Közel egy hét telt el a kis „incidens" óta. Azóta Hwara inkább a palotában tartózkodott legfőképpen, és csak akkor merészkedett ki, amikor tudta, hogy úgysem fog belebotlani Jiminbe. Mindig szemmel tartotta és kinyomozta azt, hogy a fiúnak mikor van lovagi edzése, így szabadon sétálgathatott. Nem szerette volna azt, hogy újra félreértés történjen és elfajuljanak a dolgok anélkül, hogy bármi mást is tudna Jiminről. Na meg azt sem akarta, hogy eltiltást kapjon, hiszen most egy cseppet sem vágyott arra, hogy a szobájában vagy az unalmas falak között kuksoljon.

Ez a nap viszont más volt. Mikor Hwara a reggeli sétájáról visszatipegett a szobájához és kinyitotta a díszes ajtót, megrezdült, amint meglátta a rózsaszín lepedővel borított ágyán üldögélő barátnőjét.

- Hát te meg mit keresel itt? – vonta fel a szemöldökét, miközben átlépte a küszöböt és becsukta maga mögött az ajtót.

- Beengedett az anyukád – igazította meg tincseit – De ezt tőled is kérdezhetném – állt fel – Szerintem van valami bajod – bökött rá az előtte állóra, majd csípőre tette kezeit.

- Nekem nincs semmi bajom, Hyunjae... - ingatta meg a fejét a kérdezett, mire a másik hitetlenül felkacagott.

- Ez jó vicc volt, Hwara! – tette karba kezeit – Ismerlek én téged. Az arcodra van írva, hogy probléma van. Szinte kiált rólad a bizonytalanság és valami furcsa érzés.

- Túl jó emberismerő vagy – sóhajtott fel, majd leült az ágyára, mire a másik azonnal helyet foglalt mellette.

- Tudtam, hogy van valami! – tapsikolt – Mesélj! – nézett rá várakozóan.

- Hát nem tudom, hogy el kéne-e mondanom...

- Mondd csak el nyugodtan! Nem veszítesz vele semmit – simogatta meg a hátát Hyunjae.

Hwara felsóhajtott.

- Igazából... apa figyelmeztetett engem egy dologgal kapcsolatban és nem is nagyon merem ezért kitenni a lábam a palotából.

- Miért? Történt valami? – nézett rá kíváncsian a másik.

- Rajtakapott engem valamin. Legyen ennyi elég – próbált kibújni a téma alól... sikertelenül.

- Ó, nem elég. Több információ-morzsát kérek szépen! – fordult barátnője teljes testtel felé.

- J-Jimin...

- Úristen, Hwara! Most azonnal mondd el, hogy mi a fészkes fene történt veletek! – visított fel.

- Nem történt semmi különös...

- Na nem, azt már nem. Nem húzod ki magad a téma alól! Most azonnal mondd el részletesen!

Hwara felé fordult, majd felsóhajtott. Kis ideig habozott, majd belevágott:

- Hát... az úgy volt, hogy én a szökőkútnál sétálgattam, miközben énekelgettem szokásosan, és amikor megfordultam, ő ott állt és megdicsérte a hangom. Aztán... folyamatosan közelített felém, amitől persze én megijedtem, és ezt ő észrevette, így tartotta a megfelelő távolságot. Olyan figyelmes volt...

- Tuti, hogy nem csak ennyi történt, Hwara!

- Hát... utána beszélgettünk és... hozzámért.

- Te jó ég... és mit beszélgettetek?

- Megkérdezte, hogy honnan tudom a nevét, és meg mondtam, hogy te mondtad el nekem. Aztán... azt mondta, hogy furcsa hercegnő vagyok, de aranyos.

- Aww, ez borzasztóan cuki! – merengett Hyunjae – És mit csinált veled?

- Megsimogatta a hajam, amikor a fülem mögé tűrt egy tincset... - szegte le a fejét elvörösödve.

- Úristen, Hwara! Ez nagyon szuper! – visított fel ismét a másik.

- Nem, Hyunjae, egyáltalán nem az! – csattant fel azonnal a hercegnő – Apa látott mindent! – pattant fel, majd az ablakához sétált – Ez a lovag egyszer bajba fog sodorni! – szorította idegesen ökölbe kezeit – Ha nem fog leszállni rólam, be fognak zárni engem a palotába vagy a szobámba! Ezt tiltja a birodalom rendelete, Hyunjae! – rivallt rá barátnőjére.

- De ha ordibálsz velem, akkor nem lesz jobb, Hwara! – kiáltott vissza a barátnője, mire az felsóhajtott és tekintetét újra az ablakra tapasztotta – Figyelj... - sétált mögé – Most biztos mérges vagy egy pindurit Jiminre, de te is látod, hogy előbb-utóbb ebből úgyis ki fog alakulni köztetek egy egyfajta erős vonzalom. Egyszer úgyis lesz köztetek valami, ha már most így viselkedik – simogatta meg a hátát.

- I-Igazából... szeretném, hogy legyen valami közöm hozzá, de... nem lehet. Nem lehet, mert tilos – döntötte fejét gondterhelten az üvegnek.

- Megértelek. De ha nem próbálkozol úgy, hogy feltűnés nélkül működjön ez az egész, soha nem fogsz jutni semmire. Látszik rajtad, hogy felkelti az érdeklődésedet. Akár hiszed, akár nem, Jiminen is látszik az, hogy mennyire kíváncsi rád. Ezen a héten beszélgettem vele és Hoseokkal és azt vettem észre, hogy mostanában egyre többször bambul el, ami szerintem miattad van.

- De hogy lenne már miattam? Semmit nem tud rólam és én sem róla.

- Ne feledkezz meg arról, hogy van első látásra szerelem. És ő pontosan ezt érzi. Simán ki lehet őt ismerni ebben az állapotban, hidd el nekem.

- De nem tehetem... kizárólag csak egy másik herceghez adhatnak hozzá. Nem érezhetek szerelmet más iránt – sóhajtott fel Hwara – Ez a sorsom.

- Egyáltalán nem – nézett vissza rá a barátnője az ablak üvegéből – Igenis érezhetsz más iránt vonzalmat. Nem más fogja megmondani neked, hogy milyen érzések kavarogjanak benned. A magad ura vagy, nem szabad engedned, hogy más irányítson. Még akkor sem, ha hercegnő vagy.

- Gyere, Hwara! – haladt a lovagi laktanya kapuja felé Hyunjae, miközben észrevette, hogy Hwara nem messze tőle megtorpant.

- Figyelj... muszáj ide bemennem? – kérdezte halkan az említett, mire a barátnője is megtorpant, megragadta a csuklóját és elkezdte maga után húzni a bejárat felé.

Na de először is... mit keres itt ez a két lány? A válasz egyszerű: Hyunjae rávette Hwarát, hogy kicsit mozduljon ezen a napon ki, ráadásul pont Hoseokhoz, akinek – Jiminnel együtt – edzése van, így a pár perces pihenőkben tudnak vele pár szót váltani. Viszont Hyunjaenek értelemszerűen nem csak ez az egy célja volt, hanem az is, hogy Hwara újra találkozhasson Jiminnel és ez által, hogy itt vannak, talán közelebb is kerülhetnek egymáshoz, miközben ő félrevonul a bátyjával beszélgetni és kettesben hagyja őket. Ügyes kis terv, nemde?

Amint beléptek a kapun, azonnal a gyakorlópálya felé vették az utat. Mikor pedig odaértek, a lovagok már rég edzettek és gyakorlatoztak – kivételesen páncél nélkül. Éppen ezért azonnal felismerték Hoseokot és szembe tűnt az igazán megkülönböztethető, ezüstös hajú Jimin is, mire Hwara akaratlanul is nyelt egyet.

- Hé, Hwara! Ott a lovagod! – bökte oldalba kuncogva Hyunjae, mire az említett szúrós szemekkel nézett rá.

- Nem az enyém és ő nem is valakim – morgott – De ha már lovagnak mondod, akkor inkább mondd hercegnek – sóhajtott fel – Tökre olyan, mint egy herceg. Egy gyönyörű herceg – merengett a gondolataiban elmerülve és maga elé bambulva. Az utolsó mondatot szinte tudatán kívül mondta.

Ezt látva Hyunjae meglengette a szeme előtt a kezét, mire az a valóságba visszatérvén megrázta a fejét.

- Van fogalmad arról, hogy mit mondtál róla? – kérdezte a nevetését visszafojtva.

- Miért? Mit mondtam? – kapkodta értetlenül a fejét a kérdezett.

Erre Hyunjae nem bírta tovább: elnevette magát.

- Most meg mi van? – nézett rá felvont szemöldökkel a másik.

- Azt mondtad rá, hogy gyönyörű!

Ezt hallva Hwara pár pillanat alatt elvörösödött zavarában. Lehajtotta a fejét és nem nézett fel egészen addig, ameddig Hyunjae nem mondta azt, hogy szünetük van a lovagoknak. A lány legszívesebben elrohant volna vagy elásta volna magát, annyira megijedt, hogy a végén még Jiminnel is szemkontaktusba keveredhet. Ez persze előbb-utóbb úgyis megtörtént.

Éppen Hoseokkal beszélgettek a korlátnál, mikor egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy a közelben megtorpan egy nagy barna ló, melynek hátáról lepattan egy fiú és odasétál hozzájuk.

- Sziasztok! – állt meg Hoseok mellett, mire a három fiatal elcsendesedett és ránézett.

- Sz-Szia... - köszönt vissza halkan Hwara.

Hyunjae pár pillanatig kapkodta közöttük a tekintetét, majd kissé elmosolyodva megszólalt.

- Akkor mi el is vonulunk beszélgetni – lépett oldalra, mire a bátyja furcsállva nézett rá – Hoseok, gyere! Hagyjuk őket! – intett, mire a szólított el is indult a korlát mellett utána, lovával az oldalán.

Hwara nagyot nyelve nézett utánuk, majd zavartan visszakapta maga elé a tekintetét.

- Ezeknek meg mi bajuk van? – lépett a lányhoz közel a szemöldökét felvonva Jimin.

Hosszúnak tűnő csend állt be közöttük, amit a fiú tört meg.

- Amúgy bocsi a tegnapiért... - vakarta meg zavartan a tarkóját.

- Semmi baj, csak nem kellett volna... - ingatta meg a fejét a lány.

- Tudom – sóhajtott fel a másik – Amúgy miért vagy ennyire zavarban előttem? Nem hiszem, hogy minden idegen előtt ennyire szótlan vagy...

- Megvan rá az okom – hajtotta le elpirulva fejét a kérdezett, miközben alig hallhatóan válaszolt.

- Milyen ok? – kuncogott a fiú, mire a lány legszívesebben elásta volna magát szégyenében, hiszen saját magában ezt utálta a legjobban: azokat a válaszadásokat, amelyek alapján azonnal lebuktathatja magát egyik pillanatról a másikra. Szegényen nem volt nehéz átlátni sohasem... - Jaj, te lány... nézz a szemembe, nem harapok! – sóhajtott fel mosolyogva Jimin, így kizökkentve Hwarát a gondolataiból. Egyik ujját az álla alá helyezte, így felemelve a fejét, ezért most már könnyen belenézhetett szemeibe. Arcáról levakarhatatlan volt az a jellegzetes angyali mosoly – Milyen ok, hmmm?

- N-Nem fontos! Igazán nem! – rázta meg a fejét határozottan a kérdezett, mire az elengedte az állát.

- Hát te tényleg nagyon furcsa vagy – bólogatott a másik.

Ismét beállt a feszült csend. Hwara nem is nézett a fiú szemeibe, hanem remegő kézzel hozzányúlt a mellette álló lóhoz és elkezdte simogatni hosszúkás fejét, miközben egy apró mosoly ült ki babaarcára. Kicsi kis ajkaival borzasztóan aranyosnak hatott, amit Jimin persze nem is tévesztett szem elől. Míg Hwara a lóval volt elfoglalva, addig ő megtámasztotta kezét a közelében a korláton és úgy vizslatta arcát. Szemeiben a csodálat tükröződött, amint a lány egyre több és több vonását véste mélyen emlékezetébe.

Ezt az arcot sohasem akarta elfelejteni. Újra és újra megmosolyogtatta őt az a gondolat, hogy milyen lenne a lányt ölelgetni. Hisz' olyan kis törékeny és alacsony... kétség sem fért ahhoz, hogy az esete volt. Aranyos, babaarcú, nagy szemű, és ő ugyan ezt nem tudta, de csupán csak három év volt közöttük. Míg Jimin 20, addig Hwara 17 éves volt. Igaz, hogy túlságosan kislányos volt belülről és kívülről egyaránt: mégis talált benne valami vonzót és szeretetreméltót. Valamit, ami folyamatosan feltüzelte őt. Valamit, ami miatt vágyat érzett iránta. Valamit, ami miatt tudta, hogy egyszer a magáénak kell tudnia, ha tetszik, ha nem. Valamit, ami miatt muszáj védelmeznie őt. Pedig most még csak úgy álltak egymás előtt, mint két vadidegen. Kihangsúlyozom: még!

- Te aztán nagyon szereted a lovakat – kuncogott Jimin, így megtörve a csendet. Erre Hwara csak fél pillanatra rákapta csillogó tekintetét, majd rögtön vissza is nézett a lóra.

- Miért van ennyire csendben? - gondolta magában a fiú.

- Hány éves az andalúzod? – kérdezte, így próbálva valami témát és beszélgetést megteremteni: ezúttal sikerrel.

- H-Három – szólalt meg kisebb habozás után a kérdezett – Kiskora óta velem van és nagyon szeretem – mosolyodott le halványan.

- Azt el tudom képzelni – mosolyodott el Jimin is – Összeilletek, szépek vagytok együtt! És... hány éves vagy? Nagyon fiatal lehetsz...

- 17 éves vagyok... é-és te? – nézett végül félve fel rá.

- Én meg csak 20 vagyok – kuncogott.

Ezek után Hwarának elő is jött a kislányos ösztöne: faggatni kezdte Jimint, akár egy óvodás, aki mindent meg akar tudni egy huzamra a nagyvilágról.

- Honnan jöttél és kik a felmenőid? – kérdezte határozottan.

Jimin nyelt egyet és válaszolt:

- Á-Árva vagyok... a hely pedig megsemmisült... - remegett meg a hangja, ahogyan próbált hazudni annak érdekében, hogy ne lepleződjön le. Viszont furcsa ódon rendkívül nehezére esett egy ilyen lánynak hazudnia, mint Hwara. Legszívesebben bevallott volna neki mindent, akár idegen volt számára, akár nem.

- De miért van ilyen szokatlan külsőd? Olyan, mintha előkelő lennél...

- Ez nem fontos – sóhajtott fel a kérdezett a fejét megrázva – Semmi különösebb ok nincs rá... ilyenek a géneim és ennyi.

Erre Hwara elkerekítette ajkait és bólintott. Persze ezt a hazugságot elhitte, de mit is várhattunk egy ilyen lánytól... mindig is túl könnyű volt őt átverni akármivel.

Azon a napon még sikerült megismerkedniük. Igaz, Hwara félénksége miatt nehéz volt kissé, de legalább már nem úgy néztek egymásra, mint két vadidegen, hanem mint két közeli ismerős. Élvezték egymás társaságát, Jimin pedig majd' kiugrott a bőréből, annyira boldog és kíváncsi lett. Hálát adott a sorsnak, hogy végre megismerhette közelebbről azt a lányt, aki elsőre kiszúrta a szemét. Aki rendkívül felkeltette a kíváncsiságát szinte egy nap alatt. Aki iránt... mintha érezne valami furcsa vonzalmat.

De ez még csak a kezdet. Még csak most kezdődik a jelentős események sorozata. Még csak most kezdődnek a galibák.