A telefonomat kezembe veszem, hogy újra felhívhassam Yoongit. Fülemhez emelem, amint kicseng, de teljesen felesleges. A nappaliból hallom megszólalni csengőhangját, a dohányzó asztalon hagyta a készüléket. Ez még inkább szíven üt. Miután bontom a hívást, a felvillanó kijelzőn láthatom, hogy ötvenkét nem fogadott hívása származik tőlem, négy Jin részéről és további kettő Hobitól. A srácok úgy tűnik nem aggódnak annyira, mint én, pedig szabályosan eltűnt a barátjuk.

Leheveredem Solar mellé, aki felébred, és nyávogva közelebb mászik hozzám. A szemeim égnek az elfojtott könnycseppektől, de mindez ellenére közelebb húzom magamhoz a kiscicát. Összebújva fekszünk ott, dorombolása lassan megnyugtat, míg nyugtalan álomba nem merülök.

Úgy tűnik, hogy elszenderülve sem vagyok képes lenyugodni, olyan érzésem van, mintha a sötétség fojtogatóan rám nehezedne. A szomorúság érzése teljes erejével rám telepedik, nem vagyok képes szabadulni tőle. Álmaimban egy üres, szürke szobában járok, egyedül vagyok ott. Alig van levegő, fuldokolni kezdek, a tüdőm és a szívem hihetetlenül sajog. Megérzem, ahogy sós könnycseppek csordulnak ki a szememből, végigszánkázva az arcomon, míg el nem érik a szám sarkát. Nem vagyok képes letörülni őket, hagyom, hadd ömöljenek. Egy pillanatra azt hiszem, hogy megőrültem, mert esküdni mernék, Yoongi hangját hallom.

- Amíg nem voltam itt, leszbikus lettél? Nem tudtam, hogy a macskák is képesek erre. Tudod, hogy szeretlek, de most menj a csajom mellől - hallom.

A mondatok sehogy sem nyernek értelmet, abszurditásukon muszáj kényszeresen nevetnem. Félálomban vagyok, de a szemeimet képtelen vagyok kinyitni. Fogalmam sincs, hogy hol fekszem, de ebben a pillanatban nem is érdekel. A jobb oldalamra fordulok és magamra húzom a pokrócot, hogy fejemet is takarja. Újra teljesen elmerülök az álmok világában, de már sokkal nyugodtabban.

Amikor ébredezni kezdek, megérzem, hogy mennyire égnek szemeim. Mégis mennyit sírhattam, hogy ezt az állapotot érhessem el? Lassan térek magamhoz, a fejem hihetetlenül fáj, így egy darabig mozdulatlan maradok. Legelőször, mielőtt akármerre is moccannék, kinyitom a szemeim, mire majdnem szívrohamot kapok. Lassan felemelem a jobb kezem, hogy megcsípjem magam, de hiába teszem, az elém terülő látvány nem akar eltűnni. Tátott szájjal meredek az éppen engem figyelő szőke fiúra. Féloldalas mosolyra húzza a száját, de még így sem akarja elfordítani a fejét.

- Na végre! - szólal meg, elnyomva egy ásítást. - Már azt hittem, hogy soha nem ébredsz fel. Meg merném kockáztatni, hogy talán még nálam is mélyebben alszol.

- Te mit keresel itt? - nyekergem, miközben végignézek rajtunk. A lábaink egymásba fonódva, jobb kezét a derekamon pihenteti és szemeit le sem veszi rólam.

- Inkább te mit keresel itt? Tudod, ez az én lakásom... Eléggé meglepődtem, amikor hazaérve az ágyamon aludtál, összebújva Solarral. Nem is kell mondanom, de azért egy pillanatra féltékeny lettem. Két fontos nő az életemben pont nélkülem alszik együtt, a hátam mögött ráadásul. Mégis mióta tart a viszonyotok? - próbálja elviccelni a dolgot.

Kell egy pillanat, míg teljesen magamhoz térek és felfogom a helyzetet. A fiú, akit egész nap kerestem, itt fekszik velem szemben. Azonnal ülő helyzetbe tornázom magam, mire ő is követi a példámat. A szobában félhomály van, csupán egy kislámpa ég, de érzem, hogy éjszaka lehet. Jelen pillanatban ez cseppet sem érdekel, hiszen Yoongs végre visszatért. Nem tudok mit tenni ellene, túl hirtelen törnek rám az érzelmek. Két kezemmel megragadom az arcát, majd közel hajolva homlokon csókolom. Olyan boldog vagyok amiatt, hogy újra láthatom, hogy úgy tűnik mégsem utasított el. A homlokáról áttérek az orra hegyére, majd az arcát árasztom el apró csókokkal. Fogalmam sincs, hogy miért lettem hirtelen ennyire közvetlen, egyszerűen csak örömmel tölt el a jelenléte.

Mikor végre realizálódik bennem, hogy mégis mit teszek, azonnal lefagyok. Érzem, ahogyan arcomba fut a vér, és azonnal elhúzódom. Nem merek ránézni, lesütöm a szemem, miközben azt hallom, ahogy levegő után kapkod.

- Azt hiszem, kicsit rossz az időzítésed - szólal meg halkan. - Még jó, hogy most abbahagytad, hanem nem tudnám tovább türtőztetni magam - suttogja továbbra is.

Ha egyáltalán lehetséges ez még, a szavaitól még vörösebb leszek. Lelógatom a lábaimat az ágyról, majd felkelek. Egy pillanatig csak állok ott, nem tudom, hogy mit mondhatnék. Hihetetlenül zavarban vagyok, gondolataim rendszertelenül keringőznek.

- Azt hiszem, hogy most megyek - mondom végül.

- Nagyon szívesen felajánlanám, hogy maradj itt... De jelen esetben nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. Azért hazakísérlek, későn van ahhoz, hogy egyedül bóklássz - böki ki végül, majd ő is felkel az ágyról. 

A nappalin áthaladva megbotlom a kanapé szélében, majdnem orra is esek. Meglepetésemre Yoongs nem nevet ki, csendesen elhalad mellettem, hogy felkapcsolhassa a villanyt. A már fénybe borult előszobában veszem észre, hogy ő is ugyanolyan vörös, mint én. Az ajkába harap, ahogyan a szeme sarkából rám pillant, nekem meg görcsbe rándul a gyomrom. Veszek egy mély levegőt, miközben felhúzom a cipőm. Csendben lépünk ki a lakásából, fogalmam sincs, hogy hány óra lehet, de lopakodva megyek le a lépcsőn. Kint megcsap az éjszakai hűvös idő, viszont az utcákon még mindig látni embereket. Szöul sosem alszik, ahogyan most én is éberebb vagyok, mint valaha. A hideg szinte arcon csap, de most nem tiltakozom ellene, a köztünk levő feszült hangulatot nem ártana lehűteni.

- Yoongs? - töröm meg végül a csendet.

- Igen?

- Elmondod, hogy hova tűntél? Annyira aggódtam, nem jöttél dolgozni, nem vetted fel a telefont. Még a stúdióba is elmentem, majd a lakásodra is. Azt hittem, hogy már engem kerülsz és soha többet nem szeretnél látni - bukik ki belőlem.

- Butaság volt ezt gondolnod. Ha nem akarnálak soha többé látni, akkor azonnal kidobtalak volna a lakásomból. Nem akartalak megijeszteni, tényleg. De szükségem volt egy kis magányra, átgondolni mindent. Az utóbbi időben rengeteg minden szakadt a nyakamba és nem tudtam, hogyan dolgozhatnám fel.

- Már rendben vagy?

- Fogjuk rá. Rendben leszek. Tényleg sajnálom, nem akartalak egyedül hagyni.

- Akkor most megkérhetlek valamire?

- Persze. Mi lenne az?

- Holnap, ha van időd és kedved, eljönnél hozzám Andrewhoz? Naty külön kérése volt, hogy vigyelek magammal, úgy tűnik nagyon megkedvelt.

- Nagyon szívesen veled megyek. Ami azt illeti, én is nagyon megkedveltem őt.

Úgy érzem, mintha egy óriási súly hullott volna le a szívemről, és mintha újra levegőt kaphatnék. Csendesen sétálunk a lakásom felé, mindketten fáradtak vagyunk, és egy picit még mindig kínosan érzem magam. Nem tudom, hogy mi ütött belém Yoonginál, teljesen szokatlanul viselkedtem. Végül elérjük a lakóépület bejáratát, és búcsúzkodni kezdünk.

- Akkor, jó éjt neked! Holnap, vagyis ma reggel találkozunk! - mondja, miközben már lassan hátrálni is kezd.

- Jó éjt neked is. Ne késs el, tegnap egész végig a hátamat tartottam érted. És Yoongs? Soha többé ne tűnj el, kérlek.

Bólint, majd elindul haza. Nagyot sóhajtok, miközben utána nézek. Az arcom még mindig vörös, sehogy sem akar visszatérni a normális színéhez. Lassan baktatok fel a lakásomba, ahol egyből ágyba dőlök.

A szokásos időben ébreszt a telefonom, én meg morogva kelek fel. Az utóbbi napokból elég sok időt töltöttem az ágyban, mégsincs sok kedvem felkelni. Aztán eszembe jut, hogy Yoongi ma már jön dolgozni, így sikerül összeszednem magam.

A szemeim kissé felpüffedtek, úgy tűnik a sok sírás megtette a hatását. Ma kényszeresen érzem azt, hogy kisminkeljem magam, szóval a napomat azzal is kezdem. Eszem egy keveset, miközben eszembe jut, hogy Yoongs legutóbb megígértetett velem egy reggelit és egy vacsorát is. Szerintem elfelejtette azóta, mivel többször nem hozta fel a témát. A szokásos tempómban készülök el, de ma már van kedvem kicsit több időt tölteni az öltözködéssel. A szüleim akkor jutnak eszembe, amikor elindulok dolgozni, de gyorsan elhessegetem a gondolatot. Eleget sírtam és szomorkodtam, ideje lenne, hogy érzéketlenné váljak ezzel kapcsolatban.

Az üzlet már nyitva van, mire odaérek, úgy tűnik Yoongs megfogadta a tanácsom. Belépve, a pult mögül biccent mosolyogva. Egyenesen felé veszem az irányt és lepakolok a mellette levő székre, majd helyet foglalok.

- Ma már egy kicsivel jobban nézel ki - jegyzi meg.

- Köszönöm, ezt bóknak veszem.

- Egyébként, mikor hajthatom be rajtad azt a beígért reggelit és vacsorát?

- Akármikor - felelem azonnal. Elpirulok erre a válaszra, hiszen úgy hangzottam, mint egy rajongó tinédzserlány.

Lesütöm a szemem, de hallom, ahogy megköszörüli a torkát. Mondani szeretne valamit, de végül nem szólal meg. Számomra még mindig kicsit kínos a helyzet, nem tudom mit kellene mondanom vagy tennem. Végül csak átnyúlok a pulton, hogy felvehessem az ollót, itt az ideje a szalagokkal foglalkoznom. Yoongi éppen akkor szeretné elmarni szintén az ollót, így összeér kezünk. Azonnal visszakapom az enyémet, nem tudom hova tenni ezt a hirtelen jött zavart.

- Figyelj, sajnálom, ahogy tegnap viselkedtem. Esküszöm, hogy soha nem volt még ilyen érzelmi kitörésem... - szabadkozom.

- Nehogy sajnálkozni kezdj! Hidd el, nem volt ellenemre, sőt... Nem akarom, hogy emiatt kínosan érezd magad, felnőtt emberek vagyunk. A felnőtt emberek meg már puszinál sokkal többet is csinálnak.

Kínosan felnevet, mire belőlem is kitör egy kis kuncogás. Végre úgy érzem, hogy visszatér minden a rendes kerékvágásba, újra képesek vagyunk egymást ugratni. Belebokszolok játékosan a vállába, ő meg elkapja karomat egy pillanatra. Közelebb ránt magához, és nagyon gyorsan hozzá érinti az ajkait az enyémekhez. Elhúzódik, majd óriási mosollyal az arcán rám néz.

- Látod, ez is több annál. És hidd el, jobb, hogy tegnap hazamentél. Mert ennél sokkal több is járt az eszemben, a kis kirohanásodnak köszönhetően - mondja, majd átvonul a kávézóba.

Lefagyva ülök a széken, lassan kezdek feleszmélni. Ujjaimat lassan ajkamra simítom, majd megpróbálok elnyomni egy mosolyt. Min Kibaszott Yoongi, most aztán tényleg nem tudok eligazodni rajtad! Viszont a legutóbbi esetekkel ellentétben, most nem zavar az, hogy mennyire meg tud lepni.

A nap túl gyorsan eltelik, észre sem veszem és máris érkezik a váltás. Az önéletrajzomra továbbra sincs semmilyen visszajelzés, pedig hazaérve az az első dolog, amit megnézek. Andrewhoz hatra vagyunk hivatalosak, így már nincs sok időm pihenni. Picit nézelődöm az interneten, majd lezuhanyzom és készülni is kezdek. Előrángatok egy puha, csíkos pulcsit a szekrényemből, amihez egy sima, fekete farmert veszek fel. Ezüst, vékony láncot viselek csak, nem akarom túlzásba vinni. Éppen a szájfényt viszem fel, amikor Yoongi csenget.

Mosolyogva nyitok neki ajtót, ő meg viszonozva gesztusomat belép az előszobába. Gyorsan felkapom a táskámat, majd felhúzom a bakancsom és kabátot veszek. Rohanva indulunk el a buszmegálló felé, nem akarunk elkésni.

- Még épp időben! - kiáltja lihegve, amint begurul a busz.

Felszállunk, majd leülünk egy helyre. Meglepően kevesen vannak a buszon, pedig máskor tömve szokott lenni. Amikor ideköltöztem Szöulba, hirtelen olyan furcsa volt az, hogy ahányszor a tömegközlekedést választottam, rengeteg test közé beszorulva kellett utaznom. Amszterdamban rengetegen jártak biciklivel, így ott nem voltak ilyen zsúfoltak a buszok.

- Natalie már biztos nagyon izgatott, hogy láthat - mosolygok Yoongira, miközben belépünk a szálloda előterébe.

- Mit tehetnék, igazi szívtipró vagyok. Talán emiatt megbocsájtom azt, hogy tegnap Solarral kaptalak rajta.

- Ugyan már Yoongs, csak aludtunk! Ráadásul Solar egy kiscica!

- Az én kiscicám! De nem csodálkozom, hogy áldozatodul esett. Úgy tűnik nagyon szeretsz odabújni az emberekhez.

- Micsoda?

- Hát, amint leheveredtem melléd, utánam kaptál és magadhoz öleltél. Még én éreztem magam zavarban! - hangsúlyozza.

Kínosan felnevetek, mire furcsán megnéznek a liftben levő emberek. Nem érthetik, hogy miről lehet szó, még én sem vagyok teljesen tisztában a helyzettel. Szóval tegnap, vagyis ma, miattam ébredtünk úgy?

- Sziasztok! - nyit mosolyogva ajtót Andrew, miután bekopogunk a lakosztály ajtaján.

Üdvözöljük egy-egy öleléssel Andrewt, Yoongit szerintem meglepi ez a baráti gesztus. Koreában nem annyira szokványos ölelkezni, mint nálunk. Minha és Naty mosolyogva várnak a megterített vacsora asztalnál.

- Yoongi is eljött! - örvendezik a kislány.

Mindannyian nevetünk ezen, majd Andrew cukkolni kezdi a srácot, hogy nem adja hozzá a lányát. Vicces hallgatni a civódásukat, amin azon poénkodnak, hogy a szőkeség csak elégedjen meg velem.

- Mikor térsz vissza Koreába? - kérdezem unokatestvéremtől, miközben a desszertet fogyasztjuk.

- Szerintem úgy két hónap múlva. Az üzlettel remekül alakulnak a dolgok.

- Remélem tudjátok, hogy majd akkor is szívesen látunk titeket vacsorára - mosolyog Minha.

- Ugye eljöttök majd? - kérdezi Naty reménykedve.

- Természetesen, nem utasítanánk vissza egy ilyen lehetőséget - mosolygok a kislányra.

- Yoongi, Aubrey! Ma olvastok nekem esti mesét? - csillan fel a szeme.

- Nagyon szívesen - válaszol Yoongs.

Így hát vacsora után Natalie szobájában találjuk magunkat, a kislány pizsamásan felmászik középre, majd megveregeti a helyet maga mellett. Nincs mit tennünk, nem lehet neki ellenállni, így felfekszünk mi is a két oldalára. Natalie befúrja magát mindkettőnk oldala közé, és elereszt egy ásítást. Kezembe nyomja a tőlem kapott meséskönyvet, majd mosolyogva rám pillant. Nagyot nyelek a gondolatra, hogy most aztán lehet, ha tényleg lebukom, de azért lassan kinyitom, majd olvasni kezdek.

- Egyszer élt egy nagyon lusta és morcos teknős. Rengeteg barátja volt, akiket nagyon szeretett, de ezt titokban tartotta. Egy nap az egérke és nyúl barátja arra kérték, hogy ijesszen rá egy újonnan a környékre érkezett béka lányra - Naty le sem bírja venni a szemeit az illusztrációról, Yoongs pedig bólogat, miközben tekintetét érzem az arcomon.

- Most jön a kedvenc részem! - sikkantja a kislány.

- A béka lány viszont nem hagyta, hogy viszonzatlanul maradjon az eset. Úgy tűnik ezután nem tudták elkerülni egymást. Együtt mentek minden nap a virágos kertbe, hogy rózsákat szaglásszanak, miközben összebarátkoztak. A teknős fiú észre sem vette, de elkezdett kevésbé morcos lenni. Jókedvével, pedig felderítette a békalányt is...

Natalie szemei már lekoppantak, és látom rajta, hogy mély álomba zuhant. Összecsukom a meséskönyvet, ezután lassan felkelünk. Yoongs leteszi a könyvet az asztalra, én meg betakargatom a kislányt. Csendben osonunk ki a szobából, az előtérben elköszönünk Andrewtól és Minhatól, majd elindulunk a lift felé.

- Nem is gondoltam volna, hogy békaként gondolsz magadra - töri meg a csendet.

- De a teknőst veled kapcsolatban eltaláltam.

- Várj! Akkor neked nem kellett volna hercegnővé változnod? Nem úgy van, ha megcsókolod a békát, akkor az hercegnővé válik? Talán nem próbáltam elég erősen - vigyorog rám.

- Na, ne nevettess! Aki békának születik, az az is marad - válaszolom csendesen. Olyan fajta béka vagyok, akit hiába csókolgatnak úgysem válik semmi jobbá. Én vagyok, Aubrey, a békalány, aki soha nem érhet fel a csodálatos Audrey szintjéhez.

- Megint letörtnek tűnsz. Mondtam valami rosszat? - csak a fejemet rázom válaszul. - Akkor hát... Fáradt vagy?

- Még nem igazán. Miért?

- Van egy tervem.

Amint kiszállunk a liftből, megragadja a kezem és összefonja ujjaink. Kint már besötétedett, Yoong keze pedig hideg, mégsem húzódom el. Felrángat egy buszra, amelyről nem messze a stúdiójától szállunk le.

Fogalmam sincs, hogy mire készül, de nem ellenkezem. Vakon követem, akárhova is megy.

Sziasztok! Először is mindenkinek szeretnék boldog nőnapot kívánni! Továbbá ez a rész picit rövidebb lett, mint az eddigiek, nem tudom mennyire érződik. A visszajelzéseket most is szívesen fogadom! ♥