Sota szemszöge

"- Kazu, te maradj nyugodtan, ez volt az első napod, biztosan kimerültél. – Kedveskedett Mark, a szemöldököm meg önkéntelen feljebb csúszott. Nem szokott ő ilyen lenni, meg amúgy most mi történik?

- So, gyere te. – Kapta el a csuklóm, és pár lépéssel a pult mögé rángatott, ahol már ott hevert az összes étel. – Azt hittem ki fog hűlni miattad. Szerencséd, hogy itt vagy!

Viszont én ámulva mutogattam hátra, az asztalunk irányába. – Ki ez a gyerek? – Az agyam nem akarta felfogni, hogy nem csupán képzeltem az előbbi perceket.

- Az unokaöcsém barátja, figyelsz te rám, néha?"

Sóhajtott egyet lemondóan, de folytatta a fejmosást. – Veled is csak többen vagyunk. Legalább ne hiába mozgassam a szám, akkor fogd is fel amit mondok. Kazunka hívják. Légy rendes és segítsd a munkában. Gyakran lesztek egy műszakban. – Osztotta meg amitől enyhe gyomorgörcs jött rám. Ezek szerint nem elég, hogy Ő az, de egyből a legközelebbi munkatársam lett. Ez lehetetlen! Persze nem olyan nagy gond pusztán...NEM AKAROM! Tisztán emlékszem a vicces, ám annál szendébb Kazura akinek a lágy érintése azóta is velem van a magányos délutánokon vagy az éjszakákon, illetve amikor azt csinálom... Hogy tudnék így együtt dolgozni vele?

- Miért? - Fordultam Markhoz kétségbeesetten, de ő állta a sarat.

- Mit miért? Mert én vagyok a főnök és azt mondtam. - Ezzel a kezembe adott két tálat és a többiek irányába fordított. Nehéz léptekkel indultam meg az asztalhoz. Mindössze le kellett pakolnom az ételt, és ugyan próbáltam magam meghúzni, de Kazu elém ugrott.

- Hello, én vagyok az új srác! – Vette el a tálat, hogy megszabadulva tőle a mancsát nyújtsa és üdvözöljön, ám féltem, hogy megéget, így mindössze biccentettem. - Pont mint az első találkozásunknál, nem fogtam vele kezet.

- So! Barátkozzatok meg, mert az esetek többségében együtt fogtok dolgozni. – Veregette meg főnököm a vállam mikor mögém ért, és én akartam a lehető legtávolabb ülni Kazutól, vagy elsüllyedni ha lehet, de csak vele szemben találtam helyet. – Mi van a sapka meg a maszk marad? – Tudakozódott Mark, de eszemben sem volt megválni tőlük.

Na meg a nagy francokat veszem le! A végén még a szemüvegem is lerángatják rólam, és...Akkor vajon mi lenne? 

Előbb - utóbb kiderül, de minél később annál jobb, azt hiszem. Előtte még át kell gondolom az életem. 

Bevallom sokat sírtam amikor Kazu legutóbb magamra hagyott, és egy jó ideig kimondhatatlanul hiányzott. Ő volt az az ember az életemben, aki sose került el, sose éreztette, hogy kevesebbet érnék nála, számított a véleményem, leste minden mozdulatom és mindig megnevetetett. Felülírta az összes kapcsolatom, gyógyította a szívem és a múltam sebeit. De mégis úgy ment el, hogy egy utolsó senkinek éreztem magam. Kissé üresnek. 

Miatta nem mentem sétálni aznap Takeoval amikor felcsengetett, Kazut választottam. Egyrészt mert én hívtam át Kazut, másrészt mert valóban Takeot vallottam az első szerelmemnek, ám az plátóian lebegett előttem, míg Kazut igazinak véltem. Végre kész lettem volna rá, hogy apránként kitárjam neki a lelkem, mert őt akartam. Mindez akkor tisztázódott bennem, amikor megbántottam. Azt a mélabús tekintetet azóta se tudtam elfelejteni, és rettenetesen rosszul voltam magamtól, hogy ennyire gyáván viselkedek, és inkább másokat bántok, hogy engem ne bántsanak.

Szóval épp Kazut vártam izgatottan amikor Takeo megjelent. Határozottan történhetett vele valami, soha nem állított be csakúgy, viszont reméltem, hogy megoldja nélkülem. Barátok voltunk, az egyetlen barátomként tekintettem rá, de tovább léptem és nem adhattam neki a Kazunak szánt időt. Hát döntöttem, balgán elküldtem a barátom, és persze ennek meg lett az eredménye...Nyilván alakulhatott volna a sors máshogy, de nem akkor ha rólam van szó.

Ó, Kazu, rengetegszer kaptam magam azon, hogy végre boldog vagyok valakivel, aki nem csak hogy elfogad, de issza a szavaimat. Tudom, szemét módon viselkedtem vele, de megbántam és szándékomban állt neki elmondani, hogy sajnos az évek alatt belém fészkelődött a bizalmatlanság. Bocsánatot akartam kérni tőle, csak nem tudtam hogyan. Az eltöltött idő alatt nagyon érzékeny és tapasztalatlan volt, ahogy ilyen téren én is, és tartottam a visszautasítástól. A francba már, minden annyira gyorsan történt kettőnk között mégis sokat jelentett...

Vágytam az ölelésére, az Ő ölelésére, hogy mellettem legyen, hogy randizzunk, hogy semmiségeken nevessünk, de ott hagyott mikorra elhatároztam magam. Elköltözött, mindössze a szép emlékeket hagyta meg nekem, amik aztán kínoztak. Nagyon sokáig hiányzott. Viszont már megszoktam, hogy ilyen az életem.Talán ha tudta volna min megyek keresztül másképp alakul, talán ha többet érez irántam velem marad...mindegy, kár ezen keseregni. A múlt az elmúlt. Ami mégis a legszörnyűbb az egészben, hogy azóta sincs olyan szenvedélyes partnerem mint ő, ám lehet, hogy pusztán az akkori iránta érzett szerelmem mondatja ezt velem. Pedig gyerekek voltunk. Próbáltam másokkal, de valahogy vele a szex teljesen más volt. Érzéki, csókokkal teli. Tisztán vissza tudom idézni folyton testemen tekergő kezeit, ahogy érintései elvették az eszem, vad volt és mégsem. Csak...irányított. Összezavart és eltűnt.

- Hahó! – Legyezett előttem Mark. – Azt kérdeztem minek ide az a sapka, meg a maszk. Istenem, remélem a vendégekre jobban figyelsz mint rám... - Sopánkodott, holott tudtam, hogy a legjobb munkásai közé sorol.

- Nem, nem mostam hajat. – kaptam a sapkám siltjéhez, mielőtt lerántaná – Egyébként kapar a torkom, úgyhogy ide a piával.

- Na, nincs beteg szabi! – Ciccegett főnököm, de jó házigazda lévén nyújtotta is a poharat.

- Egészségünkre! – Emeltem el tőle, és csupán felhajtottam maszkom alját, hogy beférjen a pohár szája.

- Szóval Kazu, had mutassam be So-t. Nem az a fecsegő típus. – Ingatta fejét munkatársam tolongva aki véletlenül majdnem a lábamra lépett, hogy mellém ülhessen, miközben átkarolta a vállam. – Most, hogy már ismersz mindenkit jöhet az érdekesebb téma. – Épphogy végre elhelyezkedtünk Haruka felemelte mellettem újra poharát és én vele tartottam. A kérdésére természetesen számítani lehetett. – Van barátnőd? – Egyből rávetődött az adódó lehetőségre, de meglepetésünkre nem csak a lány.

- Lehet, hogy izgalmasabb a srác annál, hogy a lányokra fecsérelje az idejét. – Villantotta ki éhesen fogait Kazu jobbjának simuló Saeki - Van barátod? – Ismételte meg a kérdést kicsit átalakítva és ebben a pillanatban fogtam be a fülemet, mintha csak a sapkámat igazítanám meg. Éreztem, hogy elönt a forróság, de nem tudnám megmondani melyik pillanat volt az ami kiváltotta a dühömet. Hallani se akartam arról, hogy ő boldogan éli az életét, viszont azt sem szerettem volna látni ahogy bármelyikkel flörtölget. Ám nem nyikkantam meg, csökkentve a lebukásom veszélyét.

Már csak ez kellett. Hol az az üveg? 

Nagy hévvel vettem magamhoz a legnagyobb alkohol tartalmút, és a kaját arrébb toltam, hogy legyen neki hely. Onnantól kezdve igyekeztem láthatatlanná válni, az este pedig így repült el. Én ittam hallgatózva, hogy mit beszélnek körülöttem, s néha besuhant a képbe Kazu érdeklődő vigyora. Mintha egy cuki, farkát csóváló kiskutya lenne ahogy kereste a tekintetem...rosszul vagyok! A hangok egyik pillanatról a másikra kellemetlenül kezdtek összekuszálódni. Abba kellett hagynom az ivást, letettem a kezemben lévő poharat az asztalra, és a fejemet is mellé. Meg akartam állítani a szédülést, így lehunytam a szemem.

Következő percben meg már hangzavarra nyitottam ki álmosan pillázva. Még mindig émelyegtem, de a szédülésem legalább elmúlt. A kiabálás viszont sértette a hallásom, csakhogy mozdulni nem tudtam. Haruka részegen Kazu nyakán lógva tiltakozott – Ez a te üdvözlőpartid, nem mehetsz el!

Saeki ugyan leszerelte róla a csajt – Ne fojtsd meg, szerencsétlen levegőt nem kap tőled. – de egyébként igazat adott a lánynak, és ki is mondta a véleményét.

- Nem hagyhatjuk az asztalon aludni, és én lakom a legközelebb. A kávézó felett. – Mutatott fel ujjával a számomra legfélelmetesebb férfi ahogy próbálta kimagyarázni magát, és kikerülve őket mellettem termett, hogy a karjaiba vegyen. Bassza meg!

- Így van – csitította a srácokat Mark, bár már benne is volt bőven – Kazut én kértem meg, fogalmam sincs hol lakik So, engedjétek! - Legyezgetett a levegőbe, mintha a két jómadár csupán körülötte lebzselő muslinca lenne, vagy egy rossz gondolat.

- Hallottátok a főnököt, találkozunk még, jó éjt! – Dobott feljebb karjában Kazu, de nagyon reméltem, hogy ezt nem ismétli meg többször, szerintem ő sem gondolta végig. – Köszönöm a szívélyes fogadtatást. – Aztán ahogy rámarkoltam a pólójára kulcscsontjánál, fejemet a másik vállán támasztottam meg, s lehunytam a szemem, végre csend lett. Az illatára elcsendesedett minden és olyan világba repített ami megnyugtatott. Már nem láttam őket, de sajnos ismét szédültem. Majd hirtelen csattanás, zuhanás és két erősen szorító kart éreztem. Kazu a lépcső korlátjának csapódva majdnem elejtett. Viszont csak annyira voltam képes, hogy megsimogassam a buksiját miután bocsánatot kért. – Nem tudsz bántani Kazu. – Elhalónak hatott hangom a szám szárazságától, de már egy szobában voltunk. Azt éreztem repül vele az idő, pedig az alkohollal repült. Leültetett az ágyra és én dülöngélve találtam meg a megfelelő szöget, és bár a vállaim csak lógtak, nehezen kaptam levegőt. Kazu mintha ráérzett volna kinyitotta az ablakot, és hirtelen a semmiből a lábaim közé térdelt, hogy leszedje rólam a maszkot, majd megitasson valahogy. Erőm se volt ellenkezni, így egy megrettent pillantás, és a szomjam oltása után a sapkám is lekerült. Felismert, a szemüvegemet meg már csak a teljesség kedvéért vette le.

- Szóval So...Azaz Sota.. – Töprengett, és az arca láttán nevetni lett volna kedvem, ám az erőm mindössze egy félrecsúszott mosolyt engedett meg.

Finoman mellém helyezkedve fogott a karjaiba, hogy újra megitasson. Később pedig, gondolom mivel nem szólaltam meg, pusztán ültömben szédelegtem befektetett az ágyba a fal fele, majd mögém bújt, de nem ölelt át. Egyből kirázott a hideg, mert mellettem volt mégis távol és látni se láthattam, mintha megint elhagyott volna. Ő ezt félreértve betakargatott. Lehetetlenül boldogan kalimpált a szívem, mert a paplanon felejtette a kezét, s a nyakamba szuszogva nyomta el az álom, ahogy nem sokkal később engem is.

Sose voltam jó alvó, még az éjszaka közepén is felkeltem ha pisilnem kellett. Mint ahogy most, és a szomjúság szintúgy kínzott. A gond pusztán ott kezdődött, mikor ráébredtem, hogy tényleg Kazu van velem, nem hallucináltam, és át kellett másznom rajta. Úgy félútig könnyen ment, aztán az éjszaka gyér fényében ahogy figyeltem nyugodt arcát a csípőjén ülve, be akartam olvasni neki, hiába aludt. – Utállak amiért otthagytál! – Majd láttam ahogy álmában megmozdult a szája. – Mit mondasz? – Hajoltam közelebb ajkaihoz, de Kazu csak a nevemet suttogta. Beleremegtem. Nem tudtam mit tegyek, ezért inkább gyorsan összeszedve a holmim, leléptem. Mint ő anno.

Kazu szemszöge

Kikészülök tőle, eltelt hat év, és én ugyanott tartok. Reggel mikor felkeltem már nem volt sehol. Amellett a munkában sem érintkeztünk vagy beszéltünk a szükségesnél többet. Úgy éreztem, hogy ez nem elég. Akartam őt. A testem egyértelműen jelzett, valami mégis meggátol, hogy közeledjek felé. Ezért alakult így, hogy az estémet kénytelen kelletlen online videók nézegetésével töltöm...

- Hmm,nem tudtam, hogy ezen az oldalon férfiak is lehetnek. – Kattintgattam egy random honlapon és szemeim máris megtalálták a legszimpatikusabb testet. Gyorsan döntöttem, egy olyan ember kellett aki látszatra felveheti vele a harcot. Sota kemény ellenfél volt, mégis találtam valakit aki talán elterelheti a gondolataim róla.

Lássuk csak, a bizsergés nem is olyan rossz amit kivált, mintha újra tizen éves lennék. Ráadásul ez a srác gyönyörű, szálkás pont elég vékony..Látszik rajta, hogy élvezi minden mozdulatát. Igazán elképesztő. A kommentek egyfolytában igyekeznek futkározva elvonni a figyelmet, mivel szeretik...néha furcsa dolgokat kértek tőle szerintem, ám ő oda se bagózva zavartalanul játszott magával. Nem lehet szavakat találni rá ahogy rándul, nedvesedik, kibuggyan egy csepp elő váladék, és a teste hullámozva ünnepel. Ezt úgy hívják, hogy gyönyörű. Szép bőre hívogatja a fogakat és a mellbimbója úgy áll, ahogy már én is az alsómban.

Egyszerűen észveszejtő, túl jól néz ki. Nem tehetek róla, de magamhoz kell nyúlnom. Szép keze van, és olyan gyöngéden csúsztatja férfiasságán, hogy az már bőven gondokat okoz látványra is. Hosszú, vékony ujjaival játszott merevedésével, ez pedig egyre jobban felhevített. Annyira ügyeskedett, hogy tüzetesen megnéztem, és két szimmetrikusan elhelyezkedő anyajegyet is felfedeztem rajta, bár nagyon aprók...Alhasamban gyülekezni kezdett a csomó, de le se vettem a szemem róla. A Sotával való találkozás megmérgezte az elmém, ismét a férfi test látványa csábított. Ahogy megrebegtek a pilláim, elszakítva a képernyőtől, pillanatok alatt eszembe jutott az előző napi tekintete, amilyen ijedten, fürkészve nézett mikor levettem róla mindent..Vagyis a ruháit nem, de be kell vallanom nem sok hiányzott, hogy megcsókoljam. Végül ez az emlék vitt el a beteljesüléshez. A srác is végzett közben, mert mikor legközelebb felnéztem már offline volt. Őrület, hogy ha mást nézek sem szabadulhatok meg tőle. Mit vált ki belőlem ez a démon? Ráadásul már aludnom kellett volna. Az éjjeli szekrényre raktam a gépet és minél tovább feszengtem az ágyban forgolódva annál jobban idegesített a gondolat. Vajon mit tartogat a holnap?

Semmit. A nagy büdös semmit. Ugyan az a szitu. Csupán a legszükségesebb esetben kommunikál velem. Mit hol találok, mi hogyan készül, vagy éppen mennyibe kerül. Semmi több. Tízkor meg mint szokott megérkezett a hat órás műszak, akik négyig segítettek kiszolgálni, újratölteni a szendvicseket és ilyenkorra iktattuk be az első szüneteket, ám Sota mindig eltűnt. Egy-két napig furdalt a kíváncsiság, de rájöttem, hogy dohányzik..vagyis követtem. Nem tetszett amit láttam, utálom, hogy mérgezi magát, mégis olyan szexi volt ahogy benyálazva a párnácskáit az ajkai közé vette azt a szálat... 

Nos, maradjunk annyiban, hogy az ismeretlen online srác egyhamar a leggyakrabban látogatott oldalaim közé került. Egyszerűen nem bírtam ki máshogy a démon közelében nap mint nap. Olyannyira beleéltem magam, hogy egy kis személyes jelző applikációt is csináltam ha élőben lenne azonnal tudjam. Aztán egy szombati napon Sotánál megtört a jég.

Sota szemszöge

- Kazu, légyszi csinálj nekünk egy igazi britt teát. – Ujjongták körül a lányok, és nekem valahogy a hátamon felállt a szőr a sipítozástól.

- Máris, csak kérlek foglaljatok helyet. – Villantotta ki fogsorát és a csitri sereg szertefoszlott. Büszke voltam rá, hogy legalább ezt el tudja intézni egyedül, ám mivel nem a citrom vágásra figyeltem amire kellett volna, ezért az ujjam bánta. Felszisszentem, mert marta az a savanyú csoda, de mielőtt rászoríthattam volna másik markommal Kazu a kezem után kapott. Gyors enyhülést nyújtva élből, meggondolatlanul becsúsztatta ajkai közé a sebes felületet, ezzel kiharcolva minden figyelmem. A vérem meglódult, de sajnos rossz irányba tartott, és mikor megéreztem végig siklani ujjamon érdes nyelvét már gátat szabni se tudtam neki. Felborzolódott a szőrpihe a tarkómon.

- Kazu – Rebegtem halkan a nevét, ahogy zaklatott mély tekintetével, és ekkor lenézett a szájában lévő végtagomra, majd újra rám. Egy pajzán mosoly megeresztve engedett el, a testemen pedig végigkúszott a vágy. A fejemben dübörgő hang könyörgött, hogy folytassa, de ne csak ezt. El tudom képzelni, hogy látta a szemeimben, mert csuklómat még mindig fogva tartva nyújtotta ki nyelvét és ő húzta végig izmát az ujjamon, hogy az őrületbe kergessen, de pont ezért csupán elhúztam a szám. Nem akartam, hogy valóban tudja mit tesz velem, ám nehéz volt megállni a lábaimon.

- Fúj, mit csináltok, inkább menjetek szünetre mielőtt elijesztitek a vendégeket! – Furakodott a pultba otrombán Toro az egyik váltó társunk. Kazu azonban nem foglalkozott vele. Távolabb vonva elővette a pult alól az elsősegély dobozt, és egy ragtapasszal ápolta le a felmerült problémát...Kár, hogy Torot nem tudtuk ilyen egyszerűen orvosolni. 

Onnantól kezdve egy kicsit engedtem Kazunak. Úgymond baráti viszonyba kerültünk, de azt se hittem el amit kérdez! Csak jólesett a közelében lenni. Szerencsére egyébként nem használta ki a helyzetét és soha nem beszéltünk a múltról.

Kazu szemszöge

Sota lassan megszokja a jelenlétem, szinte a kezemre játszik. Pár perce például majdnem elcsúszott a ronggyal a kezében amikkel az asztalokat törölgette. Az érintésemre ahogy megtámasztottam a mellkasomnak döntve megrezzent, mégse esett kétségbe, ellazultan simult az ölelésembe. A melegség ami áradt belőle legalább olyan kellemes volt, mint a hozzám préselődött teste, de túl hamar eltávolodott. Nem volt annyira elutasító, mégsem támadhatom le, viszont számtalanszor elgondolkodtatott. 

Az istenért, hát rég nem vagyunk tinik, ennek könnyebbnek kellene lennie!

Na és az amit a pultban pakolászásnak nevezett, az mindent vitt. Olykor lehajolt, majd egy sámlira állva rendezgette a kávégépeket, aminek még nekem is magason voltak a tartályai, pedig idő közben magasabb lettem nála. Azért egyáltalán nem bántam, hogy a fenekét kell néznem. – Ez már kínzás olyan szexi. – Sóhajtottam hangosan, egyáltalán nem zavart, hogy meghallja.

- Tessék? – Nézett le rám, és szép kis szemüveggel keretezett arcán látszott a zavar.

- Semmi, nem érdekes. – Csóváltam a fejem mintha tényleg nem szóltam volna, majd hátrahagyva megfordítottam a táblát ami azt jelezte, hogy zárva vagyunk. A délelőtt nehezen telt, lassú voltam, ezért Sota a nyakába kapta a kávézót. Igazán karizmatikus, bár régen sem tűnt elveszettnek.

- Naplopó, jobb lenne ha kevesebbet ábrándoznál. – Förmedt rám gondolataim démona, miközben cicát rajzolt a kávé habjaiba. - Csinálj egy zöldteát!

Természetesen én ugrottam, de a munka nehezebbik része az volt, hogy megtaláljam a kellékeket. Sota kettőt pördülve pakolt elém mindent, hogy finom ujjaival a kezembe nyomja a tea filtert. S megdermedve ámultam megint. Hamar simított végig tenyeremen velük, mégis megakadt a szemem két pöttyön, ezért röntgen szemeimet elővéve néztem végig rajta. 

Na ne...

Ha hozzá tartozna az a test, ami leginkább esténként vitt a mennyekbe, tudnék vele mit kezdeni. Soha többet nem streemelne, mert fel se tudna kelni az ágyból.

Sóhajtoztam gondolataimra, elhessegetve a badarságot, de Sota félreérthette, mert grimaszolva arrébb állt. Ennyit arról, hogy felhőtlen a barátságunk. Aznapra eleget zaklattam, tehát hagytam magában fortyogni. Másnap meg szabadnapos voltam, de így jár aki csak duzzog. Velem együtt...