A fenti videót az itt lévő BL könyvek nagy részére rá lehetne húzni, bár ehhez a részhez is nagyon jól kapcsolódik, szóval ajánlom a megnézését...

Kissno az elején anno feltetted a kérdést miért viselkedik így Sota, azt hiszem itt a teljes válaszom. Próbáltam miérteket adni, és nem letargiába fullasztani a részt.

Sota szemszöge

Az, hogy mi játszódott le benne meg nem tudnám mondani, átkozottul határozottan viselkedett, és a körülményeknek köszönhetően nyitottam felé. Nehéz bevallani, de tetszett, hogy egy kicsit megbolondultunk. Elszántan küzd minden hárításom ellen, s keményen állja folyamatosan a sarat, szóval a gyengeségem valahogy átvette az irányítást felettem. Engedtem a kísértésnek. Nem számított, hogy mi lesz, csak ki akartam élvezni a pillanatot. Olyan volt ismét a forró ölelésében lenni, mint mikor gyerekként elbújsz a legkedvesebb helyedre, és csakúgy létezel. Végre kiteljesedhettem. Nem szabadna erről ábrándoznom, de hát a csókjával az ágyban, amivel utólag meglepett a világ legfinomabb cukorkáját adta annak a gyereknek a szájába és a gondolatától a szívem megint remegni kezd. Mi van ma velem? Hiszen tudom, hogy csúnyán pórul járhatok.

Egyébként is értelmetlen számomra, hogy őt miért foglalkoztatja, hogy mit gondolok róla. Részemről bármit mondhatnak a szülei, az nem teszi kevesebbé a személyt, akit én megismertem benne. Valószínűtlen, hogy azokból a csajos mesékből a szőke herceget le tudta volna beszélni a másikról a gonosz mostoha. Milyen kitartása lenne már? Az valahogy nevetséges lenne.

Különös egy hasonlat, de több mint hatévnyi kimondatlan vonzalom után ez jutott eszembe. Mindegy. A róla alkotott képen mindössze ő változtathat, főleg ha megint lelép. Aminek lássuk be nagy az esélye, akkor is ha nem előlem menekül. Lehet, hogy most azért ülnek össze, hogy megtágyalják mikor menjenek vissza, én meg bepofátlankodok. Tényleg érdemes lenne beszélgetnünk. Nem egészen állok rá készen, de a kajálás után meg kell próbálnom. Minél hamarabb túlesünk rajta annál jobb.

- Oké, legyen, veletek ebédelek. – Azt se értem miért jó ez neki. Örülök, hogy meghívott, annak ellenére, hogy tartok a szüleitől, csak nem értem miért akarja. Egyszer régen már láttam náluk futólag az anyukáját, és kissé nyomasztott a helyzet, hogy nekem nincsenek szüleim. Kényszeresen hazudtam, hogy vidéken élnek egy kitalált nagypapa miatt. Nos, ami volt az elmúlt, most tényleg őszintének kell lennem. Max ingyen kajálok egy jót. – Megígérem, akárhogy legyen, bármit mondjanak rendes leszek hozzád. Szóval szedd össze magad, tényleg elmegyek. – Löktem meg a könyökömmel bíztatóan, hisz zsebre volt téve a kezem. Kazu viszont egykedvűen mélázva bandukolt. Szomorkássá vált a légkör körülötte, gyámoltalannak tűnt, s érdekelt volna mivel váltottam ki ezt belőle.

- Hát itt lennénk. – Sóhajtotta miközben félreállt a járdán a dohánybolt fele sandítva. Kíváncsian figyeltem minden szavát, hátha folytatja és beszédesebb lesz, ám a tényeken kívül semmit sem közölt, így eljött a búcsú pillanata.

- Igen, - dörzsöltem meg a tarkóm – holnap találkozunk bent! – Kezet nyújtottam felé, hogy normálember módjára elköszönjünk, és ahogy a szívverésem gyorsult úgy húzott közelebb, majd a fülem mellett suhant el borzongtató hangja – Készülj fel! – Ajkaimra nyomott egy érzéki csókot, mintha senki sem látna közel, s távol, azután elengedett. – Már a találkozóra természetesen. – Tette hozzá, de ebben egyáltalán nem voltam biztos. Mellette minden napot túl kell élnem. Ah, szeretném a jót látni az összes mondata mögött, és nem csupán a szexuális feszültséget mégse megy.

Nem emlékszem, hogy az életben bárkit ennyire közel engedtem volna magamhoz testileg és lelkileg. Még a „kinevezett" legjobb barátomat se, Kazunál viszont egyre nagyobb késztetést érzek rá, hogy az érzelmeimet, amit egykor nagyon gondosan elzártam, a felszínre hozzam. Az majd lekoptatja. Nekem azt hiszem mindegy milyen kellemetlen lesz elmesélni, úgy is sejtem a végét, dehát ez van. Valójában szánalmasnak születtem.

- Egyél mielőtt lefekszel, jó éjt! – Intett, s a bolt felé kellett volna igyekeznem, de a gondoskodó személye minden mást elhomályosított, ahogy kedvesen megsimogatta a vállam, majd egy holnap találkozunkkal a buszmegállóba igyekezett.

Furcsán viselkedik. De mit csináljak vele? Le kéne nyugodnom. Tulajdonképpen állandóan kérdéseket hagy bennem maga mögött, azt se tudom mit akar. Eltelt hat év, felnőttünk. Hellyel – közzel ismeretlenek vagyunk a másik számára, mégis lehetetlenül közvetlen, és ez bonyolítja a helyzetet. Félek, hogy apró bogárként már rég beleröppentem a hálójába, és csak magamat áltatva kapálózom, hogy van kiút...akarnám is meg nem is...kemény dió. Nem szándékozok bolond naiv emberként ismét szerelembe esni, hogy a leggyengébb pillanatomban kinevessen, és azt mondja, csupán szexre vagyok jó. Ettől függetlenül, ha ránézek, az üres szívem megtelik, dobogásnak ered és szárnyalni akar. Rosszra sarkall. Van ennek értelme?

Hiába vagyok álmos, most is minden gondolatom körülötte forog. A régmúlton, a miérteken, a ma délutánon és a lehetőségeken. Beláthatatlan az egész helyzet.

Az én környezetemben élők – avagy aki felnevelt és a sleppje, beleértve az iskolám – mindig ragaszkodtak a régi ideákhoz, berögződésekhez ami miatt a magány maradt egyedül a társam. A mamám állandóan azt mondta, hogy a szerelem sületlenség, mert az érdekházasságnak van egyedül értelme. Állította, hogy sose látott még boldog párkapcsolatot, és a lányát az apám vitte a sírba.

Mi amolyan főnök- beosztott kapcsolatot ápoltunk, és míg élt magamnak sem mertem bevallani, hogy nem vonzanak a lányok. Azaz amíg a szíve miatt kórházba nem került. Jól tudtam mi a véleménye róla. 

Egyszer elkaptam egy diskurzust, amit a szomszéddal folytatott, mert a bokrokat metszettem éppen a kertben. Szerinte a melegség valamiféle új keletű trendi dolog, mely az ördögtől származik, és csupán figyelemfelkeltésre használják. Nyilván – tette hozzá – ha férfiakról van szó akkor az természetes, hisz ők amúgy is mocskos népség..

Nos, igen, én sem értem semmit a szemében, és még el se kellett árulnom, hogy kikhez vonzódom.

Mind szeretetben mind szerelemben fájdalmas pofonokat kaptam máig. Ki akarna sorban állni még egyért?

Régebben elhittem, hogy vár rám egy szebb jövő. Többször előfordult, hogy esténként az utcán lézengve nézelődtem be egy-egy ház ablakán ahonnan meleg fények szűrődtek a kinti zord tájra. Kíváncsi voltam kik laknak ott, miről beszélnek, milyen életük lehet. Vajon boldogok-e. Azt mondják a szerelem és a szeretet megfoghatatlan, ilyenkor mégis rendszerint tetten értem. Jólesett látni, hogy létezik ilyen...csakhogy nem nekem találták ki. Kazu szerintem a reménnyel együtt hagyott el anno. Most mégis visszajött és a kis agyamban a remény is éledezni kezdett. Pedig semmi értelme, csak túl rövid idő alatt túl sok szép emléket gyűjtöttünk. Például sosem randiztam senkivel, egyedül vele. Jó, nem mondtam neki akkoriban, hogy a mozi vagy a többi program randi lenne, ám ki akartam próbálni anélkül, hogy lenézne. Ah, elég fáradt vagyok már a gordiuszi csomók megoldásához és a csapongásaim se segítenek, szóval el kéne tennem magam holnapra.

A bolt után, az egyik cigit a másik váltotta a kezemben mire hazaértem a lakásomba és egyből az ágyba bújtam. A paplan még őrizte Kazu illatát. Nyolc óra volt ugyan, de éreztem, hogy hosszúra sikeredett a nap, s nem vágytam tovább a nyomasztó gondolatokra. Átengedtem pilláim a megnyugtató sötétségnek, ami a lelkem mélyéig hatolt.

Álmomban újra gyerek voltam. A hideg betonon ülve támasztottam a hátam a falnak a nagymamám pincéjében, mely kifejezetten takaros börtönként lett a második szobám. Tripla akkora, mint az eredeti. Nem volt nyirkos vagy penészes, a nagymamám és én rendbe tartottuk. Csak hideg. A reggeli napsugár fényesen szivárgott be, hogy átérje az egyébként szürke, üres helyiséget, s a zárban lévő kulcsok zörrenése figyelmeztetett, hogy ideje iskolába mennem.

- Kész a reggelid. Igyekezz, gyerünk a fürdőbe te mocskos férfi, ha nem akarsz elkésni.

A sírás szélén álltam, de megértettem, hogy az én hibám, mivel amióta ide költöztem, majdnem hat éves koromtól ez ment. Az asszony rendszeresen elmondta mit tehetek meg és mit nem, ennek ellenére én suli végeztével mégsem egyből haza indultam. Kijárt a pincében való alvás. – Megyek hölgyem, köszönöm.

- Ez a beszéd! Tanuld meg az illemet, különben senkinek sem kellesz majd. De ne félj, elrendezek neked egy gazdag lányt, ha rendes leszel.

Aztán ahogy hátat fordított nyitva hagyva az ajtót, elmosódott a kiút. A pince falai megmozdultak, mint mikor nyáron láttam a forró levegőt hullámzani. Egyre szaporább könnyeim térdre kényszerítve fojtogattak, s a beton is köddé vált lábaim alatt. Tenyereimmel reménytelenül dörzsöltem az arcom, hogy eltüntessem gyengeségem, hátha segít fellélegezni, ám áthidalhatatlannak tűnt a testemben felgyülemlő feszültség.

- Csodálatos vagy! – Pusmogta egy ismerős hang és a tüdőm se perc alatt megkönnyebbült. – Örülök, hogy veled lehetek. – Kócolta össze a hajam gyengéden, mialatt a könnyeim elszivárogtak. Az arcom elől elhúztam karjaim, a beazonosított hang ajkai a fejbúbomhoz értek, s megszólalt az ébresztőm.

Megnyugodtam, hogy a szobámban ébredhetek, de a fejem iszonyatosan fájt, felváltva az elaludt nyakammal. Megeshet, hogy egyikből indult ki a másik, mindazonáltal én az álmomnak tanúsítottam mindkettőt. Kínszenvedésként éltem meg az összes mozdulatot legalább két órán keresztül, mire a második gyógyszer hatott, és beértem a kávézóba. A visszaemlékezés mindenestül rányomta a bélyegét a reggelemre, ám Kazu különös fellépése folytatódott, és szívesebben foglaltam le magam azzal. Teljesen hétköznapian viselkedett. Tett-vett, nem kellemetlenkedett még egy csókkal sem. Egyedül a reggeli hajtás alatt vettem észre annyit, hogyha ideje engedte a nyakamon lógott, és ha véletlenül megérintett, azt is arcátlanul diszkréten csinálta. Inkább igyekezett minél több feladatot magára vállalni, hogy én pihenhessek. Majdhogynem azt éreztem, hogy le akar ültetni a vendégek közé, hogy meg ne erőltessem magam. Viszont nem vagyok egyik kis gyenge csaja sem, szóval leállítottam. Persze a dühömtől függetlenül nehezemre esett a szemébe nézni az előző nap miatt, még ha most nem is zaklatott és kulturáltan viselkedett.

- Hideg van. – Panaszkodtam az első szünetünk alatt vékony kabátomat dideregve összefogva mellkasomon, mert ő hűségesen követett a dohányzó részre. – Ilyenkor mindig átgondolom megéri-e cigizni.

- Szerintem semmiképpen nem kéne dohányoznod, de itt legalább nyugodt. – Vizslatta a környéket, ahol tényleg csak ketten voltunk.

- Se terhes nem vagyok, se nő. Szállj le rólam!

Megszeppent. Hihetetlennek tűnt, hogy ez ugyan az a Kazu, mint aki tegnap olyan határozottan ölelt. Ha ránézek, eszembe se jutna milyen piszkos gondolatokkal van megáldva. Annyira más, ahogy itt áll előttem esetlen, szüntelen megmosolyogtat. – Jó, hagyjuk. Azt megkérdezhetem, mit keresel itt kint ilyen időben, ha nem dohányzol? – Megrázta a buksiját válaszra se méltatott, kizárólag azt figyelte, hogy kiveszek egy szálat és elroppantom az első íz bombát a szűrőben.

- Mi ez a hang?

- A mentolos ciginek van egy ilyen változata. Két kapszula van benne, ha megnézed. – mutattam fel a füstölnivalót – az egyiket hallhattad elroppanni.

- Kapszula?

- Tudod, ez adja a mentolos ízt. – Bizonygattam, bár egy nem dohányzónak halott ügynek tűnt. – Kérsz egyet? – Kínáltam felé a dobozt, de nem nyúlt érte. Aztán ismét a sajátomat szemléltettem. – Itt már elharaptam, de alatta van a másik, amitől még mentolosabb lesz. – Mondtam, majd kikapta a kezemből és beharapta.

- Wow, hűs, még úgy is érzem, hogy nem szívtam bele. – Nyomta a számba, s talán egy kicsit elpirultam...nem rég még az ő puha mosolygós ajkai között lógott.

Öngyújtómat előkapva a zsebemből rágyújtottam, hogy leplezzem a zavarom, de érdekesen méregetett, csaknem késztetett arra, hogy incselkedjek vele. – Perverz dolgokon jár az agyad, azért bambulsz? – Szívtam bele a cigarettámba. Eszembe se lett volna provokálni, mindössze viccelődni akartam, azonban úgy hangzott.

- Nem, ez nem az..- Aranyos ahogy kapkodja a fejét mindenfele. – Mmh, csak szexin szívod. – Tehát mégis igazam van.

Mivel tudom, hogy pajzán a szívem meglódult, nehezebben kezeltem a kialakuló helyzetet mint hittem, s a gyomrom a torkomban dobogott. Persze, igen tartok tőle, hogy csak a szexuális vonzalom miatt mondja, mivel mi másra kellenék, ám én ugyanúgy vonzódom hozzá. Szívesen haragudnék rá, hogy csupán egy dolgot akar tőlem, de én is akarom azt...