Bocsánat a csúszásért, és nagyon szépen köszönöm az előző hozzászólásotokat a részhez! Nagyon jólesnek! Sok puszi nektek!

Sota szemszöge

Fáj elismerni, hangosan kimondani meg még inkább kínos lenne, de a testem egyértelműen az eszem ellen megy. Minden módon reagál rá, közben azon aggódok, hogy hogy rejtsem el előtte,  totál szétestem.

Szóval van az eszem, a testem és a mérleg közepén az érzéseim. Jól állunk, nem akarom, hogy rossz irányba billenjen. Azt hiszem esélytelen minden. Nekem sosem volt hosszútávon semmilyen érzelmi kötelékem, talán alkalmam se volt rá, és megrémiszt a gondolat, hogy vele többet akarnék. Egyszer már megtörtént, hogy mást gondoltam bele, és annak se lett jó vége. Ha ismerné a múltam biztos nem próbálkozna ennyire. Le kellene koptatnom, mégsem megy, viszont nem engedhetem fel a lakásomba. Elkísérhet, de max hazáig. Már úgy se tudnék mit tenni. A buszmegállóban kellett volna elköszönni... 

Amikor felszálltunk a buszra én hátra mentem a jármű vége fele. Nem szoktam leülni ezért egy egyszemélyes széknél támasztottam meg a korlátot, - egyébként is elaludtam volna amint leér a seggem, rosszul aludtam az este – közben jeleztem Kazunak, hogy ő azért üljön le nyugodtan. Kényelmesen elhelyezkedett, aztán egy hirtelen mozdulattal lerántott magához. Fel szerettem volna állni, mert ha nem lenne senkije akkor is emberek közt vagyunk, de a derekam köré fonta a kezeit. Körbenéztem, hányan látnának ha megölném, és mivel két néni pár székkel odébb ült, csak hátra fordultam hozzá. Ki akartam oktatni,ám ő közelebb hajolt az ajkaimhoz. Majdnem megcsókolt. Még jó, hogy egyből előrelendült a kezem, s tudat alatt védekeztem ellene. 

Néhány erőteljes toló mozdulattal végigtapogattam az arcát, próbáltam nem kinyomni a szemét, mivel látnia kellett, hogy mennyire mérges vagyok. Hát nem hatotta meg. Muszáj voltam eltolni a tenyeremmel homlokánál tartva. 

Én nem értem mi esett ebbe bele, sokkal erőszakosabb mint eddig!

Először meglepődött. Aztán aranyosan csücsörített. Majdnem hangosan felnevettem, de visszatartottam. Eszement dolog lenne nyitni felé. – Hagyd abba, vagy kihívom rád a rendőrséget! – Édes, pajkos mosollyal jelezte, hogy mennyire megijedt, s nekilátott lehúzni a kezem az arcáról, hát a mellkasomhoz szorítottam a fejét. Akkor öcsém itt fulladsz meg!

Elernyedt, nem ficánkolt, de életben volt, mert a derekamat még mindig szorosan tartotta. Pár perc után kezdtem elfáradni, ezért lecsúsztak kezeim a fejéről a vállára, de ő mozdulatlan maradt, a szívemet hallgatva. Kellemetlen lehetett volna, azonban olyan kábának éreztem magam, hogy pont leszartam. – Ne szokd meg, csak szédülök a fáradtságtól. – A hajába temettem az arcom, nehéz volt tartani a fejem, de nem bántam meg, kellemes meleg vett körül. Arra még emlékszem, hogy pislogni akartam, s elaludtam.

Egy félórás út után viszont kótyagosan keltem fel. Kazu a karjaiban szerencsétlenkedve próbált levinni a buszról, hát inkább lábra álltam. Sóhajtva indultam meg a haza vezető irányba, és egy idő után már el is felejtettem, hogy a hátam mögött jön, sőt minden mást sikerült kizárni, egyedül az ágyam lebegett a szemem előtt. Simán bementem a bérházban lévő kis földszinti lakásomba. Csak akkor eszméltem rá, hogy ott van a srác mikor megfordultam, hogy becsukjam az ajtót. A küszöbön állt.

- Szeretnék lezuhanyozni, és aludni. Szóval kössz az eddigi..öm..szolgálataid?

- Máskor is. – Fogta meg a kezem, hogy szájához húzva ujjaim között rácsókoljon az anyajegyeimre. A szétáradó melegség fokozatosan rázta fel a szívemet, és a vérnyomásomnak hála az álom kiment a szememből. – Rosszul vagyok. – Kamuztam, mert éreztem, hogy ég az arcom.

- Mit érzel? Mitől?

Annyira odaadóan viselkedett, de beleuntam a játszadozásba, így csupán megforgattam a szemem. – Ha már jóképű nem vagy, hülye ne legyél, álmos vagyok.

- Ez fájt! – Kapott a szívéhez, s én magamon csodálkoztam, hogy mennyire tetszik ahogy reagált. Minden gonosz beszólásom lepereg róla, pedig többször vagyok vele otromba. Szóval jobban be kell keményítenem, mert lassan úgy érzem semmire se megyek a kitartásával szemben, és az a baj, hogy ez tetszik.

Közelebb léptem hozzá, pólójánál fogva szemmagasságba húztam és a szájából lélegezve suttogtam, mert magam is meglepődtem a kicsiny távolságon. – Nehogy azt hidd, hogy akkora főnyeremény vagy.. – majd minden erőmet összeszedve kitaszítottam a küszöbön kihasználva, hogy kába. – Menj el!

Kazu szemszöge

És bumm becsapódott az orrom előtt az ajtó. Egy ideig emésztgettem mi történt vagy miért. A szájával tiltakozik ellenem, és elutasít, míg a szemeivel megint úgy nézett rám. Lenyűgöz, hogy mennyire nem tudja ő se mit akar. Kétség kívül felállt a szőr a hátamon attól ahogy kidobott. Imádom, hogy ennyire zavarba tudom hozni, de most ő tette velem. Köpni, nyelni nem tudtam, és tuti nem ezt akarta elérni, ám csak olajat öntött a tűzre. Biztosan azért ilyen, mert én is rámenősebb vagyok, viszont nem tervezek el semmit, csupán megtörténnek a dolgok. A kezeim érinteni akarják, a szemeim meg inni a csodát amikor ez a démon kéjsóvár lesz miattam, és felgyullad a tekintetében a vágy. Már nem tudja elrejteni a tüzet ami bennük él, és én szítom fel újra meg újra. Mindenesetre mára hagynom kell.

Vaagy.. Ellenőrizhetném, hogy bezárta-e az ajtót. Nem hallottam semmilyen zár kattanását, és hát ugye álnok világban élünk. Felelőtlenség lenne tárt karokkal várni a betörőket.

Bingó, nyitva. – Hello! – Suttogtam halkan és beljebb engedtem magam a nappaliba ami egyben a háló volt, miközben kulcsra zártam hátam mögött az ajtót. Mosolyra szökkent a szám a bevetetlen ágya láttán. Olyan kicsi lakásban lakott akár régen. Szép emlékeket, bolond játszadozásokat, óriási nevetéseket elevenített fel a környezet. A kis lakás előnye, hogy folyton egymásba botlotok. 

Bár vissza lehetne forgatni az időt. – Szóval itt laksz. – Néztem körbe rendesen. Nyilván zuhanyozott, a fürdőből érkező hangokból ítélve, ezért kénytelen voltam magamat körbevezetni. Ami rögtön feltűnt, hogy rengeteg könyve van, a polcok háromnegyedét kiteszi. Kávékról, termesztőkről babokról, és azok feldolgozásáról. De még a termesztő országokról és az ottani különlegességek szervírozásáról is. Nagyon komolyan veszi a munkáját. Az hiszem ebbe bele se gondoltam, hogy valakit ez igazán érdekelhet. Elismeréssel tölt el, irigylem. Ha erőlködnék se tudnám most megmondani, hogy létezik-e olyan dolog ami engem ennyire érdekel. Ő meg magától utána olvas, mitöbb tanul. Jóképű és okos, életcélokkal, valahogy kiráz tőle a hideg, a mondat legjobb értelmében. Fogalmam sincs miért vagyok ennyire érzékeny rá. Ha arra kerülne a sor biztosan megint élből elsülnék. Remélem ezek csak rémképek.

Mi van még itt? Egy könyv a macskákról – szóval ő egy olyan macskás srác – bár a teknősökről is van neki. Egy-két utazási prospektus, egy terebélyesebb olvasmány a divatról, fotó kollekciók, és a hajókról több könyv. Meghatározhatatlan, azt kell mondjam egészen sok oldalú személyiség. Oh, vannak itt Cd-k..Á, nem igaz, hogy meg van neki eredetiben...

- Te mit keresel itt?

Hopp, befejezte a fürdést. – Én, csupán figyelmeztetni akartalak, hogy máskor zárd be az ajtót. – Fordultam felé a szekrénytől, de nem kellett volna. Tudtam, hogy mondott valamit. Mozgott a szája, ám sípolni kezdett a fülem.

Érzékien izgató csupasz felsőtestére hullott a hajából egy vízcsepp. Végigfutott kulcscsontján, s tiszta mellkasán át a köldökéig siklott, ahol bukfencet vetve a derekán lévő törölközőbe vetette magát. – Végem van, követte még egy. – Egyértelműen elvesztem, mivel előttem állt teljes meztelen valójában életem legszebb teste.

- Kazu! – Csettintett egyet szemem előtt, és ez épp elég volt, hogy felfigyeljek rá. – Szóval mit akarsz?

- Öltözz fel. – ingattam meg a fejem – Vagy – haraptam be alsó ajkam – ma is lesz műsor? – Kész, tényleg elment az eszem, mert látszólagos csipkelődéseink ellenére én ezt komolyan kérdeztem. De válasz helyett eloldalgott. Egy kicsit mulattatott, hogy takargatva testét, a szekrényhez araszolt, és pár ruhadarabbal ismét eltűnt a fürdőben. Épp, hogy kimosolyogtam az összes arcizmom rajta, helyet foglaltam a kétszemélyes kanapén, és elterpeszkedtem, mire mellém huppant maga alá húzva a lábát, hogy a távolság is megmaradjon.

- Mit akarsz tőlem? Magyarázatot kérek, ha mellé beszélsz kidoblak. Kérsz egy teát? – Állt fel idegesen. Vagy fél tőlem, vagy nem találja a helyét. Csak én érzem a közelében magam ilyen jól? Engem megnyugtat, hogy vele lehetek, és nincs rajta a szemüveg. Nem azért nagyon szexi vele, de most valahogy meglágyítja a szívem, hogy teljes egészében a régi Sota ugrál mellettem. Itt lenne az ideje színt vallani? Áh, az lehetetlen, igazából azt se tudom hogy kezeljem ezt az egészet. Oké, szeretem, de mi lesz ha kimondom? Tételezzük fel a legjobb opciót, ha jól sülne el akkor járjunk, randizzunk vagy költözzünk össze? Nagyon durva mennyi mindent kell ilyenkor átgondolnia az embernek. Senkivel sem költöztem még össze. Mondjuk ne szaladjunk előre, képtelenség, hogy a karjaimba vesse magát.

- Köszönöm! – Sota a bögrét előttem himbálva szakította meg a gondolataim, míg szemeimet rajta felejtettem. Kényelmesen egyensúlyozva a kezében lévő italt ugyanabba a pózba helyezkedett mint előzőleg, már összeszedettebbnek tűnt. Belekortyolt az italába és mélyen a szemembe nézett. Félek a vallatástól. – Nagyon finom lett. – Szürcsöltem bele én is néhányszor a teába mielőtt ismét megtört a csend.

- Kazu, - szólított meg bizalmasan – mesélj mi van a férjeddel?

Istennek hála nem ittam, ám gyorsan leraktam a bögrét elő törni készülő kacagásom miatt. Hát csak erről van szó?

Annyira aranyos volt, amikor elképed ahogy kinevettem, aztán nyugalmat erőltetve magára szürcsölt egyet az italból. Meg kellet volna zabálni. Levegőért kapkodva erőlködtem, hogy ne csókoljam meg, s letöröltem a könnyeim mielőtt feleltem. – Bocsánat. Ha hagytad volna az elején, hogy elmagyarázzam nem jutunk mindig idáig. Ő nem a férjem, még a párom se volt soha. Bár kicsinek láttam meztelenül mert... a testvérem. Félre akart vezetni.

- Hogy.. Ő? – mocorgott nyugtalanul szavaimra – Ezt bárki mondhatja. – Olyan szexin rágcsálta az ajkait, hogy majdnem megint tranzba estem ahogy bámultam. Csakhogy volt esélyem magyarázatot adni, végre beszélgettünk, és szembesíteni akartam azzal, hogy rajta kívül tényleg nem volt senki. Vagyis olyan akit szerettem.

- Itt egy családi fotó, kb 15 éves lehetek rajta. – Vettem elő a telefont, és az említett képet odatoltam az orra elé, ahol négyen állunk. Apa, anya, Hikaru meg én. Nem tudom miért tartottam meg. – De ha nem hiszel nekem, gyere el a családi ebédre szombaton. – Sóhajtottam fel, mert eszembe jutott Hikaru üzenete amit reggel küldött. – Nagy segítség lennél, nem kapnák le egyből a fejem. Bár amit ott hallasz az teljes rágalom és hazugság...

- Te bolond vagy! Azt se tudják ki vagyok. – Intett le. – Kényelmetlen lenne.

- Itt az ideje, hogy megismerjenek. – Közben jobbnak láttam kicsit elterelni a témát, fel ne figyeljen rá, hogy valójában milyen jó megoldásnak is tartanám. Majd később visszatérünk erre is. – Láttam egy CD-t a gyűjteményedben, amit régóta szeretnék meghallgatni. Kölcsönadnád? – Húzódtam a szekrényéhez és levettem a polcról a kiszemelt művet. Anno egyszer Akhasi mutatta meg a zenéjüket és megszerettem.

- Vidd ha kell. Hihetetlen, hogy tetszenek a srácok. – Pirult bele a bögréjébe, mert lebukott. Úgy mért végig tekintetével amíg én elvileg nem láttam mint valami éhes kiscica.

- Honnan ismered őket? – Mosolyogtam, nem tudtam palástolni, hogy észrevettem.

- Egy fesztiválon hallottam pár éve ahogy zenélnek és megtetszett. – gondolkodott el – Kevesen ismerik a zenekart, megleptél.

- Bár ott lettem volna. – Ha hamarabb észhez térek sokkal több időt szórakozhattunk volna együtt.

- Hát, ami azt illeti tényleg király volt! Olyan showt csináltak, hogy azt látni kell egyszer.

- Kivel mentél? – Reméltem, hogy nem veszi a lapot, mert elöntött a féltékenység. Agyrém mivel okom se lehetne rá.

- Munkatársakkal. Miért érdekel?

- Lényegtelen. – ráztam meg a fejem – Van kedved rendelni valami vacsorát?

- Milyen sokáig akarsz itt maradni? – kérdezte kendőzetlenül – Rémlik, hogy azért hoztál haza, mert szarul voltam? Miért érzem, hogy semmibe veszel?

- Sose tenném. – böngésztem a telefonomon az éttermek között – Mit ennél? – Foglalkoztatott amit mond, csak szerettem volna vele maradni, szóval szelektáltam a szavait, de nagyon is tisztában voltam a körülöttem lévő dolgokkal.

- Ne szórakozz! Menj el! – Ráncolta össze szemöldökét. Tuti megharagudott rám de véletlenül se abajgatott, nem mert hozzám érni. – Mi van ha itt esek össze amiatt, hogy nem hagysz pihenni?

- Hát, tudni fogom, hogy nem kamuzol. – Szinte felrobbant úgy lángolt az arca, ám én csak tovább húztam. – Nyugi, ha kell vállalom a szájból szájba lélegeztetést! – Ismét idegesen mocorgott ültében, és ettől el tudtam volna olvadni. A szemeibe mosolyogva kezdtem el visszafele számolni. – Tíz, kilenc, nyolc... mondj valamit vagy helyetted is én választok kaját ... négy, három ... egyébként se feküdhetsz le vacsora nélkül.

- Jó, hamburgert, rendelj hamburgert!

- Oké, farkaséhes vagyok. – ez könnyen ment – Van itt szemben egy kis étterem, onnan rendelek és pár perc alatt kihozzák.

- Haza mehettél volna időben és akkor nem lenne problémád.  

Arcoskodott, ezért eltávolítottam.- Hozz légyszi még egy teát amíg kiszelektálom, hogy mit rendeljek.

- Nézd, - tördelte kezeit, és mivel egy pár percig nem szólalt meg, kénytelen voltam elküldeni a kevéske rendelést amit összeállítottam, hogy ráfigyeljek, s ez bevált, mert folytatta  – a napokban talán mondtam, de biztosan tettem olyan dolgokat amiket nem kellett volna. – Köszörülte meg a torkát, s fogalmam se volt mi az ami miatt ennyire határozatlan, vagy mire gondol, de előre megnyugtattam.

- Ne aggódj emiatt. – Paskoltam meg a térdét kedvesen. – Mi van akkor? Lehet, hogy nekem is volt ilyen. Ettől vagyunk emberek.

Semmi reakció. Vagyis egy fél perc után elkomorodott, majd felállt teát csinálni. Kifürkészhetetlen, de már nyaltam a szám szélét, mert isteni italokat tud készíteni és az előző tea szintén gyorsan elfogyott. Mindig ráérez miből mennyi kell, és olyan mint a pontos óra, ha ázásról vagy két kávécsepp közötti időről volt szó. Azonban frusztrált, hogy még mindig zaklatottnak tűnt. Tenni szerettem volna ellene, és a legkevésbé szar ötleteim között volt, hogy talán megelégedne egy bocsánatkéréssel. Nem tudom miért ez jut eszembe, bár az igaz, hogy befurakodtam az életébe. Elég önfejű tudok lenni, szerintem ezért feszült mellettem. Mondjuk értelmetlen, semmi rosszat nem tettem.

Azért csak belekezdtem mikor felettem állt a bögrémmel. – Ne haragudj a mai napért, meg úgy az egészért. Sajnálom. – Mondtam nehézkesen a lábamnak, mindössze egy pillanatra néztem rá, mikor elvettem a kezéből az innivalót. Elmosolyodott.

- Kössz, azt hiszem. Bár elég gépiesen hangzott. – Kereste a tekintetem, s mikor játékosan megbökött, hogy a szemébe nézzek kikívánkozott belőlem az igazság.

- Mert hazudtam. – túrtam bele a hajamba – Egyáltalán nem sajnálom. Fogalmam sincs miért állsz ellen, de én élveztem minden percét annak is, mikor még meg se érinthettelek, de miattam jöttél tűzbe. – Persze az mindent vitt ahogy ma a karjaim között remegett meg a teste. – Azt se tudom, hogy mit beszélek, ha veled vagyok. Mindegy, tereljük a témát, mert látszólag neked kellemetlen. – Szerencsétlen annyira zavarba jött, hogy már nem tudott hova nézni.

- Tényleg?- Lepődött meg ajánlatomon, s végre helyet foglalt. – Csak mert élnék vele.

Sejtettem, hogy kapni fog az alkalmon, ezért már készültem, hogy ne legyen kínos a csend. - Mesélj inkább a koncertről. Az elejétől, hogy kerültetek oda?

Bólintott, aztán ahogy visszaidézte úgy lazult el. – Haruka abban a nagyon bulizós korszakában volt, és egyszerűen addig szekált amíg el nem mentünk vele a fesztiválra néhányan. – Csak mondta és mondta. Én pedig teljesen odáig voltam meg vissza, hogy milyen beleéléssel mesél, mosolyog vagy felszabadultan magyaráz. A fejem megtelt vele, s az ábránddal, hogy minden nap így kellene látnom. Ilyen önfeledtnek. Az összes oldalát újra meg akartam ismerni, közben randizni, hülyéskedni vele, elkényeztetni őt, hogy egyedül az enyém legyen. De mindenekelőtt zavarba hozni. Ha már máshogy nem jutunk egyről a kettőre, ennyit had engedjek meg magamnak. Veszíteni valóm úgy sem maradt.

- Sota, - nyeltem egyet, s elhallgatott – te szereted amikor néznek, igaz? – Kérdésemre megfagyott a pillanat. Jó lenne ha erre máskor is képes lennék. – Láthatom a közvetítést úgy, hogy itt ülök melletted? - A tenyerem izzadt a válaszát várva és tűkön ültem, hogy egyáltalán mi lesz. Az ágya felé fordította a fejét, s látszottak a gondolatai. – Nem érek hozzád hacsak nem kéred. – Mélyült el a hangom hirtelen, ezért megköszörültem a torkom. Mégis mintha ez lett volna rá hatással.

- Talán ha nem lennél szem előtt..- alkudozott, csakhogy engem rég megvett, így se hittem a fülemnek – elég lesz tudnom, hogy itt vagy. Ha mögülem nézed az ágyról, akkor benne vagyok. – motyogta – Viszont tényleg nem érhetsz hozzám! A hangot nem kapcsolom be, de ne beszélj feleslegesen minta múltkor. – Jött bele egyre jobban és én bólogattam. Ebben a pillanatban bármit megígértem volna.