Kazu szemszöge

Az előző estén, miután Sotától elváltam már a buszon megcsörrent a telefonom, hogy gyerekkori barátaim véletlenül se hagyjanak a gondolataimba mélyedni. Keade biztosan túl volt már a pakoláson, mert ahogy érzékeltem a sör beszélt belőle. – Hé, te szerencse fia. Megúsztad a munkát. Mikor tolod ide a képed végre?

- Hmm, ahogy a piát is buktam. -kuncogtam – Van bármi értelme átmennem?

- Nem vagyok részeg, holnap utazom. – Korholt le, de a mondata végét már elég halkan hallottam, valahonnan a távolból egy jóízű káromkodással karöltve. – Eltört? – Azonosítottam be Akhasit a vonal másik végén, és a szemeim szinte kidülledtek a visszafojtott röhögéstől. – Nem.- Hangosodott fel újra barátom. – Gyere, vagy mi megyünk érted, és azt nem teszed zsebre! – Aztán köszönés nélkül kinyomta a vonalat.

Egész jó kedvet csináltak ezzel a pár perccel, így egy nagy vigyorral tettem el a készüléket és vettem fel a helyes irányt. Vagyis a buszon maradtam, mert a srác csupán pár megállóval lakott arrébb. Mindenesetre a házhoz sietve se vertem ki Sotát a fejemből. Szerettem volna vele maradni, de el kell fogadnom a döntését. Így is jobban áll a szénám, mint pár nappal ezelőtt. Ráadásul akárhányszor felidéztem a csókját égtek az ajkaim. Remélem összejön a tervem, lerendezem a családot és Sota tényleg támogatni fog. Utána pedig rajtunk a világ szeme...Vagyis nem! Nem kellenek a rajongói.

Erősen rázva a fejem nyomtam le a csengőt, s barátaim üdvrivalgással adtak a kezembe egy sört még a küszöbön állva. Addig beljebb sem engedtek, amíg ki nem ürítem a tartalmát, hogy behozhassam a lemaradást. Mondanom se kell elég hamar jókedvűre ittam magam a társaságukban. Végül az egész estét a két jómadárral töltöttem. Nem volt tervben Akhasival egyikőnk részéről sem ott aludni, de rég voltunk együtt, és elhúzódott a dolog, hogy így fogalmazzak. Tréfás volt, mert Akhasi minél többet ivott annál gyakrabban ismételgette azt a kérdést, amit végül mindhárman kánonban nyomtunk. „ Befejezhetnénk az estét, hogy hazamenjek a barátnőmhöz aki majd nem akar szexelni velem? "

Tulajdonképpen ezzel elárult valami bensőségesebbet a kapcsolatukból. Mi meg jobban beleásva magunk faggatni kezdtük és persze nem sajnáltuk tanácsokkal ellátni. Kaede, akinek évek óta nincs senkije, és én aki olyan meleg mint a nyári napsugár. Azt hiszem ezen a jelzőn még dolgoznom kell... A lényeg, hogy miután kitárgyaltuk őt, nekem is meredt a nyelvem. Nos, szemük, szájuk tátva maradt. Szerintem egyből kijózanodtak a részletekre. Nem azt mondtam el hogyan „szexeltünk", csak minden mást, amit eltitkoltam előttük. Hogy konkrétan Sotaszexuális lettem, amióta megláttuk őt a suliban... Az elején kaptam az ívet, hogy mekkora szemét barát vagyok, mert jól a képükbe hazudtam, de mivel ők is ezt tették volna megbocsájtottak. Olyannyira, hogy nekem is kijutott a tanácsadásból. Nem hibába mondták a szüleim, hogy az alkohol rossz...képes volt három férfi összeröffenéséből érzelmes teadélutánt csinálni. Ám szerencsére nem vagyok másnapos, mindenre emlékszem és próbálkozom, de Sota mindig azzal jön, hogy ő nem csaj. Talán még sem kéne rájuk hallgatnom. Annyira, de annyira megcsókolnám már! Bár lehetnék az a mentolos cigi, mely az ajkai között porlad el.

- Perverz dolgokon jár az agyad, azért bambulsz?

- Nem, ez nem az... - én ezt a mondatot esküszöm költőinek szántam gondolatban, de ebben a megvilágításban...oh, attól tartok így is helyt áll. – Csak olyan szeszin szívod...

- Bolond vagy! – Én vagyok a bolond és ő pirul el. – Bepanaszollak Marknál szexuáliszaklatásért.

- Benne vagyok, addig is kérhetek egy puszit, hogy legyen miért? – Araszoltam közelebb hozzá, de amint tettem felé egy lépést ő hátrált közénk tartva a cigarettát, mintha a tűzzel próbálna elijeszteni...csakhogy nem használt. Lefogva a kezét a homlokára csókoltam.

- Héj, mit csinálsz?- Szakította ki magát.

- Édes vagy ebben a kabátban ahogy vacogsz, gondoltam felmelegítelek.

- Ne mondd, hogy emiatt indultál be! – dobta el a bagót idegesen – Hány éves vagy? – Próbált beiramodni hátat fordítva, de elkaptam a derekát, s visszahúztam. – Azt akarod elérni, hogy meneküljek előled? Hagyj!

Egy pillanatra eltöprengtem azon amit mondott, miközben gyenge próbálkozásként próbálta lefeszegeti a hasán lévő ujjaim. Azonban egész nap nélkülöznöm kellett, tartottam a távolságot és még provokált is. Egyébként meg folyamatosan eliszkol előlem. Ennél jobban már hova menekülne?- Zavarban vagy, igaz? Piros a füled. – Leheltem meg az említett testrészt, ő pedig tovább hadakozott.

- Mi? Mitől vagy ilyen beképzelt? – Dobbantott egyet jobb lábával a cipőmre, s gerincemen éreztem végig futni a fájdalmat, ellenben a karjaim szorosan ragaszkodtak hozzá. – Ha nem tudod visszafogni magad behúzok egyet!

- Te tényleg képes lennél megütni? – Fürkésztem oldalról, s mintha megcsappan volna haragja a ficánkolásával együtt.

- Hah..- Kihasználva a gyengeségem megfordult kezeimben, de semmivel sem lett jobb a pozíciója, csak az én szemszögemből. – Ilyenkor.. – tette kezét mellkasomra, mert időközben túl közel került az arcom - Engedj el, idióta! - Tökéletesen az ellentétjét csináltam annak amit mond. Úgy öleltem meg, hogy csak a ruha maradt köztünk, s a pulcsimat görcsösen szorító markai. Mert a lehető legközelebb akartam tudni magamhoz. A fülcimpájára pályáztam, és a világ egyik legszebb hangjával ajándékozott meg miközben lábai majd feladták a szolgálatot. – Nh..

- Miért viselsz nagyobb kabátot, ha kihúzva hordod? – Bújtam arcommal az övéhez kissé felizgulva és a kezem bekúszott a dzseki alá.

- mmh, miért ne tehetném?

Bicepszemre támaszkodva taszította el magát, de amikor találkozott a tekintetünk már nem volt egyáltalán harcias, emiatt megízleltem ajkait. Az elmaradhatatlan zsongás szétáradt mellkasomban, miközben szívem örömtáncot járt a nyelvével együtt. Aztán egy-egy apró puszit lopva a szájába mormoltam. – A te hibád, hogy nem tudom türtőztetni magam a közeledben. Annyira forró vagy.

- Kazu – Nyöszörögte a nevem teljesen legyengülve, mire összeraktam az apró jeleket és feleszméltem.

- Tiszta vörös az arcod, és meleg a szád – Ereszttetem el hirtelen, ám folytattam – Még mindig beteg vagy? – Pilláztam rá rögvest összehúzva a kabátján a cipzárt. – Hozzak gyógyszert? Vizet? Vagy inkább leülnél? – Informálódtam, hogy mit tegyek, de valahogy egyre zabosabb lett.

- Te... - szívta be mélyen a levegőt – Idióta kutya!- kiáltotta, s magamra hagyva bement.

Ennek most mi baja?

A hátsóajtóra fogva siettem utána, de ahogy láttam Mark hamarabb elcsípte a folyosón.

- Menj haza!

- De..

- Semmi de!- Szinte hallottam, hogy elszámol magában tízig a férfi mielőtt az öltöző felé mutatott.

Sota fáradtan sóhajtott, nem vitatkozott tovább, fejét lehajtva indult meg, s amint szembe találta magát velem, egy mérges pillantással került ki. Súlyos eset a srác. Miért kell neki ennyire a pénz, hogy az egészségét sem kímélve halálra hajszolja magát? Aggódom érte, ám ezek szerint nem csak én, ha Mark is hazaküldte.

- Minden rendben?- Néztem főnökünkre.

- Igen, csak megfelelési kényszere van. – Forgatta meg szemeit. – Neked viszont maradnod kell, szóval irány a vendégtér! – Hessegetett el, és bement az irodájába. Sejtettem, hogy nincs akkora mázlim mint tegnap, azért örültem, hogy Sota kényszerpihenőt kapott.

Haruka egyedül vitte kint a kávézóban a terepet. A leányzó kedves mosollyal szolgálta ki az egyetlen asztalunk ahol ültek. Nyilván az emberek tizenegy óra körül már ebédre készülődnek, és kevésbé jut az eszükbe kávézni. Nem úgy mint Akhasinak, aki meglepett a látogatásával.

- Jó reggelt!- Barátom a pultnál ülve támasztotta meg fejét, nehézkesen lélegezve.– Mi a helyzet?

- Mi lenne? – Mozdította el az egyik kezét felszisszenve, s kinevettem. Minek iszik aki nem bírja? – Adj egy jó erőset!

- Egyél előtte, hogy a gyomrod is bírja. – Raktam elé egy szendvicset, amiért hálásan elmosolyodott. – A vendégem vagy. – Paskoltam meg a vállát.

- Veled minden oké?

- Öt órával korábban itt voltam mint te, ez elegendő válasz?- Húztam el a szám. Valójában egyáltalán nem voltam jól, de ezt neki nem kellett tudnia, mivel nem az előzőnap elfogyasztott alkohol tehetett róla. Részemről viszont eleget lelkiztünk az este, kicsit talán többet is árultam el mint kellett volna. Neki ellenben adtam egy minimális esélyt, míg elkészültem a kávéjával. – Beszéltél a barátnőddel?

- Aha...vagyis ő sipítozott, hogy reggel se talált sehol én pedig csak hallgattam tele bűntudattal. Két órája keltett fel.

Mosolyogva csóváltam meg a fejem elé téve a kávét. – Kaede elment?

- El. – Zárta rövidre mondandóját és közelebb hajolt a karomra fogva. – Itt van.

- Kaede? – Hökkentem meg, körbe járatva a helyiségen a fejem, hogy akkor miért bujkál, ám nem láttam.

- Dehogy! Figyelj már rám! – Fordította maga felé bal kezével a fejem, és annyira suttogott, hogy csupán a szájáról olvashattam le a megoldást. – A cuki mosolyú...

És valóban. Sota teljes harcidíszben toporgott mögöttem a pultban, egyik lábáról a másikra állva. – Nem akarok zavarni, csak köszönd meg kérlek Marknak, hogy elengedett holnapra. Kulcsra zárta az irodát, nem tudtam bemenni hozzá.

Elmélázva bólintottam párat, míg a szívemben hömpölygő melegség teljesen feltöltött, mert eszembe jutott, hogy miattam kérte el magát. – Oké.

- Akkor – nézett a pulton heverő karomra melyen még Akhasié pihent, s a kijárat felé fordította a fejét – majd beszélünk, nem zavarok.

Lassú felfogásom miatt ekkor hasított belém a tudat, hogy túl közel vagyok barátomhoz, de mire elhúzódtam ő már kisétált az ajtón. Igaza volt a dohányzó részen. Tényleg idióta vagyok. Állandóan félreérthető helyzetekbe kerülök, de legalább nem küldött el melegebb éghajlatra, és így is jön. Majd este felhívom.

A maradék munkaidőm perceknek tűnt Akhasival. Erre mondják, hogy jó társaságban gyorsan telik az idő. Na nem mintha a többiekkel bármi bajom lenne, de hát mégiscsak kölökkorom óta ismerem.

Ő beteget jelentett a munkahelyén, és bevallása szerint legszívesebben otthonra is ezt tenné, de akkor az asszony tutira kinyírja, és kalap kabát, volt, nincs nő. Hősszerelmes, nem lehet mit tenni, csak néha egymás agyára mennek.

Mind ettől függetlenül kitalálta, hogy amíg dolgozik a kicsike – ahogy ő fogalmazott – üljünk be valahova még kajálni, aztán egy játékterembe a régiidők kedvéért. Hát beleegyeztem.

Először valami olasz étterembe akart elvinni, de megemlítettem, hogy nem randizunk, és felnőtt férfiként inkább a steak house-t választanám. Igen, húst hússal! Az izmok felépítéséhez az kell. A saláta az amolyan díszítés mellette, magába sosem enném, nem vagyok kecske. Ahogy a krumpli is olyan semmilyen, ha nincs mellette semmi szaftos rágcsálnivaló. A tészta meg hát, na a húshoz képest ízetlen. Szósszal vagy nélküle, nem az én világom.

Sotának is több húst kellene ennie. Persze így is gyönyörű teste van, de egy kis erő neki se ártana. Attól a sok szeméttől ami a szervezetébe kerül csodálom, hogy eddig nem gyengült le teljesen. Bár lehetséges, hogy ezért beteg.

- Kazu, te mit gondolsz? – Szürcsölt bele italába Akhasi a velem szembe lévő széken.

- Hogy? Ne haragudj, nem figyeltem. – Szívás, mindenről az a démon jut eszembe. Alighanem könnyebb lenne másra is koncentrálni, ha itt lenne...

- Csörög a telefonod, vedd fel, utána elmondom. – Mutatott az asztalon rezgő készülékre.

Franc, ezt se vettem észre. – Csak egy percet adj!

- Igen? – Szóltam bele a telefonba, hirtelen azt se figyeltem ki hív. Állandóan kapkodok.

- Mit csinálsz? – Kérdezte egy férfiasan búgó szexi hang.

- Akhasival kajálunk, aztán megyünk játszani. – Vajon eljönne ha hívnám?

- Jól hangzik. – Szusszant egyet a mikrofonba. – Én is játszani akarok veled.- Ó, hogy tudja ilyen édesen mondani? Piszkosnak érzem magam, mert már látom is meztelenül az ágyban.. – De ha nem érsz rá átjönni békén hagylak.

- Ne, ne! Megoldom! – Ugrottam fel az asztaltól, mintha látná mennyire tettre kész vagyok.

- Rendben, húsz perced van ideérni. Ha késel nem engedlek be.

- Akhasi, ne haragudj mennem kell. – Dobtam az asztalra a papírpénzt, mely mindkettőnk kajáját bőven fedezi, s mielőtt az ételhez nyúltam volna, vagy barátom bármit mondhatott volna a nyakamba kaptam a lábaim. A telefonom szorosan tapasztva fülemhez lestem körbe a járdán egy taxi után, csakhogy a környéken sehol sem láttam.

- Adj egy kicsit több időt, fogalmam sincs hogy érnék oda ennyi idő alatt. – Kérleltem Sotát.

- Sportember vagy nem? Fuss! Induljon a játék, tik-tak ketyeg az óra. – Francba ezzel a démonnal, kinyomta a telefont! Megint szívat?

Ha megkérdeznék mikor futottam le utoljára két perc alatt egy kilométert nem tudnám megmondani, de a mai nap az kivételes! A lábaimat kíméletlenül csapva a betonhoz kavartam fel az utcán a port, bár szerintem inkább a zihálásom miatt fordultak felém többen, de egy léleknek sem álltam volna meg. Mennem kell, mennem kell, sietnem kell! Folyamatosan hergeltem magam, s végre megláttam a jellegzetesen sárga autót. Mint akit üldöznek kicsaptam az ajtaját, fuldokolva lediktáltam a címet a sofőrnek, és egy darabig ki is fújhattam magam, mígnem tíz perccel később dugóba keveredtünk. Azonnal kapcsoltam, a férfi kezébe nyomtam az óra által mutatott összeget, s kipattantam, hogy ismét futásnak eredhessek. Épp egy percem maradt még mire Sota ajtaján dörömböltem. Az ajtófalcot erősen szorítottam görnyedezve, ahogy megjelent, és próbáltam a tüdőm sípolásán csillapítani.

- Szép munka Kazu, kerülj beljebb. – Mutatott utat kitárva előttem az ajtót.

- Hamarabb ideértem, kapok cserébe valamit? – Vetettem le seggem a kanapéra, mikor már újra összeszedtem valóm, és meg tudtam szólalni.

- Na jó, választhatsz te játékot az xboxon. – Forgatta meg szemeit félig elmosolyodva. – Addig csinálok teát.

- Az xboxon? – Ráncoltam össze szemöldököm, mire kiszakadt belőle az eddig elfojtott nevetés. Megborzongtatott a kacaja, mely szívből jövően csilingelt, s szinte felragyogott körülötte minden.

- Miért milyen játékra gondoltál? Istenem, - törölgette könnyeit – rég nevettem ilyen jót, tényleg kedvellek!

Szemöldököm homlokomra szaladt kijelentésén, és esküdni mernék, hogy elpirult ahogy észrevette magát, és kiment a konyhába. 

Ez mi volt?

Sota szemszöge

- Nem hiszem el, megint vesztettem! - Morgolódott Kazu, s én jókat kacagtam rajta férfias zavaromban.

- Kérsz még egy teát? – előztem meg a kínos perceket, mert véget ért a negyedik kör, és kezdtem azt érezni, hogy unja – Tudod mit? Hozok, úgy is elfogy. – Pattantam fel cseppet idegesebben, újfent kimenekültem. De hogy is kerültem ilyen helyzetbe?

Hagytam a féltékenység árnyának, hogy elvegye az eszem, és felhívtam a lakásomra. Mit képzeltem? Hiszen haverok, már a suliban is együtt lógtak. Mégis miért lettem féltékeny? Ráadásul nem nyugodtam meg amíg nem mesél Akhasiról. Amint kiderült, hogy nő párti, majd frászt kaptam, hogy emiatt kerültem ilyen helyzetbe. Kazu teljesen feszülté tesz most, hogy itt van, noha lenyűgözött ahogy ideért. Vagy ez túl nagy szó? De senki sem ugrott még így egy szavamra.

- Tessék, itt van. – Tettem elé az asztalra a bögrét.

Az egész kanapé az enyém volt, mivel ő a földön foglalt helyet, s ez némileg segített feloldódni, hiába stresszeltem magam. Egy ideje itt van már...

- Ez nagyon finom. – Hunyta le szemeit a tea felszálló gőzében, és valahogy boldoggá tett a véleménye. Pedig nem nagy dolog, ha azt vesszük, mégis nagyon jó érzés.

- Még egy játék? – Kérdeztem tetetett izgatottsággal, de azt mondta hagyjuk. Csendben ültünk egymás mellett, s szinte hallottam a szívem dobogását. Kínos volt. – Ó, mennyi az idő? – Néztem a telefonomra, mondjuk magam sem tudtam biztosan mint akartam közölni ezzel.

- Késő van, tényleg. – Szomorodott el Kazu helyeselve, s kiskutya szemei meglágyítottak.

- Szeretnél maradni?

- Hah? – Még a szavait sem találta úgy elképedt. Látszott a bamba arcán.

- Úgy értem, ha már úgy is együtt töltjük a holnapi napot, akkor miért ne. Ruhát is tudok adni, mert úgy is a lazább cuccokat szeretem általában. Szerintem rád is jó egy-kettő. – Kezdtem valamiért mentegetőzni.

- Komolyan gondolod? – virult ki az arcán egy mosoly – Akkor holnap elviszlek reggelizni, aztán egy cukrászdába, hogy előkóstoljuk, hogy mit viszünk a szüleimhez. És, - vette elő izgatottan telefonját – mit szólnál ehhez a helyhez? – Villantotta fel a város legjobb cukrászdájának a honlapját. – Mellette van egy park, ahol le is sétálhatnánk a sok kalóriát.

Megnevetetett. Most tényleg láttam kiskutyaként ahogy csóválja a farkincáját, miközben felvázolja a terveit. Folyton kiharcolja, hogy nevessek rajta. Annyira...igyekszik? – Jól felpörögtél!

- De ugye jól vagy már? – Fürkészte az arcomat közelebbről. Örültem, hogy nem volt rajtam szemüveg és a kontaktlencsém is a helyén pihent.

- Nem voltam beteg, csak fáradt. – Fordítottam el a fejem menekülő utakon gondolkodva.

- De lázas voltál. -szűkítette össze szemeit – Vagy miért lett volna forró a tested, és az arcod...

- Nem voltam lázas, csak a testem így reagált a hidegre! – álltam fel – Megyek fürödni!