Álmosan próbálok másik oldalamra fordulni, de a jobb kezem nem akar mozdulni, visszaránt. A szobában szokatlanul kevés fény van, az ágy viszont feltűnően kényelmes. Kell egy pillanat fáradt elmémnek, hogy ezen tényezők segítségével összerakja a képet: nem a lakásomon ébredek.

Megpróbálok nem felsikkantani a tényen, hogy jelenleg Yoongs és én egy ágyban fekszünk. Lehunyom a szemem, hogy hátha visszaalszom és otthon ébredek, de semmi nem történik. A helyzetet tovább rontja, hogy megérzem kezét, amint hajamba túr. Most éppen a hajammal játszik? Hogy lehetnék képes ilyen körülmények között elkerülni egy szívrohamot?

Nagyot ásítok, hogy feltűnően ébredhessek fel. Yoongi azonnal visszahúzza kezét, összekulcsolt ujjainkat is szétrázza. Megpróbálok nem kuncogni ezen, de nehéz visszatartani a feltörő hangot. Mosolyogva fordulok felé, hogy jó reggelt kívánhassak neki. Ám, ő lehunyt szemekkel fekszik, erősen próbál alvást imitálni.

- Yoongs, tudom, hogy ébren vagy! - pöckölöm meg orrát.

- Minek kellett felébresztened? - morogja, miközben megdörzsöli a szemét.

A lehető leggyilkosabb tekintetével próbál rám nézni, mintha tényleg én lennék a hibás amiatt, hogy megébredt. Elgondolásom szerint most rettegnem kellene, hiszen az alvás mindennél szentebb számára. Viszont csak ártatlanul rámosolygok, majd még egyszer orron pöckölöm.

- Azt hiszem szakítanunk kellene - mormolja.

- De, hát nem is járunk! - nézek rá elképedve.

- Azok után, hogy egy ágyban aludtál velem, még azt mered mondani, hogy nem vagyunk egy pár?

- Legjobb tudásom szerint még mindig nem kérdeztél meg arról, hogy szeretnék-e a barátnőd lenni.

- De meg is csókoltalak! Ez nem azt jelenti?

- Akkor ilyen logika alapján már több, mint két hónapja járunk - cukkolom.

- Rendben. Én benne vagyok - mondja, majd befúrja magát a párnák közé.

Nevetve kelek fel, összeszedem a cuccaim és a fürdőbe megyek. Gyorsan felöltözöm, majd a szállodás fogkrémből nyomok egy keveset az ujjamra és úgy próbálok meg fogat mosni. A táskám aljában megtalálom az egyik kompakt púderem, egy vékony réteget fel is vészek az arcomra. Gyorsan kifestem a szempilláim, majd ajakbalzsamot is használok, mielőtt kilépnék. Még mindig Yoong pólóját viselem, hihetetlenül kényelmes.

- Ezzel kisajátítottad a felsőmet? - kérdezi tőlem, miközben nagyot nyújtózik.

- Visszakapod, majd ha hazaérünk.

Végszóra megkordul a gyomrom, olyan hangosan, hogy belepirulok. Yoongi egy pillanatra felvont szemöldökkel néz rám, láthatólag őt is meglepte a "morgás" hangereje. Elneveti magát, majd felkel. Még mindig nem visel nadrágot, egy szál boxerben és pólóban járkál a szobában. Elfordulok, hogy ne bámuljam meg, hiszen az még inkább elvörösödnék.

- Nem öltöznél fel, kérlek? - kérdezem.

- Miért? Nincs amit szégyellnem. Csaknem megint zavarba hoztalak? - hallom a hangján, hogy a szokásos vigyora terülhet szét az arcán.

- Dehogy. Csak nem szeretném látni a piszkafa lábaid - vágok vissza.

- Ez most visszavágás amiatt, mert csúnyának neveztelek? Ez nem volt szép húzás!

Hallom, amint kicipzározza a hátizsákját és erősen reménykedem abban, hogy a nadrágját szedi elő. Pár másodperccel később megérzem kezét a vállamon, maga felé fordít. Már felöltözött szerencsére, de haja még mindig szanaszét áll az alvástól.

- Ideje lenne reggeliznünk - mondja, miközben leültet az ablak mellett elhelyezkedő kis asztalhoz.

- Már majdnem belehaltam az éhségbe! - panaszkodom, miközben elhúzom a sötétítőt.

- Hé! Kiég a szemem! - kiáltja.

- Vigyázz, bújj árnyékos helyre, mielőtt még elégnél a naptól.

Magamban magasztalom Yoongit, miközben nagyot harapok az előre csomagolt szendvicsből. Ha tegnap este nem vásárolt volna a benzinkúton, akkor most éheznénk. Az órámra pillantok mindeközben, és lesokkolva látom, hogy már 11 körül jár az idő. Majdnem dél van, de még mindig nem tértünk vissza Szöulba.

- Mikor indulunk? - kérdezem meg két falat között.

- Amint befejeztük, mehetünk. Ennyire meg akarsz már szabadulni tőlem?

- Eltaláltad! - öltöm ki rá a nyelvem.

Miután befejezzük a reggelit, összeszedjük a holmijaink és bezárjuk az ajtót. A kulcsot átnyújtjuk a portásnak, majd távozunk. Az autó ugyanúgy a motel mellett áll, Yoongs ismét kinyitja nekem az ajtót. Mosolyogva szállok be, a kabátomat azonnal kicipzározom, mivel nem akarok bemelegedni.

- Tudod mit? Megtarthatod a pólóm, rajtad úgyis jobban áll - szólal meg, miközben elindulunk.

A hazaúton csendben vagyunk, nyugodt hangulat uralkodik az autóban. Bekapcsolom a rádiót, és a tegnapival ellentétben most kedvemre való dalok szólnak. Együtt dúdolok az énekessel, mire Yoongs elvigyorodik.

- Borzalmas hangod van - vakarja meg a tarkóját.

- Tudom. De nem igazán érdekel, én szeretek énekelni - vonom meg a vállam.

Meglepetésemre, nem telik egy perc sem és Yoongi is együtt dalolászik velem. Először nevetnem kell, amint meghallom, hogy ő sem egy tehetséges ebben. Aztán felszabadulunk mind a ketten, és torkunk szakadtából énekelünk együtt Taeyeonnal. Miután befejeződik a dal egymásra pillantunk, mindkettőnk arcán egy óriási vigyor terül szét. Régen éreztem magam ennyire harmóniában a fogyatékosságaimmal. Nem zavar ebben a pillanatban, hogy nem vagyok jó éneklésben, az sem érdekel, hogy nem vagyok tökéletes. Nem akarok senkinek megfelelni, csupán jól érzem magam.

- Hát, köszönöm ezt a kirándulást! - mondom, miközben kiszállok a lakásom előtt.

- Máskor is elmehetünk oda, ha szeretnéd. De, ha most megbocsájtanál, akkor hazaindulok. Még van egy pár órám aludni, mielőtt a stúdióba kellene mennem.

- Menj csak! Hát, akkor még találkozunk, gondolom... - habogok össze-vissza. Nem tudom, hogy hogyan kellene elbúcsúznom.

- Azt garantálom, nem szabadulsz meg tőlem olyan könnyen.

Végignézem, ahogyan visszaül az autóba, majd elhajt. Egy pillanatig utána bámulok, majd mosolyogva kifújom a bent tartott levegőt. Elképzelni sem tudom, hogy kicsivel több, mint két hónap alatt hogyan jutottunk el eddig. Úgy érzem, mintha sorsszerű lett volna a Yoongival való találkozásom: teljesen felforgatta a világomat, de közben segített abban, hogy lassan elfogadjam magam.

Éppen a kódomat írom be, amikor zsebemben rezegni kezd a telefonom. Belépek a lakásba, mielőtt megnézném, hogy ki keres. Édesanyám neve villog a kijelzőmön, mire sóhajtok egyet. Még mindig nincs kedvem vele beszélni, elegem van abból, hogy folyamatosan megbocsájtok, aztán meg ugyanazokkal a mondatokkal bánt meg. A mosolyszünet most a szokásosnál tovább fog tartani: egészen addig, amíg rá nem eszmél, hogy csak azt szeretném, ha önmagamért szeretne.

Még mindig fáradt vagyok, az autóút is elálmosított, ráadásul az éjjel is alig aludtam valamit. Yoongs mellett, mégis hogyan tudtam volna pihenni? Még álmában is a kezemet szorította, a szívem majd kiugrott a helyéről. Fogalmam sem volt róla az elején, hogy ilyen gyengéd és figyelmes is tud lenni. Mégis mit láthat bennem?

Leheveredem az ágyra, és belefúrom a fejem a párnámba. Egy kisebb sikoly tör fel belőlem, kiengedem. Olyan boldog vagyok, hogy azt hiszem képes lennék belehalni. Végre, évek óta először teljesen kibékültem a világgal: magabiztosnak és legyőzhetetlennek érzem magam. Ezt meg Yoongsnak köszönhetem. Elmosolyodom, amikor realizálódik bennem, hogy még mindig az ő pólóját viselem. Szerencse, hogy nem kérte vissza, hiszen szerintem nem is adtam volna. Olyan puha anyaga van, és Yoongi illata keveredik rajta a sajátommal.

Észre sem veszem, és elaszom. Este hét körül ébredek meg, már sötétbe borult a lakásom. Megdörzsölöm a szemem, miközben kimászom az ágyamból, hogy lezuhanyozhassak. Jól esik a meleg víz, ahogy átjár. Teljesen ellazulva és újjászületve lépek ki a fürdőszobából, miközben nosztalgiázom. Míg Amszterdamban éltem, minden péntek este a legjobb barátnőmmel eljártunk bulizni. Az egyetemi éveim rengeteg szórakozásból álltak, annak ellenére, hogy nem igazán rajongtam a kimozdulásért. Természetesen Gaby mindig talált magának egy srácot, én meg csak harmadik kerékként zavartam őket. Szerencsére ez azóta se fordult elő velem, és most azt se bánom, hogy ezeken az estéken én maradtam egyedül.

Elhessegetem az emléket, miközben készítek magamnak vacsorát. Már éppen kész lenne a pirítósom, amikor megzavar megint a csengőhangom. Mérgesen kapok a készülék felé, hogy elutasíthassam anyám hívását, de meglepetés ér. Jin keres éppen.

- Szia, Jin! - szólok bele vidáman. Már napok óta akartam vele beszélni, de féltem, hogy nem-e zavarnám.

- Szia, Aubrey! Emlékszel a legutóbbi kérésemre? - kérdezi jókedvűen.

- Amikor a stúdióba kellett kaját vinnem nektek?

- Pontosan. Meg tudnád azt még egyszer tenni értünk? A táska összepakolva ott van a pulton, a kódom meg tudod.

- Természetesen. Azonnal indulok.

- Egy angyal vagy, Aubrey! Nem csoda, hogy Suga odavan érted - nevet, de a következő pillanatban jajgatni hallom. Biztos, hogy az említett fél közben belebokszolt a vállába.

Nevetve búcsúzom el, majd félreteszem a pirítósom. Ha szerencsém van, akkor nekem is jut a srácok ennivalójából, Jin főztjét meg semmi pénzért sem hagynám ki. Gyorsan átöltözöm valami csinosabba, hiszen mégsem akarok cicanadrágban és melegítő felsőben beállítani a srácokhoz. Hajamat picit megigazítom, majd felteszek egy kis szájfényt, mielőtt átmennék Jin lakásába.

A piros táska ugyanott áll, ahol legutóbb. Gyorsan felkapom a pultról, majd a stúdió felé veszem az irányt. Alig pár órája váltunk el Yoongival, de úgy tűnik, hogy megint találkozni fogunk. Mosolyogva sétálok, miközben minden szembe érkezőre rámosolygom. Páran viszonozzák gesztusom, mások pedig úgy tesznek, mintha észre sem vették volna. A bent levő biztonsági őr újra ismeretlen számomra, úgy tűnik ő sem dolgozik az éjszakai váltásban. Beszállok a liftbe, majd végighaladok az ismerős folyosón. Kopogtatás nélkül nyitok be, ám nem vagyok felkészülve az engem fogadó látványra.

Jimin a földön fekszik, miközben Tae a hasán ülve kiabál, valószínűleg valamilyen fajta szerelmi vallomást. Jungkook egy ronggyal csapkodja Namjoont a sarokban, míg Jin nevetve nézi őket. Mindeközben Hobi ordibálva borzolja össze Yoongs haját, akinek egy pillanatig se kell több, azonnal a srácra veti magát. Egy pillanatig csak lesokkolva állok ott, hiszen a nagy hangzavarban fel sem tűnik nekik, hogy megérkeztem. Megköszörülöm a torkom, mire mindenki felkapja a fejét. Jimin azonnal elvörösödik, Taehyung pedig lassan lekászálódik róla. A többiek szótlanul merednek rám, mire elnevetem magam.

- Hát erre a fogadtatásra nem számítottam... - mondom, miközben helyet foglalok a kanapén.

- Kajaaaa! - kiált fel Hobi, miközben a táskára veti magát.

Azonnal összegyűlnek, hogy ehessenek. Szinte verekszenek, hogy mindenkinek jusson tányér, és evőeszköz, Jin csendben terelgeti őket. Ebben a pillanatban látszik csak, hogy ő a legidősebb közülük, máskor ugyanolyan gyerekként viselkedik, mint a többi. Végül nekem is jut egy adaggal, boldogan kezdek a többiekkel együtt falatozni.

- Aubrey? Hogy tudsz ilyen jóízűen enni? - pillant rám Tae.

- Miért ne tudnék? - kérdezem meglepetten.

- Csak Rose ma azt mondta, hogy Suga és te azért nem jöttetek dolgozni, mert ételmérgezést kaptatok...

- Nem volt az olyan súlyos, úgy tűnik - szabadkozom.

- Tae, baszki! Ne legyél már ilyen hülye! - nevet Kookie. - Még én is tudom, hogy nem kaptak ételmérgezést, csak Yoongs lusta volt bemenni dolgozni és inkább a tegnapot a barátnőjével akarta tölteni.

- A barátnőjével? - kérdezi üres arckifejezéssel Taehyung.

- Vagyis Aubreyval - segít neki Jimin.

- Nem vagyok a barátnője - vágok közbe, mire nevetni kezdenek.

- Suga, azt hiszem most utasítottak vissza - küszködik Namjoon a könnyeivel.

Jin kivételével mindannyian szekálni kezdik a szőkeséget, aki fáradt arckifejezéssel is, de tűri barátai beszólásait. Végül a legidősebb csendre inti őket, csak azért, hogy elmondhassa legújabb viccét.

- Na ne! Jin, ha még egy faviccet mersz mesélni nekünk, én esküszöm kiugrom az ablakon! - kiáltja Hobi.

- Ne ítélkezz előre, ez tutira tetszeni fog! - lelkesedik. - Szóval, mi lesz, ha elütik a matematikust?

- Jaj, ne... - sóhajt Jungkook.

- Már nem számít! - kiált fel a poénnal.

Teljes csend uralkodik a stúdióban, aztán elkezdek nevetni. Nem a viccet találom szórakoztatónak, hanem sokkal inkább a tényt, ahogy a srácok reagálnak rá. Elismerem, Jin rengeteg faviccet szokott mesélni, amin még el se mosolyodnak az emberek. De a srácok reakcióját elnézve, ők már egy életre elegendő adagot kaphattak belőle.

- Aubrey, te ezt komolyan viccesnek találod? - néz rám Yoongs. - Azt hiszem, hogy szakítanunk kellene.

- De, nem is járunk! - tiltakozom újra.

- Pedig igen! Reggel egyeztük meg, hogy a tények állása szerint már több, mint két hónapja párnak számítunk! - piszkál.

- Nem emlékszem arra, hogy beleegyeztem volna - nevetem el magam.

Mindketten vigyorogni kezdünk, a többiek meg csak elképedve bámulnak ránk. Jimin még félre is nyel, köhögnie kezd, mire Kookie kezdi el a hátát ütögetni.

- Ki vagy te, és mégis mit tettél Min Yoongival? - kiabál Tae.

- A fene vigye el - szitkozódik Yoongs az orra alatt. - Ti most nem láttatok, és nem hallottatok semmit.

- De... Hát... - dadogja Hobi.

- Azt mondtam, hogy semmit - mennydörgi félelmetesen.

Úgy tűnik mindenki beletörődik ebbe a kijelentésbe és lemondóan sóhajtanak egyet. Senki nem szórakozhat Min Yoongival. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet a félelmetes oldala, amivel ennyire belefojtotta a szót a többiekbe.

Miután befejeztük a vacsorát, elköszönök a srácoktól, hogy nyugodtan dolgozhassanak tovább. Yoongs felajánlja, hogy lekísér a bejáratig, én meg élek a lehetőséggel. Amint bezáródik mögöttünk az ajtó, összekulcsolja az ujjaink, és úgy vezet a lift felé.

- Ezt most mire véljem? - kérdezem.

- Büntetés, amiatt, hogy beégettél a többiek előtt. Tényleg Min Cuki Yoongi lettem - mosolyog rám.

A liftben csak ketten vagyunk, így vállára hajtom a fejem, miközben lefelé haladunk. Nem mond semmit, amikor kinyílik az ajtó, egy gyors csókot nyom a homlokomra, majd kilépünk. A bejáratnál egy öltönyös férfibe ütközünk, Yoongs mélyen meghajolva köszönti. Innen sejtem, hogy valami nagy pozícióban levő ember lehet. Gyorsan elbúcsúzunk, majd haza indulok.

Miközben kitolom az üvegajtót, hirtelen eszembe jut valami. Mindig Yoongi keresett engem, én még soha nem hívtam el sehova. Talán ideje lenne áthívnom vacsorára, elvégre én már rengetegszer jártam a lakásán. Gyorsan megfordulok, hogy utána rohanjak. Visszalépek az épületbe, és egyből kiszúrom a tömegben: az előbbi öltönyös úrral beszélget. A férfi arckifejezéséből ítélve nem lehet túl boldog, Yoongs csak lemondóan bólogat. Nem akarom megzavarni, így úgy döntök, hogy majd otthonról felhívom.

Összességében a napom fénypontja megint a srácokkal való találkozás volt. Hazaérve, mielőtt elaludnék, elgondolkozom a Yoongival való viszonyomon. Már kezd egyre kevésbé kínossá válni a hangulat közöttünk, úgy érzem, hogy egyre közelebb kerülünk. Ki tudja, talán, majd ha megkérdezi, hogy legyek a barátnője igent válaszolok.

Sziasztok! Ez a rész most nem lett olyan érdekes, viszont ez csak átvezetés a következő eseményhez. A huszadik fejezet kedd este érkezik, mivel a héten próba érettségizem, így elég kevés időm jut az írásra.