Annyong!

Így az elején csak szeretném megköszönni az 1000 megtekintést. ♥ Még csak ez a 12. fejezet, de máris ennyien vagytok... hát ilyen se volt még... pedig erre a történetre nem vagyok annyira büszke, hogy meg kell mondjam... de értetek mindent ;) Köszönöm!^^

~Chu ♥

***************

El is érkezett a vasárnap: Hwara haza fog utazni a birodalomba.

Elég érdekes két hetet hagyhat maga mögött. Megismerte a Hwanjung-birodalmat és – úgymond – közelebb került az uralkodókhoz, különösen Minjunhoz. Az igazság az, hogy teljesen beleférkőzött a fiú szívébe, közben felkavarva és megzsongatva az érzéseit. A fiú sokat kedveskedett neki, amivel egy részben a bizalmát is elnyerte. Elérte azt, hogy elkezdjen benne megbízni és mindig az ő segítségére siessen.

- Hát, Hwara... - állt a lány elé a fiú, miközben felsóhajtott – Ez is elérkezett... - mosolyodott el halványan.

A hercegnő kissé remegő kezekkel megölelte a fiút és szorosan hozzábújt.

- Hiányozni fogsz! – motyogott a mellkasába, mire az megsimogatta a hátát és nyomott egy puszit a fejbúbjára.

- Te is nekem – suttogott és felsegítette őt a lovas kocsira, majd pár pillanatra összekulcsolta még ujjaikat – Majd egy hónap múlva találkozunk! – mosolyodott el aranyosan, majd ahogyan a kocsi elindult útjára, lassan elengedték egymást.

Hamarosan begördült a lovas kocsi a Joonchin-birodalom kapuján. Emberek ezrei álltak mellettük sorfalat, akik üdvözölték őket. Nem sokkal később pedig két-két lovag szegődött melléjük.

Amint megálltak a palotánál, Hwara azonnal lepattant a kocsiról és szülei nyakába ugrott, akik önfeledten fogadták őt.

Persze Jimin erre a hangzavarra is felfigyelt, majd ahogyan eszébe ötlött az, hogy talán Hwara jött haza, szeme azonnal felcsillant és kisietett a laktanya kapujához, majd kipillantott.

Kint valóban sürgő-forgó lovagokkal találta szemben magát, valamint Hoseokkal, aki pont felé sietett.

- Gyere, Jimin! Segítesz Hwarának felvinni a cuccait!

- É-Én? Miért pont én? – értetlenkedett.

- Te akarsz hozzá közelebb kerülni, nem? Te hiányoltad őt két héten keresztül! – ragadta meg a karját és annál fogva húzta maga után, egészen a lovas kocsiig, amely mellett már ott sorakoztak a díszesebbnél-díszesebb csomagok, és ott állt Hwara is, aki a szokásos módon feltüzelte az ezüsthajút aranyos kis ruhájával és igéző, nagy szemeivel, amelyek összetévedtek tekintetével, így újra felborogatva azt a megannyi érzést, ami már a kezdetektől benne kavargott.

- Szia, Jimin! – köszönt neki félénken az említett – Segítesz azokat felvinni? – mutatott apró ujjával a csomagokra, mire az kuncogott.

- Persze! – bólintott mosolyogva és a csomagok nagy részét át is vette, majd elindult a palotába a hercegnő mellé szegődve.

Míg a szoba felé tartottak, meglepően sokat beszélgettek. Jimin kérdezgetett az ott töltött időről, és bár kívülről próbált kíváncsinak tűnni, belülről mardosta a féltékenység és a düh szikrája. Egyfajta aggódás lett úrrá rajta, hiszen a megszokottnál jobban féltette őt abban az időszakban. Pedig az ég egy adta világon semmi sem volt közöttük barátságon kívül.

- Na és milyen volt ez a két hét? – tért rá az előbb említett módon a témára.

Hwara elmosolyodott, majd édesen kuncogott.

- Nagyon jó! – vágott bele a mesélésbe – Az egész birodalom nagyon gyönyörű, talán szebb is, mint a miénk. A palota is valami csodálatos, és hát a szülők... a szülők nagyon szeretetre méltóak. Minjun pedig... Minjun pedig maga a tökéletesség – pirult el – Nagyon figyelmes és óvatos, nagyon vigyázott rám. Most már biztos vagyok abban, hogy nem hiába a leghíresebb herceg... van miért okom így kinevezni – kuncogott zavartan – Viszont f-félek az első csóktól, sőt... az esküvőtől még jobban – sóhajtott fel – Hiszen hét kerek évvel idősebb nálam, az istenért! – nyöszörgött.

- Ellent pedig nem is mondhatsz a szüleidnek, igaz? – szólalt meg Jimin.

- Nem – nyitotta ki szobája ajtaját Hwara, hiszen közben meg is érkeztek a kijelölt helyhez – Itt vagyunk, oppa! – sóhajtott fel, majd mikor eljutott a tudatáig, hogy hogyan is hívta őt, elvörösödött.

- Oppa? – kuncogott a szólított – Hát... ezt is megéltem... - szélesedett ki a mosolya, majd letette az eddig cipelt csomagokat.

Viszont Hwara nem szólalt meg, hanem csak lepakolt, és vöröslő fejjel leült az ágyára, miközben csakis maga elé meredt.

- Jó vörös lett a fejed – röhögött a fiú és helyet foglalt mellette.

- Hát de... i-idősebb vagy, nem? A-Akkor hívhatlak így, n-nem? – dadogott.

- Persze, csak még sohasem hallottam ezt a szádból – vakarta meg a tarkóját – Aranyos vagy – szaladt ki hirtelen a száján, mire kissé elpirult.

- T-Te is... - váltott a lány feje még vörösebbre, miközben szívverése felgyorsult és szívszorongató forróság ölelte körül.

Ezután a fiú addig fürkészte az arcát, míg az vissza nem nézett rá. Mélyen belefúrta tekintetét az övébe és nem engedte, hogy megszakadjon a szemkontaktus. A levegő izzott közöttük, ahogyan próbáltak egymás gondolataiba férkőzni, hátha megtudnak valami dolgot, amit eddig nem tudtak. Szívverésük szokatlanul gyors volt, bár Jimin kissé nyugodtabban kezelte a helyzetet és nem volt annyira zavarban, mint Hwara, ami persze érthető, hisz' férfiból van. Érezte, hogy a lány csupán a puszta jelenlétével feltüzeli őt... aminek persze nem nagyon szabadott volna megtörténnie.

A fiú pár perc múlva óvatosan felemelte egyik kezét, majd a lány nyakára vezette azt és közelebb hajolt hozzá. Telt ajkaival nedves puszit lehelt piros orcájára, majd eltávolodott tőle, miközben még mindig mélyen a szemébe nézett. Érezte, hogy olyat tett, amit nem csinálhatott meg olyan szabadon... de ez most annyira nem kötötte le. Persze a zavartság azért rögtön kiült az arcára.

- Mennem kell... szia! – szólalt meg halkan, majd felállt és kisétált az ajtón, amit be is csukott maga után.

Hwara köpni-nyelni sem tudott a döbbenettől. Jimin édes puszija még mindig ott érződött orcáján, ami miatt arca halványan elpirult. Viszont amilyen gyorsan jött zavarba, olyan gyorsan is vált szomorúvá és csalódottá. Szomorúvá, mert beletukmálják egy akaratlan házasságba. Szomorúvá, mert nem készült fel a nagybetűs ÉLETRE. Csalódott, mert nem kaphatja meg azt, amit önszántából szeretne. Valamint végül – de nem utolsó sorban – csalódott, mert a szerelmi élete teljesen felborult, mert nagy mértékben függ bizonyos személyektől. Mert már ebbe is beleavatkoznak. Mert nem dönthet semmivel sem kapcsolatban ezen a téren. Mert egyszerűen... irányítják az életét. Mert... beletukmálták egy egyfajta „kényszerházasságba".

Szemei immáron könnyektől csillogtak és ragyogtak. Levegővétele szokatlanul gyors lett, mintha ott helyben elkapná azonnal egy hiszti roham, vagy mintha pánik törne rá. Pánik, mert fél a saját jövőjétől. Pánik, mert tehetetlen és reményvesztett. Pánik, mert nem tudja, hogy mitévő legyen.

Fejét lehajtotta és szabad utat engedett könnyeinek. A szoba akkori csendjét, ami Jimin távozása és a hatásszünet miatt alakult ki: ezúttal Hwara szipogása váltotta fel. Két kezével görcsösen markolta az alatta lévő, rózsaszín ágytakarót, ami rohamosan gyűrődött miatta.

- Miért kell felforgatnia az érzéseimet?

„Lángok körülöttem, izzó parázs a lábaim alatt... de nem fáj. Fehér végtelenség és füst a lángnyelveken kívül, ameddig csak a szem ellát, és kínzó forróság érződik bőrömön... de nem fáj. Egyáltalán életben vagyok még, vagy már rég a holtak földjét járom? – Az az igazság, hogy még magam sem tudom.

Ez talán a mennyország, vagy talán a pokol? Mi ez az idegen, már-már hátborzongató hely? A fő kérdés pedig: mégis hogy kerültem ide? Mit keresek én itt?

Érzelemmentes arccal néztem körbe, de belül reszkettem. (Mégis mi van velem?)

Jobb kezem akaratlanul is felemelkedett: hozzányúltam az egyik lángnyelvhez... de nem fájt. A forró jelenség pedig a csuklóm köré fonódott, akár egy kígyó. (Miért nem érzek fájdalmat?)

Hirtelen szél támadt fel... de a lángok nem oldódtak el. A fúvás hamar elállt... de nem értettem semmit. (Mégis mi történik körülöttem?)

Hirtelen egy alak jelent meg előttem. A lángcsóva helyén a földön pedig csak parázsló hamu maradt, amelyen ott állt egy... herceg?

Arcvonásai, szemei, és magas termete lassan láthatóvá vált.

- Hercegnőm – sóhajtott fel elmosolyodva. (Mit keres itt Minjun?)

Nem tudtam megszólalni. (Miért vagyok néma? Hol a hangom?)

- Kedves ifjú hercegnő! Élete végéig elkötelezi magát e fiatalúr mellet? – szólalt meg egy ismeretlen hang, két kezem pedig már vőlegényem kezeiben pihent. Csillogó szemekkel vizslatott engem. (A mi esküvőnk. A mi boldogságunk napja.)

A meghitt hangulatot egy velőt rázó ordítás szakította félbe, ami... egyenesen a herceg száját hagyta el. (Mi történik itt?)

Bőre lángra kapott, szemeit összeszorította. Lábai megremegtek és szenvedve rogyott össze előttem, majd csak úgy porrá lett.

Semmi érzelem nem ült ki arcomra. Nem tudtam megszólalni. (Miért nem érzek semmit sem?)

Ugyan az a hely fogadott. Ugyan az a végelláthatatlan köd. Ugyan az az értetlenség és tehetetlenség. (Lángol a lelkem.)

- Hwara! – hallottam a nevem, ahogyan valaki rám kiált – Hwara, gyere! Meg fognak ölni! (Jimin...?)

Magam mögé néztem... üldöztek.

Megrettentem... elfutottam. Egyenesen a hang irányába. (Fuss, ahogy csak bírsz. Menekülj, amíg csak bírsz. Messze innen oda, ahol nem esik bántódásod.)

Futottam, ahogy csak tudtam... és megragadtam az Ő kezét. Ott volt velem Ő, teljes emberi nagyságban. – Együtt menekültünk.

Egy erdőben bújtunk meg egy fa tövében... együtt. Kéz a kézben.

Ő a karjai között tartott. Szorosan hozzábújtam. (Szerettem őt.)

- Szeretlek! – suttogta, majd egyre jobban közelített felém.

Ajkait az enyémekre nyomta... édes és puha csókot lehelt számra."

Hwara azonnal felriadt álmából. Szívverése gyors volt, kapkodta a levegőt. Homloka izzadt, és érezte, hogy forróság öleli körül. Akárcsak az álmában.

- Mégis mit jelentsen ez?