Poppy: Szia, van valami hír?
LolaMay: Csak annyi, mint legutóbb.
LolaMay: Caleb hála istennek jól van, Jim könnyebben sérült, de Lindsay még mindig eszméletlen, ki be járkálnak az orvosok és semmit se mondanak.
Poppy: Minden rendben lesz.
LolaMay: És ha nem?
LolaMay: Az én hibám, az én hibám minden.
Poppy: Baleset volt, Lola May, hányszor kell még elmondanom, hogy nem a te hibád.
LolaMay: Én akartam ezt az egészet, én akartam személyesen elhozni a kulcsot, pedig hagynom kellett volna a fenébe.
Poppy: Bízzunk az orvosokban, tudják, hogy mit csinálnak.
LolaMay: Annyira félek.
Poppy: Matt odaért már?
LolaMay: Még nem.
LolaMay: Ne haragudj, de muszáj keresnem valami gyógyszert, szétmegy a fejem a sok sírástól.
Poppy: Rendben, édesem.
Poppy: Írj vagy hívj, amint tudsz valamit.

***

LolaMay: Jól vannak, mindhárman, Poppy, Lindsay és a kisbabák is. Azért vizsgálták ilyen sokáig, mert biztosra akartak menni, hogy a babák is jól vannak.
LolaMay: Lindsay-nek kisebb agyrázkódása volt, de nem vészes, azt mondják.
Poppy: Hála istennek, Lola, imádkoztam értetek.
LolaMay: Köszönjük szépen!
Poppy: Hatalmas kő esett le a szívemről.
LolaMay: Az enyémről egy komplett hegyomlás.
LolaMay: Már voltam is bent nála, sírt, és én is, de jól van.
LolaMay: Bármit is mondtam neki, és ő nekem, ő akkor is a testvérem, és szeretem őt.
Poppy: Hát persze, hogy szereted.
LolaMay: Anyáék úton vannak ide.
LolaMay: Matt itt marad velem, Lindsay-t holnap fogják hazaengedni, de Jimet és Caleb-öt pillanatokon belül
LolaMay: Most már az se érdekel, hogy a szüleim találkozni fognak Matt-el, lesz, ami lesz, nem érdekel.
LolaMay: Azonnal autóba szállt, Poppy, amint megtudta, mi történt.
LolaMay: Most éppen elment beszerezni a lenti boltból valami játékot Calebnek.
Poppy: Örülök, hogy ott van veled, tudom, hogy vigyázni fog rád.
LolaMay: Már jön is.
LolaMay: Köszönöm, hogy imádkoztál értünk.
Poppy: Ez csak természetes.
Poppy: Hívj majd, ha Lindsay-t kiengedik.
LolaMay: Mindenképp.
Poppy: És próbálj meg pihenni egy kicsit.