A sors ismét közbeszólt egyik nap. Főleg Jimint érintette, de Hwarához is közelebb hozta.

Újabb edzéshez készülődtek, méghozzá ezúttal terepen. Persze tudták, hogy a palotán kívül vigyázniuk kell a merénylőkkel, hiszen akármikor beosonhattak a kapun keresztül, hiába állnak ott őrök. Sohasem féltek semmitől.

Jimin a gyakorlópályánál beszélgetett Hoseokkal az edzés kezdetére várva, mikor a nevét hallotta:

- Park Jimin, gyere csak ide egy kicsit!

Az illető felé kapta Hoseokkal együtt a fejét, majd mélyen meghajoltak, amint szembetalálták magukat a királlyal.

- Igenis, uram – indult meg felé a szólított, mikor pedig megállt előtte, várta a férfi mondanivalóját.

- Csak annyit szeretnék mondani, hogy... - hajolt közelebb hozzá, hogy jobban hallhassa suttogását és halk beszédét – Meg ne lássalak még egyszer Hwara közelében, értve vagyok? Tiltja a birodalom rendelete. Ha lesz köztetek valami: annak nem lesz jó vége. Ajánlom, hogy hagyd abba! – nézett rá komolyan.

- I-Igenis, uram... - szeppent meg a másik, majd nagyot nyelve nézte a férfi egyre távolodó alakját.

- Mit mondott? – állt meg hirtelen mellette Hoseok, mire kissé összerezzent.

- Nem akar még egyszer Hwara közelében meglátni, mert tiltják a rendeletek – sóhajtott fel – A végén még azt is meg fogják tiltani, hogy lélegezzek, vagy mi? – akadt ki.

- Mondjuk ezzel tényleg vigyáznod kéne... nem nézik jó szemmel... - helyeselt a másik – Én is csak azért lehetek vele jó kapcsolatban, mert Hyunjae a barátnője és már gyerekkorunk óta barátok vagyunk.

- De ez akkor is hülyeség... ő is ugyanolyan ember, mint mindenki más. Csak talán magasabb a rangja.

- Hidd el nekem: jobb, ha hallgatsz a királyra. Nem ismer kegyelmet ahhoz képest, hogy barátságosnak tűnik.

Nem sokkal később már vonultak is a birodalom főkapuja felé, majd utána már rótták is a réteket lovaikon ülve, miközben különböző gyakorlatokat és feladatokat teljesítettek. A palotától nem mentek el nagyon messzire, hogy időben bele tudjanak avatkozni az esetleges támadásokba. Fegyvert a biztonság kedvéért tartottak maguknál, melyre a nap folyamán szükség is volt. Hwara élete pedig szinte egy hajszálon múlott, ha nincs megfelelő menedék, ahol megbújhat.

Már a délutáni órákban jártak, amikor visszaindultak a szabadból a palotához. Viszont amint kiügettek a kikövezett útra: máris nagy felfordulás fogadta őket. A fekete ruhás emberek egyik fele az őrökkel harcolt, a másik fele pedig a nagy falat vette birtokba, hogy minél többen át tudjanak jutni. Pár perc sem kellett: sokan átjutottak a falon. Az volt az a pont, hogy az adrenalin szintek az egekbe szöktek és kezdetét vette a hatalmas galiba.

A lovagok reflexszerűen indultak meg a főkapu irányába. Olyan gyorsan vágtattak, ahogyan csak lehetett, hisz' a királyi család élete és a birodalom épsége forgott kockán.

Az égen már egy jó ideje gyülekeztek a sötétebbnél-sötétebb felhők. Az eső pár pillanat alatt zuhogni kezdett, az égen villámok cikáztak és mennydörgött.
A vezér a lovagok felével megküzdött a kapunál tolakodó merénylőkkel, a másik fél pedig bent védelmezte az embereket – közéjük tartozott Jimin is.

Szörnyű látvány volt az egész. Borogattak, fenyegetőztek és megfélemlítettek mindenkit, miközben egyre beljebb és beljebb nyomultak a város belsejéhez, egyenesen a palotához. Csakis az lebegett a szemük előtt, hogy meg kell ölniük az uralkodókat és el kell rabolniuk a hercegnőt.

Mikor a lovagok nehéz harc árán szintén benyomultak a palotához: látták, hogy elkéstek. Ugyanis itt is merénylőkkel találták szemben magukat, akik – feltehetőleg – a család után kutattak.

- Jimin! Ha megtalálod valahol a királyi család egyik tagját, védd meg! Mi addig elrendezzük ezeket a mocskokat! – kiáltott a fiúnak az egyik társa, mire az bólintott és már tette is a dolgát.

Viszont sajnos sehol sem találta az egyik családtagot sem. Már csak a lovagi laktanya maradt hátra, ahol viszont egy lélek sem botorkált rajta kívül. Egy merénylő és ember sem.

- Ez különös... pedig számítottam valakire itt... miért nincs pont itt senki sem?

Próbált semmilyen zajt sem csapni, hogy hallgatózni tudjon, hátha van valahol valami mozgás. Viszont ahogyan tovább keresgélt: egyre jobban kezdett kétségbeesni.

- Könyörgöm, csak Hwarának ne legyen semmi baja...

Egyre jobban kezdte feladni a reményt mindaddig, amíg el nem haladt az istállók előtt. Az egyik épületből apró nyöszörgés és sírás szűrődött ki.

Óvatosan lepattant lováról, majd csendesen és lélegzet visszafojtva közeledett az istálló bejárata felé. Mikor belépett és elsétált a bokszok előtt, egyszer csak arra figyelt fel, hogy a hang egyre csak erősödik, mire elindult a forrása felé.

Már a hatalmas szénakupacoknál járt, mikor óvatosan kipillantott egy kis fal mögül, és amit ott látott... azonnal megszakadt a szíve.

Hwara volt az. A szénakupacok között kuporodott, teljesen összehúzva magát. Remegett, mint a nyárfalevél. Rettegett és rémült volt. Haja kócos és vizes, ruhája pedig szintén ázott volt.

Jimin nyelt egyet és óvatosan, semmi féle zajt csapva megindult felé, majd mikor odaért hozzá, lassan felé nyújtotta egyik karját és megérintette a vállát, mire az rémülten rákapta a tekintetét és gyorsan beljebb húzódott a kupacok mögé.

- Ne félj, Hwara! Én vagyok az, Jimin! – suttogta a fiú, majd ő is behúzódott hozzá és leguggolt elé – Ne félj, itt vagyok! – simította meg a haját – Vigyázok rád!

Beállt a feszült és félelemmel teli csend, ami már szinte alapvető volt náluk.

Viszont Jimin egyszer csak arra eszmélt fel, hogy a hercegnő félve közelebb húzódik hozzá és remegve nyaka köré fonja kis kezeit, majd belefúrja fejét a vállába. A fiú meglepetten ugyan, de védelmezően köré lendítette karjait és hagyta, hogy a lány csendesen kisírja magát a vállába bújva.

Ő csak valami nyugtató és nagyobb menedéket keresett, amit a fiú karjai között talált meg. Hálás volt neki, hogy vigyáz rá és megvédi őt. Hogy egy igazi támaszt biztosít számára és nem hagyja, hogy baja essen. Hogy megvigasztalja és megnyugtatja.

- Most már ne sírj, oké? – suttogott Jimin – Itt vagyok! – engedte el a lányt, majd ő maga is leült a szénára és zavartan ugyan, de ölébe húzta a lányt, így még jobban enyhítve a sírásán. Bár még mindig remegett, mint a nyárfalevél.

Ahogyan ültek ott, Jimin észrevette, hogy Hwarának sérülései vannak. Arca kissé sebes és meggyötört volt, egyik karján pedig egy hosszú vágás húzódott. Szörnyű volt beleképzelnie abba, hogy mit művelhettek vele.

- Annyira rossz így látni őt... mégis hogyan bántalmazhattak egy ilyen lányt? Hisz' a légynek sem ártott. Mocskos egy banda...

A következő pillanatban léptekre lettek figyelmesek, amelyek a közelből jöttek. A merénylők voltak azok.

- Itt vannak! Jimin, itt vannak! Meg fognak ölni! – esett kétségbe Hwara, mire Jimin hogy elcsitítsa őt, szorosan befogta a száját.

- Ne szólalj meg! Még a végén észrevesznek! – pisszegte le: de már késő volt, ugyanis a szénakupacok fölött egy ember kukkantott be, mire mind a ketten rákapták a tekintetüket. A lány az eddiginél még jobban ijedt volt, szemei pedig könnybe lábadtak.

- Nocsak, nocsak! Kik vannak itt? – vigyorodott el a rosszakaró – Aww, a kis hercegnőnek barátja van? Ez igazán aranyos... - vette elő fegyverét és egyenesen a két fiatal felé szegezte a cső végét, mire a lány adrenalin szintje a magasba szökött, a fiú pedig reflexszerűen kardja markolatára helyezte kezét, hogy akármelyik pillanatban támadni tudjon: akár egy pisztollyal nézett farkasszemet, akár nem – Engedd el a lányt, vagy megöllek – mondta hátborzongatóan a férfi – Nem viccelek, komolyan engedd el! – komolyodott el – Most szépen átadod nekem a lányt és élve maradsz, vagy pedig eltávozol innen. Örökre.

­- Na azt próbáld meg! – sziszegte fogai között Jimin, majd előrántotta kardját, egy határozott és gyors mozdulattal a férfi felé döfött vele, mire annak mellkasából ömleni kezdett a vér és holtan esett össze előttük, amit persze Hwara ismét nem bírt elviselni és hangosan nyüszíteni kezdett – ugyanis Jimin keze még mindig a száján volt. Kapálózott és kapkodta a levegőt.

- Nyugodj le, Hwara! – rivallt rá csendesen a fiú és próbálta lefogni, ami edzettségének és a lány gyengeségének köszönhetően sikerült is – Gyere, menjünk innen! – suttogta.

A veszély elmúlt. Merénylőknek nyoma sem volt. Mindenki megnyugodhatott, ugyanis egy ideig nem fognak ezek az őrült emberek támadni. A király és a királynő épségben volt, most pedig már a hercegnő is – igaz, sérülésekkel úszta csak meg.

Jimin a hőstettével még jobban közel került Hwarához. Egy újabb kis kaput nyitott meg a szíve felé vezető úton. Reménykedett abban, hogy ezek után nagyobb mértékben meg fog benne bízni és többet is fogja látni. Bár tudta: a rendeletek miatt nem közeledhetett felé olyan szabadon. Sőt, sehogyan sem. De ez most cseppet sem érdekelte. Inkább önfeledten lubickolt abban a gondolatban, hogy egy ilyen közeli kapcsolatot ápol egy ilyen csodálatos lánnyal.