- Linds... – sóhajtom, miközben átfordulok a másik oldalamra, hogy a barátnőm felé nézhessek. Lindsey épp telt ajkait keni a vörös színű folyékony rúzzsal amit még tőlem kapott névnapjára egyszer.

- Mondd – hümmögi és tovább sminkelgeti magát az asztalánál ülve. Linds szobája felér akár három szoba nagyságával összesen, ami miatt irigykedem is. Tökéletes élete van, kívülről nézve mindenképp, de ezek mellett csak én tudom, hogy milyen is a családi háttere valójában.

- Michael ott lesz a nyár zárón? – tovább nézem a sminkelő barátnőm, aki hirtelen felpattan és eltűnik a gardróbjában. Onnan kiált vissza nekem.

- Még mindig nem tudom mit eszel azon a fiún már elsős korunk óta – hallom ahogy nevet, emiatt forgatom a szemeimet. – De igen, babám, ott lesz. Végre itt az idő, hogy becserkészd! – jön ki hozzám és ledob három ruhát a francia ágyára.

Lindsey Hale és én sok mindenben különbözünk, de hát az ellentétek eléggé egyértelműen vonzzák egymást. Linds egy elég kihívóan öltözködő és viselkedő lány, talán pont ezért is szeretem ennyire. Én a gimis éveim kezdete előtt, világéletemben inkább a visszahúzódó lányok táborát erősítettem a jelenlétemmel, de ez megváltozott amikor Linds a barátom lett. Nyilván még mindig nem viselkedek úgy mint ő, hisz hogy is mondjam... Linds egy pasifaló, belevaló csaj, de ezt nagyon bírom benne. Képes leállni a konyhásnővel veszekedni ha kell, kiáll mellettem és még a bulikba is elrángat. Na meg bíztat Michael Clifforddal kapcsolatban, aki a gimi felsőbb rangú csapatába sorolható, de sokak közül ő a legnormálisabb srác. Viszont Linds képes leszólítani egy olyan fiút aki tetszik neki, míg én csak tisztes távolságból figyelem az illetőt. Történetesen Michaelt aki eszméletlen nagy crushom, elsős korunk óta.

- Tudod, hogy én nem te vagyok – válaszolok, és nézegetni kezdem a három ruhát amit elém dobott. Lindseyyel egy a méretünk, vagyis nekem a mellbőségem kicsivel nagyobb, de általában beleférek a ruháiba.

- Válassz! – sürget. Mindegyik ruha elég kihívó, de végül az egyik fekete egybe részest választom magamnak, aminek kevésbé van kivágva a mell részénél. – Gondolhattam volna – néz rám gyanakodóan, mire neki vágom az egyik párnát. Linds egy vörös bőr szoknyát húz fel magára, ami illik a szintén vörösben pompázó ajkaihoz, és ahhoz felvesz egy fekete mélyen dekoltált felsőt. Lassan indulnunk kéne a nyár utolsó házibulijába, ahova mindketten hivatalosak vagyunk. Lindsey csak is egy dolog miatt megy. Hogy megszerezze magának a suli legnagyobb szoknyapecérjét, Calum Hoodot. Nos, ha a barátnőmnek az esetét kéne jellemeznem, akkor ezekkel a szavakkal tenném: magas, kellőképpen izmos, sötétbarna haj, barna szemek, tetoválás. Lerövidítve Calum. Mindig is a Hood fajta pasikat vonzotta maga mellé. Viszont Calumnál akárhányszor bepróbálkozott mindig piros lapot kapott. Fogalmunk sincs, hogy őfelsége Calum Hood, aki minden lány bugyijába beszeretne kukkantani, miért nem érdeklődik egyáltalán Lindsey Hale felé. Reméljük, hogy a ma esti bulin fény derül a nagy titokra, vagy esetleg Linds bugyiját is meglátogatja, ahogy a barátnőm mondaná. Így hát, hogy mihamarabb kiderítsük, elkészülök a bulihoz megfelelően és a telefonomat a zsebembe belecsúsztatva, elindulunk gyalog az egyik osztálytársunk házában megrendezendő buliba, ahonnan már így is elkéstünk. Peter szülei nyaralni vannak a Bahamákon, amin amúgy meg sem lepődök mert egy tehetős családnak látszanak. Linds a "gazdag negyedben" lakik, így nem kérdés, hogy Peterék rezidenciája mondhatni közel található a Hale lakáshoz. Ahogy sejtettem öt kerek perc elteltével megtesszük az utat, amit mondhatni futólépésekben szeltünk át. Ilyen az, ha magasabb barátnőd van akinek a kétszeres hosszúságú a lába mint a tied. Na de nem baj, megszoktam.

A ház nagy. Vagyis inkább óriási. A fehér kerítésnél lévő kaputelefont megnyomjuk, ami azonnal engedi is, hogy bemenjünk. Pedig azt hittem, hogy a nagy hangzavartól senki sem fog beengedni minket. A kavicsokkal kirakott kis úton át megyünk el a ház barnára festett kétszeres nagyságú ajtajához. Most mondom, hogy ez az ajtó, ami többet ér mint az egész életem, a buli végére le lesz hányva. De ne nekem legyen igazam. Ahogy belépünk a nagy előtérbe a kaputelefonhoz kapcsolódó résznél egy kis csaj áll.

- Lisa? – pillant rá Linds a lányra. – Hát te?

- Az idióta bátyám fizet nekem óránként 10 dollárt ha beengedem a vendégeket, na meg azért is, hogy tartsam a számat anyuék előtt. De ahogy mindenki megjött lelépek. Nincs kedvem ezekkel lenni – hányást imitál amikor oldalra néz. Peter és Michael beszélget az egyik sarokban, de amúgy már tele van a helyiség ismerősökkel, sulis társakkal meg persze ismeretlenekkel is. Amikor meglátom Michaelt ki hagy egy-két ütemet a szívem. Fekete farmert visel, egy márkás felsővel társítva. Szőke haja rendezetlenül áll a feje tetején, de még így is tökéletesen néz ki. Linds keze megszorítja az enyémet bátorításként, majd magával rántva odahúz a Michael-Peter pároshoz. Próbálnék ellenkezni de már nincs annyi időm, hogy ezt megtegyem, így én is odakerülök a fiúkhoz.

- Peteeer! Kösz a meghívást – öleli át a lány Petert akinek egyáltalán nincs ez ellenére és visszaöleli a barátnőmet.

- Sziasztok – engedi el a házigazda Lindseyt és azonnal felém pillant, majd engem is magához húz. Meglepődök a hirtelen reakción, de jól esik a gesztus, így viszonzom az ölelését.

- Heló Michael! – köszön Linds Michael felé. Elengedem Petert és a crushomra nézek. Próbálok normális fejet vágni, de közben szinte biztos vagyok, hogy az arcom a piros egyik árnyalatát öltötte fel. Utálom magam.

- Lindsey – biccent "köszönés" képpen a barátnőmnek majd rám néz. Felvonja a szemöldökét, és kérdőn mér végig. Pedig már tudja a nevem mert már nem egyszer kellett neki bemutatkoznom, csak annyira nem érdekli, hogy szinte azonnal el is felejti, ahogy elmondom neki a nevem. Nevetséges viselkedés egy "felnőtt" sráctól.

- Peach – motyogom unottan, a kimondatlan kérdésére.

- Mint a gyümölcs?

- Haha – forgatom meg a szemeimet és hirtelen felindulásból megfordulok, majd elindulok keresni valami alkoholt, mert úgy érzem, hogy ezt ital nélkül nem fogom kibírni.

Utálom, hogy ennyire nagyra van magával. Utálom, hogy ennyire lenéz és azt hiszi, hogy viselkedhet ilyen bunkó módon, na meg gyerekesen. De közben meg teljes szívemből szeretem, viccen kívül. Még talán azt is elfogadom, hogy ilyen viselkedése. Szinte biztos vagyok, hogy ezt a külvilágnak mutatja, és amúgy nem ekkora egoista faszfej mint azt ahogy megalkotta magát a tőle távol álló embereknek. Vagy talán tényleg ilyen bunkó, érzelemmentes? Lindseynek igaza lenne?

Amikor odaérek az asztalhoz, felkapok egy műanyag poharat és felöntöm vodkával. Kezembe véve a narancslével kevert alkoholt, elindulok, vissza Lindseyhez. Az embereket kerülgetve veszem észre, hogy egyre többen vannak. A zene is egyre hangosabb, és az idő is egyre jobban telik amikor visszaérek a barátnőmhöz. Michael már nincs ott, ahogy Peter sem. Egyedül Lindsey beszélget ott egy csajjal, de amikor meglát, boldogan felkiált és iderohan hozzám.

- Csajszi! Végre! Gyere menjünk táncolni! – ragad karon azonnal és a nappaliba vezet engem. – Köszönöm, hogy megmentettél ettől a lotyótól. Már az agyamra ment. Így Luis Vuitton táska, úgy Gucci cipő. Mintha nem lenne nekem ezekből vagy harminc darab otthon – morogja, de azonnal abba is hagyja ahogy a hangszórókból felszólal a kedvenc száma. Azonnal rázni kezdi a csípőjét, a néhol felbukkanó szintén táncoló emberek között. Bár ez inkább segg rázás mint elfogadható tánc, de hát kinek mi. A távolból kiszúrom a Linds háta mögött előtűnő Calum Hoodot. Egy falnak támaszkodik és onnan figyeli az embereket. Az embereket akik vagy a piától már nem bírnak a lábukon állni, az embereket akik a szoba sarkában sörpongoznak, vagy éppen minket talál érdekesnek. Egyenesen belenéz a szemeimbe, mire azonnal el is kapom a tekintetem és Lindsre fókuszálok inkább.

- Ott van – tájékoztatom Lindseyt, akinek a mondatom hallatán kikerekednek a szemei, és még jobban rázni kezdi magát. – Ide néz!

- Akkor forduljunk meg! – mondja és azonnal a helyemre keveredik, így már én háttal állok Calumnak. Talán jobb is. Látom ahogy Lindsey elmosolyodik, a srácnak küldve ezt a gesztust. De amikor a barátnőmnek lehervad az arcáról a negédes mosoly, és fapofával pillant rám, akkor nem igazán értem, hogy mi történik.

- Mi van? – fordulok hátra feltűnés mentesen, hogy megnézzem Calumot, de már nincs ott ahol az előbb volt. Oh.

- Ez egy idióta. Rám néz, rámosolygok és eltűnik. Ennyire undorító vagyok? – simít végig a ruháján, miközben végignéz magán, valami hibát keresve.

- Lindsey! Nem vagy undorító, ő a hülye. Hagyd rá! – próbálom nyugtatni, de sajnos nem járok nagy sikerrel.

- Mindegy, megyek iszok valamit – mondja flegmán, és el is tűnik a szemeim előtt. Annyi a szerencséje, na meg az én szerencsém, hogy nagyon sok osztálytársunk tartózkodik a buliban, így tudok csapódni másokhoz, és nem kell egyedül álldogálnom szerencsétlenül, ráadásul úgy, hogy Michael is itt van valahol és bármikor megláthat. Nem szeretnék bénának tűnni előtte.

Haileyvel, az egyik spanyol csoporttársammal töltöm az estém további óráit, ugyanis Lindseyt a Calumos dolog óta nem találom sehol. Hailey egy nagyon jófej csaj, olyasmi a természete mint Lindseynek, de mégis visszafogottabb és nyugodtabb. Rávesz, hogy vodka shot-ozzak vele, ami után sokkal önfeledtebben táncolunk a sok részeg fiatal között. Végülis erről szól a fiatalság, nem?

Amikor már vagy fél órája ökörködünk össze-vissza, Hailey hirtelen, a semmiből megragadja a csuklómat és kihúz az emberek közül, egyenesen a sörpongos asztalhoz. Ezen a területen halkabb a zene, így könnyebb megértenünk egymás szavait, na meg a dobhártyám sem szakad ki a helyéről.

- Sörpong? – vonja fel a szemöldökét vigyorogva, és meg sem várva a válaszomat, elkiáltja magát. – Két embert keresünk a sörponghoz!

- Istenem, Hailey – nevetek fel önfeledten. A hallótávolságon belül lévő emberek egyenként fordulnak megnézni, hogy ki az aki az előbb elordította magát. Van aki tovább méreget minket, de van olyan is akit egyáltalán nem izgat ez a játék.

- Mi van? Tök jó buli lesz! – tapsikol, majd újra elordítja magát. – Hé! Peter! Sörpong?

Peterre vezetem a tekintetem aki jelen pillanatban egy sráccal beszélget. Pontosabban Calummal, aki szintén Hailey felé fordul amikor meghallja, hogy a házigazdát szólították. Peteren látszik, hogy elgondolkozik, majd Calummal az oldalán áll elénk, az asztal másik felére, játékra készen állva.

- Ki akartok kapni? – szólal meg Hood. Hailey egy jóízű nevetést hallat, majd szó nélkül az egyik pingpongot beledobja az egyik sörrel teli pohárba. Mielőtt még én kerülnék sorra, gyorsan körbe nézek, hátha meglátom Lindseyt és át tudom neki adni ezt a kihagyhatatlan alkalmat. De nem látom sehol. Már meg sem lepődök. Megvonva a vállaimat, térek vissza a játékba. Calum és Peter is beletalál a poharainkba, ezért 1-1 pohár sört kell legurítanunk magunkba. Nehezen megy, de sikerül. A játék szórakoztató, és nem is olyan nehéz mint amilyennek gondoltam, hogy elsőnek lesz, ugyanis még sosem játszottam ilyet, de tényleg egész jól megy. Meglepően jól. Szerencsésen megnyerjük a játékot, így Haileyvel hangosan sikoltozni kezdünk. A fiúk nevetve rázzák a fejüket, amikor mint derült égből villám csapás, Lindsey jelenik meg előttünk. Kérdőn pillant rám, és ez nem jelent jót. Ismerem ezt a nézést, és tudom, hogy ez tényleg nem jelenthet semmi jót. Haragszik rám? Jaj, ne. Calum eddigi helyére nézek aki már nem is tartózkodik a helyszínen.

- Linds, szólni akartam neked – kezdem ezzel azonnal, hisz ismerem már annyira, hogy tudjam mi a problémája.

- Csak mégsem tetted meg – hangja kimért, mégis hallatszik rajta, hogy részeg. Nagyon részeg. – Tudod mit? Nem érdekelsz te sem, se kibaszott Calum Hood. Kapjátok be mindketten! – ezzel pedig elviharzik a sörpong asztaltól. Hailey felé fordulok, aki kikerekedett szemekkel méreget engem. Gondterhelt sóhajt hallatok, és leülök az egyik kanapéra, ami már is le van öntve valami löttyel. Hailey helyet foglal mellettem, és rám néz. A fejemet fogva hajolok előre, a térdeimen megtámaszkodva. A hajamba túrok valami megoldást keresve.

- Mindig ilyen ribanc?

- Linds nem ribanc. Csak forrófejű – kelek azonnal a védelmére. Mégis csak a barátnőm, és mindenkinek vannak hibái. Ő sem tökéletes.

- Tehát ribanc.

- Hirtelenharagú – javítom ki újra, de most már sokkal indulatosabban.

- Mondd el nekem Peach, hogyha Lindsey Hale egy igazi jó barátnő lenne, akkor itt hagyna egyedül egy buliban? Mióta is vagy egyedül? Három órája? – von kérdőre. Jogos a kérdés, mégsem tudok igazat adni neki. És csak a fejem forrósodik fel a mondatai hallatán.

- Ha Lindsey nem lenne, akkor valószínűleg most nem ülnék itt. Ha nem ismertem volna meg, akkor otthon punnyadnék és a szobám sarkában olvasnék, vagy tanulnék. Ha nem lenne ő az életembe, akkor sosem töltöttem volna fel a közösségi médiákra képet magamról, ezáltal a büdös életben nem talált volna meg egyetlen egy modell ügynökség sem, aki érdeklődött volna irántam. Jó hatással van – jelentem ki mérgesen. – Jó hatással vagyunk egymásra! – javítom ki magam. – Lehet, hogy csinál olyan dolgokat amik külső szemlélőként furák lehetnek de csak én tudom, hogy milyen ő valójában. Szóval arra kérnélek Hailey, hogy ne alkoss hülye véleményeket a barátnőmről, úgy, hogy nem is ismered. Kérlek – teszem hozzá halkan.

- Oké, bocs – nevet fel. – Nem állt szándékomban kihozni téged a sodrodból, ne haragudj. Viszont a véleményemért nem kérek bocsánatot, mert akkor is így gondolom. De igazad van, nem ismerem, ez tény és való.

- Nem haragszom, csak sokan elítélik, és ezt nagyon nem szeretem. Pedig nagyon jó barátnő – sóhajtom, majd felállok a kanapéról. – Megkeresem – mondom és elindulok Lindsey után. Elsőnek körbe járom az alsó szintet, ahol persze megint sehol nem találom. A szemeimet forgatva megyek fel a második emeletre, ahol két párra is rányitok véletlen. Miután végigkutattam a felső szintet is, ismét lemegyek a földszintre. A nappalihoz megyek ahol mindenki táncol, de távolabb állok meg, hátha kiszúrom valahol a vonagló tömegből, hisz nem nehéz észrevenni az ismerős hajzuhatagát. Nekitámaszkodom a falnak, és előveszem a telefonomat. Megnyitom a Lindseyvel való üzeneteimet és írok neki.

"Merre vagy?" - lényegre törő és rövid üzenet, amit egy részeg ember könnyen el tud olvasni. Amikor felnézek a telefonomból, újra körbe tekintek. Bal oldalt szinte másodpercek alatt sikerül észre vennem az említett ismerős hajzuhatagot. Pontosabban kettő ismerős alakot veszek ki a távolból. A szívem megáll egy pillanatra. A körülöttem történő dolgok lelassulnak és automatikusan a hangokat is kizárom. A zakatoló szívemet hallom dübörögni csak. Nem tudom, hogy a szemeim azért kezdenek el könnyezni, mert már fél perce egyetlen egyet sem pislogtam, vagy mert a fájdalom amit érzek belülről annyira szívszaggató, hogy már így adom ki magamból, sírás formájában. Azonnal megfordulok, és sietősen lépek egyet előre, de valami nem enged. Pontosabban valaki. Beleütközök Calumba, épp a legrosszabbkor. Az arcomról már patakokban folynak le a könnyek, emiatt is minél hamarabb ki akarok innen szabadulni, de amikor próbálom kikerülni a kelletlenkedő fiút, továbbra is az utamat állja. Felnézek rá, mire ő le rám. Látja, hogy sírok. Ő sem hülye, főleg nem vak. De legalább nincs semmiféle kapcsolatunk, hogy ez érdekelje. Mielőtt újra megpróbálnám kikerülni Calumot, visszapillantok a sarokba. Továbbra is ott vannak. Próbálom visszafogni magam. Nagyon nehezen megy, így mihamarabb ki kell innen menekülnöm. Újra felnézek, a már majdnem fekete hajú fiúra, akinek a szemei azon sarkon időznek ahol nekem az előbb. Majd újra le pillant rám. Nevetséges. Ellépek mellőle és a lehányt ajtóhoz veszem az irányt. Kirontok rajta, és amint végre kiérek az utcára, pár méterrel arrébb lerogyok a földre és kitör belőlem egy szánalmas sírás roham. Körül-belül két percig ülhetek összeesve a kerítés tövében, amikor lépteket hallok oldalról.

- Hé! – szólal meg egy mély hang hirtelen a semmiből. Felnézek az illetőre, és azonnal letörlöm a könnyeimet. – Peach, ugye? – rábólintok a kérdésére.

- Menj vissza a buliba – erőltetek egy mosolyt az arcomra. – Én is mindjárt megyek haza.

- Pedig szerintem nem szeretnéd, ha az egész suli megtudná, hogy odáig meg vissza vagy Michael Cliffordért – guggol le elém. Áh, szóval erre megy ki a játék. Ő is ugyanaz a bunkó ember, mint a haverja Michael. Michaelnek annyi szerencséje van, hogy szeretem. Calumot meg egyenesen gyűlölöm most.

- Honnan veszed, hogy odáig meg vissza vagyok az idióta haverodért? – húzom össze a szemeimet résnyire és kérdőn nézek Calumra, miközben a hülyét játszom.

- Hát, néha elég észrevehetően bámulod a suli folyosóján. Szerinted nem vette észre? – teszi fel a nagy kérdést. Oké, ebből a helyzetből még simán ki tudok mászni. Peach, szedd össze magad!

- A fizika tanáromat is megbámulom, akkor ez azt jelenti, hogy szerelmes vagyok Mr. Jonesba? Érdekes – nevetek fel erőltetetten. Nagyon nehéz eljátszanom ezt a szerepet, hisz legbelül újra és újra összetörök amikor Lindsey és Michael csókját visszaidézem magamban.

- Ne viccelj már, Peach! Akkor miért is sírsz most? Jaj, várj, tudom! Michael smárolt Lindseyyel, nem? Mintha úgy láttam volna. Te is láttad, ugye?

Ekkora bunkó emberrel még életemben nem találkoztam. A mondatait megemésztve, a szemeim ismét megtelnek könnyekkel, amik egy nagyobb pislogás kíséretében patakokban leperegnek az arcomról. Jesszusom!

- Így is már mindenki sejtette. De most, hogy Lindsey barátnődet láttad vele smárolni, könnyű kikövetkeztetni, hogy mi a baj, drága Peach – húzza hamis mosolyra az ajkait az előttem guggoló fiú.

- Na hát akkor gratulálni tudok neked, drága Calum! Kapd be, és újságold el mindenkinek amit ma kiderítettél rólam. Egy fokot lépni fogsz a ranglétrán – hangomban gúnyosság csillan fel, és belül büszke vagyok magamra, hogy képes voltam beolvasni Calumnak, hacsak ennyire is tellett tőlem, egy idegösszeomlás szélén állva.

- Ezt szeretnéd?

- Ennyire hülye vagy, vagy csak tetteted? – nevetek fel ismét. – Szerinted akarom, hogy tudja mindenki?

- És Lindsey?

- Mi van vele? – kérdezem, miközben előkeresek egy papírzsebkendőt a kis táskámból, amivel megtörölhetem a nedves arcom. Lindseyről meg van a véleményem, talán ezért is fáj ez az egész ennyire, mert sosem gondoltam volna, hogy kikezd Michaellel. Tudta, nagyon jól tudta, hogy mennyire tetszik nekem Michael, és megtette ezt velem.

- Nem akarsz vele kiszúrni? – egy újabb kérdés. Megőrjít.

- Calum, bökd már ki mit akarsz! – emelem fel a hangom. Megannyi érzés kering bennem. Szomorúság, düh, csalódottság és szomorúság. Vagy a szomorúságot már említettem?

- Ha mondjuk a suli első napjától kezdve néha-néha velem lógnál, akkor én le tudnám akasztani magamról a lotyó barátnődet, te pedig visszaadhatnád neki azt, amit most tőle kaptál – fürkészi az arcom. A mondandója meglep, sőt lesokkol.

- Ebben nekem mi hasznom van? – ráncolom a homlokom értetlenül. Az egész helyzet egy katyvasz, követni sem bírom a történéseket.

- Mondtam. Visszaadod neki azt az érzést amit most te éreztél, csak a százszorosát. Ja, azt említettem, hogy így ebédeknél egy asztalnál ülnél Michaellel? – vigyorodik el, ezzel megvillantva hófehér fogait. – Illetve így nem éri a napvilágot a kis titkod.

- Mintha nálad annyira biztonságban lenne – forgatom meg a szemeimet. – Muszáj most választ adnom?

- Nem. Ráérsz a tanév nyitón választ adni. Ott leszek Michaelékkel a tömeg hátuljában – kacsint, majd feláll. Megigazítja a haját, és szó nélkül, egy biccentés kíséretében egyedül hagy a kerítés tövében. A tenyereimbe temetem az arcomat, amikor újra felszakad belőlem a keserves sírás. Szánalmasan festhettem Calum előtt.

Egyáltalán mi volt ez ami az elmúlt tíz percben történt?