Poppy: Szia! Mi újság? Fáj még a fejed?
LolaMay: Szia! Igen, most duplán annyira, mert Stacy beteget jelentett, és az ő részét is nekem kellett megcsinálnom.
Poppy: Ez szívás. :(
LolaMay: De legalább hétfőn szabadom lesz, a mai túlóra miatt.
Poppy: Ez is valami.
LolaMay: Aztán itthon is csak a munka vár. Ahogy hazajöttem mostam egy adagot, porszívóztam, levest főztem.
LolaMay: Lenne még mit csinálnom, de fekszem az ágyban, mint egy darab fa, nincs erőm folytatni. Már gyógyszert is vettem be.
Poppy: Akkor hiába kérdezem meg, mikor lesz új fejezet?
LolaMay: Sajnos fogalmam sincs.
LolaMay: Szeretnék írni, de nulla erőm hozzá.
LolaMay: Pedig mindig úgy kelek fel, hogy ez lesz az a nap, amikor végre folytatom, de persze sosem írok semmit. Február óta egyáltalán nem haladtam.
Poppy: Sajnálom, hogy az a dög Matt padlóra küldött.
LolaMay: Én azt a két évet sajnálom, amit elpazaroltam rá.
Poppy: Sosem bírtam a csávót. Mindig mondtam neked, hogy valami nem stimmel vele.
LolaMay: Én voltam a világ legnagyobb marhája, amiért nem hittem neked.
Poppy: Azóta nem jelentkezik?
LolaMay: Nem, minden lehetséges módon letiltottam, postán meg nem mer keresni.
Poppy: Ajánlom is, mert velem gyűlik meg a baja!
Poppy: És a másik Matt hogy van?
LolaMay: Honnan is kellene tudnom?
Poppy: Azt hittem, szoktatok beszélgetni.
LolaMay: Utoljára a szülinapomon beszéltünk.
Poppy: Az egy hete volt.
LolaMay: Egy hét? Nekem egy évnek tűnt, annyi tányér fordult meg a kezem alatt.
Poppy: Lola May?
LolaMay: Igen?
Poppy: Kérdezek valamit, de ígérd meg, hogy nincs sértődés.
LolaMay: Az attól függ, mi a kérdés...
LolaMay: Kezdek megijedni amúgy.
Poppy: Miért nem említed meg a sógorodnak, hogy adjon valami jó munkát? Nem kellene annyit dolgoznod, több lenne a fizu és a szabadidőd is.
LolaMay: Ugyanaz a válasz, mint legutóbb, Poppy. Én nem fogok Jimnek könyörögni, hogy szánjon meg. Tudom, hogy a nővérem imádja őt, de komolyan nem értem, hiszen egy seggfej, egoista barom. Fel sem köszöntött, pedig ott volt a szobában, de nem volt képes odajönni és beleböfögni a telefonba két mondatot. Úgyhogy inkább takarítok és mosogatok, ennyi!!!
Poppy: Ne haragudj, hogy megkérdeztem.
LolaMay: Nem haragszom.
LolaMay: Amúgy más kérdésre számítottam.
Poppy: Mire?
LolaMay: Nem fontos.
Poppy: Gonosz vagy...
LolaMay: Komolyan, hülyeség.
Poppy: Oké, oké.
Poppy: Holnap meddig leszel?
LolaMay: Négyig, sajnos.
Poppy: De holnap szombat van.
LolaMay: Az nem számít.
Poppy: Ez olyan igazságtalanság.
LolaMay: Nincs mit tenni.
Poppy: Akkor menj pihenni.
Poppy: Szükséged van egy jó kiadós alvásra.
LolaMay: A lelkem is eladnám érte.
Poppy: Jó éjszakát!
LolaMay: Neked is, Poppy!
Poppy: Az lebegjen a szemed előtt, hogy két napig otthon leszel.
LolaMay: Úgy várom már.