Már harmadszorra próbálom hívni Yoongit, de még mindig nem veszi fel. Egy pillanatra megijedek, de aztán lenyugtatom magam, hogy legutóbb sem történt semmi baj. Bíznom kell benne, hogy ha bármi történne, arról szólna. Ha továbbra is viszonozom az érzéseit, akkor muszáj felépítenünk a kölcsönös bizalmat, hogy az szolgálhassa kapcsolatunk alapját.

Megpróbálom elfoglalni magam, hogy az egész szombat délelőttöm ne menjen a gondolkodásra. Kitakarítom a lakást, felrázogatom a díszpárnáim és kisúrolom a tusoló tálcát is. Éppen a hűtőm tartalmát rendszerezem, amikor megszólal a telefonom. Reménykedve csapom le a a tejes üveget, és rohanok a kanapéhoz, hogy felkapjam róla a készüléket. Mikor meglátom, hogy Yoongs keres, egy elégedett sóhaj hagyja el az ajkaim, majd fogadom a hívást.

- Szia! - szól bele csendesen.

- Szia! Már halálra aggódtam magam, nem tudtam, hogy mi lehet veled... - ütöm a dramatikus hangsúlyt.

- Ne haragudj, tegnap sokáig voltam a stúdióban, és ma nehezen ment a felkelés.

- Semmi baj. Egyébként van ma estére programod?

- Nincs. Csaknem randevúra szeretnél hívni?

- Nincs kedved velem vacsorázni? - bököm ki végül.

- Persze, hogy van. Mindent az ingyen kajáért.

- Akkor nyolcra várlak. Ne késs! - mondom mosolyogva, majd bontom a hívást.

Kell egy másodperc, amíg ráeszmélek arra, hogy Yoongs tényleg átjön ma hozzám. Legutoljára akkor töltött huzamosabb időt a lakásomban, amikor Jint hazahoztuk, de az a helyzet akkor más volt. Az utóbbi időben csak én látogattam meg őt, így úgy éreztem ideje, hogy áthívjam magamhoz.

Őrült módjára kezdek továbbra is takarítani, hirtelen a lakásom minden pontja rendetlennek tűnik, a délelőtti sürgölődésem ellenére. Miután végeztem gyorsan lerohanok az üzletbe bevásárolni, majd hihetetlen tempóban kezdek neki a főzésnek is.

Amíg sül a hús, gyorsan lezuhanyzom, hiszen szokásomhoz híven késében vagyok. Egy furcsa, izgatott érzés kerít magába, hiszen lehet ma eleget teszek a tegnap esti elhatározásomnak. Végre a kezembe veszem a dolgokat, és nem csak túl aggódva mindent, a pálya széléről nézem végig az életem eseményeit.

Fürdőköpenyben rohanok ki a konyhába, még időben ahhoz, hogy kivehessem a húst a sütőből. A leves már rég megfőtt, majd csak megmelegítenem kell. Desszertet nem készítettem, úgy gondoltam, hogy a hűtőmben található fagyi tökéletes lesz. Nem akarok úgy tűnni, mint aki ténylegesen ebbe ölte az egész napját.

A szekrényemből előkapom a kedvenc fekete farmerom, majd előkeresem azt a türkiz pulcsit, ami első színházas "találkozásunkkor" viseltem. Egy egyszerű ezüst lánccal egészítem ki összeállításom. Enyhén kisminkelem magam, és beletúrok vizes kézzel a hajamba, hogy megzabolázzam fürtjeim. Próbálok csinos lenni, nem mutatva azt, hogy mégis mennyi erőfeszítést teszek ennek elérésére.

Nyolc előtt pár perccel gyorsan megterítek a konyhapulton, mivel még mindig nem sikerült beszereznem egy étkező asztalt. Yoongs úgy tűnik tartja magát az időhöz, mert pontban nyolckor csengetnek. Gyorsan beengedem, majd izgatottan várakozom az ajtó előtt, hogy felérjen az emeletemre. Mikor bekopog, már azonnal ki is nyitom, mire kissé meglepődik.

- Megvárattalak? - kérdezi, miközben belép lakásomba.

- Dehogyis. Csak gondoltam megvárlak az ajtónál - mosolygok idegesen.

Újra hatalmába kerít egy kínos érzés, nem tehetek róla zavarban vagyok. Nem sok férfi járt még a lakásomban, ráadásul, hogy meghívjak valakit vacsorára az teljesen új számomra. Természetesen Jin már rengetegszer evett nálam, de az akkor teljesen más volt. Yoongi és az én viszonyom össze sem hasonlítható azzal.

- Akármit is főztél, finom illata van - mondja, miközben helyet foglal.

- Próbálkoztam - nevetek fel kínosan, végszóra pedig elejtem az edényfogót.

- Szokásosan ügyetlen vagy - szólal meg mellőlem, és felém nyújtja a rongyot.

Segít kimerni a levest mindkettőnknek, majd szó nélkül le is teszi a tányérokat a pultra. Ma még a megszokottnál is segítőkészebb, ami még inkább zavarba hoz. Úgy viselkedem, mint egy szende kis tinédzserlány, nem tehetek róla. Talán nem kellett volna az utóbbi időben annyi romantikus koreai drámát néznem...

- Szóval min dolgoztál olyan sokáig? - töröm meg a csendet.

- Volt egy dal, amit sehogy sem sikerült jóra megírnom. Már harmadszorra küldték vissza módosításra, úgy tűnik nem tetszik nekik - sóhajt nagyot.

- Talán segíthetnék neked... Legutóbb is úgy tűnik remek ihletforrásnak bizonyultam.

- Túl jónak...

A főételt csendben fogyasztjuk el, valamiért úgy érzem, mintha egy fal emelkedett volna közénk. Nem tudom eldönteni, hogy az én zavarom miatt történik-e ez, vagy esetleg Yoongs is kényelmetlenül érzi magát.

- Mit szólnál, ha a fagyit nem itt ennénk meg, hanem a nappaliban? - kérdezem mosolyogva, miközben a két kis tálkát tartom a kezemben.

- Benne vagyok - mosolyog, majd azonnal le is huppan a kanapémra.

Bekapcsolom a tévémet háttérzajnak, éppen egy dráma megy, amelyet imádok. Hogy még kínosabbá tegye az egész helyzetet, éppen azt az epizódot sugározzák, amikor a főhősnő ráeszmél érzelmeire, és a főhős után rohan, hogy bevallja neki. Ha eddig nem éreztem volna magam elég kínosan, akkor most lángoló orcáim elárulnak. Yoongs mosolyog, hiszen úgy tűnik, hogy feltűnt neki zavarom.

- Nem is rossz ez a sorozat - szólal meg, miközben egy újabb kanál fagylaltot lapátol a szájába.

- Igazad van. Egész jó...

- Talán többször kellene átjönnöm, hogy együtt nézhessük.

- Talán. De a végén még igazi függőt varázsolna belőled, és állandóan a drámák nyálas szövegét kellene hallgatnom tőled.

- Pedig minden lány imádja azokat a mondatokat. Talán szakítanunk kellene - kezdi megint szokásos szövegét.

- Hogyne, mintha járnánk! Mellesleg ezekkel a mondatokkal minden swag kiveszne belőled.

- Köszönöm, hogy aggódsz értem! - mosolyog.

Kiviszem az üres fagyis tálakat a mosogatóba, majd visszatérek. A tévére nézve észre veszem, hogy végre bekövetkezik minden drámarajongó nedves álma: a csókjelenet. A két színész úgy falja egymást, mint két éhező, egy pillanatra elcsodálkozom, hogy mégis hogyan képesek annyi időre visszatartani a lélegzetüket. Kezdek újra zavarba jönni, ez a jelenet csak még jobban rám nehezedik: a lakásomban vagyok, kettesben Yoongival, ráadásul most két csókolózó embert bámulunk. Megkérdezem, hogy szeretne-e egy kis vizet, de nemet mondd. Válaszától függetlenül felkelek a kanapéról, hirtelen szomjas lettem. Ám, mivel én vagyok Aubrey, megcsúszom a szőnyeg szélében és egy pillanatra elvesztem az egyensúlyom. Yoongs elkap a derekamnál fogva, neki köszönhetően nem terülök ki. Magához szorítva a térdére ültet, mire az összes vér az arcomba tódul.

- Ühm... Már rendben vagyok - szólalok meg.

- Csak maradjunk egy pillanatig így - mormogja vállamba.

Lassan szabályozódik légzésem is, de a szívem még mindig hevesen ver. Yoongs arcát a hátamba fúrja, puha lélegzetvételeitől kiráz a hideg. Egyesével ellazulnak az izmaim, de az idegeim még mindig élesen érzékelnek mindent pillanatot.

Vállamnál fogva maga felé fordít, fürkésző szemekkel pillant rám. Lehajolok hozzá, hogy arcunk egy vonalba kerüljön, majd megcsókolom. Azonnal el is húzódok, meglepődök saját magamon. Fogalmam sincs, hogy miért tettem, úgy tűnik nem vagyok beszámítható állapotban.

- Ma felmondtam az üzletben. Hétfőtől már nem megyek dolgozni - böki ki végül.

Elkerekednek a szemeim ennek hallatán. Ez megmagyarázza a ma esti kínos pillanatokat, nem csak a zavarom volt a hibás az egészért. Hirtelen csalódottnak érzem magam, pedig tudtam, hogy ez a pillanat előbb-utóbb bekövetkezik. Nem dolgozhat mindörökre két helyen, és tudom, hogy a stúdió a fontos számára. Soha nem is kértem volna, nem is gondoltam volna, hogy majd az üzletet választja. Természetesen a zene az élete, nem lepődhetek meg azon, hogy feladja érte a másik munkahelyét. Mégis rosszul esik a tény, hogy nem mehetünk többet együtt munkába, nem tölthetem vele a délelőttjeimet.

- Megértem - bólintok végül.

- Hiányozni fognak a délelőttök. De ígérem, hogy megpróbálok minél többször benézni. Ne szomorkodj - mosolyog rám.

Felkelek, hogy végül elmehessek vizet inni. Kell egy pillanat, hogy lenyugodhassak, hirtelen szomorúvá válok. Furcsa érzésem kezd lenni, mintha Yoongi kissé ellökött volna magától. De hát csak felmondott, ez természetes! Nem akarok összeesküvés elméletekbe kezdeni, így hát elengedem a gondolatot.

Az este további részében egymás mellett feküdve a kanapén, tévézünk és beszélgetünk. Mesélek neki a szöuli gyerekkoromról, és arról, hogy anyámmal jelenleg haragban vagyunk. Ő cserébe megosztja velem azt, hogy a szülei nem igazán örültek annak, hogy az álmait követte. Kellett nekik egy kis idő, míg elfogadták, hogy ő a zenével szeretne foglalkozni.

Mosolyogva válunk el egymástól, búcsúzóul homlokon csókol.

- Azért nem bántam volna, ha nem húzódsz el az előbb - vigyorog rám az ajtóból.

- Min Yoongi! Te tényleg egy veszélyes férfi vagy! Önfejűen olyan akciókba bocsátkozol, minthogy az öledbe vegyél...

- Ne tégy úgy, mintha nem élvezted volna! Amúgy meg két felnőtt ember vagyunk, ez teljesen normális... - mondja elégedetten, mielőtt kilépne az ajtón.

Megfordulok és hátamat a falnak döntve lassan lecsúszom. Kiengedem az addig bent tartott levegőt, majd kuncogni kezdek. Hát, Aubrey! Kibírtad ezt az estét is Yoongival. Viszont csalódottan érzem magam, amiért képtelen voltam kimondani neki, hogy mit érzek iránta. A csók utáni pillanatot elrontotta felmondásának hírével, az este folyamán pedig nem találtam több alkalmas pillanatot. Aztán megnyugtatom magam, hogy majd még lesz elég alkalom, legközelebb is megtehetem.

Vasárnap végül nem találkozunk, az egész napját a stúdióban tölti. Megértem, hogy fontos számára a munkája, így nem zavarom. Nem akarom hátráltatni, sem a terhére lenni. A hét utolsó napját a lehető legjobb módon töltöm: drámákat nézek, miközben elbőgök számtalan csomag papír zsebkendőt. Úgy tűnik, hogy a havi látogatom kissé korábban érkezett az ígértnél.

Hétfőn jókedvűen ébredek, egészen addig a pillanatig, amíg realizálódik bennem, hogy ma már nem Yoongs társaságában töltöm a napot. Egykedvűvé válok, miközben megreggelizem és felöltözöm. A reggeli készülési időm lerövidül ezzel, hirtelen megint nem kezdek annyira figyelni arra, hogy mit viselek.

A fejhallgatóm újból előkerül, munkába menet végig zenét hallgatok. Amint beérek az üzletbe, megcsap az egyedüllét érzése. Rose még előző este felhívott, hogy bocsánatot kérhessen, mivel ma egészen négyig egyedül kell tartanom a frontot. A hirdetést csak ma fogja feladni, így még kell egy pár hét, mire újabb munkatársat kapok.

Mielőtt elkezdenének özönleni a vásárlók, telefonozom. Fellépek az instagramra, és bekedvelek pár képet. Jin egy mosolygós képet töltött fel legutóbb magáról, úgy tűnik teljesen túltette magát az Audrey ügyön. Boldog vagyok, amiért számára ez csak egy fellángolás volt, és nem szomorkodott miatta sokáig. Az email fiókomat is megnézem, mire egy meglepetés ér. A kiadó, akihez írtam az önéletrajzom, interjúra vár vissza. Mosolyogva olvasom el a részleteket, majd vigyorogva írok egy üzenetet erről Jinnek és Yoongsnak. Remélem, hogy nagyon büszkék lesznek majd rám!

Az ebédszünetemben átsétálok a kávézóba, hogy szokásos teaadagomat megkaphassam. Tae már mosolyogva fogad, és látom, hogy kezében egy bögrét szorongat.

- Ez ma az én ajándékom! Remélem, hogy jobb kedved lesz emiatt. Úgy sajnálom, hogy Suga már nem dolgozik itt - görbíti le a szája sarkát.

- Mindannyian tudtuk, hogy ez csak egy átmeneti állás lesz...

- De, akkor is! Olyan jól érezte itt magát, ha nem lenne az a fránya részlegvezetője még mindig itt lenne...

- Micsoda? Milyen részlegvezető? Mi van?

- Nem mondta? Pénteken megállította, hogy lehordhassa. Szerinte az utóbbi időben nem dolgozott elég keményen, nem tetszett neki, hogy nagy részt csak szerelmes dalokat írt. Azt mondta, hogy ideje lenne komolyan oda állnia, és nem holmi lányokkal lötyögnie...

- Ez brutálisan hangzik - kapkodok levegőért.

- Az öreg nem érti azt, hogy mégis min megy keresztül Suga! Teljesen természetes, hogy miközben a dalait írja csak rád tud gondolni! Ezt a megkeseredett...

- Micsoda?

- Nem tudtad? A legutóbbi dalait mind rólad írta. Én is csak a múlt héten jöttem rá. Amióta megismert, azóta kezdtek ilyen hangulatúvá válni...

Pofán vág a felismerés, Taehyung szavait leterítenek a lábamról. Szóval Yoongs amiatt mondott fel, mert a részlegvezetője szerint nem végez elég jó munkát. Legszívesebben most megkeresném a pasast és jól beolvasnék neki, de tudom, hogy azzal még tovább rontanám a helyzetet. Viszont muszáj Yoongival beszélnem erről. Úgy érzem, hogy szombat este ezt is el akarta mondani nekem, mégsem tette.

Visszamegyek az üzletbe, ahol előveszem a telefonom, hogy írjak egy üzenetet Yoongsnak. Pár percbe telik bele, máris érkezik a válasza, miszerint munka után találkozhatunk. Megegyezünk a park melletti kis kávézóban. Idegesen készítem tovább a csokrokat, gondolatok hada pattog folyamatosan a fejemben. Mégis mit kellene mondanom? Mit kellene tennem? Hogyan kellene viszonyulnom a helyzethez?

Mire Hyebin és Hyunjin megérkeznek már meghozom a döntést. Határozottan lépkedek a kávézó felé, nem gondolhatom meg magam, nem rettenhetek el. Belököm az ajtaját, majd belépve azonnal megpillantom Yoongit az egyik asztalnál. Mosolyogva lépegetek felé, ő meg egy hasonló gesztussal fogad.

- Gratulálok az interjúdhoz! Majd pénteken végig rád gondolok, hogy biztosan jól menjen.

- Köszönöm! - felelem mosolyogva, de sehogy sem sikerül eltekintenem a gyomromban keletkezett kis görcstől.

- Arra gondoltam, hogy megünnepelhetnénk, majd, ha megkapod a munkát...

- Ne!

- Ne hamarkodjam el azt, hogy felvesznek?

- Ne! Ne ünnepeljük meg, Yoongi! Nem akarok ünnepelni. Nem lehetek veled - bököm ki végül a szavakat.

- Tessék? - kérdezi, nem akarja elhinni szavaim. Még én sem vagyok biztos bennük, de ez az egyetlen megoldás.

- Yoongs, mi nem lehetünk együtt. Mindent, ami körbevesz lerombolok. Tudom, hogy a részlegvezetőd mérges rád. Tudom, hogy rólam írtad a dalokat. Éppen ezért nem tölthetek veled több időt.

- Nem értem...

- Remek dalszerző vagy, talán a legjobb is. Nem hagyhatom, hogy az irántam való érzéseid befolyásoljanak és visszarántsanak. Egész életemben mérges lennék magamra, és hidd el, miután elmúlt a varázs te is megutálnál. Csak kérlek, most ne tarts vissza, amikor a helyes dolgot akarom tenni! - könyörgöm neki, miközben megérzem az első legördülő könnycseppet.

- Aubrey... Én nem...

- Viszlát, Yoongs! Légy jó! - mondom, miközben felállok az asztaltól, hogy elhagyjam a kávézót.

Nem jön utánam, nem követ. Szomorúan baktatok hazafelé, lassan már rohanok is. Nem sírhatok, nem sírhatok, nem sírhatok! Az ő érdekében tettem, nem lehetek olyan önző, hogy magammal rántsam. Miközben könnyeimmel és a feltörő zokogás hangjaival küzdöm, folyamatosan azt ismételgetem magamban, hogy ez volt az egyetlen lehetőség. Valahogy túl kell lennünk ezen az egészen.

Sziasztok! Remélem nem akartok megölni a rész alakulása miatt :c Kíváncsi vagyok arra, hogy mit gondoltok! A következő fejezet szerintem csütörtök vagy péntek este érkezik, mivel még mindig zajlanak a próba érettségik :c