A hetek gyorsan telnek egymás után, a tél meg rohamosan köszönt be Szöulban. Péntek reggel már javában havazik, amikor munkába indulok. Felcsapom a vastag kabátom kapucniját, majd szorosabbra tekerem magam körül a sálam. Holnap Karácsony van, viszont nem a szokásos módon érzem magam izgatottnak. Talán azért, mert ez a család, a szeretet ünnepe is, a szüleimmel viszont az éttermes incidens óta nem beszéltem. Nem kerestek azóta, én meg természetesen nem hívtam őket. Hiányoznak, a maguk módján, de nem adhatom most fel. Ha megint beadom a derekam és én rohanok hozzájuk, akkor soha nem eszmélnek rá arra, hogy mennyire fájnak a szavaik.

Sungjae szokása szerint már az üzletben van, mióta felvették, ő nyit minden reggel. Az utóbbi időben sokkal kedvesebb voltam vele, és ráeszméltem, hogy nem olyan borzalmas a természete. A maga módján kedvelhető, így azt hiszem, mostanra jó munkatársi viszonyt alakítottunk ki.

- Tetszik a sálad - mondja, miközben beérkezem a pult mögé.

- Köszönöm. Igazán szép tél reggelünk van ma - próbálok kedvesen témát feldobni.

- Valóban. Te hol töltöd a karácsonyod?

A kérdésre egy pillanatra elakad a lélegzetem, a torkomban gombóc képződik. Végül nagyot nyelek, és mintha mi sem történt volna, mosolyogva fordulok felé.

- A barátommal karácsonyozunk idén együtt - mondom ki végül. Láthatólag meglepődik, mivel szemöldöke a homloka közepéig szalad, majdnem eltűnik a haja alatt.

- Barátod? Nem is tudtam, hogy randizol valakivel.

- Pedig már egy ideje együtt vagyunk...

- Ő az a srác, aki előttem itt dolgozott? Szóval házi nyúlra lőttél?

- Igen, vagyis nem. Már azelőtt találkoztunk, hogy elkezdett volna itt dolgozni - motyogom.

Szegény Sungjae el sem tudja képzelni, hogy mégis milyen körülmények között ismertem meg Yoongit. Szívesen elmesélném neki a történetet, amiben kirabol a színházban, majd utána rohanok, hogy később megcsókoljam. Kíváncsi lennék a reakciójára, hiszen biztosan mindenkit meglepne az anekdota, amely a Yoongsal való találkozásunkról szól.

A nap további része meglehetősen forgalmasan telik, úgy tűnik idén is rengetegen szeretnének karácsony előtt virágot hazavinni. Magamban áldom Roset, amiért nem döntött úgy, hogy fákat is áruljunk ez alkalomból. Az ebédszünetemben gyorsan befejezem egy regény újabb fejezetének fordítását, majd elküldöm a kiadónak. Az utóbbi időben úgy érzem, hogy a második munkámmal csak még boldogabbá tettem a hétköznapjaim. Pont olyannak bizonyult, amilyennek elképzeltem: otthonról könnyen eltudtam végezni, és közben szórakoztatott is. Jelen pillanatban egy romantikus regényt kellett angol nyelvről, koreaira fordítanom.

Négy órakor meg sem várom, hogy megérkezzenek a lányok, kicsörtetek az üzletből és azonnal haza indulok. Gyorsan át kell öltöznöm valami melegebb ruhába, mivel Yoongival elmegyünk fenyőfát venni. Beleborzongok a gondolatba, hogy ezt a karácsonyt hivatalosan is vele töltöm, ráadásul a lakásán. Az én otthonom mennyezete nem elég magas egy fához, így úgy gondoltuk, hogy nála ünnepelünk.

Lepakolom a táskám, majd gyorsan belebújok egy vastag harisnyába, amire farmert húzok. Előkapom az egyik téli pulcsim a szekrényből, és gondoskodom arról, hogy kesztyű is legyen nálam. Fél öt után pár perccel már el is indulok, a lassan szállingózó hópelyhek között. A tél Szöulban hihetetlenül gyönyörű: mindenhol apró kis lámpák világítanak, a parkban a fák feldíszítve állnak, összeölelkező párok melegítik fel egymást a fagyos időben.

- Min gondolkozol ennyire? - állít meg Yoongs, miközben majdnem elsétálok mellette.

- Csak gyönyörködöm - motyogom.

- Helyes, mert én is azt teszem.

Összekulcsolja kis ujjaink, majd úgy haladunk tovább. Yoongs nem rajongója a nyilvános érintkezésnek, a kezemet is csak néha fogja meg, általában csak két kisujjunk fogjuk össze és úgy sétálunk.

- Díszeket is kellene vennünk? - kérdezi Yoongi, miközben a kirakatok előtt haladunk el.

- Hát nekem nincsenek, ez az első karácsonyom itt.

- Nekem is. Eddig mindig hazamentem az ünnepekre vagy úgy tettem, mintha egy teljesen normális nap lenne.

- Az meg hogy lehet?

- Hát a srácok minden évben hazautaznak, így egyedül maradtam általában. Olyankor meg nem akartam magányosnak érezni magam, így úgy fogtam fel, mintha hétköznap lenne.

- Akkor azt hiszem az idei karácsonyt a lehető legjobbá kell tenni - nyomok gyors puszit az arcára.

Egy pillanatra lelassít, hogy szenvedő arckifejezéssel rám nézhessen. Belebokszolok a vállába, mire végre sikerül kicsalnom belőle egy halvány mosolyt. Yoongi nyilvánosan mindig is a hűvös, kimért barátnak mutatta magát, de amikor kettesben voltunk, a világ legfigyelmesebb emberévé vált. A srácok nem értették néha, hogy mégis hogyan tudunk együtt lenni. Az ő jelenlétükben legtöbbször csak viccesen morogtunk egymásra, miközben gonosz poénokat sütöttünk el. Nem voltam az a fajta lány, aki könnyen megsértődik, így Yoongs kevésbé gyengéd oldalával sem voltak problémáim.

- Mit szólsz ehhez? - kérdezem tőle, miközben a fák között sétálunk.

- Szerintem túl magas, ráadásul nem hiszem, hogy elbírnánk az autóig. Hoseok legközelebb csak a kerítés mellett parkolhat le - mutat az említett hely felé, ami nem volt a legközelebb.

Yoongi megkérte Hobit, hogy segítsen nekünk hazajuttatni a fát. Ketten nem igazán tudtuk volna visszacipelni, így muszáj volt értünk jöjjön. Szerencsére a lehető legjobb barátnak bizonyult és egy pillanatig sem ellenkezett, szívesen segített nekünk.

A levegő egyre inkább kezd lehűlni, miközben a téli este is beköszönt. Még a kesztyűben is fáznak ujjaim, a sálam pedig nem igazán melegít, a kötött anyag semmit sem tud tenni a hűvös széllökés ellen. Megborzongva húzom fel a vállaim, miközben remegés fut végig a gerincemen. Yoongs megáll egy pillanatra, hogy szembe fordulhasson velem.

- Huszonkét éves vagy, mégsem tudsz magadra vigyázni - sóhajt mélyet.

Csak egy nagyot sóhajtok kijelentésére, az utóbbi időben hozzászoktam az ehhez hasonló megjegyzésekhez. Megragadja két kesztyűs kézfejem, majd ujjaival elkezdi dörzsölni őket, hogy újra életet leheljen beléjük. Miután újra tudom mozgatni ujjaim, gyorsan a kabátja zsebébe dugja a kézfejem, amitől elmosolyodom. Elkezdi letekerni a nyakában levő óriási sálat, amely egy pokrócra emlékeztet, mire felvonom a szemöldököm. Elképedve nyugtázom, hogy a sál egyik végét az én nyakam köré tekeri, miközben még mindig elég réteg öleli körül az ő nyakát, hogy melegen tartsa.

- Tarts a zsebedben a kezed, és maradj közel hozzám, hanem elesünk - szólal meg.

Bal kezem gyorsan a zsebembe dugom, nem akarom, hogy még egyszer kihűljön. A jobb kezem továbbra is Yoongs kabátjának zsebében van, nem is szabadulhat onnan. Mikor elkezdeném kihúzni, gyorsan összekulcsolja ujjaink, amivel maradásra készteti. Vállaink szinte összeérnek, olyan közel sétálunk egymáshoz. Már le sem tagadhatjuk, hogy egy párt alkotunk, és ennek gondolata hihetetlenül boldoggá tesz.

- Mit szólsz ehhez? - mutatok rá egy, a többihez képest aprócska, de tömött fenyőre.

- Nézzük meg jobban! - húz közelebb hozzá.

A kis fenyő szinte eltűnik magasabb társai között, olyan mintha nem lenne elég bátor kiállni magáért. Pont olyan magas, mint én, amin elmosolyodom. Eddig minden évben egy óriási fa mellett ünnepelhettem a karácsonyt, most viszont változást szeretnék.

- Olyan kis esetlennek tűnik a többi mellett, biztos őt akarod? - kérdezi Yoongs.

- Igen, biztos vagyok benne. Szerintem díszekkel, a meleg szobában remekül fog kinézni. Lehet, hogy neki is csak egy kis törődésre van szüksége, és pont olyan szép lesz, mint akármelyik másik fenyő.

- Aubrey, már megint kezdesz érzelmes lenni... - forgatja a szemeit, de közben már szól is az eladónak, hogy szeretnénk a fát.

A férfi kedvesen mosolyog ránk, miközben egy hálóba csomagolja, hogy a levelei ne álljanak szanaszét. Yoongi meg sem várja, hogy kinyithassam a táskám, azonnal fizet is érte. Egy mérges tekintettel jutalmazom meg, hiszen úgy gondoltam, hogy a közös fenyőnkért én is anyagi felelősséggel tartozom. Már éppen készülnénk, hogy megfoghassuk a két végét, ami elég nehézkes feladat, mivel ugyanazt a sálat viseljük.

Az eladó kedvesen leint minket, majd magához hív egy fiatal srácot. Egy pillanatig csak csendben várunk, majd a fiú visszajön, egy kis kerekes állványt húzva maga után. Ráhelyezi a fát, majd a parkoló felé indul velünk, ahol remélhetőleg már Hobi vár ránk.

- Apukám sok boldogságot kíván nektek! - mosolyog a fiú, miközben elérjük a kaput.

Hirtelen szóhoz sem jutok, csak őrült módjára kezdek vigyorogni. Az érzések elöntik a szívem, miközben megszorítom gyengéden Yoongs kezét. Hihetetlenül derűs vagyok ebben a pillanatban, úgy érzem, hogy a legjobb helyen vagyok, a legjobb emberrel.

- Na végre, hogy itt vagytok! - sikítja Hobi, miközben eszeveszett módon integet.

- A tökéletes fához idő kell - oktatom ki azonnal.

A fiú és Hoseok óvatosan felpakolják a fenyőt az autó tetejére, majd rögzítik. Yoongival csak mosolyogva figyeljük őket, igazán örülünk annak, hogy nem kell komolyabb erőfeszítést tennünk. Már alig várom, hogy másnap végre feldíszítve láthassam. A belső megérzésem azt súgja, hogy ez lesz életem legjobb karácsonya.

Nem tartok a srácokkal Yoongihoz, a lakásomhoz legközelebbi élelmiszer üzletnél kiraknak. Gyorsan búcsúzom el, majd kiugrom az autóból. A holnapi vacsorához még mindig nem sikerült bevásárolnom, viszont most szeretném megtenni. Gyorsan benyomom az üvegajtót, és magamhoz véve egy kosarat elkezdek a sorok között keringeni.

Majdnem egy órámba telik, mire végre sikerül mindent beszereznem. Szerencsére pár karácsonyi díszt is találok az egyik eldugott polcon, örömmel vásárolom meg azokat is. Az aprócska, ezüst csúcsdísz egy csillagot formáz, amely a Yoongsal való kirándulásunkra emlékeztet. Elégedetten hagyom el az üzletet, hogy aztán hazaérve azonnal aludni induljak.

Reggelre lehavazik, a környéket fehér bundába vonva. Mosolyogva nyújtózom végig az ágyamon, miközben elnyomok egy feltörő ásítást. Már dél körül jár az idő, viszont szeretném kihasználni az első igazán szabad hétvégém. Az ünnepek miatt több ideig maradhatok itthon, így nem kell aggódnom a korán kelés miatt. A kiadónak már leküldtem az aktuális anyagot, így pár napot nyugodt hangulatban tölthetek el.

Már két óra is elmúlt, mire végre kikászálódom. Veszek egy gyors zuhanyt, majd kényelmes tempóban elkészülök. Nem sietek sehova, mivel valószínűleg Yoongs is alszik még vagy lustálkodik. Miután felöltözöm, gyorsan összekészítem a két kis ajándékot, és egy harmadik zacskót felemelve, mindent a táskámba gyömöszölök. A biztonság kedvéért váltóruhát is pakolok, soha nem lehet tudni, hogy nem adódik-e vészhelyzet. Magamhoz veszem a tegnapi bevásárlásom eredményeit és végül elhagyom a lakásom. Lassú tempóban vagyok csak képes haladni, a kezemben két zacskó van, a vállamon meg egy táska lóbálózik.

Meglepődöm, amikor egy csengetés után, Yoongi azonnal nyitja is az ajtót. A lépcsőházban félúton találkozunk, segít a csomagjaimat felvinni. Hálásan követem a lakásába, a helyre, amely az utóbbi időben a legközelebb áll hozzám az otthon fogalmához.

- Csak ketten leszünk, nem egy egész hadsereg - mondja, miközben leteszi a két zacskót a pultra.

- Hidd el, nem fog megmaradni - forgatom a szemem. - Most pedig gyere és segíts!

Nem tiltakozik, segít kipakolni majd nekilátunk a főzésnek. Kicsit morog, miközben a húst szeleteli, de nem foglalkozom vele. A közös vacsoránk elkészítésében neki is segítenie kell, nem csinálhatok én mindent.

- Ha most hazautaztam volna, akkor csak várnom kellett volna az ételre, míg anyukám elkészíti - jegyzi meg, miközben végre mindennel készen vagyunk.

- Még megteheted. Nem kötelezlek, hogy velem töltsd a napot.

- Nehogy komolyan vedd. Hihetetlenül boldog vagyok, amiért itt vagy nekem. Csak az a borzalmas természetem nem hagyta, hogy ne tegyek valamilyen megjegyzést - suttogja, miközben hátulról átkarolja a derekam. - Egy fasz vagyok néha.

- Néha? - kérdezem játékosan.

- Majdnem mindig - javítja ki magát.

Miután szétválunk, elkezdem kipakolni azt a néhány díszt, amelyet tegnap vásároltam. A fácska a teraszajtó mellett áll, úgy tűnik, hogy remek munkát végeztek a fiúk, mert egyetlen ágát sem veszítette el. Megragadom a csúcsdíszt, majd legelőször azt illesztem fel.

- Tetszik. Arra emlékeztet, amikor elvittelek csillagokat nézni - mosolyog Yoongs, miközben a fácskát vizsgálja.

- Az egy remek este volt - mosolygok vissza rá.

Gyorsan sikerül feldíszítenünk a fát, nem vacakolunk sokat vele. A vacsoránk közben elkészül, és a munkától kifulladva ülünk le enni. Ma este Solar számára is karácsony van, az ő tálkájába is kerül egy darab sült hal. Boldogan falatozunk, és így végre engem is elér az ünnep hangulata. Rájövök, hogy jobb helyen nem is lehetnék, egész életemben most először úgy igazán otthon érzem magam.

- Nos, mi az ajándékom? - kérdezi Yoongi játékosan, miközben eltörölgetem az edényeket.

- Ajándékod? Én csak Solarnak hoztam valamit - válaszolom.

- Áruló! Tudtam, hogy összejártok a hátam mögött! Mindig is tudtam! Én képes voltam venni neked valamit, de téged csak a macskám érdekel...

- Na, ne játszd itt a hattyú halálát! Inkább ülj le nyugton a kanapéra - parancsolok rá.

Leteszem a törlőrongyot, majd a táskámba nyúlok, hogy előszedjem a három apró kis csomagot. A fekete dobozkát a kardigánom óriási zsebébe rejtem, majd leülök Yoongs mellé. Ő láthatóan egy aprócska, rózsaszínbe csomagolt tárgyat szorongat.

- Solar! Cicu! - kiáltom el, mire az említett kirohan a hálószobából.

- Persze, hogy vele kezded... - morogja Yoongi féltékenyen.

A cica felugrik mellém, majd szokásához híven összekucorodik az ölemben. Megvakargatom a füle tövét, miközben a mellettem levő aprócska piros dobozhoz nyúlok. Előhúzom belőle a Solar számára szánt ajándékom: egy aprócska, piros nyakörvet. Azonnal fel is teszem rá, mire meglepődötten pislog rám.

- Így már biztosan nem leszel bolhás - puszilom meg a feje búbját.

- Egész aranyos ezzel a nyakörvvel, de mikor következem én? - puffog Yoongs, akár csak egy ötéves gyerek.

Átnyújtom neki a már jóval nagyobb, kék csomagolópapírba bújtatott ajándékot. Izgatottan kezdi kicsomagolni, majd egy pillanatra lefagy a mosoly az arcáról. Értetlenül mered az előtte heverő kibontott csomagra, végül megragadja.

- Ezt most komoly? - tartja maga elé a hóember mintás pulcsit.

- Teljesen. Szerintem aranyos lennél benne. Kapd fel! - nevetek.

Egy pillanatig csendben mered rám, majd ajkai közül egy sóhaj szalad ki. Pókerarccal veszi magára a karácsonyi pulcsit. Haja összeborzolódik és szőke glóriaként terül szét fején, amint áthúzza magán a nyakkivágást.

- Igazam volt - nevetek, miközben közelebb csúszom hozzá, hogy megigazíthassam a haját.

- Legalább a méret jó és elég melegnek tűnik... Hagyd a hajam, így is elég borzalmas! - neveti el magát.

- Igazán rád férne egy hajvágás, na meg a festésed is szépen lenőtt...

- Pont te beszélsz! Lassan már nem is számítasz szőkének, annyira látszanak a hajtöveid. Nem panaszkodom, mert a barna se lenne rossz szerintem.

- Na és mi az én ajándékom? - kérdezem kíváncsian.

- Ezek után még vársz valamire?

- Természetesen. Olyan aranyos vagy ebben a pulcsiban, hogy legszívesebben egy egész estén keresztül ölelgetnélek! Szóval ide vele! - nyaggatom.

- Áll az alku - rándul meg a szája széle, miközben megpróbál elnyomni egy újabb mosolyt.

Átnyújtja az addig kezében tartott tárgyat, mire mohóan marom el tőle. Kíváncsi vagyok, a téglalap alakú tárgyról azonnal lerántom a rózsaszín papírt. Egy apró ékszeres doboz kerül a kezembe, amin elképedek. Gyorsan felnyitom, viszont azonnal lesokkolok. A fedél alól egy vékony, ezüst lánc néz rám vissza, amelyen egy kis csillagot formázó medál lóg.

- Yoongs, ez gyönyörű! - kapom a szám elé a kezem.

- Szerettem volna valami személyeset ajándékozni, olyat, ami egy közös élményre emlékeztet. Tetszik?

- Ennél jobban el sem találhattad volna!

Hátat fordítok neki, ő meg elveszi a kezemből a dobozt. Elsöpröm a nyakamból a hajamat, miközben megérzem a lánc hűvös érintését a bőrömön. Kiráz a hideg, és felvonom vállaimat. Yoongs egy kicsit ügyetlenkedik a csattal, de hamarosan sikerül összeillesztenie, így már biztonságosan lóg a nyakamon.

- Azt hiszem itt az ideje, hogy megkapd a valódi ajándékod - húzódom el.

- Eddig is abban reménykedtem, hogy nem ez az igazi ajándékom... - mutat a pulcsijára.

- Ne tegyél úgy, mintha nem szeretnéd - bököm vállon.

A kardigánom zsebébe nyúlok, hogy előhalásszam az apró, fekete dobozkát. Picit félve nyújtom át neki, az ő ajándékán nem tudok túltenni. Kíváncsian próbálja kinyitni, majd mire végül sikerül neki, a szobára egy pillanatra csend borul. Mi van, ha nem tetszik neki?

- Mit gondolsz? - kérdezem meg kíváncsian. - Tudod, amikor vettem az járt a fejemben, hogy nem számít mennyi az idő, én veled akarok lenni.. Ez most nyálasan hangzik, de így igaz - suttogom.

Nem szól semmit, csak szorosan átölel, fejét a nyakam hajlatába fúrva. Szótlanul maradunk így egy darabig, viszont nem akarok elhúzódni tőle. Érzem, ahogy a szíve hevesen ver, olyan ütemben, ahogyan az enyém. Végigsimít a hátamon, mielőtt elengedne, hogy rám nézhessen.

- Le sem veszem ezentúl - mondja, miközben felteszi bal csuklójára a tőlem kapott órát.

Végül az estét csendben és nyugodtan töltjük. A kanapén bújunk össze, miközben a tévét bámuljuk. Úgy érzem ekkor, mintha a világom soha nem esett volna szét, minden harmóniában van egymással. Otthon érzem magam, és szeretve.

A két ünnep közötti hét még a vártnál is gyorsabban elrepül. Rose nem akarja január előtt kinyitni az üzletet, így nem kell az ottani állásom miatt aggódnom. Otthonról gyorsan megy a munka: sorra küldöm egymás után az átfordított fejezeteket. Az estéimet Yoongi stúdiójában töltöm, rendszeresen meg kell látogatnom, hogy megbizonyosodjak róla, eleget pihen. Egyre kevésbé stresszelik a határidők, elmondása szerint remekül halad a dalokkal.

A koreai újév máskorra esik, mint az európai, viszont a fiúkat ez nem rettenti vissza mindkettő megünneplésétől. A családjaiktól mindannyian visszautaznak Szöulba, hogy együtt ünnepelhessünk. Taehyung és a többiek december 31-én reggel érkeznek vissza, mivel Tae otthon szerette volna megünnepelni a születésnapját. Namjoon elvállalta, hogy megszervezi a bulit, amelyre még én is hivatalos voltam.

- Na, milyen érzés egy évvel idősebbnek lenni? - kérdezem Taet, miközben belépünk a lakás ajtaján.

- Egyre komolyabbnak érzem magam - válaszolja egy grimasz kíséretében.

Elképedek a lakásban uralkodó rendtől, Namjoontól sokkal inkább egy kusza otthont vártam. A nappaliban a pezsgőszínű kanapét a falhoz tolták, a kis kávézóasztal pedig tömve van alkohollal. A fejemet csóválom, miközben helyet foglalok Ririn mellett.

- Rég találkoztunk már! - ölelem át a szőke lányt.

- Valamikor együtt kávézhatnánk - ajánlja fel, mire beleegyezően bólintok.

Yoongs átkarolja a vállamat, amint letelepedik mellém. Az asztalról elvesz egy pohár sört és azt kezdi kortyolgatni.

- Nagyon remélem, hogy nem szándékozol lerészegedni - veregetem meg a vállát.

- Egy kis alkohol még nem ártott senkinek - mondja, miközben felhajtja a maradékot.

A fejemet csóválom, de azért én is elemelek egy poharat az asztalról. A zene szinte fülsüketítően hangos, viszont a fiúk nem aggódnak amiatt, hogy akár kihívhatják ránk a rendőrséget. A pia egyre jobban fogy, az éjfél pedig vészesen közeledik. Számukra ez nem a hivatalos újév, ők inkább Taet ünnepelik. Viszont nekem ez sokkal több:  az új év mindig tiszta lapot jelent. Én pedig szeretnék ezzel a lehetőséggel élni.

- Még egy perc és éjfél - suttogja Yoongi, miközben megragadja a csuklómat, hogy kirángasson a szobából.

A sötétségbe borult folyosón állunk meg, neki dőlök a falnak. A telefonom kijelzője halványan mutatja az időt, szinte elvesz a fénye. Yoongs jobb kezét megtámasztja a falon és egyre közelebb hajol. A lehelete csiklandozza a bőröm, jelenlététől még mindig hevesen kezd várni a szívem. Az óra éjfélre vár, mire végre kezét arcomra simítja, hogy úgy húzzon közel. Ajka épp hogy csak eléri az enyémet, mire kiáltás hangzik fel a közelünkből.

- Hyung! Csaknem az éjféli csókra készülsz? - kiáltja az ittas állapotban levő Jimin, miközben folyamatosan kuncog.

- Miért kell mindent elrontania ennek a törpének? - morogja Yoongi, mire felé fordul. - Jimin esküszöm, ha elkaplak, azt megkeserülöd! - kiáltja.

A még mindig kuncogó fiú gyorsan a nappaliba rohan, Yoongs pedig idegesen követi őt. Az éjféli csókomat sikerült elrontani, viszont ki nem hagynám a  szórakozási lehetőséget, amelyet az ő harcuk fog nyújtani. A szobába lépve azt látom, hogy Jimin éppen az egyik szekrényre próbál felmászni, hogy ne kaphassák el. Helyet foglalok az egyik fotelben, első sorból szeretném élvezni ezt a minőségi előadást.

- Ideje lenne hazamennünk - kaparom fel a sarokba összeroskadt Yoongit. Fél óráig kergette folyamatosan Jimint, mielőtt kifulladt volna.

- Haza? Mármint hozzám? - kérdezi bágyadtan.

- Igen, pontosan erre gondoltam, amikor az előbb megszólaltam.

- Haza? Neked a lakásom már az otthonod is?

- Nálad otthon érzem magam, ha ez elég válasz - mondom neki, mielőtt elköszönnénk a többiektől, hogy hazaindulhassunk.

Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy csak ilyen későre hoztam részt, valahogy sehogy sem akart elkészülni. Mellesleg megjegyezném, hogy a történetből már csak 5 rész van hátra. A visszajelzéseket most is szívesen fogadom! ♥