Végül úgy döntünk, hogy taxiba ülünk. Már így is késésben vagyunk, szóval a legegyszerűbb megoldásnak ez ígérkezik. Yoongira úgy tűnik nem volt semmilyen hatással az elegáns öltözet, mert ahelyett, hogy előre engedne és kinyitná nekem az ajtót, majdnem rátapos a cipőmre, amikor durván bevágódik az autóba. Egy morgás szökik ki belőlem, remélem nem hallotta meg senki.

    Szerencsére 10 perc alatt odaérünk a csarnokhoz, így "csak" félórás késésben vagyunk. Belépve óriási tömeg fogad, minden asztalnál fejetlenség uralkodik. A megnyitó csak 12kor lesz, de addig mindenki fel kell díszítse a saját standját, hogy minél több érdeklődőt vonzzon oda. Rose egy óriási krémszínű terítővel borított asztalnál sürgölődött, a két drága munkatársunk pedig neki segített éppen. Megérkezve elkezdtük kipakolni a katalógusokat az asztal sarkára, hogy az emberek majd megnézhessék. Amint a főnöknőm észre vett, azonnal mellettünk termett és egy kisebb dorgálás után kiosztotta a feladatokat.

   Elegáns ruhában és magassarkúban nem a legnagyobb élmény vázákat hordani, de muszáj volt ezt is elvégeznie valakinek. Végül a megnyitó előtt pár perccel elkészültünk az asztalunkkal. A modellek megálltak megcsodálni az óriási rózsákból készült szívet, amely a legfigyelemfelkeltőbb elemünk volt. Yoongi az egyik székben üldögélt és éppen, hogy nem ejtette el a fejét, annyira álmos volt. Ez alkalommal nem sajnáltam meg, a saját hibájából nem aludta ki magát. Persze Hyebin azonnal mellette termett, kezét egyenesen a fiú combjára tette és úgy rebegtette neki hosszú műszempilláit. A szemem majdnem megakadt, amikor a lány egyre feljebb húzta a kezét, miközben előre hajolva olyan belátást engedett a dekoltázsába, hogy esküszöm, még a köldökét is láttam megvillanni. Úgy tűnik Yoongi ekkor tért észhez kábultságából, mivel azonnal felugrott a székből, felborítva azt. Olimpiai sprintelőket megszégyenítő gyorsasággal termett az asztalnál katalógusokat mutogatni.

   A nevetés csiklandozta bensőmet, ahogyan ezt a jelenetet elnéztem. Egyrészről Hyebint még soha senki nem utasította vissza, másodszor Yoongi mégsem akkora legény, mint amilyennek mutatja magát.

- Na mi történt? Megijedtél egy lánytól? - kérdeztem gúnyosan.

- Mi közöd neked ehhez?

- Csak az előbb látvány elég vicces volt...

- Nem szeretem, ha egy lány ennyire rámenős. Az elejétől fogva tudtam, hogy mit szeretne, de ez már túl sok volt - sóhajt.

   Yoongiból pont azt néztem volna ki, hogy a könnyűvérű lányok az esetei, de úgy tűnik tévedtem. Elég előítéletes lehetek, dorgálom magam, hiszen már annyi mindenben bebizonyosodott róla, amit el se mertem képzelni. Talán teljesen az ellentéte annak, mint amit mutat.

   Többen jönnek oda érdeklődni, rengeteg házasulandó párral beszélgetek el és adok nekik a névjegykártyánkból. Vannak fiatalabbak, idősebbek, minden korosztályból készülnek megesküdni, ami megmelengeti a szívem. Jó látni a boldog és szerelmes embereket, de egy picit ez még inkább feleleveníti bennem, hogy mennyire egyedül érzem magam néha. Még otthon, Amszterdamban, randevúztam egy pár sráccal, de egyikük se fogott meg annyira, hogy hosszútávon együtt maradjunk. A leghosszabb kapcsolatom 8 hónap volt, aztán egyik napról a másikra vége lett az egész idillnek.

   A lábam már nagyon fáj a magassarkúmban, így odahúzok egy széket és a továbbiakban ülve próbálom elirányítani a potenciális kuncsaftokat. Az én ruhám nem olyan csinos, mint amit Hyebin és Hyunjin visel, viszont nem is annyira kivágott. Rengeteg férfi megbámulja őket, nem csodálkozom, hiszen gyönyörű lányok, mégis egy picit irigykedem rájuk. Szürke kisegérnek érzem magam, pedig ma igyekeztem kitenni magamért.

   Yoongi fáradtan huppan le a mellettem levő székre. Kinyújtja lábait, a fejét megtámasztja a támlám és úgy próbál mélyeket lélegezni. Látszik rajta, hogy nagyon fáradt, egy pillanatra meg is sajnálnám, de aztán eszembe jut, hogy a tegnap esti buli lehet az oka.

- Talán, ha tegnap este otthon maradtál volna a bulizás helyett, akkor most ébren tudnál maradni - dorgálom. Nem tehetek róla, ez a srác arra születhetett, hogy kötekedjek vele.

- Talán, ha nem szólnál bele az én dolgomba, még kedvelnélek is.

- Talán, ha nem lennél olyan kiállhatatlan, kedvesebb lennék veled.

- Kiállhatatlan? Szeretem ennek a szónak a hangzását.

- Ez most furcsán hangzott, tudod? Néha nem is tudom mit gondoljak rólad... - vallom be.

- Épp most mutattam meg egy részét az elmémnek, te meg furcsának neveztél. Azt hiszem mára eleget társalogtunk - vált vissza megszokott stílusára.

- Nem úgy értettem. De ha már itt tartunk én a csend szó hangzását szeretem, az olyan megnyugtató. Aztán ott van még a csermely, a felleg, a tétova, a foszlány, a liliom és a mereng. Ezek a kedvenc hangzású szavaim, vagyis valami olyasmik. Régen, amíg pánikrohamokkal küzdöttem, mindig úgy nyugtattam meg magam, hogy nyugtató hangzású szavakat kerestem. Ez a módszer majdnem mindig segített - árulom el neki.

- Borostyán, karamella, hajnal, ópium. Nekem ezek a szavak segítettek lenyugodni, mikor szorongtam. Meglepő, hogy pánikbeteg voltál, tudod, akik mentális problémákban szenvednek általában olyan rideggé válnak, mint én.

    Meglep, hogy hirtelen mennyire megnyílik nekem. Nem is találom a megfelelő szavakat hirtelen. Igaz, ami igaz, nagyon sokszor képes rideg lenni, de például a ma reggeli mosolya is azt mutatta, hogy egy nagyon érzékeny ember, csak azt a részét elzárva tartja. Gyorsan végigfuttatom magam az elmúlt két hetet, hogy mégis hogyan juthattunk el eddig. Két hete ismertem meg, ma már pedig a mentális problémáinkról beszélünk, úgy, mintha csak a tegnapi ebéd lenne a téma. Lehet ez amiatt van, hogy egy másik sérült emberrel egyszerűbb megosztani az ehhez fűződő érzéseid. Mégis, furcsa érzéssel tölt el, hogy a táskalopástól, a rideg hétköznapokon keresztül végül ide jutottunk.

- Mégis miért nyíltál meg hirtelen nekem? - nem bírom tovább, muszáj feltennem neki ezt a kérdést.

- Tudod, egy idegennek néha könnyebb erről beszélni, mint a barátaimnak. Ráadásul ott van az a dolog, amit úgy neveznek Logolepsy.

- Logolepsy? - hallottam már ezt a szót, de soha nem voltam tisztában a jelentésével.

- Ez egy lefordíthatatlan fogalom, ezért nincsen másik neve. Úgy magyaráznám meg, hogy ez a szavak iránti megszállottság. Tudatosan "szenvedek" már ebben évek óta és egy cseppet sem bánom, ez segít a dalok írásában. A szókincseddel pedig arra engedtél következtetni, hogy talán neked is lehet egy furcsa mániád a szavakkal kapcsolatban.

   Amint elmondja az utolsó mondatát feláll és elsétál az asztaltól. Az az pár perc, míg beszélgettünk hirtelen úgy tűnik, mintha meg sem történt volna. Számára egy idegennek könnyebb megnyílni, és ebben a pillanatban az az idegen pont én lehettem. Most az is lehet, hogy másokkal elegyedik beszédbe, majd velük is megoszt egy darabot magából, hogy utána tovább állhasson. Yoongi szétszórja a gondolatait a világban, engedi az embereknek, hogy találkozhassanak a lelkével, de csak pár percre. Ezt pedig a legjobban a dalszerzésen keresztül megvalósítani.

   Egy kis késéssel, de nagy nehezen sikerül megebédelnünk. Rengetegen vannak a kiállításon, folyamatosan emberek bombázzák az asztalunkat, nézelődnek, kérdezősködnek és rendeléseket adnak le. Az üzletnek óriási sikere van, aminek örülök, viszont mindannyian egyre fáradtabbak leszünk. Nyolcig kell itt maradnunk, addig már csak két órám maradt, viszont már alig állok a lábamon. A hátam borzalmasan fáj, a lábam már kettő óta nem érzem és legszívesebben lecserélném a ruhámat a kedvenc melegítőnadrágomra és egy pólóra. Alig várom, hogy haza kerülhessek, a terveim között szerepel egy kád meleg víz is. Ábrándozásomból a telefonom csörgése szakít ki. Taehyung nevét látom meg a kijelzőn, eddig még egyszer sem hívott fel, így keresek egy csendes sarkot és felveszem.

- Szia Tae! - szólok bele.

- Szia Aubrey! Remélem ma estére nem terveztél semmit, mert mi a srácokkal programot szerveztünk már neked. Tudod, legutóbb megígérted, hogy elkísérsz minket iszogatni, így ezt ma behajtanánk rajtad. A címet elküldöm üzenetben, amint végzel a kiállításon várunk!

- Nem lehetne esetleg máskor? Ma olyan fáradt vagyok, ígérem bepótoljuk jövő hétvégén. Holnap reggel is dolgozni kell jönnöm...

- Nemleges választ nem fogadunk el. Ne félj, mi majd jobban ellazítunk, mint egy kád meleg víz! Várunk!

   Miután lerakja a telefonom azonnal pittyen egyet, jelezve, hogy üzenetem érkezett. Taehyung elküldte az étterem nevét és címét, ahol várni fognak. Gyorsan rákeresek, és örömmel veszem észre, hogy csak 10 perc sétára van innen, így legalább majd nem szakad le teljesen a lábam.

   A maradék két óra pokoli lassan telik, alig várom már, hogy összepakoljunk és mehessek. Nyolc órakor pontban leszedjük az asztalról a díszeket, és a dobozokat kihordjuk az autóba. Mindezt csupán azért tesszük, hogy egy-egy kedves jelenlevőnek nehogy túlságosan a kedvére legyen és haza vigye. Másnap reggel megint kezdhetjük a kipakolással, gondolok bele, mire egy keserves sóhajt engedek ki.

   Magamra kapom a zakóm, majd elköszönök a többiektől és elkezdek a célpontom felé sétálni. Odaérve veszem észre, hogy nem éppen étterembe invitáltak, ez a hely sokkal inkább tűnik kocsmának. Az előtérben néhány bőrdzsekis srác füttyent, mikor elhaladok mellettük. Nem törődöm sem velük, sem a megjegyzéseikkel, egyenesen az emeletre haladok, ahova felérve meglátom Taehyungot és társaságát.

- Na végre, hogy itt vagy! - ölel meg Jin üdvözlésül, majd helyet foglalok az egyik, a földön elhelyezkedő, párnán. A többiek csak bólintanak, velük még nem alakítottam ki olyan közeli kapcsolatot. Koreában sokkal kevesebbet ölelkeznek az emberek, mind amennyit mi tettük Hollandiában. Eleinte Jint is meglepte, amikor megöleltem, de az utóbbi időben kezdett hozzászokni.

- Yoongit hol hagytad? - kérdezi Jungkook.

- Még a kiállításon volt, amikor eljöttem. Miért? Ő is hivatalos ma estére?

- Persze, ki nem hagynánk a buliból! Egyébként is nem lepődöm meg, hogy most távolságot tart tőled, elmesélte ma a telefonban, hogy reggel te ébresztetted. Irtóra mérges lehet rád, ahogy ismerem - vigyorog Hoseok.

- Na, akkor rendelhetjük az italokat? - csapja össze a kezét Jimin.

- Nincs egy kicsit túl korán? És Jimin, neked soha nem elég a bulizásból? Láttam a tegnap esti képeteket, nem vagy semmi, hogy ma is kimozdulsz.

- Őt ez élteti, ahogy ő mondja - forgatja a szemét Namjoon.

   Fél órával később már kihozzák a kaját, és megérkeznek az italok is. A fiúk rengeteg sört és sojut rendeltek, miközben gonoszan vigyorognak rám. Éppen falatozunk, amikor végül betoppan Yoongi is. Gyorsan köszön, majd helyet foglal Jungkook mellett.

- Hol voltál ilyen sokáig? - vonogatja Tae a szemöldökét.

- Az egyik munkatársnőm megint rám szállt és őt kellett visszautasítanom.

- Fél órán keresztül? Na ne nevettess haver, biztosan történt az alatt valami - nevet fel Namjoon.

- Csak puszi-puszi volt vagy nyúlkáltál is? - kérdezi Jimin.

- Mondtam, hogy visszautasítottam. Nem történt semmi, csak valahogy nem volt képes elfogadni a nemleges választ. Komolyan mondom, ez a Hyebin nem ért a szép szóból.

- Aubrey! Szerinted Hyebin szép lány? - szegezi nekem a kérdést Jin.

- Persze. Hyebin az egyik legszebb lány, akivel itt találkoztam. Csinos, jól öltözködik és kedves is.

- Hé, ember. Melegnek álltál vagy mi a bajod akkor? - kezdi Jungkook.

- Ja, pontosan. És a szívem csak Jiminért dobog - válaszolja Yoongi unottan.

- Suga! Megcsalsz? Pedig azt hittem a mi szerelmünk igazi! - sikítja Hoseok.

   Ezen mindannyian nevetni kezdünk, még Yoongi is. Mindeközben elkapom a tekintetét, ahogy engem néz, mire felvonom az egyik szemöldököm kíváncsian. Nem reagál semmit, csak elfordítja a fejét, hogy válaszolhasson Namjonnak.

   Miután befejeztük az evést, előkerülnek a poharak a sörök és a sojus üvegek. Megtöltik a poharamat félig sörrel, majd a tetejére helyeznek egy kis poharat. Először nem értem, hogy minek teszik ezt, de aztán Jin magyarázni kell.

- Szóval most bebizonyíthatod, hogy mennyire merész lány vagy. Töltened kell egy kis sojut a felső pohárba, majd a melletted ülőnek kell add az üveget, hogy ő is megismételhesse. Végül megint te következel és ez így, amíg vége nem lesz. Hármasával kellene játszanunk ezt, de nyolcan vagyunk, így most kettesére oszlunk. Addig töltögetitek a felső pohárba a sojut, amíg végül el nem merül a sörben. Aki utoljára töltött, annak kell meginnia.

- Értem. De mi van, ha nem szeretném meginni? - másnap dolgoznom kell, így semmi kedvem berúgni.

- Nincs tiltakozás. Nos, mivel én ülök melletted, sok szerencsét Aubrey! - kacsint rám Tae.

   Elkezdődik a töltögetés, és amilyen szerencsém van, elsőre igen megdöntöm a teli üveget és a kis pohár azonnal elmerül a sörben. Egy húzásra kell meginnom, így hát nagy levegőt veszek és lehajtom. Az egyetemen rengeteg ilyen buliban voltam, jól bírom az alkoholt, nyugtatom magam. A körülöttem ülő fiúk egy pillanatra mind megállnak és kikerekedett szemekkel nézik ahogyan egy szuszra elfogyasztom a pohár tartalmát. A jutalmam egy kisebb taps, majd folytatjuk a játékot. Pár körrel később, már öt pohárt sikerül legurítanom, a partnerem, Taehyung négynél jár, viszont picit spiccesebb állapotban van, mint én. Jin szénája sem áll túl fényesen, ő a hatodik pohárnál jár, töltögetés közben pedig a lehető legidiótább vicceket meséli. A partnere, Namjoon, még teljesen józannak tűnik, neki még csak három adag jutott. Jungkook négy pohártól kikészült, a földön fetreng Jin vicceitől, a mellette levő Hobi szintén az ötödik pohárnál jár, mint én, ám ő még a szokásosnál is jobban vigyorog. Jimin úgy tűnik két pohárnál megállt, vigyorogva figyeli az ügyetlenkedő Yoongit. Ő van a legjobban elázva, a hetedik pohár teljesen betette neki az ajtót, már észre sem veszi, hogy partnere meglöki az asztalt egy picit, amitől a kis pohár újra elsüllyed, így már áttérhet a nyolcadik adagra. Mindenki jókedvű, lassan eljutok én is a kilencedik pohárig, ami miatt már iszonyatosan kell mennem a mosdóba. Gyorsan felkelek, hogy kiiszkoljak, de amint felállok rájövök, hogy talán mégis kicsit fejembe szállt az ital. Igyekszem egyenesen járva eljutni a mellékhelyiségbe, majd miután elvégeztem a dolgom, kezet mosok és megigazítom egy kicsit borzos hajam. Ruhámat picit megráncigálom, hogy többet takarjon a lábaimból, a dekoltázsomat pedig próbálom elrejteni a hajammal, mégiscsak hét fiúval iszogatom, nem akarok kihívónak tűnni.

   Mire visszaérek már majdnem mindannyian kivannak dőlve: Jin, Namjoon, Tae, Hoseok és Jungkook feladták a hetedik pohárnál. Jimin büszkén mutatja nekem, hogy ő még csak az ötödiknél tart. Na szép, én lány létemre legurítottam kilencet és hozzájuk képest úgy érzem, hogy még normálisan festek. Legalább nem fekszem a földön, egyáltalán nem poénos beszólásokon nevetve.

- Aubreeeeeey! Te hánynál tartasz? - kérdezi Jin.

- Kilencnél, de azt hiszem én megállok itt - felelem, miközben igyekszem, hogy ne akadjon össze a nyelvem.

- Az semmmmmmmmiiiii! Nekeeem most jön a tizenharmadik - vigyorog Yoongi, majd belekortyol a poharába, ám igen megdönti azt és így az ital egy része az ingén landol.

- Azt hiszem jobb, ha te is abbahagyod - inti le Jimin. - Mit szólnátok, ha játszanánk valamit? Mondjuk kérdezz-feleleket, hogy izgalmasabbá tegyük az estét?

- De mi már mindent tudunk egymásról - motyogja Jungkook, miközben fejét Tae vállára hajtja.

- Ez igaz, de Aubreyt még nem ismerjük annyira - fűzi hozzá Hoseok.

- Szuper! Szóval az első kérdésem neked szól Aubrey! Ha választhatnál közülünk, kivel randevúznál? - vigyorog Jimin.

   Mégis hogyan vágjam ki magam ebből a helyzetből? Hét hihetetlenül jóképű és nagyrészt kedves sráccal ülök egy asztalnál, mégsem mondhatom azt, hogy egyikőjükkel sem. Viszont nem emelhetek ki senkit közülük, mivel azt félreértenék. Gondolkozz Aubrey! Ám az ötletek nem igazán jönnek, az alkohol elködösít mindent.

- Hát... Nem is tudom.. - makogom. - Mindannyian nagyon vonzóak vagytok, de szerintem egyikőtökkel sem. Vagyis... most barátilag nagyon kedvellek titeket, nem akarom ezt elrontani.

- Még egy csók erejéig se? Senkivel? - faggat tovább Jimin.

   Csak a fejemet rázom. Egyrészt jelezni akarom a nemleges válaszom, másrészt, eszembe jut hirtelen a színház napja és Yoongi, amit azonnal el akarok űzni a gondolataim közül.

- Biztos hazuuuudik - kiabálja az említett, de a tizenhárom pohár után már kezdenek összefolyni a szavai.

- Suga, pont te hallgass - csapja homlokon Hoseok. - Azt sem tudjuk mióta nem mentél egy lány közelébe.

- A szerszámod már olyan rozsdás lehet, hogy azon se csodálkoznék, ha többet be se indulna - szólal meg Namjoon.

- Tegnap az egyik csaj a buliban nagyon rázta neked, meg is akart csókolni, de te elhátráltál. Szerintem már vagy egy éve nem is csókolózott, nemhogy több is történjen - csatlakozik Jungkook.

- Téveeedteeeek! - válaszol Yoongi artikulálatlanul.

- Miért? Mégis volt egy kis etyepetye a munkatársaddal, azzal a Hyejinnel, vagy hogy hívják? - nevet Jin, mire Suga olyan erősen kezdi rázni a fejét, hogy attól félek kitöri a nyakát.

   Megszólalni se vagyok képes ebben a pillanatban, a gondolataim szerte cikáznak. Mi van, ha kikotyogja, hogy mi volt? Azzal vége lenne mindennek, még Jin se tudja. Megszólalni se tudok, hogy terelni tudjam a témát, az alkohol teljesen a fejembe száll, a szám nem akar engedelmeskedni nekem, csupán kuncogni vagyok képes az elém táruló jeleneten. Mindegyik srác a földön van kidőlve, Jimin ölében Yoongi feje, pont olyanok, mint a kisgyerekek. A pincérnő szúrós szemekkel méregeti társaságunkat, ám senkit nem érdekel, mi jól érezzük magunkat.

- Na, ha nem ő, akkor ki? Kit csókoltál meg Suga? - fogja meg az arcát Jimin, miközben felé hajol.

- Auuuuubreeeyt - mutat rám, pont mielőtt elejti a fejét és ittas álomba merül.

   Min Kibaszott Yoongi! Esküdni mernék, hogy ha most a kezembe kerülne az anyakönyvi kivonata ez a név állna benne. Ezt még megkeserüli!

Sziasztok! A részeket ezentúl igyekszem napi szinten publikálni, így a következőre vasárnap délután/este számíthattok! Köszönöm a sok új megtekintést és szavazatot! ☺