja életem végéig, amiatt hogy befogadott a kis két létszámból álló csapatába. Pontosabban most már hárman vagyunk. Hailey, Jayden és én, Peach. Jayden és Hailey lassan egy tizenöt éves barátságot tudhatnak a hátuk mögött, ami meg is látszik rajtuk. És most jön az egész gimnáziumot felbolygató tény, hogy Peach Davis jóba lett a suli egyik nagymenőjével, Calum Hooddal. Az a hír terjeng az iskolában, hogy Lindsey és én azért vesztünk össze mert rámentem a kiszemeltjére. Pedig, pont hogy az ellentéte történt, de azt nyilván senki sem tudja, talán még Lindsey sem. De mivel Lindsey nyíltan vállalja a Calum iránt érzett rajongását, ezért teljesen „jogos" lehet az emberek szemében a megsértődésének az oka, így én lettem a mumus a történetben. Peach a rossz barátnő, aki rámegy mindenki crushjára. Valószínű.

A koffein hiányomnak eleget téve lépek be a sulihoz közeli kávézóban, ahol azonnal beállok a sorba. Nincsenek sokan, ketten állnak előttem, az asztaloknál pedig csak pár ember foglal helyet. Felsóhajtok, és mielőtt még felvennék a rendelésem, kitalálom a mai kávém különleges ízesítés. Reggeli apró örömök. Egy fehércsokis mandulás latte mellett döntök, így amikor kikérem, már alig várom, hogy a kezeim között foghassam a forró életmentő folyadékot. Egyedül ácsorogva várok, hogy kikapjam a rendelésem, amikor halk füttyögésre leszek figyelmes. A hang irányába nézek, így sikerül kiszúrnom a sarokban lévő asztalnál Haileyt és Jaydent. Hailey nagy mosollyal az arcán integet nekem a mellette ülő fiúval együtt aki az előbb füttyentett nekem. Elmosolyodom én is, és amikor kikapom a gőzölgő kávém, az asztaluk felé veszem az irányt.

- Jó reggelt – köszönök amikor leülök velük szembe. – Mit isztok?

- Valami szart amire Hailey beszélt rá engem – fújtat fel Jay, amire el kell hogy nevessem magam.

- Nem is szar! Az a kedvencem! Hülye – löki oldalba a haverját ő is már nevetve. – Egy mentás kávét szürcsölgetek éppen.

- Mentás? – fintorodom el. – Fúj, miből vagy te?

- Mennyi minden jóból maradtál ki míg Lindseyvel barátkoztál! Kóstold meg! – tolja elém. Figyelmen kívül hagyom a megjegyzését, de belül igazat adok neki. Óvatosan belekortyolok a folyadékba, nehogy visszahányjam. A ránc a homlokomon azonnal kisimul, amikor megérzem, hogy milyen rohadt finom ez a mentás kávé. Egyáltalán nem olyan mint amire számítottam.

- Ez nagyon durva, Hailey! – lopok még egy kortyot majd visszacsúsztatom elé a poharat. – Nagyon finom!

- Ilyen is ritkán történik – jegyzi meg Jayden. Hailey egy szúrós pillantással jutalmazza meg a barátját a megjegyzése miatt. Elnevetem magam a jeleneten, ami nagyon jól esik mert ritkán nevetek az utóbbi két hétben, de amikor velük vagyok, azt nem úszom meg egy cseppnyi jó kedv nélkül. Nem mintha nem örülnék ennek.

- Jött egy üzid – szólal fel Hailey, aki hirtelen maga felé fordítja az időközben asztalra kitett telefonomat. – Ugye velünk ebédelsz ma? Írta Calum Hood, hmmm érdekes. Akkor nem velünk kajálsz?

- Hé, el fog venni tőlünk! – kiált fel Jay.

- Ne olvasgasd az üzeneteim! – kelek a védelmemre és elhúzom a lánytól a telefonomat. Tényleg Calum írt. Jogos kérdése volt, mert két hete halogatom a velük való ebédelést. Nem csak amiatt, hogy Michael társaságában kell ennem, és ki tudja, hogy mikor jön épp vissza egy falat a tökéletességét látva. De sajnos ott van az elmém egyik felében Lindsey is. Linds egy időzített bomba, és félek, hogyha egyre jobban és jobban kihúzom a gyufát akkor robbani fog. Mégpedig fog. Ismerem.

- Már egy ideje lemondom mindig a közös ebédeket Calummal, kezd kicsit feltűnővé válni – húzom el a számat szomorúan.

- Calum egy fuckboy, de azt érzem, hogy bejössz neki – mondja Jay. Azonnal kikerekednek a szemeim, és nagy nevetésbe kezdek. Ha tudnák mi van a háttérben, nem ezt mondanák...

- Most min nevetsz? Én is ezen agyaltam, ez nem egy szimpla barátság! – jaj.

- Igen, és amúgy Peach azt jegyezd meg, hogy fiú és lány között sosincs normális barátság. Az egyik mindig többet fog érezni – bizonygatja az igazát Jayden. Azonnal a fejemet rázom erre.

- Ti is barátok vagytok! – mutatok rájuk. – Nekem ne gyertek ezzel a habi szöveggel.

Hailey és Jay egymásra néznek, és mintha valami belső társalgás menne le kettőjük között. Félelmetes nézni. Jay bólint egyet Haileynek, aki nagy vigyorogva felém fordul.

- Jay meleg, nem hiszem, hogy sok esély lenne arra, hogy mi valaha is összejöjjünk Peach – közli Hailey halkan. Lesokkolódom. Hogy mi van? Jaydenre nézek és próbálok valami jelet keresni annak, hogy ő a fiúkhoz vonzódik. Jézusom, nem is lehet látni rajta!

- Most engem ti szívattok! Jay, Hailey most hazudik, nem? – kikerekedett szemekkel nézek rá a fiúra aki elnevetve magát, rázza meg a fejét. – Na neee, de hát semmi jelét nem adtad ennek!

- Tudom – bólint Jay azonnal.

- Szerinted miért nem basztatja senki a suliban? Mert senki sem tudja, és még csak sejteni sem sejtik.

- Csak mi ketten tudjuk? – kérdezem azonnal.

- Még pár ember, akikben teljesen megbízok – kapom a választ Jaytől. Hirtelen eszembe jut, hogy én a Michael iránti érzelmeimet sem osztottam meg velük, illetve azt sem, hogy Calummal miért lettem a semmiből jóba. Rossz érzés fog el ezzel kapcsolatban, hogy Jay már úgy érzi teljesen megbízhat bennem, - ami igaz is -, erre én ennyit nem osztok meg velük.

- Akkor köszönöm, hogy velem is megosztottad ezt – pillantok rá érzelgősen, miközben megfogadom, hogy nem sokára el fogom nekik mondani azt ami a nyárzárón történt. Legalább lesz valakivel kibeszéljem, és nem kell magamba fojtanom.

- Ideje volt már – mosolyog rám a fiú.

- Na, menjünk most már mert elkésünk az első óráról – szólalkozik fel Hailey, mire mindannyian felpattanunk és együtt indulunk el a gimi felé. Szerencsére tényleg pár perc alatt átérünk, így becsengetés előtt már három perccel a folyosón állunk a szekrények mellett, tovább beszélgetve.

Jay és Hailey a szekrénynek támaszkodva néznek rám, miközben én a táskámba próbálom begyömöszölni a könyveimet. Hirtelen a szemeim elé sötétség kúszik, így már nem látom, hogy az egyik füzet félre ment, és a táskám helyett a földön végzi. Két nagy kéz takarja el a szemeimet, szóval abbahagyom a pakolást.

- Na ki az? – szólal meg az ismerős érdes hang. Mosolyognom kéne most, nem? Mindegy, magamra erőltetek egy apró mosolyt.

- Nem is tudom, talán egy idióta seggfej? – a jelző igaz, teljes valójában igaz, hisz komolyan gondolom, de ezt viccből is mondhatom. Csak szólok, nem viccből mondom most.

- Nem talált – mondja a titokzatos szememet eltakaró fiú, aki teljesen mögöttem áll, így érzem a lélegzetét ami a nyakamat csiklandozzák.

- Hood – motyogom, csakhogy végre elvegye a kezeit a szemeim elől. Ez megtörténik, így azonnal lehajolok a könyvemért, majd Calum felé fordulok. – Na mi van?

- Egy kis lelkesedést várnék, Peachy. – agyamra megy ezzel a becenévvel. – Nem válaszoltál az üzenetemre.

- Bocsi, elfelejtettem – válaszolok. – Veletek ebédelek.

- Erre a válaszra vártam – mosolyodik el, majd a szokásos hajkócolásommal távozik.

Peachy, és ez a barátságos (már-már aranyosnak nevezhető) haj összeborzolás... Mintha évek óta nagy barátok lennénk. Bárcsak így lenne és akkor nem kéne ilyen ramatyul éreznem magam. Visszafordulok a Hailey-Jay pároshoz, aki egy sejtelmes mosollyal jutalmaznak engem.

- Jaj srácok... Ne csináljátok! – mondom azonnal. – Ez teljesen más mint amit ti láttok a dolgok mögé!

- Egyszer úgyis elmondod – vonja meg a vállait Jay, és a mellette álló lány pedig csak hevesen bólogatni kezd. A csengő éles hangja hasít bele  a levegőbe, mire az összes diák egyszerre indul el az adott termük felé. Fájdalmas sóhajt hallatok, majd elköszönök a többiektől és én is elindulok az első órámra, ami matek lesz. Jól kezdődik a nap.

Ebéd szünetig nem is találkozom össze Calummal, aminek örülök mert így nem kell Lindseyt idegesítenem, hisz elég lesz annyit látnia, hogy Calum mellett ebédelek. Hood szerint örülnöm kéne, hogy visszaadom neki azt a fájdalmat amit én éreztem, de valamiért nem tudok boldog lenni emiatt. Félek és van okom arra, hogy ezt érezzem. Az óra ketyeg, és nekem fogalma sincs, hogy mikor fog a mutató a célba érni.

Az ebédlőbe érve, gyorsan beállok a sorba a mai napi menüért ami valami csirkének nem nevezhető hús, és saláta. Még beleszámít az elfogadható kategóriába. Megfogom a tálcámat és a szemeimmel megkeresem Calum bandájának a szokásos asztalát. Nem mintha nem tudnám amúgy, hogy merre ülnek... Michael haját szúrom ki egyből, ami miatt a szívem is bizseregni kezd. Tökéletes haja van, valljuk be. Odaoldalgok az asztalhoz, majd gyorsan elfoglalom a Calum melletti szabad helyet.

Velem szemben ül Michael és Ashton, míg egy kisebb kihagyás után a másik oldalamon Luke, aki egy aranyos mosollyal az arcán, pillant rám.

- Köszönjük, hogy megtisztelsz a jelenléteddel. Ezáltal nem kell többet hallgatnunk Calum rinyálását, amiatt hogy nem ülsz mellénk.

Meglep az amit Luke mond, mégsem tudok hinni neki teljesen. Még hogy Calum nyavalyogjon a haverjainak azért mert nem ülök az asztaluknál? Nevetségesnek és kizárt dolognak tartom.

- Akkor igazán szívesen! – mosolygok rá őszintén Lukera. Hemmings egy jó gyerek, csak nem akarja a külvilágnak azt mutatni, hogy ő belül egy mackólelkű kisgyermek. – Milyen a mai ebéd?

- Szar – válaszol Michael, ami miatt kihagy egy ütemet a szívem. Érzem, hogy Calum néz. Tisztában vagyok azzal, hogy imádja a Michael miatt megtörténő reakciómat, emiatt ha Michael valamikor hozzám szól, folyamatosan engem kémlel. Gúnyos arckifejezéssel pillantok rá, mire szélesen elvigyorodik, ezzel felfedve a szeme körüli aranyosnak mondható nevető ráncait. Valakinek biztos aranyos, engem csak felcseszni tud. Kinek mi.

- Ne nézz jobbra, de most fog bejönni Lindsey az ajtón – hajol a fülemhez Calum, és belesuttogja a szavakat amiktől libabőrös leszek. Nem fordulok oldalra, de nagyon sok akaraterő kell, ahhoz hogy ne tegyem meg. Calumra nézek aki csak bíztatóan rám mosolyog. Őszintének látom, ami megrémiszt. Két hete vagyunk ebben a baráti szerepben, és elképesztőnek találom azt a tényt, hogy ilyen hamar belerázkódott a helyzetbe. Jó mondjuk, nem ő lett megzsarolva, azért nekem másabb a helyzet.

- Mit csinál?

- Beállt a sorba, de néha azért ide pillantgat – válaszol Hood, és random a fülem mögé simítja az egyik elkószálódott tincsemet. Ez hülye. Megtörten felsóhajtok, hisz utálom ezt a helyzetet.

- Haver, rohadtul feltűnően sutyorogsz Peach fülébe – szólal meg Ashton miközben egy koktélparadicsomot dob bele a szájába. Azonnal rápillantok, és velem egy időben Calum is felé fordítja a fejét. Ashton nagyon sokáig ellenszenves volt nekem, vagyis abban az időben amikor Lindseyvel jóban voltam. De most, hogy már két hete nagyjából ki tudtam ismerni azt az énjét amit a suliban mutat az igaz barátai felé... na az meglehetősen tetszik, és szimpatikus.

- Kuss – mordul rá játékosan, amin Ash csak jóízűen felnevet. – Peachy, holnap meccsünk lesz délután. El kell jönnöd!

Nem tudom ti, hogy vagytok ezzel de én sosem értettem azt, hogy minden egyes fiú aki a ranglétrán feljebb van, mint a többi csendesebb diáktársunk, valami sportegyesületben benne van. Itt most épp a lacrosse-ról beszélek. Calum profi lacrosse játékos Linds szerint. Egyetlen egy meccsre sikerült rávennie egyszer, hogy menjek el vele. Utáltam.

- Nem érek rá holnap délután – vágom rá azonnal. Még szerencse, hogy igazat mondok és lehet normális kifogásom.

- Kamuszagot érzek a levegőben – szippant egyet a levegőből Michael. Luke erre felröhög és helyeselni kezd a haverjának. Ezek tényleg hülyék. Egyre biztosabb vagyok benne.

- Tényleg dolgom van – erősködöm az igazamat védve.

- És mégis mi a dolgod? – fordul teljes testtel felém Calum és úgy kezdi fürkészni az arcomat.

- Majd biztos az orrodra kötöm – hunyorgok rá. Calum felnevet és inkább visszafordul az asztal felé.

- Tudjátok, van valami amit Peachről biztos, hogy nem tudtok! – na nem, ezt nem csinálhatja. – Peachy nagyon de nagyon, tehát halálosan... – kezdi el a mellettem ülő fiú. Megfagy a vér az ereimbe és azonnal a szavába vágok.

- Halálosan szeretek táncolni! Tánc meghallgatásra megyek! – bukik ki belőlem a félig hazugságnak mondható indokom arra, hogy holnap délután miért nem érek rá.

- Táncolni? – fordul mind a négy felém szinte másodpercek leforgása alatt.

- Komolyan! – bárcsak jobb színésznő lennék. – De nem értelek Calum, ezt már említettem neked, nyilván azért akartad most beavatni a többieket.

- Jaa! Igen, igen. Most már emlékszem – kap a fejéhez és hitetlenkedve rázni kezdi azt. – És holnap lesz a meghallgatás, tényleg már rájöttem.

- Haver, neked el kéne menni kivizsgáltatni az agyadat – szól be Luke Calumnak, megragadva az alkalmat.

- Amúgy igaza van Lukenak, múltkor a születésnapomat is elfelejtetted – helyesel Ashton.

- Így van! – fejezi be Michael. – Öt évig abban a hitben éltél, hogy van hörcsögünk otthon.

- Mondom, hogy az egyik bulin láttam egyet! – háborodik fel Calum.

- Annyit ittál, hogy a kutyánkat hörcsögnek nézted – csap nevetve az asztalra Michael. Magamban jót mosolygok ezen a kis csevejen és örülök, hogy elterelődött rólam a szó.

Az ebédszünet utolsó tíz percében elpusztítom a salátámat, mivel ezt az előttem lévő húsmaradványt nem szívesen enném meg. Bár nem tudom, hogy Ashtonnak honnan volt paradicsom benne, mert nekem csak saláta, uborka és néhol elvetve egy-két kukorica szem volt benne. Az ebédünk közben még az asztalhoz csapódott három fiú akiket amúgy nem nagyon ismerek, így a nyomorgás miatt Calumhoz kellett nyomódnom, hely hiányában. Calum csak nevetett a puffogásomon, de én egyáltalán nem szórakoztam jól. Vagy csak egy kicsit, de azt is azért mert jó volt a beszólásaimmal idegesíteni a fiút.

Suli után a szokásos útvonalamon elindulva kelek útra, mivel ma nincs kedvem buszozni, emberek között lenni meg annál inkább nem. Amúgy sem árt egy kis séta, szóval ez most jól fog esni. Belerakom a fülembe a fülhallgatómat és elindítom az egyik leggyakrabban hallgatott lejátszási listám. Körül belül negyed órája sétálhatok, amikor lelassít mellettem egy sötét szürke kocsi, és rám dudál kettőt amit még a zene mellett is meghallok. Azonnal odakapom a fejemet és a lehúzott ablakon át megpillantom Calumot. Megállok, ő is lelassít teljesen, majd lehúzódik az út szélére. Furcsálva fürkészem az arcát és értetlenül széttárom a kezeimet.

- Pattanj be, elviszlek valahová!