A tavasz elég korán beköszönt idén, már március közepén napfényes, meleg napokra számíthatunk.  Yoongi nem tudja itthon megünnepelni a születésnapját, így a márciust csomagok elkészítésével és elküldésével töltjük. Nehéz a társaság számára, hogy újra és újra hozzá kell szoknunk a hiányukhoz. Minden egyes alkalommal újra összetörik a szívem, amikor el kell engednem Yoongit. Képtelen vagyok megszokni azt, hogy soha nem képes velem maradni huzamosabb ideig. A folyamatos fájdalmat és hiányérzetet képtelenség teljesen elfogadni. Az ember azt hinné, hogy egyre kevésbé üt szíven minden elválás, de még mindig napokat sírok át, miután elmegy.

Április végén esedékes Audrey és Jisub esküvője, amelyet nem igazán várok. A srácok utoljára februárban jöhettek haza, de csupán három napot tölthettek itt. Ez alkalommal ünnepeltük meg Hobi születésnapját, hiszen soha nem tudjuk, hogy legközelebb mikor láthatjuk őket. A március azzal telik, hogy Yoongi számára készítünk elő egy születésnapi meglepetést, amelyet elküldünk neki. Szeretnénk tudatni vele, hogy gondolunk rá és hiányzik mindannyiunknak, ha már nem kap kimenőt erre a hónapra.

A tavasz túl hamar köszönt be Szöulba, én meg letört hangulatomban nem igazán örülök a sok napsütésnek és hirtelen jött felmelegedésnek. Április elején még mindig lehajtott fejjel ballagok az utcákon, a zsongó tömeg sem képes jobb kedvre deríteni.

Az üzletbe belépve azonnal megcsap a virágok bódító illata, legalább ettől képes egy halvány mosoly kúszni az arcomra. Sungjae izgatottan integet a pult mögül, a szokásához híven, ma is túl sok energiával rendelkezik.

- Aubrey! Ezt látnod kell! - kiáltja.

Odasietek mellé, miközben igyekszem levarázsolni a kabátomat magamról. Egy kis cserepet tart a kezében, amelyben egy kék színű világ kornyadozik. Felvonom a szemöldököm, hiszen nem értem mire fel ez a nagy izgatottság.

- Nézd, ez egy csillagvirág! Szöul környékén nagyon ritka, sőt egyáltalán nem divatos. De nekem ez az egyik kedvenc virágom! - ujjong. - Végre itt is árusíthatunk belőle.

- Örülök, hogy képes ez ennyire lázba hozni - motyogom, miközben lepakolok.

- Neked melyik a kedvenc virágod?

- A tulipán. Lehet ez sablonosan hangzik, mert Hollandiában nőttem fel, de imádom a tulipánokat.

- Remélem azokkal is hamarosan megtelik az üzlet - ujjong.

A jókedve végre egy kicsit rám is átragad, és egy aprócska mosoly kúszik az arcomra, amely ott is marad a nap végéig. Négy órakor a szokásomhoz híven azonnal elhagyom a munkahelyem és haza igyekszem. Éjjelente nem igazán tudok aludni, a fordításaimat leginkább akkor végzem, így abban reménykedem, hogy végre kipihenhetem magam ma délután. Solar már akkor elkezd nyávogni, amint meghallja a kulcsomat fordulni a zárban. Belépek a sötét előszobába, hiszen a reggeli sietségben nem volt időm elhúzni a sötétítőket. Gyorsan lehúzom a cipőm és már rohannék is a konyhába, de a nappaliból halk, szipogásra hasonlító hangokat hallok kiszűrődni. Egy pillanatra lefagyva állok a fogas takarásában, hiszen mégis mit tudok tenni, ha egy betörő van nálam. Biztosan hallotta, amikor kinyitottam az ajtót, tisztában van vele, hogy már nincs egyedül. A cipős szekrény tetején kezdek kutatni, amikor kezembe akad egy régi, ólom gyertyatartó. Még Yoongival vettük az ócskapiacon, hiszen úgy gondoltuk illene a lakás hangulatához.

Csendben osonok be a nappaliba, és olyan látvány terül elém, amelyre nem számítanék. A félhomályban sikerül kivennem amint egy parányi női alak van felkucorodva a kanapéra, miközben megállíthatatlanul zokog. Aubrey te hülye, mégis melyik betörő sírna a lakásodban?

- Ririn? - szólítom meg a szőkeséget.

- Aubrey, végre hazaértél! - emeli rám tekintetét.

Azonnal lerakom a gyertyatartót és átrohanok a szobán, hogy elhúzhassam a sötétítőket. A beszűrődő fény hirtelen megvakít, egyenesen bántja a szemem. Visszafordulok a még mindig kanapén kucorgó lányhoz, és ekkor veszem észre, hogy a szemei teljesen feldagadtak és vörösek. Mégis mennyi ideje sírhat? Mi bánthatja ennyire?

- Mi történt? - kérdezem tőle lágyan, miközben helyet foglalok mellette.

Nem válaszol semmit, helyette azonnal könnyekben tör ki. Nem képes parancsolni zokogásának, a válla folyamatosan rázkódik, miközben a száján keresztül veszi a levegőt. Közelebb húzódom hozzá és gyengéden a hátát simogatom, folyamatosan csitítgatva. Solar kíváncsian kúszik fel mellénk, nyávogva dörgöli fejét a lány oldalához. Ő is érzi, hogy valami nagyon nincs rendben, neki is a szíve szakad bele ebbe a látványba.

Végül Ririn könnyei is elapadnak, én meg kezdek megnyugodni. Gyorsan a konyhába sietek, ahonnan egy pohár víz kíséretében térek vissza. Az én torkom is mindig kiszárad a sok sírás után, gondolom ez a helyzet a lánnyal is. Hálásan néz rám, miközben elmarja tőlem a poharat és egy húzásra kiissza azt.

- Mégis mi a baj, Ririn? - kérdezem meg újra, a tőlem telhető leggyengédebb hangnemben. Nem szeretném, ha újra sírni kellene látnom, hiszen az fájdalommal tölt el.

- Namjoon - suttogja maga elé.

- Mi történt vele? Megsérült? Mondott valamit?

- Szakított velem - motyogja, miközben újabb könnycseppek jelennek meg az arcán.

- Miért? Mikor? - buknak ki a kérdések belőlem, egyszerűen képtelen vagyok elhinni, amit az előbb hallottam.

- Ma délelőtt beszéltem vele.... Nagyon meglepett, hogy ilyenkor hív, mert nem igazán szokása. Azt mondta, hogy nem bírja ő így, és szakítani akar... Válaszolni se tudtam neki, mire összeszedtem a gondolataim, már le is rakta.

- Ezt egyszerűen képtelen vagyok megérteni. De olyan jól megvoltatok, februárban még minden rendben volt!

- Én is azt hittem...

A délutánomat így hát a pihenés helyett, Ririn vigasztalásával töltöm. Képtelen vagyok felfogni a helyzetet, túl hirtelen jött. Nem értem Namjoon döntését, egyszerűen logikátlannak tartom. Eddig azt hittem, hogy a srác a legokosabb ismerősöm, de ezzel a lépésével most rácáfolt. Szegény Ririnnek semmilyen magyarázattal nem szolgált, ezzel teljesen összezavarva és elkeseredve hagyva. Magamban átkozom és remélem, hogy nem fogok a közel jövőben találkozni vele, a saját érdekében.

Már tíz óra is elmúlik, mire végre sikerül mosolyt varázsolnom Ririn arcára és haza engedhetem. Nagyot sóhajtok, miközben becsukom mögötte az ajtót és vissza igyekszem a nappaliba. Solar a kanapén alszik, nem akarom felkölteni, így inkább főzök egy teát a konyhában, miközben elmerülök a gondolataimban. Aggódom Ririn miatt és a srácok miatt is. Valaminek biztosan kellett történnie, ha Namjoon ilyen hirtelen hozta meg a döntését, minden magyarázat nélkül. Vajon Yoongs is így érez? Akaratlanul is legördül egy könnycsepp az arcomon, hiszen elem erővel mar belém a félelem. Mi lesz velem, ha ő is szakítani akar?

Gondolataimból a telefonom hangja szakít ki. Egy pillanatig zavartan nézek körbe, hiszen fogalmam sincsen, hogy hol hagyhattam. Solar panaszosan nyávog a nappaliban, amelyet jelnek veszek és oda sietek. A mobilom a cica mellett zúg, mire az fújtatva néz a készülékre. Azonnal felkapom, mielőtt még rá vethetné magát, hogy bosszút állhasson, amiért felébresztette.

- Igen? - szólok bele, mielőtt még megnézhetném ki is hív.

- Szia, Aubrey - hallom Yoongi erőtlen hangját a túl oldalról.

- Yoongs! - sikkantok fel izgatottan. - Hogy vagy? Minden rendben? Már egy jó ideje nem hallottam semmit rólad...

- Minden rendben, viszont kicsit fáradt vagyok. Milyen napod volt?

- Érdekes, és szomorú. Tudtad, hogy Namjoon és Ririn szakítottak? - bukik ki belőlem a kérdés.

- Ez megmagyarázza, hogy ma miért volt olyan letört és figyelmetlen... De mégis miért dobta Ririn? Nem mondta?

- Nem Ririn szakított, hanem Joon. Ráadásul meg sem indokolta. Egyszerűen felhívta és kidobta. Egész délután szegény lányt vigasztaltam, teljesen maga alatt volt...

- Ez hihetetlen. Fogalmam sincs miért tehette. Mondd meg Ririnnek, hogy én is nagyon sajnálom és amint megint látom a volt barátját, szétrúgom a seggét - hadarja.

- Yoongs? Valami nagyon felzaklatott, kérlek nyugtass meg...

- Mi a baj? - kérdezi aggodalmasan.

- Ugye te nem fogsz szakítani velem? Vagyis ugye nem tennéd így, minden magyarázat nélkül? Ha már nem szeretsz, mondd azt, legalább képes lennék elfogadni...

- Aubrey, ne butáskodj! Nem fogok szakítani veled, képtelen lennék rá. Bevallom, gondoltam már rá. Talán, ha nem kellene kivárnod, míg letöltöm a szolgálatot, találhatnál egy másik srácot. Egy olyan férfit, aki ott lesz mindig veled. De túl önző vagyok ahhoz, hogy elengedjelek. Egyszer elég volt megtapasztalni, hogy mégis milyen rossz, ha nem vagy velem, többé nem akarom átélni azt...

- Köszönöm, Yoongi. Alig várom, hogy február legyen és végre minden időmet veled tölthessem.

- Én is alig várom, minden napot számolok, hogy tudjam mennyi van még addig. De most mennem kell, holnap korán lesz gyakorlatom. Amint tudlak, még hívlak. Szia, vigyázz magadra!

- Szia, Yoongs! Te is nagyon vigyázz magadra, várlak haza!

Megkönnyebbülten engedem ki az eddig bent tartott levegőt. Szerencsére úgy tűnik Yoongi nem akar szakítani velem, amitől egy óriási kő esik le a szívemről. El sem tudom képzelni az életem nélküle, annyira a napjaim részévé vált. Még így is, hogy nem tud velem lenni, minden pillanatban rá gondolok.

*

Túl gyorsan közeledik az esküvő napja, nekem pedig semmi kedvem egyedül részt venni rajta. A srácok közül senkit sem akarok megkérni, hogy kísérjen el, nem szeretném őket terhelni ezzel. A ruhám már vagy egy hete a szekrény ajtón lóg, vészjóslóan pillant rám a sötétkék csipkecsoda minden alkalommal, amikor munkába készülődöm. A napok egymás után repülnek el, én meg szombat reggel indulásra készen állok a tükör előtt.

A szokásosnál is idegesebb vagyok, miközben magamat vizsgálgatom. A ruha színe tökéletesen kiemeli a szememet, anyaga finoman simul testemre. Határozottan jó választás volt, csinosnak érzem magam benne, mégsem visz rá a lélek, hogy kilépjek az ajtón. Túlságosan félek attól, hogy az ünnepségen szembe kell újra néznem az unokatestvéremmel, úgy mint a szüleimmel is. Végül egy mélyet sóhajtok, végigsimítok a csipkével borított szoknyarészen, majd elbúcsúzom Solartól és kilépek az ajtón. A cipőm sarka csattog a lépcsőházban, amint leoldalazom a lépcsőn, igyekezve, hogy ne vágódjak hasra.

A bejárati ajtót kitárva óriási meglepetésben van részem: Yoongi autója ott áll a lépcső mellett parkolva. Megdörzsölöm a szemem, mivel nem vagyok képes felfogni a látványt. Biztosan álmodom, vagy a hiányától képzelődöm. A szemem még inkább kikerekedik, amint kiszáll belőle Yoongs, egyenesen felém tartva. A haja még mindig fekete, ám most sokkal stílusosabban van lenyírva. Öltönyt visel, ráadásul a nyakkendője is szépen meg van kötve.

- Mit keresel itt? - kérdezem még mindig a lépcső tetején állva, miközben le sem bírom venni róla a szemem.

- Meglepetés! A kimenőmet jövő hétvégére kaptam volna, de sikerült megoldanom, hogy most jöhessek el. Nem szerettem volna, ha egyedül kell elmenned az esküvőre, az borzalmas baráttá tenne.

- Annyira hiányoztál! - térek magamhoz közben és azonnal a nyakába ugrom.

Nevetve kap el, a keze automatikusan a combom alá nyúl, hogy megtarthassa súlyomat. Mosolyogva néz rám, miközben egy lágy csókot lehel homlokomra. Határozottan erősebb lett, meg sem rendül attól, hogy éppen felemel. Arcomat nyakába fúrom, mélyen beszívva illatát, hogy elraktározhassam későbbre.

- Nincs ellenemre, ha továbbra is így maradunk, de lassan késében vagyunk. Ráadásul a ruhád eléggé felcsúszott a lábadon, és az a sarkon cigiző srác túlságosan méregeti a kilógó részt. Ez viszont ellenemre van, szóval mit szólnál ahhoz, ha elindulnánk - kérdezi, miközben kisimít egy tincset az arcomból.

- De mégis miért nem szóltál, hogy haza fogsz jönni? Egyáltalán hol voltál eddig? Mi ez az öltöny? - faggatom, amint beszállunk az autóba.

- Ez Jimin öltönye, ami meglepően jó rám. Beszéltem a srácokkal a múlt héten, hogy segítsenek meglepni téged, így Jin házában rejtőztem el. Tegnap késő éjjel érkeztem, azonnal elaludtam, így nem maradtál le rólam - mosolyog rám, majd visszafordítja fejét, hogy az utat nézze.

- És a többiek? Hoseok és Namjoon? Velük mi a helyzet?

- Ők a jövő hétvégén jönnek haza, nekik az a dátum jobban megfelelt.

- Biztos nincs ellenedre, hogy esküvőre kell mennünk? Ha szeretnéd, akkor még most vissza fordulhatunk és kettesben tölthetjük a napot - ajánlom fel.

- Tetszik az ötlet, viszont szeretném a gyönyörű barátnőmet megtáncoltatni. Erre meg nincs jobb alkalom, mint egy esküvő. Ráadásul jó volna megmutatni a rokonaidnak is, hogy még mindig melletted vagyok, nem szabadulnak meg tőlem - nevet fel halkan.

Az arcomra a világ legóriásibb mosolya kúszik, miközben Yoongit figyelem. Annyira örülök annak, hogy újra láthatom és velem tölti a hétvégét. Olyan kevés idő adatott nekünk, szeretnék minden pillanatot kihasználni. Az már csak a ráadás, hogy az esküvőre is elkísér, nem egyedül kell szembe néznem a családom tagjaival.

Felajánlom, hogy a szertartás helyett inkább sétáljunk egyet a közeli parkban, amelybe azonnal beleegyezik. Kivételesen örülök, hogy ezen a csodálatos tavaszi napon hét ágra süt a nap. Egy pillanatra sem engedem el a kezét, miközben csendben lépegetünk, kiélvezve egymás közelségét. Nem kellenek szavak ehhez a pillanathoz, egyszerűen tökéletes úgy, ahogy van.

- Már megint rossz hatással vagyunk egymásra - motyogja, miközben helyet foglalunk egy padon.

- Mire gondolsz? - hajolok felé kíváncsian.

- Hát nem veszünk részt a szertartáson, majd hirtelen megjelenünk az ünnepségen. Erre csak az igazán lázadó természetű párok képesek - nevet fel.

Erre én is nevetni kezdek és még közelebb húzódom hozzá. Karját lezseren átveti a vállamon, miközben fejét a nyakam hajlatában pihenteti. Ebben az órában alig vannak a környéken, mégis pár tinédzser lány vágyakozóan pillant felénk. Magamban kuncogok ezen, hiszen nem vagyok hozzászokva, hogy a figyelem középpontjába kerüljek. Régen hihetetlenül frusztrált és irritált az, amikor a megszokottnál többen figyeltek rám, de Yoongs társaságában ilyesmi eszembe sem jut. Az idegeskedés helyett elégedetten puszilom meg a barátom feje tetejét, továbbra sem húzódva el tőle.

Már délután van, mire elindulunk a szálloda felé, ahol az ünnepséget tartják. Továbbra sem engedem el a kezét, még akkor sem, amikor a pincérek kinyitják nekünk az ajtót. Gyorsan megkeressük az asztalunkat, mit sem foglalkozva az ezernyi tekintettel, amely ránk irányul ebben a pillanatban. Elkéstünk a nyitó gratulációkról úgy tűnik, amit egyik vendég se néz jó szemmel. Elvörösödve ülök le a székemre, hiszen azért elkésni nem szerettem volna.

Andrew mosolyogva néz rám az asztal túlsó feléről, Minha pedig int egy aprót felénk. Nataliet sajnos úgy tűnik nem hozták, pedig biztos izgatott lett volna Yoongs jelenléte miatt. Még az első fogás előtt felkelünk Yoongival, hogy az újdonsült párnak gratulálhassunk.

- Hivatalosan is gratulálunk! - puszilom meg Audreyt, miközben Yoongi és Jisub meghajolnak egymásnak.

- Köszönjük. Kár, hogy nem tudtatok részt venni a szertartáson - mondja Audrey.

- Közbe jött valami, sajnálom. Szívesen ott lettünk volna pedig - füllentem.

- Na és milyen a katonai szolgálat? - faggatja Jisub Yoongit.

- Megerőltető, őszintén szólva. Már hiányzik, hogy vissza mehessek a stúdióba dolgozni, ráadásul Aubrey nélkül is nehéz - pillant rám.

Azonnal elpirulok szavai hallatán, hiszen meglep, hogy ennyire nyíltan beszél a kapcsolatunkról. Nem ellenkezem, nagyon is örülök annak, hogy már más is megtudhatja, hogy milyen harmóniában élünk együtt. Mosolyogva beszélgetünk egy keveset, majd átengedjük a párt más vendégeknek is.

- Van kedved táncolni? - kérdezi Yoongs, miközben átvágunk a táncparketten, hogy visszamehessünk az asztalunkhoz.

- Már most? Nincs még egy kicsit korán? - kérdezem.

- Szerintem pont ahhoz van itt az idő, mellesleg a szüleid éppen erre tartanak, és anyukád arckifejezése nem túl biztató.

Bólintok, mire kezét azonnal derekamra fonja és közelebb húz magához. Az utóbbi hónapokban igen csak elszoktam a táncolástól, így az elején kicsit ügyetlenkedem, miközben lassan lépegetünk a zene ütemére. Végül sikerül felvennem a ritmust Yoongival, miközben képtelen vagyok megfeledkezni arról, hogy milyen biztosan tart a karjában. Legszívesebben el sem szakadnék a táncparkettől, viszont egy idő után elfáradunk és muszáj leülnünk megpihenni.

- Nem is tudtam eddig, hogy hiányzott a tánc is - mosolyog rám, miközben kihúzza nekem a széket.

- Én csak azt tudtam, hogy te hiányoztál.

Alig tölthetünk el egy kis időt kettesben, megzavarnak a szüleim. Szkeptikusan nézek rájuk, már várva a megszokott szemrehányó szövegüket. Ehelyett anyukám azonnal átölel, miközben apukám kezet ráz Yoongival. A szemeim majdnem kiesnek a helyükről annyira meglepődöm ezen a gesztuson.

- Aubrey, annyira sajnálok mindent! - kezd bele anyukám, mire leintem.

- Ne itt, mindenki előtt - mondom neki szigorúan. - Inkább menjünk ki az előtérbe.

Szótlanul követnek az előtérbe, meglepetésemre Yoongi is velünk tart. Nem szólok erre semmit, csak szorosan megmarkolom kezét, örülök, hogy támaszként velem van. Az előtérben kevesen álldogálnak, a legtöbben bent táncolnak, így viszonylag csend uralkodik. A bordó szőnyeg besüpped a cipőm sarka alatt, ügyetlenkedve lépegetek, miközben megpróbálok továbbra is határozottnak tűnni. Végül az egyik ablak mellett állapodom meg, ahonnan tisztán rá lehet látni a szálloda hátsó udvarára.

- Mit szeretnétek? - nézek rá a szüleimre.

- Bocsánatot szerettem volna kérni mindenért. Csak az utóbbi időben jöttem rá, hogy mégis mit érezhettél az utóbbi években. Az, hogy ennyi ideig kerültél bennünket, borzalmasan érintett. Sajnálom, hogy képtelen voltam jó anya lenni - szipogja anyukám, miközben megpróbálja visszatartani a könnyeit.

Meglepetésemre a szívemet eddig borító jégréteg egy pillanat alatt elolvad. A rideg stílusom teljesen szerte foszlik, amikor kettőt előre lépve eltörlöm a kettőnk között levő távolságot és átölelem. Édesanyám teste rázkódik, miközben csendesen sírni kezd. Az én szememből is kiszabadul néhány könnycsepp, miközben érzem, hogy egy óriási súlytól szabadultam meg. Végre megint teljesen könnyűnek érzem magam, nem kell elrejtenem magam elől a problémáim. Miután megnyugszik, elszakadunk egymástól, én meg visszalépek Yoongs mellé. A szüleim mosolyogva néznek párosunkra, ez a reakció meg teljes mértékben meglep.

- Jó téged újra látni Yoongi - mondja apukám.

- Köszönöm, uram - válaszol Yoongs udvariasan.

- Na és áruld el... Mik a terveid az én kislányommal? Csaknem számíthatunk egy újabb esküvőre a közel jövőben? - hecceli.

- Csak akkor, ha Aubrey is bele egyezik - pillant rám.

Elnevetem magam erre a mondatra, miközben visszanézek Yoongira. Meglepetésemre az ő arca teljesen komoly marad, viccnek semmi nyoma. Majdnem köhögésben török ki, csak nagy nehezen sikerül megfékeznem. Nem akarom tovább rontani a helyzetet, így gyorsan témát váltok, félve attól, hogy megbántom Yoongit. Őszintén szólva eddig egy pillanatig se gondoltam a házasságra.

*

A hónapok továbbra is repülnek, de ez inkább csak akkor érződik, amikor Yoongs velem van. Amint vissza kell mennie, olyan, mintha az idő megállt volna, a hétköznapokon továbbra is hihetetlenül nehéz. Végül elérkezik a január, mire kissé felvidulok, hiszen a 21 hónap februárban telik le.

Mosolyogva indulok már reggelente dolgozni, újra elkezdek dudorászni, és Solar is úgy tűnik, hogy sokkal jobb hangulatba kerül. Hihetetlenül várjuk Yoongi visszatértét, izgatottak vagyunk amiatt, hogy újra a napjaink része lehessen. A délutánjaimat továbbra is Ririnnel töltöm, aki már egy ideje erőltetetten próbálja boldognak mutatni magát. Ismerem annyira, hogy tudjam, mindez csak színjáték. Szegény lány még mindig nincs teljesen túl a szakításon, így a fejembe veszem, hogy ideje lenne egy új jelöltet keríteni számára.

- Sungjae, neked van barátnőd? - szakad ki belőlem az egyik munkanapon.

- Tessék? - néz rám a munkatársam elkerekedett szemekkel.

- Van vagy nincs? Lenne egy barátnőm, akit szívesen bemutatnék neked, ha van kedved - térek a lényegre.

- Hát nincs... Mégis kiről lenne szó?

- Ririn a neve, huszonnégy éves, hihetetlenül kedves és gyönyörű. Szerintem kedvelnétek egymást.

- Hát, nem is tudom... Nem vagyok valami jó a randizásban, ami azt illeti.

- Egy próbát szerintem megér. Ha nem vagytok egymás esetei, nem kell többet találkoznotok. Na mit szólsz?

- Rendben -sóhajt egy mélyet.

Az arcomra egy újabb levakarhatatlan mosoly költözik, miközben reménykedem a randevú sikerességében. Ideje lenne, ha Ririn is tovább lépne, és újabb lehetőséget kapna a boldogságra, ráadásul Sungjaet soha nem láttam egy lány közelében sem. Mindkettőjük számára ez egy új kezdet lehetne...

Február első péntekjén hajnalban megszólal a telefonom, mire felriadok. Yoongi csak szerdán kellene megérkezzen, így nem lehet ő, gondolom azonnal, miközben a készülék után nyúlok. A kijelzőn Sungjae neve villog, amire elkerekedett szemekkel nézek. Mégis miért hívna fel négy órakor?

- Igen? - szólok bele félve.

- Aubrey, ne haragudj, ha felébresztettelek, de nem tudtam ki mást hívhatnék! A húgom megsérült és kórházba kerül, én meg nem tudom mégis mit kellene bevinnem neki... - hadarja gyorsan, miközben a hangja rengetegszer elcsuklik.

- Micsoda? Mi történt?

- Leesett a lépcsőn és megsérült a lába. Már túl van a műtéten, két perce értem haza a kórházból. Rendben van, de fogalmam sincs, hogy mit kellene bevinnem neki, nem vagyok nő. Borzalmas testvére vagyok...

- Sungjae! Állj le! Küldd át üzenetben a címed és azonnal ott vagyok - rakom le.

Gyorsan felkelek és magamra rángatok néhány ruhadarabot. Mielőtt elindulnék, Solar tálkájába teszek egy kis eledelt, hiszen nem tudom mennyi idő múlva kerülhetek haza. Szinte rohanok Sungjae lakásához, amely szerencsére nincs túl messze innen. Így is majdnem húsz percbe telik oda érnem, viszont nem vagyok kész arra, hogy az eddig örökké mosolygó srácot összetörve láthassam.

- Ne haragudj, nem volt más, akit felhívhattam volna...

- Semmi baj, ne okold magad emiatt. Azt mondtad a húgod rendben van, picit nyugodj le. Tudom, hogy hülyén hangzik, de most meg kell nyugodnod, nem mehetsz be hozzá ilyen állapotban.

A fiú bólint, miközben helyet foglal az aprócska konyhájukban. Gyorsan keresek egy poharat és töltök egy kis vizet, ami azonnal átnyújtok neki. Lassan kortyolgatja, látszik rajta, hogy még mindig kába az eseményektől.

- Melyik a húgod szobája? - mutatok a két faajtóra.

- A jobb oldali, azonnal hozok egy táskát.

Belépek az apró szobába, amelyben teljes sötétség uralkodik. Gyorsan felkapcsolom a villanyt, és azonnal elmosolyodom. A szoba halvány sárgára van meszelve, az ágyat fehér takaró és rengeteg díszpárna borítja. A falakon különböző fiú bandák poszterei láthatóak, tipikusan egy fiatalos lány szoba. Sungjae belép mellém, miközben átnyújt nekem egy táskát.

Találomra nyitogatom ki a szekrényeket és fiókokat, összepakolva néhány holmit. Remélem elégedett lesz majd vele, igyekszem ízlésesen összeállítani azt a pár ruhát.

- Hozd a fogkeféjét is! - kiáltok rá a srácra, aki azonnal kisiet a fürdőbe.

Pár perccel később a táskában benne van minden létfontosságú dolog, Sungjae pedig egy újabb pohár víz után indulásra kész. Lassan megsúrolom a hátát, miközben a cipőjét húzza fel, hogy még vissza siethessen a kórházba, mielőtt az éjszakás nővér kirakná.

- Minden rendben lesz, ne aggódj. Ha a műtét rendben ment, biztos vagyok benne, hogy a húgod hamar felépül - mosolygok rá.

- Köszönöm Aubrey! Te tényleg egy igaz barát vagy - néz rám.

- Semmiség - motyogom, miközben kilépek a bejárati ajtón, hogy haza indulhassak.

- Aubrey! - kiált utánam, mire megfordulok. - A randival kapcsolatban... Szeretném megismerni Rirint!

Az arcomra mosoly kúszik, miközben felmutatom neki a hüvelykujjamat. Biztos vagyok benne, hogy kedvelni fogja Rirint. Ha más nem is lesz köztük, legalább barátok lehetnek.

*

Idegesen álldogálok a buszállomás várótermében. Már hónapok óta nem láttam Yoongit, viszont most végre hazatérhet hozzám. Véget ért a katonai szolgálata, ezentúl nem lesz képes semmi szétválasztani minket. A szívem izgatottan ver mellkasomban, minden másodperc szinte óráknak tűnik, ami alatt rá várok.

A hátsó ajtó kinyílik, és egy rakás férfi özönlik be rajta, ők is szintén a szolgálatból térhettek vissza. Rengeteg idős és fiatalabb nő vetődik a nyakukba, óriási tömeget alkotnak. Nem akarom szem elől veszíteni Yoongit, így lábujjhegyre állva nézelődöm, hátha meglátom valahol. Túl sok ember van itt, félek, hogy szem elől téveszthetem, egyre nyugtalanabbá válok. Ez az a pillanat, amelyre hónapok óta várok, nem akarom elrontani.

A táskám pántja hirtelen lecsúszik a vállamról, mire azonnal oldalra kapom a fejemet. Közben már sehol sincs a táskám, ijedten kapok az oldalamhoz, az előttem elfutó alak után nézve. Fekete haja borzosan tapad a fejére, feliratos fekete felsőjét pedig nem akarom szem elől téveszteni. Azonnal a nyomába eredek, nem törődve azzal, hogy minden ember ferde szemmel néz rám. Igyekszem kikerülni a tömeget, amikor a fő ajtón át távozom, egyenesen a megálló melletti park felé. Egyre közelebb kerülök a sráchoz, miközben nagyokat sóhajtok, hiszen úgy tűnik már nem igazán vagyok formában. Egy kőkerítéshez érünk, az előttem levő alak pedig párduc módjára szökken fel rá, miközben én teljes erővel kapucnija utána kapok. Kilendül egyensúlyából és egyenesen rám zuhan, együtt esünk a földre.

- Miért kell ezt mindent alkalommal eljátszanod? - kérdezem Yoongitól, aki felettem térdelve mosolyog rám.

- Csak emlékeztetni szerettelek volna arra, hogy mégis hogyan találkoztunk... - mondja, miközben talpra áll és elkezd hátrálni.

- Elég jól sikerült felidézned - motyogom fájdalmasan, és észrevétlenül a szoknyámat próbálom eligazgatni.

- Tökéletesen sikerült. Nos, a fehérnemű választásodban ez alkalommal se kételkedem, de ha most megbocsájtanál, ideje lenne haza indulnunk.

- Vissza kaphatnám a táskám?

- Tudod mit kell tenned érte - vigyorog rám, mire elnevetem magam.

Határozottan indulok el felé, folyamatosan tartva a szemkontaktust. Amint elérkezem hozzá, felemelem a kezem, hogy megragadhassam az állát és közelebb húzhassam magamhoz. Nem húzódik el, helyette türelmesen vár addig, míg megcsókolom. Az ajkai puhasága azonnal ellazít, meleg lélegzete pedig lángra lobbant. Kezét reflex szerűen a derekamra csúsztatja, hogy még közelebb lehessek hozzá. Örülök annak, hogy stabilan tart, hiszen kezdem úgy érezni, hogy a lábaim felmondják a szolgálatot. Az első csókunkkal ellentétben most gyengéden csókolom, nincs ebben semmi düh, csak vágyakozás. Fejét másik oldalra fordítja, miközben nyelvét átcsúsztatja számba, én meg teljesen elgyengülök. A szememből könnyek patakzanak, viszont ezek az öröm könnyei. Soha nem voltam még boldogabb, mint Yoongi oldalán. Ez az igazi szeretet, ez az érzés, amelyet szavakba sem lehet önteni. Hiába rajongunk mindketten megszállottan a szavakért, nem tudom azokkal elmondani, hogy mennyire szeretem, így csak tovább csókolom.

Sziasztok! Hát ez lett volna az utolsó rész, ezennel lezárva a Logolepsyt! Köszönöm, hogy elolvastátok, hogy ennyi ideig követtétek a történetet! ♥ Várom a visszajelzéseiteket itt is, és a következő, lezáró posztomnál is, amelyben érdekességeket szeretnék megosztani veletek. Továbbá lenne egy ötletem még, kipattant a fejemből, hogy jó lenne a Logolepsynek egy spin-off folytatás, amelynek a főszerepébe Ririn kerülne. Első személyben nagyon nehéz számomra minden karakterről írni, hiszen csak Aubrey szemszögén keresztül ismerhetjük meg őket. Ebben a spin-off részben viszont harmadik személyben írnék, hogy minden karakter megkapja a maga kis lehetőségét. Mit gondoltok? Olvasnátok? Van értelme megírnom?