Kálváriám sokadik napja. Kialvatlanságom oka maga Min Yoongi, a munkatársam és az a fiú, akivel még mindig nem tisztáztam viszonyomat.

Reggel karikás szemekkel ébredek, az éjjelt végig gondolkodással töltöttem. Nem tudtam rendesen elaludni, hiszen ahogy eszembe jutott a napom, azonnal kuncogni kezdtem és forgolódni az ágyban. Olyan volt, mintha álmodtam volna, többször kellett megcsípnem magam, hogy elhiggyem, a valóságban vagyok.

Tanácstalanul állok a szekrényem előtt, fogalmam sincsen, hogy mit viselhetnék a mai napon. Még soha nem gondoltam át az összeállításomat, mielőtt munkába indultam volna, viszont ez alkalommal más. Akárhogy is megpróbálom lenyugtatni magam, nem megy. Valamiért a szokásosnál is izgatottabban indulok dolgozni.

Útközben még dúdolgatok is, a világ hirtelen kitárul körülöttem. Az egyik kirakatnál megállok, hogy megigazíthassam a hajam, mielőtt belépek a virágüzletbe. Az ajtó feletti kis csengő azonnal megszólal, mire a bent álló Rose felém kapja a fejét.

- Jó reggelt! - köszöntöm mosolyogva.

- Jó reggelt, Aubrey! Rég találkoztunk! Hogy vagy? - érdeklődik.

- Köszönöm szépen kérdésed, remekül vagyok. Az utóbbi időben hiányoztál a boltból. Egyébként te hogy vagy?

- Alig vártam, hogy megkérdezd! A napokban, vagyis inkább hetekben elég elfoglalt voltam az üzlet ügyeivel, de teljesen megérte. Egyre elismertebbé válunk, egyre több a rendelés és úgy érzem, hogy ezt meg kellene ünnepelnünk! Arra gondoltam, hogy rendezhetnénk egy partit!

Az utóbbi időben nekem éppen elég ünnepségben volt részem, mégsem akarom lelombozni Roset. Annyira lelkesedik ezért az egészért, hogy csak mosolyogva bólogatok, hagyom, hogy elvesszen a részletekben.

Nyolc óra után pár perccel nyílik az üzlet ajtaja és egy álmos Yoongi lép be rajta. Mosolyogva biccent felém, majd elnézést kér a főnökünktől a késésért. Nagyon lassan veszi le a kabátját, olyan, mintha valamin elgondolkozna közben. Rose kap egy hívást, gyorsan átvonul a személyzeti szobába. Yoongi ekkor megfogja a kabátját, leteszi a székemre, majd közelebb hajolva homlokon csókol. Egy pillanatig tágra nyílt szemekkel bámulom az előttem álló szőkeséget, majd oldalba bököm.

- Mi van, ha meglátott volna? - suttogom.

- Kit érdekel? Csak jó reggelt akartam kívánni - borzolja össze a hajam.

- Hé! Az előbb igazítottam meg, ne tedd tönkre! - kiáltok rá.

- Te is tönkre teheted az enyémet, ha holnap velem vacsorázol - néz vissza rám.

- Veled vacsorázom, ha megígérd, hogy kialszod magad.

A szeme alatti sötét karikákra simítja az ujját, majd beletörődően bólint egyet. Látszik rajta, hogy nagyon fáradt, alvásra lenne szüksége. Nem a legjobb az egészségi állapotának, ha egyszerre két helyen is dolgozik, ráadásul az éjjelei nagy részét a stúdióban tölti. Ideje lenne választania, a két munkahelye között, hogy végre kipihenhesse magát. Viszont önző módon nem mondom ezt neki, mert tudom, hogy nem a virágüzlet mellett döntene, amit teljesen megértek. Van egy olyan érzésem, hogy ez a hely nélküle üresebb lenne, a napjaim pedig unalmasabbá válnának, így ezt a beszélgetést későbbre halasztom.

Rose már rohan is tovább, megbeszélése lesz a beszállítókkal, így ketten maradunk. Yoongs kivételesen nem a kis asztalnál foglal helyett, hanem a pulthoz hozza a székét és mellém ül. Ettől a hirtelen gesztustól elpirulok egy kicsit és egy pillanatra abbahagyom a gépelést.

- Mit csinálsz? - kérdezi, ahogy közelebb hajol, hogy megleshesse a laptopom képernyőjét. Nem tehetek róla, a közelsége miatt a szívem hevesebben kezd verni és egy pillanatig elfelejtek levegőt venni. Lenézek a vállára, ami most éppen az enyémet súrolja és a szőke fejére, ami az államat érinti.

- Önéletrajzot írok. Úgy döntöttem, hogy jelentkezem egy kiadóhoz munkára. A gyerekkönyv megírása eszembe juttatta, hogy mennyire szeretek az irodalommal foglalkozni, így megpróbálom újra.

- De akkor ez azt jelenti, hogy ha felvesznek, akkor többet nem fogsz itt dolgozni?

- Egyelőre fordítónak jelentkezem, azt otthonról is tudom csinálni. Én is tudok két helyen dolgozni egyszerre, akárcsak te - mondom büszkén.

- Aubrey, pont rólam nem kellene példát venned - mondja, miközben felszalad a szemöldöke.

- Miért? Keményen dolgozol, soha nem panaszkodsz, ráadásul még a barátaiddal is tartod a kapcsolatot.

- Lehet, hogy rosszabb példával kellene szolgálnom - vigyorog rám gonoszan.

- Rossz példa? - kérdezem meglepődve, miközben még közelebb hajol hozzám. Kezével megtámasztja magát a térdemen, miközben lehunyja a szemét. Az orrunk már összeér, így rájövök, hogy ezúttal nem viccel. Hezitálok egy pillanatig, hogy ez alkalommal nekem kellene megtréfálnom, pár ötlet eszembe is jut, de elvetem őket. Mielőtt még ajka az enyémhez érne, kivágódik a kávézóból átvezető ajtó, amin egy ordító Tae rohan be.

- Sugaaaaaaa! - kiabál szüntelenül, majd meglátva minket megáll egy pillanatra.

Tisztán látom a feje felett megjelenő kérdőjelet, ahogy elkerekedett szemekkel néz ránk. Yoongi a meglepetéstől elveszti az egyensúlyát, kezét elkapja a térdemről, és azzal a lendülettel lezuhan a székéről. Szőke haja száll a levegőben, amint a padló felé közelít. Feljajdul, amint földet ér, és egy pillanatig elterül a földön. Már megijednék, hogy történt vele valami, de aztán összekucorodik és rám néz:

- Azt hiszem megpihenek egy kicsit - mondja, majd behunyja a szemét.

Felemelem a tekintetem, a még mindig lesokkolva álló Taehyungra pillantok. Elnyomok egy nevetést, amint ráeszmélek, hogy még mindig ugyanott áll, ugyanazzal a lesokkolt arckifejezéssel. Üres tekintettel bámul rám, a szája tátva van, félek, hogy belerepül valami.

- Tae? - kérdezem szelíden.

- Úristen! Mondtam, hogy Yoonbrey is real! - kezd el kiabálni, majd egyenesen odaugrál hozzám.

Már éppen tiltakozni kezdenék, de Yoongs a földről fejét rázva rám néz. Befogom a szám, és mosolyogva nézem az örömében ugráló Taehyungot. Nála furcsább és aranyosabb emberrel még soha nem találkoztam.

- Sugaaaaa! Nem akarsz kijönni a pult mögül? - jön közelebb, még mindig ugrálva.

- TaeTae, most éppen játszom.

- Mit játszol? - kérdezi úgy, akár egy kíváncsi kisgyerek.

- Azt, hogy egy kő vagyok. A kövek pedig nem mozognak - válaszol morcosan. Feje alá begyűrte már táskámat, és úgy kucorodott össze. Ha nem tudnám, hogy milyen fáradt, azonnal felrángatnám, hogy ne foglalja a pult alatt a helyet.

- Játszhatok veled? - kérdezi Tae, de nem is vár válaszra.

Rögtön bebújik a barátja mellé a pult alá, és már ketten fekszenek az alattam elterülő kis helyen. Ilyenkor áldom a sorsot, hogy ma reggel nadrágot húztam, nem akarnám megrontani a felfelé kémlelődő, ártatlan Taehyung pillantását.

- Amúgy miért jöttél? - kérdezem a rózsaszínes hajú fiútól.

- Hyungot kerestem. Már nem is emlékszem miért... - vakarja a fejét, miközben fészkelődik, hogy több helyhez jusson. 

A két fiú egymást lökdösi, nem is foglalkozva azzal, hogy az előbb érkezett egy vásárló. Nem akarom elijeszteni, így kiszállok a pult mögül és segítek neki rózsákat válogatni. Szerencsére csak egy egyszerű barna papírba kell csomagolnom, így nincs ideje észrevenni a pult alatt dulakodó fiúkat. Miután távozik, lehajolok hozzájuk.

- Egy, kettő! Tessék azonnal felkelni! A munkahelyeteken vagytok, nem az óvodában.

- Igen is, Aubrey! - kiáltja gyerekhangon Tae, majd feltápászkodik.

- Yoongs, ez neked is szólt! - nézzek rá szigorúan. Ha továbbra is a földön fekszik, akkor megfázás lesz a vége.

- Képes vagy a barátodnak is parancsolgatni? - kérdezi Taehyung elképedve.

- Nem a barátom - vágom rá azonnal.

- Mi van? - kérdezi Yoongi elképedve.

- Nem kérdeztél meg arról, hogy akarok-e a barátnőd lenni. Vagy tévedek? - húzom fel a szemöldököm.

Végül a szőkeség is sikeresen függőlegesbe vonszolja magát, de nem hagyja abba a morgást. Tae még mindig gondolkodik azon, hogy mégis miért jött át az üzletbe, de sehogy sem akar eszébe jutni. Végül csalódottan megy vissza dolgozni a kávézóba, szándékai tisztázatlanok maradnak számunkra.

Csendben folytatjuk a munkát, ebédidőben pedig sikeresen befejezem az önéletrajzomat is. Továbbra is szeretnék a virágüzletben dolgozni, viszont jól jönne még egy munkahely. A megtakarított pénzemből még bőven marad, a virágüzleti fizetésemmel pedig szerencsére futja a lakásra és a számlákra. Viszont nagyon szeretnék még egy kis pénzt félretenni a jövőmre, hiszen soha nem tudhatom, hogy mi jöhet.

- Szóval nem vagyok a barátod? - kérdezi Yoongi. Megijeszt, mivel hátulról suttog a fülembe.

- Csak azt mondhatom, amit az előbb: nem kértél meg, hogy legyek a barátnőd.

- Mégis hogyan kellene megkérdeznem? - szegezi nekem a kérdést, miközben átölel hátulról.

Min Kibaszott Yoongi! Már megint szívrohamot készülsz okozni nekem! Éppen egy pillanatig marad így, majd eltávolodik tőlem és leül a székére. Nagy levegőt veszek és megpróbálok úgy tenni, mintha nem lenne különösebb hatással rám.

Amint négy óra lesz, elindulok haza. Yoongs ma a stúdióba megy, így nem töltünk időt együtt. Szeretnék beszélni Jinnel erről az egészről, de meg kell várnom, hogy hazaérjen. Alig lépek be a lakásomba, máris cseng a mobilom, édesanyám hív éppen.

- Szia, anya!

- Szia, drágám! Már meg is feledkeztél rólunk? - kérdezi szemrehányóan. Igazság szerint nem viselkedtem jó gyerek módjára, valóban megfeledkeztem a szüleimről.

- Jaj, dehogy! Csak nagyon lefoglalt a munka és egyebek - füllentek azonnal, mivel nem akarom megbántani.

- Rendben van, örülök, hogy nem eseménytelenül telnek a napjaid. Édesapáddal arra gondoltunk, hogy jó lenne ma este veled vacsorázni. Természetesen,  ha neked is megfelel...

- Persze, szívesen veletek vacsorázom!

- Rendben, akkor találkozzunk nyolckor az étteremben! Szervusz!

- Alig várom! Szia!

Édesanyám hangjából kicsengett a sértődöttség, amiatt, hogy nem kerestem őket hamarabb. Haragszom magamra emiatt, hiszen minden ellenére ők mégis a szüleim, több időt kellene rájuk áldoznom. Úgy tűnik ma estére elmarad a Jinnel való találkozás, egyből munka után nem akarom zavarni.

Gyorsan eltelik a délután, és máris azt veszem észre, hogy ideje indulnom a hotelhez. Egyszerű, fekete farmert viselek és egy elegáns bordó pulcsit. Anyukám nem mondta, hogy ki kellene öltöznöm, így kényelmes ruhákat választottam. Ahogy az utcán sétálgatok, önkénytelenül is eszembe jut az, ahogy Yoongi tegnap este hazakísért. Ma még a szokásosnál is ragaszkodóbban viselkedett, fájt a szívem amiatt, hogy elutasító voltam vele.

A szálloda étterme nagyon elegáns, de nem foglalkozom azzal a ténnyel, hogy nem ehhez vagyok öltözve. Az utóbbi hónapokban megtanultam azt, hogy mégis hogyan utasítsam el a külvilág véleményét. Azonnal észreveszem édesapámat, éppen hangosan nevet valamin, amit a pincér mondott neki. Elmosolyodom ezen, hiányzott már ez a hang és azonnal feléjük indulok.

- Sziasztok! - köszöntöm őket, amint kihúzom az egyik széket.

- Aubrey, azt hittem már meg is feledkeztél öreg apádról!

- Apa, nem vagy te még olyan öreg! Hogyan is feledkezhettem volna meg rólatok?

- Csaknem azzal a Yoongi gyerekkel voltál, hogy nem kerestél minket? - néz rám cinkos mosollyal.

- Dehogyis! És ne cukkolj már vele, nem vagyok már tinédzser!

- Rendben, kisasszony! Megértettem! - mondja nevetve, majd felém nyújtja az étlapot.

Igyekszem eltűnni az előttem elterülő karton mögött, nem bírom anyukám vizslató pillantását. Láthatóan megint nem elégedett a ruháimmal, viszont most túl fáradt vagyok ahhoz, hogy kiálljak magamért. Helyesbítek: az utóbbi hónapokban megtanultam figyelmen kívül hagyni mások véleményét, kivéve, ha az anyukámról van szó. Valahogy ez a tökéletes nő látványa még mindig feszültséggel tölt el.

Amint kihozzák a rendelésünket, csendesen nekilátunk enni. Nem igazán beszélgetünk közben, soha nem volt szokásunk vacsora közben társalogni. A desszertnél viszont kibújik a szög a zsákból. Édesanyám sikeresen bebizonyítja újra, hogy sokkal többet vár el tőlem a jelenleginél, és nem indok nélkül akart velem vacsorázni.

- Nos, Aubrey... Arra gondoltunk édesapáddal, hogy ideje lenne abbahagynod a makacskodást és visszajönnöd velünk Amszterdamba.

- Tessék? Miért? - kérdezem meglepődve, miközben igyekszem nem megfulladni a torkomon akadt falattól.

- Itt csupán egy virágüzletben dolgozol, nem is használod ki a végzettséged. Otthon viszont az egyik barátunk megvett egy óriási kiadót, oda keres embereket dolgozni. Ráadásul írhatnál is valamit, biztosan szívesen kiadná.

- Szóval dolgozzak egy barátotoknak?

- Már beszéltünk vele rólad és azt mondta, hogy lát benned potenciált. Szóval, ha most hazajönnél velünk, akkor jó szülő módjára eltekintenénk a meggondolatlanságodtól és még munkád is lenne. Apáddal hajlandóak vagyunk akár egy saját lakást is venni neked, ha ezt szeretnéd.

- Mégis mi van? Azt hiszed, hogy ennyi a büszkeségem? Hogy azok után, hogy elkezdtem egy önálló életet felépíteni, teljesen egyedül, fogom magam és visszamegyek? Visszamennék azért Amszterdamba, hogy egy olyan munkahelyen dolgozzak, ahova a családi kapcsolataim miatt vettek fel? Szerinted ezt képes lennék elviselni? - fakad ki belőlem.

- Aubrey, halkabban! - csitít édesapám.

- Egyszerűen nem hiszem el! Azt hittem, hogy ma este csak időt akartok tölteni velem! Nem azért jöttem, hogy emlékeztessetek arra, mégis mekkora csődtömeg vagyok!

- Drágám, erről szó sincs... Csak láttuk Audreyt most, hogy ő mennyire sikeres. Azt akarjuk, hogy neked is legyen karriered és egy szerető férfi az életedben...

- Audrey! Audrey! Audrey! Már megint csak ő! Jegyezzétek meg, hogy nem vagyok Audrey! Én Aubrey vagyok! - már nem tudok semmit tenni ellene, kiabálok, miközben forró könnyek marják a szemem.

- Aubrey! Nyugodj meg kérlek! - szól újra apukám. Nem tehet mást, az egész étterem minket bámul.

- Soha nem voltam ő és soha nem is leszek! Én itt vagyok boldog, végre úgy érezhetem, hogy tartozom valahova. De nem! Nektek ide kell jönnötök és emlékeztetnetek, hogy soha nem leszek olyan jó, mint az unokatestvérem! Elegem van ebből! Soha többé nem megyek vissza Amszterdamba! - felkapom a táskám és a kabátom, majd kiviharzom.

Az utcán már koromsötét van, én meg alig látok a könnyeimtől, de rohanni kezdek. Alig várom, hogy haza érhessek, és vehessek egy nyugtató fürdőt. Olyan jól indult a mai nap, mégis hogyan tudott így végződni?

Sziasztok! Tudom, hogy megint későn hoztam részt, de a napokban valahogy sehogy sem akar összejönni, hogy frissíthessem a történetet :c Ezentúl viszont igyekezni fogok! ☺