Hétfőn egy a szokásosnál is morcosabb Yoongi fogad az üzletben. Úgy látszik nem igazán tetszett neki a stúdiójában tett látogatásom, de nincs kedvem ezzel foglalkozni. A srácok igazán kedvesek velem, élvezettel töltöttem velük időt. Ráadásul megígértették velem, hogy hamarosan el kell mennünk közösen iszogatni. Nem akartam lelombozni őket, hogy nem igazán iszom alkoholt, ha mégis megteszem, szinte lehetetlen kiütnöm magam, mivel elég jól bírom.

Dél körül Rose robog be izgatottan az üzletbe, majdnem felüti az egyik vázát a nagy sietségben. Egy rakás papírt dob le a pultra, majd nagy levegőt vesz, amiből már tudom, hogy egyenesen a dolgok közepébe fog csapni.

- Képzeljétek, meghívtak bennünket az év végi esküvői kiállításra! - látszik rajta, hogy a szemében ez nagy dolognak számít. Én és Yoongi csak értetlenül meredünk rá, mivel magyarázni kezd. - Minden évben januárban és október végén tartanak egy óriási kiállítást, ahova ellátogatnak azok, akik házasodni készülnek. Az ilyen kiállításokon mindig több menyasszonyi ruhaszalon is részt vesz, ott lesz egy pár cukrászda képviselete, sminkesek, fodrászok, néhány virágüzlet is meghívást kap és idén az egyik mi lettünk! Ez egy óriási lehetőség és ezután a megrendeléseink száma az egekbe szökhet!

Rose lelkesedése egy picit rám is átragad, így mosolyogva nézem, amint a szórólapokat elhelyezi a pulton. A kupac szélére az egyikből még egy szívecskét is hajtogat, hogy még esztétikusabban mutasson.

- Jut eszembe: szombaton és vasárnap is be kellene jönnötök a kiállítás miatt. Természetesen nagyobb órabért számolnék fel, mivel hétvégén dolgoztok. A lányokat is behívom, de el fog kelleni a sok ügyes kéz, szóval nagyon örülnék, ha tudnátok jönni.

- Ott leszek! - mosolygok vissza főnöknőmre, hozzá hasonló lelkesedéssel.

Yoongi csak bólogat, amin meglepődöm. A stúdióban úgy tűnt, hogy elég elfoglalt, ha ott is alszik. Ma is karikák sötétlenek a szeme alatt, így nem hittem volna, hogy hétvégén is lenne kedve dolgozni. Ráadásul a habos-babos esküvői kiállítások annyira távol állhatnak az ő világától.

Ebédidőben rajtakapom, hogy álmosan hunyorog a kirakatra, így megsajnálom. Pénteken felébresztettem, akkor miattam nem kapott elég pihenést. Igaz, hétvégén kialhatta volna magát, de mi van, ha pénteken nem zavarom fel és akkor kiegyensúlyozottabban tud lazítani? Amint átlépi a kávézó ajtaját gyorsan felállok a helyemről és leülök az asztalához. Kényelmetlenül alacsony, így csodálkozom, hogy mégis hogyan képes végigülni itt a napokat. A fejemet ráhajtom az asztallapra, ám a hátam annyira be kell hajlítanom, hogy hamar kényelmetlennél válik ez a pozíció. Jól sejtettem: az asztal magassága, vagyis alacsonysága miatt nem aludt. Amint hallom az ajtó nyitódását mozdulatlanná merevedem, a légzésemet pedig igyekszem szabályozni.

- Legutóbb a stúdiómba tör be, most meg elfoglalja az asztalomat... - hallom morgolódását.

Nem marad más választása, muszáj a pulthoz ülnie, ami viszont kényelmes magasságban helyezkedik el. Nem sokára nem hallok mozgást, így megkockáztatom, hogy egy pillantást vessek rá. Két karját összekulcsolja a pulton, fejét azon pihenteti és úgy szuszog békésen. Így, alvás közben, annyira ártatlannak és kedvesnek tűnik, olyan akár egy kisgyerek.

Gyorsan megebédelek, mielőtt még megérkeznének a vevők. Kint zuhog az eső, gyalogosan egy lélek sem kószál az utcákon. Furcsa így látni Szöult, ez a város soha nem alszik igazán, most viszont csak az autók zaja tölti be az utcákat, nem látni embereket.

Az ajtó feletti kis csengő megszólal, mire fejemet azonnal a pult felé kapom, de Yoongi meg se mozdul. Magamhoz intem a vásárlót, hogy majd én kiszolgálom, mikor észre veszi az alvó fiút, kissé meglepettnek tűnik. Szerencsére pontos pénzzel fizet, így nem kell a pénztárhoz mennem azonnal váltani. A pénzt beteszem az asztalka fiókjába, majd előkapom füzetecskémet és rajzolgatni kezdek. Éppen csak nekikezdek a skiccelésnek, amikor újabb vásárló érkezik. A mai napra vonatkozó rendeléseket már reggeliben letudtuk, így nem kell azzal is bíbelődnöm.

Fél négykor idegesen pillantok az órámra. Yoongi már több, mint 3 órája alszik, anélkül, hogy egyetlen egyszer is megébredt volna. Remélem, hogy teljesen rendben van és lélegzik még rendesen, de ezt nem merem leellenőrizni. Legutóbb, amikor alvás közben a közelébe mentem, fenéken rúgott, így emiatt most jól megleszek az üzlet túlsó sarkában is. Tudom, hogy a lányok hamarosan megérkeznek, a vihogásuk majd biztosan felébreszti. Talán az álmos tekintetének köszönhetően, majd még inkább a rajongói lesznek, így az alatt az idő alatt míg ők kisikongatják magukat hazasurranhatok.

A tervem azonban meghiúsul, mikor egyre hangosabb szuszogást, majd egy ásítást hallok meg.

- Mégis mennyit aludtam? - kérdezi Yoongi, miközben a szemét súrolja.

- Kicsivel több, mint 3 órát.

- Tehát végigaludtam a munkaidőm második felét, te meg fel sem ébresztettél?

- Fáradtnak tűntél, így hagytalak...

- De akkor mi volt a vevőkkel? - értetlenkedik.

- Kiszolgáltam őket, pont ahogyan tettem, mielőtt téged felvettek volna ide. Tudod, én voltam itt előbb - hihetetlen, hogy ez a srác még megköszönni se képes.

Nem mond semmit, csak előhalássza zsebéből a telefonját, majd bedugja a fülhallgatóját és elkezdi elpakolni a szalagokat. A köténye kissé kioldódott hátul, de nem szólok neki. Remélem rálép majd az egyik zsinegre és orra bukik, amiért ilyen kis hálátlan. Már előre látom magam előtt, ahogyan szőke haja száll a levegőben, miközben arca vészesen közelít a padlóhoz, amikor félbeszakít két kuncogás hangja. Igen, megérkezett Hyebin és Hyunjin.
Nem várom meg a szokásos előadásukat, inkább magukra hagyom őket az általuk magasztalt fiúval és haza indulok. Furcsán érzem magam, amiatt semmilyen más programom nem akad a munkán és az otthon eltöltött időn kívül. Jó lenne picit több időt tölteni Jin társaságában, de elfoglalt, én meg nem szeretném zavarni. Audrey mindegyik ajánlatát elutasítom valamilyen kifogással, a társaságában mindig kisebbrendűnek érzem magam, ezzel pedig eleget kínoztam magam évekig.

A napok gyorsan repülnek egymás után, a munka egyre csak gyűlik. Virágokat rendelünk, furgonba pakolunk és eldöntjük a bemutató asztalunk koncepcióját. Az egész rohanás, ahelyett, hogy lefárasztana energiával tölt el. Végre én is hasznosnak érezhetem magam, nem csak tengődök a napok viharában. A szombat reggelt már a helyszínen kell kezdenünk, Rose ránk parancsolt, hogy öltözzünk ki az alkalomhoz. A kávézó alkalmazottjai sajnos nem vesznek részt
az eseményen amit bánok, mivel Tae társaságában biztosan nem unatkoztam volna.

A szombat a vártnál hamarabb érkezik el. Korán reggel kelek, főzök magamnak egy fekete teát és megreggelizem. Közben szétnézek a közösségi oldalakon és bejelölöm, hogy ott leszek az esküvői kiállításon. Az oldalt lefelé görgetve elnevetem magam, mivel Jimin este feltöltött a képet, amint valami klubban üldögélnek a pultnál mosolyogva. Ránagyítok, és a mosolygó Jungkook mellett meglátok egy, a pultra dől, szőke fejet. Ha nem csal a megérzésem, akkor az bizony Yoongi lehet, ami azt jelenti, hogy nem túl felelősségteljesen kimozdult tegnap este. Már alig várom, hogy megláthassam a fáradt tekintetét, bújik ki belőlem a kisördög.

Reggeli után gyorsan lezuhanyozom, majd felveszek egy hosszú ujjú, sötétkék csipkeruhát. A ruha kivágása kihívóbb az átlagosnál, viszont a dekoltázsánál elhelyezkedő vékony anyag kissé visszafogottabbá teszi. Egy vékony ezüst nyakláncok teszek csak fel és fülembe gyöngyfülbevalókat illesztek. Finoman kisminkelem magam, húzok egy vékony tusvonalat, majd egy halványrózsaszín árnyalatú rúzst kenek ajkaimra. A hajamat egyszerűen elválasztom, az első két nagyobb tincsem pedig megcsavarom ujjaimmal, majd összefogom hátul. Pár szál kiszabadul elől, ami arcomat keretezi. Kivételesen elégedett vagyok a látvánnyal: elegánsan festek, igazi Aubrey módra. A mai nap különlegességét megadva még egy kis parfümöt is fújok magamra. Belebújok legkényelmesebb magassarkúmban és magamra véve kabátomat kilépek a lakásomból.

A korai szombati órákban is látni embereket, valakik éppen most indulnak bevásárolni, mások most tartanak haza az esti bulizásból. Éppen kifordulok az utcából, amiben lakom, hogy a buszmegállóba menjek, amikor megcsörren a telefonom. Rose hív, őt ismerve megint elfelejtett valamit.

- Aubrey! Óriási baj van! Nem vagyok képes elérni Yoongit, pedig neki kellene elhoznia a katalógusokat. Átküldöm üzenetben a címét, kérlek menj és nézd meg, hogy minden rendben van-e. Késhettek picit, de kérlek nagyon igyekezzetek, kész őrültekháza van itt!

Még tiltakozni sincs időm, már bontotta is a hívást. Ekkor eszmélek rá, hogy ez valóban nem is kérés volt, hanem főnöki utasítás. Rose soha nem volt az a parancsolgatós személy, szóval hirtelen meglep ezzel a gesztussal. A baj tényleg komoly lehet, ha képes volt hangnemet váltani.

Megnyitom az üzenetet és elolvasom a címet. A közelben van egy ilyen nevű utca, de nem vagyok biztos, így megnyitom a térképet a telefonomon és bepötyögöm. Az útvonaltervező szerint 3 perc sétára vagyok Yoongi lakásától, így gyorsan elindulok. Végül egy kisebb társasházhoz érkezem el, eltűnik a körülötte levő épületek között, tetejét cserepek borítják és majdnem minden teraszon ruhaszárítók állnak. Olyan helynek tűnik, ahol leginkább idős hölgyek és csendre vágyó kisgyermekes családok élhetnek, nem pedig folyton morgolódó fiatal srácok. Gyorsan felcsengetek, de senki nem válaszol. Mérgesen próbálkozom még háromszor, sikertelenül. Egy öregúr a hatodik csengetésemnél éppen kijön az épületből és mosolyogva kitárja nekem az ajtót. Megköszönöm neki, majd belépve egyenesen elkezdek felrobogni a lépcsőn. Magassarkúm csattog a fokokon, és magamban bocsánatot kérek minden lakótól, de ekkora már én is aggódom és magamban egyben szidom Yoongit is, hogy miért ilyen felelőtlen. Felérek a legfelső emeletre, már kissé kifulladva, de utolsó erőmmel megcélozom a 16-os számmal ellátott ajtót. Először csendben kopogok, de semmi nem mozdul odabent. A cipőmmel már így is felébreszthettem a lakók nagy részét, így már nem veszítek semmit, ha dörömbölni kezdek, gondolom magamban. Teljes erőmből ököllel kezdek kopogtatni az ajtón, mire végre meghallom valaki lépteinek a hangját. Hátrálok az ajtótól, mire az kinyílik és egy kómás Yoongi néz velem szembe. Nem törődve azzal, hogy mit reagál, meglököm, hogy hátráljon, majd belépek a lakásába és becsukom magam mögött az ajtót.

- Van fogalmad arról, hogy hány óra van? Rose teljesen be van pánikolva, mert nem vetted fel a telefont és már ott kellene lenned, a katalógussal együtt! - kezdem a szidást.

- Tegnap kiütöttem magam és elaludtam... - vakarja a tarkóját bűntudatosan Yoongi.

- Talán, ha tegnap nem mentél volna inni, akkor ma reggel képes lettél volna felkelni és nem azt kivívni, hogy idejöjjek, mint egy őrült és a dörömböléssel felverjek mindenkit ebben az átkozott házban! Huszonévesen, hogy lehetsz annyira felelőtlen, hogy nem gondolsz abba bele, ha másnap dolgoznod kell? Ráadásul egy fontos eseményen! - nem tudom befejezni a monológomat, mert tenyerét a számra tapasztja.

- Rendben, megértettem. Gyorsan lezuhanyozom, aztán mehetünk. Addig foglalj helyet - mutat az aprócska kanapéra a nappalijában.

Leülök és körbe pillantok a lakásban. Határozottan semmivel se nagyobb az enyémnél, mégis sokkal otthonosabb. Minden fal világoskékre van meszelve a bútorok meg fehérek és szürkék. Olyan ridegek a színek, de mégis az egész berendezés egyben megnyugtató hatást áraszt. A fürdőből a zubogó víz hangja szűrődik ki, így egy picit felengedek. A hálószobája ajtaja kissé nyitva van, rendetlenül hagyott ágyát pont látom. Az ajtó kitárul még egy picit és hirtelen megijedek, ám ekkora veszem észre, hogy egy parányi, sárga bundájú kiscica siet ki rajta. Végigfut a nappalin, majd megáll a konyha bejáratánál található kistálnál és elkezdi lefetyelni az abba kitöltött tejet. Olyan parányi és annyira aranyos. Yoongiból soha nem néztem volna ki, hogy állatot tartana, azt végképp nem, hogy kiscicát.

Nem bírom megállni, felkelek és odamegyek hozzá, hogy megsimogassam. Nagyon barátságosnak tűnik, fejét egyből a tenyerembe simítja is dorombolni kezd. Felveszem a karomba, majd visszaülök vele a kanapéra és simogatni kezdem. Hihetetlenül puha a bundája és még aranyosabb, ahogyan ásítás közben kinyújtja a kis lábait.

A fürdőszoba ajtaja nyílik, mire egy szál törölközőben lép ki rajta Yoongi. A fejemet azonnal elfordítom, nem akarom megbámulni. Nem tehetek róla, de feszélyez engem, ha ennyire ledéren mászkál, még akkor is, ha ez az ő lakása.

- Látom, találkoztál Solarral - mosolyog, amitől majdnem leesik az állam. Yoongi, aki az előbb még kómásan nyitott ajtót, most mosolyog. Biztos amiatt van, mert még nem kelt fel teljesen. Vagy talán elment az esze?

Miután végre beballag szobájába, kifújom az addig bent tartott levegőt és leteszem Solart a földre, aki azonnal eltűnik a konyha irányába. Soha többet nem teszek semmilyen szívességet Rosenak, ha abban szerepel Yoongi neve is. Az arcomra felkúszó vörösséget igyekszem elhessegetni. Legszívesebben megint felpofozgatnám magam, amiatt így reagálok. Ha most Hyebin vagy Hyunjin lenne a helyemben, ők azonnal szívrohamot kaptak volna. Hideg kezemet a nyakamra szorítom, így máris érzem, hogy kezd elmúlni a pirulásom.

Pont időben kapom össze magam, mivel Yoongi kilép a hálószoba ajtaján. Fekete farmert visel, fehér inget és szürke zakót.

- Mondd, hogy tudsz nyakkendőt kötni - néz rám.

- Persze, gyere ide.

Felállok a kanapéról, mire megáll előttem. Kezembe nyomja a fekete nyakkendőt, én meg átbújtatom a gallérja alatt és nekifogok megkötni. Édesapám mindig béna volt a nyakkendőkkel, anyám meg még kiskoromban megtanított, hogy kell megkötni, hogy ha ő nincs ott, én segíthessek. Az évek alatt volt elég gyakorlatom benne, szinte profinak tudhatom magam ebben. Ám, amikor megérzem Yoongi tekintetét magamon, majdnem elrontom.

- Mit nézel? - kérdezem morcosan. Nem azért jöttem, hogy bámuljon, hanem, hogy végre elrángathassam a kiállításra.

- Közelebbről csúnyább vagy - hangzik a válasza.

Elengedem a készen megkötött nyakkendőjét, majd első reakciómként jó erősen homlokon pöckölöm. Felhúzom a cipőm, és kinyitom az ajtót, remélem, hogy megérti ebből, ideje indulni. Yoongi szorosan a nyomomban van, a kezében a katalógusokkal teli dobozt hozza. A lépcsőn lehaladva rengeteg ajtó résnyire nyílik, az egyik mögött észre veszek egy mosolygó idős hölgyet, aki egyenesen engem bámul. Remek, már itt is megjegyezhettek.

A következő rész holnap délután érkezik! ☺ (Gondolkodtam egy új történeten is, amint ezt befejezem, neki is kezdenék. Ha valakit esetleg érdekelne, akkor kitehetném az eddig megírt fülszövegét.)