Egy újabb nap eltelt. Egyre jobban közeledett Minjun látogatása – ezzel együtt pedig az újabb és újabb bonyodalmak és problémák, amelyek azonnal kihatottak Hwaráék körére, egyre jobban veszélybe sodorva ezzel őket. Nade nem kell ennyire előre haladni! Nézzünk mindent szépen sorjában. Elejétől a végégig.

A közös szobában ült egymással szemben Jimin és Hoseok a saját ágyukon és beszélgettek. A beszélgetés témája pedig egyértelműen a tegnapi kis incidens volt az egész üggyel egybevéve.

- Te, Jimin, figyelj... most komolyan azzal a lánnyal enyelegsz? – vonta fel a barna hajú az egyik szemöldökét.

- Cs-Csak ismerkedünk, semmi más... - jött váratlanul zavarba a kérdezett.

- Aha, persze, csak ismerkedtek... - bólogatott sejtelmesen a másik.

Az ezüsthajú kis habozás után újra megszólalt, végre bevallva az igazságot:

- Na jó, igazából... tudod... alakulóban van valami... - vakarta meg a tarkóját.

- De miért pont vele?

- Figyelj... nem tudom, hogy miért vagy vele ennyire ellenszenves, de ez az egész kezd egyre furcsább lenni. Ő csak egy lány, nem értem mi a bajod vele. Végre valahára van egy elég gyorsan alakuló kapcsolatom valakivel.

- Szerintem te eltévesztetted a házszámot, mert épphogy Hwarával kezdett el valami alakulni és nem Yourával, nemde? – dőlt előre ülő helyzetben Hoseok és úgy vizslatta társa arcát valami válasz után kutatva.

Az említett azonnal lesütötte szemeit.

- Az meglehet, de már egy nagyon reménytelen eset. Láss csak a dolgok mögé: semmi esélyem nincs nála. Elvesztettem a bizalmát, ráijesztettem, még több gátlása van miattam, ráadásul már most megvan a leendő férje, egy másik herceg. Neki egy herceg kell és nem csak egy ócska újonc lovag – miközben az utolsó mondatot kimondta: belül teljesen összetört. Úgy érezte, mintha gyomra a feje tetejére állna és minden szervét mardosná valami, keserű ízt keltve.

Csak ő tudta, hogy nem csupán egy lovag, egy harcos... hanem annál sokkal több. Hiszen ő is egy herceg volt ott legbelül. Egy herceg, kinek gyermekkora nem volt éppen a legfényesebb a többi uralkodóéhoz képest. Egy herceg, aki menekült saját démonjai elől. Egy herceg, aki rejtőzködött és menedéket keresett.

- Ha te ezt így ahogy van, elhiszed... ki kell jelentenem, hogy nem vagy magadnál. Nem engedem, hogy Youra mellett dönts.

- Mégis miért? – nézett vissza Hoseokra Jimin.

- Ha úgy hiszed, hogy jól ismered őt: el kell szomorítsalak, hogy tévedsz – sóhajtott fel a kérdezett – Ez a lány őrült. Éhezik a népszerűségre és ránk, lovagokra. Gondolom nem értetted azt, amit tegnap mondtam nektek: de az színtiszta igazság volt. Valóban volt közöm hozzá, ezért is tudom a nevét, ráadásul elég sok mindent tudok róla ahhoz, hogy lebeszéljelek róla. Ha most nem rázod le, később nem fogsz tőle egykönnyen megszabadulni. Játszadozni fog veled és nem egyszer át fog vágni. Mindig el akarja majd élni azt, hogy jobban szeresd, aztán szépen ki fog veled szúrni.

- Na jó, ez már tényleg sok. Egyáltalán nem nézem ezt ki belőle, akármit is mondasz – lett Jimin kissé feszültebb.

- Hát jól van – csapott rá térdeire a társa, miközben felsóhajtott és kiegyenesedett – Ha nekem nem hiszel, kérdezd meg Hwarát vagy Hyunjaet és gondolkozz el ezen az egészen. Ők mindent tudnak.

Teltek-múltak az órák: beköszöntött a délután. Az idő kellemesen meleg volt. Hoseok ismét elfoglalt volt a városban, Jimin pedig még ki sem akarta tenni a lábát a palotai terület kapuján, inkább csak úgy döntött, hogy sétál egyet az előbb említett épület környékén, hiszen egy kis friss levegőre volt szüksége. Friss levegőre, hogy kitisztíthassa a gondolatait – ami persze közel sem úgy történt, ahogy az látszott, hisz' még mindig azon a fránya ügyön törte a fejét.

Egyszerűen nem hagyta nyugodni Hoseok mondanivalója. Egyrészt sületlenségnek találta azt, amit Youráról állított, másrészt pedig benne volt a félsz, hogy mi van akkor, ha valóban igaz az, amit mondott, és ez a lány valóban elszánt és őrült. Nem tudott betelni azzal a ténnyel, hogy Youra valóban ilyen lenne-e – amit persze bőszen tagadott. Még.

- Magyarázatot akarok. Úgy érzem, hogy kezdek megbolondulni. Bele fogok betegedni ebbe az egészbe, már előre látom. Vajon mi lesz ennek a borzalomnak a végkimenetele? Vajon mikor lesz ennek az egésznek végleg vége? Aish...

Viszont tudjuk, hogy semmi sem mehet zökkenőmentesen: egyik probléma követte a másikat.

Ahogyan Jimin kitette a lábát a laktanya kapuján, azonnal meg is torpant, amit szeme elé tárult a másik bonyodalom: méghozzá egy elég nagy bonyodalom. Azt kívánta, hogy bárcsak ne mozdult volna ki a házból, és inkább bent ücsörögne a szobában maga elé meredve és gondolataiba merülve. Ez a bizonyos probléma pedig egyértelművé vált:

Emberek százai álltak sorfalat a palota kapuja közelében, de a nagy hangzavarban tisztán ki lehetett hallani a paták dobogását és a kerekek zörgését, ami egyre csak hangosodott és hangosodott, majd pár másodperccel később begördült egy lovaskocsi: rajta Minjunnal és a szüleivel.

A fiú azonnal leblokkolt. Elfehéredett az arca és köpni-nyelni sem tudott. Megijedt attól a gondolattól, hogy akár fel is ismerheti a herceg, ha a szeme elé kerül. Akkor aztán pedig megszűnik az inkognitója és mindennek vége.

Azonnal visszahúzódott a kapu széléhez úgy, hogy takarásban legyen, de figyelemmel is tudja kísérni, hogy mi történik.

A királyi család tagjai izgatottan várakoztak a palota előtt. Nagy mosoly ült ki arcukra, mikor meglátták a lovaskocsit feléjük közeledni. Mikor pedig Hwara megpillantotta Minjunt, szemei azonnal felcsillantak. Örült, hogy újra láthatja azt a fiút, akit férjének választottak meg.

A kocsi megállt, a család pedig le is szállt róla. A négy szülő kedvesen üdvözölte egymást, a herceg pedig örömteli mosollyal az arcán ment oda a hercegnőhöz, mire az – félénken ugyan – dereka köré csavarta vékony kis karjait és egy ölelés erejéig szorosan hozzábújt, miközben lehunyta a szemeit és minél mélyebben megpróbálta beszívni kellemes menta-illatát.

- Szia, Hwara! – suttogta a fiú, miközben lágyan viszonozta a gesztust. Azt a gesztust, amit rendkívül aranyosnak talált.

- Szia, oppa! – távolodott el kissé tőle a másik, miközben félve felnézett rá.

- Örülsz, hogy újra itt vagyok? – vizslatta arcát szélesen mosolyogva a herceg, miközben karjai még mindig a lány körül pihentek.

Erre a kérdezettől csak szapora bólogatás volt a válasz, amit a fiú megmosolygott.

- M-Meddig leszel itt?

- Egy hónapig – sóhajtott fel lelkesen a fiú.

Hwara elképedt.

- E-Egy hónap? – tátotta el a száját – A-A-Az... nem sok egy kicsit?

- Miért lenne sok? – vonta fel Minjun a szemöldökét – Házasok leszünk, kell ennyi idő. Vagy talán nem élvezed túlzottan a társaságom? – játszott sértődöttet.

- D-De, csak...

- Csak? – mosolygott sejtelmesen a herceg.

- S-Semmi... - rázta meg a fejét zavartan a hercegnő.

Minjun ismét felsóhajtott.

- Nyugi, nem eszlek meg és nem is öllek meg. Tudom, sőt, látszik rajtad, hogy még félsz tőlem egy kicsit, de nincs miért. Itt vagyok, semmitől sem kell félned, jó? – már szinte suttogott, miközben nyomott egy puszit a fejbúbjára, ami azonnal megmelengette a lány szívét.
A kérdezett ismét csak bólogatással válaszolt.

- Hmmm... nagyon kifejted a válaszaidat... - kuncogott Minjun, mire Hwara azonnal elvörösödött zavarában. A fiú ezután ismét ölelésébe vonta őt – Jól elleszünk mi itt... - suttogott, miközben lágyan simogatta a fejbúbját és ujjaival fésülgette haját, ami különösen megnyugtatta a lányt.

Csak egy hónap... de még milyen egy hónap!